Cselekmény: A Hortobágyon (Nagyiván, azaz Tiszafüred/Szolnok közelében) járunk a lovas-paraszti Cinege-családnál, akiknek meggyűlik a bajuk a szomszédokkal, akik nem ismerik annyira a környéket, ezért a modern traktorukkal időnként beleszántanak Cinegéék földjébe. Még nagyobb baj, hogy Jancsit, a család fiát ez lenyűgözi és csikós helyett inkább gépész lenne, lovaglás helyett biciklizne. Eközben készülni kellene a nagyiváni vásárra, de Jancsi bele van merülve a biciklijébe; ezen feldühödve apja megrongálja azt, mire Jancsi átszökik a gépészekhez...

Téma: Semmi extra, a hagyományok és a modernitás szembenállása, bár ezt nem feltétlenül negatívan mutatja be. A történet elhanyagolható, sokkal inkább a pusztai élet bemutatásán van a hangsúly.

Tartalom: Az egész úgy kezdődött, hogy a rendező valami egzotikusan természetit akart csinálni, olyasmit, mint a Nanuk, az eszkimó, az operatőr javaslatára azonban a Távolkelet helyett csak a pusztákig ment, amit még elkerült a gépesítés. Hosszú felvételek után nem kisebb íróhoz, mint Móriczhoz fordultak, hogy írjon hozzájuk forgatókönyvet - ez lett A komor ló. c novella, de végül csak részleteiben használták fel. A cselekmény minimális, a régi és az új között vonnak két párhuzamot: Jancsi csikós helyett gépész akar már inkább lenni, a lányuk pedig szerelmi házasságot szeretne ellentétben a boldogtalan szomszédasszonnyal. A játékidő nagyobb részét természeti életképek és a vásári forgatag teszi ki, illetve gyakran von párhuzamot a természet és az ember között (pl. ha szerelemről esik szó, mindig az állatok szaporodását vágják be). A minimális cselekmény miatt sem a történet, sem a karakterek nincsenek rendesen felépítve.

Forma: Arról nem is beszélve, hogy csapnivalóan rossz színészek, de nem is azok, hanem valódi helyiek. De attól még csapnivalóak, nem egy filmet láttunk már, ahol szintén tapasztalatlan helyiekkel adattak elő jeleneteket sokkal vállalhatóbban. Az sem segített, hogy bár elvileg autentikus, néhány helyen csak sikerült belevinni a giccses parasztromantikát úgy, ahogy azt a városiak elképzelik (mindig túlöltözöttek és az ostort muszáj csattogtatni akkor is, ah nincs miért). Ugyanakkor valóban sikerült még az utolsó pillanatokban elcsípni az eltűnőben lévő, paraszti életmódot, ez valóban az a cigányzenés-ostoros-köcsögös-tilinkózós-népdalozós életmód, ami a nagykönyvben is meg van írva. A színjáték ugyan katasztrofális, de az arcok igaziak, barázdáltak, ebben nincs hazugság. Az emberi képekhez tartoznak még a népdalok, amiből olyan sok van, hogy ez már minimum musical, de akár lehetett volna belőle egy Távoli hangok, csendélet is, ha csak népdalok vannak benne. Még nagyobb erénye, ahogy az állatokat bemutatja, és ez már elsősorban az operatőrnek köszönhető. Az egy dolog, hogy kapunk az arcunkba egy teljes ellést (ki is vágta a cenzúra), de előtörnek filmeseinkből az expresszionista berögződések és gyönyörűen vágott és világított felvételeket kapunk a lovakról (ld. itatás, temetés), amit a zene is alátámaszt (szerencsére sikerült megnyerni a népzenekutató Lajtha Lászlót, bár eredetileg Bartókot szemelték ki). De még Ozut is ide merném citálni, amikor pironkodva a köcsögöket látjuk a szerelmeskedés helyett.

Élmény: Sajnos egy elég rossz minőségű felvételt láttam, de 2013-ban felújították, szóval vállalhatóbb formátumban is megtekinthető. Ennek ellenére, illetve hogy a népieskedés miatt kezdetben húztam a számat, ahogy haladtunk, egyre jobban meggyőzött és egyre jobban élvezni kezdtem. A természeti képek (beleértve az emberi életképeket) nagyon tudtak működni, a cselekmény meg nagyon nem, így kissé felemás lett, de összességében tetszett.

