Tartalom

Az algériai háború idején járunk. Bruno Svájcba dezertált a katonaság elől. A francia titkosszolgálat elnézte neki az esetet, de cserébe titkosügynöki feladatokat kell ellátnia, beleértve gyilkosságokat. Amikor egy Algériával szimpatizáló rádióst kéne megölnie, megcsömörlik a munkájától, noha maga a gyilkosság ellen nincs kifogása. Eközben megsimerkedik Veronicával, és persze beleszeret. Menekülne vele együtt a titkosszolgálat elől, de ekkor egy algériai ügynökcsapat kapja el. Megkínozzák, de sikerül elmenekülnie fogvatartói elől. Kiderül, hogy Veronica adta őt fel...

A történet mindössze arra szolgál, hogy Godard közölhesse velünk Brunón keresztül politikai nézeteit és egyéb filozófiai gondolatait életről, halálról, szerelemről, eszmékről, művészetekről, beleértve természetesen a filmezést is. Sajnos meglehetősen csapongó és gyors tempóban teszi mindezt, ezért nehéz emlékeznem rá e sorok írása közben, hogy mik is voltak ezek. Talán a legfontosabb politikai gondolata az volt a filmvégi nagy monológban, hogy az ő generációjának nincs meg a lehetősége, forradalma, hogy ezeknek hangot adjon (majd lesz azért 1968-ban...), és hogy nem nemzetekért kell küzdeni, hanem a nemzetekhez kapcsolódó vívmányokért, ideológiákért ("nem szeretem Barcelonát Spanyolország miatt, de szeretem Spanyolországot Barcelona miatt").

Megvalósítás

Sokat bántják gyenge megvalósítása miatt a filmet, de nekem ezekből a negatívumokból kevés tűnt fel. Állítólag életlen, rosszul van vágva, rosszak a kameraszögek, túl sok a kameramozgás, hiányzik a háttérzaj, gyengék a színészek. Korábban többször előfordult, hogy támadtam egy filmet, mert nem közérthető tartalmilag és a megvalósítása sem hagy nyomot bennem, mint átlagnézőben, miközben a kritikusok agyondícsérik. Most ugyanezen az alapon meg is védeném ezt a filmet: ha nekem, mint átlagnézőnek ez nem fájt, akkor tényleg olyan nagy hibák ezek?

Ez volt Godard második filmje a Kifulladásig után. Ebből hiányoznak az ugrásszerű vágások, ugyanakkor így is meglehetősen gyors tempójú, ami egyrést a sok vágásnak, másrészt annak köszönhető, hogy a szereplők szinte mindig sietnek, az esetek többségében autóval gyorshajtanak idegesen. Egyedül a szerelmesek együttléteikor nincs meg ez a rohanás, de a kamera mozgása ott se lassít túlságosan (elvileg a szemmozgást követi). A film nagyon sokat kommunikál fényképekkel és hangfelvételekkel. Bruno szinte mindent lefotóz, a titkosügynökök fényképeken tanulmányozzák célpontjaikat, a szobák falán fényképek sorakoznak (köztük az akkor, 1960-ban viszonylag aktuális 1956-os magyar szabadságharc képei is) és gyakran hangfelvételekkel beszélgetnek.

Élmény

Stílusában és tartalmában is nagyon hasonlít a Kifulladásighoz - elvégre egy évben készültek -, de annál sokkal direktebb, nem kifejezni, hanem megmondani akar. Mint említettem Bruno szócsöve Godard-nak, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy egzisztencialista Camus-kisregényt olvasnék (miközben Bruno a filmben ki is mondja, hogy nem szereti őt). A történet épp ezért nem túl azonosulható, nincs izgalom, katarzis, képileg pedig messze nem olyan érdekes, hogy ezt a hiányt ellensúlyozza.

Érdekességek

- Valójában a film 1960-ban készült, egy évben a Kifulladásiggal, de csak 1963-ban mutatták be, egy évben A megvetéssel. A csúszás oka, hogy természetesen betiltották, hiszen rossz fényt vetett a francia titkosszolgálatra. Ne felejtsük, még az 1966-os Algíri csatát sem engedték játszani sokáig a francia mozikban.
- A filmben Veronicát alakító Anna Karina Godard felesége volt, még több filmjében találkozunk majd vele.

