Cselekmény: Bondot (Sean Connery) ezúttal Amszerdamba küldik, hogy beépülve egy gyémántcsempészhálózatba derítse ki, hogy ki kezdett el nagy tételben gyémántot csempészni. Csakhogy eközben egy bérgyilkos páros nekiállt elvarrni a szálakat és a hálózat minden tagját elkezdte meggyilkolni. Bond először a hálózat amszterdami tagjával, Tiffanyval találkozik, akit persze elcsábít és elhiteti vele, hogy ő is a hálózat tagja. Az Egyesült Államokba utaznak az aktuális adag gyémánttal. Bond persze már hamisítványokat ad tovább és zsarolni kezdi a hálózatot...

Téma: Bond-film, nincs téma. Akció és csajok vannak, ezeket pedig szállítaj szorgalmasan a sztori.

Tartalom: A cselekmény részletesebb ismertetését ugorjuk is át, egyrészt mert felesleges, másrészt mert annyira túlbonyolított, hogy helyenként már nem is tudtam követni. Inkább arról beszéljünk, hogy Bond itt már érezhetően jobban a háttérbe szorult és gyakran másodhegedűs a történetben. A cselekmény túlbonyolított és durván látszódik a forgatóköny, hiszen rengeteg alkalom lenne megszabadulni Bondtól, de nem teszik.  A főbb karakterek közül Tiffany nincs rendesen kifejtve, hogy érthető legyen, illetve ahogy írtam, nem is értettem helyenként, hogy hogyan kerültünk valahova. De ha van pozitívum, az a kedélyesen gyermekien beszélgető, meleg bérgyilkospár. Talán már az új idők szele, hogy Bond nem csupán kevesebb teret kap, de két nő kis híján el is veri. Az amerikai közönségnek szólhatott, hogy vannak bőven tipikus amerikai karakterek gazdag vállalkozótól seriffekig. Akció van dögivel, a humort Bond beszólásai adják.

Forma: Rögtön az elején elintéz Bond egy kézzel féltucat gonoszt, majd lekapja egy nő bikinfelsőjét, és ez megmarad a továbbiakban is, kevés nő szerepelhet ruhában. Ami Amerikára és az új idők szelére utalhat, hogy egészen komoly autósüldözés van már a filmben ugratásokkal, törésekkel. Ami a kütyüket illeti, van holdjárónk, terepjárónk, sok helikopterünk, sok autótörés, robbanás. Az akciójelenetek ezzel együtt sem izgalmasak, kivéve a liftes verekedésben volt némi kreativitás a szűkös hely miatt. Az effektek helyenként gagyik, ezt nem menti fel a film kora, ennél már tudtak jobbat akkor is (ld. a lézerfegyvert működés közben).

Élmény: Ez megint az a nagyon túlzó Bond-film lett, mint a Goldfinger vagy a Tűzgolyó, amelyek már önironikusan működtek inkább. A gyengébb filmek közé sorolják érhető módon, kissé mintha elkapkodták volna és csak egymásra dobálták volna a jeleneteket különösebb kohézó nélkül. De van akció és csajok.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Sean Connery (Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Marnie, Tűzgolyó, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)
  • Charles Gray (Rocky Horror Picture Show)
  • Lana Wood (Az üldözők)
  • Bruce Cabot (King Kong)
  • Bruce Glover (Kínai negyed)
  • Norman Burton (A pokoli torony)
  • Bernard Lee (Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Tűzgolyó)
  • Desmond Llewelyn (Kleopátra, Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Tűzgolyó)
  • Leonard Barr (A nagy balhé)
  • Lois Maxwell (Diadalmas szerelem, Oroszországból szeretettel, Goldfinger, Tűzgolyó)
  • David de Keyser (Az üzenet, Superman)
  • Laurence Naismith (Nemes szívek nemesi koronák, Kleopátra)
  • David Bauer (Patton tábornok)
  • Shane Rimmer (Dr. Strangelove, Csillagok háborúja, Superman, Batman kezdődik)
  • Ed Bishop (2001 Űrodüsszeia)
• Sean Connery idén hunyt el 90 évesen; Bruce Cabot a film bemutatása után egy évvel hunyt el 68 évesen; Shane Rimmer tavaly hunyt el 89 évesen;
• Ez volt a hetedik film, Connery utolsó szerepe Bondként; ugyanakkor az előzőben már nem ő alakította Bondot, az viszont nem hozta az elvárt számokat, ezért hozták vissza az eredeti színészt.

