Cselekmény: Történetünk Medellinben játszódik, amely a drogháborúk miatt ekkoriban a világ egyik legveszélyesebb városának számított. Főszereplőink egy csapat fiatal, akik jobb esetben alkalmi munkákból, rosszabb esetben motorok és autók lopásából, kábítószer terjesztésével szereznek pénzt. A bandák mellett a rendőrség talán még nagyobb veszélyt jelent, ezért ha keresni kezdi őket bárki, azonnal arrébb költöznek szokásos helyükről meghúzni magukat. Rodrigo nem ilyen, ő a bűnözés helyett punk bandában szeretne dobolni. Egyikük egy rendőrt lő le, ami szinte felér egy halálos ítélettel...

Téma: A város fiataljainak kilátástalanjairól kapunk életképeket, ahol a halál már megváltás, ahol az erőszak annyira a mindennapok része, hogy természetes. Nem szociodráma, nem a nincstelenség vagy az elnyomás kilátástalanságát mutatja meg, hanem az erőszakét. Bár erre nem utal semmi, talán vehetjük általánosabban, egyetemesebben is egy pesszimista élet leírásaként.

Tartalom: Életképeket látunk, tehát epizodikus. A címszereplő Rodrigo sem igazán főszereplő, nincs is cselekményszála, egyszerűen csak lődörög a városban iskola és munka híján, így kapcsolódnak hozzá a többiek történetei. Annyival szerencsésebb helyzetben van a többieknél, hogy van egy álma: dobos szeretne lenni, noha azt se érti, miről énekelnek az angol nyelvű punk bandák és felszerelése sincs. Maga sem tudja mi bántja, de képtelen egy helyben maradni és mindenkivel összezördül, elhunyt anyja idilli képe után sóvárog, amit érthetünk az ország szebb múltja utáni vágyakozásként. Amúgy is megfigyelhető egy generációs szakadék, az idősebbek normális életet élnek, a legkisebbekre látszólag normális jövő vár, egyedül Ridrigoék nemzedéke tűnik leveszettnek. A többi fiatal fegyveres rablásokban vesz részt a lehető legamatőrebb módon, és ha kezd a talaj forró lenni, meghúzzák magukat. Akit elkapnak, azt megkínozzák és megverik, a szülők pedig tudomásul veszik, szinte megkönnyebbülve. A fiúk közül kiemelkedik Adolfo, aki vezéregyéniség és ügyesen dolgozik, de remekül leírja a helyzetet, hogy a bújkálás közben unalmában hazamegy anyjához hogy füvezzenek egyet és lelő egy idegesítő alakot. Nem spoilerezem el, mi a vége, de a rendező példaképe nem véletlenül volt Az elhagyottak, ahogy a cím is nyilvánvaló utalás az olasz neorealizmus A sorompók lezárulnakjára (Umberto D).

Forma: Kézikamerás a képi világ, félig-meddig dokumentumfilmre hajazó, amihez jól passzolt, hogy a színészek helyi amatőrök voltak. De ennél sokkal több, bár nem sikerült megfejtenem; nem látványosan, de a kamera rengeteget mozog és sok a tudatosan beállított, kissé szokatlan kompozíció - leginkább Ghatakra emlékeztetett, és ettől sokkal komolyabbnak, mélyebb. A zene természetesen nyers és hangos, dallamtalan punk.

Élmény: A Bosszúállóknál panaszkodtam már egy sort, hogy az mennyire hamis (ami nem baj, hiszen az a célja), ezért egy ilyen film azonnal gyomron is vág az őszinteségével. Ha nem is annyira nyomasztó, mint Az elhagyottak, méltó utódja.

Érdekességek:

- Medellin Kolumbia második legnagyobb városa, hírhedtsége onnan jött, hogy a drogvezér-legenda Escobar itt alapította meg szervezetét az 1980-as években, ennek volt köszönhető, hogy ez a város lett a drog fővárosa és hogy ennyire elharapózott a bűnözés. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Escobar 1993-as halálával drámaian visszaesett a bűnözés.
- A film autentikusságát jelzi, hogy a helyi szereplők közül többen meghaltak a bemutató előtt.

