Cselekmény, téma, tartalom: A címből adódóan Sziszüphoszról van szó, aki ugye magára haragította az isteneket, ezért büntetésből az örökkévalóságig egy sziklát kellett a dombtetőre görgetnie, de a tető előtt mindig elfogyott az ereje és a szikla visszagurult, ezért kezdhette előről a munkát. Ezzel vált az teljesíthetetlen, ezért hiábavaló munka jelképévé. Igen ám, de itt csak a feladat nehézsége marad meg, sem az örökévalósága, sem a teljesíthetetlensége nem. Az egész akkor nyer értelmet, ha megtudjuk, hogy a rendezőt előző filmjének nehézsége ihlette. Persze az utolsó nagytotálba sokmindent be lehet látni, de szerintem épp hogy kiherélte az eredeti sztori lényegét.

Forma: Igazából itt a lényeg, ha már egy kétperces animációról van szó. Külsőre egyszerű ceruzarajz, nincsenek színek és részletek, van azonban árnyékolás és a kifejezendő mozgásnak megfelelően dinamikusan változó alakok. Nem értek a festészethez, de azt hiszem ez afféle impresszionista-absztrakt megoldás, amikor nem a realisztikus ábrázolás a lényeg, hanem a főgondolat megjelenítése, ami esetünkben az izmok megfeszülése és a szikla súlyának szubjektív érzékelése (egyre nagyobb, ahogy fárad főhősünk). A szinkrohang egyébként maga a rendező, jól passzol a filmhez, de talán felesleges volt.

Élmény: Jankovics egyedi stílusa ha máshonnan nem, a Magyar népmesékből mindenkinek ismerős lehet, ő már egy intézmény a magyar kultúrában, de ez kevésbé hasonlít a jobban ismert animációira. Olyan, mintha különösebb ötlet nélkül, a gőzt kieresztve készítette volna el gyorsan hirtelen felindulásból. Persze nem értek ehhez sem, biztos baromi nehéz egy ilyet megrajzolni és az erőlködést tökéletesne átadta, csak ezt még kevésnek érzem a maradandó élményhez. 

Cselekmény: 1787, Anglia. Tudományos expedíció indul Tahitire, melynek tagjai erőszakkal besorozott átlagemberek, Christian hadnagy (Clark Gable), a tengerészcsaládból származó Byam kadét és a könyörtelen Bligh kapitány (Charles Laughton). Bligh szigorúan ragaszkodik a szabályokhoz,mindent a lehető legszigorúbban büntet, és akkor is végig kell vinni például a korbácsolást, ha történetesen a büntetett már rég meghalt. Nem csoda, hogy Byam és a legénség is sokkal inkább a szintén szigorú, de jóval megengedőbb Christian felé húz, aki rendre összetűzésbe kerül a kapitánnyal. Különösen akkor, amikor rájön, hogy a kapitány a legénységen spórolva igyekszik gyarapítani magánvagyonát...

Téma: Mélyebben szerintem felesleges belemenni, ez mégiscsak egy kalandfilm, de alapvetően a hatalomgyakorlásról és a hatalomhoz való hozzáállásunkról szól, ami szerint a szigor elfogadható, de tisztességesnek és arányosnak kell lennie.

Tartalom: A szigort/jog szoros betartását már első, kényszersorozásos jelenet is mutatja. Ekkoriban joga volt a tengerészetnek a férfiakat egyszerűen elvinni hajóra, a család gyakran nem is tudta, mi történt hozzátartozóikkal. Ennek során ismerjük meg pár fontosabb mellékkarakterünket, akiknek a szerepe az lesz, hogy igazságatalnságok érjék őket. Őket Christian fogdossa össze, azaz tőle sem áll távol a zsarnoki hozzáállás, ugyanakkor ő nem büntet kíméletlenül, megértő a legénységgel szemben. Nem úgy a rettegett Bligh, aki a legkisebb szabálytalanságot is a lehető legkeményebben torol meg. Erre a legjobb példa az első büntetés, amikor a kimért korbácsütéseket akkor is végigviteti, amikor a büntetett már rég meghalt. Ugyanakkor kétségtelenül rend van a hajón és sikeresen működik minden, ami legjobban egy szélsőséges helyzetben jön jól, amit nem spoilerezek el. De sajnos elontják a karaktert és valóban gonosszá teszik azzal, hogy legénysége ellátásán spórolva próbálja megszedni magát. A néző szemszögét az előkelő tenegerészcsaládból származó, első útjára induló Byam képviseli, aki egyrészt megértő a legénységgel szemben, másrészt feltétlen engedelmességgel van a kapitány irányába. Míg Christan szembemegy a hatalommal, Byam annak keretein belül próbál ellenkezni vele. hasonló a szerepe, de dramaturgiailag ellenpontként szolgál a Tahitin játszódó rész, ahol megszabadulunk Bligh szorító törvényeitől (a karakter magai is teljesen eltűnik) és megjelenik a szokásos ősközösségi tisztaság a civilizáció korlátaival szemben (ld. pénz).

