Előzmények: A skót Dicksonról már sok szó esett. Ő dolgozta ki javarészt Edisonnak Amerikában a mozgóképet, majd 1895-ben otthagyta, hogy saját céget alapítson. Amennyire sok infó van a kezdetekről, annyira kevés erről az időszakról. Hazaköltözött az Egyesült Királyságba, 1911-ben pedig otthagyta saját cégét és csendben élt tovább. Ez volt az egyik utolsó filmje.

A film: Akutalitás, tehát nincs sztori vagy izgalmas képi világ. Ahogy a cím mondja másfél percen keresztül figyelhetjük egy villamos szemszögéből Ealing városának utcáit. A többi hasonló nézőpontos felvételhez hasonlóan (Le Village de Namo, Scene from the Elevator Ascending Eiffel Tower, A Storm at Sea... stb.) itt is olyan érzésünk lehet, mintha ott állnánk a helyszínen, de azért ez már mégsem annyira új dolog. Sokkal izgalmasabb látni a korabeli embereket, az utcai forgalmat, a ruhákat.

Előzmények: Frederick S. Armitage (1874-1933) életéről és munkásságáról keveset tudni. Dickson cégének dolgozott, sokat kísérletezett.

A film: Ilyen kísérlet volt mai tárgyunk is, amelyben a Star színház egy hónapig tartó lebontását figyelhetjük két percbe sűrítve. Ezt a time-lapse-szel érte el, amiben nem volt első vagy egyedi (lásd még: The Birth of a Flower), de azért 1901-ben még ritkának számított. A felvétel normális tempóban indul, majd felgyorsul. A címmel ellentétben nem látjuk az épület felhúzását, csak a lebontását, de el tudom képzelni, hogy kétszer játszották le egymás után, másodjára visszafelé, hasonlóan a Falbontásához. Sok írás nagyobb mélységeket lát bele, mint amennyi szerintem indokolt, részemről a járőkelők érdekesek, és hogy mennyi még a lovaskocsi az autókkal ellentétben.

Előzmények: A francia Melies már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: A rövid viccben egy indiai pap egy csúszómászót édesget a bábjába, hogy pillangóvá-nővé változassa magának, a nő azonban elutasítja átváltozása után, a férfiből pedig csúszómászó lesz. Ehhez nincs nagyon mit hozzátenni, a nő-férfi kapcsolat egy tipikus példáját mutatja be ironikus szemszögből. Megvalósításában nem olyan kreatív, mint néhány korábbi film, van pár vágásos csere meg látható színpadi drót a pillangókisasszony reptetéséhez. Azt gondolom, ez mai szemmel is vállalható, picit talán hosszú, de mindenképpen illik a korához.

Cselekmény: A vidéki Tillie kutyájával játszik nem túl kedves apja (Mack Swain) mellett, amikor sikerül véletlenül fejbedobnia az arra kószáló férfit (Charlie Chaplin). Behívja a házukba és valamiért megtetszenek egymásnak, de a férfi igazán csak akkor lobban lángra iránta, amikor meglátja, hogy apjának tekintélyesebb mennyiségű készpénze van otthon. Amint alkalma nyílik rá, meg is szökteti a szülői terrorból, persze a pénzzel együtt. A városba érve beülnek kocsmázni, ami Tillie-nek még új dolog, így hamar le is részegedik, a férfi pedig elmenekül a pénzzel és újra felbukkanó exével. Azonban rövidesen kiderül, hogy Tillie nem csak egyszeri készpénzt jelent: unokahúga egy milliomosnak (Charles Bennett)...

Téma: Hát az nincs. Szórakoztatónak szánt történet, mégcsak azt sem mondanám, hogy nagyon odafigyelnének a helyes erkölcsi végkimenetelre. Marie Dressler a Broadwayn volt sikeres komikus, 1909-ben hozta létre Tillie karakterét, ebből forgattak filmet (majd még párat).

Tartalom: Itt még vannak felvonások, gondolom ezek a filmtekercsek hosszainak megfeleltethetőek. Sok értelme ezúttal nincs belemenni abba, hogy a történet hogyan fejezi ki a témát, hiszen nincs neki témája. Még a humorforrásról sem igazán tudok írni, hiszen a poénok nagy része abból áll, hogy teljesen véletlenszerűen fenékbe rúgnak valakit. Hogy máris javítsam magam, van pár helyzetkomikumra épülő poén, és ezek jóval felette állnak a többinek. Ilyen például, amikor a férfi és exe beülnek a moziba, ahol gyakorlatilag saját csalásaikat látják viszont, majd fejvesztve menekülnek, amikor kiderül, hogy a melletük ülő néző egy rendőr. Hasonlóan jobban felépített poén, hogy mindig az inas kapja a pofont stresszlevezetésként. Ami Dresslernek Tillie, az Normandnak Mabel karaktere volt, de persze nem mehetünk el szó nélkül a férfi főszereplő, Chaplin karaktere mellett, ami néhány fontos vonásban ugyan különbözött a csavargótól, de azért eléggé egyezett is vele. (Ekkor már létezett, de még elég friss volt, hiszen Chaplin maga is 1914-ben kezdett filmezni.)

