Előzmények: Ha valaki már elfelejtette volna... A filmtechnológia egyszerre több helyen is létrejött, az egyik ilyen első helyszín Edison feltalálóműhelye volt és az 1900-as években még elég hangsúlyosan jelen voltak a piacon. Ekkoriban jellemzően még mindig aktualitásokat, életképeket vettek fel és vetítettek le. E film "rendezőjének" kiléte nem biztos, valószínűleg Porter volt, aki több korszakos filmet jegyzett, mint pl. A nagy vonatrablást.

A film: Mivel egypercesről van szó, a cím leírja a teljes cselekményt. A körülményekről részletesebben az érdekességek rovatban, most maradjunk szigorúan a filmnél, bár sem a tartalmat, sem a megvalósítást nem lehet nagyon egy aktualitásnál kielemezni, van benne egy vágás, miután felvezetik az elefántot. A beállítás ügyesen oldal-szemből mutatja az állatot, nem szemből vagy oldalról. Ami a filmélményt illeti, a legkevésbé sem volt megrázó, egyszerűen eldőlt az áldozat egy pillanat alatt, mindenesetre jól mutatja az IMDb közönségének értékítéletét, hogy messze ez van a legjobban lepontozva 3,0-ra, és nyilván nem az esztétikai vonásai miatt, hanem az állatkínzás miatt.

Érdekességek:

- Szóval az első körülmény, ami idevezetett, az Edison egyenáramának és Westinghouse váltóáramának vetélkedése volt. Edison egyenárama 1882-től terjedt el beltéri világításra, míg a váltóáramot utcai világításra használták 1886-tól. Ez utóbbi olcsóbb és hatékonyabb volt, de veszélyesebb is, amire Edison előszeretettel hivatkozott és szívesen demonstrálta állatokon. A vetélkedés végül 1892-ben ért véget, amikor Edison cége egyesült Westinghouse riválisának váltóáramot előállító cégével (és ebből lett később a General Electric).
- Mielőtt valaki felháborodna az állatokon való demonstráción, említsük meg még a villamosszéket is, amiről ugye már volt szó a Halálsoron kapcsán: ez is az egyenáram-váltóáram küzdelméből nőtt ki, hiszen a váltóáram valóban veszélyes az emberre. A cél az volt, hogy egy humánus kivégzési módszert találjanak, ez lett az először 1890-ben bevetett villamosszék. És hogy visszakanyarodjunk az állatokhoz, a tesztalanyokat Edison állatvédőktől kapta, hogy az árammal humánusan végezzen velük a bevett gyakorlatnak számító akasztás és vízbefojtás helyett.
- A második körülmény az volt, hogy az elefánttal, akit Topsynak neveztek el, sok probléma volt, két cirkuszi dolgozóval és egy nézővel is végzett. Erről persze a kegyetlenkedő idomárok tehettek, a legviccesebb eset az volt, amikor részegen egyikük belovagolt az elefánt hátán a rendőrőörsre, ami elől a rendőrök a börtöncellákba menekültek.
- Ekkor dőlt el tehát, hogy Topsyt ki kell végezni (miután egy állatkert sem akarta fogadni). Először akasztották volna, de az állatvédők tiltakozására az áram mellett döntöttek. A biztonság kedvéért azért megetettek vele némi ciánt is, hogy ha a 6000 volt kevésnek bizonyult volna (az embereken kb. 2500 voltot használnak).
- A legendákkal ellentétben Edisonnak mindössze annyi köze volt a dologhoz, hogy felvették filmre a kivégzést, amit egybként 1500 néző is megtekintett, mint látványosságot.

Cselekmény: ...avagy kb. "ördögkirálynő". A nőimitátor királynő nem más, mint egy drogbanda feje, akinek az egyik kedvelt szeretője tehetősebb kölyköknek ad el drogot, ami kockázatos, mert ők hajlamosabbak köpni a zsaruknak. A királynő ezért megbízza egyik emberét, Catitut, hogy keressen helyette egy palimadarat. Ő lesz Bereco, a fiatal strici, aki idősödő szerelmét, Isát futtatja. Azt hiszi, eljött a lehetősége és nagy ügyekbe keveredhet, ami így is lesz, a királynő embere pedig gondosan ügyel rá, hogy minden rablásuk helyszínén elhangozzon Bereco neve...

