Cselekmény: Al pincérként dolgozik egy bárban, időnként énekel és halálosan szerelmes kolléganőjébe, Mollyba. Molly viszont rá se hederít, egy pincér neki derogál. Al azonban optimista, dalt ír a lánynak és előadja nagy sikerrel. A bárban vendégeskedő broadwayi producernek megtetszik el és leszerződtetné, innentől kezdve pedig Molly is hajlandó összeállni a férfival. Telnek az évek Al sikert sikerre halmoz, de a házassága Mollyval üres, hiszen a nő továbbra sem szereti...

Téma: Spoiler: Molly elhagyja, magával viszi kisfiukat, aki ráadásul később meg is hal, de Al erőt merít az éneklésből. Egyszerű melodráma, amiben Al végkövetkeztetése, hogy soha nem fogja abbahagyni az éneklést.

Tartalom: Al egy naiv pincér-énekes, akire egy nap rámosolyog a szerencse, amikor megtetszik a dala egy nagymenő producernek. Al életében törést csak a fent leírt spoileres trauma okoz és legszívesebben visszavonulna, de végül a valódi szerelem és az éneklés megtanítja együttélni a fájdalommal. A többi karakternek igazából nincs jelentősége, a történet maga pedig ponyvaszintű melodráma, úgyhogy nem tudok róla többet írni.

Forma: Erről annál inkább. Bár Jolson előző évi, 1927-es filmje, A dzsesszénekes az igazi filmtörténeti mérföldő, mint az első hangosfilm, az i-re a pontot Az éneklő bolond tette fel óriási sikerével. Kezdetlegessége azonban még könnyen tettenérhető, a hang nem túl tiszta és egyenetlen erejű. Az elején eljátszották, hogy ez egy némafilm feliratokkal, aztán megszólalt Al és az első dal, biztos élményszámba ment. Amit nem értettem, hogy miért térnek vissza ezek után időnként a feliratos formához. A hangosfilmhez természetesen sok zene dukál, amelyek felcsendülés indokolt volt, hiszen Al énekes, ugyanakkor időnként olyan érzése lehet az embernek, hogy Jolson-koncerteket néz, amit időnként megszakítanak cselekménnyel. A zene olyan amilyen, elvégre 1928-at írunk, azt viszont ügyesen csinálták, hogy fő dalnak számító Sonny Boyt háromszor is elénekeltették vele a történet különböző pontjan, témát adva ezzel a filmnek. A színjátszás némafilmesen teátrális pár jobb pillanattal, a dalok előadásában pedig nem éreztem annyi énekhangot vagy karizmát, ami miatt emlékezetesek lennének, bár kétségtelen, hogy Jolson energikus és profi showman. Az évszámhoz képest a kamera bántóan semmilyen, látszik, hogy csak egy egyszerű történet kellett és a hangsúly a technikai újdonságon volt. De ezzel együtt is volt erősebb pillanata a filmnek a kórházban, ahol kellő időt és mozdulatlanságot adtak a kamerának, hogy súlyt adjon a helyzetnek.

Élmény: Értem, hogy hangos, de ekkor ennél voltak már mind művészi, mind szórakoztató tekintetben sokkal jobb filmek. Volt egy-két jobb pillanata, de inkább csak filmtörténeti érdekesség.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Robert Emmett O'Connor (Találkozzunk St. Louis-ban, Alkony sugárút)
  
• Jolson oroszországi litván zsidó volt, akinek a családja sokakkal egyetemben a 19. század végén menekült ki a növekvő kelet-európai antiszemtizmus elől. Jolson ekkor 5-6 éves lehetett. Kamaszkorában már énekelt, végül 1911-ben futott be egy musicallel.
• A Sonny Boy akkora sláger lett, hoyg ez volt az első dal, ami egymillió példányban fogyott.
• Magyarországon 1929-ben mutatták be az első hangosfilmként a mai Puskin moziban.

