Cselekmény: ...avagy "ne nyisd ki az ajtót". A film két történetből áll. Az elsőben egy éjszakai mulatozás során Raul kiszúrja, hogy ebben a késői időpontban húga, Luisa egy ismeretlen férfival van és zavartan viselkedik. Otthon biztosítja segítségről, de a lány továbbra sem tűnik nyugodtnak, főleg egy titokzatos telefonhívás után...

A második történetben az idős és vak Rosa unokahúgával él együtt, minden nap várja vissza nyolc éve elment, kalandorlelkű fiát. A következő jelenetből mi már tudjuk, hogy rabló lett, mostani akciójuk során egyik társuk megsebesül; mivel útbaesik, Rosához mennek meghúzni magukat. A két nő hamar rájön, hogy ők a rablók...

Téma: Ez Christensen második filmje nálam, és mivel az első, a Si muero antes de despertar is ebben az évben jelent meg és valamennyire hasonlít, felmerült bennem, hogy nem egy trilógiáról van-e szó? De. Eredetileg a népszerű krimiíró, Woolrich három novellája lett megfilmesítve, de gondolom túl hosszú lett volna, ezért a "Si muero..." különálló filmként került forgalomba. Próbáltam közös pontot találni a három történetben, de nem jöttem rá semmilyen közös motívumra vagy ha van is, az csak találgatás lenne részemről. Jó lenne tudni, hogy mi a trilógia íve, azaz hogy a "Si muero..." az első vagy az utolsó darabja? A cím azt hiszem arra utal, hogy rejtélyek mögött tragédiák lehetnek.

Tartalom: Szóval csak ezt a filmet nézve két különálló történetünk van. Az elsőben ügyesen a fim kb. feléig-harmadáig Rault Luisa szeretőjének gondolhatnánk, míg ki nem derül, hogy a bátyja, annyira szenvedélyesen közelít hozzá, és ettől kicsit feszültek vagyunk. Ez jellemző a film egészére, hiszen nagyon sok mindent nem tudunk meg. Raul pl. már a törénet elején is feszült, mntha már ekkor aggódna Luisa miatt. A történetnek jellegzetesen noiros kfutása van, de nem lövöm le a poént.

A második történet is ügyesen lep meg minket azzal, hogy Rosa vak, illetve szépen felépíti karakterét és képességeit, mielőtt megérkezne fia, Daniel a rablásból, hogy tudjuk, hogyan fog érezni. A noiros fordulat itt sem maradhat el.

Forma: Mivel noirrol van szó, természetesen sok a sötétség, az árnyék, néha már úgy éreztem, poénnak szánják, hogy ha van egy villany, azt azonnal lekapcsoljak. Az első történet legerősebb képe az, amikor Raul telefonra meredő fél arcát árnyék takarja, miközben válla fölött húga arcképe "néz át" fölötte. A másodikban ügyesen helyeznek minket a kamera és fények által a vak Rosa szemszögébe, mert bár kép van, a lényeget többször elrejtik előlünk is (pl. felébredt a rabló?). Még hangsúlyosabb talán a játék a hangokkal. Az első történetben nem csak a telefoncsörgés hatol be durván a fülünkbe, de pl. a bár trombtásának megjelenítése is kifejezetten zenei, ahogy úszik a kamerában. A második történetnél adott, hogy a hang kiemeltebb szerephez jusson a vak Rosa életében, és megint csak tök ügyesen a noiros dzsessz váratlanul félbeszakad, amikor Rosa lopakodni kezd. Kár hogy Christenen nem mert többet bevállalni, mint a Rififi a férfiak köztben, de az ötperces feszült csend se volt rossz. A színészek az én ízlésemnek túl teátrálisak voltak.

Élmény: Latin noirt nézni mindig jó szórakozás, ezúttal sem volt másképp, izgalmas és profin kivitelezett filmek voltak, de ennél azért sajnos nem többek.