Érdekességek

• A rendező osztrák, Ausztriában majd Németországban filmezett, ám zsidó felesége miatt az 1930-as években kénytelen volt Magyarországra költözni. Szakmai okokból ezen film miatt az itteni hatóságokkal is meggyűlt a baja és inkább Angliába költözött rövidesen, a továbbiakban már ott maradt.
• Bevallottan elődje az Emberek a havasonnak, de ott van benne a Körhinta is.
• 2018-ban egy videóklip ennek a filmnek a jelenetiből állt össze.
• Érdekes írás található itt a költségvetés összegürizéséről.

Cselekmény: A sebesen fejlődő Sao Paulóban főhősünk gyerekként szemtanúja építkezésen dolgozó apja halálos balesetének. Utolsó szavaival az apa a tisztes életre figyelmezteti kisfiát. Eltelik tizenöt év, de nem könnyű a tisztes élet, a fiúból csavargó és piti bűnöző lesz. A tél közeledtével elhatározza, hogy inkább lecsukatja magát a hideg és az éhség elől, ezért bemegy egy étterembe, hogy fizetés nélkül ebédeljen meg abban bízva, hogy ráhívják a rendőröket...

Téma: Egyetlen betűt sem találtam a filmről, úgyhogy magamra vagyok utalva teljesen, ezért előre is elnézést kérek, ha kihagytam valami lényegeset. A történet nem túl bonyolult mindenesetre (spoiler következik), főhősünk válogatott bűntetteket követ el, de mindig megússza akarata ellenére a börtönt, míg végül ihletett pillanatában jó útra tér. A cinikus befejezés is azt az olvasatot hangsúlyozza számomra, amit a bevezető szöveg felvet, hogy Sao Paulo fejlődése mögött egy sokkal csúnyább világ van, ezzel pedig a film előrevetíti az 1960-as évek latin újhullámát.

Tartalom: Sokkal több nincs a sztoriban, mint amit fentebb leírtam: egy rövid felvezetés kapunk atyai jótanáccsal, amit felnőttként látványosan megszeg a fiú. A szöveg nem mondja el az indítékot, de gyaníthatjuk, hogy inkább kényszerből, mint önként választotta ezt az életformát. A hideg és éhség elől börtönbe menekülne, amihez kicsípi magát, és ennek köszönhetően egyik áldozata sem hiszi el, hogy rosszindulatú lenne, így ebben a középső szakaszban megúsz minden feljelentést bosszúságára. A kegyetlen befejezést nem spoilerezem el, de akkor csap le rá a sors, miután elhatározza, hogy mégis inkább dolgozni fog. Rövidfilm, régi film, a karakterek egysíkúak, de dicsérendő a történet ironikus humora, amit nem "bolondosít" el, hanem realisztikusan marad képtelen.

Forma: Erről kevesebb jót lehet mondani, a színészek nem túl acélosak, zene értelemszerűen nincs, a képi világból pedig hiányoznak a látványosabb megoldások (egy esettől eltekintve az elején). Sőt, inkább még kissé döcögősnek is mondanám a vágást és a jelenetek összeillesztését, messze nem gördülékeny még.

Élmény: Két okot sejtek a film jelentőségében: először is azt, hogy megmutatja a korabeli Sao Paulot, ennek viszonylag hosszabb időt szentel az elején, de később már nem annyira az utcaképet láthatjuk, hanem a mindennapos eseményeket, mint amilyen a nők molesztálása, a fizetés nélkül éttermezés, a feketekereskedelem. A másik, hogy ahogy említettem, megelőlegezi valamelyest a latin újhullám társadalmi moziját azzal, hogy az alvilág alját teszi főszereplővé. Mivel nem hosszú és viszonylag szórakoztató, egyszer megnézhető.

Érdekességek

• Sao Paulo valóban ebben az időszakban "nőtt ki" a földből, a huszadik század első harmadában tűnt el a régi városkép és vette át a helyét a modern, gyárakkal és üzemekkel teli iparváros, amelynek első felhőkarcolója 1929-ben készült el.

Cselekmény: Bill (Arthur Tauchert) egy "rosszéletű" proli, rendszeresen verekszik és szerencsejátékozik, mígnem egy napon a rendőrség bekaszlizza pár hónapra. Szabaduláskor érzi, hogy nem jó ez így és megpróbál tisztes életbe kezdeni, aminek első állomásaként felfigyel a tisztes gyári munkáslányra, Doreenra, aki viszont kezdetben megveti alantas főhősünket. Bill kitartása azonban meghozza gyümölcsét, randi randit követ, míg egy napon Bill meg nem lát Doreen körül egy másik férfit legyeskedni. Ebből féltékenykedési jelenet lesz és a pár szétmegy...