Forma: Van, hogy jól látható a vetített háttér, ami főleg annak tükrében zavaró, hogy valódi hajót, valódi helyszíneket használtak, és ezek simán jobbak  mai animált megoldásoknál még így lassan száz évvel később is. A szereplők és a hajó együtt hullámzanak a tengerrel, szóval az illúzió megvan. A hajó indulásakor a felfokozottizgalmakat meglepően modernen ábrázolja a gyors vágásokkal, van pár naturalisztikusabb kép, de összességében nem hemzseg a kreatív megoldásoktól. A színészek többnyire rendben voltak, bár Byam végső monológjánál elröhögtem magam, annyira túltolta.

Élmény: A tenger miatt adja magát a Tabu és Az arani ember összehasonlításnak, és sajnos mindkét esetben a tenger jóval erősebb karakter volt, mint itt, de végülis nem ez volt a film fókusza. A hatalom kérdésének esetében sokkal erősebb lett volna a néző dilemmája, ha Bligh egyszerűen csak a végletekig szigorú, de nem gonosz. Kalandfilmként izgalmas.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Charles Laughton (A kereszt jele, A vád tanúja, Spartacus)
  • Clark Gable és Wallis Clark (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél)
  • Herbert Mundin, Ivan Simpson és Crauford Kent (Robin Hood kalandjai)
  • Eddie Quillan (Érik a gyümölcs)
  • Donald Crisp (A Pig Alley testőrei, The Mothering Heart, Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, Hová lettél drága völgyünk)
  • Spring Byington (Az élni vágyó aszony)
  • Douglas Walton (Frankenstein menyasszonya, A kaméliás hölgy)
  • Ian Wolfe (A vád tanúja)
  • Pat Flaherty (Modern idők, Pénteki barátnő, Érik a gyümölcs, A diktátor, Életünk legszebb évei, Sierra Madre kincse)
  • Alec Craig (Lenni vagy nem lenni)
  • Dick Winslow (Airport)
  • James Cagney (Fehér izzás)
  • David Niven (Az élni vágyó asszony, Diadalmas szerelem, 80 nap alatt a föld körül)
• Törióra: Ahogy a filmben, úgy a valóságban is a Bounty hajó 1787-ben indult útnak, hogy Tahitiről kenyérfát vigyen a Karib-térségbe, hogy olcsóbban tudja táplálni rabszolgáit. 10 hónap alatt értek Tahitire, 5 hónapig maradtak ott.
• A lázadás az indulás után pár héttel tört ki, miután a tahiti, lazább napokhoz szokott legénység nehezen tudott újra alkalmazkodni a fegyelemhez. Addig Bligh valójában az átlagnál még talán kevésbé is volt szigorúbb, ám ezután egyre gyakoribbá váltak a korbácsolások és különösen Christiant szidta le mindenért. A lázadás erőszakmentes volt és kb. a legénység fele maradt hűséges.
• Bligh ezután valóban mintegy másfél hónapig hánykolódott csónakjával a tengeren, mire ki tudtak kötni. A lázadók eközben kettéoszlottak: nagyobb részük Tahitin maradt, kilencen Christian vezetésével továbbálltak és 1790-ben letelepedtek a Pitcairn-szigeteken néhány elrabolt tahitivel. A Tahitin maradtakat 1790-ben elfogta az utánuk küldött hajó.
• Bligh temperamentuma a későbbiekben is gondot okozott neki, így nem futhatott be nagyobb karriert. A Byam alapját képező Heywood tisztes pályafutást tudhatott magáénak. A Pitcairn-szigetekre menekülők rövid időn belül megölték egymást vagy túltolták az alkoholizálást. Christiant 1793-ban ölték meg, az utolsó túlélő a dadogós férfi volt. Mivel ekkor a sziget lakatlan volt, lakóinak túlnyomó többsége a lázadóktól származik.

