Tartalom

Scout és Jem kisgyerekek az 1930-as évek Amerikájának egyik déli államában. Apjuk, Atticus (Gregory Peck) ügyvéd, aki elvállalja a rászorulók jogi eseteit akkor is, ha nem tudnak fizetni. A gyerekek élik koruknak megfelelő életüket, amely játékkal és rejtélyekkel van tőle. Ilyen ijesztő misztikum pl. a közeli, rozoga ház, amelyben állítólag egy elmebeteg él ágyhoz kötözve. Jem a ház közelében lévő faodúban pedig rendszeresen talál új tárgyakat: egy órát, egy babát... stb. Eközben Atticus egy nemi erőszak vádlottjának lesz kirendelt védője, aki történetesen fekete, míg az áldozat fehér lány. A közhangulat természetesnek veszi, hogy Tom, a néger valóban megerőszakolta a Mayellát, a szegény lányt. Olyannyira egyértelműnek tűnik, hogy már a tárgyalás is bűnnek számít (nem is beszélve a "niggerbarát" védelemről), amikor egyszerűen meg is lehetne lincselni az elkövetőt. Szerencsére erre nem kerül sor, mert véletlenül a gyerekek épp a börtönnél voltak, amikor a tömeg igazságot akart tenni, és előttük nem akarták ezt megtenni. A tárgyaláson Atticus bizonyítja, hogy Tom nem lehetett az elkövető, de az esküdtszék így is bűnösnek találja a férfit, és Mayella apja is bosszút állna Atticuson...

Az világos, hogy a propagandisztikus film célja a rasszizmus elítélése, de mindezt nagyon szerencsétlenül teszi, amire nem mentség, hogy csak 1962-ben készült. A jók jók, a rosszak rosszak, és véletlenül sincs benne egy rossz fekete (pedig számomra a tárgyalás alapján egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy Tom ártatlan). Ennél legalább egy lépéssel már továbbment az Amerikai história X, ahol a gyűlöletet általánosságban mutatták be rassztól függetlenül. De a propaganda mellett az is hatalmas hiba, hogy a film nem mutatja be ténylegesen, hogy miben nyilvánul meg ez az előítéletesség a mindennapokban, csupán a tárgyaláson sejteti, hogy létezik. Túlságosan fekete-fehér. A vége pedig kifejezetten zavarbaejtő, hiszen míg a tárgyaláson a problémát az jelenti, hogy a jog elbukik egy rasszista társadalom nyomására, addig a film végén a megoldást az hozza, hogy a jog elbukik egy másik csoport igazságérzetének a nyomására.

Megvalósítás

Minderre magyarázat lehetne, hogy az alapműben a gyerekek szemén keresztül látjuk a kisváros eseményeit, akiknek a felfogása nyilván korlátozott. A filmben azonban ennek mindössze annyi nyoma van, hogy egy gyermeki világot vázolnak fel nekünk a történet első felében, de nem az ő szemükön keresztül látjuk a világot. Mintha egy gyerekeknek készült kalandfilmet látnánk, amit egy órára félbeszakít egy tárgyalótermi dráma.

Számomra épp ez a kalandfilm rész tetszett: már a film felvezetője is erősen indít Jem kincsesládájának bemutatásával, a kalandok hangulata pedig horrorfilmekre hajazóan ijesztő, feszült, noha csak egy kis kukucskálás van benne. A tárgyalótermi részek gyengébbek voltak, néha a válgások/váltások is egészen kizökentettek a hangulatból, annyira nem sikerültek zökkenőmentesen. A gyerekszínészek hullámzóak voltak, ez megint nem szerencsés.

Élmény

Az eleje nagyon tetszett, visszahozta a gyerekkori kalandfilmek hangulatát, ahol a világ legfontosabb dolgai az utcában történnek és minden kicsit ártatlan. A vegyesen megítélt tárgyalótermi jelenet viszont nagyon lerontotta az egészet számomra, nem volt kellőképpen racionális és felépített, gyengének tűnő technikai hibák is becsúsztak, és összességében az egész film valamiféle idealisztikus álomvilág benyomását keltetette. Ha ez let volna a cél, akkor nem is annyira rossz, de mivel a témája a társadalmi kirekesztés volt, az egész picit komolytalannak hatott.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Gregory Peck (Római vakáció), John Megna (A keresztapa 2), Alice Ghostley (Diploma előtt), Robert Duvall (A keresztapa, A keresztapa 2, Apokalipszis most), Richard Hale (Ben-Hur), Dan White (Érik a gyümölcs, A gonosz érintése)
- Többen is negyvenes éveikben hunytak el a színészek közül: John Megna 1995-ben, Frank Overton 1967-ben, James Anderson 1969-ben.
- Még életben van: Robert Duvall (84), Mary Badham (63), Philipp Alford (67).
- Dill, a tudálékos kisfiút karakterét Harper Lee, az eredeti könyv szerzője gyerekkori jóbarátjáról, Truman Capotéről mintázta, és a regény ezen felül is számos önéletrajzi elemet tartalmaz.
- A filmben szereplő zsebórát Harper Lee ajándékozta Gregory Pecknek, a regényben nem szerepel.
- A számomra különösen kedves módszerrel küzdő, passzívan engedetlen polgárjogi mozgalom már az 1950-es évek elején megkezdődött, az első igazi eredményt azonban csak 1964-re sikerült elérni.