Cselekmény: A túlsúlyos Piroska egy kórházban dolgozik, nagyjából elégedett az életével, bár nem túl izgalmas. Férje állandóan fogyókúrára fogná és már inkább csak egymás mellett élnek, mintsem együtt. Egy alkalommal Pál Adrienn nevű beteget visznek a kórházba; Piroskát felzaklatja a név, mert bár a beteg nem az, akire gondolt, Pál Adrienn legkedvesebb barátja volt alsóban. Azóta teljesen megfeledkezett róla, így aztán nekiindul felkutatni, de egykori osztályfőnöke szerint Adrienn rossz kislány volt, egyáltalán nem olyan, mint amire Piroska emlékszik...

Téma: Én azt szűrtem le a történetből, hogy Piroska gyerekkori barátnője utáni kutakodása közben sikerül kimozdulnia a jelenlegi, üres holtpontjáról, ennél többet, egyetemesebbet nem. De most átadom a szót a rendezőnek:

Pál Adriennben az emlékezet relatív, szubjektív működése, illetve a mások általi elfogadás, hogy mások hogy látnak minket, mi hogy látjuk magunk. Piroska személyiségfejlődése, az hogy hogyan tanulja meg elfogadni önmagát, hogy a modern társadalmak mennyire nem képesek elfogadni a halál és a betegség létezését, s mindemellett az emlékezet szubjektivitásának és relativitásának kérdésköre is...

Tartalom: Eltelik talán fél óra is, mire Pál Adrienn szóba kerül; addig Piroska kiüresedett életét ismerjük meg: munkája lélekölő, hiszen egy elfekvőben dolgozik, élettársával elhidegültek egymástól, unottan nézi a mozifilmeket is. Egyetlen öröme és hobbija az evés. E testiség túlhangsúlyozása ellentétben áll a sivár lelkivilággal, amit a Pál Adrienn nevű beteg érkezése kavar fel, ami eszébe juttatja Piroskának a boldog(nak gondolt) gyerekkorát. Ez a történet második szakasza, amikor elkezdi körbejárni azokat az ismerőseit, akik tudhatnak valamit Adriennről, de ők vagy nem vagy máshogy emlékeznek Piroskára és Adriennre. Itt egy pillanatra megemlíthetjük, hogy a jellegzetesen kelet-európai megnyilvánulások (az eü. dolgozók, a felügyelő pedagógus, mi lett az osztálytársakból... stb.) valószínűleg kimaradnak a kívülállóknak. A harmadik szakaszra érik be a keresés eredménye, de ezt nem spoilerezhetem el; legyen elég annyi, hogy Piroska élete érdemben nem változik ugyan, de elindul egy pozitív folyamat. A történet érzelmi hangulata is egyhangú: drámaisága nem felkavaró, humora nem harsány.

Forma: És ilyen a külcsín is, a színek fakók, a díszlet minimalista és rideg, kevés az ember (Piroska általában egyedül van a térben), a fény tompított, zene nincs, vagy a van is, nagyon nem illik a hangulathoz. A film viszonylag lassú és hosszú, ezt nem szerették a kritikusok, de én nem éreztem problémának, 130 perc nálam viszonylag rövidnek számít :D A színészek rendben vannak, vagy amikor nem, az nem az ő hibájuk. Kiemelendő a főszereplő, aki teljesen amatőr. Igaz, pont kifejezéstele karaktert kell hoznia, de állítólag a valóságban ennek pont az ellentéte.

Élmény: A film célja az volt, hogy semmilyen legyen, és ez a célját közel tökéletesen meg is valósította néhány nem túl jól sikerült jelenettől eltekintve. Ebből a szempontból jó, csakhogy emiatt nem is lett katartikus sem tartalmilag, sem látványra. Az izgalomra vágyó nézőkkel szemben nekem nem volt unalmas, a maga nemében egynek jó, csak igazából nem adott semmi olyan extrát, ami miatt érdemes lenne megnézni azon kívül, hogy magyar.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Horváth Ákos (Kontroll)

Cselekmény: 2003, a Harvard egyetem. A fiatal programozózseni, Mark az önnön nagyságukkal tisztában lévő zsenik leereszkedő arroganciájával alázza randiját, aki erre persze faképnél hagyja. A sértett fiú érzéseiből kiindulva összedob egy illegális, a hallgatólányok külsejét versenyeztető oldalt, ami akkora siker lesz, hogy felkelti két tehetősebb hallgató, a Winklevoss-testvérek figyelmét. Ők egy exkluzív közösségi oldalt akarnak létrehozni és Markot bízzák meg vele, akit viszont megihlet az ötlet és inkább saját weboldalt kezd összedobni szobatársával, Eduardoval. Winklevoss-ék persze később perre mennek, de a legjobb barát Eduardoval is megromlik a viszony...