Tartalom

Az öreg, vallásos Borgen három fiával él tanyáján: Johannes papnak készült, de Kirkegaard olvassása közben megőrült és Jézusnak hiszi magát; azzal ostorozza az embereket, hogy már nincs igazi hitük. Mikkel jó ember, de nincs hite. Van két lánya, felesége terhes. A harmadik fiú Anders, el akarja venni a szabó lányát. A szabó azonban egy másik felekezethez tartozik, nem hajlandó belemenni a házasságba, ahogy kezdetben Borgen sem, de a szabó visszautasítása miatt csorbát szenved büszkesége, és csakazértis össze akarja hozni a dolgot. Mikkel felesége rosszul lesz, elvetél és belehal. Mikkel összetörik, az öreg Borgen keserűen de elfogadja, hogy Isten adta, el is veheti őt, a szabó pedig égi jellnek gondolja a tragédiát, hogy neki van igaza. A ravatal mellett Borgen és a szabó kibékülnek, mindketten megerősödve saját hitükben, és beleegyeznek a házasságba. Ekkor az ép elméjét visszanyerő Johannes közbelép, és langymeleg hittel vádolja az embereket továbbra is. Hiszen ha igaz hitük lenne, imádkozhatnának a nő feltámadásáért is.

És gyakorlatilag erről is szól a film, azaz a hitről. Az egyes szereplők hite különböző erősségű, típusú. az igazi vakhit csak a bolond Johannesben és a kislányok gyermeki hitében van meg, a többiek a Mikkel felesége és az ateitsa-szerű orvos között terjedő skálán helyezkednek el.

Megvalósítás

A film lassú, nagyon. Nem vontatottan, de lassú. Sok a hosszú snitt, és a kamera olyan lassan mozog, hogy fel se tűnik, pedig állítólag mesterien van megoldva. A képek nem tűnnek érdekesnek, mindössze pár kompozícióban látni valamiféle utaló szándékot. Jellemző még a fehér és a fekete színek gyakori előfordulása, és nem csak azért mert fekete-fehér a film. :)

A film alapja Munk luteránus pásztor egy 1925-ben íródott színműve, ennek megfelelően a film színészei is meglehetősen bábszerűek, hasonlóan Aguirre, Isten haragjához, és fontosabb alakításuknál a mondanivalójuk tartalma. Mikkel felesége tökéletes nő, a fényt jelenti a tanyán, ezért jobban átéljük elvesztésének tragédiáját. A bolond Johannes beszéde lassú, szinte túlvilági, jól illik a karakterhez. Nem csak a színészek emlékeztetnek a színházra, de az egész környezet kamaraelőadásszerű. Dreyer, a rendező is saját színházában találkozott először a darabbal.

Élmény

Már foglalkoztunk Dreyerrel egy harminc évvel korábbi némafilmje, a Jeanne d'Arc szenvedései során, ezért kíváncsian vártam, milyen lesz ez a filmje. Nagyon hasonló, és nemcsak a keresztény tematikája miatt, de mindkét film hangulata komoran vallásos, bár nincs túlbonyolítva. Egyszerű téma, egyszerű megvalósítás, hangulatosan lassúan. Ha valakit jó időben talál el a tempója, azt hiszem magába szippantja a film.

Érdekességek

- Az alapmű szerző, Munk a német megszállás elleni ellenállás tagja volt. 1944-ben letartoztatták és másnap holtan találták.
- Az öreg Borgen karakterét még 1925-ben eleve az őt alakító színészre írta meg a szerző.
- A Mikkel feleségét alakító színésznő valóban terhes volt a forgatás alatt. Vetélési fájdalmainak hangjait a rendező a szüléskor rögzítette, azt kavarta a film jelenete alá.

Tartalom

A Frankenstein története véget ér; Mary (Elsa Lanchester), a szerző azonban megnyugtatja Byront (Gavin Gordon) és Shelleyt, hogy még van mit mesélnie: a falu abban a hitben van, hogy Frankenstein (Colin Clive) szörnye (Boris Karloff) elpusztult; Frankenstein életben maradt és minden visszatér a régi kerékvágásba. Csakhogy a szörny nem pusztult el. Menekülés közben mindenkiben csak félelmet kelt, kivéve egy vak remetét, akivel barátok lesznek - de az emberek itt is rátalálnak, és elüldözik. Eközben Frankensteint felkeresi egykori tanára, dr. Pretorious, aki hasonló kísérleteket folytat, egyelőre eredménytelenül. Új fajt akar teremteni, ezért női szörnyet hozna létre, hogy szaporodjanak és sokasodjanak Frankenstein szörnyével. Frankenstein már nem akar a természettel játszani, ezért Pretorious elraboltatja menyasszonyát, hogy kényszerítse. Létrehozzák a női szörnyet (újra Elsa Lanchester), és bemutatják a társaságra vágyó férfi szörnynek. Csakhogy Frankenstein első teremtménye még a nőben is félelmet kelt...