Cselekmény: 1980-as évek, Gotham. Arthur (Joaquin Phoneix) kezelés alatt álló, kényszeres beteg, nem is teljesen százas és a stresszt hisztérikus nevetéssel üti el. És stresszből kijut neki, mert a város egyre szegényebb és egyre agresszívabb, Arthurt is megverik nem egyszer. Otthon se jobb, anyját (Frances Conroy) ápolni kell, akinek minden reménye abban van, hogy egykori főnöke, a dúsgazdag Thomas Wayne (Brett Cullen) egyszer válaszol a leveleire és kisegíti őket anyagilag. Egyetlen igazi kikapcsolódása a vicces tévéműsor, a Murray Franklin (Robert De Niro) Show, hiszen Arthur is stand-upos szeretne lenni. Az élet azonban nem kegyes hozzá, előbb kirúgják, majd megszűnik az a program is, aminek keretei között gyógykezelték. Aztán egyszer a metrón belekötnek és Arthur fegyvert ránt...

Téma: Joker-eredettörténet, amelyben a labilis idegállapotú Arthurt annyi csapás éri, hogy végül minden kegyetlenségre kegyetlenséggel válaszol. És bár a rendező tagadja (ahogy a történetben Arthur is), nehéz nem észrevenni benne a korunkat leíró baloldali narratívát, amely szerint a növekvő társadalmi különbségek robbanásig feszültek.

Tartalom: Először is fontos megjegyezni, hogy a történet nem valamely képregény alapján készült, sőt, még az sem biztos, hogy ez a Joker az a Joker, csupán hogy ebből a közegből, Arthurhoz hasonlóan jöhetett létre.  Gothamben hatalmasak a társadalmi különbségek, ebből nő ki később a Batmanbéli bűnös város és ez adja az alapot az egészhez. Persze Arthur maga is sokszorosan terhelt, nem teljesen egészséges szellemileg, ugyanakkor próbálkozik, csak épp addig kapja a pofonokat, addig csalódik mindenben, ami fontos, hogy a végére elszakad a cérna és megkönnyebbül, amikor kiléphet a törvények közül és visszavághat minden sérelemért. Teljesen jogosnak érzem azokat a cikkeket, amelyek szerint ez alapvetően az erőszakot dicsőíti, hiszen Arthur egy rokonszenves karakter, akivel együttérzünk és jogosnak érezzük a gyilkosságait. Amiért kár, hogy ez mégiscsak egy képregényfilm és belemondják az arcunkba az üzenetét, miközben ez egyáltalán nem tűnt hitelesnek Arthur intelligenciájával. Egy kicsit soknak éreztem ehhez a történethez a Batmanes utalásokat, az viszont nagy tisztelgés a klasszikusok előtt, hogy sikerült De Niroval újra eljátszani A komédia királyát.

Forma: A történet tulajdonképpen banális, így nem ítélem el azokat a kritikusokat, akik ezen fintorogtak, viszont a megvalósítása miatt mégsem érdemli meg. Egyrészt mert az Arthurt alakító színész hitelesen hozta a karaktert (Oscar járt érte), másrészt mert teljesen elüt a szuperhős-kliséktől és nem fél hollywoodi és képregény létére művészfilmes-jellegű lenni. Ez a jelleg azonban inkább művészieskedő, a lassítások vagy a balettszerű táncok nem adnak hozzá érdemben a képi világhoz. Ami igen, az a színvilág, ami bevallottan Scorsese (aki korai producere volt a filmnek) korabeli filmjeinek kopottas, szürke, piszkos hangulatát adta vissza, mint a Taxisofőr vagy a már említett A komédia királya. És amikor Arthur felszabadul, mindjárt színesebb lesz minden. A kellemetlenül modern, minimalista zene (Oscar járt érte), illetve az ironikus ósdi nóták (pl. Chaplin Smile-ja) jól passzolnak hozzá, de nem éreztem összeségében kiemelkedőnek.

Élmény: Ahogy utaltam rá, részben egy nagy blöff a film, ugyanis tartalmában faék egyszerűségű és igazán a jellemfejlődés korrekt bemutatása teszi csak jóvá, na meg a sok filmes utalás. Formailag is csak tetteti, hogy művészfilm, de inkább legyenek ilyenek a filmek, mint sablonosak. Említettem már korábban, hogyha én szuperhős fiilmet rendeznék, akkor tuti, hogy egyszerű beszélgetős drámát csinálnék, mert azok a részek működtek a legjobban máshol is, hiába a sok nagyszabású akció. Nos, a Joker ezt tette, és ezzel a Deadpool mellett sikerült egy új, lehetséges irányt felmutatnia a képregényfilmeknek.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Joaquin Phoenix (Gladiátor)
  • Robert de Niro (Aljas utcák, A keresztapa 2, Taxisofőr, Huszadik század, A szarvasvadász, Dühöngő bika, A komédia királya, Volt egyszer egy Amerika, Brazil, Nagymenők, Casino, Szemtől szemben)
  • Frances Conroy (Manhattan, Bűnök és vétkek)
  • Brett Cullen (Apolló 13, A sötét lovag - Felemelkedés)
  • Bill Camp (A szerencse forgandó, 12 év rabszolgaság)
  • Shea Whigham (A Wall Street farkasa)
  • Marc Maron (Majdnem híres)
  • Justin Theroux (A sötétség útja)
  • Fank Wood (Tenenbaum a háziátok)
    