Érdekességek:

- Norma Gimenez (Rosa unokahúga) öt évvel később, 1957-ben, 27 évesen öngyilkos lett, valószínűleg szerelmi bánatában.

Cselekmény: A fiatal és csinos Susana egy viharos éjjel megszökik a rémséges javítóintézetből. Egy birtokig jut, ahol összeesik. A család szerencsére észreveszi és gyorsan biztonságba helyezi. A tisztes nagybirtokosi életet élő család befogadja és cselédmunkát ad a lánynak, aki lassan nekiáll behálózni a családfő Guadalupét (Fernando Soler) és fiát, Albertót. Persze a munkásoknak is megtetszik a lány, különösen a keményebb Jesus-nak, aki miután véleltlenül értesül róla, hogy a lány valójában szökött rab, megpróbál visszaélni a helyzettel. Susanának természetesen esze ágában sincs leállni egy alkalmazottal, hiszen már magába habarította Albertót...

Téma: A gyanútlan mozinézőnek ez egy egyszerű történet, amelyben a gonosz lány megborítja a tisztes családi békét. Azóta azonban egyrészt már eltelt 70 év és a mai néző már jobban átérzi Susana kiszolgáltatottságát. Lehet, hogy nem szép dolog részéről a csábítás, de más eszköze nincs és különben is kettőn (esetünkben ötön) áll a vásár. A másik jel, aminek mi a korabeli nézővel ellentétben tudatában vagyunk, hogy ez egy Bunuel-film, és innentől kezdve sokkal inkább észrevehetőek a talán parodisztikusabbank szánt jelenetek.

Tartalom: A szimbolizmus már korán tettenérhető, az első jelenetben ugyanis Susana börtönveremszerű, sötét cellájában vagyunk, ahol szokatlanul véletlenül gyűlik egybe patkány, pók, csúszómászó, jelezve a hely erkölcsi szintjét. A második jelenetben pedig mindjárt jön Guadalupe és a lova, aki nem ellik neki és beteg, a rovargyűjtő Alberto, valamint a munkafelügyelő Jesus. A családi élet már parodisztikusan idilli, süt a nap, mindenki tökéletesen udvarias és boldog, a házvezetőnő folyton fecseg, mint egy rossz vígjátékban - ebbe rondít bele a vihar és Susana. Először a munkások és Jesus zaklatják, hiszen Susana nagyon csinos, de ő ennek tudatában nekik ellenáll, viszont a családfőt és fiát lassan behálózza bájaival (Bunuel ezúttal végre annyiszor veheti elő a női lábat, ahányszor csak nem szégyelli). A tisztes családi életet jelentő anyával szemben a férfiak ellenségessé válnak és akár egymást is megölnék, ha  atörténet nem záródott volna olyan szirupos befejezéssel, ami épp olyan gúnyosan idilli, mint a Kék bársony vége. Susana az összes karakter zsigeri énjét hozza elő, mellette mindenki leveti civilizáltságát: Jesus főnökösködni és erőszakoskodni kezd, Alberto szembeszáll szüleivel, az anya át akarja venni a családfői férfiszerepet, a családfő pedig feltétlen engedelmet követel. Csak a civilizáció érkezése teszi őket vissza szerepükbe. Ha odafigyelünk, gyakran belefuthatunk valamilyen szexuaális jelképbe, mint pl. a fegyverét markolászó családfő.

Forma: Szokás szerint nem túl izgalmas, bár a fent belinkelt írás egész sok apróságot kiszúrt, amik az én figyelmemet elkerüték. A legjobb rész az eleje, ahol a vihar, a sötétség, az álltok kissé expresszív benyomást keltenek.

