Tartalom

Barrett komornyik. A felső osztályhoz tartozó Tonyhoz kerül, aki épp most költözik be egy üresen álló házba. A berendezéssel kapcsolatos munkát és a házimunkát is Barrettre hagyja. Tony menyasszonyának, Sarah-nak kényelmetlen az intim magányukat rendre megzavaró szolga, aki érezhetően szintén nincs oda a nőért. Barrett ráveszi urát, hogy hadd költözhessen hozzájuk húga, Vera szobalánynak, aki valójában nem is a húga, hanem a menyaszonya. Vera már egyáltalán nem egy jólnevelt szolgáló, és amint Tony kiteszi a lábát, mindketten levedlik modoruk és vulgárissá válnak. A proli Vera rámászik Tonyra is és viszonyba kezdenek. Egy este azonban Tony és Sarah rajtakapják az egymással enyelgő szolgálókat; fény derül a titokra, és menniük kell. Barrett visszakönyörgi magát Verára kenve az egész ügyet, de innentől kezdve egyre többet enged meg magának...

Szinte minden leírás a Barrett-Tony páros homoszexualitását emeli ki, miközben nekem ebből az égvilágon semmi nem esett le. Ez már generációs probléma lehet, hiszen az 1960-a évek Angliájában még bűncselekménynek számított, így igen óvatosan kellett megjeleníteni a képernyőn. Ami mai szemmel is látható volt, az a két szereplő megfeleltetése társadalmi csoportukkal: az alacsonyabb sorú Barrett lassan arisztokratikus ura fölé emelkedik, nem rejtegeti valós személyiségét finom modor mögé, és a film végére már nem ő szolgál, hanem megtört ura őt. A nők is hasonló átalakuláson mennek át, Sarah "betörik" a film végén, de annyi ereje még marad, hogy távozás előtt pofonvágja Barrettet.

Megvalósítás

A film stílusáról Welles jutott eszembe: árnyékok, tükrök, üveggömbön keresztül szemlélt, feje tetjére állt világ. A legjobb jelenet is ilyen, amikor Susan és Tony rajtakapják szolgálóikat, de csak Barrett árnyékát láthatjuk. Legjellemzőbb elem mégis A siker édes illatában már látott módszer, amikor a karakterek dominanciáját a kameraszögekkel is jelzik, azaz kit alulnézetből, kit felülnézetből láthatunk.

A film gazdag szimbólumokban a tükröktől kezdve a virágokon át a házig, amely talán épp magát Angliát jelképezi. A film jól láthatóan halad abba az irányba, ahogy a szolgáló és a kiszolgált helyet cserél, már egészen az elejétől kezdve, amikor Barrett a ház berendezésébe nem enged beleszólást. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire volt már előre eltervezve, hogy Barrett szétrobbantja Sarah-t és Tonyt, és Vera elcsábítja a férfit.

Élmény

A filmmel a legnagyobb problémám, hogy az emberi karakterek váratlanul - Barrett visszakönyörgése után - azt kezdik játszani teljesen, amit szimbolizálnak, megszűnnek embernek lenni, és így az egész film átcsúszik szürreálisba. Ez valamikor működik, itt nem éreztem ilyennek. Maradhatott volna végig emberi, háttérbe szorítva a jelentést vagy kezdhette volna eleve teljesen üres karakterekkel, hogy ne rájuk figyeljünk. És persze lehetett volna fokozatos az átmenet, de így az utolsó jelenet teljesen elvontnak hat.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Richard Vernon (Egy nehéz nap éjszakája), Patrick Magee (Barry Lyndon)
- A filmben feltűnnek stábtagok is: Alun Owen és Harold Pinter írók, illetve John Dankworth és Davey Graham zenészek.
- A film forgatókönyvét Harold Pinter (nem, nem magyar származású) írta, bár az nem az ő írásából készült.
- Losey, a rendező amerikai volt ugyan, de az 1950-es évek kommunistaüldözésének áldozatává vált Dassinhoz hasonlóan, így európai rendező lett.
- Még életben vannak: Wendy Craig (81), James Fox (76), Ann Firbank (82), Jill Melford (80)
- Az eredeti mű ötletét az író, Maugham (nem az a Maugham, hanem az unokatestvére) személyes élménye adta: a ház amelybe beköltözött, együtt járt egy inassal, aki egy nap felajánlotta neki fiatallkorú unokaöccsét, vélhetően hogy később ezzel zsarolhassa.

