Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben a vidéki orvos kislánya (Gladys Egan) súlyosan megbetegszik, de vele egyidőben egy másik kislány is. A szülők rimánkodnak, hogy segítsen rajtuk, így az orvos kemény dilemma elé kerül: a kötelessége az első vagy a családja? A The mended Lute-hoz hasonlóan itt is felemás a sztori, belenget valamit az elején, ami végül nem jön, így a tragédia mellett ez is az üresség érzetét kelti. Itt már vannak feliratok, párhuzamos vágásokés jelenetek helyszínei közti vágások, szóval már igazi film, amit az is jelez, hogy tekintélyes idő megy el az orvos családi idilljének bemutatására, hogy aztán az első képsorokat ismétlő zárókép annál haásosabb legyen. Jól látható a kísérletező kedv, hiszen a család első megjelenése egy hosszú kameraoldalazás ellenére megáll a szélén és nem kerül a középpontba. Apró érdekességet is kiszúrtam: a cég logóját beleszőtték még a díszletbe is, hogy ne leessen hamisítani. Szóval összegezve, ez már egy érett film, elfér a némafilmek között. Kellően drámai és vannak érdekes, hatásos húzásai.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Kate Bruce (Türelmetlenség), Gladys Egan (Dollie kalandjai), Florence Lawrence (The mended Lute, Those Awful Hats)

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben az indián Alló Kőnek (James Kirkwood) megtetszik Felkelő Hold (Florence Lawrence), aki viszont Kis medvébe szerelmes. A törzsfő azonban Álló Kőnek kedvez... Ez egy szokványos románc indiánbőrbe bújtatva, a lezárása viszont vagy elveszett vagy zseniális, ugyanis egy üldözéses jelenet közepén ér véget, azaz nyitva hagyják a sztorit, amit ma se mernek gyakran megcsinálni. Hogy ez arra jó, hogy a közönséget bevonja a képzeletvilágba vagy úgy gondolja, hogy már elmondott mindent, ahogy a fenti videóban elhangzik, az számomra nem egyértelmű. Képi megoldásaiban nem igazán érdekes.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Florence Lawrence (Those Awful Hats), James Kirkwood (A gabonatőzsde spekulánsai), Arthur V. Johnson (Dollie kalandjai), Alfred Paget (A Pig Alley testőrei, Türelmetlenség), Mack Sennett (Those Awful Hats, A gabonatőzsde spekulánsai), Henry B. Walthall (A gabonatőzsde spekulánsai, Egy nemzet születése)
- Több indiánt valódi indiánok alakítottak, köztük egy házaspár, akiknek a női tagja, Red Wing 101 évesen, 1974-ben halt meg.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben egy moziban járunk, ahol a korabeli divatnak megfelelő, hatalmas női kalapok zavarják a mögöttük ülők moziélményét. Egy rövid, vicces, csattanós közszolgálati felhívás akar lenni, hogy a nők a moziban legyenek szívesek levenni a kalapot. Amitől izgi, hogy közben megy a moziban a film is (Griffith egy korább filmje), ami láthatóan utólag került oda. Ebből többet is ki lehettet volna hozni, mint pl. amit Keaton csinált az Ifjabb Sherlockban vagy akár a Reménytelen szerelem, de mégicsak 1909-et írunk még.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Mack Sennett (A gabonatőzsde spekulánsai), Linda Arvidson (Dollie kalandjai, A gabonatőzsde spekulánsai), Robert Harron (Egy nemzet születése, Türelmetlenség), Charles Inslee és Arthur V. Johnson (Dollie kalandjai)
- A film főszereplője az a Mack Sennett, aki a Reménytelen szerelemet is rendezte.
- George Gebhardt mindössze 39 évesen, 1919-ben hunyt el tuberkolózisban; Arthur V. Johnson szintén 39 évesen hunyt el tuberkolózisban, 1916-ban.
- Florence Lawrence hosszas betegség után 52 évesen, 1938-ban megmérgezte magát.