Cselekmény: 1885, egy kis kelet-európai királyság. Minden nő odavan a testőrség parancsnokáért, Danilo grófért, aki egy nap az ország felét birtokló fiatal, friss özvegy, Sonia házában is feltűnik gátlástalanul ráhajtva a még gyász időt töltő nőre. Bár Sonia kikosarazza a férfit rövid úton, nagy hatással van rá a találkozás és Párizsba költözik élvezni az életet. A királynak emiatt főhet a feje, ugyanis ha Soniának akad egy külföldi kérője, akkor oda az ország szuveneritása, ezért mindenképpen egy honfitársával kellene összeadni. "Szerencsére" rajtakapja feleségét Daniloval, akinek elismerve kvalitásait büntetés helyett Párizsba küld, hogy hódítsa meg Soniát...

Téma: Könnyed, zenés, romantikus vígjáték azzal a tipikus cselekménnyel, hogy két ellentétes személyiség összébb csiszolódik. (Illetve mivel a mi kutyánk kölyke, nem nehéz párhuzamot vonni benne a Monarchia jelenségeivel.)

Tartalom: A felvonuló Danilótól elájulnak a nők, innentől kezdve tudjuk, hogy megvolt neki kb. az egész királyság. Következő karakterünk a gyászoló Sonia, akit szemtelenül vakmerően közelít meg Danlio bemászva a rezidenciájára. Danilo szövege lehengerlő, ám Sonia úrihölgy, akit nem lehet levenni ennyivel a lábáról - ugyanakkor mégis felébreszti benne az élni vágyást, hiszen lassan egy éve másról sem szól az élete, csak az elvonult gyászról, ezért kivirul és Párizsba utazik mulatozni. Ez okozza a bonyodalmat, ugyanis az ország vagyonának több mint felét birtokolja, így a király nem engedheti meg, hogy külföldi férjet fogjon. Ez a szakasz újra rávilágít arra, hogy Danilo mekkora nőcsábász, hiszen a királynéval kavar, az pedig, hogy a király mennyire gyakorlatiasan kezeli a dolgot, az udvari politikát gúnyolja ki. Kb. hasonló jelenet ismétlődik meg Danilo és a párizsi nagykövet között is. Ha lehet mélységről beszélni, az ezután jön, a bárbéli jelenetekben, ahol megmutatkozik főhőseink közti különbség: Danilonak a szerelem a könnyed testi kapcsolatot jelenti, Soniának komoly, monogám kapcsolatot. A humor meglepően friss és modern, a magyaros, kicsit abszurd kabaréhelyzetek mellett fontos az irónia, ami időnként még szellemes is.

Forma: Az energikusabb humorhoz mérten a film tempója is viszonylag gyors, és ha éppnincs verbális humor, akkor van vizuális, ami gyakran kreatív. Pl. amikor az asztal alatt rúgdossa egymást Sonia és Danilo, egy gyengébb film megmutatná, mi történik; itt csupán egy-egy szóval utalnak rá. Technikailag ötletesebb átvezetőjelenet Sonia feléledésének naplója lapjai általi bemutatása (hol szöveggel, hol képekkel), illetve a hipnotikus erejű kánkán. A zene nem fogott meg, túlságosan ódivatú ma már. Kezdetben elég sok volt belőle, azt hittem, olyan lesz, mint a Cherbourgi esernyők, de az idő előrehaladtával egyre kevesebb dal szerepelt.