• A Marvel mellett a másik nagyhal, a DC is beleekzdett az univerzumépítésbe, ebben Joker szerepét Jared Leto kapta, aki teljesen jogosan akadt ki, hogy nem ő lett Joker, mégha ez a film teljesen független is mindentől.
• Arthur betegsége valós, egyesek kontrollálhatatlanul nevetnek vagy sírnak a legkisebb érzelem hatására is.
• A metrós lövöldözés és Arthur alapja valós, 1984-ben az akkor rendkívül rossz közbiztonságú New Yorkban egy férfi a metrón rálőtt négy, őt körbevevő kamaszra, amiből tényleg szimpátiatüntetések törtek ki.

Cselekmény: Winfried idősödő tanár sajátos humorral. Egyik visszatérő poénja, hogy nemlétező, börtönviselt ikertestvérének adja ki magát, Toni Erdmannak. Egy romániai multinál dolgozó lányától eltávolodott, ezért kutyája halála után elutazik hozzá, hogy kicsit együtt legyenek. Nem a legjobbkor, Ines ugyanis benne van egy nagy projekt kellős közepében. Az ügyféllel nem alakulnak jól a dolgok, látványosan hanyagolja Ines-t, Winfried ezért inkább hazautazik, hogy ne zavarjon...

Téma: A végkicsengése az lesz, hogy az élet értelme a boldog, tovatűnő pillanatok emlékeiből áll össze, de nagyon hangsúlyosan megjelenik a multik lelketlen világa is benne mintegy ellenpontként.

Tartalom: Bár először a címszereplő sajátos humorával szembesülünk, ami igazából csak neki vicces, kb. fél óra elteltével egyre inkébb Ines-re terelődik a hangsúly. Ines a tipikus karrierista, multinál dolgozó ember, akit nem vesznek túl komolyan részben mert nő, részben mert lehet, hogy tényleg nem túl ügyes. Mindenesetre nagyon látványos, ahogy a semmitmondó multis sablonszövegeket, szabályokat követik. Bár Ines élete látszólag irigylésre méltó, nem élvezi az életét. Ebbe rondít bele apja érkezése, aki sokak szerint szándékosan próbálja lányát felrázni, de szerintem nincs benne ennyi tudatosság. Egyfajta Tati-karakterként halálra bosszantja az embereket, amíg azok nem tanulnak meg ellazulni. A történet ereje számomra Ines-ben testesül meg, aki kezdetben sablonosnak tűnik, de gyönyörűen látszódik, ahogy szemünk előtt összeomlik és elengedi a feleslegesen merev életét, különösen az éneklős jelenetben, illetve a szülinapi buliján. A humort elvileg értelemszerűen Winfried karaktere és az általa létrehozott, kellemetlen helyzetek adnák, de az efféle humor nekem sosem volt vicces.

Forma: Tulajdonképpen akár lehetne is nevetni Winfried poénjain, de a film szándékosan kihúzza alóla a talajt (nincs meg a vígjátékokra jellemző ütem, a színészek nem vígjátékosan reagálnak... stb.). A legjobban ez abban nyilvánul meg, hogy hagyják kifutni az amúgy akár viccesnek is vehető poénokat és ottragad a kamera, amikor a szereplők már kínos csendben vannak. Egyébként dokumnetarista-jellegűen kézikamerás, semmi csili-vili megoldás, beállítás, igyekszik minél valósághűbb lenni, ennek megfelelően zene sincs. A színészekre nem lehet panasz, jól hozzák a multis világot.