Téma: Ez tipikusan az a film szerintem, amibe sokkal többet látnak bele a kontextus ismeretében, mint amennyit mond. Már a történet legelső percében elhangzik, hogy a kapcsolatoknak óriási szerepe van az érvényesülésében, a továbbiakban pedig az a fajta üzleti mentalitás kap teret, ami talán legjobban  előremenekülésnek lehet hívni. A végszó szerint pedig a törtetők elveszítik kapcsolataikat.

Tartalom: A cselekmény lineáris ugyan, de két per során látjuk kibontakozni visszaemlékezés formájában, ami egyrészt lehetőséget ad több narrátorra (de nem több nézőpontra), másrészt az érintettek kommentárjára. Ugyanakkor gyakorlatilag alig történik valami, javarészt vitatkozó embereket látunk. Az egyik legfontosabb része a cselekmények az első jelenet párbeszéde, amiből kiderül Mark motivációja (a jobb életet kapcsolatokon keresztül elérni), illetve hogy a kapcsolatok neki csak eszköz és nem érték, de azért a végén mégis kiderül, hogy neki is van szíve, ezért aztán előszeretettel vonnak párhuzamot közte és az Aranypolgár között. Mark látványosan szembenáll a régi renddel, amit a lovagias Winklevoss-testvérek képviselnek és a hagyományos utakat követő Eduardo. A siker megjön, ám az ára a barátok elvesztése. Szerencsére kellemesen elegyedik benne a dráma, humor és izgalom. Megjegyzés: Ez egy valóságon alapuló fikció, tehát felesleges azon pattogni, hogy mennyire valós.

Forma: Pörgős. Nagyon. Ami érthető, hiszen nem történik semmi, ezért a vágással ellensúlyozzák az események hiányát az izgalom fokozása végett, ugyanakkor számomra ez már fárasztó volt, mint az Armageddon, főleg amikor bedobtak pár technikai kifejezést is. Képileg nincs nagy látványelem, inkább finomabb megoldásokkal dolgozik a jelenet hangulatának megfelelően, gyakran videóklipszerű formátumban. A színészek nagyjából rendben vannak, még ha a Markot alakító színész szinte teljesen kifejezéstelen is. A zenét szokás dicsérni, és én is nagyon elfogult vagyok a zeneszerzővel kapcsolatban, ennek ellenére zavarónak éreztem a túl hangos/karakteres zenét.

Élmény: Az efféle thrillerek nem a zsánerem, nem szerettem sem Az elnök embereit, sem a Spotlightot, hiába vannak mindegyikért oda a kritikusok. A sztori valamennyire dokumentálja a kort és a Facebookot, de nemmondd semmi újat vagy nagyon mélyenszántót. Amikor először hallottam a filmről 2010 környékén, meg voltam rökönyödve, hogy mégis hogyan lehet a Facebookról filmet készíteni. De sikerült, nem is rosszat, csak épp számomra nincs benne semmi kiemelkedő.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Rashida Jones (Agymanók)
  • John Getz (A légy)
  • Joseph Mazzello (Jurassic Park)
  • Caleb Landry Jones (Nem vénnek való vidék)
  • Josh Pence (A sötét lovag - felemelkedés, Kaliforniai álom)
• Max Minghella apja Minghella, a rendező
• A Harvard nem engedélyezte a területén a forgatást, mert annak idején a Love Story nagy károkat okozott a a parkokban. A főcímet ennek ellenére részben ott vették fel belopózva.
• Ha messze is van a megvalósítástól, komoly utalások történtek arra, hogy készülhet egy folytatás is.
• Szórakoztató a korabeli, 2010-es kritikákat olvasni, hiszen azóta a Facebook sokkal nagyobbra nőt nem csak felhasználói számában, hanem társadalmi jelentőségében is. A film vége félmilliárd felhasználóval és 25 milliárdos értékkel próbált felvágni, azóta mindkét szám megsokszorozódott.
• És akkor nézzük a Facebook valódi történetét: Mark (1984-) már kamaszként programozózseni volt és már 2003-ban is készített közösségi oldalt, mielőtt 2004-ben elindította volna a Facebookot. Otthagyta az egyetemet másodévesen, de 2017-ben kapott tiszteletbeli diplomát. A Winklevoss-testvérek 2004-ben pereltek, 2008-ban a Facebook végül peren kívül fizetett nekik. Eduardoval 2005-2009 között zajlott le a pereskedés és szintén megegyezéssel zárult. Mark 2003 óta jár jelenlegi feleségével.
• Eduardo (1982-) brazil, akit valóban azért kényszerített ki Mark a Facebookból, mert lassúságával akadályozta a gyors terjeszkedést. Különféle befektetései vannak azóta is.
• A Winklevoss-ikrek (1981-) is befektetők maradtak, a 2008-as olimpián 6. helyet szereztek evezésben.

