Tartalom

A 8-12. századi Japánban járunk, ahol a film szerint még nem létezett az emberség. Egy kormányzó kivívja sok előkelő haragját, amiért figyelembe veszi a parasztok érdekeit is. Mottója, hogy minden ember egyenlőnek született, és a könyörület különbözteti meg az embert a vadállattól. Amikor ellenállása miatt száműzik, fiának ezt a tanácsot adja búcsúzóul és Kannon, a végtelen könyörület istennőjének szobrát. A család útnak indul, hogy megtalálják a családfőt, de útközben elfogják őket és eladják rabszolgának, elszakítva a gyerekeket (a fiú: Zusió, a lány: Andzsu - Kjóko Kagava) anyjuktól (Kinujo Tanaka). A gyerekek Szansó tiszttartóhoz kerülnek, aki könyörtelenül bánik munkatáborban sínylődő rabszolgáival. Mire a gyerekek felnőnek, Zusió gépies gyakorlatiasságában elfelejti apja tanítását, húga szavai kellenek ahhoz, hogy újra észhez térjen. Zusiónak végül sikerül megszökni, és Kannon szobrával bizonyítani tudja származását egy főtanácsadó előtt, aki kormányzóvá teszi őt épp Szansó régiójában...

Hát ez az "ami a szívén, az a száján" típusú film, sokat nem tudok hozzátenni a fent leírtakhoz. Kiáll az emberség mellett egy olyan korban, amikor az ellentmond a szokásoknak - ezzel párhuzamot vonva állítólag Japán második világháborús munkatáboraival. De ugye itt felmerül a szokásos gondom, hogy közép-európaiként az esetleges kulturális utalások nem esnek le - vagy épp ellenkezőleg, olyan utalást gondolok bele, ami esetleg nem releváns. Merthogy a film eleje nagyon erősen kommunistának hat, amelyben a dolgozó népet elnyomják, holott mindenki egyenlőnek születik. Hollyoodban egy ilyen kezdés elképzelhetetlen lett volna 1954-ben.

Megvalósítás

Technikailag nem vettem észre semmi érdekeset. Hogy ez azért van, mert annyira észrevétlenül mozgott-e a kamera, az most nem is lényeges, hiszen ha nem veszem észre, akkor akár ügyesen nem vevődik észre, akár ügyetlenül, nem veszem észre. Pozitívum még a zenéje, ugyanis nincsen neki :D. A film nagy részében uralkodik a csend, kivéve amikor a tenger hullámzásához hasonlatos anyai hívódal panaszos hangja halkan bekúszik. A dal mindig vízhez köthető és nagyon halk, ettől ennyire hangulatos.

Az egész film nagyon természetesnek hat, talán itt tudtam legjobban elfelejteni, hogy egy történetet nézek. Pedig nem egy realista darab és a színészek sem hitelesek - mégis működik, és egy pillanatig sem kérdőjelezi meg az ember hogy ez megtörtént-e.

Élmény

E természetességhez talán épp a fentebb említett észrevétlenség a kulcs, vagy esetleg a történet valamiféle közös néplélekből eredő, egyszerű meseszerű cselekménye. Az Ugecu történetéhez hasonlóan itt is részben önéletrajzi elemekről beszélhetünk, hiszen a rendező, Mizogucsi gyerekkorát ugyanúgy beárnyékolta kegyetlen mostohaapja bánásmódja mint a film gyerekeiét Szansó tiszttartó.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Kinujo Tanaka és Rjószuke Kagava (Ugecu története), Kjóko Kagava (Tokiói történet)
- Még éeltben van Kjóko Kagava (83) és Maszahiko Cugava (75)

Tartalom

Nem sokkal a második világháború után egy kisváros közösségi életét a mozi jelenti. A gépész Alfredo már gyerekkora óta kezeli a vetítőt, mostanában folyton nyakára jár a kis Toto, akit egyedül nevel anyja. A városka papja előnézi a filmeket és kivágatja az erkölcstelen (=csók) jeleneteket. Amikor egy balesetben kigyullad a vetítő és Alfredo megvakul, Toto veszi át a helyét, de továbbra is apa-fia mélységű a kapcsolatuk. Toto kamasszá érik, filmezni kezd, ekkor veszi észre a magasabb társadalmi körökbe tartozó Elenát, és persze bele is szeret. A lány hosszas vívódások után végül viszonozza szerelmét apja rosszallása ellenére is, de végül Elena búcsú nélkül elköltözik a városból, és Toto sosem talál rá. Alfredo ösztökélésére az összetört szívű Toto Rómába költözik szerencsét próbálni, hogy azt az energiát, amit eddig a szerelemre fordított, a filmezésre használhassa fel. 30 évvel később anyja telefonon közli a már elismert filmrendező Totónak Alfredo halálhírét, aki azóta nem járt otthon. Most hazautazik, és szembesül fiatalkorának szereplőivel...

A nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű film látszólag többről szól mint ami, illetve szólhatna sokkal többről is. Sokszor írtam már, mennyire hálás téma, amikor a film a filmről szól, de itt kimerül a nosztalgiában. Pedig a kezdet bíztató, kicsit mintha összemosódna a film és a valóság Toto gyerekkorában (megelevenedő szobor, vetítőfényként besütő napfény, színészkedés, a valóság rendezése, a filmes utalások), de ahogy elmúlik a gyerekkor, eltűnik a képzelet birodalma is. A kamasz Toto már filmezik és üzletel, na meg persze csajozik. A felnőtt Toto pedig a munkájának él és fiatalkorát hajszolja boldogtalanul.

Megvalósítás

A filmes utalások tehát csak a nosztalgia miatt vannak, illetve az idő múlását mutatják ahelyett, hogy szervesebb részei lennének a történetnek. Kiemelendő a gyerek Toto, aki kisgyerek létére a többi hasonló korú színésszel ellentétben nemhogy gyenge pontja a filmnek, és még csak nem is az elviselhető kategória, hanem kifejezetten hitelesen játszik(?). Az igazi erőssége a filmnek azonban a kisváros karakterei, akik mind emlékezetesek, emberiek, valószínűleg Tornatore, a rendező gyerekkorának valós szereplői. Ami még jól sikerült, az az idő múlásának érzékeltetése: Toto gyerekkora még az olasz neorealizmus filmjeit idézi, kamaszkora már az amerikai rock and roll korszak jegyeit viseli magán, a nyolcvanas évek pedig már modern, autók, tévé, repülő fémjelzi.

Meglepően minőségiek a képek, mintha már egy kilencvenes évekbeli hollywoodi filmet láttam volna, de ez sajnos ritkán párosult szép vagy érdekes képekkel; ami volt, az is inkább a film első felére esett (pl. a lángoló Mária vagy az esőben csókolózó szerelmesek). Hasonló a helyzet az apró ráutalásokkal is: sajnos sokkal kevesebb van belőle a filmben, mint amennyitől végig zseniális lehetne, és ami hiányzik sok más filmből is. Pl. az egyik jelenetben láthatjuk Toto, Elena és az apja véletlen találkozását. a jelenet alapján azt gondolnánk, a folytatása az lett, hogy az apa fogja lányát és otthagyják Totót. A következő jelenetben azonban újra a szerelmeseket láthatjuk másik helyszínen, folytatva mindennapos viszonyukat, beszélgetésüket, és csak egy jelzésértékű kötés van Toto arcán. Nincs kihangsúlyozva, csak egy pillanatra tűnik fel, soha nem is jön szóba, nincs is semmi jelentősége, de ebből is összerakjuk, hogy az apa keményen megütötte. Volt egy jellemző kamermozgás, de nem tudtam rájönni az értelmére, bár kétségtelenül önmagában is látványos volt: alulnézetből, jobbról vagy balról kanyarodva közelített rá a szereplőre gyakran. A gyűrűk urában láttam hasonlót, ott arra gyanakodtam, hogy a karikagyűrűt akarta szimbolizálni.