Élmény: Nagyon, túlságosan finom szatíra, ha nem tudom, hogy Bunuelé, akkor unottan legyintettem volna. Ez még nyilván a útkeresésének a része, de nem is vagyok benne biztos, hogy hova akart kilyukadni vele. A rendező nevének tudatában egy fokkal érdekesebb és mulattságosabb volt, de azért így sem hozott nagyon tűzbe. Kicsit olyan, mint az Ő korai párja.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Fernando Soler (A kicsapongó apa)
- Még életben van: Rosita Quintana (93)

Cselekmény: A gazdag üzletember, Ramiro felesége halála után az önfeledt alkoholmámorba menekül, közvetlen környezete pedig nem bánja, mert annyi pénzt tudnak így kiszedni belőle, amennyit nem szégyelnek. A cselédek és az alkalmazottak a fejére nőttek, a nővére állandó betegeskedésére hivatkozik, a bátyja henyél, a fia otthagyta az iskolát és autókat vásárol, a lánya (Rosario Granados) készül hozzámenni egy, csak a pénzére ácsingózó szépfiúhoz. Épp az eljegyzési partira fut be Ramiro orvos bátyja, aki testvére gyógyulása érdekében merész vállalkozásba kezd, hátha ettől kijózanodik: a család egy szegénynegyedbe költözik és elhitetik a családfővel, hogy elvesztették minden vagyonukat...

Téma: Kissé semmitmondó vígjáték arról, hogy a gazdagság egyes esetekben eltéríthet a valódi értékektől. Bunuel hosszú szünet után kezdett újra forgatni, és egyrészt kénytelen volt megfelelni a közönségnek, másrészt látszik, hogy kísérletezik, hiszen ebben a történetben nem sok van abból a Bunuelből, akit ismerünk, illetve az egy évvel későbbi Az elhagyottak is teljesen más típus.

Tartalom: Ha van valami bunueli a filmben, az a kiinduló helyzet felvázolása, amelyben a szolgák és alkalmazottak látványosan uruk fejére nőttek, aki felesége halála miatt állandó alkoholmámorban él, és nem bánja, ha kihasználják. Négy családtag a fő mellékszereplő, közülük csak Virginiának van a cselekmény szempontjából jelentősége, ugyanis a klasszikus kabaréhelyzet mellett, amelyben a gazdagoknak szegényként kell élniük, Virginia románca az, ami a cselekményt hajtja. Ramiro magához tér, a semmirekellő család pedig szintén megtanul dolgozni és megélni a hétköznapibb örömöket. Ez azonban nem igazi szegénység (főleg Az elhagyottak tükrében), amit az egyik szegény mellékszereplő később a szemükre is hány. Van pár csavar, a végére pedig a szereplőink belül gazdagabbak lesznek, és egy mesebeli fodulattal minden a helyére kerül.

Forma: Sajnos ebben viszont teljesen bunueli, azaz érdektelen. Ezt annyiban korrigálnám, hogy a film legjobb poénja az, amikor a hangosbeszélő bekapcsolva marad, szóval egy formai megoldás a fénypontja az amúgy egyhangú képi világnak.

Élmény: Elnézést, ha nem írtam túl részletesen meg a filmélményemet, de nagyjából ennyi van benne. Egy klasszikus kabaréhelyzet, ami közepesen szórakoztató, de nem fedeztem fel benne jelentősebb esztétikai értéket.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Rosario Granados (La Diosa Arrodillada), Luis Alcoriza (Az elhagyottak, Ő, Az öldöklő angyal)
- Andres (Ladislao) és Fernando Soler (Ramiro) valóban testvérek voltak, családjuk neves színészdinasztia volt.

Cselekmény: Maszako és Juzo jegyesek, ám a háború romjain tengődő Japánban összeköltözni esélyük sincs, csupán heti egy, vasárnaponkénti randira futja. A férfi persze kanos és rögtön szobára hívná a lányt, de az szórakozna inkább. Először háznézőbe mennek, de mind az újépítésű ház, mind az önálló albérlet megfizethetetlennek tűnik. Táncrevübe mennének, ami a férfi volt katonatársáé, de külseje miatt a személyzet nem engedi, hogy akár a tulaj közelébe is jusson. Marad az állatkert, de ott is erőt vesz rajtuk a kilátástalanság miatti lehangoltság...