Cselekmény: Egy francia kikötő tornyában Maloin szemtanúja lesz két férfi dulakodásának, aminek során egyikük egy bőrönddel a vízbe esik, a másik (Derzsi János) elmenekül. Maloin megtalálja a táskát tele brit pénzzel és magához veszi. Otthon feszült, nehezen viseli, hogy lányának (Bók Erika) takarítania kell egy előtérben mások szeme láttára. Másnap este pedig észreveszi, hogy a korábban elmenekült férfi felfedezte a tornyot és hogy épp rálát a tett helyszínére...

Téma: Az első gondolta, ami megfogalmazódott a történettel kapcsolatban bennem, hogy itt nem egy bűncselekmény résztvevőinek közvetlen érzelmi-lelki következményeit láthatjuk, hanem a környezetükét. Ezzel pedig nyilván oda akart kilyukadni a történet, hogy milyen hosszútávú hatása lehet egyetlen bűnnek is. (Ha félreértettem, javítsatok ki :) A poén az, hogy a bűncselekmény sem tűnik egyébként annak, kis túlzással egyszerűen csak baleset történt. (Az is beszédes, hogy eredeti regényben egyébként van feloldozás a bűnök alól, itt nincs.)

Tartalom: A rendezőket látva gondolom mondanom se kell, hogy a cselekmény minimális és hiányos, javarészt embereket látunk és nem cselekményt, így a hangsúly az ő elképzelt lelki világukon van. Maloin ingerültté válik, amit a családján vezet le, majd amikor megjön a nyomozó Londonból (helló cím) összeomlik.  Áldozat a tettes mit sem sejtő felesége, áldozat a kocsmáros, akinek a vendége fizetés nélkül távozik (menekül), áldozat a hentes, aki elveszíti dolgozóját... stb. Az alapmű az 1930-as években született krimi, tehát noiros történettel állunk szemben, ami valóban magában hordozza a komor végzetet. Minden kicsit esetlegesen történik, néhány nem túl határozott alak nem túl határozott, véletlenszerű tettéből, még a határozottnak tűnő nyomozó is kiszolgáltatott a körülményeknek.

Forma: Nem csak a hangulat, a képi világ is noiros; a rendezők amúgy is mindig komor, fekete-fehérben forgattak, de erre most még rájött az erős árnyékolás is. A többi stílusjegy is megvan az ottfelejtett kamerától, a hosszú, lassú csendekig. Több elemet mintha átemeltek volna a korábbi filmekből. A kikötői és tengerparti díszletek jól passzolnak a témához, de így is szinte kelet-európai hangulatot nyújtanak, csak kicsit nyugatiasabban. A zene is minimalista, a kikötőre hajazva gyakori a hajókürt benne. Fura volt a hang, a nemzetközi színészek miatt ugyanis szinkronizáltak (többször is) és ez gyakran nem passzol a szájmozgáshoz. A színészekről nem tudok mit mondani, hiszen kicsit amúgy is kifejezéstelenek szoktak lenni.

