Tartalom

Dae-su kislánya születésnapján vállalhatatlanul részeg. Hazafelé menet eltűnik. Amikor magához tér, egy szobába zárva találja magát. Tévét nézhet, ételt kap, de nem mondanak neki semmit. A tévéből tudja meg, hogy feleségét megölték és őt gyanúsítják. Végigigondolja életét, de nem tud rájönni, kinek árthatott annyira, hogy ez legyen a büntetése. 15 év után, épp amikor sikerül egy kisebb lyukat vájnia a falba, amin keresztül megszökhetne, hirtelen ott találja magát, ahonnan elrabolták. Dae-su lányát svédek adoptálták régen, amikor a felesége meghalt. Egyedül van, már csak a bosszú és a kíváncsiság hajtja. Először alig tud betelni a külvilág ingereivel; az első étteremben, ahová betér, megismerkedik Mi-doval, a fiatal szakácslánnyal, akit már ismer zárkája tévéjéből. Elájul. Mi-do felviszi magához, vigyáz rá, majd együtt kezdenek nyomozni és egymásba szeretnek.

Miközben a börtönös rész a filmben 15 évig tart, mindössze 20 percet tesz ki a bevezetővel együtt. Ez a rész felfogható egy egzisztencialista allegóriának is, hiszen be vagyunk "zárva" az életbe. Értelmezhető a börtön természetesen a modern társadalomként is, ahol az egyén kapcsolata a külvilággal már csak a tévé. Vallási-erkölcsi vetülete is van: Dae-sut büntetik, de hiába gondolkozik, nem tudja miért, illetve hogy miért ennyire. Egy isten bezárta, ellátja, de nem ad neki válaszokat. Az ezt követő hosszabb részben Monte Cristót láthatjuk, akit csak a bosszú éltet (és közben szerelmes lesz), csakhogy amíg előbbi felül tud emelkedni bosszúvágyán, Dae-sut ellenfele egyre mélyebbre löki. Az utolsó harmadban végül megtudjuk a nagy titkokat, és ekkor görög tragédiába fordul a történet, elsősorban Oidipusz királyra hajazva.

Megvalósítás

Tulajdonképpen megvan benne minden, ami kell: változatos kameraszögek, erőteljes színvilág, szépen fényképezett tájképek, némi animáció, amitől modern lesz, szájbarágás nélküli, magukért beszélő képek. Leghíresebb jelenete teljesen megérdemelten az az oldalnézetből vett kétperces verekedés, amit vágás nélkül vettek fel.

A film hangulata bizarr, egyszerre megvan benne Amelie csodálatos életének ellenpontja és a Harcosok klubjának kopottas zöld, lepukkant világa, miközben felfedezni véltem benne az ezredforduló ázsiai filmjeinek jegyeit is (pl. Szerelemre hangolva).

Élmény

Szóval ez egy látszólag tökéletes film, mégis két nagy problémám van: egyrészt nincs egységes stílusa. Hiába sok az egyéni kreatív megoldás, nem áll össze a filmre jellemző képi világgá. Ez végülis nem feltétlenül baj, csak érzésem szerint veszít vele a karakterességéből. A nagyobb problémám Dae-su bűne. Valahol érthető ellenfele haragja, de közben kívülállóként nehéz elfogadni bosszúja jogosságát, és ezért kicsúszik az egész film lába alól a talaj és valami groteszk viccé válik, ahol egy eleve beteges ember megnyomorít egy (illetve több) normálisat.

Érdekességek

- A film alapja az azonos című manga, és 2013-ban elkészült amerikai változata is, de ez nem volt túl sikeres.

Tartalom

1916. Bill együtt él kiskamasz húgával és szeretőjével, Abbyvel. Gyárban dolgozik, és önérzetessége miatt könnyen összeverekszik másokkal. Egy ilyen eset során véletlenül megöli főnökét, ezért a lányokkal együtt egy nagy farmra menekülnek, ahol az aratás miatt munka is akad. Abby és Bill testvéreknek adják ki magukat, hogy elkerüljék a rossz nyelveket, persze így is gyanakodnak rájuk a munkások. A farm tulajdonosa magányos férfi, felfigyel Abbyre és bele is szeret. Amikor Bill véletlenül meghallja, hogy a farmernek nem sok ideje van hátra az életből betegsége miatt, megegyeznek Abbyvel, hogy hozzámegy erre a rövid időre a férfihoz, hogy megkaparinthassák vagyonát és végre ne kelljen nélkülözniük. Csakhogy a farmer egészsége egyáltalán nem romlik, viszont meglátja a "testvéreket" csókolózni. És jön a sáskajárás.