Téma: Egy nagy gondolat helyett inkább szétaprózza üzeneteit a történet, de alapvetően a háború utáni kilátástalanságot mutatja meg az átlagos, fiatal szerelmespáron keresztül. Ne felejtsük, hogy az olasz neorealista filmekhez hasonlóan most is közvetlenül a háború után vagyunk, Kuroszavának sejtelme se lehetett róla, hogy az 1950-es évek második felétől kezdve Japán durván meggazdagodik. Ennek ellenére is igyekezett lelket önteni nézőibe.

Tartalom: Bár epizodikusnak mondanám, van neki íve: Juzo, a veterán katona már a kezdetektől letört, pedig a háború előtt még álmodozó típus volt. Maszako erőltetetten derűlátó, ez akkor derül ki, amikor találkoznak a koldus, árva gyerekkel, aki már most hidegebb, mint a két felnőtt, de Maszako gyorsan elhessegeti ezt a hangulatát. A történet közepe után jön el a mélypont, Juzo annyira összeomlik, hogy már a lány se tud vele mit kezdeni, de aztán erőt merítenek egymásból újra és újra, hiába nyomja le őket rendre a rideg valóság. Ennek legfontosabb momentuma az, amikor Maszako a filmnézőhöz, azaz a korabeli átlagjapánhoz fordul biztatásért, hogy segítsék az ifjúságot. A viszonylag különálló epizódok és elejtett mondatok bepillantást nyújtanak a korabeli életbe: a dolgozó ember alulfizetett, de így is örülhet, hogy van munkája; virágzik a feketepiac, de a tisztességesebbek is ügyeskednek (portás, kávézó); mindenhova befurakodott a Nyugat (ez inkább a képekben, díszletekben jelenik meg); erős a társadalmi osztályok közötti elszigetelődés. Különösen szimbolikus az állatkert leírása, ahol az állatokat úgy írják le, mintha jelképei lennének a társadalomnak.

Forma: Az eddig leírtakból következően a képek leíró jellege fontosabb, tehát a jelenetek megkomponálásán van a hangsúly, hogy miközben a pár itt-ott sétál, mi látszódik a háttérben. Az első jelenetben például visszatérünk A dzsúdó legendájának lábbelijén keresztül érzékeltetett világhoz, de rendre felbukkanak Tokió romjai és amerikai jelképek is. Ez utóbbi vonatkozik a zenére is, majdnem végig klasszikus nyugati darabokat használnak fel aláfestő zenének, a csúcs pedig természetesen Schubert Befejezetlen Szimfóniája, amelynek során Maszako megkér minket, hogy tapsoljunk vele együtt, ami egy tök érdekes kísérlete az interaktív mozinak. Nem jött be, legalábbis Japánban kukán ültek a nézők, a francia vetítésen viszont működött. Sok a csend is, de a kamera gyakran elidőzik az apró, de fontos részleteken, így szavak nélkül is értünk mindent.

Élmény: Kezdetben megindító volt, az a fajta tipikusan meleg, humanista hangulatú, ami a háború utáni filmekre és néhány későbbi Kuroszava-filmre jellemző, mint A vihar kapujában vagy az Élni. Aztán sajnos túlságosan erőt vett rajta a reményvesztettség, és onnan már nem bírt visszajönni máshogy, csak egy keserédes biztatással, ami azárt már messze nem ugyanaz.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Szugai Icsiro (A dzsúdó legendája, Búzaősz, Oharu élete, Szansó tiszttartó)

Cselekmény: A mindennapos nincstelenséggel küzdő, kagylóvadász Kino (Pedro Armendariz) és felesége, Juana kisbabáját megcsípi egy skorpió. Orvoshoz rohannak, de az kapzsi és nincs kedve fizetésképtelenekkel bajlódni. A gyerek szerencsére elkerülte a mérget, így főhőseink halászni indulnak, és rájuk mosolyog a szerencse: Kino hatalmas gyöngyöt talál. Hamar híre megy, most már az orvos is azonnal rohan, hogy megvizsgálja a gyereket...

