Cselekmény: 1916, Egyiptom. Az egyesült német-török csapatok német századosa elfog és felakaszt egy helyi franciát, aki a briteknek kémkedett. Lánya, Juliet szemtanúja ennek, de barátai megmentik azzal, hogy arab fiúnak öltöztetik. Eközben a fronton a britek segítségére siet az ausztrál lovas sereg, köztük Red és barátai, és bár a németek kezdetben lesajnálják őket, kemény ellenfélnek bizonyulnak...

Téma: Kicsi spoiler: Juliet és Red cselekményszála rövidesen összeér és persze egymásba szeretnek. Különösebb mondanivalója nincs a történetnek, nyilvánvalóan a második világháborúra rímelve megpróbálja a németeket ellenszenvesnek, az ausztrálokat pedig hősies győzteseknek beállítani.

Tartalom: Bevallom, kicsit akadályozta a megértést, hogy Juliet kamufranciáját borzasztó nehezen értettem, a hadmozdulatok pedig kaotikusnak tűntek. Az első cselekményszál tehát Julieté, akinek szeme láttára végzik ki apját és aki ezért bosszút esküdve próbál a továbbiakban is kémkedni a németek ellen. A másik szál az ausztrál (és új-zélandi) seregé, akik többször megütköznek a német (és török) csapatokkal. Az egyik ütközet során Juliet rátalál a sebesült Redre, megmenti, egymásba szeretnek a semmiből, ennyi. Red hősiesen harcol, fogságba esik, titkos infókhoz jut, egymaga eldönti az utolsó csatát. Ennél lényegesebb, hogy az ausztrálok természetesen a jófej, hősies, helyenként vicces figurák, míg a németek (akik jelenléte a valóságban nem volt túl jelentős) erőszakosak, gerinctelenek. Ez nyilván a második világháborús németeknek szól, az ausztrálok még el is méláznak, hogy itt az igazságért harcolnak, mintha nem az első világháborúban lennénk.

Forma: A nagyja érdektelen, Juliet játéka és külseje túl művi volt, amolyan 1940-es szint. Amik minket érdekelnek, azok a csatajelenetek, és azok nem vallanak szégyent. kellően monumentálisnak tűnik a sok lovassal (kibérelték az ausztrál hadsereg egy részét a célra), vannak bőven robbanások (bár több a zaj, mint a robbanás, de ez is hatásos). A kézitusák és a halálok eljátszása teátrális persze, nincs meg az a naturalista összkép, mint mondjuk a pre-code Nyugaton a helyzet változatlanban (1930), viszont ezeket ellensúlyozza a dinamikus, gyors vágás, illetve kedvelt eszköz volt az elrobogó, ugrató lovasokat alulról venni vagy épp sebesen száguldani mellettük. Volt néhány korrekt kaszkadőrjelent is, szóval ezen a téren kitettek magukért.

Élmény: Ez az ausztrálok egyik első nagy sikerfilmje, ami mai napig alap, és jogosan, hiszen minden megvan benne, ami kell egy akár mai sikerfilmhez is: kaland, romantika, humor, akció. Az első kettőben inkább gyenge, de a harcjelenetek kárpótolnak érte, és amúgy is ritka, ezért jó látni az európaitól távoli frontokat, hiszen az eurocentrikus világképen nevelkedő ember azt hihetné, a világháború csak a francia-német határon folyt.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Chips Rafferty (Kalandos vakáció)
• A filmet a rendező nagybátyja, Harry Chauvel (1865-1945) ihlette, aki az egyik lovascsapat vezére volt.
• A filmben három csata szerepel, a brit győzelemmel záró romani, a török győzelmet hozó gázai és az újra brit győzelmet hozó bersebai. Ezek részei voltak a sínai-palesztinai hadjáratoknak, amikben ugye részt vett Arábiai Lawrence (1962) is.

Cselekmény: ...avagy kb. "a 24-es domb nem jelentkezik"... mert főhőseink meghaltak a dombért vívott harcban az 1948-as arab-izraeli háborúban. De a történet nagyja nem erről szól, hanem az idevezető útról: 1946-ban vagyunk, amikor zsidók tömegesen érkeztek illegálisan a még brit fennhatóság alatt álló Palesztinába. A rendőrségnek dolgozó Finnegan ott van az egyik rajtaütésen, ám megszánja az egyik párt és futni hagyja őket. Később a brit uralom ellen harcoló zsidó ellenállás után nyomozva botlik újra a kettősbe; felismeri a csinos nőt, Miriamot (Haya Harareet), és persze beleszeret. Mivel azonban ellenkező oldalon állnak, inkább nem hosszabbít szerződést a rendőrséggel. Amikor visszatérhet, már zajlik a háború, ő pedig csatlakozik az izraeli sereghez Miriam után kutatva...

