Tartalom:

(Mivel az első rész nem szerepel a listámon, íme egy rövid összefoglaló róla: A sárkány által őrzött toronyban fogvatartott Fiona, a királylány nappal ember, éjjel ogre; az átkot egy szerelmes csók törheti csak meg. A gyakorlatias herceg önmaga helyett egy ogrét, Shreket és barátját, Szamárt küldi maga helyett a lány kiszabadítására, ám Fiona és Shrek útközben hazafelé egymásba szeretnek - a szerelmes csók Shreké lesz, így Fiona végleg ogrévé változik).

Fiona és az embergyűlölő Shrek boldogan élik mézesheteiket, amikor váratlanul megérkezik a király (John Cleese) és a királyné (Julie Andrews) meghívója. A szülők és a vár népe ledöbben, hogy a pár ogre, de méginkább a Jótündér, aki korábban megállapodot a királlyal, hogy Fiona a fiáé, a Szőke Hercegé lesz. A király felbérli Csizmás Kandúrt, a bérgyilkost, hogy végezzen Shrekkel, de a macska kudarcot vall, sőt, összebarátkozik Shrekkel. Az ogre végül Fionáért hajlandó emberré változni a Jótündér egy varázsitala segítségével - ezt azonban kihasználja a Jótündér, Shreket tömlöcbe veti és azt hazudja, hogy a Szőke Herceg az emberré változott ogre...

A történet önmagában nem nagy szám, normális viszonyok között egy romantikus családi dráma lenne némi kaland körítéssel, ahol a vej próbál felnőtté érni és megfelelni a szülőknek. Mivel az első részt még nem láttam filmes szemmel, annak viszonyában nem tudom elemezni e második részt, de mindenképpen nagyon erős a paródia-motívum, azaz gyakorlatilag a klasszikus mesék és a korabeli popkultúra karikatúráját láthatjuk elsősorban.

Megvalósítás:

Rögtön egy disneys felütéssel kezdünk, egy mesekönyv lapjai mesélik el az eddig történteket, majd Fiona és Shrek mézesheteit látjuk zenés montázsként. Az első rész részben arról szólt, hogy ne a külső alapján ítéljünk, hanem önmagért szeressük párunkat; ezúttal a következő szakaszba lép a valószínűleg mindenki által átélt párkapcsolati trauma, hiszen találkozni kell a szülőkkel és meg kell felelni az elvárásaiknak - ami nyilván nem sikerülhet kezdetben a szülői aggodalmak és a generációs különbségek miatt sem. Így jár Shrek is és megpróbál más lenni, mint ami, aztán persze végül kiderül hogy újfent hogy nem a külsőségek számítanak, hanem a belső értékek. A karakterek szintjén a hagyományos felállást követik, azaz a sótlanab főszereplők mellett van egy poénosnak szánt szövegeket gyorsan toló feka, esetünkben Szamár (Eddie Murphy), aki egyébként pont akkor vicces, amikor nem beszél, hanem elnyújtanak egy jelenetet a poén kedvéért. A humor elsődleges forrása a filmes és popkulturális utalások, amiből rengeteg van (Frankensteintől a Rocky Horror Picture Show-n át a Pókemberig), ezeket vagy észrevesszük vagy nem. Ráadásul sokszor egyáltalán nincsenek kiemelve, máskor pedig első megnézésre észrevehetetlenek (pl. amikor a bárban egy békalány megkérdezi a királytól, hogy nem találkoztak-e már valahol). Paródiának attól paródia, hogy napjaink mércéjével közelíti meg a mesebeli elemeket, mint pl. amilyen a rendőrös üldözés középkori eszközökkel, de a 2000-es évek stlusában előadva.

Az animáció gyönyörűen részletes, az egészen apró dolgokra is odafigyelnek, sok a kevésbé feltűnő utalás, de ezekből lehetett volna sokkal több is, gyakran üresnek éreztem picit a környezetet, nem életszerűen belakottak (de ez tényleg csak mellékes megjegyzés, nem akarok telhetetlennek tűnni). Ami nem megy jól, az az emberábrázolás, ők zavaróan gyengék, ebben a Disney élőszereplős megoldása még felülmúlhatatlan volt ekkor. És az a baj, hogy ennyi. Szépek a képek, jók az utalások, de tökéletesen jellegtelen képileg abból a szempontból, hogy nem igyekezik kifejezni vizuálisan a témáit. A zenék többnyire korabeli popslágerek, nincs velük baj, de a végén teljesen indokolatlanul karaoke-partyba torkollik a cselekmény.

