Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: A történetben XV. Lajos óriáslegyezőt kap ajándékba, amely egyben varázslatos is... A sztori ennyi, semmi különös, hacsak nincs benne valami korabeli kikacsintás a nézőre, amiről nem tudhatunk. De sajnos még látványvilágra sem hozza a megszokott Melies-szintet, néhány egyszerű áttűnés van benne. Bár ha belegondolok, Melies-nél mintha korában még nem láttam volna ilyet. Szóval összességében csalódás volt, ennél jobbakhoz vagyok szokva.

Cselekmény: Polgárháborús Japán, 16. század. A Takeda klán vezérére, Singenre megszólalásig hasonlít egy piti tolvaj (Nakadai Tacuja kettős szerepben), akit ez ment meg a kivégzéstől. "Egyszer majd jól fog jönni" alapon magukhoz veszik, és valóban, egy ostrom során életét veszti a nagyúr. A klán érdekében titokban tartják a halálát, de a tolvaj kezdetben nem igazán akarja vállalni a szerepet és a nagyúr bizalmasai sem rajonganak a jöttmentért, ám a tolvaj hamarosan belátja, hogy tartozik ezzel megmentőjének...

Téma: Nem olvastam sehol meggyőző összefoglalót, talán nincs is neki kiemelt gondolata (vagy szokás szerint csak én nem tudtam összekapcsolni a történettel). Mindenképpen benne van a szokásos "westernes" átmeneti korszak megjelenítése a hagyományos és a modernebb Japán között, de az igazi téma inkább az identitás lehet vagy ahhoz kapcsolódhat, hiszen a történet nagyját az teszi ki, ahogy a tolvaj megpróbálja utánozni a nagyurat. Valószínűleg ez a kísérlete valamilyen módon jelképezi Japánt, de talán még magát Kuroszavát is, aki ekkor ugye eléggé a mélyponton volt.

Tartalom: Úgy indul, mint egy színházi előadás, felvezetve a hasonmást (japánul "árnyék") és későbbi jelentőségét, majd el is felejthetjük egy darabig és Singenre koncentrálunk, ami miatt többek között nem éreztem az identitás kérdését a fő témának. Singen egyike a legerősebb földesuraknak, nem is áll rosszul, de lövés éri. Érzi, hogy nincs sok ideje hátra, és úgy gondolja, csak akkor maradhat fenn a klán, ha visszahúzódnak saját területeikre védekezni. De ehhez egység kell és elhitetni az ellenséggel, hogy még életben van, ekkor tér viszza a tolvaj, aki sokat nem változott. Hogy vállalja a feladatot, szükség van arra, hogy megértse Singen szerepének fontosságát. Innentől kezdve lehetne azzal játszani, hogy a szerep hatására hogyan alakul át ténylegesen a tolvaj és hogy az identitást mennyire határozza meg, hogy mit hisznek rólunk az emberek és mi magunkról. De mégsem erről szól igazán, nincs központi súlya a karakternek, erősebben jelenik meg talán a történelemlecke. Ami a westernnek a vonat és a századforduló, az Japánnak a puska és a 16. század vége. Singen egyértelműen egy hagyományok szerint élő alak, ezt igyekszenek még a hasonmással is fenntartani bizalmasai. Vele szemben legfőbb ellenlábasa már európai szokásokkal is bír és puskákkal harcol, ami ellen Singenék tehetetlenek. Valószínűleg van valamilyen jelentősége a kereszténységnek is, hiszen ezen európaiság mellett többször kiemelik, hogy a tolvajra keresztrefeszítés várt volna. A tolvaj talán megtestesítője a régi Japánnak és Kuroszavának is, hiszen már csak egy gyenge utánzata dicső múltjának, akinek addig van hatalma, amíg az emberek ezt megadják és elhiszik neki. Kuroszava életével ez annyiban lehet párhuzamos, hogy a talán már csak egykori önmaga árnyékaként tekintett magára, hiszen folyamatosan problémákkal küzdött, amit a Dodeszukaden sikertelensége tetőzött be.