Cselekmény: ...avagy "az éj". Quneitra városának (Szíria) romjain Wissal és fia férje emlékét idézi meg, amihez 1936-ba ugrunk vissza. Az arab Abdallah lelkesen indul harcba a britek és zsidók ellen, de csalódva kell hazatérnie. A helyi boltos gazdagnak gondolja egy korábbi találkozásuk miatt, ezért azonnal felajánlja neki lánya, Wissal kezét, az esküvőt pedig még aznap nyélbe is ütik...

Téma: Abdallah történetszála teszi ki a történet nagy részét, ez egy viszonylag hagyományos narratívájú szál és nagyjából arról szól, hogy Abdallah csalódik az emberekben, amiért azok elveszítik és feladják a küzdelmet - általánosabban véve ez talán a pánarab mozgalomra vonatkozik, ami a kezdeti lendület után eddigre megtört. De mégsem ezen van a hangsúly, hanem az emlékezésen, az emlékekhez való viszonyon, az emlékek átélésén, ami erősen szubjektív és még csak nem is feltétlenül valós.

Tartalom: Ez utóbbival indul az első tíz perc, emiatt lehet és szokták a Tükörhöz hasonlítani, mert e félig önéletrajzi filmben a fiatal rendezőt jelképező karakter - Abdallah fia - próbál anyjával visszaemlékezni apjára, de mindezt költőien és elsőre kissé nehezen értelmezhetően teszik Quneitra romjain. A várost ugyanis lerombolták 1974-ben az izraeli-szír háború során és Szíria - mintegy emlékeztetőként - nem hajlandó újjáépíteni. Szóval elsőre nehezen érthető, ezért meg sem próbálom részletezni, de mindenképpen az emlékezés szubjektív mivoltát próbálja boncolgatni (és ebbe még belekavarnak az álmok is). Az anya pl. egyetlen pillanat emlékéhez viszonyít mindent. A fő történetszál Abdalláhra és rajta keresztül Szíria történelmére koncentrál, ami hol brit, hol francia, hol német hatás alatt áll, kegyelemdöfésként pedig Izrael győzelme és az 1954-es puccs jött, amikor már végképp odaveszett az összefogás reménye.

Forma: Biztos vagyok benne, hogy a kompozíciók többségét alaposabban megnézve tudatos rendezőelvet találnánk, de elsőre riöltájmban ez eléggé lehetetlen feladat. Ami gyakran visszatérő motívum volt, az az emlékek létrejötte, amikor a szereplők beálltak pózolni egy kép erejére és halljuk a kattanást, de sosem látjuk a fényképezőt. Szintén gyakori az üveg, amin keresztül látnak valamit, utalva a szubjektivitásra. Az üveg maga a a várossal és az emlékkel együtt egyre jobban megrongálódik, míg végül már csak tükörként használják.

Élmény: Elsőre kb. lehetetlen jobban felfogni az értelmét, mindenképpen szükség van hozzá egy újranézésre. Úgy érzem, túl nagy szerepet kapott Abdallah története, ez pedig elhomályosította a lényegét.

Érdekességek:

- A filmet természetesen beiltották, hiszen nem bánt kesztyűs kézzel az akkor uralkodó Asszaddal sem.
- Qunietra mindig is egy megálló volt Damaszkusz közelében, többször kiürült, többször volt nagy harc a közelében; a 19. században kezdett újjászületni kereskedővárosként és katonai posztként. Az izraeli-szír háborúk során többször gazdát cserélt, végül 1974-ben rombolták le
- Törilecke: Szíria a civilizációk bölcsőjének tekinthető termékeny félholdban van, így a kezdetektől éltek ott; elsőként az asszírok egyesítették az i. e. 10. században, majd különböző birodalmak osztoztak rajta, míg a 7. században az arabok, majd a 16. században a törökök foglalták el. Az első világháború után e területeket a britek és franciák osztották fel maguk között, a függetlenséget csak 1946-ban sikerült megszerezni. Több puccs követte egymást a marakodó hadsereg és a gazdagok vékony rétege között, az utolsó 1970-ben Asszad nevéhez fűzödik, akinek jelenleg a fia uralkodik.