Ha nem vesszük figyelembe az első filmet, egy meg nem értett lény vesszőfutását láthatjuk, aki akár rosszat, akár jót tesz, mindig üdözött lesz. Tragédiája, hogy még saját fajtájának sem kell: az emberek társaságára vágynak, de ők szörnyek. Két dolog teszi szimbolikusabbá a történetet: egyrészt ugyanaz a színésznő alakítja a történet szerzőjét és az új szörnyet is, utalva ezzel az emberi természet sötét oldalára. A másik dolog a kereszténység fel-feltűnő szimbólumai: kenyér és bor, feszületek, feltámadás és teremtés. Emiatt sokan Frankenstein szörnyét egyfajta fordított Krisztus-figurának látják.

Megvalósítás

1930-as évekbeli horrorfilmként magán hordozza az expresszionizmus jegyeit (sokkal inkább mint az első film), különösen az új szörny megteremtése látványos ebből a szembontból dőlt szögekkel, torzított arányokkal, gyors vágásokkal, erős árnyék-fény kontrasztokkal. A zene jól illeszkedik a hangulathoz, a megfelelő pillanatokban hozza ránk a frászt. Technikailag bravúros megoldás a mini-emberek szerepeltetése, sokkal élethűbb mint mondjuk a kicsivel korábbi King Kong. A színészekkel ritkán foglalkozok, mert ritkán tesznek rám jó vagy rossz benyomást, de itt most borzalom volt nézni őket, nagyon teátrálisan játszottak, pedig a némafilmes korszaknak eddigre már lassan tíz éve vége volt. A legjélvezhetőbb alakítást egyértelműen az ekkor még csak 17 éves Valerie Hobson (Frankenstein valódi menyasszonya) mellei nyújtották.

Az előző filmhez képest feltétlenül jobb lett képileg és hangilag is, de a színészeket és a szöveg vászonra ültetését gyengébbnek érzem. Mai értelmben véve ijesztőbb lett a megfelelő feszültségkeltéssel, vágással, de nem olyan nyomasztó.

Élmény

A Frankenstein menyasszonyát jobb filmnek tartják elődjénél. Képileg csak egy rövid rész volt igazán ütős, tartalmilag inkább bájos volt, ahogy a szörny szocializálódni próbál, a színjátszás miatt pedig inkább irritálónak éreztem a filmet. A szörny itt már nem rém, hanem szeretetre vágyó gyerek, és ebben a műfajban ez nem biztos hogy jó.

Érdekességek

- A Byront alakító Gavin Gordon épp 82. születésnapján halt meg.
- Elsa Lanchester férje az a Charles Laughton, aki A vadász éjszakáját rendezte
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Elsa Lanchester (Mary Poppins), Gavin Gordon (Tízparancsolat), Una O'Connor (Robin Hood kalandjai), Reginald Barlow (King Kong), és persze számos színész az előző Frankenstein filmből: Boris Karloff, Colin Clive, Dwight Frye
- Két színész is feltámadt hamvaiból a második filmre, más karakterként: Dwight Frye az első filmben Frankenstein gnóm asszisztense volt, itt dr. Pretorious-é. Marilyn Harris az első filmben az ikonikus vízbefúlt kislány ezúttal újabb parasztlányt alakított.

Tartalom

Dr. Frankenstein egyeteme kiválósága, célja új élet létrehozása emberi testrészekből elektromosság segtségével. Ehhez friss hullákat kell lopnia. Segédje véletlenül abnormális agyat lop az összetákolt testhez. A kísérlet sikeres, a szörny életre kel, és Frankenstein egészen megmámorosodik isteni tettétől. A tűztől való félelmében a szörny azonban megvadul, ezért elzárják, és elpusztítása mellett döntenek. Eközben Frankenstein esküvőjére készül szülővároskájában, miután belátta hibáját és boldogságát ezúttal a szerelemben. Csakhogy a szörny elszabadul. Barátkozna, de együgyűségében megöl egy kislányt, így a kisváros lakói nyomába erednek. Elsőként épp Frankenstein talál rá...