Cselekmény: 1913, egy német falu. Valaki kifeszít egy drótot, amin a lovagló faluorvos átesik és súlyosan megsérül. A falu gyerekei meglátogatják az orvos lányát, hogy hogyléte felől érdeklődjenek, ám emiatt nem érnek haza vacsorára. Apjuk, a lelkész ezért megvesszőzi őket és emlékeztetőül egykori ártatlanságukra, csecsemőkorukhoz hasonlóan újra fehér szalagot köt rájuk. Később egy parasztasszonyt halálos baleset ér a báró (Ulrich Tukur) malmában; fia a bárót okolja az esetért, ezért bosszúból tönkreteszi a káposztását. Még aznap valaki elrabolja a báró kisfiát is és úgy megvesszőzi a malomban, hogy a gyerek sokkos állapotba kerül. A parasztasszony fiának azonban alibije van...

Téma: Nem feltétlenül értek vele egyet, de nem nehéz kitalálni, hova akar kilyukadni a történet, és ezt Haneke is megerősíti:

A filmem azt mutatja be, hogyan predesztinálja a represszív nevelés a totalitarizmust. Ez sokkal általánosabb üzenet, nem csak a náci korról szól, elméletileg minden társadalomra igaz lehet.

Tartalom: Rögtön egy merénylettel kezdünk az orvos ellen, amivel nem is foglalkoznának különösebben, de több rejtélyes eset követi. De nem, nincs foganatjuk ezeknek sem. Minden megy tovább a régiben, a falu életében fontosabb a belső rend, mint hogy megzavarják holmi gonosz tettek. A felszín alatt azonban bugyog az elfojtott feszültség, mindennek a legtökéletesebb rendben kell lennie, különben jön a verés. Ha pedig nem szülő az ember, hanem társadalmilag áll az adott egyén felett, akkor máshogy, pl. a megélhetés elvételével lehet rendet tartani. E sötét világ ellenpontja a tanító és ártatlan szerelme, akik bár nem térnek el a kor szigorától, emberségesebbek. Szerencsére nem esik abba a hibába a történet, hogy feltétlenül álszentnek mutassa be az erőseket, itt nem fekete-fehér a világ. Ami viszont nem tetszett, hogy a szigorú gyereknevelést traumatizálónak állította be; oké, nem egészséges nyilván, de nem is nevel szadistákat - szerintem, Haneke szerint meg igen. A politikai felhnagot is feleslegesnek érzem, elég lett volna nagyjából belőnie, hogy kicsivel az első világháború előtt vagyunk és nem kellett volna belénksúlykolni.

Forma: Az egész filmnek sznvtelen tárgyilagosságot kölcsönöz, hogy a már idős tanító narrál, de ő sem tudja mindenre a választ. A komorságot a fekete-fehér képek jelzik, mintha teljesen hiányoznának belőlük az élet színei, de rájöttem, hogy ez csak pszichológiai trükk, hiszen a tanítót melegebb karakterét látva mindjárt színesebbnek tűnik a világ is. Az ütem viszonylag lassú, nincsenek hirtelen vágások és mozdulatok, zene pedig egyáltalán. Az igazi erőssége a gyerekszínészek. Mégha nincs is sok jelenetük, az arcaik annyira karaktersen sokatmondóak, hogy sokkal jobb volt őket nézni, de az orvos lányára ez sem igaz, mert neki igenis kellett színészkednie és 15-16 éves korához képest kiváló volt.

Élmény: Az a baj, hogy kb. tíz éve már láttam, amikor először próbálkoztam elismert filmeket megnézni, így emlékeztem a javára és emiatt nem tudott olyan erős lenni, mint egy elsőalkalmas filmélmény. De amit át akart adni, azt tökéletesen átadta most is.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Ulrich Tukur (A mások élete)
• Susanne Lothar 2012-ben, 51 évesen öngyilkos lett.

