Tartalom

Freedonia kormányának sürgősen szüksége van pénzre, a dúsgazdag özvegy, Teasdale asszony azonban csak azzal a feltétellel hajlandó fizetni, ha a kormány lemond és teljhatalmat kap Firefly, akibe titokban szerelmes. Firefly természetesen teljesen alkalmatlan a szerepre. Eközben a szomszédos Sylvania országa Freedonia elfoglalását tervezi. Előbb forradalmat akartak kirobbantani, de mivel diktátor került hatalomra, ez a tervük kútba esett. Trentino nagykövet ezért kémeket állít Firefly-ra, hogy megzsarolhassák valami kényelmetlen titkával. A két kém azonban, Chicolini és Pinky meglehetősen alkalmatlanok a feladatra. A szabadszájú Firefly és Trentino azonban így is vérig sértik egymást egy összejövetelen, és hadat üzennek egymásnak...

A történet elvileg egy politikai szatíra, amely reflektál korának viszonyaira: a diktátorok nagyzási hóbortjaira, a politika abszurditására, a diplomácia és háború kisszerűségére, az igazságszolgáltatás pártatlanságára... stb. És valóban, visszagondolva tényleg viccet csinál a politikából, de egyrészt ez ma már nem olyan feltűnően szatirikus (sajnos), másrészt úgy vagyok vele mint A texasi láncfűrészes mészárlással, ami annyira műfaji volt, hogy nem lehetett észrevenni a poénok mögött a szándékot.

Megvalósítás

A történet meglehetősen szabatos, sok benne a logikai bukfenc és kissé hézagos is a cselekmény, de nem is ezen van a lényeg. Sokkal inkább lazán kapcsolódó jeleneteket láthatunk, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, és tulajdonképpen poénokra vannak kihegyezve. Végig olyan érzésem volt, mintha egy Irigy Hónaljmirigy műsort látnék attól függően, hogy mennyire jól sikerülnek ezek a poénok. A fenti témák is általában egy-egy jelenetből derülnek ki, ezért sem egyszerű dekódolni őket. A diktátorok gyarlóságát pl. az első jelenet adja, amelyben Firefly első (és egyetlen?) intézkedései a közerkölcsöt bigott módon szabályozzák (rágózás betiltása), miközben az ország a csőd szélén táncol. Az abszurd politikai életet a kormányülés figurázza ki, ahol nomrmális tárgyalás helyett nem hagyják szóhoz jutni a fontos ügyeket megvitatni kívánó minisztert, ellenben felesleges dolgokkal töltik ki az időt... stb. Az egyetlen egész történeten végighúzódó téma a Trentino diplomatával való kakaskodás, amely egy apró sértődésből háborúig fajul. A karakterekről és a színészi játékról inkább ne is beszéljünk, mert nem ezen van a lényeg, hanem a vicceken. Kezdetben csak a fejem fogtam, hogy ez mennyire kellemetlen, ugyanis a három fő Marx-testvér három különféle típusú humort testesít meg, és ebből az elején csak Groucho (Firefly) szerepelt, aki verbálisan támad, és ez gyakran erőltetett mai füllel. Chico (Chicolini) az együgyű, kötekedő olasz karaktert hozza, Harpo (Pinky) pedig az abszurdért felel, mindezt némán. És az ő megérkezésétől kezdve lesz modern és mai szemmel is vicces a film, mert teljesen átcsap időnként szürreálisba, mintha a Gyalog galoppot keresztezték volna az Airplane-nel és az Andalúziai kutyával. A cím egyébként korabeli szlengre utal: a duck soup ekkoriban valami könnyen végrehajthatót jelentett.

A Groucho-féle verbális humor mellett szerencsére nagy szerepet kap elsősorban Harpo révén a vizuális is, így bár nincsenek látványos képek, a szem mégsem marad ki a buliból. Elsősorban nem csetlésekről-botlásokról van szó, hanem teljesen váratlan és értelmetlen mozdulatokról, amik egyrészt meghökkentőek, másrészt sorozatos ismétlések után válnak viccesé. Két jelenet emelhető ki: az egyik a limonádéárus vegzálása, ami először ugyan gonosz, de a pörgős tempójú kalapcserélgetés már vicces; a másik a tükör-jelenet, ahol egy összetört tükröt pótlandó, Pinky eljátsza Firefly tükörképét. A poénok ütemezése mintha itt se lene tökéletes, mintha belekalkulálálták volna a közönség nevetését is - de mivel nem mindig nevettem, elég bénának tűnt a hatásszünet. Van pár zenei betét, de velük nem foglalkoznék, ellenben érdemes megemlíteni, hogy többször hazafias jellegű dallamok csendülnek fel, utalva ezzel a nacionalizmus és az abszurd politika viszonyára. (Freedonia himnusza ráadásul egyértelműen hajaz az amerikaira.)

Élmény

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a gazdasági világválság és a politika kedvezőbb megítélése miatt a filmet meglehetősen hűvösen fogadták, ugyanakkor nagyobb botrányt is kavart. Ez talán érthetőbbé teszi, miért tekintik politikai szatírának. Jellemző, hogy a Fredonia nevű város kérvényezte is a fiktív ország átnevezését, mert nem akarták hogy a film rossz fényt vessen a városra (a válasz szintén jellemző volt: változtassák meg inkább ők a város nevét, nehogy a város rossz fényt vessen a filmre :D). Ami még inkább bizonyítja a találaltot, hogy  Mussolini magára vette és betiltotta a filmet Olaszországban. Szóval egy kicsit megint úgy vagyok, mint az Utazás a Holdba esetében: mai szemmel már nem feltétlenül érezhető az éle. A történetet és a képi világot nem nagyon lehet értékelni, a humora viszont egyszerre volt csalódás a gyengébb (elavultabb?) részeknél és zseniális a teljesen beteg jelenetekben. Ráadásul jelentős részüket, de leginkább szellemiségük már ismertem: most már tudom, hogy a Marx-tesvérektől nyúlta poénjai nagy részét a Bolondos dallamok.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Edwin Maxwell (Ninocska, Pénteki barátnő), Leonid Kinskey (Becsületes megtaláló, Casablanca)
- Harpo Marx nem csak itt, de egyetlen filmjében sem szólalt meg.
- Zeppo Marx 1933-ban abbahagyta a filmezést hogy mérnöki karrierjére koncentrálhasson, ami jóval jövedelmezőbb volt és gyakran ebből segítette ki testvéreit.
- Valójában öt Marx-testvér volt, ám Gummo nem szeretett szerepelni, inkább a háttérmunkákban vett részt
- A testvére anyjuk tiszteletére valamennyiük lányának olyan nevet választottak, ami M-mel kezdődik (az anya neve Minnie volt).
- Apjuk szabó volt, de igénytelen és sosem vett méretet ügyfeleiről, így azok a megrendelt ruhát nem is fizették ki. Az elkészült öltönyöket házalással adta el. :D
- Viccesen Margaret Dumontot hívták az ötödik Marx-bátynak, mert állandó szereplője volt filmjeiknek.

Következik: Túl a barátságon