Élmény: Bevallom, hiába van nagy hagyománya itthon, számomra teljesen kimaradtak idáig az operettek, így az eredetit sem ismerem. Őszintén szólva kétlem, hogy az feleennyire vicces lehet egy 1905-ös operett, Lubitsch sokat tehetett hozzá. Mindesetre kíváncsivá tett, a járvány után "egyszer kell egy ilyet is csinálni" alapon lehet beülök az Operettszínházba (megj.: ott pont nincs repertoáron...). Ami a filmet illeti, meglepett a friss humora, jó szórakozás volt, de azért nem egy kiemelkedő esztétikai élmény.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Edward Everett Horton (Bolond, bolond világ)
  • Minna Gombell (Adj esélyt a holnapnak, Életünk legszebb évei)
  • Sterling Holloway (Bambi, Bolond bolond világ, A dzsungel könyve)
  • Donald Meek (Igazi áldás, Hatosfogat)
  • Herman Bing (Virradat)
  • Akim Tamiroff (A gonosz érintése)
• Herman Bing (Zizipoff) 1947-ben, 57 évesen öngyilkos lett rossz anyagi helyzete miatt, miután német akcentusa kellemetlenné vált Hollywoodban a második világháború miatt.
• Jason Robards Sr. fia a kétszeres Oscar-díjas Jason Robards Jr.
• Az alapmű egy 1861-es francia vígjáték, ebből készült el Lehár Ferenc zenéjével az egész világot meghódító operett 1905-ben, ami több filmfeldolgozást is megért.
• A mű áthallásos volt, ezért a montenegróiak magukra vették a kis királyság ábrázolását és számos rendbontás tört ki miatta.
• A filmet leforgatták egyszerre angol és francia nyelven is, többnyire ugyanazokkal a szereplőkkel.

Cselekmény: 64, Róma, ég a város. Néró császárt (Charles Laughton) zavarja, hogy rohamosan nő a keresztények száma, amikor elvileg ő az isten, ezért elterjeszti, hogy a keresztények a felelősek a tűzért és jutalmat ajánl minden elfogottért. Így kapják el az öreg Faviust is, akit csak az ment meg a nyilvános lincseléstől, hogy épp arra jár Néró kedvenc tisztje és feleségének, Poppaeának (Claudette Colbert) szerelme, Marcus (Fredric March) és gyorsan rendet tesz. Mindezt persze nem a kereszténység iránti szeretetéből teszi, hanem mert az öreg Favius tanítványa egy elég csinos lány, Mercia. Innentől kezdve Marcus mindent megtesz, hogy a lány kedvében járjon, ami jól jön Marcus ellenfelének, Tigellinusnak (Ian Keith), hogy bemártsa Marcust a keresztények pártolásával a császárnál és visszanyerje kegyeit...

Téma: A korai kereszténység bemutatása Mercia és Marcus szerelmén keresztül, álatlánosabb értelemben DeMille az üldöztetés ellen akart felszólalni. A Quo Vadis-ra erősen hajazó sztorival (de ennek az alapja valójában korábbi a regénynél) az a bajom, mint a többi hasonlóval, hogy a kereszténység csak köret és nem próbálják belénksulykolni valamelyik központi gondolatát, illetve nincs valódi konfliktus az ellentétes ideológiák között, csupán alapvetés, hogy az egyik jó, a másik rossz.

Tartalom: A nagy közhellyel indítunk: Róma ég, a gyermeteg Néró pedig a keresztényekkel vitetné el a balhét. Nérónak két fő tisztje van, Marcust szereti jobban ő és a felesége is, a másik tiszt ezért igyekszik Marcust rossz színben feltüntetni. Erre remek alkalom, hogy Marcus beleszeret egy keresztény lányba. A lánynak sem közömbös a férfi, de Poppaea és Tigellinus közéjük állnak. A cselekményt alapvetően az udvari intrika mozgatja és hogy Marcus próbálja menteni Merciát. Ami a keresztény tematikát illeti, kimerül random idézgetésben a Bibliából, így nem kapunk igazán képet a kereszténységről, bár alán 1932-ben egy fundamentalistán keresztény országban talán ezt felesleges is elvárni - a drámaiság szempontjából azonban nem jó. A másik probléma, hogy míg a római nézőpontot valamennyire képviselte a Quo Vadis-ban Petronius, addig itt ez még ennyire sem jelenik meg a táncjelenetig, de ekkor is inkább a szerelemfelfogáson keresztül: Marcus nem érti a testi és a lelki szerelem közti különbséget, ami ebben a jelenetben hatásosan megmutatkozik. És talán még hatásosabb, amikor az utolsó jelenetben kapisgálni kezdi, hogy a szellem erősebb az anyagnál. De még nagyobb erénye a történetnek, ahogy az üldöztetéstől sikerül elborzasztania a nézőt, csak sajnos ezt zsigerien teszi a félelemtől rettegő keresztényekkel és nem ésszerűen, érvelve. A karakterek nem túl bonyolultak, de emberien esendőek és ez nagy erény a megszokottakhoz képest. Pl. a keresztények sem átszellemülten vonulnak az oroszlánok elé, hanem Merciával együtt félnek és kétségbe esnek.