Élmény:

Ha a kelleténél többször írtam, hogy korabeli, az nem véletlen: túl soknak érzem a 2000-es évek eleji popkulturális utalásokat. Nekem ezek megvannak, de ötven év múlva sokaknak már nem fog semmit mondani lehet a Starbucks sem. Szórakoztató a film, annak remek, régóta érett már, hogy kigúnyolják a népmesék logikátlanságait, de számomra esztétikailag nem jelentett nagy élményt.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Eddie Murphy (Beverly Hills-i zsaru), Julie Andrews (Mary Poppins, A muzsika hangja), John Cleese (Gyalog galopp, Harry Potter és a bölcsek köve), Larry King (Szellemirtók)
- Szerencsére összeszedték a kulturális utalásokat, itt megtalálhatóak.
- A három rendező is vállalt kisebb szerepeket.

Következik: Marnie

Tartalom:

Az olajcég új titkárnőjére, Lucyra (Lauren Bacall) azonnal szemet vet a cég szinte családtagként kezelt geológusa, Mitch és a tulaj fia, Kyle (Robert Stack). Lucyt azonban nem lehet elsőre elcsábítani a vagyon csillogtatásával, ettől olyan vonzó a férfiaknak. Kyle kitárulkozik a nem megvehető nőnek arról, hogy másodrendűnek érzi magát Mitch mellett, ez viszont azonnal működik és másnap összeházasodnak. Micth sajnálatára, ugyanis ő meg szintén beleszeretett Lucyba. Eközben a húg, Marylee (Dorothy Malone) halálosan szerelmes Mitch-be, de mivel az testvérként kezeli, bánatában kikezd minden férfival. A házasságnak hála Kyle felhagy alkoholista, léha életmódjával, Mitch pedig inkább lelépne a Közel-Keletre olajat kutatni, ekkor azonban kiderül, hogy Kyle talán nemzőképtelen, és újra az italhoz fordul, amin nem segít az se, hogy Marylee szerint Lucy és Mitch felszarvazzák őt a háta mögött...

Ha nem olvasom el a kritikákat, akkor pár dolog ugyan zavart volna, de letudom annyival, hogy egy szerelmi négyszöget láthattunk, ahogy ezt tették a korabeli beszámolók is. Csakhogy Sirk, a melodrámák királya a műfajt azért választotta, hogy ezzel is kritizálja, kigúnyolja az amerikai társadalmat, és ez helyre tette bennem a zavaró dolgokat. A cselekmény másodlagos, a karakterek Amerika allegóriái, a képi világgall együtt a felsőbb osztály ürességét hivatottak megjeleníteni.

Megvalósítás:

Már ha észrevesszük. Sirk ugyanis egyrészt nem tolja az arcunkba a szándékát, amit A texasi láncfűrészes mészárlás óta nehezményezek. Másrészt a legtöbb jelzésértékű dolog azoknak érthető igazán, akik ismerték az 1950-es évek filmművészetét. A történet keretes, a filmvégi eseményekkel nyit, majd visszaugrunk az időbek az eseménysorozat kezdetéig. Az első komolyabb jel ott jött el számomra, amikor Lucy alig egy nap alatt beleszeretett és hozzáment Kyle-hoz, bár ugye én notóriusan értetlen vagyok a hirtelen jött szerelmekkel kapcsolatban. A második harmadban a súlypont Marylee és Mitch kapcsolatára helyeződik át, az utolsó harmadban pedig Kyle összeomlását követhetjük nyomon. A főbb pontok a cselekményben annyira banálisak, hogy a film nézése közben már azon gondolkoztam, hogyan finomíthatnék a "szar" jelzőn (pl. Kyle vélt terméketlenségének kiderülése, a féltékenység... stb.) - ezért volt megfelelő műfaj a melodráma. De a karakterek igazán beszédesek: a nagy olajmágnásnak két mindenre alkalmatlan gyereket sikerült csak felnevelnie, a vállalat igazi motorja az átlagember Mitch, ahogy Lucyval együtt ők egyedül erkölcsösek. Kyle férfiassága nincs rendben, megöli saját gyerekét. Marylee féktelen tánca közben hal meg az apja... stb.