Téma: Népmesésen egyszerű tanulságtörténet arról,hogy a gazdagságnak milyen veszélyei vannak, hiszen Kinoék boldogabbak voltak a gyöngy megtalálása előtt, és végül semmire se mentek vele. Persze ez így erős csúsztatás, még a történet maga is ellentmond neki, hiszen nem a gazdagság okozza a bajt, hanem a rossz emberek, ráadásul Kinoék nyomorognak, tehát az idilli szegénység ábrzolása sem igazán korrekt. De persze értjük, igen, a boldogság elsősorban nem a pénzen múlik.

Tartalom: A Steinbeck-novella alapja egy mexikói népmese, ennek megfelelően az elemei is egyszerűek: a cselekmény rövid, a szegény halászcsalád ölébe hullik a mesés gazdagság, ami a babájuknak egy jobb életet jelentene, de ez egyúttal rájuk vonja a gonosz emberek figyelmét is. Kinoék egyszerűek, szeretik egymást, nincsenek bűnös gondolataik sem. Velük szemben áll az orvos, aki mintha fetisizálná az igazgyöngyöket, úgy bánik velük. Alapvetően ő sem gonosz ember, de túldíszített házban él, folyton fekszik, eszik, illetve ő az, aki elülteti Kinoék ártatlan fejében a gondolatot, hogy jobb óvatosnak lenni, mert egyesek majd el akarják venni tőle a gyöngyöt. Ez a valaki az orvos uzsorás testvérében testesül meg, aki egyre nyíltabb kísérleteket tesz erre, és amíg elsőre mezei lopással próbálkozik, a végére több embert megöl a kincsért. Körülbelül négy részre bomlik a történet: először egy alapozó, körülményeket bemutató bevezető van, ezt követi a kincs megtalálása és a szép remények felfestése, a harmadik részben kezdődnek a megszerzésére irányuló kísérletek, majd az utolsó negyedben már konkrét egzisztencialista küzdelem van, amelyben Kinoék menekülnek az őket üldözők elől étlen-szomjan a kimerülésig. A fő jelkép természetesen a gyöngy maga, de ott a tenger is, mintegy istenként, amely ad és elvesz, és nyílt ellenpontként mutatják be a falusi és városi életet (puritán erkölcs vs romlott gazdagság).

Forma: A cselekmény egyszerűségét szerencsére ellensúlyozzák az életképek, amelyek a természeti képekre építkeznek, erről a Tabu ugrott be. Félmeztelen felsőtestek együtt mozognak, úsznak a víz alatt, mozdulatlan alakok figyelik a morajló tengert, expresszíven megvilágított tájakon haladnak főhőseink, a mulatságon táncolnak, énekelnek az emberek autentikus dallamokra... stb. Fernandez színészeivel továbbra sem vagyok megelégedve.

Élmény:  A történetet magát nem kedveltem különösebben, inkább butusnsk tartom, de ezúttal szerencsére sokkal nagyobb teret kapott a neves operatőr, Figueroa, és ha több életkép van, még erősebb lehetett volna a hangulata.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Pedro Armendariz (Maria Candelaria, A prostituált, Enamorada), Fernando Wagner (A vad banda), Alfonso Bedoya (A prostituált, Sierra Madre kincse)
- A gyöngy kálcium-karbonát, kagylófélék termelik magukból kórokozók hatására. Nem feltétlenül gömb alakúak. Az eddigi legnagyobb példány a Perlas ng Puerto, egy 34 kg-os fülöp-szigeteki darab.