Élmény: Tök jó, hogy fel tudom benne fedezni Tarr korábbi filmjeit, de ahogy a legtöbb kritika írja, hiába a hipnotikusan lassú stílus, egyhangú és unalmas lett valamelyest, nem éri el a korábbi filmek mélységét. Ez egyáltalán nem jelent persze rosszat, sőt, épp emiatt talán nézhetőbb is a többi filmjüknél. Lehet, hogy aki meg akar ismerkedni az életművel, annak jobb ezzel kezdeni.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Tilda Swinton (Bosszúállók)
  • Bók Erika (Sátántangó, A torinói ló)
  • Derzsi János (Őszi almanach, Szürkület, Roncsfilm, Sátántangó, Weckmeister harmóniák, Kontroll, A torinói ló)
  • Szirtes Ági (Roncsfilm)
  • Lázár Kati (Szürkület, Roncsfilm, Werckmeister harmóniák, Sorstalanság)
  • Almásy Albert Éva és feLugossy László (Sátántangó, Werckmeister harmóniák)
• Színészdinasztiák: Lázár Kati férje Jordán Tamás;
• Az alapmű annak a Simenonnak a regénye, aki Magriet-t alkotta; az 1940-es években két film is készült már belőle.

Cselekmény: Sally (azaz maga a rendező) épp legújabb filmjén dolgozik, de elakad vele. Egy alkalommal meglátja Pablot, a neves tangó-táncost (akit szintén önmaga alakít) és megszületik a gondolat, hogy vele és a tangóról fog forgatni. Részben tőle megtanul tangózni egészen magas szinten, és persze közben egymásba szeretnek...

Téma: Bár a rendező szerint a központi téma a két autonóm művész összecsiszolódása, ennél azért több van benne. Egyrészt mert személyes és ehhez még többször metakommunikál is, másrészt identitásról is beszél egy nemzetközi, művészetek közti világban.

Tartalom: Tizenkét "leckére" oszlik a történet, gyanítom, hogy ezek megfelelhetnek a tangó felépítésének, de nem értek hozzá. Kezdetben keveredik Sally filmje a "valósággal", ahogy épp írja; később a producerekkel van még egy önreflexszív beszélgetése, ami azért vicces, mert eléggé parodisztikusnak tűnik, holott a rendező elmondása szerint valóságos megbeszélés volt és még vissza is vett belőle, hogy ne tűnjön túlzásnak. A filmkészítés maga még nem is annyira önreflexszív, annál inkább, amikor konkrétan magukra utalnak vissza, de ezen felül még számos filmet felismerni vélek a musicalek hőskorából (Az apokalipszis négy lovasa, Ének az esőben, West Side Story, Jules és Jim... stb.). Szóval a tizenkét lecke során Sally és Pablo hol messzebb, hol közelebb kerülnek egymáshoz. Már érett felnőttek, nem akarják keverni a munkát a magánélettel, ami persze nem sikerül, de az igazi gondot az jelenti, hogy mindkettőjük a teljes önmegvalósításban hisz, márpedig a tangóba nem fér bele Pablónak, hogy Sally ne csupán kövesse, Sallynek pedig szintén nem fér bele, hogy Pablo ne kövesse vakon. Ezzel kapcsolatos részben az identitás kérdése, hiszen nemcsak önmegvalósításról van szó, de eltérő hozzáállásról is ("Pablót látják, Sally lát"), amire rátesz még egy lapáttal az irigylésre méltó világpolgárság, hiszen a filmben három helyszínen, három nyelven beszélnek teljes természetességgel. És szőrmentén még a vallás is megjelenik.

Forma: A film fekete-fehér, ebben csak Sally tervezett filmjének színes jelenetei kivételek. Nem látom indokoltnak a színtelenséget, de mindegy. Vannak művészfilmesebb megoldások (tükör, szembefény, szokatlan szögek), de alapvetően nem olyan izgalmas a képi világ, csak közepesen jó így. A táncokat Pablo koreografálta, és vannak jobbak (ha nem kontárkodnak bele oda nem illő zenével, a konyhai tánc simán toplistás lenne nálam), mint pl. az előadás, a reptéri búcsú vagy a négyes tangó, de több táncon meg nem érzek semmi kifejezőt (a hiba nyilván bennem van). A rendezőnek van ugyan profi táncos múltja, de azért figyelemre méltó teljesítmény így is. A színjáték viszont nem, hiszen egyikük sem színész. Nem voltak rosszak, de jók sem. (Sally védelmében: kényszerből, jobb híján játszotta el magát.)