Téma: Sajnos nem találtam túl sok leírást róla. Ami biztos, hogy fontos állomása a melegek filmtörténelmében, illetve állítólag ez volt az egyik első film, ami bemutatott egy droghálózatot. Maga a film azonban kb. exploitation-szintűen gagyi, ezért simán el tudom képzelni, hogy átsiklottam valami felett, ami más megvilágításba helyezi.

Tartalom: Az alapszitu felvázolásával indítunk, amelyben a királynő rapportra hívja főbb embereit, amiért a rendőrség látókörébe kerültek. A következő jelenet már Catitué, aki felfigyel Berecora és meglátja benne a palimadarat. A harmadik jelenet Isáé és Berecoé, egy tipikus gengszterpárosé, ami az idősebb prostiból és a nagyravágyó hülyegyerekből áll. Ezzel nagyjából meg is ismertünk mindent és mindenkit, már csak hagyni kell a helyzetet elfajulni. A karakterek egyszerűek, a címszereplő is csak egy rossz értelemben vett affektáló buzi, nem igazán érezni a karizmáját. A fordulatok néha már bugyután erőltetettek (egy utas illedelmesen megvárja, hogy lelőjék, a helyzet tudatában lévő áldozat őrizetlenül hagyja a pengéjét a támadó előtt... stb.) Sok az erőszak, de nem kegyetlen, mint Scorsese gengszterfilmjeiben, de ez talán csak a korszakból adódik.

Forma: Pedig... A karakterek külsőre legalább látványosak lettek, van púpos, macsó meleg, feminin meleg, nőimitátor és még sok más, ebből lehetett volna többet is kihozni, és ekkor már Jodorowsky után vagyunk. Ha a karakterek nem voltak rendesen megírva, akkor a színészek adhadtak még volna nekik mélységet, de ezt sem tapasztaltam. A zene és a ruhák a korszakot idézően látványosak a mai szemnek. Két dolog volt, ami talán csak a képminőséget jellemzi, talán szándékos: egyes vágások elnagyoltak voltak, mint amikor a videókazetta szalagja ugrott egyet (már amelyik olvasómnak mond ez még valamit). Ez nem művi érzetet keltett, hanem erőteljes váltást a hagyományos vágások folyékonyságával szemben. A másik dolog az az enyhe hullámzás volt, ami jellemzően olyan helyzetekben jelent meg, amikor a karakter erősebb érzelmeket élt át.

Élmény: A történet maga nem volt nagy szám, kivéve ha van valamilyen olvasata, amit nem vettem észre, de amúgy valószínűleg "csak" történelmi jelentősége van. Képileg volt pár izgalmasabb megmozdulása, de összességében inkább tűnt B-kategóriás filmnek.

Cselekmény: 16.  század, Brazília, amikor még francia és portugál telepesek versengtek a területért. Egy francia telepest zendülés vádjával letartóztatnak. A hivatalos változat szerint tengerbe vetette magát, valójában tengerbe vetették kivégzésképp, ám hősünk megmenekül. Előbb portugálok foglya lesz, majd a portugálokra rátámadó Tupinamba törzsé, akik nyolc hónap múlva meg akarják majd enni. Addig is jobb híján megpróbál együttműködni az ellenséges törzzsel háborúra készülő Tupinambákkal, hátha akkor nem eszik meg, illetve természetesen keresi a szökési lehetőségeket is...

Téma: Magamtól nem jöttem volna rá, annyira a főszereplő szempontjából éljük át a történeteket, meg talán nem árt brazilnak lenni, aki kapásból felfedezi a rá vonatkozó motívumokat: egyrészt benne van közvetlenül a gyarmatosítók hozzáállása az őslakosokhoz, akik nem tudnak kilépni saját értékrendszerükből, nézőpontjukból, és az őslakosok idealizált társadalmához képest elég romlottnak tűnnek. Közvetettebb és talán valódibb témája a történetnek természetesen akutálpolitikai, az egyén és a hatalom viszonyára utalhat, amit a korabeli katonai diktatúrában jobban érzékelhetet a néző.

