Cselekmény: Gloria idősödő nő, régóta elvált, felnőtt gyerekei vannak, sőt, már nagymama, de még aktív, dolgozik és szívesen jár szórakozni. Egy ilyen este ismerkedik össze Rodolfóval (Sergio Hernandez), aki hasonló cipőben jár. Az első randit szex követi, majd újabb randik és annyira összemelegednek, hogy Gloria fia születésnapi bulijára is elviszi bemutatni...

Téma: A legtöbb írás megelégszik annyival, hogy ötvenen túl is van élet, de nekem az ilyen egyszerűbb meglátások sosem voltak elég kielégítőek :D Már csak azért sem, mert ezúttal is van bőven magyarázat nélkül hagyott elem, nyomokban fellelhető társadalmi vetület és ki tudja még minden, amit csak egy chilei érthet.

Tartalom: Főhősünk Gloria, aki éi a szinglik életét, azaz munka után bulizik, a kelleténél zavarbaejtőbben pasizik, na és persze próbál része lenni gyerekei életének, akik persze nem kérnek belőle túlságosan. Ezek számomra azt jelzik már az elején, hogy Gloria karakterében nem az életvidámságon van a hansgúly, hanem a "csakazértisen", csak míg ez a fajta dac egy fiatalnál szimpatikus lehet, egy idős embernél már szánnivaló (jogos vagy sem, az egy más kérdés). Aztán jön Rodolfo, aki még csak frissen vált el, de nem szabadul családja karmai közül, ugyanis kizárólag az ő pénzéből éltek és teljesen önállótlanok, így Rodolfo nem tud időt szakítani magára és Gloriára. Szépen kirajzolódnak a nemzedéki különbségek: Gloria idős házvezetője babonás; Gloria, Rodolfo és a többiek az életet legjobban átlátó és megélő, gyakorlatiasabb emberek, az ország gerince, de már hanyatlásban, míg gyerekeik - ahogy egy írás találóan fogalmazott - középosztálybeli kozmpoliták, interneteznek, drogoznak, jógáznak, nemzetköziek. Gloria nem tud egyikükhöz sem igazán közel kerülni, csak sajátjaihoz, ám tartós kapcsolatot velük sem tud kialakítani és nagyon halványan ott leng a diktatúra szelleme is (ld. Chile csatája, Égen s földön, No), hiszen Rodolfo korábban a katonaságnál dolgozott. Gloria pedig kudarcot kudarcra halmoz, de nem adja fel, újra beleveti magát az életbe, amit szépen kifejez az utolsó táncjelenet, kár, hogy nem lett annyira erős, mint a Szép munka zárójelenete.

Forma: Hasonlóan az Egy fantasztikus nőhöz itt is voltak időnként látványelemek és itt sem állt össze egységes stílussá. Majdhogynem kézikamerásan emberközelibbek a képek vagy legalábbis van belőlük bőven, ahogy egy egy személyre fókuszáló filmben ez lenni szokott. A film erénye, hogy nem szégyenlős és nemcsak történetében meri megmutatni egy ötvenes nő gondjait, hanem simán bevállalalja az öregedő testeket és a szexet is. A zene érthető módon retró slágerekből áll, na és persze a Gloriából. A kulcs a Gloriát alakító színésznő, abban hiteles, hoyg elhiszem, hogy ő ilyen, de a karakterhez kevésnek találom, hiányzik belőle a keserűség, ami szerintem ott kellene, hogy legyen a mélyben.

Élmény: Újfent az Egy fantasztikus nőhöz hasonlítanám (vagy az Aquarius-hoz), mert kendőzetlenül megmutat egy szinte már tabunak számító vagy legalábbis lesajnált dolgot, ugyanakkor túl sokat nem mond, pedig lenne mit. Aranyos tud lenni, csak nem elég összesezdett az én amerikai filmeken nevelt ízlésemnek.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Sergio Hernandez (No, Egy fantasztikus nő)
  • Pablo Krogh (No)
• Pablo Krogh a film megjelenésének évében, 50 évesen hunyt el.
• 2018-ban elkészült az amerikai remake is