Téma: Spoiler: Újra összejönnek, Billnek tisztes állása lesz, megházasodnak, anyósa meghal, kicsit visszaesik a szerencsejátékba, földet örököl és jó paraszt lesz, végül gyereke születik. A történetben tehát Bill a társadalmi ranglétra aljáról eljut a tisztes életig, azaz egy propagandisztikus történetet láthatunk arról, milyennek illene lennie egy rendes ausztrálnak.

Tartalom: A film alapja egy népszerű vers, amely 14 dalból áll, így a történet is 14 részre osztható - ami viszont irodalmi szempontból jó lehet, az filmes szempontból nem feltétlenül működik, így egyes részek túlnyújtottak vagy feleslegesek. Szintén érdemes tudni elöljáróban, hogy a sikerhez nem kis mértékben járult hozzá, hogy a történet az első világháború előtti világot idézi meg, ami gyökeresen idillibb volt a mindent ellepő, sérült katonák látványánál. Az első részekben tehát kiderül, hogy Bill "alvilági" életet él (ami piti szerencsejátékot jelent a filmben és mai szemmel ez kissé értelmetlen már), de feltámad a lelkiismerete és tisztes életre térne, amit Doreen testesít meg. A cselekmény íve oda fut ki, hogy kisebb-nagyobb akadályokkal, de sikerül, Billnek lesz rendes munkája, családja és még az etikettet is elsajátítja, mint egy rendes ausztrál honpolgár. Ebben talán még van egy pici város-vidék ellentét is. De a lényeg nem ebben van, hanem az egyszerű hétköznapi eseményekben: van féltékenység, szakítás, megbocsájtás, halál, bűntudat, házastársi kitartás, születés... stb. Az egész világa nyilván túlidealizált, de közben benne vannak a hétköznapi élet örömei és bánatai.

Forma: A legnagyobb problémám Billel volt, aki kissé túlkoros a szerepre negyvenes, pocakos férfiként, miközben egy fiatal huszonévest kellett volna játszania. Ugyanakkor minden írás kiemeli, amivel csak egyetérteni tudok, hogy a színészek kerülték a korabeli teátralitást és visszafogottan játszottak. Vizuálisan nem volt túl érdekes, néhány áttűnés belekerült, ennyi. A feliratokból kissé sok volt, de mivel egy népszerű vers az alap, muszáj volt "elszavalni" őket. Ezek erősen szlengesek és ausztrálok voltak, így Amerikában meg is bukott az érthetetlen szövegű film.

Élmény: Nem nyújt magas esztétikai élményt, de vállalható propagandisztikus vonásai ellenére is, mert kedvesen hétköznapias, benne van az élet minden öröme és bánata a születéstől a halálig, és mindezt viszonylag őszintén jeleníti meg, pl. Bill képes visszaesni zűrös múltjába vagy kétségei támadnak afelől, hogy felesége nem lesz-e olyan ronda és elviselhetetlen, mint anyósa. Ajánlani nem ajánlom, de nem elviselhetetlen.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Arthur Tauchert (Életfogytiglan)
• Lottie Lyell (Doreen) 1925-ben, 35 évesen hunyt el TBC-ben. Valójában nem csak főszereplője volt a filmnek, de a rendező szeretőjeként és állandó kreatív társaként írója és vágója is.
• A felvezetéskor bemutatják a vers íróját személyesen, C. J. Dennis-t
• Találtam itt egy érdekes írást, amely összehasonlítja a filmben szereplő helyszíneket a mai arculatukkal.
• Később készült folytatás is, amelyben Bill egyik barátjáé a főszerep, illetve hangos remake is készült bő tíz évvel később.

Előzmények: A film létrejöttét a 19. századi technikai fejlődés (fénykép, film, elektromosság) tette lehetővé egymástól függetlenül több ponton a világban. Bár 1904-re már valamennyire kialakult Melies-nek köszönhetően a mai is uralkodó történetmesélős, szórakoztató filmművészet, még mindig akadtak jócskán kísérletező kedvű feltalálók. Ilyen volt a francia Lucien Bull (1876-1972) is, aki egy orvos segédjeként kezdte, akit érdekelt az emberek (és állatok) mozgása, ehhez pedig igénybe vette a "film" segítségét is, bár ez az 1880-as években még kimerült egy gyorstüzelő fényképezőben. 1904-es halálát követően Bull átvette a helyét és folytatta munkáját, elsősorban lassított felvételeiről vált ismertté, de fontos szerepe volt hadi fejlesztésekben és az EKG létrejöttében is.