Cselekmény: Nikki (Laura Dern) híres színésznő, egy nap új szomszéd látogatja meg bemutatkozni egy kedves idős néni személyében, de zavartan arról kezd beszélni, hogy Nikki új filmjében a színész tudta nélkül van két gyilkosság, és ha holnap lenne, nem abban a székben ülne, ahol most. A film első próbáján egyrészt figyelmeztetik a nőcsábász férfifőszereplőt, Devont (Justin Theroux), hogy Nikkinél ne próbálkozzon, másrészt a rendező (Jeremy Irons) bevallja, hogy a film cigány-lengyel történeten alapuló forgatókönyve nem éppen friss, egyszer régen már félig leforgatták, de a főszereplőket meggyilkolták és elvileg átok ül a filmen. A forgatás azért tovább halad. Egy nap Nikki benyit egy stúdió mögötti ajtón és az első próba napján találja magát... ijedtében bemenekül az egyik díszletházba, de kimenni nem bír...

Téma: Meg sem próbálom. Lynch azóta sem készített mozifilmet, ezért sokan összegzésnek tekintik, ami lehetséges. Az biztos, hogy szokás szerint különféle tudati- és létsíkok rétegződnek és ezt nem egyszeri megtekintés után fogom nektek és magamnak kibogozni. Talán van több témája (Hollywood, a filmezés, házasságtörés.. stb.), talán ezek nem is fontosak, csak játszanak a hagyományos narratívákkal és időnként a filmnyelvvel.

Tartalom: A cselekmény gerince az, hogy Grace szerepet kap egy házasságtörésről szóló filmben, amit valamikor régen már leforgattak részben Németországban egy lengyelországi cigány történetből, hogy ne legyen túl egyszerű már ez se. Adott Lynchnél, Grace eggyé váljon szerepével, de belekerül a lengyel változatba is és ezek összefonódva hatnak egymásra. Ezeket ráadásul még színesítik nem szorosan odaillő jelenetek is, amiknek biztos van jelentése (pl. látványosan a nyulas sitcom tűnik teljesen elborultnak, de nagyon emlékeztetett a Radírfej egyik jelenetére.) Ennek a töredezettségnek részben az is az oka, hogy Lynch napról-napra írta a forgatókönyvet, szóval lehet, hogy még az ő fejében sem volt meg egy kidolgozott koncepció, csak improvizáltak. Szerencsére vannak visszaköszönő motívumok, amik többszöri megnézés során segíthetnek a tájékozódásban, de a megértésben nem segítenek, csak integetnek, hogy helló, rólam már volt szó korábban. Az Inland Empire részben jelenti a Hollywood melletti régiót, részben utalhat az egyén belső világára. Amikor ezt a szakaszt írom, az alábbi kérdéseket szoktam feltenni magamnak: hogyan fejezi ki a tartalom a témát? Azaz milyen történések, karakterek, jelképek vannak, mi a szerkezet? A válaszom pedig ezúttal annyi, hogy a tartalom úgy fejezi ki a témát, hogy a különböző síkokbn játszódó történetek valamilyen módon összekapcsolódnak és a lényeg maga az összekapcsolódás, azt hiszem.

Forma: Izgalmasan kezdődik, mert rögtön elmosódott fejekkel nyit, újra a Radírfej hangulatát idézi, majd fény- és hanghatások jönnek, szóval kezdene az ember örülni az expresszívebb formának, de aztán visszaáll a hagyományosabb nézetre. Ami persze még mindig lynchi. Az egyik gyakori elem az arcok közeli, torzított mutatása, amit elsősorban groteszknek tartok és nem kifejezőeszköznek. A másik fontos képi elem az, hogy digitálisan készült (Lynch volt a mindenes operatőr-vágó-zeneszerző) egy nem túl jó minőségű kézikamerával, ami a túl sötét vagy túl világos helyeken nem néz ki jól, viszont az utómunkában több lehetőséget biztosít. A képek helyenként szürreálisak. A zene hasonlóan sokszínűen részben klasszikus pop, de többnyire a dark ambient uralkodik, ami még mindig jól működik. A színészek rendben vannak, bár Dernön kívül nem kapott senki túl sok játékidőt; ő akkor látszik látványosabban jónak, amikor vált a karakterek között.