Forma: Ha nem is a legérdekesebb látványvilágú, mindenképpen az eddigi legszebb Kuroszava-filmről van szó. Hasonlóan élénken színes, mint a Káosz, de még egyben megvan benne a Dodeszukaden stilizált, festett világa is, ami különösen az álom-jelenetben nagyon mutatós. Nagyköltségvetésű film volt, többezer statiszta vonult fel tetszetős jelmezekben, a japán várak és belső terek pedig mindig szépek. És persze nem maradhat el a no-szerű, japán minimalizmus sem, ezzel indul a film, egyszerűen csak ülnek és beszélnek a szamurájfilmek szertartásosságával egy üres teremben, és ez tök hatásos mindig. A csatajelenetek szépen koreografáltak, vannak szép beállítások, egyszóval minden nagyon jól néz ki, de ezek nem igazán támasztják alá a film témáit. Ha az identitáskérdést akarták volna kiemelni, akkor hatásosabb lett volna sokkal, ha nagyobb teret és több közelit kap Nakadai, de ahogy emítettem, jelentőségéhez képest kissé súlytalanként tartották (és talán szándékosan, hiszen pint az a lényeg, hogy nem ő a lényeg). Nem jöttem rá, mi okból, de gyakran látványosan elhúzták az apró, jelentéktelen részletekkel való pepecselést, mint pl. amilyen az udvar megtisztítása vagy a lövés demonstrációja. Apró érdekesség, hogy az utolsó negyedórában már nem hangzik el párbeszéd, de ez sem ad hozzá.

Élmény: Szóval külsőre nagyon szép film, de kissé felszínesnek éreztem (vagy átsiklottam a lényeg felett). Ebből a helyzetből más jellegű filmet hoztam volna ki, persze én nem vagyok Kuroszava és nem nyertem vele Cannes-ban :D

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Nakadai Tacuja (Hét szamuráj, Testőr, Harakiri, Menny és pokol, Káosz), Jamazaki Cutomu (Menny és pokol), Nezu Dzsinpacsi és Rju Daiszuke (Káosz), Baiso Micuko (Enyém a bosszú), Simura Takasi (A dzsúdó legendája, Tora no O o Fumu Otokotacsi, A vihar kapujában, Oharu élete, Élni, Hét szamuráj, Véres trón, Testőr, Menny és pokol)
- A film annak köszönhetően jött létre, hogy Coppola és a Csillagok háborújának köszönhetően pénzben úszkáló Lucas támogatást szereztek neki. A pénzt részben Kuroszava úgy próbálta előteremteni, hogy whiskey-reklámokban szerepelt, ebből lett később ugye az Elveszett jelentés.
- Törilecke jön :) A Takeda-klán a 12. században jött létre. Singen (1521-1573) a filmmel ellentétben betegségben hunyt el. 1540-ben saját apját puccsolta meg, hogy megkaparintsa a klán vezetését, de ezt később visszakapta, amikor egyik fia szintén szervezkedni kezdett ellene.
- Aggresszívan terjeszkedett, csak pechére épp ekkor terjeszkedett szintén aggresszíven Oda Nobunaga (1534-1582) is, filmbéli ellenfele, akivel 1572-ben csaptak össze először, a filmbéli nagy csata pedig 1575-ben esett meg, amit Nobunaga fölényesen megnyert a viszonylag újnak számítű puskáknak köszönhetően, elpusztítva ezzel a Takeda-haderő nagy részét. 1582-ben vesztette életét egy összeesküvésben. Bár nem érte meg, nagy szerepe volt az ország egyesítésében, amit filmben is látható szövetségesei fejeztek be.
- Singen fia, Kacujori (1546-1582) azonban még 1582-ig harcolt ellene, amikor végleg legyőzték.

Cselekmény: 1942, Egyiptom. A német csapatok már Alexandria közelében járnak, ami ekkor még brit uralom alatt volt. A lecsúszó, de még jómódú családból származó kamasz Yehia az amerikai filmek szerelmese. Eközben nagybátjya, Adel hazavisz egy részeg brit katonát, hogy igaz egyiptomi hazafiként végezzen vele, de beleszeret a kisfiús külsejű Tommyba. A harmadik szálban a zsidó Sarah románcát láthatjuk a szintén ellenálló és egyben munkásmozgalmi Ibrahimmal...

Téma: Fenntartom természetesen a szokásos dolgokat, azaz hogy kívülálló lévén nem látok rá az esetleges egyiptomi kulturális utalásokra. De ezek nélkül is látható, hogy gyakorlatilag egy önéletrajzi film Chahine több oldalát megvillantva, illetve részben maga az ország identitása is megjelenik.