Élmény: Ahogy említettem, ez a fajta, kellemetlen helyzetekre épülő humor engem inkébb szorongással tölt el, semmint nevetéssel, szóval ebből a szempontból nem jött be, de a természetes realizmusa és legfőképpen, ahogy hitelesen jeleníti meg Ines jellemfejlődését, megéri dicséretet.

Érdekességek:

• Korábban láttuk
  • Lucy Russel (Batman: kezdődik)
  • Vlad Ivanov (4 hónap 3 hét 2 nap)
• Majdnem készült belőle amerikai remake, de szinte biztos vagyok benne, hogy pont a lényege veszett volna el benne azzal, hogy hollywoodiasra ütemezik a poénokat.
• A bolgár jelmez, a kuker egy busóhoz hasonló, szelleműző hagyomány újévkor és húsvétkor

Rendezte: Alejandro Gonzalez Inarritu
Műfaj: dráma, krimi
Főbb szereplők: Emilio Echevarria, Gael Garcia, Goya Toledo, Alvaro Guerrero, Vanessa Bauche, Jorge Salinas
Megjelenés: 2000, Mexikó
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,1
Ajánlott írás: https://www.asharperfocus.com/amores.html
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/korcs-szerelmek--amores-perros/movie-42160

Cselekmény: Ramiro erőszakos alak, nappal eladó, este drogüzér és rabló. Anyjával és öccsével, Octavioval (Gael Garcia Bernal) lakik felesége, Susana, akit rendszeresen bántalmaz. Octavio már régóta szerelmes Susanába, ezért amikor váratlanul kiderül, hogy kutyája őstehetség a kutyaviadalokban és egyre több pénzt nyer vele, szerelmett vall bátyja feleségének és arra kéri, szökjön meg vele. Csakhogy végül Susana és Ramiro lépnek meg Octavio pénzével, aki ráadásul súlyos autóbalesetet is szenved...

Téma: Eredetileg egy szocio-körkép sorozat akart lenni, végül film lett belőle, de így központi motívum helyett inkább csak egy ember-kutya párhuzamot állítva elcseszett, de reményteli kapcsolatokat mutatott be.

Tartalom: A mexikói újhullám első fontos filmjét sokan hasonlítják töredezett szerkezete miatt a Ponyvaregényhez, amit teljesen megértek, valóban ugrál a nézőpontok és ídősíkok között, de azért nem annyira izgalmasan. Három történetet kapunk, ebből a középső a legrövidebb, a másik kettő egy-egy órás. Az első történet egy alsó osztálybéli, diszfunkcionális családban játszódik, ahol az erőszak megszokott családon belül is és Octavio saját testvére feleségével lépne le. Ennek megfelelően a kutyaviadal itt az erőszakos, kegyeten világot jeleníti meg. A második történetben egy tehetős családapa elhagyja családját egy modellért, aki épp Octavioval karambolozva veszíti el szépségét. E második rész a legegyszerűbb, legironikusabb, ahogy modellünk leépül, ezért jogosan szokták összevetni a Tristanával. Ugyanakkor ezt láttam a legoptimistábnak is, hiszen a szeretők látszólag együtt maradtak. A modell kutyája itt elszökik gazdájától, míg az túl nem lép a külsőségeken. A harmadik részben egy hajléktalan bérgyilkos megpróbál viszatérni családjához, miután a lánya hosszú ideig halottnak hitte. Octavio harci kutyája kerül hozzá, ő döbbenti rá, hogy a bérgyilkosság  akadályozza többek közt a visszailleszkedésből. Hasonló jelkép a tükör/üveg, ami Octavionál törött, a hajléktalannál egy rossz szemet jelent, a modellnél pdig nincs, csak saját képeivel szembesülhet.

Forma: A három történet képi világa viszonylag eltérő, az első mocskos és sok közelivel dolgozik, a második sokkal melegebb, de kissé steril és egy lépéssel hátrébb megy, míg a harmadik szürkésen üres és gyakoribbak a távoli felvételek. Az egész filmre igaz volt azonbana  rögzítetlen, kézikamerás felvétel, ami realistább érzetet ad és szerencsére nem rángatózik idegesítően. A zene és a színészek rendben voltak, de nem éreztem őket kiemelkedőnek (vagy rossznak).