Élmény: Elsősorban A sötétség útjára emlékeztetett tartalmában, de az sokkal jobban működött érzelmileg, hiába állt nagyjából ugyanazokból az elemekből. És ha a mindenség mindennel összefüggését akarta megmutatni, akkor jobbak lehetnek a minimalistán egyszerűbb megoldások, mint egy nehezen kirakható történet. Megjelenítésében újat nem mutatott, lehetett volna játékosabb, de fogjuk fel az új formátummal való próbálkozásnak.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Laura Dern (Kék bársony, Jurassic Park, Csillagok háborúja)
  • Jeremy Irons (A szerencse forgandó, Az oroszlánkirály)
  • Justin Theroux (A sötétség útja, Csillagok háborúja, Joker)
  • Harry Dean Stanton (Bilincs és mosoly, Two-Lane Blacktop, A keresztapa 2, A nyolcadik utas a halál, Párizs Texas, Halálsoron, Bosszúállók)
  • Diane Ladd (Kínai negyed)
  • Peter J. Lucas (A függetlenség napja)
  • Ian Abercrombie (Ifjú Frankenstein)
  • Terry Crews (Kiképzés)
  • William H. Macy (Fargo, Boogie Nights, Magnólia)
  • Laura Harring és Naomi Watts (A sötétség útja)
  • Scott Coffey (Meglógtam a Ferrarival, Útvesztőben, A sötétség útja)
  • Nastassja Kinski (Párizs Texas)
• Laura Dern és Ben Harper házasok, Diane Ladd pedig Dern anyja
• Leon Niemczyk a film megjelenésének évében hunyt el 82 évesen
• A világosító hangja Lynch volt

Cselekmény: 1930-as évek, egy amerikai kisváros a semmi közepén, aminek neve Dogville. Tom (Paul Bettany) egy okoskodó fiatalember, aki szeret a többieknek prédikálni erkölcsről. Ebben kapóra jön, hogy egy éjjel lövéseket hall és feltűnik egy menekülő városi nő, Grace. Tom elbújtatja és az erkölcsre hivatkozva megpróbálja őket elfogadtatni a többiekkel is. Kezdetben vonakodnak, de végül mindenkinek jól jön az extra kéz a háznál. A rendőrség is keresi ugyan egy alkalommal, de minden marad a régiben, sőt Tom még szerelmet is vall neki...

Téma: von Trier szerint a lényeg az, hogy adott körülmények között bárki gonosszá válhat, és kétségtelenül benne van ez az általánosabb felhang, de kb. egyik kritika sem ezzel foglalkozik, mert felültek a rendező provokálásának arról, hogy ez egy amerikaellenes történet (miután megvádolták vele korábbi kijelentései miatt). Pedig valóban nem az amerikai elemeken van a hangsúly.

Tartalom: Tíz fejezetre oszlik a történet, de ennek nincs nagy jelentősége, illetve van, de erről később. A történet íve annyi, hogy a gengszterek és rendőrök elől menekülő Grace-t (figyelem, beszélő név) befogadja a jellegzetes amerikai kisváros, akik puritán (álszent) erkölcsök szerint élnek, de ahogy gyengül Grace pozíciója, annál jobban használják ki. A rendező nem átall felsorakoztatni amerikai kliséket a nagy gazdasági világválságról, gengszterekről, összetartó, erkölcsös közösségről, keményen dolgozó vidéki kisemberről, Tom Sawyert olvasó Thomas Edisonról, hálaadási ünnepről és még a lehető legamerikaibb dalt is előadják, és ezektől érzik magukat megtalálva az amerikai kritikusok. Erre még visszatérünk a formai elemeknél. De ezek csak külsőségek, nem ezekből adódik, hogy Grace-t a végletekig kihasználják, hanem a hatalomból, ezért szerintem téves amerikaellenesnek látni, főleg, hogy szélsőségesre veszik a dolgot és pl. már a tipikusan rabszolgamentalitású fekete is rabszolgaként bánik Grace-szel vagy pl. a legpervezebb egy tízéves mazochista kisfiú. De nemcsak ezért nem életszerűtlen, hanem Grace miatt is, aki túlságosan megértő az emberekkel még akkor is, amikor durván gonoszkodnak vele. Ez a történet végén nyer értelmet egy váratlan filozófiai vitában, de hát erről már nem beszélhetek.