Cselekmény: Az Azgard bolygóról származó tesseract egy olyan energiaforrás, amit a földiek megpróbálnak szabályozni, hogy energiát és egy esetleges azgard támadás elleni fegyvert készítsenek belőle. Ezt szerzi meg magának az azgardi elit fekete báránya, Loki, hogy erejével a titokzatos szövetséges, a chitaurik segítségével bosszút állhasson a Földet kedvenceként számontartó testvérén, Thoron. A földi mércével isteneknek számító azgardiak ellen végül a bolygó szuperhőseit hívják össze, hogy egyesítsék erejüket: a szupererős és elpusztíthatatlan pajzsú Amerika Kapitányt, a szuperfegyverekkel telepakolt Vasembert, az orosz kém Fekete Özvegyet (Scarlett Johansson), a szupererős, de irányíthatatlan Hulkot (Mark Ruffalo) és a tökéletesen célzó íjászt, Sólyomszemet (Jeremy Renner). A támadást sikerül megállítani, és hogy felkészüljön az esetleges további támadásokra, Vasember és Hulk megpróbál az azgardi erő segítségével mesterséges intelligenciát létrehozni védelmül. Csakhogy a tudatra ébredt valami azonnal a bosszúállók ellen fordul, mert szerinte csak az emberiség kiirtásával és egy új faj megteremtésével lehet megvédeni a bolygót...

Téma: A szuperhősös filmekben általában a "zseniális" gonosz egy közepesen debil világmegváltó ötletet próbál megvalósítani, a szuperhősök pedig érvelés helyett erővel győzik meg, hogy ne tegye. A négyrészes filmsorozat első része nem ilyen, Loki egyszerűen csak felmondja a lebutított jobboldali politika elvét, miszerint egy társadalom akkor jó, ha hierarchikus. A második fllmben az öntudatra ébredő mesterséges intelligencia, Ultron az evolúciót próbálja meglendíteni az emberiség kiiktatásával, a harmadik és negyedik részben pedig az első rész óta a háttérben a szálakat mozgató Thanos (Josh Brolin) lép előtérbe, aki a túlnépesedésben látja a világ minden baját és ezt faék egyszerűséggel a fél világ kiirtásával próbálja megoldani.

Tartalom: Eléggé sablonos a felépítés, az egyénieskedő szuperhősöket kell egy csapatba terelni, de ez látszólag nehezen megy, mert a legkisebb apróságra besértődnek, mint a gyerekek, mintha nem lehetne félretenni a nézeteltéréseket, ha munkáról van szó. Akciójelenetek és magvas egysoros klisék teszik ki a játékidőt, amibe szerencsére sok poén is került. Ami számunkra sokkal érdekesebb, az az univerzumépítés, amit talán a Csillagok háborúja kezdett először. Arról van szó, hogy minden (a legtöbb) főbb karakter saját filmmel indult, és ezeket a karaktereket és sztorijukat terelte össze a Bosszúállók-sorozatban a képregényrajongó rendező. Így nincs szükség a karakterek bemutatására, hiszen más filmekből már ismerjük őket, de közben az is megnézheti nyugodtan, aki nem látta ezeket (én nem láttam, tehát elhihetitek nekem, hogy tényleg így van). Ugyanakkor kétlem, hogy ezekben az egyéni filmekben komolyabb mélységet kaptak volna a karakterek. A fő cselekményszál Vasemberre összpontosít, de Amerika Kapitány kapta a legtöbb játékidőt. Az átláthatóság kedvéért itt egy idővonal az eseményekről.

Forma: Erről se fogok elismerően nyilatkozni :D Szépen ki van mérve minden, de a CGI még mindig nem tart ott, hogy helyettesítse a valóságot, főleg a fizika terén látszódnak fájdalmasan ezek. Úgy tűnik, a kézikamerás rángatást kezdik elhagyni, de még így is sokszor túl gyorsak a vágások, ami ugyan akciós jelleget ad, de nem lehet látni, mi történik. Tökéletesen alkalmazzák az apró trükköket a hangulat fokozása érdekében, de hiányoznak a látványos, innovatív megoldások. Pedig képesek lennének rájuk, hiszen pl.a második rész látomásos jelenetei már egész korrektek voltak. A zene és a színészi játék nem tudott igazán kibontakozni, az akciójelentek nem moltak túl kreatívak, ebben még mindig a távol-keleti filmipar a legmenőbb.