Téma: A modern Izrael születésének állít afféle keletkezéstörténetet három eltérő, de ugyanoda kifutó élet révén az 1946-1948-as időszakot felvázolva. Bár más a három férfi háttere és motivációja, mindhármuk hajlandó hősi halált halni Izraelért. És ha ez a lényege, akkor meglehetősen rosszul tálalták, hiszen nem nagyon esik szó róla, miért is kell harcolni.

Tartalom: Rövid keretet ad a történetnek a 24. dombot érintő akció, illetve az első percben tanárbácsisan még elmondják azt is a nézőnek, hogy Izrael 1948-ban született a brit fennhatóság alatt álló Palesztinából, mondjuk ez talán még 1955-ben lehet, hogy indokolt volt. négy főhős összegyűlik az akcióra, na de miért emlegettem akkor korábban három férfit? Hát mert van egy negyedik csapattag is, de ő "csak" egy nő, így ő nem kap történetet. Az első és leghosszabb történet az ír keresztény Finnegané, aki a brit uralmat képviselő rendőrként a háború előtti korszakot mutatja be nekünk valamennyire, azaz ahogy a zsidók illegálisan betelepültek és földalatti mozgalmakba szerveződve már a britek ellen is harcoltak. Beleszeret egy ilyen lányba és innentől kezdve szimpatizálni kezd annyira az izraeli üggyel, hogy harcoljon is érte. Itt bizonyára fennáll egy párhuzam az írekkel, hiszen ők is ekkortájt függetlenedtek a britektől. A második, valamivel rövidebb történet az amerikai zsidó Allané, aki romantikus elképzelésekkel, de szinte véletlenül keveredik bele a harcokba Jeruzsálem 1947-1948-as ostroma során. Ez a legértelmesebb szakasz, hiszen egyrészt felvázolja a helyzetet, miszerint a zsidóknak ez otthon, de az araboknak is, másrészt megpróbálja megragadni a zsidó vallásos gyökereket is, amikor a világias Allan újra rátalál zsidó hitére. A harmadik, utolsó szakasz a legrövidebb, a helyi zsidó Davidé, aki hat nyelven beszél, utalva ezzel a változatos eredetű zsidóságra; ő véletlenül pont egy német náciba akad bele egy harc során, akivel lerendezik a második világháborús sérelmeiket. Szerkezetileg tehát adott a három, társadalom egészére kivetíthető történet, de ezek csak részben vázolják fel a zsidók és Izrael hátterét. A vége főcím didaktikusan nem "vége", hanem "kezdet".

Forma: Az első történet kicsit noiros-romantikus, kevés a fény és megvan a végzet asszonyába beleszerető nyomozó (aki nem mellesleg a fiatal Devon a Knight Riderből :). A második és harmadik részek háborúsak, de nagyon magán viseli a korát, pl. az emberek a szívükhöz kapva, teátrálisan halnak meg; ennél az 1920-as évek háborús filmjei mérföldekkel jobbak voltak. Mindkét részben van viszont egy zaklatott lelkitusa, amelyek a főhős nézőpontját felvevő kameranézetnek, a gyors vágásoknak, a kifejező beállításoknak köszönhetően már egész élvezetes lett. Ld. a hordágyon cipelt Allant, aki felfelé nézve látja a fölémagasodó arabokat vagy a náci tisztet megvető csenddel elítélő Davidet, akinek hatására a német katona összeomlik önmagától. A zene zsidó (hazafias?) dalokból áll, amivel gondolom a Casablanca (1942) Marseillaise-ének hatását akarták reprodukálni. Kár, hogy kevés van belőlük, mert ha nagyobb hangsúlyt és több játékidőt kapnak a dalok, akkor lehetett volna belőle egy Távoli hangok, csendélet (1988) féle zenés film. A színészek nem nyűgöztek le, de hát kezdő ismeretlenekről van szó.

Élmény: Végre elérkeztem az első izraeli filmemhez, már régóta esedékes volt egy, és ez ráadásul épp az első jelentős izraeli film. Az első rész messze a leggyengébb, a másik kettőben voltak egész jó részek, amikért megéri megnézni, de összességében jó lett volna okosabban összerakni, jobban letisztázni a motívumokat. Ha esetleg van izraeli olvasóm, kíváncsi lennék, ez mennyire alapfilm.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Haya Harareet (Ben-Hur)
• Haya Harareet tavaly hunyt el 89 évesen
• Még életben vannak: Margalit Oved (88)
• Az illegális zsidó bevándorlás, az Aliyah Bet 1934-1948 között történt és mintegy 100 ezer európai zsidó jutott így Izraelbe hajókon, főleg a második világháború alatt.