Tartalom: A fent megemlített három cselekményszál elég véletlenszerű módon jelenik meg, de még maguk a cselekeményszálak sem feltétlenül "egyenesek", sok bennük az ugrás, sok az epizód. A történet gerince Yehiáé. Eredetileg talán nem így volt tervezve, mert elég kiegyensúlyozatlan lett, a másik két szál sokkal rövidebb, és ehhez még kapcsolódnak életképek is mellékszereplőkkel, szóval épphogy csak kiemelkedik közülük a másik kettő. Yehia kamasz filmbuzi, egy órai felelete során döbben rá, hogy színész akar lenni (lehetőleg amerikai filmekben) - innen a filmcím, hogy miért épp Alexandriába kellett születnie. Nyomon követhetjük kezdeti próbálkozásait, ambícióját, annak eredetét (családi nyomás, lelkiismertfurdalás halott bátyja miatt, talán szerelem is). Adel és Tommy homoszexuális szerelme gondolom Chahine első valódi szexuális élménye lehet vagy legalábbis rádöbbenése, hogy a férfiakhoz vonzódik. Sarah és Ibrahim vélhetően a társadalmi-politikai nézeteit tükrözik, ahol Sarah a kisebbséget és új életet jelentheti, Ibrahim pedig a szabad, baloldali szellemiséget. És ezen felül még sok más téma is megjelenik Egyiptom britekhez való viszonyáról, a családi körülményeiről, az igazságról, az erőszakról... stb. A fő jelkép maga a nyüzsgő, sokszínű világváros, Alexandria, ahol jelen van a munkás és a hercegnő, az új-zélandi és a német, a zsidó és a keresztény... stb.

Forma: A legszembetűnőbb technika a fekete-fehér, archív, háborús felvételek gyakori alkalmazása, ami éles ellentétben áll a színes, élettel teli várossal. Helyzettől függően ezek a bevágások hol ironikussá, hol életszerűbbé teszik a filmet. De szívesen alkalmaz fiktív bevágásokat is a film a múltból vagy a szereplők gondolataiból, sok a montázs-jellegű részlet. Ez pörgőssé, kaotikussá teszi, mint amilyen egy ugrándozó emlékezet vagy egy nagyváros, és ettől modern hatású lesz, ahogy viszonylag távoli asszociációk kerülnek be rövid időre a cselekménybe. Időnként a kamera is felveszi a karakter hangulatát és szokatlan szögbe kerül, de ez sajnos nem túl gyakori.

Élmény: Kicsit olyan, mint az Amarcord és a Tükör elegye. Bár drámának van feltüntetve, enyhén áthatja egy könnyed, humanista, egymással törődő szemlélet, amit szeretek egy filmben. Átélhető, helyenkét látványos, élvezhető és szerethető film.

Érdekességek:

- Gerry Sundquist (Tommy) 1993-ban, 37 évesen vonat alá ugrott

Cselekmény: 1970-ben Chilében a szocializmust meghirdető Allende nyerte a választásokat. A dokumentumfilm-trilógiában a rendező 1972-1973 során ezt az átalakulást szerette volna megörökíteni. Az első részben az 1973-as márciusi választásokkal foglalkozik és hogy hogyan próbálta az ellenzék akadályozni a munkát. A második részben az első Allende elleni, 1973. júniusi puccs jelöli a harciasabb témák kezdetét és a sikeres, 1973. szeptemberi puccs a végét. A harmadik részben a nagypolitika helyett a helyi események kerülnek terítékre, ahogy a munkások lassan öntudatra ébrednek és szervezkedni kezdenek, lassan kiváltva az államot.

Téma: A rendező tehát a szocialista átalakulást szerette volna megörökíteni, ehelyett azonban az ország összeomlását sikerült dokumentálnia. A téma a szokásos latin propagandafilmé: az elnyomott nép végre a maga kezébe veszi a hatalmat, amit az elnyomó imperialisták próbálnak akadályozni, de a fejlődést nem lehet megállítani.

Tartalom: Az 1973-as választásokkal indítunk, amelyet a kormányzó elnök, Allende pártja elveszít (külön elnöki és országgyűlési választások vannak). A megszólaltatott, mellette demonstráló támogatói lelkesek és hálásak, bőrükön érzik életkörülményeik javulását. A többségben ellenzék azonban képes politikailag is akadályozni a szocialista programot, és az utcán is zavargásokat kelt, valamint a sztrájkokkal bénítja az amúgy is nehéz gazdasági helyzetet. A narráló rendező igyekszik időrendben haladva, logikus kapcsolatokkal felépíteni az eseményeket, ugyanakkor mindezt teljesen egyoldalúan teszi, az ellenzéki oldal érveit sosem halljuk igazán, megmozdulásaik hazugságnak vagy egyszerűen rossznak vannak beállítva, innentől kezdve pedig ez egy propagandafilm függetlenül attól, hogy igaza van vagy nincs. Általában az aktivista munkások vannak megszólítva, akik a szokásos kommunista sablonszövegeket mondják, és ilyenkor felvetődik az emberben, hogy értik-e, amiről beszélnek. Ezek a megszólalások az épp felvetett helyzetekre reagálnak. A második részben már az erőszak dominál, hiszen eleve két puccs közé esik, talán kevesebb a megszólalás is és több a rendezői mesélés. A munkások fegyverkeznének a hadsereg ellen, de Allende nem támogatja. A harmadik rész váratlanul visszaugrik az időben és egy másik nézőpontból kezd mesélni arról, amit részben már megemlítettek az első részben: az ország működését akadályozó ellenzéki erőt kiváltandó, a munkások maguk kezdik megszervezni az állami feladatokat, ezzel öntudatra ébrednek és elvetik egy új társadalom alapjait.