Élmény

Abszolút szerethető film, az eleje főleg a karakterei miatt, a kamaszkori része a bénázós szex és csajozás miatt, a vége pedig erősen a nosztalgikus elmúlást megidéző érzelmekre apellál. Az Életünk legszebb évei óta nagyon keresem az ilyen pozitívan szerethető filmeket, sajnos nagyon ritkák. És sajnos ebbe rondít bele nagyon durván a rendezői változatban, amit én is láttam, a harmadik szakasz azon része, amikor Toto újra találkozik Elenával, és tisztázzák viszonyukat. Ezzel más megvilágításba helyez egyes eseményeket, és tönkrevágja a nosztalgikus hangulatot, és más szereplők is felesleges filozofálgatásba és megmagyarázásba kezdenek; nem véletlen, hogy a nemzetközi forgalmazásban ki is vágták ezt a durván egyórányi részt. Ha valaki kedvet kapott a filmhez, feltétlenül ezt az érzelmekkel teli, rövidebb verziót nézze meg, és akkor egy szép élménnyel foggazdagodni, amiben vannak zseniális pillanatok.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban:Leopoldo Trieste (A keresztapa II)
- A filmbéli kisváros alapjául a rendező szülővárosa, Bagheria szolgált alapul.

Tartalom

Az ügyefogyott mozigépész fiú (Buster Keaton) arról álmodozik, hogy egyszer nagy nyomozó válik belőle. Munka után udvarolni megy szerelméhez, de kitiltják a házból, amiért ellopta a lány apjának (Joe Keaton) óráját. Pedig nem ő volt az, csak a kabátjába csempészte a bizonyítékot riválisa. Visszatér a munkába, és elalszik. Álmában ő már az egyáltalán nem ügyefogyott Sherlock detektív, aki túljár riválisa eszén, és összejön szerelmével.

A komikus akciófilm nem ment el filozofikusabb irányba a szórakoztatás mellett, pedig erre minden lehetősége megvolt: ugyanis tökéletesen összevonja a filmek világát valósággal. A két sík egymásra hat, és a gépészfiú képes belépni a filmbe, miközben a film is kihat tetteire. Ezt a vonalat lehettet volna hangsúlyozni, kibontani, de csak gegnek használták fel sajnos. De így se hagy minket kétségek nélkül a történet, ugyanis az utolsó jelentben nem lehetünk biztosak abban, hogy a vetítőterem ablakerete nem a filmvászoné-e.

Megvalósítás

A szokásos burleszkelemek után az igazi móka ott kezdődik, amikor a gépészfiú elalszik, és szelleme kilép testéből, mint pár évvel később a Virradatban. A szellem pedig felmászik a filmvászonra és részesévé válik a filmnek. Ezt nagyon kreatívan ki is használják, gyorsan váltogatják a filmbeli filmen a helyszíneket, így egyik váratlan helyzetből a másikba csöppen hősünk. Az 1920-as évek technológiájával ezt részben veítétéssel, részben azzal a trükkel érték el, hogy nem filmet láttunk valójában, hanem színelőadást.

A kicsit későbbi A generálisban már feltűnt, hogy Keaton nagyon látványos kaszkadőrmutatványokat tud produkálni, és ebben a filmben ez hatványozottan igaz. Mai szemmel is megdöbbentően látványosak a nyaktörő koreokráfiák. (És ezt most szó szerint kell érteni, Keatonnak a forgatás során valóban megrepedtek a nyakcsigolyái.) Hihetetlen precizitás kellett (no meg trükkök) ezek végrehajtásához, tényleg teljesen odaveri a legtöbb filmet látványban, beleértve a legmodernebbeket is.

Élmény

A generálist tartják jobb filmnek, de nekem mind történetben, mind látványban messze felülmúlta. Ott nem izgultam igazán, és Keaton visszafogott játékát se találtam odaillőnek, de itt a félszeg gépész szerepében tökéletesen illik a poénokhoz, nevetni lehet rajta, a mutatványokon pedig ámélkodni. Tetszett.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Buster Keaton (A generális, Alkony sugárút), Joe Keaton (A generális)
- Ward Crane (a gonosz) 1928-ban 38 évesen tüdőgyulladásban elhunyt.

A film megtekinthető itt:

Tartalom

Jack (Jack Nicholson) író, elvállalja egy nyári hotel gondnoki pozícióját télre, ilyenkor ugyanis a hotel a kemény tél miatt bezár fél évre. A vezetők figyelmeztetik, hogy korábban egy gondnok a magánytól már bekattant és lemészárolta családját, de Jacknek ez nem gond, hiszen szeretne nyugodt körülmények között dolgozni. Vele tart felesége és kisfia, Danny, akinek különleges képessége van: afféle telepátia, összeköttetés a szellemi világgal. Meglepetésünkre a hotel egyik dolgozója (Scatman Crothers) is képes erre, ő ragyogásnak hívja. Mielőtt elmegy, figyelmezteti Dannyt, hogy magának a hotelnek is van ragyogása. Egyedül marad a család, a tél beálltával elszigetelődnek a külvilágtól, és ahogy telik az idő, Jack egyre frusztráltabbá kezd válni a rosszul haladó írás miatt...