Cselekmény: Fatma megbecsült ápoló egy szegény, de tisztes és összetartó közösségben. Mivel mint mindenkinek, neki is anyagi gondjai vannak, jól jön a tehetős ügyfél, akit egy hétig ápolhat. Az ügyfél két öccsével él együtt, a középső mindenben mogorva bátyja kívánságát keresi, míg a legkisebb fiú, Fathy megrögzött agglegény. Fatma azonban elvarázsolja. Szerelmet vall neki, felcsábítja a lakására, ám amikor Fatma rájön, hogy a férfi szándékai nem teljesen tisztességesek, azaz előbb cselekedne és csak utána házasodna, inkább lelép...

Téma: ...aztán Fathy jobb belátásra tér, elveszi Fatmát, ám nehezen viseli a nő közösségét az előkelőbb és lazább erkölcsű körökhöz szokott férfi. A téma egyértelműen a szegény, tisztes, arab közösség vs a nyugatmajmoló, erkölcstelen, gazdag elit. Persze didaktikusabban csak az erkölcs-erkölcstelenség párharc jelenik meg, a többi csak sugallt.

Tartalom: Az első szakasz Fatmát és közösségét, annak főbb karaktereit mutatja be: szegények, de segítenek egymásnak, együtt vannak jóban-rosszban, mindenki szeret mindenkit. Fatma persze "normális", a többiek inkább komikus, karikaturisztikus figurák, ez a humor fő forrása. Mert egyébként műfajilag egy zenés vígjáték. Meggyőződésem, hogy a poénok egy jelentős hányada nyelvi humor, arabul tudó olvasóim erősítsenek meg benne kérem. Fatma egy munka kapcsán ismerkedik meg a gazdag Fathyval, az ő világa megismerésével rajzolódik ki az avatatlan szem előtt is, hogy ők erkölcstelenül élnek (hűtlenség, alkohol, érdekemberség), franciásan viselkednek, míg Fatma közössége a maga bumfordi módján azért erkölcsös (és arab). Vicces nézni, ahogy az állam csesztetését próbálja kikerülni a történet, de azért a közhangulat vélhetően ellene lett volna annak is, ha igazságosnak állítja be (ld. tárgyalás-jelenet). Eddig ez egy tipikus Capra-történet, mint az Így élni jó (1938) vagy Az élet csodaszép (1946). Amiben több lehetne vagy más irányt vehetne az az, hogy Fathyra forduljon a fókusz. Ő ugyanis valóban szereti Fatmát és hajlandó megjavulni érte, de elsőre nem veszi be a gyomra (szó szerint) az arab átlagemberek kultúráját és visszacsábul régi, bűnös életéhez, majd újra meghasonlik. Sajnos azonban nem bontják ki sem ezt a szálat eléggé sem a szegény-gazdag ellentétet.

Forma: Egy-két izgalmasabb megoldást leszámítva nem izgalmas, nem próbálnak "művészkedni" nagyon, a kamera felveszi, amit fel kell, oszt' jól van. Az egyetlen komolyabb erőfeszítést a zaklatott autóvezetésnél tették, amikor az esőtől elhomályosított ablakban megjelennek Fathy emlékei. Elég sok dal van, kb. 15-20 percenként énekel egyet Fatma, aki kb. akkora legenda, mint nekünk Astoria Blaha Lujza, de annyira művelt vagyok, hogy tudjam, az arab zene teljesen más elvek alapján épül fel és működik, mint a nyugati, úgyhogy meg sem próbálom értékelni a dalokat (de amúgy nem tetszettek). Ez magyarázza azt is, hogy mégis miért egy közel ötvenéves nő a szerelmi vágy alanya. Nem ismerem az egyiptomi szépségideált, de feltételezem, hogy ott sem ezért a korosztályért vannak oda a férfiak. Mindenesetre hiteltelen mégsem volt, a színészek megfeleltek a film színvonalának.

Élmény: 1940-es évekbeli közönségfilm az egyelőre nem túl kifinomult Egyiptomból, ezzel azt hiszem le is írtam nagyjából. Vannak családbarát poénok és zene, megható témák, de azért nem túl katartikusan megvalósítva. Ez az a film, ami a maga korában siker, de mélység híján épp a divatnak való megfelelése miatt rosszul öregszik.