Forma: Mivel dokumentumfilmről beszélünk, formailag nem olyan izgalmas, egy mozgó kézikamerával vesz mindent, ahogy leszólítja az embereket. Látható, hogy nem megrendezettek az interjúk, de vannak így is beszédesebb beállítások, bár nem túl sok, de ezek sem biztos, hogy Guzmanéktól származnak, hiszen tévétársaságok felvételeit is felhasználták. Némileg kivétel a harmadik rész, annak is elsősorban a vége, ahol már van aláfestőzene és jelképesebbek a felvételek, ahogy a munkások a ködös, semmibe vesző sivatagos részen bandukolnak az ismeretlen jövő felé. Ikonikus felvételei közé tartozik a kormányépület bombázása, illetve az első puccs során a puccsot közvetítő kamerással szembeforduló és agyonlövő katona. De ez utóbbi nem saját felvétel, az előbbiről pedig nem tudom.

Élmény: Elsősorban fontos kordokumentum mivolta miatt jelentős a film, és én is jobban szerettem a számomomra ezen a vonalon etalonnak számító A tűzhelyek óráját, ami egy szépen, logikusan felépített esszé képekkel megtámogatva függetlenül a mondanivalójától. Igen, mert ez itt most sokkal jobban zavart. Talán korunk politikai és médiaviszonyainak köszönhető, talán csak érettebb vagyok már, mint egy huszonéves, de nagyon bosszantott, hogy ennyire egyoldalú és finoman szólva sem tárgyilagos a film.

Érdekességek:

- A film és a rendező is természetesen "be volt tiltva" Chilében. Guzman csak az 1990-es években tért vissza hivatalosan, és forgatott is egy negyedik részt hozzá, amiben felgönygölíti, mi történt a puccs óta.
- Törilecke jön :) Az első zavaró dolog, hogy nem vázolta fel pontosan a politikai helyzetet. Elnézést, ha hülyeségeket beszélek, nem ismerem a régió történelmét, de amennyire kiolvastam a Wikipédiából, már az 1960-as években is jelentős javulások következtek be az alsóbb rétegek életminőségében, csak nyilván nem olyan radikálisan, mint Allende alatt.
- A második zavaró dolog, hogy a népakaratként állítja be a szocialista mozgalmat, holott - bár Allende megnyerte az 1970-es elnökválasztást 1%-kal - , az 1973-as parlamentit már csúnyán bukta 14%-kal. Ez persze valóban az ellenzék és az Egyesült Államok ténykedésének volt köszönhető, de hát arról szól a politika, hogy próbálunk ügyesen evickélni és nem lehetetlen helyzetekbe sodródni.
- Zavaró a kettős mérce, amivel a sztrájkokat és tüntetéseket jellemzi, és amilyen gyakran felhozza az amerikai ellenszelet, annyira hallgat a szovjet hátszélről.
- Allende 1908-ban született, orvosként végzett. 1933-ban alapította meg a szocialista pártot (ami egyébként a diktatúra után többször kormányozhatott), ami 1938-ban rögtön győzni tudott, így Allende hamar magas pozíciókba került. Hatalomra kerülése után többször próbálták megpuccsolni. Haláláról sok az elmélet, de a legutóbbi hivatalos vizsgálat szerint valóban öngyilkos lett. Három lánya született, egyikük öngyilkos lett, a még életben lévő pedig ma is aktívan politizál a szocialista pártban.
- És hogy mit jelentett a szocializmus kiépítése? A legfontosabb bányákat, gyárakat és földeket államosítottak (kárpótlás nélkül), igyekeztek alapvető szükségleteket ingyenesen biztosítani és javítottak a jóléti intézkedéseken.
- A svéd hírügynökségnek dolgozó, lelőtt operatőr, az argentin-svéd Henrichsen 33 éves volt, 1989-ben emléknapot kapott. Gyilkosát nem sikerült beazonosítani. A film egy másik operatőr emlékének ajánlja magát: Jorge Müller már ehhez a stábhoz tartozott és befejezték a forgatást, amikor 1974-ben, 27 éves korában barátnőjével együtt a titkosrendőrség letartóztatta. Sokezer más politikai fogolyhoz hasonlóan ők is "eltűntek" örökre.
- Augusto Pinochet neve ismerős lehet az idősebbeknek, 1973-ban ő állt a második puccs élére (az elsőben is részt vett) és ő tarthatta így katonai irányítás alatt az országot 1990-ig.

