Cselekmény: Egy virágzó királyság kis hercegnői remekül eljátszanak egymással, főleg hogy az idősebb Elsa varázserejével bármit meg tud fagyasztani, ami tökéletes korcsolyázáshoz vagy hóemberépítéshez. Egy alkalommal azonban húgát, Annát fagyasztja meg, akinek nem lesz ugyan komolyabb baja, de innentől kezdve elzárják Elsát, amíg meg nem tanulja irányítani varázserejét. Anna ezt rosszul kezeli, magányos marad, főleg miután a szülők hajóbalesetben elhunynak. Eljön azonban a koronázási ceremónia, Elsa kénytelen előbújni, meg is lesz a baj: egy érzelmi kitörésében örök telet enged a királyságra önkéntelenül. Elsa szégyenében és félelmében elmenekül a hegyekbe, Anna azonban természetesen nem akarja újra elveszteni alig visszanyert nővérét...

Téma: A fő témában önmagában nincs semmi említésre méltó, szeretet, barátság, miegymás. Elsa karakterfejlődése áll a középpontban (noha nem ő szerepel a legtöbbet), aki miután egy balesetben megsebzi húgát, a bűntudattól és önnön erejétől tartva inkább elzárkózik, azaz elfojtja, elnyomja önmagát. Első lépésként felszabadítja magát, de ez nem egy tartható állapot. A mese szerint a megoldást, az érzelmi stabilitást a szeretet hozza meg.

Tartalom: A történet mintha szándékosan tenné, többször félrevezet bennünket: Sven, a jégárus bemutatásával indítunk, de ő mellékszereplő marad;  romantikus történetként tüntetik fel, de sokkal inkább a testvéri szeretet lesz középpontban; és hát van egy nagy csavar, de ezt nem spoilerezem el. Az alaphelyzetet gyorsan felvázolják az első percekben: Elsa karakterének fő konfliktusa a szeretet iránti vágy és hogy épp emiatt ebből kizárja magát mások védelmében. Innentől kezdve a gyorsan pörgő események a hátralévő másfél órában már csak azt a célt szolgálják, hogy Elsa előbb a magányba menekülve elfogadja önmagát, majd hogy Anna szeretére alapozva biztos érzelmi alapokat teremtsen magának, hogy képes legyen irányítani erejét. Ez mondjuk nem túl életszerű, de mégiscsak egy mesével van dolgunk. A humor nem harsány és másodpercenkénti, de mégis folyamatosan vicces, különféle forrásai vannak a vizuális gegektől a helyzetkomikumon át az abszurdabb dolgokig, de alapvetően a váratlanra épít. Anna karaktere annyiban még érdekesebb, hogy mintha ő is pariódiája lenne a korábbi Disney-felfogásnak a kifinomult hercegnőkről és a "herceg fehér lovon" elvéről.

Forma: Megvalósításában kevésbé újszerű, ami nyomban feltűnhet, az a rengeteg zenei betét, ezek nagy részét ellövik az első fél órában. Némelyek fülbemászóak, különösen a Let It Go az, ami nem véletlenül lett korszakos sláger, de az igazi érdemük, hogy nem semmitmondóak, hanem előreviszik a cselekményt, így a Let It Go is pl. pont egy ilyen érzelmi-cselekménybéli fordulóponton van. Az animációban a környezet már-már teljesen valósághű, a mozgó karakterek viszont gondolom szándékosan rajzfilmszerűek. Állandó szívfájdalmam az animációknál, hogy nem használják ki az alkotók, hogy bármit megtehetnek; ezúttal sem lettek igazán expresszívek a képek.