Élmény: Persze, hogy hiányoznak az innovatív megoldások, hiszen ez nem egy művészfilm, ami először eléggé mellbevágott, mivel elég régóta kizárólag "normális" filmeket nézek. Ez színtiszta Hollywood, teremtenek nekünk egy világot, amiben elmerülhetünk, miközben gondoskodnak arról is, hogy eleget nevessünk, izguljuk, örüljünk. Ennek ellenére nálam épp azok a részek működtek a legjobban, amikor leült a tempó és akció helyett lelkizős jelenetek jöttek. Szóval kikapcsolódásnak remek, képregényrajongóknak kötelező és biztosan nagy élmény, a 2010-es évek meghatározó darabja, de nem egy értékes klasszikus.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Mark Ruffalo (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Spotlight), Scarlett Johansson (Elveszett jelentés, A tökéletes trükk), Jeremy Renner, Anthony Mackie és Evangeline Lilly (A bombák földjén), Clark Gregg (Közönséges bűnözők, Magnolia), Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting), Samuel L. Jackson (Szemet szemért, Nagymenők, Jurassic Park, Tiszta románc, Ponyvaregény, Csillagok háborúja, Kill Bill, A Hihetetlen család), Gwyneth Paltrow (Tenenbaum a háziátok), Stan Lee (Pókember 1-2), Harry Dean Stanton (Bilincs és mosoly, Two-Lane Blacktop, A keresztapa 2, A nyolcadik utas a halál, Párizs Texas, Halálsoron), Don Cheadle (Boogie Nights), Thomas Kretschmann (A zongorista), Linda Cardellini (Túl a barátságon), Andy Serkis (A gyűrűk ura, A tökéletes trükk), Julie Delpy (Három szín: kék, fehér, piros, Mielőtt éjfélt üt az óra), Josh Brolin (Kincsvadászok, Nem vénnek való vidék), Benedict Cumberbatch (12 év rabszolgaság), Zoe Saldana (A Karib-tenger kalózai, Avatar), Vin Diesel (Ryan közlegény megmentése), Benicio del Toro (Közönséges bűnözők, Blöff), Terry Notary (Avatar), Kenneth Branagh és James D'Arcy (Dunkirk), John Slattery (Spotlight), Marisa Tomei (A pankrátor), Michelle Pfeiffer (Sebhelyes arcú), Natalie Portman (Leon a profi, Szemtől szemben, Csillagok háborúja, V mint vérbosszú)
- Stan Lee tavaly hunyt el 95 évesen.
- A Marvelt 1939-ben alapították kifejezetten képregényes célla, első karakterei a Fáklya és Namor voltak, Amerika Kapitány csak 1941-es, a többiek pedig már csak az 1960-as években születtek meg.
- A negyedik rész akkora siker volt, hogy felküzdötte magát a top 10 legnagyobb bevételű film közé.

Cselekmény: ...avagy "nagyi". Bila és Nopoko falusi gyerekek, barátok. A falu szélén egyedül élő idős nőt a falusiak boszorkánynak tartják, de miután segít bújócskában Nopokonak, a gyerekek megkedvelik, különösen a rosszcsont Bila kezd vele sok időt tölteni. Eközben a faluban is zajlik az élet: kigyullad egy raktár, az egyik friss házas nő megelégelve részeg férje tehetetlenségét inkább korábbi szerelmével hetyeg,.. stb.

Téma: Talán nincs központi témája, bár egy kritika felvetette, hogy a gyermeki és a felnőtt világ szembeállításáról lehet szó. A fő cselekményszál a nagyi igazságtalan kiközösítére fut ki, de inkább a falu/élet sokszínűségét láthatjuk, ahol van rossz és jó is egyaránt.

Tartalom: Itt van például Bila, aki egy rosszcsont, de nemcsak kedvesen értve, hiszen simán lop, hazudik - van viszont igazságérzete és bátorsága. Bila apja szigorú, de jogosan van kiakadva fiára, és feleségével való viszonya mutatja (aki elnézőbb a fiúval és férjét szexszel zsarolja), hogy azért alapvetően ő se csak egy állandóan szigorú ember. A sokféle karakter mellett két főbb cselekményszál van: az egyik a házasságtörő nőé, aki megunva férje állandó részegeskedését volt szerelménél talál vígaszt (aki főállásban csaló koldus). A részeg férj azért iszik, mert folyton semmibe veszik, pedig ő a falu legértelmesebbje. Teht ebből is látszik, hogy nem akar leragadni a történet az élesen elválasztható jó-rossz tulajdonságoknál, mindenben megtalálható mindkettő. Ami a nagyit illeti, spoiler: azért közösítették ki, mert árva volt, aztán ráaggatták, hogy boszorkány, pedig Bilával való viszonya mutatta meg, hogy hasznos tagja lehetett volna a közösségnek. Végül Nopoko és Bila kapcsolata érdemel még egy kis szót, akik barátok, de már látszik, hogy ahogy kamaszodnak, lassan szerelembe fog fordulni a dolog - egyelőre azonban megáll a gyerekes hajzhúzásnál.