A film nagyon jól indul, expresszionista világot idézi, ahogy Kyle elhajt az olajtornyok között, ahogy a szél fújja a faleveleket és a naptár lapjait. Ezután csalódást keltően visszazuhan valami tévéjátékszerű színvonalra, de ez is a játék része: szándékosan kapunk díszletekre hajazó és jól láthatóan vetített háttereket, lehetetlenül színes túlzásokat, talán még a színészi játék is ilyen. A Látszatélethez hasonlóan sok a jelkép (a legerősebb kép ilyen a lenti az apa portéjával, a péniszként szorongatott olajfúrótoronnyal), bár én ezúttal kevesebbet vettem észre. Véletlenül akadtam rá erre a vágásokat elemző videóra is, ezentúl jobban oda kell figyelnem az áttűnésekre... mindenesetre ez is mutatja, hogy miért voltak oda az újhullámosok Sirkért. És akkor még nem említettem, hogy a színek is változnak a helyzetnek megfelelően...

Élmény:

Szóval igen, látszólag egy B-kategóriás drámáról van szó, valójában azonban jól elrejtett szatíra... túl jól elrejtve. A Kill Bill jutott eszembe párhuzamként, ami nekünk nyilvánvalóan egy túlzásokba eső poén, viszont így fogják ezt majd látni ötven év múlva is a nézők vagy azt gondolják majd amit én most, hogy "hát igen, ekkoriban ez lehetett a normális színvonal". Az olyan egyszeri nézőknek, mint amilyen én vagyok, a történet túl gyenge, a filmnyelvi elemeket pedig szinte képtelenség észrevenni ennyi év távlatából, és erről a rendező is tehet. Majd legközelebb.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Lauren Bacall és Dorothy Malone (A hosszú álom), Robert Stack (Lenni vagy nem lenni, Airplane!), Edward Platt (Észak-északnyugat), Robert J. Wilke (Délidőben, Spartacus, Mennyei napok), Harry Shannon (Aranypolgár, Délidőben, A gonosz érintése)
- Még életben vannak: Dorothy Malone (92)
- A történet alapja valós, Zachary Smith Reynolds szinte pontosan úgy járt az 1930-as években, ahogy Kyle, a rendőrség azonban valamiért nem indított eljárást. E történet Reynolds-a nem olajmágnás volt, hanem a Reynolds dohánycég örököse, ami olyan márkákról lehet itthon ismert, mint a Camel, Kent vagy a Pall Mall.
- Valószínűleg ez a film ihlette ironikus módon a belőle kinövő egyik leghíresebb szappanoperát, a Dallas-t.

Következik: Az arani ember

Tartalom:

Az írországi Aran-szigeteken élő King-család mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A szigeten zord körülmények uralkodnak, nincs termőtalaj és az óceán erős hullámai életveszélyesek. Michael, a tíz év körüli fiú horgászik és szüleinek segít, amiben tud. Az anya, Maggie a sziklás felszín alól próbál pár maréknyi földet összeszedni, de elsősorban hínárt hord, hogy legyen hova ültetni a krumplit. Az apa, Colman a társaival együtt rendre nekivág az óceánnak cápákat vadászni, egy napon azonban vihar tör ki, amíg a férfiak hajóznak...

Flaherty újabb filmjében gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk, mint a Nanuk, az eszkimóban: az ember küzdelmét a zord természettel, csak ezúttal egy másik környezetben. És akkor megint beszélnünk kell kicsit arról, hogy ez egy áldokumentumfilm, ugyanis minden írás kötelező jelleggel a szemére veti, hogy színészek szerepelnek benne olyan hagyománysnak beállított tevékenységeket végezve, amiket már a 19. század óta nem csináltak. Őszintén szólva nem értem a problémát, a Nanukkal szemben ugyanis itt nem próbálták valóságnak eladni a filmet.