Cselekmény: Újév van, Edit nővér a halálos ágyán valamiért mindenképpen látni akarja a munkás és iszákos David Holmot (Victor Sjostrom). Davidnek azonban esze ágában sincs megjelenni, épp a temetőben rémisztgeti ivócimboráit azzal, hogy aki újévkor meghal, egy évig a halál kocsisaként el kell mennie az összes lélekért. Mit ad isten, összebalhéznak az ivócimborák és a dulakodásban David halálos ütést kap, amit természetesen a Halál feltűnése követ: igen, David a kocsis pozíció új várományosa...

Téma: Elvileg a gümőkor (tbc) témájában íródott az alapmű, gyakorlatilag inkább a részegeskedés az igazi kór; de az csak eszköz, a történet valójában egy tipikus sztorija annak, ahogy egy megtévedt ember ráeszmél bűnére és megtér.

Tartalom: A keretet Edit nővér haldoklása adja, akinek első "kuncsaftja" épp David volt, ezért különösen szívén viseli sorsát és mindenképpen ki akarja javítani. És hogy mi a baj Daviddel? Első látásra semmi azon kívül, hogy szeret inni, de ez ekkor egyes társadalmakban önmagában is bűn volt. Aztán megtudjuk, hogy felesége titokban elhagyta, amitől nagyon megkeseredett és innentől kezdve szándékosan otrombán bánt az emberekkel. Szinte teljesen hangsúlytalan, hogy ebbe beletartozik az is, hogy direkt leköhögi őket. Extra pikantériát nyújt a misztikus halál kocsisának jelenléte, de valójában csak eszköz arra, hogy David könnyebben mozogjon a térben és motiválja a félelem. Őszintén szólva nem volt különösebben meggyőző a megtérése, de nem spoilerezem el, hogy mi történt. Ami érdekesebb, hogy elég komplex szerkezete van a történetmesélésnek, több történeten belüli történet van. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jót tett neki, mindenesetre így a hangulat is sokszínűbb.

Forma: Sjostromos, azaz a kamera még merev mindig, de a beállítások láthatóan megtervezettek (bár itt kevésbé volt jellemző, mint a korábbi filmjeiben). A vágások már teljesen rendben vannak, és persze a Halál megjelenítése áttűnéssel történik, ami azért nem egy olyan szokatlan dolog már ebben az időben. Voltak közeliek, azaz lett jelentősége a színjátéknak is; Edit zavaróan teátrális volt, David és felesége viszont általában korrekten visszafogott. Volt némi realizmusa is a filmnek, ami a kosztümöket illeti, Davidet nem próbálták tisztes szegénynek beállítani, piszkos és szakadt ruhában volt, kócos hajjal - én a korabeli nézők helyében tuti megbotránkoztam volna :D A felirat helyenként kissé sok, kevesebből is meg lehetett volna oldani, néha teljesen felesleges volt.

Élmény: A svéd filmművészet egyik alapfilmjének számít, de őszintén szólva engem nem nyűgözött le, részben mert a Berg-Ejvind és asszonyát (1918) jobban szeretem, részben mert 1921-et írunk már; az 1910-es években ez még elmegy, az 1920-as években kicsit már többet vártam.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Victor Sjostrom (Terje Vigen, Berg-Eyvind és asszonya, A nap vége)
  • Hilda Borgstrom (...és add meg a mi mindennapi kenyerünket)
  • Nils Ahren és John Ekman (Berg-Eyvind és asszonya)
  • Olof As (Terje Vigen, Berg-Eyvind és asszonya)
• Az alapmű írója Selma Lagerlof, az első Nobel-díjas író, nekünk csak a Nils Holgersson szerzője, illetve találkoztunk már írásával az Arne úr kincsében (1919).
• Stílszerűen ügyes érzékkel a film premierjét január 1-re tették.
• A gümőkor ekkoriban különösen rettegett volt Európában, ez lehetett az apropója a könyvnek, pedig a megoldás, a pasztőrözés ekkor már rég megvolt rá. Ugyanakkor ma is sokan halnak még bele a betegségbe, történeti távlatokban nézve pedig a top 5 leggyakoribb halálok egyike az emberiség történelmében.
• Nem tudom, mennyi az alapja, de a baltás jelenet ihlette állítólag A ragyogás (1980) hasonszőrű jelenetét.