Forma: Számomra ez volt a film legfőbb erénye is, a Nopokót alakító kislány már majdnem ki tudta ezt fejezni arcjátékával, pedig a szereplők az afrikai filmek többségéhez hasonlóan amatőrök voltak. A többség természetesnek tűnt. Képileg nem volt annyira izgalmas, de az afrkai táj természetes színei szépen mutattak a színes filmen, fekete-fehérként sokat vesztett volna. Gyakoriak voltak a távoli felvételek, azaz némileg "dehumanizálták" az eseményeket a szereplők természetbe helyezésével, személyes érzéseik eltörpítésével. A zene is a könnyeddebb, "ilyen az élet" hangulatot hordozta a drámai részek ellenére is.

Élmény: Elvileg egy hagyományos mesén alapul a történet, érződik is az egyszerű egyetemessége. Azt hiszem, egy szeretetteljes, életképekkel teli film akart lenni, az a melegen humaista féle, amit szeretek, de ezúttal sajnos kevésbé jött át a szándék, mégha voltak is ilyen pillanatai.

Érdekességek:

- Burkina Faso nyugat-afrikai, soknemzetiségű ország, mai lakosságának ősei a 8. századtól kezdtek megtelepedni az amúgy őskor óta lakott vidéken. Jelenlegi határai a 19. század végi francia gyarmatosítás során alakultak ki, függetlenségüket 1960-ra vívták ki. Ekkor még folyójuk után a Felső-Volta nevet viselték, 1984-ben nevezték át magukat mai nevükre, ami "becsületes emberek országát" jelenti.
- Burkina Faso az egyik legtermelékenyebb afrikai ország filmgyártás terén és náluk van a legnagyobb afrikai filmfesztivál is.
- A rendező tavaly hunyt el 64 évesen tisztázatlan körülmények között, bár mintha a Wikipedia vonatkozó cikke öngyilkosságot sejtetne.

Cselekmény: Suzuki egy ember, ami egy élőlény, olyan mint a paradicsom, csak fejlett agya van és szembefordítható hüvelykujja, amivel sokmindenre képes, például paradicsomot szedni, hogy eladja pénzért. A pénzt áruk cseréjére használják, mint például Anete, aki a pénzért úgynevezett parfümöt vesz, amit kicsit több pénzért elad. Ebből vesz családjának paradicsomot, amit sertéshússal megesznek. (A sertés egy élőlény, mint az ember, csak nincs fejlett agya, szembefordítható hüvelykujja és pénze.) Ha a paradicsom szaga kellemetlen, az az ember számára ehetetlen és kidobják...

Téma: Az esszészerű film az emberek közötti egyenlőtlenségre világít rá, a rendszer visszásságaira, az utolsó gondolata pedig az, hogy akinek nincs pénze és tulajdonosa, az szabad, amire az ember leginkább vágyik.

Tartalom: A félig-meddig dokumentumfilm azzal indít, hogy ez nem kitalált történet, majd a paradicsomtermelő Suzukiból kiindulva a Sivatagi show stílusában beszélni kezd a földi életről, elsősorban az emberekről. A paradicsom útját követve eljutunk a középosztálybeli Anetehez, majd a szeméttelepre, ahol leválogatják a disznóeledelnek még alkalmas szemetet a malacoknak, a többit pedig meghagyják a szegényeknek, akik pénz és gazda híján szabadok. De az egész filmet áthatja az ironikus hangvétel, nyilván nem irigyelhetjük a nyomorgók szabadságát sem. Végül a kezdettel ellentétben elmondja, hogy nem is a valódi szigeten forgattak és egyes szereplők színészek, de a többi igaz. Tehát a gyorsan szövegelő, sok információt és gondolattöredéket közlő beszélő inkább csak stimulál minket és gondolkodásra ösztönöz, nem pedig elvezet egy pontba, mégha elsőre úgy is tűnik. Ezért nem is megyek bele a gondolatvezetésébe, ami szokásos szocialista üzenetnek tűnhet. A mygar címet nem vágom igazán, az eredeti "virágok szigetét" jelent, ami a létező hely neve.