Forma: Az ironikus amerikanizálás sokkal nyilvánvalóbb formai szinten, mert szándékosan idegenszerű angolsággal adják elő szövegeiket európai színészek, és nyilván nem véletlen sem az Elm utca, sem az, hogy James Caan itt a keresztapa, de gondolom az igazi klasszikus Lauren Bacall sem véletlenül került be a filmbe. És akkor most térnék vissza picit a fejezetekre/felvonásokra bontott szerkezetre, ez ugyanis többedmagával arra szolgál, hogy a film illúzióját igyekezzen megakasztani, hiszen megszakítja a cselekményt és elmondja előre, mi fog történni (plussz van narrátor is). A legfontosabb ilyen elem azonban az, hogy gyakorlatilag egy színpadképet látunk végig, nincsenek falak, csak némi díszlet és jelzésértékű feliratok, de azért a színészek fájóan bénán nyitnak-csuknak ajtót a levegőben, amihez persze jár hangeffekt is. Ez a brechti (erősen átfedésben van a történet a Koldusoperával is) elidegenítés sokaknak zavaró, de nálam pont fordítva működött és így is bele tudtam magamat élni, ráadásul alkalmanként ez még jót is tett, legszebben amikor a kisváros a képzelt falak ellenére is tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik a falak mögött. Viszont ha már teljesen minimalista, stúdióbéli volt a kialakítás, durva kameratrükköket lehetett volna bevetni, ehelyett kézikamerával rohangáltak a szereplők közt, mintha egy néző feltévedt volna a színpadra, illetve nem használták ki azt sem a már említett egy kivétellel, hogy a háttérben simán történhettek volna még dolgok. A stáblista alatt már korabeli fényképeket láthatunk amerikai nincstelenekről, újabb töltetet adva a fanyalgóknak.

Élmény: Szóval ez egy jelképes történet, tanmese, ami lehetett volna nagyon nyomasztó, ha a rendező nem poénkodik vagy nem tanmese lett volna Grace elveiről. Viszont ez nem volt mindig egyértelmű a végéig, ezért igazán nevetni sem lehetett rajta. Formailag értékelendő a kísérletezés, de nem ebbe az irányba vittem volna. Dehát ezért von Trier a díjnyertes rendező és nem én :D Ajánlom, szórakoztató, főleg másodjára valószínűleg.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • John Hurt (A nyolcadik utas a halál, Harry Potter, V mint vérbosszú)
  • Lauren Bacall (A hosszú álom, Szélre írva)
  • Paul Bettany (Bosszúállók, Amerika kapitány)
  • Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Melankólia, Bosszúállók)
  • Udo Kier (Hullámtörés, Melankólia)
  • Ben Gazzara (Egy gyilkosság anatómiája, Férjek, A nagy Lebowski)
  • James Caan (A keresztapa)
  • Patricia Clarkson (Halálsoron, Viharsziget)
  • Jeremy Davies (Ryan közlegény megmentése)
  • Philip Baker Hall (Boogie Nights, A Truman-show, Magnólia)
  • Harriet Andersson (Egy nyári éj mosolya, Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander)
  • Siobhan Fallon Hogan (Forrest Gump, Sötét zsaruk)
  • Cleo King (Magnólia, A kihalás kora)
• A filmben láthatú figurák ún. Hummel-figurák, amik anakronisztikusak, mert Európából származnak és csak a második világháború során/után terjedtek el Amerikában.
• A film az Amerika-trilógia első része, a második rész ki is jött később, a harmadik még várat magára, ha lesz egyáltalán.