Élmény: Tökéletes kikapcsolódásnak, mesének, humoros, akciódús, kedves, megszívlelendő üzenettel, számomra sokkal szórakoztatóbb és komolyabb, mint egy Bosszúállók. De a klasszikus Disneyk szintjét sajnos még nem éri el.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Ciaran Hinds (A szakács a tolvaj a feleség és a szeretője, Vérző olaj, Harry Potter), Frank Welker (Az elveszett frigyláda fosztogatói, A szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Az oroszlánkirály, Függetlenség napja)
  
• Az alapul szolgáló Andersen-mese nem sokban hasonlít a filmre, ott a sztoriban egy lány és egy fiú testvérként szereti egymást és ott is a lány könnyei törnek meg egy átkot.
• Már a Hófehérke bemutatása előtt tervben volt az eredeti mese, ami félig Disney rajzaiból állt volna össze, részben egy másik stúdió élőszereplős filmjéből - ez utóbbi végül megvalósult 1952-ben.

Előzmények: Fura mód pont a hagyományosan kiemelkedő svéd mozi kezdeteiről nem találtam infót, de nyilván ide is a Lumiere-ek hatására indult be a filmgyártás. Victor Sjostrom (1879-1960) színészként kezdte az 1890-es években, majd 1912-ben kapta első filmszerepét. Nagy sikereket aratott regényadaptációival, majd az 1920-as években az Egyesült Államokban próbálkozott, de a hangosfilmmel nem tudott mit kezdeni és hazatért színházi színésznek.

A film: A történetben a férj hitelt vesz fel, hogy vegyesboltot nyithasson, de megbetegszik és hiányában az üzlet becsődöl, az anya pedig szegényházba kényszerül, gyermekeit örökbeadják... Spoiler: a nő beleőrül gyerekei elvesztésébe. Az akkoriban divatos szociodráma megfilmesítését látjuk, amely felhívja a figyelmet arra, hogyan tud önhibáján kívül lecsúszni egy jobbmódú család és a szociális intézmények impotenciája révén teljesen tönkremenni. A film nem alkalmaz különösebben izgalmas narratív vagy technikai eszközöket, erőssége a színjátszásban van, ami a The Mothering Hearthoz hasonlóan kifinomult már. Mai szemmel nézve kissé hosszú és nem elég logikusan felépített, de nézhető.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: William Larsson (Berg-Ejvind és asszonya)
• A történet alapja állítólag valós és az alapműként szolgáló drámának akkora hatása volt, hogy mélyreható szociális reformok indultak meg.

Előzmények: Az orosz filmművészettel elsőként mindenki a szovjet filmművészeti mozgalmak és a Patyomkin páncélos kapcsán találkozik először, már a cári Oroszországban is aktív filmes élet zajlott. Természetesen ide is a Lumiere-ekkel érkezett meg a kamera, épp II. Miklós 1896-os koronázására és a francia cégek kaparintották meg elsősorban az orosz piacot, míg el nem érkezett az első orosz film 1908-ban, a Sztyenka Razin. Jevgenyij Bauer (1865-1917) művészcsaládba született és a színház és egyéb művészetek számos területén dolgozott, mire filmezni kezdett 1913-ban. Az évszám ellenére tüdőgyulladásban hunyt el.

