Cselekmény: Iván (Nyikolaj Burljajev) egy 12 éves háborús árva, aki kis mérete miatt kiválóan alkalmas felderítésre. Ennek tudatában is van és úgy beszél katonákkal, például Galcev hadnaggyal, mint egy magasrangú tiszt. "Felettese", Holin kapitány azonban katonai iskolába küldené, míg Iván maradna a fronton felderíteni és bosszút állni családjáért...

Téma: A rendező saját elmondása szerint a háborút annak tökéletes ellentettjével, a gyermeki lét lényegével akarta szembeállítani, de persze nem Tarkovszkij lenne, ha ezt nem átszellemülve tette volna meg. Nem csak egyszerűen háborúellenességet látunk, hanem térben és időben összefolyó tudatokat (mégha ez itt inkább csak technika is).

Tartalom: Iván álmával indítunk, ami többször megesik még a történet során; ezek az álmok utalhatnak az idilli múltra, de valószínűbb, hogy legalább annyira Iván vágyálmait látjuk, amelyek sosem történtek meg és már meg sem történhetnek. Ezzel éles ellentétben áll a valóság, Iván sokat látott, többet, mint a tapasztalt katonák és a bosszú élteti. Hozzá képest a felnőttek naivak vagy legalábbis optimistábbak. Kissé oda nem illő szerelmi szálat is kapunk, ahol Iván eltűnik a képből; egy szerelmi háromszöget kapunk, amelyben a szerelem is mocskos, kényszerű - a halál erősebb nála. Valójában nem történik sok minden a cselekményben, Iván egy akcióból érkezik, majd újabb akcióba indul, ezalatt megismerjük valamennyire karaktereinket. Érdekesség, hogy a film sikere talán elsősorban nem a rendező újszerű stílusának volt köszönhető, hanem hogy a háborút végre nem csak hősies dolognak engedték láttatni a hatóságok.

Forma: Formailag sokkal kifejezőbb, kezdve már ott, hogy Iván napfényes, a fekete-fehér film ellenére is meleg álmai rendszerint rémálomszerűen érnek véget és mindjárt a sötét, piszkos, rideg valóságban találjuk magunkat, amibe időnként horrorisztikus elemeket vágnak be. Ez Tarkovszkij első egészestés filmje, és igen, már megjelennek meditatív stílusjegyei (az orosz táj, a vizes felületek), de itt még nem meditatívak. Meglehetősen  expresszionista a képi világ, sok a szokatlan kameraszög, a torz díszlet, az pedig különösen erős tud lenni, amikor a kamera felveszi a szereplők nézőpontját. A fényekkel keveset játszik, pedig a sok jelzőrakéta adna rá lehetőséget. Leginkább talán A dicsőség ösvényeire hajaz. A zene hasonlóan expresszív klasszikusokból áll, a színészek rendben vannak, ami ugye egy 12 évesnél (Burljajev itt már 14+ volt persze) nem magától értetődő.

Élmény: Érdekes volt látni Tarkovszkij első filmjét a későbbiek ismeretében. Hiába felfedezhető benne, itt még nagyon nem önmaga, ugyanakkor épp ezért fogyasztahtóbb is. "Mentségére" szóljon, hogy eredetileg nem az ő filmje volt, mástól kellett átvennie és nem volt sok ideje. Szóval ez a film még nem a Tarkovszkij, de már látszik benne és így is simán korának jobb filmjei között van. Számomra nem volt katartikus, de ajánlható.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Nyikolaj Burljajev, Irma Raus és Andrej Koncsalovszkij (Andrej Rubljov)
  • Nyikolaj Grinyko (Andrej Rubljov, Solaris, Tükör, Sztalker)
• Még életben van: Andrej Koncsalovszkij (83), Irma Raus (82), Valentyina Maljavina (79), Nyikolaj Burljajev (74)

Cselekmény: A Hortobágyon (Nagyiván, azaz Tiszafüred/Szolnok közelében) járunk a lovas-paraszti Cinege-családnál, akiknek meggyűlik a bajuk a szomszédokkal, akik nem ismerik annyira a környéket, ezért a modern traktorukkal időnként beleszántanak Cinegéék földjébe. Még nagyobb baj, hogy Jancsit, a család fiát ez lenyűgözi és csikós helyett inkább gépész lenne, lovaglás helyett biciklizne. Eközben készülni kellene a nagyiváni vásárra, de Jancsi bele van merülve a biciklijébe; ezen feldühödve apja megrongálja azt, mire Jancsi átszökik a gépészekhez...