Megvalósítás:

A nagy különbség a két film között, hogy ez bő tíz évvel későbbi és már jóval kiforrottabb: a Nanuk epizodikusabb, sok apró részre felosztott története itt kimerül két-három cselekményben, ezáltal összeszedettebb koherensebb történetet kapunk. Az első jelenetben a viharos óceánból térnek vissza a férfiak, utána a krumpliültetést készítik elő, majd újra kihajóznak cápát fogni a nyugodtabb vizekre. Az utolsó jelenetben újra hajóra szállnak, és ismét alig-alig tudnak kikászálódni a viharos vízből. Mindez körforgásszerűvé teszi a cselekményt, jól átadja, hogy minden nap valóban az életben maradásért küzdenek nagyon alapvető szinten, hiszen folyamatosan a nulláról kell kezdeni mindent. A fő szereplő mégsem a család, hanem a sokkal több játékidőt kapó óceán, amelynek hosszasan láthatjuk a sziklafalba vadul belecsapó hullámait, amely halat és hínárt ad, de egyben minden hulláma halálos lehet. Az első jelenetben csupán partra veti a halászokat, akik gyorsan felmenekülnek a sziklákra a hullámverés elől, de az utolsóban már össze is töri a csónakukat. Ezze szemben noha nem látunk semmi érzelmet, tök jól átjön a család összetartó ragaszkodása , egymásért való aggódásuk. Talán csak én látom bele, hiszen kénytelenek összefogni a természet ellen, mindenesetre sokkal jobb ilyet látni, mint más filmek veszélyben is folyton széthúzó csoportjait.

Az első legszembetűnőbb technikai tulajdonsága a filmnek a hangja. 1934-ben járunk, tehát még kicsit a némafilm-hangosfilm határán, ennek megfelelően a filmet némán vették fel és utólag adtak hozzá párbeszédet, hangeffekteket és elvileg ír népzenén alapuló zenét. Ez utóbbi nem túl erős, messze van mondjuk a Vágyak szigetétől, a beszéden pedig nagyon hallatszik a stúdió, de azért nem zavaró, csak már régen láttam régi filmet. Nincs sok párbeszéd, nincs sok felirat, de a kettő aránya nagyjából megegyezik. A képi világra két fő uralkodó megoldás jellemző: az egyik a cselekmény ritmusát felvevő vágások, ami akció közben pörgős tud lenni, néha meg is ismétlődnek, ettől pedig már majdnem olyan mint a Kifulladásig jump cutjai. A másik az, ahogy az Aran-szigetek akár százméteres szikalafaliba becsapódnak a hullámok, amit nagyon hosszan mutatnak, ettől pedig már-már hipnotikusakká válnak. Végül gyakran láthatjuk az emberi szereplőket magányosan, eltörpülve az ég alatt vagy a sziklák között, ami jól érzékelteti a természet hatalmát.

Élmény:

Olyan volt, amilyennek a Nanuknak kellett volna lennie, összeszedettebb, átélhetőbb. Jól megjeleníti a természet rideg hatalmát és az azzal szemben álló család melegségét, de sajnos túl korán készült el ahhoz, hogy megfelelő minőségben visszaadja a szépségét. Nálam ebben a témában az etalon a Mennyi napok, ezt a szintet pedig fiatal kora miatt nem tudta még hozni a filmművészet.

Kapcsolódó hírek:

• 2018. január: Elhunyt egy magyar férfi e vidék hullámaitól. Nem pont az arani szigeteknél történt, de abban a régióban. Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/fotozas-kozben-zuhant-a-tengerbe-a-magyar-ferfi/1z9rmzl

Következik: Shrek 2

Tartalom:

A svájci Robinson család, az anya, az apa, a két idősebb fivér Fritz és Ernst, valamint a még gyerek Francis a napóleoni háborúk elől menekülve új életet kezdene új-guineai telepesként, de hajójuk útközben egy viharban zátonyra fut egy trópusi sziget közelében. Szerencsére a hajón sok eszköz, fegyverek, élő állatok is megmaradnak, amit mind a szigetre szállítanak, hogy ott berendezkedjenek, amíg ki nem menti őket valaki. A sziget azonban tele van egzotikus állatokkal, és még kalózok is feltűnnek, akiket elsőre sikerül elijeszteni egy zászlóval, ami pestist jelez. Miután az állatok ellen házat építenek egy fára és megteremtenek  maguknak mindent, amire szükségük lehet, a két nagyobb fiú elindul feltérképezni a helyet, hátha kiderül, hol is vannak és hátha találnak civilizációt. Azonban pont a kalózokba botlanak, akik két foglyot ejtettek, egy tehetős kereskedőt és fiatal inasát. A fiúk kiszabadítják az inast és elmenekülnek a kalózok elől, de tudják, hogy fel kel készülniük a harcra, mert előbb-utóbb megtalálják őket. És ha ez még nem lenne elég,az inasról kiderül, hogy valójában a kereskedő unokája és LÁNY, amitől a két fivr azonnal egymásnak esik féltékenységében...