Forma: Elvileg monumentális film, biztosan az is, de nem látszik rajta a nagytotálok hiánya miatt, pedig van sok ló, katona, egy csatajelenet is, égő Róma, nagy díszletek. A leghírhedtebb jelenete, Poppaea tejben való fürdése egészen más okból látványos: nagyon erősen szexuális, sőt, egy pillanatra kivillan Colbert melle is. megvalósítás szempontjából a film egyik csúcspontja a már említett táncjelenet, amely szintén túlfűtött szexuálisan, ahogy próbálják az elnyomott Merciát rávenni a testi örömök élvezetére, amikor felcsendül a háttérben a buli zenéjénél hangosabban a keresztények éneke és elnyomja azt, ezzel együtt pedig Mercia visszanyeri tartását és a középpontba helyezkedve erkölcsi oszlopként magasodik a tivornya résztvevői fölé. Az igazi csemege az utolsó harmad, a gladiátorjátékok. A nagytotálok sajnos innen is hiányoznak, cserébe kapunk rengeteg egzotikus állatot, amik vészjóslóan közelednek a kikötözött, meztelen nőkhöz. A gladiátorharcok sajnos nincsenek jól megkoreografálva, elég suták mai szemmel, de a szex mellett tobzódnak a kegyetlenségben, DeMille pedig élvezettel mutat egészen durva dolgokat, illetve vicces párhuzamot állít a kor nézőkönsége és a modern sportesemények stadionjainak nézői közt. Aztán a tömlőcben várakozó keresztényekre váltunk, akiknek a kétségbeesett halálfélelme teljesen jól átjön, még engem is elborzasztott, pedig láttam már egy-két dolgot.

Élmény: Kezdetben nem volt a filmről jó véleményem, aztán a táncjelenet, majd az arénabeli események inkább pozitívra változtatták, noha továbbra sem volt kiemelkedő élmény. Legfőképpen a keresztények rémülete és az utolsó, megható jelenet (de jó, hogy nem cseszték el a befejezést... !) tudott valamiért megragadni. Talán csak a pillanatnyi hangulatom volt ilyen, mindenesetre működött.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Fredric March (Életünk legszebb évei)
  • Claudette Colbert (Ez történt egy éjszaka)
  • Charles Laughton (A vád tanúja, Spartacus)
  • Ian Keith és Henry Brandon (A tízparancsolat)
  • Arthur Hohl (Monsieur Verdoux)
  • Richard Alexander (Nyugaton a helyzet változatlan, Modern idők, A diktátor)
  • Charles Middleton (Kacsaleves, Elfújta a szél, Érik a gyümölcs)
  • Lionel Belmore (The Sea Hawk, Frankenstein, Robin Hood kalandjai)
  • Edward LeSaint (Kacsaleves, Modern idők)
• Clarence Burton (Servillius) egy évvel a film után 1933-ban, 51 évesen elhunyt.
• Az 1934-es hays-kódról és az ún. pre-code filmekről már sokszor esett szó, hsizen ezek viszonylag szabadosak voltak, míg az önkorlátozás bő harminc évre el nem nyomta az erkölcstelennek tartott tartalmakat. Nos, ez volt az egyik film, amelyik a legjobban kiverte a biztosítékot mind az erkölcscsőszöknél, mind a keresztény szervezeteknél a témája ellenére is, hiszen rengeteg erőszak és szex(re utalás) jelenet meg benne.

Cselekmény: Eddie dalszerző-énekes a Broadwayn, új dala, a "Broadway Melody" egy szuperprodukció címadója lett. Épp ekkor érkezik a városba menyasszonya, Hank (Bessie Love) és húga, Queenie, akik new yorki karrier érdekében hagyták ott sikeres, vidéki táncos-revü turnéjukat. Kettejük közül Hank az ész, Queenie a szép, és ez feltűnik a Queenie-t régóta nem látó Eddie-nek és főnökeinek is...