Tartalom

A látszólag idilli középosztálybeli életet élő Lester (Kevin Spacey) korántsem éli meg életét idillien, amikor beüt a kapuzárási pánikja. Ellenállhatatlan vágyat kezd érezni, hogy megdugja gimis lánya barátnőjét, és otthagyja munkáját a kevésbé felelősségteljes gyorséttermi kiszolgáló pozícióért. Persze nem alaptalanul ilyen: önértékelési zavarokkal küzdő lányától, Jane-től eltávolodott, ahogy a feleségétől, Carolyntől is, akinek mindennél fontosabb a látszat fenntartása. Férje féktelen lázadására azonban ő is hasonló kitöréssel szabadul fel, és agresszív viszonyba kezd üzleti ellenfelével. Eközben Jane lassan beleszeret Rickybe, a szomszéd srácba, aki igyekszik kamerájával mindig mindent megörökíteni. Az ő militáns, konzervatív apja, Fitts elviselhetetlen szigorban tartja családját, anyja (Allison Janney) védekezésképpen már szinte katatón állapotban él. A bonyodalmak egyszerre történnek meg: Carolyn lebukik, ezért szeretője szakít vele, amitől a nő teljesen összeomlik; egy félreértés miatt Fitts azt hiszi, fia meleg, ezért csúnyán összevesznek, és a fiú Jane-nel megszökik.

A film alapja, hogy mindenki tetteti, elfojtja magát, illetve hogy emiatt elfelejtenek igazán élni és értékelni az életüket. Erre részben Lester kapuzárási pánikja és annak következményei miatt jönnek rá, részben a zakkantnak tartott Ricky szinte megvilágosodott szemléletének köszönhetően, aki megtanulta meglátni mindenben a szépet. Most azonban nem mennék bele jobban a részletekbe, mert bár nagyon szövevényes a történet és a karakterek, és egyesével is regényt lehetne írni róluk, számomra mégis hiányzott a mélység. Ez elsőre furának tűnhet, hiszen egyszerre társadalomkritikus és próbálja megragadni az élet lényegét, és én sem tudom igazán megmagyarázni, miért érzek így. Talán a film hangulata tehet róla, de erről majd később.

Megvalósítás

Hasonlóan érzek a film megvalósításával kapcsolatban is; vannak erényei, de nem tud számomra átütő lenni, pedig látszólag hozza azt, amit elvárok egy filmtől: néhol szépek a színek, néhol kreatívan használják az árnyékokat, van benne némi absztrakció is, amikor Jane osztálytársnője megjelenik Lester vágyálmaiban és van sok-sok szimbólum, mint pl. a rózsa (aminek neve egyébként amerikai szépség). A legjobb ötlet Ricky kézikamerája, amely segít a lényeges dolgokra koncentrálni és a filmbe amúgy oda nem illő képeket csempészni. Az értelmezéshez hasonlóan a Wikipedia erről is szokatlanul hosszan számol be.

A film sok allegóriával dolgozik, már az eleje az Alkony sugárútra utal (ahol részben egyébként forgatták is a filmet), hiszen a már halott Lester narrál. A karakterek különböző korszakok, életkorok, sztereotípiák megtestesítői, és részben emiatt gyakran túlzottan parodiának tűnnek, miközben simán azt is kinézem, hogy a valós életben is találkozhatnánk velük. A bonyodalmak ráadásul kifejezetten a kabarészerű, szinte már lehetetlen félreértésekre alapulnak. De érezhető önéletrajzi vonal is Ricky révén.

Élmény

Szóval, mi ez a film? Egész biztosan nem egy antifeminista megszólalás, legalábbis nem ezen van a hangsúly. Mindenesetre ez előbbi belinkelt írás is jól jellemzi, hogy mennyire sokrétű történetről beszélünk. Ami miatt nehéz hova tenni a filmet, az a hangulata. Ugyanis csöppet sem szomorú, tulajdonképpen happy enddel vagy legalábbis felszabadulással végződik majdnem mindenki számára. Kicsit más szerkesztéssel vígjátékot, de tragédiát is lehetett volna csinálni belőle. Hiába mélységesen sötét a történet, a tálalás maga kedélyes és pozitív hangvételű - de számomra hiányzik belőle a szerethetőség. Ahogy sokan megfogalmazták, klisék halmazát láthatjuk, de a megfoghatatlan hangulata miatt mégsem tűnnek lerágott csontnak.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Kevin Spacey (Hetedik, Közönséges bűnözők, Szigorúan bizalmas), Allison Janney (Némó nyomában)
- A Jane-t alakító Thora Birch a film forgatásakor még kiskorú, 16 éves volt, ami ugye a vetkőzős jelenete miatt aggályos, de meglepő módon az amúgy prűd amerikai törvények nem titlják a 18 év alatti meztelenkedést.