Tartalom: Legszembetűnőbben ez a a legelején jelenik meg, amikor egyértelmű, hogy mást látunk a képen és a bevezető narrációban, utalva ezzel a hamis kormánypropagandára, de végig azt láthatjuk, ahogy a francia próbál megfelelni fogvatartói elvárásainak - ebben az esetben még boldog életet is élhet, de persze a végzetét nem kerülheti el. Ezt az olvasatot nem találtam meg a kritikákban, mindegyik arra koncentrál, hogy a gyarmatosítók képtelenek megérteni az őslakosokat. Persze ez igaz fordítva is, az őslakosok nem hiszik el főhősünkről, hogy francia, mert nem illik bele a franciákról kialakult képükbe. A francia előbb honfitársában bízik, de az gyakorlatilag a pénzt fontosabbnak tartja. A második lépésben a francia megróbál önálló életet kezdeni és meghonosítani európai szokásait, de nem hagyják neki, hogy társadalmi szerepe eltérjen a kijelölttől. Végül megpróbál minél több szívességet tenni, de ez megint európai észjárás, az őslakosok ettől csak ízletesebbnek találják. Elviekben vígjátékról beszélünk, a gyakorlatban még szatírának is nehezen nevezném, ne számítsunk poénokra vagy gúnyos megjegyzésekre.

Forma: A legszembetűnőbb formai elem a szín, amire talán rájátszik az is, hoyg régen láttam már színes filmet. Mindenesetre a színek élénkek, különösen az őslakosok vöröses testfestése szép.A zene a közösségnek megfelelően hol európai, hol őslakos. Három nyelv is szerepel a filmben, elsősorban az őslakosokéra épül, és a helyszín és a jelmezek is autentikusak. Már említettem, hogy több korabeli forrás alkalmazásánál is azzal szembenve épp az európai álláspont ellenkezőjét bizonyítják a képek, illetve a szövegek mellett korabeli metszeteket is bevágtak. Mindazonáltal a kamerakezelés nem túl izgalmas.

Élmény: Sokat vártam a filmtől, mert az a Mauro írta dos Santos rendezésében, ennek ellenére a sztori nehezen volt követhető, a lényegi pontok nem voltak kihangsúlyozva és látványvilágban sem mutatott akkorát, mint Aszály.

Érdekességek:

- A környéket 1502-ben fedezték fel a portugálok, a franciák protestánsok 1555-től kezdve próbálták megvetni a lábukat, de 1567-re végelg kiszorították őket a portugálok.
- A tupinambák egy tupi nép volt, több 16. századi leírás megmaradt róluk, köztük Hans Stadené is, aki a fogságukba esett, de megszökött. Erre alapul a film.
- Velük ellentétben az ellenséges tupiniquim nép megmaradt, bár számuk jelenleg mindössze 2 -3 000 fő.

Cselekmény: ...avagy kb. "szerelmi pletyka". Abdel léha cégtulajdonos, folyton fedezni kell kicsapongásait. sosincs otthon, így feleségével nem is túl jó a viszonya. Egyik vezető alkalmazottja, Husszein (Omar Sharif) keményen dolgozva küzdötte fel magát, az üzleti életben kemény, magánéletében azonban teljesen fogalmatlan és gyámoltalan. Régóta szerelmes Abdel lányába, Szamihába, amit Abdel is támogat. Szamiha most érkezik haza hosszú idő után a nagyvárosi iskolájából, de nem egyedül, hanem egy régi férfiismerőssel, a nők nyelvén tökéletesen értő Lucyval. Abdel kezelésbe veszi Husszeint, hogy divatos férfit faragjon belőle és elhódítsa a lányt...

Téma: Spoiler: A fő fegyver e célra az, hogy hírbe hozzák Husszeint egy ünnepelt színésznővel, hogy Szamiha féltékeny legyen. Jó, hogy a napokban került elő a Van aki forrón szereti egy másik blogban, mert hasonlítanak abban, hogy itt is a karakterek többsége másnak mutatja magát, mint ami, ráadásul van egy-két nőiesebben viselkedő férfink is. A tettetésekből persze csak baj lesz, szóval ez lehetne a téma, de mégiscsak egy könnyű, romantikus vígjátékról van szó.

Tartalom: A felállás klasszikus kabaré: adott a tehetős család egy arisztokratikusan gőgös feleséggel, léha férjjel, a férjnek falazó titkárral és az idealista, de ügyefogyott jómunkásemberrel, aki szerelmes a család lányába. A lány viszont modern és a nagyon trendi Lucyhoz menne inkább hozzá, mert nem látja Husszeinben a belső értéket. A humor forrása az identitás és a tettetett identitás: Abdel csak csajozik, de tisztes családfőként kell mutatkoznia; szárnysegédje fedezi különböző karakterekbe bújva, néha Abdelt alakítja, néha nőket (épp csak nem öltözik be); Husszein ügyefogyott alakként megpróbál vagánynak látszódni. Velünk ellentétben a modern, nyugati nézőnek láthatatllanul török arisztokrata feleség, aki csak a származását tudja felmutatni (ld.: palacsinta) ellentétben a munkával meggazdagodó férjével, illetve a szintén török származású Lucy, akinek már a neve is nőies, és mivel Európában tanult, amerikai-francia-olasz identitásokkal bírva nagyon kitűnik már jampec külsejével is. Tualjdonképpen nem is Husszeinről szól a történet, mert ő nem fejlődik; a tinilányok azok, akik az események során rádöbbennek arra, hogy a külső nem mindig mutatja meg azt, mi van belül. Kisebb kikacsintás, hogy egyesek, elsősorban Hind Rostom, magukat alakítják, ráadásul - mivel a történet egy színpadon ér véget - főszereplőink meg is hajolnak a közönség előtt.