Noha a történet meglehetősen áthallásos a bibliai Sára történetével, a cselekményt alapul venni ebben a filmben szerintem hiba lenne. Azon kevés filmek közé tartozik, ahol az események mellékesek és sokkal fontosabb a tálalásuk. Olyan ez, mint egy természetfilm, amelyben az ember is objektívan megfigyelt elemként van jelen, nem számít igazán, hogy ki-mit tesz.

Megvalósítás

Az egyik legszebben fényképezett filmnek tartják a Mennyei napokat, joggal. Sok a szuperközeli képek, a természetes megvilágítás és igyekeztek minél többet forgatni a naplemente és napfelkelte során. Mint említettem, inkább tűnik természetfilmnek, olyan hosszasan időzik el a búzatáblákon vagy a benne dolgozó emberek életképein.

A koncepció az lehetett, hogy az embert a természet részeként mutassa, ezért a karakterek teljesen másodlagosak (sokan ezt a film hibájának tartják), ahogy a történetük is. Az emberi halál és a tragédia szomorú, de nem kevésbé horrorisztikus a búzát ellepő sáskajárás. nem igazán ismerjük meg a karaktereket, nagy lyukak vannak motivációik és tetteik között, de ez így van jól. Ezt a távolságtartó szemlélődést erősíti az is, hogy a történetben nincs sok párbeszéd, ellenben sokat narrál Bill húga; így az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, mint valami rajztunk is kívülálló dolgot.

Élmény

Morricone zenéjével karöltve ez a film inkább egy lírai, vizuális költemény és nem a megszokott prózaibb, regényszerű elbeszélése egy történetnek (és még távolabb áll Godard vagy Marker esszészerű filmjeitől). Sokan  unalmasnak tartják és gyenge karakterei miatt nem szeretik, de szerintem teljesen át lehet rá hangolódni arra a másfél órára, és szemlélgethetjük a világot, amelynek része valami ember nevű faj is.

Tartalom

Rosemary és Guy fiatal pár, albérletet keresnek New Yorkban, a Broadway közelében, ahol Guy próbál színészként feltűnni. Egy régi barátjuk ismeri a ház történetét, több horrorisztikus eset is kapcsolódik hozzá: egy lakó megfőzte és megette a gyerekét, egy másik boszorkánykodott... stb. Rosemary megismerkedik a ház egyik fiatal lakójával; a nő még az utcán élt nemrég, egy kedves, idős házaspár fogadta be őt magához a ház egyik lakásába. A nő másnap kiugrik az ablakon. Az idős házaspár, Minnie és Roman nagyon kedvesek Rosemaryékhez is, sok apró figyelmességgel segítik őket. Guy hamar megkedveli őket, és kollégája egy váratlan betegsége miatt még főszerephez is jut a színházban. Eldöntik, hogy itt az idő gyereket vállalni, de Rosemary rosszul lesz és elájul, miután ettek Minnie desszertjéből. Rémálma van: egy sátánista gyülekezet körbeveszi, köztük Guy, Minnie és Roman, és megerőszakolja őt egy szörny. Rosemary hamarosan észreveszi magán a terhesség jeleit...

Kétféleképpen lehet nézni a filmet: vehetjük komolyan horrorfilmként, amelyben összeesküszik a világ a szegény lány ellen, és pont azok árulják el, akikben a legjobban bízik. A másik olvasata ironikusabb, és én inkább ezt éreztem rajta: gyakorlott rémtörténetismerőknek túlságosan egyszerű a gonosz fondorlata, ezért arra gyanakszunk, hogy Rosemary túlgondolja az óvó anya szerepet, és mindenben rá leselkedő veszélyt lát. A férfi aki teherbe ejtette egy szörnyeteg, a benne lévő gyerek egy kórság, az orvosok csak kínozzák, a szomszédok pedig lassan mérgezik.