Cselekmény, téma, tartalom: Tulajdonképpen a bevezető szöveg felmondja majdnem mindazt, amit le szoktam írni: az ismert mexikói festő, Frida Kahlo életéből kapunk szemelvényeket, testi-lelki bajairól magánéletéről, politikai megnyilvánulásairól és persze művészetéről. Gyerekkorában balesetet szenvedett, ami félig-meddig lebénította lábát. Elvetélt. Szerette apját (Claudio Brook), elvesztése megviselte. Szerelmes volt Riverába, a festőbe, ám az megcsalta Frida testvérével. Ezek a cselekményes jelenetek az első harmadban, ám ezeknél jóval több az életképszerű, pillanatnyi érzelmi állapotot felvázoló kép. Egy példa: az első jelenetben gyerekként az ablakra rajzol. A második jelenetben férjétől kap egy nyakláncot, aminek örül. A harmadik jelenetben egy csapat paraszt énekel forradalmi dalokat a tábortűznél. A játékidő nagyja ilyen cselekménynélküli életképekből áll össze, amelyek együtt azért mégiscsak kiadják azt a keretet, amiben Frida élt. Hogy aztán ebből mennyi jön át a nézőnek, az már azon múlik, mennyire van tisztában Kahloval vagy Mexikóval.

Forma: Az epizodikusságot leginkább felerősítő formai elem az, hogy nincsenek párbeszédek (azt hiszem, ebből csinálhatok egy listát, nem ez lenne az első hangos némafilmem). Persze amúgy sincs lineáris (vagy épp bármilyen) cselekmény, de egy narráció vagy kapcsolódó párbeszédek ezt áthidalhatnák. De nincsenek; beszéd ugyanakkor van, főleg dalok formájában (amelyek többnyire népdalok), illetve egyoldalú párbeszédek is, de gyanítom, hogy ezek konkrét idézetek lehetnek írott forrásokból. Ami a képeket illeti, egy festőnél mindig adódik, hogy a film az ő stílusát követi, de itt ilyen nem történt. Fel-felvillannak viszont Kahlo képei, amelyek a film révén értelmet nyernek. A kamerának volt egy érdekes tulajdonsága: gyakran mozgott jobbra-balra, oldalazva, körkörözve, ráközelítve és eltávolodva valamitől. Nem igazán jöttem rá, miért, de talán ecsetvonásokat akart imitálni. Biztos van valami jelentősége, de nagyon sok a tükör, amiket nem lehetett kis feladat elkerülni, hogy ne látszódjon meg bennük a kamera. A színészekre külön nem térnék ki, ez nem az a típusú film, ahol nagy teret kapnának a megnyilvánulásra.

Élmény: Más stílusban ugyan, de A gránátalma színével (1969) vonnék párhuzamot, az volt hasonlóan töredezett és cselekménymentes, na meg művészi életrajz. Szeretem az olyan játékosságot, ahol azért se használnak párbeszédeket, viszont ez eléggé megnehezítette az követhetőséget - ugyanakkor meg egyáltalán nem volt nehéz megérteni, képekkel is el tudták magyarázni, miből fakadnak Kahlo festményei. Őszintén szólva a kísérletei ellenére sem volt túl izgalmas, de érzelmileg végülis működött.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Claudio Brook (Viridiana, Az öldöklő angyal, Oszlopos Simeon, Alucarda)
• Frida Kahlo (1907-1954) tehát egy mexikói festő volt, aki orvosnak készült, amikor a nagy baleset érte, ekkor kezdett komolyan festeni ötvözve a modern festészetet a mexikói népművészettel. Magyar zsidó leszármazottnak hitte magát, de későbbi kutatások ezt cáfolták. Gyermekbénulás miatt a jobb lába eleve fejletlen volt, de az 1925-ös buszbalesete csúnyán összezúzta még ezt is, 1953-ban végül amputálni kellett. 1928-ban ismerkedett meg Diego Rivera (1886-1957) festővel egy kommunista összejövetelen, aki szintén a mexikói történelem egyik legjelentősebbje. Az 1930-as években szeretője volt a magyar fotós, Muray Miklós (1892-1965), Rivera cserébe valóban szeretője volt Kahlo húgának, de később kibékült mindenki mindenkivel. 1937-ben elérték, hogy Mexikó menedéket nyújtson az orosz kommunista vezéralaknak, Trockijnak (1879-1940). Nála lakott és persze viszonyuk is volt; Trockijt ugye végül 1940-ben sikerült megöletni Mexikóban, pár napig Kahlo is börtönben ült miatta gyanúsítottként. Sok betegsége volt, nem vette meg a szubsztanciákat sem, így viszonylag fiatalon halt meg. Bár nem volt sikertelen festő, Kahlot igazán mégis az 1970-es évek feminista mozgalmai tették ikonikussá.