Téma: Semmi extra, a hagyományok és a modernitás szembenállása, bár ezt nem feltétlenül negatívan mutatja be. A történet elhanyagolható, sokkal inkább a pusztai élet bemutatásán van a hangsúly.

Tartalom: Az egész úgy kezdődött, hogy a rendező valami egzotikusan természetit akart csinálni, olyasmit, mint a Nanuk, az eszkimó, az operatőr javaslatára azonban a Távolkelet helyett csak a pusztákig ment, amit még elkerült a gépesítés. Hosszú felvételek után nem kisebb íróhoz, mint Móriczhoz fordultak, hogy írjon hozzájuk forgatókönyvet - ez lett A komor ló. c novella, de végül csak részleteiben használták fel. A cselekmény minimális, a régi és az új között vonnak két párhuzamot: Jancsi csikós helyett gépész akar már inkább lenni, a lányuk pedig szerelmi házasságot szeretne ellentétben a boldogtalan szomszédasszonnyal. A játékidő nagyobb részét természeti életképek és a vásári forgatag teszi ki, illetve gyakran von párhuzamot a természet és az ember között (pl. ha szerelemről esik szó, mindig az állatok szaporodását vágják be). A minimális cselekmény miatt sem a történet, sem a karakterek nincsenek rendesen felépítve.

Forma: Arról nem is beszélve, hogy csapnivalóan rossz színészek, de nem is azok, hanem valódi helyiek. De attól még csapnivalóak, nem egy filmet láttunk már, ahol szintén tapasztalatlan helyiekkel adattak elő jeleneteket sokkal vállalhatóbban. Az sem segített, hogy bár elvileg autentikus, néhány helyen csak sikerült belevinni a giccses parasztromantikát úgy, ahogy azt a városiak elképzelik (mindig túlöltözöttek és az ostort muszáj csattogtatni akkor is, ah nincs miért). Ugyanakkor valóban sikerült még az utolsó pillanatokban elcsípni az eltűnőben lévő, paraszti életmódot, ez valóban az a cigányzenés-ostoros-köcsögös-tilinkózós-népdalozós életmód, ami a nagykönyvben is meg van írva. A színjáték ugyan katasztrofális, de az arcok igaziak, barázdáltak, ebben nincs hazugság. Az emberi képekhez tartoznak még a népdalok, amiből olyan sok van, hogy ez már minimum musical, de akár lehetett volna belőle egy Távoli hangok, csendélet is, ha csak népdalok vannak benne. Még nagyobb erénye, ahogy az állatokat bemutatja, és ez már elsősorban az operatőrnek köszönhető. Az egy dolog, hogy kapunk az arcunkba egy teljes ellést (ki is vágta a cenzúra), de előtörnek filmeseinkből az expresszionista berögződések és gyönyörűen vágott és világított felvételeket kapunk a lovakról (ld. itatás, temetés), amit a zene is alátámaszt (szerencsére sikerült megnyerni a népzenekutató Lajtha Lászlót, bár eredetileg Bartókot szemelték ki). De még Ozut is ide merném citálni, amikor pironkodva a köcsögöket látjuk a szerelmeskedés helyett.

Élmény: Sajnos egy elég rossz minőségű felvételt láttam, de 2013-ban felújították, szóval vállalhatóbb formátumban is megtekinthető. Ennek ellenére, illetve hogy a népieskedés miatt kezdetben húztam a számat, ahogy haladtunk, egyre jobban meggyőzött és egyre jobban élvezni kezdtem. A természeti képek (beleértve az emberi életképeket) nagyon tudtak működni, a cselekmény meg nagyon nem, így kissé felemás lett, de összességében tetszett.

Érdekességek

• A rendező osztrák, Ausztriában majd Németországban filmezett, ám zsidó felesége miatt az 1930-as években kénytelen volt Magyarországra költözni. Szakmai okokból ezen film miatt az itteni hatóságokkal is meggyűlt a baja és inkább Angliába költözött rövidesen, a továbbiakban már ott maradt.
• Bevallottan elődje az Emberek a havasonnak, de ott van benne a Körhinta is.
• 2018-ban egy videóklip ennek a filmnek a jelenetiből állt össze.
• Érdekes írás található itt a költségvetés összegürizéséről.