A film: Filmünk is egy ilyen rövidke "dokumentumfilm", amelyben egy golyó áthasít lassított felvételben egy szappanbuborékot. És hát ennyi, se több, se kevesebb. Ami vicces, hogy az ezzel tökéletesen egyező slo-mo videók a mai napig népszerűek és tulajdonképpen ugyanezt tudják, csak persze némileg fejlettebb kivitelben.

Cselekmény: Egy nő (Michelle Reis) és egy férfi már három éve együtt dolgozik: a nő eltüntetni a nyomokat és felméri a terepet, a férfi bérgyilkos. Sosem találkoznak, de remekül együttműködnek és apró üzenetekkel képesek kommunikálni is. A nő egy szomszédja (Kanesiro Takesi) eközben azzal keresi kenyerét, hogy zárás után megszállja a piacot és az arra tévedő vásárlókat már-már az erőszakkal egyenértékű túlbuzgósággal kényszeríti a vásárlásra...

Téma: Egy kis kitérő: eredetileg a Csungking expressz harmadik történetének készült a film, de végül önálló darab lett. Ez azért fontos, mert elődje a rendező szerint egy "hongkongi képeslap", így ez a történet is erősen hangulati. Az előző filmre már nem emlékszem annyira, de itt azért határozottan van egy téma, mégpedig a viszonzatlan szerelem, a magány, a szerelem.

Tartalom: Két, időnként össze-összefutó szálon fut a cselekmény, ebből az első a személyesen sosem találkozó bérgyilkosé és segítőjéé, ahol a nő beleszeret a férfiba így is (az illatába, a szemétben talált személyes tárgyai révén... stb.). A bérgyilkos, aki egész életében csak mások utasításait követi, azonban nem akar elköteleződni sem felé, se a kissé hisztérikus utcalányba, aki magához láncolja egy időre. A második szálban a szomszéd srác teljesen szabadon él, semmilyen kötöttség sem érdekli, de életében először beleszeret egy nőbe, aki viszont egy idő után egyszerűen felszívódik. Tudom, nem túl izgi vagy tartalmas a sztori, azonban számos részlet gazdagítja kezdve a szomszéd apjával (és filmezéssel) való viszonyától a bérgyilkos megfelelési kényszerén át (ld. kamucsalád) addig a fontos részletig, hogy a nők itt inkább a férfiak projekciói, semmint hús-vér karakterek. De ugye ezek a magányos, fájdalmas szerelmi csalódások inkább csak hangulatfokozó elemek egy nosztalgikus, elveszett városkép felidézéséhez (kár, hogy ebből nekem semmi sem jött át, de hát nem ismertem az 1990-es évek Kelet-Ázsiáját).

Forma: Kézikamerás, rángatózós, azaz amatőr és dinamikus benyomást kelt. A legfeltűnőbb módszer a haloptikaszerű arcábrázolás, ami ugye kiemeli az egyént, de azért ad teret a környezetnek (szubjektív érzékelésének) is. Van akadozó lassítás (és ez a szomszéd szerelmének érzékeltetésekor nagyon hatásos) és képet elmosó gyorsítás, túltolt színek, sok erőszak és hangulatos popzene. A színészek az ízlésemnek kicsit túljátszották de ez egy ilyen film, nem őket minősíti. Mivel a fiúk a valódi főszereplők, ők alig beszélnek, javarészt narrálnak.

Élmény: Megint büszke lehetek magamra, mert bár nem emlékeztem, ki rendezte a Csungking expresszt, sőt, magára a filmre is alig emlékszem, mégis azonnal ő ugrott be ennek a filmnek a láttán, és ahogy fentebb leírtam teljesen jogosan. Ugyanakkor annak minden hátrányát is megkapta film, és bár hat év tapasztalattal már könnyebben be tudom fogadni, mint 2016-ban, azért ez még mindig egy nagyon öntörvényű film és nem biztos, hogy úgy jött át, ahogy szerették volna. Hangulata van, bánat, mélabú, humor, de mélysége, látványos képi világa kevésbé.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Michelle Reis (Sanghaj virágai)
  • Kanesiro Takesi (Csungking expressz)