Forma: 1914-es filmként sem mutat semmi izgalmasat megvalósításában, bár azt meg kell jegyezni, hogy ez volt az első egészestés vígjáték. Nem lehetett kis költégvetésű sem, hiszen van motorcsónakos jelenet és vízbe zuhanó autó is. Ahogy említettem, a fő humorforrás a mai szemmel egyáltalán nem vicces csetlő-botló-fenékberúgásos gegek voltak, ennek megfelelően a színészek is erősen karikaturisztikus megjelenésűek és ehhez igazodik a játékuk is, ami főleg Tillie-re igaz.

Élmény:  Ennél sokkal szórakoztatóbb filmre számítottam, ez tényleg az a tipikus ősvígjáték, amiben az a poén, hogy valaki váratlanul elesik. Gondolom inkább történelmi jelentősége van Chaplin, a formátum és a három korabeli sztár együttszereplése miatt.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Charlie Chaplin (Kutyaélet, A kölyök, Az aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, Monsieur Verdoux), Mack Swain (Az aranyláz), Charles Bennett (Robin Hood kalandjai, Aranypolgár), Joe Bordeaux (A diktátor, Érik a gyümölcs), Glen Cavender (A generális), Chester Conklin (Gyilkos arany, Modern idők, A diktátor, Sullivan utazásai), Minta Durfee (Hová lettél drága völgyünk, 80 nap alatt a Föld körül, Bolond bolond világ), Hank Mann (Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, A máltai sólyom, Van aki forrón szereti)
- Marie Dressler karrierje egy ponton megbicsaklott, de aztán sikerült ünnepelt sztárként visszatérnie és megnyernie az egyik első Oscart alakításáért.
- Mabel Normand kora ünnepelt sztárja volt tele botrányokkal, több gyilkossági ügybe is belekeveredett, később azonban tuberkolózisos lett és 1930-ban, 37 évesen belehalt
- William Hueber (az egyik rendőr) szintén fiatalon, 38 évesen hunyt el repülőgépbalesetben 1929-ben.
- Fred Fishback (az egyik inas) 30 évesen, 1925-ben hunyt el rákban.
- A film annyira népszerű volt, hogy még a hangoskorszakban is játszották, hangsávval kibővítve a filmet.

Előzmények: Ezúttal túl sokat nem tudok hozzáfűzni a filmhez, ekkora, 1913-ra már egyre gyakrabban egészestés hossz kezdte jellemezni őket, már bő egy évtiezede sztori-központúak voltak mutatványosság helyett, és egyre fontosabbá vált az esztétikum. E film rendezői színészként csöppentek a filmezés világába

A film: A 19. századi történetben Balduin, a nem túl tehetős prágai diák (maga a rendező, Paul Wegener alakításában) megment egy grófnőt (Grete Berger) és egymásba szeretnek, de pénz nélkül nincs mit tenni. Ekkor megközelíti Balduint egy idős úr (John Gottowt), aki százezer aranyat ajánl fel, ha elvihet bármit Balduin szobájából. A diák azt hiszi, megkötötte élete üzletét, de ekkor az úr elsétál Balduin tükörképével. Balduin elsőre megijed, de mit sem törődik vele, hiszen most már udvarolni kezdhet szerelmének... A filmben a felszínen a tipikus fausti alku jelenik meg, ahol a főhős eladja lelkét a szerelemért, de az állítólagos szorongó korhangulatnak megfelelően (pedig ekkor még ki sem tört az első világháború) mindent elveszít. Talán helyesebb pszichológiai oldalról megközelíteni, hiszen ekkoriben ez népszerű újdonság volt, a hasonmás-jelenég pedig jól kifejezi az emberben dúló jó-rossz harcát. Erre megy ki a látványvilág is, de nincs benne semmi olyan, amit ne láttunk volna már Melies-nél. Szeretik az expresszionizmus előfutárának nevezni, de ezt legfeljebb a helyszínválasztásokban látom, hiszen népszerű a temető. Korához képest a kamera sokat mozog, követve a főszereplő mozgását. Már vannak külső helyszínen felvett jelenetek, de a többség még láthatóan egy színpadon van. A színészekkel nincs nagy baj, bár Wegener inkább színpadias. Ami inkább zavart, hogy a fiatal szerelmeseket negyvenesek alakították. Kicsit kevés a szöveg, de azért követhető, hangulatos, lassan haladó film, tíz évet simán letagadhatna.

Érdekességek

- Korábban láttuk: John Gottowt (Nosferatu), Grete Berger (Metropolis)
- Ez volt Wegener első filmszerepe és rendezése is egyben.
- Stellan Rye 1914-ben az első világháború "alkalmából" bevonult, francia hadifogságban hunyt el még ebben az évben 34 évesen.
- Paul Wegener és Lyda Salmonova házask voltak
- John Gottowt zsidó volt, 1942-ben ölték meg 61 éves korában. Grete Berger zsidóként megpróbált Olaszországba menekülni, de elfogták és 1944-ben Auschitzba szállítása után röviddel meghalt 61 évesen.