Tartalom

Valamikor az 1750-es évek Írországában egy párbaj során Barry Redmond apja életét veszti. A fiatal felnőtté érő és halálos szerelembe eső Barry összekap egy helyi lányon egy angol tiszttel (Leonard Rossiter), és párbajban legyőzi őt, ezért menekülni kényszerül. Csakhogy útközben kirabolják, így jobb híján csatlakozik a sereghez, ami mindig is vonzotta. Hamar ráébred azonban, hogy a katona élete korántsem gondtalan, különösen ha ez az időszak épp a hétéves háborúra esik. Megszökik az angol seregtől, hogy nem sokkal később a poroszok fogságába kerüljön, és kénytelen legyen az ő seregükben szolgálni. A háború után kémnek alkalmazzák, hogy inasnak szegődve jelentsen egy kémnek sejtett, előkelő ír szerencsejátékosról, de Barry hamar felfedi magát és inkább honfitársának jelent. Egy kisebb botrány után külföldi udvarokban kopasztják meg az urakat kártyatrükkökkel; Barry ekkor már megállapodna egy vagyonos nő mellett. Vágyának tárgyát Lyndon grófnéban találja meg, akinek szeretője lesz, majd férje halála után új férje. Barrynek ettől még nem lesz saját pénze, a grófnőre van utalva, az ő pénzének örököse pedig az előző házasságából származó fia, aki tisztán látja, hogy Barry hozományvadász. Barrynek ráadásul fia is születik, ezért hogy bebiztosítsa pénzét, adósságokba veri magát, hogy nemesi címet szerezzen. A helyzet Barry és mostohafia között elmérgesedik, a fiú párbajra hívja őt...

A film Thackeray 1844-es pikareszk regényén alapul, ami a Hiúság vásárához hasonlóan gúnyosan romantikus, realista történet. Itt is egy alacsonyabb sorból származó karakter tör egészen magasra, hogy végül visszazuhanjon a mélybe. Ezek alapján lehetne erkölcsi tanmese is, de igazából Barry nem volt kiemelkedően gonosz, még csak nagyon gonosznak sem lehet nevezni. A szerencséje hol segítette, hol akadályozta; nem volt áldozata a társadalomnak, egyszerűen így alakult.

Megvalósítás

Külcsínének legszembetűnőbb jellemzője a fényképezés: speciális, az űrkutatáshoz kifejlesztett kamerákat alakítottak át, így egészen kevés megvilágítással is készíthettek a mai napig példa nélküli felvételeket, amelyek természetesnek hatnak. Ezzel a megvilágítással a kompozícióknak hála pedig teljesen festményszerű sok kép, mint A párduc vagy a Tízparancsolat esetében. Kubrick, a rendező ehhez a kor festőit, Gainsborough-t, Hogarthot, Watteau-t vette alapul. Ehhez társul még a pontosan másolt korhű díszlet és kosztüm, ami számomra már az Amadeus-nál is bizonyította, hogy látványosabb tud lenni bármi másnál. Kubrick filmjei közül talán itt illeszkedik a legjobban a zene a filmhez; tőle megszokott módon klasszikus darabokból válogatott (Bach, Handel, Vivaldi), igaz nem mindig korhűen (Mozart, Paisiello, Schubert), de szerintem ahogy nekem sem, úgy a többségnek sem tűnik fel.

A film követi a regény formátumát is abban a tekintetben, hogy a két része előtt egy-egy rövid szöveges összefoglalót kapunk: az első rész eleje előrejelzi, hogy Barry felemelkedik, a második pedig, hogy elbukik. A történetet utószó zárja:

It was in the reign of George III that the aforesaid personages lived and quarrelled; good or bad, handsome or ugly, rich or poor, they are all equal now.

Hasonló célt szolgál a narráció is, az információátadás mellett gyakran előrejelez eseményeket, így nem ér minket váratlanul egy-egy fordulat, ugyanakkor segít nekünk más szemszögből nézni a filmet; hol ironikusan, hol szomorúan. A szerepőválogatás is dícséretet érdemel, az arcok nagyon karakteresek (ellentétben mondjuk a Vadító szép napokkal vagy A téglával), könnyen megjegyezhetőek. Korhű a szöveg is, persze az alapanyag ehhez adott volt.