Megvalósítás

Polanski apartman-trilógiája az Iszonyattal nyitott, ahol a lakás megelevenedett a főszereplő fejében; a Rosemary gyermeke a második darabja, itt azonban már csak kiindulópont a hely, ahol egykor boszorkányságok és rémtettek történtek, illetve valamennyire Rosemary börtöne, körbevéve gonosz szomszédokkal. Utcára keveset megyünk, olyankor szinte fellélegzik az ember. A film lassan halad, az egyetlen üldözéses résznél persze remegni kezd a kamera és gyorsulnak a vágások.

Nem klasszikus értelemben vett horrorfilmről beszélünk, hiszen teljesen hétköznapi jeleneteket látunk szinte végig. Az egyetlen horrrorisztikus elem Rosemary látomása(?), amikor a szörny megerőszakolja, de ezt leszámítva a film végig azon van, hogy elhitessen velünk valamit a szokványos dolgok mögött, amiben Rosemary hisz. Szimbolikusnak tűnő álmaiban fontos szerepet kap a vallás és a szex, valószínűleg e kettő ellentéte lehet vagy lehetett egykor számára traumatikus.

Élmény

Az Iszonyat után egy paráztatós filmet vártam, ehelyett egy ugyan feszült, de lassan hömpölygő filmet kaptam, aminek az éle inkább humoros volt, mintsem rémisztő. Nagyon primitív sablonokat használt, és teljesen hiányoztak belőle a nagy, ijesztő fordulatok, amivel azt érzékeltették, mintha kb. egy kígyóval összezárt egeret néznénk hipnotizálva, amiről tudjuk hogy hogyan fog véget érni. Persze fennáll a lehetősége, hogy tévedek, hiszen egy ötvenéves filmről beszélünk, és az 1960-as évek horrorjai közé befért ez is rémisztőnek, de kétlem az Iszonyat után.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Elisha Cook Jr (A máltai sólyom)
- Angela Dorian (Terry) szerepelt a Playboy 1967-es számában, és jelenleg 9 éves börtönbüntetését tölti, miután egy vita során rálőtt férjére.
- Hanna Hertelendy (Grace) magyar színésznő, 1947-ben költözött New Yorkba.
- A megvakult színészt nem látjuk (ha ha), csak a hangját hallhatjuk, ami Tony Curtis-é. Azért volt az ő ismert hangjára szükség, hogy Rosemary zavarodottsága valódi legyen, hiszen nem tudta kivel beszél, hiába volt ismerős a hang.
- Polanski egy másik húzása a terhes karakter átkergetése volt a forgalmas úttesten valódi forgalomban. Azzal vette rá Mia Farrow-t, hogy megtegye, hogy egy terhes  nőt nem ütnének el. Operatőreit viszont nem tudta meggyőzni, ezért ebben a jelenetben ő készítette a felvételt.
- A film legendáján sokat dobott, hogy Polanski terhes feleségét egy évvel később ölték meg brutálisan, és a ház amiben a film forgott, később John Lennon lakhelye lett, épp amely előtt rajongója lelőtte.

Tartalom

Az idilli amerikai kisvárosban az apja helyét átvevő, fősikolás Jeffrey egy levágott fület talál az erdőben. Jelenti a szomszédjában lakó nyomozónak, aki később a nyomozás érdekében inkább nem beszél az ügy részleteiről a fiúnak. Több se kell neki, a nyomozó lányával, Sandyvel (Laura Dern) maguk járnak utána az ügynek: egyetlen nyomuk egy énekesnő neve: Dorothy. Jeffrey belopózik hozzá, és szekrényében megbújva megfigyeli a nőt. Egy telefonhívásból kiderül, hogy egy Frank nevű férfi elrabolta férjét és gyerekét és velük zsarolja a nőt, hogy kiélhesse rajta szexuális vágyait. Dorothy észreveszi Jeffreyt és kényszeríti, hogy szeretkezzen vele, ám ekkor beállít a dühkitöréses Frank (Dennis Hopper)...

A történet a felszínen egy krimi szerelmi szállal, kicsit átvittebb értelemben nézve a kisvárosi lét idilli felszíne alatt megbúvó sötétségről beszél, elsősorban azonban Jeffrey felnőtté válásáról. Nem úgy, mint a Chihiro szellemországban, ahol Chihironak meg kell küzdenie az élettel, és nem is "nemzedéki" módon, mint a Diploma előttben vagy a Harcosok klubjában; Jeffreynek meg kell ismernie és el kell fogadni az élet sötét oldalát.