Az alapmű egy 19. századi regény, amellyel az író célja gyerekeinek keresztény szellemben történő nevelése, oktatása volt. Ez a filmben nagyon halványan jelent meg (nem is igyekeztek visszaadni a fő témáit), a lényeg a látványos és izgalmas családi kalandon volt, belecsempészve a mértékletesség ideáját, hiszen bár Robinsonék nem érték el kitűzött céljukat, a szigeten megtalálták minden számításukat.

Megvalósítás:

Az első öt percben a nyakunkba zúdítják az összes veszélyt a hajótörétől a tigrisen és a cápákon át a kalózokig, majd egy pillanat alatt felépítik a kis otthonukat, ami azért fura, mert egy mai filmben a hangsúly pont ezen a szöszmötölős túlélésen lenne. Oké, hazudok, kb. a film feléig tart az otthonteremtés, de sosem a nehézségeit látjuk, hanem a már elért eredményeket. A karaktereknek egy-egy főbb jellemzőjük van, ezt is megismerhetjük már az első néhány percben. Apa megbízható és erényes, anya a család lelki támasza, a nagyobbik fiú erős, a középső az okos, a legkisebb meg az idegesítő, komikusnak gondolt elem, aki az állatokkal barátkozik, és akit én már az első néhány perc után agyonvertem volna felelőtlen viselkedése miatt, amivel rendre életveszélybe sodort mindenkit. Itt bukik ki, hogy Disney-filmmel állunk szemben, ami egyszerre próbál izgalmas helyzeteket teremteni, de közben meg tökön rúgja magát a komolytalan hozzáállásával. A film felénél a fiúk jelképesen és ténylegesen is kiszakadnak a családból felfedezőútra indulni (kapásból tudok erre mondani 2-3 témát, amit feldoglozhattak volna, mint pl. az Édenkert), belefutnak a kalózokba, aminek révén megismerik a szerelmet és a testvérviszályt. A csúcspontot a kalózok támadása hozza el, ami megint disneysen felemás, hiszen családbarát módon oldottak meg egy mészárlást.

Nem utálom én az animációt, csak nem tartom egyelőre olyan jónak, ami helyettesítené a valóságot. Hál'istennek, hogy ekkor még nem volt és nem kaptunk borzalmas CGI-állatokat, hanem valódi, idomított vadállatokkal dolgoztak valódi helyszínen, ami szerencsére ekkor még szintén turistáktól mentes volt. Gyakorlott nézőként már látom hogy az egy kaszkadőr volt és egy vágással kapjuk vissza a valódi színészt, ahogy tudom a tengeri jeleneekről is, hogy vetítettek, de tökéletes az illúzió, nem ütnek el a színek, fényerők. Ráadásul mindez technicolorban... A színészeknek részben a mesejellegből adódóan vannak borzalmasan gagyi megmozdulásaik, de nem vészes. Más szempontból képileg nem izgalmas, de elegendő volt a színes egzotikum látványa, érezhetően erre gyúrtak a készítők is, hiszen szívesen mutatták hosszasan és értelmetlenül az állatokat.