Cselekmény: A sebesen fejlődő Sao Paulóban főhősünk gyerekként szemtanúja építkezésen dolgozó apja halálos balesetének. Utolsó szavaival az apa a tisztes életre figyelmezteti kisfiát. Eltelik tizenöt év, de nem könnyű a tisztes élet, a fiúból csavargó és piti bűnöző lesz. A tél közeledtével elhatározza, hogy inkább lecsukatja magát a hideg és az éhség elől, ezért bemegy egy étterembe, hogy fizetés nélkül ebédeljen meg abban bízva, hogy ráhívják a rendőröket...

Téma: Egyetlen betűt sem találtam a filmről, úgyhogy magamra vagyok utalva teljesen, ezért előre is elnézést kérek, ha kihagytam valami lényegeset. A történet nem túl bonyolult mindenesetre (spoiler következik), főhősünk válogatott bűntetteket követ el, de mindig megússza akarata ellenére a börtönt, míg végül ihletett pillanatában jó útra tér. A cinikus befejezés is azt az olvasatot hangsúlyozza számomra, amit a bevezető szöveg felvet, hogy Sao Paulo fejlődése mögött egy sokkal csúnyább világ van, ezzel pedig a film előrevetíti az 1960-as évek latin újhullámát.

Tartalom: Sokkal több nincs a sztoriban, mint amit fentebb leírtam: egy rövid felvezetés kapunk atyai jótanáccsal, amit felnőttként látványosan megszeg a fiú. A szöveg nem mondja el az indítékot, de gyaníthatjuk, hogy inkább kényszerből, mint önként választotta ezt az életformát. A hideg és éhség elől börtönbe menekülne, amihez kicsípi magát, és ennek köszönhetően egyik áldozata sem hiszi el, hogy rosszindulatú lenne, így ebben a középső szakaszban megúsz minden feljelentést bosszúságára. A kegyetlen befejezést nem spoilerezem el, de akkor csap le rá a sors, miután elhatározza, hogy mégis inkább dolgozni fog. Rövidfilm, régi film, a karakterek egysíkúak, de dicsérendő a történet ironikus humora, amit nem "bolondosít" el, hanem realisztikusan marad képtelen.

Forma: Erről kevesebb jót lehet mondani, a színészek nem túl acélosak, zene értelemszerűen nincs, a képi világból pedig hiányoznak a látványosabb megoldások (egy esettől eltekintve az elején). Sőt, inkább még kissé döcögősnek is mondanám a vágást és a jelenetek összeillesztését, messze nem gördülékeny még.

Élmény: Két okot sejtek a film jelentőségében: először is azt, hogy megmutatja a korabeli Sao Paulot, ennek viszonylag hosszabb időt szentel az elején, de később már nem annyira az utcaképet láthatjuk, hanem a mindennapos eseményeket, mint amilyen a nők molesztálása, a fizetés nélkül éttermezés, a feketekereskedelem. A másik, hogy ahogy említettem, megelőlegezi valamelyest a latin újhullám társadalmi moziját azzal, hogy az alvilág alját teszi főszereplővé. Mivel nem hosszú és viszonylag szórakoztató, egyszer megnézhető.

Érdekességek

• Sao Paulo valóban ebben az időszakban "nőtt ki" a földből, a huszadik század első harmadában tűnt el a régi városkép és vette át a helyét a modern, gyárakkal és üzemekkel teli iparváros, amelynek első felhőkarcolója 1929-ben készült el.

Cselekmény: Bill (Arthur Tauchert) egy "rosszéletű" proli, rendszeresen verekszik és szerencsejátékozik, mígnem egy napon a rendőrség bekaszlizza pár hónapra. Szabaduláskor érzi, hogy nem jó ez így és megpróbál tisztes életbe kezdeni, aminek első állomásaként felfigyel a tisztes gyári munkáslányra, Doreenra, aki viszont kezdetben megveti alantas főhősünket. Bill kitartása azonban meghozza gyümölcsét, randi randit követ, míg egy napon Bill meg nem lát Doreen körül egy másik férfit legyeskedni. Ebből féltékenykedési jelenet lesz és a pár szétmegy...

Téma: Spoiler: Újra összejönnek, Billnek tisztes állása lesz, megházasodnak, anyósa meghal, kicsit visszaesik a szerencsejátékba, földet örököl és jó paraszt lesz, végül gyereke születik. A történetben tehát Bill a társadalmi ranglétra aljáról eljut a tisztes életig, azaz egy propagandisztikus történetet láthatunk arról, milyennek illene lennie egy rendes ausztrálnak.