Nem tudom hogy én butultam-e el vagy lettem figyelmetlenebb, de ennek a filmnek sem sikerült felgöngyölítenem a szimbolizmusát. Semmiképp sem arról van szó, hogy Jack becsavarodik a hoteltől, hiszen már a kezdetektől sem normális, bár ez nem látszik azonnal. Az elszigetelt ház, a látomások egyértelműen valamiféle allegóriára utalnak, és sokan az indiánok kiírtására gyanakodnak, az amerikai imperializmusra vagy a holokausztra, de egy-egy nyomot leszámítva nekem ezek nem túl meggyőző elméletek. Inkább egyszerűen valami olyasmiről lehet szó, hogy Danny vagy Jack, esetleg a hotel elméje/ragyogása rávetül a jelen valóságára.

Megvalósítás

A fényképezés gyönyörű, részben a grandiózus amerikai tájképek miatt, részben a szállodabelső élénk színei miatt. Erre még külön rátesz egy lapáttal az olyan kameraállás, amikor ezekre az élénk színekre koncentrálnak és nem hagyják belezavarni a kevésbé odaillő színeket. Ez most semmiségnek és tök egyértelműnek tűnhet, de ennek ellenére ritkán látni olyat, hogy valami nem bontsa meg e színes egységet. Kubrick, a rendező feltűnően sokat használta a Toy Storyéhoz hasonló padlóközeli állást Danny tricikléjét követve. Ez gondolom részben ennek az akkor új technológia újszerűségének köszönhető, ugyanakkor sokkal jobban átadta Danny szemszögét, és egyben kevésbé láthattunk, mi van előttünk - ez ugye segíti a meglepetéseket.

A film szerkezete az időérzékünk is teljesen összekeveri, össze-vissza dobja be a különböző időt jelző feliratokat, míg végül el is hagyja őket. hasonlóan jár el a látomásokkal is; nem szaporodnak meg a természtefeletti események, ahlgy normál esetben várnánk. Egyesek szerint Kubrick célja ez is lehetett, hogy kizökkentse a nézőket a megszokott horrorfilmes folyamatból. A zene a műfajhoz illően ijesztően éles, magas hangokkal operál, de egy idő után nekem ez már inkább fárasztó volt.

Élmény

A tipikus horror elemek ellenére sem egy fosatós horroról beszélünk, de nem is pszichológiai, amilyennek a filmváltozatot köztudottan nem kedvelő író, Stephen King tervezte. Pedig vannak szellemkislány ikrek, vízihulla öregasszony, vérfolyó, sátáni szellemcsapos, hirtelen vágások, és végig arra gondoltam, hogy miért nem használják ki a látomásokat, hogy absztraktabbá tegye a filmet, mint a 2001: űrodüsszeiában. Talán tényleg azzal akartak kizökkenteni minket, hogy szándékosan nem azt teszik, amit egy gyakorlott néző vár - de így sem lett ijesztőbb. Nem nyomasztó, mint az Iszonyat, és nem tűnik az én csökött agyammal filozofikusnak sem. Szóval akkor vajon mit jelent a film, ha jelent valamit...?

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jack Nicholson (Kínai negyed, Száll a kakukk fészkére, A tégla), Scatman Crothers (Száll a kakukk fészkére), Barry Dennen (Titanic)
- A hotel belseje nem valódi, az egész egy díszlet.
- A film zenéjét többek között Bartók és Ligeti szolgáltatják.