Cselekmény: Ivaot letartóztatják sorozatgyilkosságért. A kihallgatás során megismerjük múltját és gyilkosságait. Mivel keresztény családból származik, sok megaláztatást kellett elviselnie gyerekkorában, nem is lett túl jó magaviseletű, a börtönt is megjárta. Katonaként teherbe ejtette Kazukot, akit később feleségül vett és családot alapítottak. Kapcsolatuk azonban nem túl jó, így a börtönévek alatt Kazuko nemhogy eltávolodik Ivaotól, de beleszeret az apjába (Mikuni Rentaro) is...

Téma: Sehol sem olvastam igazán kielégítő elemzést, de mindenképpen arról lehet szó, hogy hogyan nyilvánul meg a társadalomban egy minden korlátot semmibe vevő elem. Ivao egy zabolátlan erő, ösztönlény, de nem a szokásos pozitív értelemben, akit elnyomnak a társadalmi szabályok, szóval nem egyértelmű, mire akart kilyukadni a történet.

Tartalom: A történet szerekezete nagyjából lineáris, de gyakori a múltbéli vagy jelenkori bevágás. A jelennel indítunk, Ivao letartóztatásával, és már ekkor megmutatkozik, hogy tojik a rendre, nem működik együtt a rendőrséggel és nem hajlandó magát bűnösnek sem tekinteni. Gyerekként is problémás, javítóintézetekbe kerül, szembemegy a család által kiszemelt feleséggel, új és új életekbe kezd, kötetlen a pénzhez való viszonya... stb. A másik dolog, ami már itt megmutatkozik, az az ösztönlénysége, hiszen fő bánata, hogy nem fog tudni többet dugni, és az étvágya végigvonul a történeten, és mintha gyilkosságai is a pillanat hevében történnének. Fontos karaktere a történetnek Ivao apja, aki keresztény, ami nem túl szerencsés Japánban. Ez plusz egy szabályrendszer, ami rárakódna Ivaora, de inkább az apát korlátozza, aki viszonyt folytat(na) Ivao feleségével és ezért felesége és fia halálát kívánja. A cím is innen ered, Pál rómaiakhoz írt levelének részlete, amely épp arra utal, hogy ne álljunk bosszút. Két fontos dolog történik, ami szerintem a kulcs: az egyik, hogy az apa szerint Ivao csak azokat ölte meg, akik nem tudnak ártani neki (talán ebből ered alapvető frusztrációja); a másik, hogy Ivao még holtában is ellenáll a hagyományos szokásoknak (ld. a csontjait, nem lövöm le a poént). Érdekes a szülő-gyerek viszony megjelenítése: mindkét példában a szülők kényszerítik gyerekeiket kellemetlen helyzetbe (Ivao viszont egyáltalán nem foglalkozik velük).

Forma: Képeiben sajnos nem volt izgalmas, a nézőpontokkal játszadozott néha, elrejtve vagy csak később felfedve a jelenet egyik elemét (pl. leskelődő anyák). Szerencsére a gyilkosságokat nem amerikai módra mutatta be stilizálva, hanem életszerűen, mint a Tízparancsolatban, ami megrázó tud lenni gyakorlatlan szemnek. A kornak és e gyilkosságoknak megfelelően sok és nyílt volt benne a szex ábrázolása, de egyébként más különlegességet, kifejezőeszközt nem figyeltem meg.

Élmény: Imamurától formabontóbb filmre számítottam az Egy ember eltűnik alapján, de ez sokkal inkább Osima stílusához állt közel. Illeszkedik az 1970-es évek erőszakos-pornós filmjei közé, de nem érzem benne annyira a társadalmi korképet, a mögötte meghúzódó gondolatot, és nem is látványos.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Mikuni Rentaro (Harakiri), Tonojama Taidzsi (Társasházi történetek, Az érzékek birodalma), Sirakava Kazuko (Túlvilág)
- Ivao alapja valós, bár valamennyire természetesen dramatizálták az eseményeket. A tettes Nisigucsi Akira (1926-1970) volt, 1963-ban követte el a gyilkosságokat úgy, ahogy a filmben is megjelent.