Cselekmény: Elnézést, ha hülyeséget írok, de a film alapján az igazságszolgáltatás úgy működik Kínában, hogy ha valaki nem fogadja el a helyi bíróságok ítéletét, a pekingi panaszbírósághoz fordulhat. Mivel az eljárás hosszadalmas, a panaszosok a hivatal környékén tanyáznak hajléktalanként akár évekig, hogy újra és újra fellebbezzenek. Nem könnyíti a helyzetet sem az, hogy a hivatal nem túl segítőkész, sem az, hogy a bepanaszolt helyi hatóságok is elkövetnek mindent, hogy ne nyújthassanak be ellenük panaszt. Csi esetében például egy kórházi műhibát próbálnak a helyi hatóságok eltussolni, egy férfit és testvérét pedig mozgássérültre verték rendőrök egy kisebb szabálysértésért. Ha a problémájukat nem is oldaná meg, legalább igazságot szolgáltatna a jogi győzelem...

Téma: Az igazság fáradhatatlan harcosainak ajánlja filmjét a rendező, ugyanakkor ahogy lenni szokott, itt sem igazán arról van szó, hogy milyen igazságtalanságok történtek, hiszen el sem jutunk igazán azok tárgyalásáig; a hangsúly inkább az ügyek mellett kiálló embereken van és mindennapos életükön.

Tartalom: E személyes dráma nélkül nem is működhetne, hiszen ahogy írtam, a konkrét ügyekkel csak addig jutunk, hogy a panaszosok elmesélik, miért is érkeztek a hivatalhoz, de a hivatalba szinte be se jutunk, vagy ha igen, rövidesen lepattannak róla. A bemutatott problémák egyformák: a helyi hivatalok felett nincs igazi kontroll és egymásnak falaznak. A panaszosok ekkor Pekingbe utaznak végső elkeseredésükben, hiszen ekkor már az otthonukban ellehetetlenült az élet; csakhogy annyi kontroll mégis van a helyi hatóságok felett, hogy Pekingből a beadott panaszok száma alapján néznek a körmükre, márpedig azt nem akarják, ezért jobb esetben csak fenyegetőznek, rosszabb esetben erőszakkal tartják vissza a panaszosokat. Hajléktalanként töltenek az utcán éveket, a kukában turkálnak, rendszereesen börtönbe kerülnek - ebből lesz elege a fő szálban szereplő Csi lányának, Hsziaocsüannak, aki ahhoz képest, hogy az utcán nőtt fel anyja mellett, kellően okos és belátja, hogy így nem lesz rendes élete, ezért elhagyja anyját, ami a történet legszomrúbb pontja, hiába van tele tragédiákkal. Egy ponton váratlanul bátran alapjaiban kérdőjelezik meg a panaszosok a kínai rendszert és a pártot és a diktatúrát támadják a helyi hatóságok helyett. El is vitték őket a rendőrök.

Forma: Kézikamerás, időnként rejtettkamerás felvételek, úgyhogy ne várjon senki semmi káprázatos látványt. Ez elsősorban egy tényrögzítő dokumentumfilm; jelentősége többek közt abban van, hogy 12 évig forgott 1996 és 2008 között, láthattuk Hsziacsüant felnőni és a panaszosok harcának elnehezülését a 2008-as olimpia miat, amire hivatkozva eltakarították őket az útból. Érdekes és hatásos elem volt, hogy a rendező kilépett egy ponton a láthatatlan szerepéből és kénytelen volt beavatkozni tárgyai életébe, ami személyesebbé tette a filmet.

Élmény: Az ezredfordulós Kína dokumentumfilmjeinek sorába illeszkedik, mint a Tiehszi csü vagy akár a Csendélet. Nem igazán esztétikus, de valódi és veszélyes, gondolom ezt értékelték benne a fesztiválokon is. Azóta Kína nagyot változott, hatalmasat fejlődött, de az igazságosságtól még messzebb kerültek.

Érdekességek

• A film eredetileg 5 órás, én sak a 2 órás változatot találtam meg.