Élmény: Ezt a filmet kb. fél évvel ezelőtt kezdtem el megnézni, de míg a legbrutálisabb kínzásoknál is jóformán már csak fel szoktam nevetni, az olyan nyomasztó dolgokkal nem tudok mt kezdeni, mint a realista igazságtalanság, és ez jellemző volt az első részre, úgyhogy nagyon lassan haladtam vele. Ezért mindenképpen emlékezetes lesz, de összességében nem fogott meg, illetve épp a középső, legrövidebb, egyszerűen ironikus rész tetszett a legjobban, nem azok, amire a rendező nagyobb hangsúlyt fektetett.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Emilio Echevarria és Gael Garcia Bernal (Anyádat is)
• Susana és Ramiro a valóságban is egy pár, igaz, csak jóval később jöttek össze.

Cselekmény:

Kb. 30 évvel később, közel 70 évvel az első kalandok után a birodalom újjáéledt Első Rend néven a titokzatos Snoke (Andy Serkis) irányítása alatt, így a lázadók még sok évtized után is harcolnak Leia vezetésével, miközben Luke felszívódott, miután megpróbált kinevelni egy új jedi-nemzedéket sikertelenül. Leia és Han fia, a tehetséges, de megtört jedi Kylo ugyanis nagyapja nyomdokaiba lépve átállt az erő sötét oldalára. Ráadásul az Első Rend egy bolygókat elpusztítani képes szuperfegyvert épített, ezért Leiai mindenképpen megpróbálja felkutatni Luke-ot. A hollétét mutató térkép a lázadó pilóta, Poe révén egy szökött Első Rendi katonához, Finnhez és egy roncskereskedő árvához, Reyhez keveredik, akik ezzel belecsöppenek az Első Rend és a lázadók harcába. Reyben felébred az erő és társaival sikerül elpusztítaniuk a fegyvert, de az akció közben Kylo megöli Hant...

Téma: Baráccság, illetve kicsit kikacsintósan többször kimondja, hogy a múltat el kell törölni, le kell zárni, miközben e trilógia kimondott célja az eredeti Csillagok háborúja történetének lezárása volt. Szóval kapunk egy rakás közhelyet a semmiből, de a végén kimondott fő üzenete, hogy együtt erősek vagyunk.

Tartalom: Erről nem fogok tudni túl sokat írni, ugyanis nem igazán van felépítve. Illetve az első rész szinte egy az egyben átvette az 1977-es első/negyedik rész főbb eseményeit, ezzel szimpla remake-ké silányítva a történetet, de ezt leszámítva minden teljesen esetlegesnek, a semmiből előrántottnak tűnt. Kezdjük ott, hogy a dolgok közepébe vágva lett hirtelen egy Első Rendünk, de a legnagyobb gond, hogy két fontos karakter motivációi is teljesen ismeretlenek maradnak: sem Kylo Renről nem tudjuk meg, hogy mi vonzotta a sötét oldalhoz, sem Finnről, hogy mitől lett lelkiismeretfurdalása, amiért dezertált. Eközben nagyban építenek előismereteinkre, amivel igyekeztek megspórolni az érzelmi kötődés felépítését (pl. Han Solo halálakor), de ez nem így működik, legalábbis nálam nem, teljesen hidegen hagyott fontos karakterek halála. A második részhez új rendező érkezett, aki elég bátor volt hanyagolni a nosztalgiát és az akciót, és ettől a lassítástól mindjárt sokkal élvezhetőbb lett. A harmadik részre visszajött Abrams és újra gátlástalan akciózásba és fanservice-be kezdett. Mindhárom filmet végigkísérő dinamika egyedül Rey és Kylo között van, de ezt is nagyon elhanyagolták. Karakterfejlődések tehát alig vannak Rey és Kylo kivételével, de az is béna lett, a történet szerkezete végig epizodikus ugrálásokból áll egyik bolygóról a másikra, amelyek legtöbbször érdemben nem tesznek hozzá a történethez, központi motívum pedig nem nagyon van, közhelyek puffogtatásával pótolják.