Tartalom: A film alapja egy népszerű vers, amely 14 dalból áll, így a történet is 14 részre osztható - ami viszont irodalmi szempontból jó lehet, az filmes szempontból nem feltétlenül működik, így egyes részek túlnyújtottak vagy feleslegesek. Szintén érdemes tudni elöljáróban, hogy a sikerhez nem kis mértékben járult hozzá, hogy a történet az első világháború előtti világot idézi meg, ami gyökeresen idillibb volt a mindent ellepő, sérült katonák látványánál. Az első részekben tehát kiderül, hogy Bill "alvilági" életet él (ami piti szerencsejátékot jelent a filmben és mai szemmel ez kissé értelmetlen már), de feltámad a lelkiismerete és tisztes életre térne, amit Doreen testesít meg. A cselekmény íve oda fut ki, hogy kisebb-nagyobb akadályokkal, de sikerül, Billnek lesz rendes munkája, családja és még az etikettet is elsajátítja, mint egy rendes ausztrál honpolgár. Ebben talán még van egy pici város-vidék ellentét is. De a lényeg nem ebben van, hanem az egyszerű hétköznapi eseményekben: van féltékenység, szakítás, megbocsájtás, halál, bűntudat, házastársi kitartás, születés... stb. Az egész világa nyilván túlidealizált, de közben benne vannak a hétköznapi élet örömei és bánatai.

Forma: A legnagyobb problémám Billel volt, aki kissé túlkoros a szerepre negyvenes, pocakos férfiként, miközben egy fiatal huszonévest kellett volna játszania. Ugyanakkor minden írás kiemeli, amivel csak egyetérteni tudok, hogy a színészek kerülték a korabeli teátralitást és visszafogottan játszottak. Vizuálisan nem volt túl érdekes, néhány áttűnés belekerült, ennyi. A feliratokból kissé sok volt, de mivel egy népszerű vers az alap, muszáj volt "elszavalni" őket. Ezek erősen szlengesek és ausztrálok voltak, így Amerikában meg is bukott az érthetetlen szövegű film.

Élmény: Nem nyújt magas esztétikai élményt, de vállalható propagandisztikus vonásai ellenére is, mert kedvesen hétköznapias, benne van az élet minden öröme és bánata a születéstől a halálig, és mindezt viszonylag őszintén jeleníti meg, pl. Bill képes visszaesni zűrös múltjába vagy kétségei támadnak afelől, hogy felesége nem lesz-e olyan ronda és elviselhetetlen, mint anyósa. Ajánlani nem ajánlom, de nem elviselhetetlen.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Arthur Tauchert (Életfogytiglan)
• Lottie Lyell (Doreen) 1925-ben, 35 évesen hunyt el TBC-ben. Valójában nem csak főszereplője volt a filmnek, de a rendező szeretőjeként és állandó kreatív társaként írója és vágója is.
• A felvezetéskor bemutatják a vers íróját személyesen, C. J. Dennis-t
• Találtam itt egy érdekes írást, amely összehasonlítja a filmben szereplő helyszíneket a mai arculatukkal.
• Később készült folytatás is, amelyben Bill egyik barátjáé a főszerep, illetve hangos remake is készült bő tíz évvel később.

Előzmények: A film létrejöttét a 19. századi technikai fejlődés (fénykép, film, elektromosság) tette lehetővé egymástól függetlenül több ponton a világban. Bár 1904-re már valamennyire kialakult Melies-nek köszönhetően a mai is uralkodó történetmesélős, szórakoztató filmművészet, még mindig akadtak jócskán kísérletező kedvű feltalálók. Ilyen volt a francia Lucien Bull (1876-1972) is, aki egy orvos segédjeként kezdte, akit érdekelt az emberek (és állatok) mozgása, ehhez pedig igénybe vette a "film" segítségét is, bár ez az 1880-as években még kimerült egy gyorstüzelő fényképezőben. 1904-es halálát követően Bull átvette a helyét és folytatta munkáját, elsősorban lassított felvételeiről vált ismertté, de fontos szerepe volt hadi fejlesztésekben és az EKG létrejöttében is.

A film: Filmünk is egy ilyen rövidke "dokumentumfilm", amelyben egy golyó áthasít lassított felvételben egy szappanbuborékot. És hát ennyi, se több, se kevesebb. Ami vicces, hogy az ezzel tökéletesen egyező slo-mo videók a mai napig népszerűek és tulajdonképpen ugyanezt tudják, csak persze némileg fejlettebb kivitelben.