Cselekmény: A századfordulón (mármint az előzőn) Tita harmadik lányként születik az előkelő családba, apja azonban hamarosan meghal, így a családi hagyományoknak megfelelően az ő szerepe lesz majd a jövőben özvegy anyja gondviselése öregkorára. Csakhogy egy másik előkelőség fia, Pedro (Marco Leonardi) halálosan beleszeret a lányba, és Tita is hasonlóan érez. A merev társadalmi szabályok azonban erősebbek, így Pedro inkább Tita nővérét veszi el, hogy legalább a lány közelében lehessen. A megtört szívű Tita belefőzi az ételekbe érzelmeit, így minden étkezése varázslatos erejű reakciót vált ki fogyasztóiból, a középső nővér pl. megszökik egy forradalmárral. Pedro folyamatosan keresi az alkalmat, hogy együtt lehessen Titával...

Téma: Alapvetően romantikus történet, ami bár a hagyományokra és a feminizmusra épít, valójában nem foglalkozik velük túl sokat. A hagyományokat rossznak állítja be, pedig inkább a tekintélyelvűséggel, rugalmatlansággal van baj. Ami a női szerepeket illeti, itt még kevésbé érvel, csupán felsorkoztat több női szerepet, de nem igazán fut ki vele sehova.

Tartalom: Kezdjük a fő konfliktusforrással, a hagyományokkal: a családban az a szokás, hogy a legkisebb lány feladata anyja gondozása annak haláláig, ami ott válik gonddá, amikor Tita és Pedro halálosan egymásba szeretnek. De ezen lehetett volna segíteni, és a családfő anyának sem kellett volna könyörtelenül ragaszkodnia, hogy ehhez mindenki vágjon jó arcot. A hagyományokra és a hagyományos női szerepekre a három lány másképpen reagál: a legnagyobb lány megy Pedróhoz elrendezett házasság keretében és anyjához hasonlóan ragaszkodik az üres formalitásokhoz végig (pl. ő akar főzni, de nem tud; akkor is Pedróval akar mutatkozni a nyilvánosság előtt, ha mindenki tudja, hogy Titával szeretők... stb.). A középső lány elférfiasodik, miután megszökik egy forradalmárral, ő nemcsak a szűkebb hagyományokból vonja így ki magát, hanem országos szinten teszi ezt. Végül Tita kettejük közé esik, ő vinné tovább dadája anyaian gondoskodó szerepét, aki vigyázza a tüzet, de mindezt már szabad akaratából tenné és nem társadalmi kényszerből. Egy fontos eleméről nem beszéltem eddig a történetnek, ez pedig a latin mágikus realizmus, amivel talán Asturias-nál találkoztam először, és itt abban nyilvánul meg, hogy Tita képes belefőzni és átragasztani érzelmeit a főztjén keresztül (pl. mindenki zokogni kezd, amikor szomorúan főz). Ez a része inkább abszurdan komikus, hihetővé a komolyabb eseteknél válik, mint Pedro balesete, emiatt aztán a mágikus vonást abszurdnak, a realizmust túl kevésnek éreztem.

Forma: A fenti tulajdonságát figyelembe véve viszonylag könnyed a film hangulata, ami elsősorban ennek az abszurditásnak köszönhető és a belőle következő, karikatúraszerű karaktereknek. Az egész egy történetmesélős visszaemlékezés, ezért melegen aranyszínű a képi világ, ez is hozzájárul, hogy ne egy tragikus szerelmi történetnek lássuk. A legjobb rész azonban a gasztrovonal, ami kssé egyentletlen sajnos (sokszor hosszú ideig nincs benne étel egyáltalán), de amikor jelentősége van az ételnek és elkészítésének, akkor mintegy reneszánsz csendéletként elevenednek meg az ínycsiklandónak tűnő fogások.

Élmény: A film maga kedvesen szórkoztató a tragikuma ellenére is, a témái kissé kidolgozatlanok. Azt hiszem, jobban sikerült volna ha realistábbra és szomorúbbra veszik.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Marco Leonardi (Cinema Paradiso)
- A rendező inkább színész, mint rendező, szerepelt A vad bandában és A vakondban is - és nem mellesleg a film alapjául szolgáló sikerregény szerzőjének férje.