Forma: Különösebb erényt nem tudok kiemelni, de a vígjátéki rész jól működik, azaz jó az időzítés, a vágás tempója, a komikus színészi játék, az alázene, és ez se kis teljesítmény. A poénok egy része vizuális, ezek tűnnek inkább erőltetettnek, de legalább vannak.

Élmény: Tisztára, mint egy screwball vígjáték, és ha ez az ember érzése, akkor nem jár messze a valóságtól, mert egy 1920-as évekbeli amerikai darab feldolgozása. Gondolom annyi köze lehetett a korabeli Egyiptomhoz, mint a mi 1930-as évekbeli filmjeinknek a valós magyar viszonyokhoz. Szóval szórakoztató volt, de nem több, pedig csírájában ott volt a nagyság lehetősége.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Omar Sharif (Arábiai Lawrence, Doktor Zsivágó), Hind Rostom (Kairói állomás)
- Soad Hosny 2001-ben, 58 évesen az erkélyéről lezuhanva halt meg. A pletyka szerint nem baleset volt...

Cselekmény: Toribio egy piti bűnöző csapat tagja, vezetője Feasini, akit egyszerre utál, de fel is néz rá "szakértelme" miatt. Néhány akció után pihentetik. Titokban arra vágyik, hogy híres énekes legyen. Egy szegényebb család fogadta be, amíg nincstelen volt, de az apa folyton veszekszik vele, hogy szerezzen rendes munkát, ezért inkább lelép otthonról...

Téma: Ez már újhullámos film és kontextus (és kritikák) híján nem vagyok benne biztos, mit is láttam pontosan. Van benne társadalomrajz, de inkább még Toribio szánalmas karaktere vezeti a cselekményt.

Tartalom: A szerkezete keretes, a végével indítunk, így látjuk, mi lesz Toribio sorsa, ha esetleg kétségeink lettek volna felőle, hogy csúnyán végzi. Toribio piti bűnözőként él, hamar megtapasztalhatjuk, hogy nincsenek morális aggályai, kihasznál mindenkit és minden helyzetet. Ezután kapunk némi bepillantást a korabeli társadalomba, de rövidet, hogy hogyan él a "családja" és barátai. Toribo annyiban válik rokonszenvessé számunkra, hogy van egy álma: szeretne nagy énekes lenni, mint Carlos Gardel, innen a cím. A körítés már modern, nem tabu a szex, a bűnözés, a szegénység, még az sem, hogy a fél Gestapo Argentínába menekült.

Forma: Krimiszerűen a sötétség uralja, a film minősége miatt ezért aztán sokszor nem is látni a részleteket. Fura mód a film legerősebb eleme a zene, pedig nem hangzik el egy Gardel-dal sem és Toribio sem énekel. Viszont többször szerepel avantgárd zene, ami kísértetes mélységet kölcsönöz, és emiatt vélem sejteni, hogy valami egészen másról szólhat a történet, mint ami nekem lejött belőle. Egy érdekesebb, többször visszatérő vizuális elem van, mégpedig a látomások/álmok/hallucinációk, amelyek azonban inkább jelképesek, semmint expresszívek.

Élmény: Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy teljesen félreérettem a filmet vagy csak felsíznesen voltam képes értelmezni. Ha nem,akkor nem egy túl erős darab sem történetében, sem megvalósításában, bár persze mindezt 1961-hez képest kell értelmezni.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Lautaro Murua (La casa del angel)
- Tonia Carrero (Pilar) tavaly hunyt el 95 évesen.
- Carlos Gardel ikonikus tangóénekes volt a huszadik század első felében. Legendájához hozzájárul, hogy 1935-ben, 44 éves korában repülőgépbalesetben meghalt.