Élmény

Szóval jóformán tökéletes a film képileg és hangilag, noha szépsége ellenére nincs benne számomra az a plusz, ami miatt különleges lenne. A történet Thackeray stílusa miatt ironizálóan távolságtartó, és bár Kubrick elég érzelmet visz bele, hogy érzelmeinkre is hasson a film, az eredeti alapanyag miatt a vége nem lesz katartikus. Mindenképpen jó film, de sajnos nem tudott elvarázsolni.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Leonard Rossiter (2001: Űrodüsszeia), Andre Morell (Ben-Hur), Philip Stone (Ragyogás)
- A filmben feltűnik számos stábtag is kisebb szerepben, illetve Vivian, Kubrick lánya, akit már szintén láthattunk a 2001: Űrodüszeiában és a Ragyogásban is.
- Thackeray Barry Lyndonjának ihletője Andrew Robinson Stoney volt.

Tartalom

Alexandre (Jean-Pierre Leaud) épp próbálja visszaszerezni barátnőjét, de az látszólag közönyös vele szemben. Hazafelé meglát egy csinos szőke nőt és randira hívja. Látszólag Veronika is közönyös vele szemben, de újra és újra találkoznak. Időközben kiderül, hogy Alexandre egy idősebb nő, Marie kitartottja és szerelme, azonban látszólag egyiküket sem zavarja Alexandre csajozása. Ahogy Veronika és Alexandre egyre több időt töltenek egymással, Marie egyre féltékenyebb lesz, de Alexandre-nak eszében sincs felhagyni léhűtő, párizsi diákéletmódjával.

A film kísértetiesen hasonlít Godard filmjeire, különösen a Kifulladásigra, ahol a főhősünk látszólag partnerének, gyakorlatilag azonban a kamerába beszélve filozofálgat, csakhogy van két fontos különbség: egyrészt mindezt sokkal kisebb műveltséggel teszi, másrészt gondolatai kevésbé összefüggőek. Éppen ezért kezdetben nem voltam benne biztos, hogy a film csak gyenge utánzat vagy inkább paródia, de ahogy a nők kezdtek ránőni Alexandre-ra, egyre egyértelműbb lett a gúny. Persze nem a francia újhullám kinevetéséről van itt szó, hanem az 1968-as nemzedék elfajzottjainak kritikiájáról: Alexandre (talán nem véletlen, hogy épp generációjának meghatározó alakja, Leaud alakítja) a nagy szavak mögött csak egy éretlen álértelmiségi, Marie és Veronika pedig nagy szexuális szabadosságuk mögött másra se vágynak, csak a hagyományos szerelemre, családra.

Megvalósítás

Technikailag nem túl érdekes a film; ahogy fentebb említettem, Godard stílusát idézi a kamerába beszélő szereplőkkel, de ezen felül nem vettem észre semmilyen, végig jelenlévő jellemzőt. A helyszínek egyébként valódiak, beleértve a Les Deux Magots kávéházat, amely évtizedek óta a szellemi élet egyik központját jelenti Párizsban.

A film első felében inkább Alexandre (Leaud, hagyományosan Truffaut alteregója, az újhullám szimbóluma) véleltlenszerű, filozofikus gondolatait hallhatjuk önmagáról, a másodikban viszont kezd egyre háttérbe kerülni és a nők és a szex veszik át a szerepet: Marie (Lafont, az újhullám másik ikonja - vele később még találkozunk), illetve Veronika (Lebrun, akinek ez az első szerepe úgy, hogy nem is színésznek tanult, viszont Eustache, a rendező exe, és mivel a történet állítólag erősen önéletrajzi, tökéletesen passzolt) révén. Bár továbbra is Alexandre által láthatjuk a női karaktereket, egyre inkább róluk is szerepeikről kezd szólni a film (akik kurváknak tartják magukat, de mamák szeretnének lenni).

Élmény

A legnagyobb problémám a filmmel, hogy elavultnak érzem, túlságosan egy adott korhoz kötődik, ezért mai szemmel, negyven évvel később már valószínűleg nehezebben érthető, mint 1973 fiataljainak. Alexandre eljelentéktelenedése egyetemesebb ugyan, de ez csak a film második-harmadik részében következik be, addig pedig bő két órát ki kell húzni.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean-Pierre Leaud (Négyszáz csapás, Bolond Pierrot)
- Bernadette Lafont férje a magyar szobrász Medveczky György volt.
- A filmben feltűnik maga a rndező, Eustache is, aki egy balesetben részlegesen lebénult, ezért 42 évesen 1981-ben öngyilkosságot követett el.