A film nem sokat őrzött meg Mary Shelley történetének üzenetéből, illetve kevés idő marad a szörny emberekkel való érintkezéseire, így a hangsúly sokkal inkább Frankenstein és szörnyének teremtő-teremtmény viszonyán van. Ettől függetlenül az egyik leghatásosabb jelenet így is a szörny ártatlan játéka a kislánnyal, ami rávilágít a szörny ártatlanságára, és épp ettől lesz igazán tragikus az egész történet.

Megvalósítás

Whale, a rendező a német expresszionizmus rajongójaként ismert, ehhez képest ebből keveset vettem észre  a Frankensteinben.Vannak néha az emberek fölé hatalmasodó árnyékok, gótikus épület, forogva lángoló malom az éjszakában és sötét fellegek. Ezt a hangulatot ellenpontozzák néha Frankenstein apjának komikus jelenetei, illetve a vidám esküvői bál, amit aztán brutálisan tönkrevág a halott kislányát karjaiban vévigcipelő apa látványa. Ami még feltűnő volt, hogy rengeteget mozgott a kamera, követve, körbejárva szereplőit, nem is tudom mikor kezdett ez gyakorivá válni. Ehhez képest viszont gyakran nagyon színpadiasak voltak egyes jelenetek, mintha egy színházi előadást néznénk film helyett.

Nagyon feltűnő volt, hogy nincs semmi zenei aláfestés. Valamikor ez jól jön, egészen nyomasztóvá teszi a hangulatot, többynire viszont üresnek érződik tőle a film. Ha már van hang, használjuk :) A karakterek közül expresszionista módra csak ketten groteszkek: Frankenstein púpos, sántikáló, sebhelyes arcú gnóm segítője, lletve természetesen maga a szörny. Hogy hatásosabb legyen a mozgása, az ő lábaira is súlyokat pakoltak, mint a Virradat esetében.

Élmény

A története alig mutatott túl egy akciófilmén, és mai szemmel nem ijesztő, bár volt benne pár nyomasztóbb rész. Megvalósításában nem éreztem erősnek, bár volt egy-két erénye, de a zene nagyon hiányzott. A New York Times szerencsére elérhetővé tette régi filmkritikáit, és így tudjuk, hogy a korabeli kritikák a horror egyik csúcsaként emlegették - mára ez sajnos kevésbé érződik.

Érdekességek

- Whale, a rendező súlyos betegsége miatt idősebb korára öngyilkos lett:

To ALL I LOVE,

"Do not grieve for me. My nerves are all shot and for the last year I have been in agony day and night—except when I sleep with sleeping pills—and any peace I have by day is when I am drugged by pills.
"I have had a wonderful life but it is over and my nerves get worse and I am afraid they will have to take me away. So please forgive me, all those I love and may God forgive me too, but I cannot bear the agony and it [is] best for everyone this way.
"The future is just old age and illness and pain. Goodbye and thank you for all your love. I must have peace and this is the only way.
"Jimmy"

- A Frankensteint alakító Colin Clive alkoholista életmódja következtében kialakuló betegségben elhunyt 37 évesen.
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Mae Clarke (Ének az esőben), Lionel Belmore (Robin Hood kalandjai)

Tartalom

Isten városa a brazil Rio de Janeiro egy nyomornegyede, amit az 1960-as években alakítottak ki, hogy a város szegényei ne legyenek a tehetősebbek szeme előtt. Ebbe a negyedbe érkezik a film narrátora is gyerekként az elsők között, Rakéta, aki fotós szeretne lenni. A hatóságokat nem érdeklik az itteni állapotok, ezért hamar kisebb bandák alakulnak ki, akik rablásokból tartják fenn magukat, de mivel a rendőrök is csak a fegyveres erőszakot jelentik a lakosságnak, a bandák ugyanolyan elfogadottak, vagy legalábbis ugyanannyira gyűlöltek. Ebből a közegből emelkedik fel a gyerekként is kíméletlen pszichopata, Kicsi Zé. Kicsi Zé először saját bandavezérét lövi le, majd minden mást hasonlóan tanul meg elintézni. Amikor rájön, hogy a nagy pénz a drogban van, egy nap alatt megöli az összes kereskedőt és átveszi helyüket. Ironikus módon egy ideig épp ettől javul a közbiztonság, mert a riválisok kiiktatásával megszűntek a bandák. Azonban kezd feltűnni az újabb nemzedék, akik már az erőszakban szocializálódtak...