A film: ...avagy "a női lélek alkonya". Vera tehetős, de magányosan érzi magát az arisztokrata körökben. Egy nap anyjával meglátogatja a szegényeket; a látottak megérintik és elhatározza, hogy ezentúl nekik szenteli életét. Csakhogy egyiküket, Makszimot, megidézi a nő szépsége és segítséget kérve magához csalja, majd megerőszakolja... Spoiler: A nő megöli, majd beleszeret egy hercegbe, de amikor múltja kiderül, szakítanak, ezt viszont a herceg nem tudja feldolgozni és öngyilkos lesz. Tipikus tragédia, de a címmel ellentétben egy öntudatos női karaktert kapunk, aki képes túllépni a saját társadalmi közegén, a traumán és az érzelmi veszteségen, míg pont a férfiak nem. Ez már lényegesen komolyabb téma, mint az eddigi rövidek történetei. Ehhez mérten a megvalósítás is kidolgozottabb, ami Bauer díszlettervezői és fotós múltjából adódhat: itt már sokkal erőteljesebben van jelen a háttér és a szereplők sík helyett térben mozognak (bár a színpadias felállás megmarad), szerepet kap a megvilágítás (inkább a fény, mint az árnyékolás, de akkor is jelképes szerepeket tölt be a fény). A színjátszás inkább a teátrális hagyományokra épül még, a feliratok is leíróak, mintsem párbeszédesek. Szóval korához képest korrekt film, kissé talán hosszú, de mindenképpen előremutató.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben új feleség (Lillian Gish) és gyermekek érkeznek a telepre kiskutyákkal, de a kislányok nagybátyja (Alfred Paget) nem tűr meg a házában kutyákat. Az egyik kislány (Mae Marsh) éjjel kilopózna a kutyákkal, de pechére pont két indiánba szalad, akik lemaradtak a törzsi kutyalakomáról és kapóra jönne nekik az étel. Az egyik telepes szerencsére időben érkezik és lelövi az indiánokat, a törzs viszont ezen felháborodva csatába indul a telep ellen... A sztori nem fontos, de a korához képest a film már egy elég grandiózus vállalkozás a félórás hosszával és a sok statisztát megmozgató csatajeleneteivel. A második felében már csak a csata van, ahol többtucatnyi telepes és lovas indián lövöldöz egymásra, gyakran a helyzethez illő nagytotálban. A párhuzamos vágások, kameraszögek, nézőpontváltoztatások, beállítások már elég jók, de azért még nem tökéletesek (pl. a feleséget indiánoktól mentvén agyonlőni készülő kéz nincs eléggé kihangsúlyozva. Szóval a korához képest elég jól összerakott akciófilm, de nem egy nagy esztétikai élmény (kivéve ha a háborús filmek a kedvenceid).

Érdekességek:

• Korábban láttuk Griffith-filmeken kívül: Mae Marsh (Érik a gyümölcs, Hová lettél drága völgyünk, A nyugodt férfi, A palást, Csillag születik, Az üldözők), Lillian Gish (Párbaj a napon, A vadász éjszakája), Lionel Barrymore (A kaméliás hölgy, Az élet csodaszép, Párbaj a napon), Harry Carey (Párbaj a napon, Vörös folyó), Dell Henderson (Igazi áldás, Kár volt hazudni), W. C. Robinson (Nagyvárosi fények)
• Joseph McDermott 1923-ban, 44 évesen öngyilkos lett.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben a lány (Lillian Gish) annyira szeretne már gyereket, hogy kcsit felelőtlenül hozzámegy udvarlójához (Walter Miller). Kezdetben szegényes körülmények között élnek, de aztán a férj tehetőssé válik és már szívesebben mulatja az időt éjszakai bárokban, mint otthon... A történet nem túl érdekes, egy rossz útra tért férfi és egy egyedül maradt anya érzelmi viszontagságai, bár megfelelő hangulatban betalálhat a tragikus végkifejlet. Ami érdekesebb, az a színjáték és az azt megtámogató kamera, ugyanis itt már elég sok időt és lehetőséget kap Gish arcjátéka. Na nem olyan kifinomult még, mint napjainkban, nem is közeli, de jól látható és hagyják, hogy egyik érzelemből átmenjen a másikba szavak nélkül, illetve egy ponton jelképes megnyilvánulás is teret kap, amikor frusztráltságában rózsabokrokat ver szét. Érik a filmművészet, na.

Érdekességek:

• Korábban láttuk Griffith-filmeken kívül: Lillian Gish (Párbaj a napon, A vadász éjszakája), Charles Murray (Reménytelen szerelem), Donald Crisp (Hová lettél drága völgyünk), Dell Henderson (Igazi áldás, Kár volt hazudni), Mae Marsh (Érik a gyümölcs, Hová lettél drága völgyünk, A nyugodt férfi, A palást, Csillag születik, Az üldözők), W. C. Robinson (Nagyvárosi fények)