Téma: Könnyed, romantikus musical.... vaaaagy több? Sehol sem olvastam ilyet, úgyhogy ez valószínűleg csak az én benyomásom, de erőteljes feminista hangnemet véltem benne felfedezni a láyntestvérek előtérbe helyezésével.

Tartalom: Eddie írt egy slágergyanús dalt a broadwayi revüre - ez már a korabeli kritikáknak is sablonos volt - és szerelmét és húgát betolná a show-ba. Megérkeznek a lánytestvérek, és náluk már az is gyanús, hogy az egyiküknek férfineve van (Hank), a másik meg tipikus meleg név (Queen), de talán ez nem jelent semmit. Az már viszont igen, hogy Hank hiába Eddie menyasszonya, a férfi gondolkodás nélkül rámozdul a szebb(nek tartott) Queenie-re és később is csak a húg szépségével tudnak bekerülni a revübe. Eddie mellett még a dúsgazdag Jock Warriner (Jack Warner paródiája) is ráhajt. Kis spoiler: Queenie nem akar Hank és Eddie közé állni, ezért enged Warriner közeledésének, ebből lesznek a konfliktusok. Szóval nekem alapvetően az a fura, hogy amellett hogy minden férfinak hatalma van és a lányok kénytelenek tudatosan a testükből élni, Eddie karaktere hiába a hősszerelmes, nagyon jellemtelenül viselkedik - vagy ez akkor belefért? Nem hiszem, mert Hank, aki az észnek van beállítva, összetör és láthatóan nem heveri ki, mégha úgy is tesz. A felszínes világ győzedelmeskedik. Szintén a történet intelligenciájához tartozik a humora, ami részben a screwball-vígjátékokat idézi meg gyors szövegelésével és poénjaival, de sokkal fontosabb, hogy ironikusan beszólogatós a színfalak mögött, több karakter alapja valós (ld. Warner), a hősszerelmes Eddie pedig geinctelen és simán kiüti a "rosszfiú".

Forma: Visszautalva kicsit Az éneklő bolondra, még mindig a hangosfilm hajnalán vagyunk, konkrétan ez volt az első teljes terjedelmében hangos film, ráadásul musical. A hanggal ezúttal már nem volt probléma, a dalok többnyire jól illeszkedtek a cselekménybe, kellően fülbemászóak is, de a táncok még borzasztóan kezdetlegesek voltak látvány szempontjából, pedig pár éven belül már megkapjuk Fred Astaire-t. A revü látványvilága azonban sokat tudott dobni a nem túl kifinomult koreográfián, különösen az utolsó, esküvői előadásnál, ami ráadásul színes is volt, érzékeltetve a grandiózusságát, csak épp sajnos ez a változata elveszett. Szóval nemcsak az egyik első hangosfilmről beszélünk, de a színesek között is korainak számít - filmes barangolásom során a rövid korszak filmjeit nem számítva nálam az első színes filmek 1937-től jöttek csak (Hófehérke és a hét törpe, Robin Hood kalandjai, Elfújta a szél, Óz a nagy varázsló). De ezek csak érdekességek, összességében a megvalósítása nem volt kifejezetten kiemelkedő egyetlen kivétellel, ez pedig a Hanket alaító Love játéka, akit szerencsére hagytak kibontakozni és kis túlzással percekig mutatták összeomlását.

Élmény: Nemcsak technikai mérföldkő a film, a Szárnyak után ez volt a második film, amely elnyerte a legjobb film díját. A korabeli és a mai kritikák sem tartják kiemelkedőnek tartalmi szempontból, de ahogy fentebb ecseteltem, szerintem több van benne. Technikai újításai akkor még élményszámba mentek, ma már nyilván nem releváns.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Bessie Love (Türelmetlenség)
  • Edward Dillon (A lonedale-i távírászlány, For His Son, The Mothering Heart)
  • Eddie Kane (Ez történt egy éjszaka, Az élet csodaszép, A tízparancsolat)
• Nagyon szeretem a korabeli kritikákat olvasni az ennyire régi filmeknél, íme egy-egy a New York Times-tól és a Varietytől.