Rendezte: Youssef Chahine
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Farid Shawqi, Hind Rostom, Youssef Chahine
Megjelenés: 1958, Egyiptom
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,8
Előzetes: https://youtu.be/bOJpiUZphTE
Ajánlott írás: https://www.madamasr.com/en/2014/09/13/feature/culture/egypts-cinematic-gems-cairo-station/
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/bab-el-hadid/movie-178637
Cselekmény: A kaióri vasútállomáson egy nap az újságárus meglát egy földön gubbasztó férfit, ami nem ritka látvány, de amikor látja, hogy sánta is, megsajnálja és felveszi mozgó újságárusnak. Ő Qinawi (maga a rendező, Youssef Chahine), aki fejben sem túl erős. Megszállottan szerelmes Hannumaba, az illegális üdítőárusba, aki barátnőivel úgy próbál frissítőket eladni, hogy közben folyton a nyomában van a rendőrség és az engedéllyel rendelkező üdítőárus. Hannuma azonban a szakszervezetet létrehozni vágyó hordárba, Abu Siribe szerelmes, ezért amikor Qinawi megkéri a kezét, visszautasítja. Eközben az újsághíreket egy nőket megcsonkító sorozatgyilkos uralja...
Téma: Alapvetően a helyszínnek köszönhetően egy keresztmetszetet láthatnánk Kairó és Egyiptom társadalmáról, de annyira a sztorin van a hangsúly, hogy sokkal inkább Qinawiról szól a történet, ahogy begőzől a bántásoktól. Persze az ő személye is látlelet, a korabeli viszonyok terméke, de megint csak azt tudom elismételni, mint az előbb: annyira a sztorin van a hangsúly, hogy őt nem egy általános figuraként látjuk.
Tartalom: Pedig ígéretesen kezdődik, ahogy a újságárus felvezeti a helyszínt, ahol mindenféle alak megfordul. A vasút a 19. század nagy jelképe, a westernek, Ozu és Ray kedvence, hiszen benne van a világ és az élet progresszitása. Ráadásul a vasútállomáson valóban megfordul mindenki a vidékről felköltözött nincstelentől (Qinawi) a nagyravágyó városin (Hannuma) át a munkásmozgalmárig (Abu Siri), és akkor még nem említettem a sok kis epizodikus karaktert: a maradi erkölcscsőszt, a maffiát, a trendi nyugatmajmoló fiatalokat, a női jogokért küzdőket... stb. Egy teljesen különálló szálon fut a névtelen fiatal lány és a fiú szerelme: a lány kétségbeesetten várja, hogy utoljára még láthassa szerelmét, amit valamiért titokban kell tartaniuk. Bevallom, nem teljesen vágom, hogy ők mit jelképeznek, de azt hiszem valamiféle reményt a jövőre nézve. A kis epizódok azonban túlságosan jelentéktelenek lettek, a hangsúly Qinawin van, aki vidékről költözött fel, de a városban nyomorog. Odavan Hannumáért, a harsány lányért, aki tisztában van szexualitásával és szívesen él is vele. Ezt a szerelmet szerintem a legtöbb írás tévesen szexuális frusztrációként írja le, de lehet hogy csak én nem olvasok jól az 1950-es évek utalásaiban. Mindnesetre a lényegen nem változtat, Qinawi személyisége el van torzulva, miközben a vasútállomáson egyszerre tombol a szexualitás és annak hagyományos takargatása is; egyszerre törődnek vele de ugratják is. Qinawi karaktere mindenesetre erős, jól átjön együgyűsége és hangulatingadozásai.
Forma: Stílusra vegyes, megvan benne a neorealista valóságábrázolás, mindezt kissé noiros-thrilleresen teszi, de már-már feltűnni látszanak benne az újhullámos elemek, egyes részei kifejezetten antonionisak. Tehát bár jellemzően a szegényebbek mindennapi tevékenységeit mutatják, az állomásnak köszönhetően megjelennek benne Antonioni partyarcai is, miközben a sztori egy krimi szál, ami hitchocki módra van felépítve (többen hasonlították a Pszichóhoz), hiszen pl. hosszasan figyelhetjük, ahogy egy elrejtett hullát kishíján felfedeznek, de aztán nem fedezik fel. A noiros rész leginkább a film végére, este jön elő, amikor már lehet játszani a lámpákkal, és szerencsére eddigre Qinawi már elég frusztrált, hogy zavarják ezek a fények, amit természetesen gyors vágásokkal bolondít meg a rendező. Valószínűleg a legjobb megoldás az, amikor a sínek hullámzásával érzékeltetik a szexet, de a kort és helyszínt figyelembe véve Hollywoodhoz képest még ez a film is meglehetősen bátor (ld. Hannuma mell- és combmutogatásait), ha nem is annyira, mint a La casa del angel.
Élmény: Az eleje nem volt rossz és mivel eléggé fel volt hájpolva, többet vártam tőle, így végül csalódás lett. Ha kisebb a hangsúly a fő szálon és több társadalmi csoport jelenik meg jobbankiemelve, akkor fontosabb kordokumentum lenne. A sztori viszont önmagában annyira nem érdekes, bár sokatmondó, hogy ebben a korban több hasonló film is kijött egymástól függetlenül. Nem tudom melyik írás említette, de azt hiszem tényleg a Taxisofőr áll hozzá a legközelebb.
Érdekességek:
- A film bukás volt, mert az egyiptomi nézők sem a mozitól, sem Chahinetől nem ilyen jellegű filmekhez voltak szokva, és ugye ismerjük ezt a típust, sokan az ország elleni támadásként értékelték, ezért végül betiltották húsz évre.
- Bár nem teljesen kényszerből történt így, a rendezőnek magának kellett eljátszania Qinowi szerepét, mert más színészek nem akarták elrontani egy ilyen karkaterrel az imidzsüket.