Forma: Mint a gondolatok sebessége, a film is gyorsan pörög sok vágással, ráadásul a képek gyakran jelképekkel, többletjelentéssel terheltek, nem is lehet elsőre feldolgozni mindent. Ez nem csak azt jelenti, hogy pl. Suzukit tudományos környezetbe helyezve demonstrálják, hanem előfordulnak animált kollázsok is. A képek nem is mindig illusztrálják az elhangzottakat, hanem gyakran azzal ellentétesek, így ironikusak vagy éppen valami teljesen más, de hozzá kapcsolódó dolgot mutatnak (pl. Jézustól, aki zsidó, hamar eljutunk a holokausztos dokumentumfilm-bevágásokig, pedig csak a zsidó szó jelentését magyarázza). A film végéig a narrátor monoton, csak ott kezd nagyobb beleéléssel beszélni, amikor a szabadsághoz érünk, és ekkor lesz hangsúlyosabb a zene is.

Élmény: Izgalmas, élvezetes formája a filmnek, amikor így sebtében, félig viccesen, meghökkentően, informatívan, elgondolkoztatóan közvetítenek valamit több rétegben, de nem irányítva, hanem inkább teret adva a további gondolatoknak (ellentétben a túl emelkedett Godard-ral). Kicsit olyan, mint a Tire die és a Nap nélkül szerelemgyereke.

Cselekmény: A második világháború végefelé a szenegáli katonák hazatérnek Diatta vezetésével, aki a törzsőrmesterségig vitte, de előtte ideiglenesen Thiaroyéban helyezik el őket egy szögesdrótokkal körbevett barakkban. Az ellátmány csapnivaló, ráadásult Diattát amerikai fekete dezertőrnek hiszik, ezért az amerikai katonai rendőrség jól helybenhagyja. Bosszúból társai elrabolnak egy amerikait, amíg vissza nem kapják Diattát, de ez a francia vezetést borítja ki, hiszen az amerikai mégiscsak fehér...

Téma: A film a thiaroyei mészárlásnak állít emléket (bocs a spoilerért), ami kiváló alkalom bemutatni a francia gyarmati uralmat és rasszizmust, illetve némileg rávilágít arra is, hogyan kezdett összeomlani a francia birodalom.

Tartalom: Szóval Diattáék épp hazaérkeznek, a családja örül neki, a fehér főnökének már kevésbé, pedig Raymond kapitány igazán jó arcnak tűnik. Később kiderül, az ellenszenv abból adódik, hogy Diatta faluját kiirtották a franciák, miután nem voltak kellően együttműködőek, mint az Emitaiban. Az még a Vichy-kormány alatt volt, érvel Raymond, de Diatta már látja, hogy nincs különbség. Diatta egyébként átmeneti karakter afrikai és európai műveltséggel, ami nevetségessé teszi felettesei rasszizmusát, hiszen műveltebb náluk. A rasszizmus legszebb példája az, amikor betér egy fehér bordélyba, ahol először amerikainak hiszik és rögtön megduplázzák az áraikat, de amint kiderül, hogy helyi fekete, kidobják. De térjünk vissza az átmenetinek szánt táborhoz, ami kifejező jelképe a gyarmatbirodalomnak, annyira nyilvánvalóan, hogy még a katonák nevei is országnevek. A fő gondolata az, hogy bár a harcból (amihez egyébként semmi közük) egyenlően vették ki részüket, másodrendűként kezelik őket, ez pedig elvezet oda, hogy miután harcoltak a franciákért, mostantól afrikáért fognak. A történetvezetés végre kellően drámaira sikerült, ügyesen szerettetnek meg velünk karaktereket és tartják viszonylag könnyed hangulatban a sztorit, hogy annál hatásosabb legyen a vége.

Forma: Hasonlóan a Mad Max 2-höz vagy a Délhez itt is egy főbb helyszínre korlátozódk a cselekmény, de bármennyire is jelképes, nem élnek vele. Van pár jobb beállítás, itt már komolyabb a színészi teljesítmény, mint Sembene korábbi filmjeiben, de őszintén szólva nem sok erényt találtam benne. Érdekesség, hogy a film operatőre a Parázsló évek krónikáját rendező Lakhdar-Hamina.

Élmény: Részben értem, hogy meg kell teremteni a történelmi filmjeinket, ugyanakkor kissé idejétmúltnak érzem ugyanazt a témát újra és újra elővenni még az 1980-as években is, Nem érintett meg különösebben, de egész szórakoztató volt.

Érdekességek:

- Sembene kiváló érzékkel készít olyan filmeket, amik kiverik a biztosítékot, és nemcsak Szenegálban, de számomra megdöbbentő módon még 1988-ban is képesek voltak a franciák betiltani.
- A thiaroyei mészárlás áldozatainak száma kb. 35-70 fő volt, de a táborban kb. 1300-an voltak. Hogy csitítsák a kedélyeket, de Gaulle gyorsan kifizettetett mindent, ugyanakkor több zendülőt így is börtönre ítéltek.