Élmény:

Elég ha azt mondom, hogy családi kalandfilm a Disneytől, és akkor szerintem mindenki tudja, mire számítson. Gyerekes, de átszellemülhető (de szép szó), izgalmas, időnként vicces, de teljesen kihagyta a történetből a szinte felkínálkozó metaforikus elemeket. Olyan, amilyennek a felsőbbrendűségének tudatában lévő, 19. századi európai ember elképzeli a világot és működését. A sziget és az állatok sok mindenért kárpótolnak, a listámra pedig azért kerülhetett fel, mert minden idők egyik legnagyobb bevételt hozó filmje lett.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Sessue Hayakawa (A híd a Kwai folyón)
- Janet Munro (Roberta) 38 évesen, 1972-ben hunyt el szívbetegségben.
- Még életben vannak: Tommy Kirk (75 - a középső fiú)

Következik: A szélre írva

A filmművészet viszonylag még fiatal, el sem tudom képzelni, milen lesz majd sok száz év múlva és hogy akkor hogy fognak tekinteni a 20. századi filmekre. Hogy mennyire fiatal, mi sem bizonyítja jobban, mint pl. hogy Chaplin, a némafilmes korszak legikonikusabb alakja az 1970-es években még filmezett (oké, ennek már 40-50 éve, de az átlagéletkor pont 42 év Magyarországon, szóval olvasóimnak már lehet róla élő emléke).

Oda akarok kilyukadni, hogy amikor "élőben" lát az ember egy klasszikust civilben, akivel sokat foglalkozott, akkor az megható tud lenni úgy is, hogy nem vagyok egy rajongó filmbuzi alkat. Pár hete belefutottam több archív videóba is hála a gálák tévés közvetítéseinek, és jó látni a nagy öregeket (majdnem mindet... Kuroszava ünneplése pl. vérciki, Antonioni nem igazán értékelte a dolgot... stb.). Persze kicsit igazságtalan, hiszen mindenki a színészekre, esetleg a rendezőkre kíváncsi, pedig a film egy nagy csapat együttműködése, de hát elsősorban a színészeket látja a néző. Ezek közül jöjjön egy csokor, amit majd folyamatosan frissítek:

Rendezők:

• 1968: Alfred Hitchcock (Oscar - életműdíj)
• 1972: Charlie Chaplin (Oscar - életműdíj)
• 1973: John Ford (AFI - életműdíj)
• 1975: Howard Hawks (Oscar - életműdíj)
• 1979: Alfred Hitchcock (AFI - életműdíj)
• 1987: Steven Spielberg (Oscar - életműdíj)
• 1990: Kuroszava Akira (Oscar - életműdíj)
• 1994: Steven Spielberg (Oscar - Schindler listája)
• 1995: Michelangelo Antonioni (Oscar - életműdíj)
• 1999: Steven Spielberg (Oscar - Ryan közlegény megmentése)
• 2007: Martin Scorsese (Oscar - A tégla)

Színészek

• 1952: Humphrey Bogart (Oscar - Afrika királynője)
• 1955: Marlon Brando (Oscar - A rakparton)
• 1970: Cary Grant (Oscar - életműdíj)
• 1972: Gene Hackman (Oscar - A francia kapcsolat)
• 1973: Marlon Brando (Oscar - A keresztapa)
• 1976: Jack Nicholson (Oscar -Száll a kakukk fészkére)
• 1980: James Stewart (AFI - életműdíj)
• 1981: Robert De Niro (Oscar - Dühöngő bika), Henry Fonda (Oscar - életműdíj)
• 1984: Robert Duvall (Oscar - Az Úr kegyelméből)
• 1985: James Stewart (Oscar - életműdíj)
• 1993: Gene Hackman (Oscar - Nincs bocsánat)
• 1994: Jack Nicholson (AFI - életműdíj)
• 1995: Tom Hanks (Oscar - Forrest Gump)
• 2000: Harrison Ford (AFI - életműdíj)
• 2002: Tom Hanks (AFI - életműdíj)
• 2003: Robert De Niro (AFI - életműdíj), Oscar-díjas színésztalálkozó
• 2016: Jean-Pierre Leaud (Cannes - életműdíj)

 Egyéb videók

• 1981: Rofusz Ferenc: Oscar, legjobb rövid animáció - kisebb bűnűgy lett a dologból, részletek itt.
• 1982: Frank Capra: AFI, életműdíj - cuki nagypapaként
• 1982: Szabó István: Oscar, legjobb külföldi film - kevesen örültek ennyire díjnak
• 1994: Anna Paquin: Oscar, női mellékszereplő - a legcukibb átvétel
• 1999: Roberto Benigni: Oscar, legjobb színész és legjobb külföldi film - minden olasz sztereotípiát felvonultat