Megvalósítás

Még nem annyira elborult és groteszk, mint a későbbi A sötétség útja, ám ez inkább negatívum, ugyanis nehezebben kezdjük a filmet valami elvont agymenésként figyelni a realistább megközelítése miatt. Az idilli kisváros napsütötte, színes, a mélyében a fű alatt azonban sötét bogarak ügyködnek, levágott fülek hevernek. Az este már sötét, árnyékos, romlott, előkerülnek az alvilági emberek. Erőteljes a piros szín és természetesen a kék is; a nálam jobb megfigyelőképességű emberek megmagyarázták, hogy a kék Jeffrey sötét fele, a vörös a tudatosabb jófiú idején uralkodik.

Amikor az idilli kisvárosi képek után a kamera belép a levágott fülbe, sejthető, hogy egyúttal Lynch, a rendező fejébe lépünk be, de ehhez képest meglehetősen konvencionális stílusban halad tovább a történet. Talán a folytonos dührohamban kitörő Frank egyedül az, aki rémálomszerűen visszaidézi a gyerekkorunkban rajtunk basáskodó erősebbeket, de összességében nem tűnik annyira bizarrnak. Ennek részben oka lehet, hogy az akkor kirívóan brutálisnak tartott film jelenetei ma már simán beférnek egy átlagos nyomozós sorozatba.

Élmény

Talán hangulatfüggő, de ez a film most nem fogott meg. Voltak szép képei, valamint számtalan iránymutatót kaptunk, hogy mire figyeljünk, de valahogy nem tudtam felvenni a fonalat és értelmezni ezeket. Tudományosabb értekezésért klikk ide.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Dennis Hopper (Bilincs és mosoly, Apokalipszis most), Laura Dern (Jurassic Park), Brad Dourif (Száll a kakukk fészkére, A gyűrűk ura)

Tartalom

Ööö... Halvány lila gőzöm sincs :D Egy képzelt operatőr levelét olvassa a narrátor, amely tele van csapongó(nak tűnő) gondolatokkal emlékezetről, és amely igyekszik párhuzamot vonni különböző képeivel. Az alábbi kép a kiindulópont:

The first image he told me about was of three children on a road in Iceland, in 1965. He said that for him it was the image of happiness and also that he had tried several times to link it to other images, but it never worked. He wrote me: one day I'll have to put it all alone at the beginning of a film with a long piece of black leader; if they don't see happiness in the picture, at least they'll see the black.

A levél elmereng az emberi észlelésen, emlékezeten, a történelmen; arról, hogy mennyire megbízhatóak ezek, illetve hogy hosszú távon sokkal inkább az apróságok válnak meghatározóvá, míg a nagyobbnak tűnő dolgok elhalványulnak. A teljes értekezés elolvasható itt.

Megvalósítás

Elsősorban útifilmszerűen (Marker, a rendező szerint házi videószerűen) Japánban és Tokióban készült felvételeket láthatunk, de elkalandozunk más országokba is egy-egy pillantra. Nagyobb tér jut két afrikai országnak, Bissau-Guineának és a Zöld-foki Köztársaságnak, és bennük abban a nőnek, aki egy pillanatra, épp egy filmkocka erejéig belenéz a kamerába. Sok a bevágás más filmekből is, megemlítik az Apokalipszis mostot és a Sztalker "Zónáját", de leghosszabban Marker kedvence, a már A kilátóteraszban is nagy szerepet kapott Szédülés tűnik el.

A képek - ahogy a gondolatok is - látszólag nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz, de Marker igyekszik őket párhuzamba állítani és rámutatni a kultúrák közti különbségekre. Egy feltűnő, gyakran ismételt technika a képek eletronikus eltorzítása, amely az operatőr japán barátja szerint épp az elhomályosodott emlékeknek feleltethető meg - mondjuk szerinte a Pac-Man is az élet allegóriája, ahol mindegy mennyire küzdesz, a végén úgyis elbuksz.

Élmény

Nagyon hasonlított Godard dokumentumfilmjére, A film története(i)re. Esszészerűen tömény, de sokkal líraibb volt, ugyanakkor kevésbé éreztem koherensnek, nem sikerült nagyon felfedeznem benne a központi szálat. Képileg nem fogott meg, tartalmilag pedig nehéz volt követni a szerő gondolatait, ezért nem nagyon tudtam élvezni.

Érdekességek

- A film címét Muszorgszkij Napfény nélkül c. dalciklusa ihlette.