Forma: Erről se fogok tudni sokat mondani, modern iparosmunka jó ütemérzékkel, nulla kreativitással. Az űr nem érdekes, nem nagyon van olyan új lény, ami hozzáadna valamit a Csillagok háborúja világához, egyes kültéri jeleneteknél pedig érezhető volt a stúdió-fíling, ami az illúzió halála. Ami pozitívum, hogy hanyagolták az animációt és miniatűrökkel dolgoztak lehetőleg, ami még mindig jobban néz ki, de pl. az animált Leia borzalmas volt. A fénykardharcok sokkal kevésbé voltak látványosak, mintaz előzménytrilógiában, a színészek karaktereik miatt nem igazán villoghattak, ami pont a főszereplő Reynél kellemetlen, hogy csak morcosan tudott nézni hét órán keresztül. Hasonlóan fájó volt emiatt Han Solo, aki hetven évesen próbált laza csibészt előadni.

Élmény: A Csillagok háborúja volt talán az első filmvilág, ami komolyabb univerzumépítésbe kezdett, erre a Marvel sikere láttán rákapcsoltak újra 2015-től, de már Lucas nélkül, aki visszavonult. Az első rész pofátlan másolása volt a legelső filmnek, a második nagyon megosztó, de nekem az jött be a legjobban, a harmadik pedig már eléggé kényszerpályán lehetett és nem irigylem a rendezőket, akiknek ezzel a meghatározó filmmel kell kezdeniük valamit. De ez nem mentség, ettől e filmek még unalmas szórakoztatóipari termékek. Elvileg ezzel lezárták a klasszikust és új kalandokba kezdenek.

Érdekességek:

• Korábban láttuk a Csillagok háborúján kívül:
  • Harrison Ford (Amerikai graffiti, A magánbeszélgetés, Apokalipszis most, Az elveszett frigyláda fosztogatói, Szárnyas fejvadász, Indiana Jones és a végzet temploma, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)
  • Carrie Fisher (Blues Brothers, Harry és Sally)
  • Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság)
  • Andy Serkis (A gyűrűk ura, A tökéletes trükk, Bosszúállók)
  • Domhnall Gleeson, Ian Whyte, Jimmy Vee és Warwick Davies és Kate Fleetwood (Harry Potter)
  • Max von Sydow (A hetedik pecsét, A nap vége, A farkas órája, Az ördögűző, Szkafander és pillangó, Viharsziget)
  • Mike Quinn (Toy Story 2)
  • Ewan McGregor (Trainspotting)
  • Bill Hader (Agymanók)
  • Simon Pegg, Edgar Wright és Joe Cornish (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok)
  • Kiran Shah (Az elveszett frigyláda fosztogatói, Harry Potter)
  • Brian Vernel és Billy Howle (Dunkirk)
  • Thomas Brodie-Sangster (Igazából szerelem)
    
  • Mark Stanley (Mr. Turner)
  • Daniel Craig (Casino Royale)
  • Judah Friendlander (A pankrátor)
  • Fred Tatasciore (Jégvarázs)
  • Laura Dern (Kék bársony, Jurassic Park)
  • Frank Oz (Blues Brothers, Agymanók)
  • Benicio del Toro (Közönséges bűnözők, Blöff, A galaxis őrzői, Bosszúállók)
  • Justin Theroux (A sötétség útja, Joker)
  • Joseph Gordon-Levitt (Eredet, A sötét lovag - Felemelkedés)
    
  • Richard E. Grant (Mi ketten, Logan)
  • Billy Dee Williams (Batman)
  • Dominic Monaghan (A gyűrűk ura)
    
  • Shirley Henderson (Trainspotting, Harry Potter)
  • Ben Burtt (WALL-E)
  • Jeff Garlin (WALL-E, Toy Story 3)
  • James Earl Jones (Dr. Strangelove, Az oroszlánkirály)
  • Liam Neeson (Schindler listája, Igazából szerelem, Batman)
  • Samuel L. Jackson (Szemet szemért, Nagymenők, Jurassic Park, Tiszta románc, Ponyvaregény, Kill Bill, A hihetetlen család, Amerika kapitány, Bosszúállók, Django elszabadul)
• Carrie Fisher és Erik Bauersfeld 2016-ban elhunytak, őket;
• Peter Mayhew tavaly 2019-ben hunyt el 74 évesen; Max von Sydow idény hunyt el 90 évesen; Andrew Jack idén hunyt el 76 évesen;
  
• Billie Lourd Carrie Fisher lánya
• Gerald W. Abrams a rendező apja, de a rendező is feltűnik
  
• A rohamosztagosok igazi sztárparádét hoztak, így szerepelhettek köztük többek köztek Vilmos és Harry herceg is.