Nem vagyok benne biztos, hogy miről szól. Az alap nyilván az, hogy bemutatja a favellák gengsztervilágát a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig, de ebbe némileg belerondítanak a tízévesekből álló fegyveres gyerekbandák, amikre biztos van példa, de mégis már-már parodisztikusnak éreztem. Emellett erkölcsi példázat is lehetne, amelyben Rakéta és Kicsi Zé egymás ellenpontjaiként nőnek fel: egy istenvárosi lehet rendőr vagy gengszter (és akkor már mindenki szerint inkább gengszter legyen az ember) vagy otthagyhatja a helyet, hogy normális életet éljen. (Az egyik legviccesebb rész, amikor Rakéta megpróbál rabolni, ezért a negyeden kívülre megy, de csak rendes emberekbe botlik, és végül nem tudja megtenni.) Ez a változat azért nem annyira erős, mert Kicsi Zé igazából sosem állt drámai választás előtt jövőjét illetően, ahogy Rakéta sem annyira erkölcsi szempontok miatt nem lett bandatag, hanem csak nem volt kedve hozzá. Egy harmadik, Csirke nevű bandatag lehetne ilyen karakter, de túl kevés időt kap. Egy harmadik, szimbolista megközelítés szerint Isten városában Isten uralkodik, nincs civilizációs rend, hanem az egész negyed egy civilizáció előtti társadalom megjelenítése, ahol csak az erő számít, és azt láthatjuk, hogy milyen lenne egy ilyen világ - illetve hogy milyen ma a nagypolitika, a vadkapitalizmus. Ami mindhárom esetben hiányzik, az a személyes dráma, aminek hiánya miatt nehezen élhető át.

Megvalósítás

Vegyes. Sokmindent felvonultat a film, de mégsem elég hatásosan, és ez bosszantó, mert ettől lehetne sokkal erősebb is. Például van a filmben a mágia, ami rögtön lehetőséget adna a dél-amerikai mágikus realizmus megjelenítésére, de mindössze két rövidke jelenetről van szó. Van pár filmes utalás, amit kiszúrtam (többek között ezért is - na meg a kevert idősíkok miatt - emlegítik az új Ponyvaregényként), de ezek is csak esetlegesek. Vannak párhuzamos képek, pl. amikor egy szabadulni igyekvő bandatag fut az autó mellett, hogy kivigye őt a negyedből (de őt lelövik, míg az autó utasa, aki nem volt bűnöző, megmarad). Gyakori a kettéosztott képernyő is, hogy minél több esemény férjen bele; ettől tempós lesz és ugyancsak némi párhuzamot von a két képen lévő esemény között. Egyébként is elég gyorsan pereg a film, a szereplők futnak, sok a vágás, a helyszínek közötti ugrálás. Amit egyedül következetesen végigvisz és rányomja bélyegét a filmre, az az évtizedek eltérő színvilága.

Fontos eleme a filmnek az életszerűség. Az algíri csatához hasonlóan kissé dokumentarista stílusú, rángatózós-kézikamerás. Az író egyébként is saját, illetve valós személyek életét írta meg, tehát valószínűleg autentikus a történet. A szereplők szinte kivétel nélkül hasonló környékről származnak, amatőrök. Ennek ellenére vagy éppen ezért nem rossz egyáltalán a színészi játék, sőt, az életéért síró kisfiú (a fenti képen) baromi hitelesnek tűnt. Állítólag a párbeszédek 70%-a helyben rögtönzött volt.

Élmény

Dokumentarista gengszterfilm, de nincs központi karaktere, ezért hiányzik belőle az igazán átérezhető, mély emberi dráma. a gyilkosságok futószalagon jönnek, az áldozatok nem szenvednek csak meghalnak, és ettől nem lesz igazán megrázó a film. Mint minden gengszterfilmből, innen is hiányzik a normális ember, ami megmutathatná mennyire sötét világot is látunk. Nagyon sok apró kreatív részlet van benne, de az összkép szempontjából jelentéktelenek. Ez megint egy olyan film, ami nem okozott katarzist, pedig okos és látszólag minden megvolt benne, amire szükség van.