Élmény: Korrekt film mind képileg, mind tartalmilag, de kevés az átütő erőhöz Tetszett? Nem, de azért sokkal jobb ezernyi más filmnél.

Érdekességek

• Mivel erősen önéletrajzi ihletésű, a film, amin Sally dolgozott, 2009-ben végül elkészült Düh címen.
• Hogy volt-e köztük valami, az titok, de az igaz, hogy Sally pillantotta meg Pablót 1993-ban a forgatókönyv írása közben egy tangóelőadáson.
• A tangó a 19. század végén fejlődött ki argentin, kubai, uruguayi táncokból afrikai és európai hatásra.

Cselekmény: Egy zavarban lévő férfi pornómagazint vesz. Ahogy kilép az üzletből, az újságárus elektronikán kezd el dolgozni a pult mögött titokban. Ő egy tévébemondóért van oda, akit áhítattal néz. A postás közben az első férfinak levelet hoz sokatmondó pillantások közepette, amit a férfi szőke szomszédasszonya megvetéssel néz végig. A postás távozóban kenyérgalacsinokat gyárt a lépcső alá bújva. Eközben egy bajszos férfi mindenféle tárgyat vesz és lop össze. Mint kiderül, ő épp a tévébemondó férje, aki felesége elől is titokban tartva a fészerben fura eszközöket készít. Az első férfi emberméretű csirkejelmezt készít, de a szőke szomszédasszony is az utcáról kezd összeszedni mindenféle dolgot. A tévébemondó halat vesz...

Téma: Ez így kicsit furán hangozhat, de a filmből kb. azonnal érthető, hogy ezek mind szexuális aktusok előkészületei. Nem nagy spoiler elmondani, hogy a továbbiakban is ezt látjuk, illetve magát a tárgyak segítségével végzett maszturbálást. és hogy mit akar mindez mondani? Én magamtól arra gondoltam volna, hogy a kommunikáció hiánya löki a szereplőket a szélsőséges emberpótlékok irányába, ami a rendező saját weboldalán is részben megerősít azzal a toldalékkal, hogy szerinte a gyönyörkeresés = szabadság.

Tartalom: Hat, össze-összekapcsolódó szálon fut a történetünk, amit a fentiekben röviden már leírtam, de itt van még egyszer: hat szereplő különféle extrém módszerekkel keres és talál szexuális kielégülést. A közös pont, hogy egyedül vannak, jelképesen pedig épp a postás az, aki összeköti őket. Arra már nem tér ki a történet, hogy mi a magány oka. Hmmm... azt hiszem, enné többet nem is tudok elmondani a tartalomról. Kicsit feleslegesen lett ennyire hosszú a film. Érdekesség, hogy a kiindulópont az volt, hogy a rendező szerette volna megfilmesíteni az érintést, mint érzékszervet, amely szerinte legtisztábban az erotikában van jelen - ezért láthatjuk hosszasan a maszturbáláshoz használt eszközök elkészítését.

Forma: A legszembetűnőbb eleme, hogy nincs párbeszéd, csak hangeffektek - ez is a kommunikáció hiányára utal. Minden karakternek saját klasszikus komolyzenei témája van, ebből a végtelenül szélsőséges operaária gyakori megszólaltatása a bajszos férfinál a legviccesebb a túlzása miatt. A rendező elsősorban animátor, meg is lepődtek az ismerői, hogy ezúttal javarészt élőszereplős filmet készített és animáció (stop motion) csak két jelenet erejéig szerepel. Az meg nem túl erős, hiszen pont ugyanilyen szintűt láthattunk már 80-90 évvel korábban is. A szexuális segédeszközös összebarkácsolása viszont elég aprólékos lett, ezek a rendező témában készített korábbi műalkotásai voltak egyébként. A színészekről szeretnék még annyit megjegyezni, hogy a tévébemondó valóban tévébemondó, nem színész és önmagát alakította.

Élmény: A párbeszédek hiánya a legérdekesebb része, de az nem hiányzott egyáltalán, ebből tanulhatna sok feleslegesen beszéltető film is. A történet valamennyire érdekes volt, de nem annyira szürreális, hogy emlékezetes legyen, képileg meg megint nem volt annyira izgi. Ez is az egynek jó kategória, mert más, mint a többi, de nem egy katartikus darab.

Érdekességek

• K