Tartalom

1916, a francia-német fronton. Amikor minden méternyi haladásért tengernyi vér folyik, a vezérkar egy erősen védett domb bevételére utasítja a hadsereget. Mireau tábornok jó katonaként ellenzi, de végrehajtja a parancsot. Mireau azonban a front mögül irányít, a tényleges támadást Dax ezredes vezeti, aki közvetlenebbül érzi bőrén a lehetetlen küldetést és az emberek halálát. A vezérkar is Mireau is azonban elfogadhatónak találja a veszteséget a cél érdekében. A támadás természetesen teljes kudarcba fullad, a sereg gyorsan visszavonul, feldühítve ezzel a régivágású Mireau-t, aki gyávaságnak tekinti a tettet. Megtizedelné a saját csapatait, de Dax közbenjárására végül csak három emberen kell példát statuálni a kudarcért. Dax vállalja az igazságtalan tárgyaláson a védelmet, de már eleve eldöntött a halálos kimenetel...

A film több részre osztható, ennek megfelelően az első harmada háborúellenes, annak kegyetlen értelmetlenségét próbálja bemutatni halállal és akciójelenetekkel. Részben már itt is megjelenik a vezetés képmutató embertelensége az emberéletet figyelmen kívül hagyó, lehetetlen parancsok kiadásában, de igazán a film második harmadában csúcsosodik ki a tárgyalótermi jelenetben, hiszen saját, eleve kudarcra ítélt tettüket "véleltlenszerűen" kiválasztott katonákra fogják. Végül pedig a film utolsó harmadában a kivégzésre váró katonák jelenetei egzisztencialista drámává emelik a történetet, ahogy a közelgő halált próbálják feldolgozni.

Megvalósítás

A rendező, Kubrick kedvenc technikája itt a hátrafelé guruló kamera volt, amivel szembesétáltak alanyai. Ezzel hatásosan el tudta választani az egyént a többiektől, magányos különállóvá téve őket. Tulajdonképpen ugyanazt láthattuk mint A pankrátorban, csak másik oldalról. Nagyjából ugyanez volt a hatása a tárgyalótermi jelenetnek is, amikor a vádlott feje betöltötte az egész képet és a többiek kis jelentéktelen alakok voltak a háttérben. Érdekes volt még az is, hogy mit nem mutatott a film: nem láthattuk például egyszer sem az ellenséget, csak a hulló francia katonákat. Ugyancsak rejtve maradt előlünk sokáig a halál; először egy rakéta jelzőfénye világította meg a holttesteket az éjszaka sötétjében.

A cím egy angol verssorra utal: a dicsőség ösvényei a sírba vezetnek. Ehhez mérten abszurd helyzetei miatt a film nézhető egyfajta komor komédiaként is, bár nevetni nincs sok kedvünk rajta. A francia katonák úgy halnak meg, hogy nem látjuk kik lőnek rájuk, arról beszélgetnek, hogy hogyan halálnak meg legszívesebben, legalább akkora veszélyt jelenetenk rájuk saját vezetői, mint az ellenség, miközben a vezetést pedig jobban foglalkoztatja a közvélemény, mint a háború. Amikor szentimentálissá válna a film, hogy "lám, ez a csótány még holnap is élni fog, én meg nem", valaki lecsapja a rovart. A film vége lenne elvileg az érzelmi katarzis részben a kivégzés miatt, ahol hiába várjuk az utolsó pillanatig a megmenekülést, hiába ad egy-egy reménysugarat a történet, nincs happy end. A másik érzelmi töltetet a kivégzés utáni kocsmai jelenet adja, ahol egy fogoly német lányt szégyenítenének meg, ám annak egyszerű éneke megérinti az elembertelenedett katonákat.

Élmény

Sajnos engem viszont nem rázott meg egyik jelenet sem, így nem vált erős filmmé a szememben. Viszont mindenképpen emlékezetes marad a film hármas tagolása, amely tulajdonképpen egyszerre három különböző műfajt tesz egy történetbe: háborús filmet, tárgyalótermi drámát és börtönfilmet. Mintha három külnböző hangulatú filmet látnánk.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Joe Turkel (Ragyogás), Emile Meyer (A siker édes illata)
- A német lányt alakítő nő Christiane Kubrick, a rendező felesége.
- Még életben van Kirk Douglas (98), Richard Anderson (89), Joe Turkel (88), Christiane Kubrick (83)
- A történet alapja valós; egyáltalán nem volt egyedi eset ugyan, de azért nem is volt bevett gyakorlat a példa statuálása.