Tartalom

Az amerikai-mexikói határmenti város elhelyezkedése miatt a bűnözők kedvelt lakhelye. Az amerikai Susie (Janet Leigh) és a mexikói Vargas (Charlton Heston) épp itt töltik nászútjukat, amikor egy autó felrobban. Mivel az autó Mexikóból érkezett, Vargas, aki magasrangú rendőr, ragaszkodik hozzá, hogy megfigyelőként részt vehessen a nyomozásban, noha a robbanás már amerikai területen történt. Az ügy nyomozója a nagyrabecsült Quinlan (Orson Welles), aki Vargas-szal ellentétben nem egy jólöltözött alak, hanem egy testileg-lelkileg mocskos, rasszista kopó. Amikor Vargas rájön, hogy Quinlan gátlástalanul bizonyítékot csempész gyanusítottjaihoz, hogy lecsukhassa őket, nyomozni kezd utána - Quinlan pedig rögtön ellentámadásba lendül, és együttműködve a helyi mexikói gengszterrel, aki amúgy is utálja Vargas-t, amiért testvérét lecsukatta, elraboltatja Vargas feleségét, hogy ráijjesszenek.

Nem vagyok benne biztos, hogy nincs a filmnek valami mélyebb, szimbolikus jelentése, de a témája alapvetően a tegnapi Egy gyilkosság anatómiájához hasonlóan az igazságszolgáltatás. Vargas fiatal, idealista, aki szerint a jogot kell érvényesíteni. Vele szemben Quinlant nem érdeklik a formaságok, el akarja kapni a bűnösöket és nem válogat az eszközökben. Bár szimpátiánk Vargas-é, a történet rávilágít, hogy ő is csak addig ilyen idealista, amíg megengedheti magának, és Quinlan bármennyire unszimpatikus, végül neki lesz igaza és ezzel megkérdőjeleződik a jó és a rossz fekete-fehér viszonya és minden árnyaltabbá válik.

Megvalósítás

Az utolsó film noirnak tartott film hangulata nyomasztó, sötét, a város mocskos. A karakterek groteszkek: Charlton Heston mint mexikói eleve vicces húzás, Orson Welles Quinlanje szinte bűzlik a képernyőn keresztül és óriási méretével elnyom mindenkit az adott képen belül. A gengsztervezér piti parókás bűnöző, alattvalói excentrikus tinédzserek, akiknek nehéz parancsolni. A legemlékezetesebb persze a félhülye éjszakai portás, akinek bomlott elméje megjelenik testbeszédén is.

A film rendkívűl gyors és dinamikus, a nézőnek végig az az érzése van, hogy rohan előre - ennek némileg ellentmond a híres kezdőjelenet, ami nem csupán egy hosszú, vágás nélküli kezdés, de mindezt úgy teszi, hogy felvezeti a történetet több eseménnyel, párhuzamosan futó cselekményekkel. A dinamikus tempót és a groteszk karaktereket érzékelteti továbbá a sok dőlt és szokatlan szögből való kamerázás, ráadásul szinte sosincs állókép, a kamera is mindig halad. Már-már kaotikus, azt se tudjuk hova kapjuk a fejünket. És ezt nemcsak a kamerával érik el, de gyakran egymás szavába vágva, egymást túlkiabálva beszélnek. Míg a film noiroknál a fény-árnyék játék inkább egyfajta kontúrt adott a képeknek, itt már annyira sötét minden, hogy kevesebb a fény, mint az árnyék, és az a kevés fény is mozog - ez megintcsak mozgalmasabbá teszi a hangulatot, és egyúttal borongósabbá is.

Élmény

Tengeribetegnek éreztem magam szinte, annyira mozgalmas a film mind tartalmában, mind megjelenésében. A film közepére tisztult le a cselekmény  és addigra szoktam hozzá a stílusához is. Kis költségvetése (annak ellenére, hogy mekorra sztárok játszottak benne) miatt ennél valószínűleg nem nézhetett volna ki jobban, de mind a képből, mind a történetből hiányzott az igazán átütő erő számomra.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Charlton Heston (Tízparancsolat, Ben Hur), Janet Leigh és Mort Mills (Pszichó), Orson Welles és Joseph Cotten (Aranypolgár, A harmadik ember), Ray Collins (Aranypolgár, Életünk legszebb évei), Joi Lansing (Ének az esőben), Harry Shannon (Aranypolgár), Dan White (Érik a gyümölcs), Keenan Wynn (Dr. Strangelove, Volt egyszer egy vadnyugat)
- Több sztárszínész is alább adott a béréből, hogy együtt dolgozhasson Welles-szel a kisköltségvetésű filmben. Jellemző, hogy kisebb szerepekre is olyan nevek jutottak, mint Gábor Zsa Zsa vagy Marlene Dietrich.
- Még életben van az elnyűhetetlen Gábor Zsa Zsa (98).