Előzmények: Az Egyesült Államokban ugye Edisonhoz és köréhez (Dickson, Heise, White, Porter) kapcsolódik a film megszületése. Stúdiójának voltak ugyan sikerfilmjei, de egyre érezhetőbben lemaradóban voltak. Egyik nagy dobásuk az 1918-as megszűnés előtt az 1910-es Frankenstein volt, amit talán inkább az 1931-es utód tett naggyá. Rendezője Dawley (1877-1949), 1907 óta rendezett filmeket Edisonnak, de ő is inkább arról lesz emlékezetes az utókornak, hogy 1908-ban filmes munkát adott Griffith-nek.

A film: A történetben Frankenstein egyetemi tanulmányai alatt rájön az élet titkára és vegyszerekből összehoz egy teremtményt, ám az sokkal inkább a Frankensteinben lévő sötétség szülötte lesz... 15 perces a film, csak a főbb eseményeket meséli el, ezen látszik igazán, hogy mennyivel nagyobb mélységet tudnak adni a jelentéktelenebb jelenetek, amelyek kétórásra nyújtanak egy filmet. Bevallottan szabadon kezelték a sztorit, így inkább egy Dr. Jekyll - Mr. Hide koncepció lett belőle, de ez nem baj, és nem lövöm le a fordulatokat sem, úgyhogy erről ennyit. Egyébként tipikus ősfilm külsőleg-belsőleg, kissé összeszedetlen mai szemmel. Hogy csak marketingfogás volt-e vagy sem, nem tudom, de a korabeli kísérőszöveg szerint a horrorisztikus részeket igyekeztek mellőzni, hogy ne rémisszék meg a közönséget, oszt' mégis betiltották állítólag, mert túl rémségesre sikerült. A film egyik csúcspontja egy olyan rész lett, ami kb. az 1980-as években is megállta volna még a helyét, azaz amikor a varázsfőzetből összeáll a szörny. Ekkor egy bábut elégettek, majd visszafelé játszották le, tehát mi azt látjuk, ahogy egy váz lassan füstölögve elkezd magára húst felszedni. A filmet az 1970-es évekig elveszettnek hitték, az időzítésem pedig tökéletes, néhány hónapja fejezték be a felújítást. Íme:

Cselekmény: ... avagy "a megragadott város". Egy háromtagú, amatőr forgatócsoport Németországba szánt "nyomorpornót" készít, azaz utcagyerekeket, prositituáltakat, koldusokat, bolondokat keresnek és próbálnak gyorsan lekapni.

Téma: Már ideje volt ennek a filmnek, hiszen a Tire die 1960-as bemutatója óta gyakorlatilag a latin filmművészet másról sem szólt, mint a szegénységről és a szegények elnyomásáról. Ez a film részben az erre épülő, hamissá vált latin filmipart mutatja be, illetve részben a végén egy csavarral idézőjelbe tesz mindent és sokkal inkább a filmezés maga válik a fő témává.

Tartalom: Már szinte kezdetektől egyértelmű, hogy a filmesek, akik rohamtempóban keresnek alanyokat a filmjükhöz, egyáltalán nem érdeklődnek a szegénység iránt, csupán vágóképeket keresnek egy sablonos riportfilmhez, amit eladhatnak az erre szomjazó európaiaknak. Az utcai mutatványosnak persze nem fizetnek, és kb. a film közepén már nem csak fimeznek, de aktívan befolyásolják is a valóságot azzal, hogy gyerekeknek pénzt ajánlanak, ha levetkőznek és egy szökőkútból pénzt halásznak ki, amiket előzőleg ők dobálnak bele (másodlagos, hogy a gyerekek meg is sérülnek). Végül már színészeket fogadnak fel és gyakorlatilag betörnek egy megfelelő külsejű putriba, hogy filmezzenek. A végét nem lövöm le, anélkül is láthatjuk, hogy mire megy ki a játék. A végső csavar tovább viszi a filmesek felelősségét és szerepét és elbizonytalaníthatja a nézőt az érzékelni vélt valósággal kapcsolatban, mint az Ének az esőben vagy a Persona esetén, de ebben nem megy bele a film, inkább csak elbizonytalanít minket azzal, hogy mi eljátszott a filmben és mi nem.

Forma: Mivel dokumentumfilmnek adja el magát, így elsősorban a doumentumfilmes jelleg látszódik rajta, ahogy egyszerű kézikamerával rohangálnak az utcán. Apró jelzés a film-valóság viszonyáról, hgy míg mi fekete-fehérben látjuk a filmeseket, addig az általuk felvett jelenetek színesek. Az iróniát erősíti, hogy bár szegényeket keresnek, a környezet ezzel inkább ellentétes, felhőkarcolók, hotelszobák, hétköznapian tehetős emberek, taxik, autók, rendezett házak veszik őket többnyire körbe. A stáb kicsi, a filmesek maguk a tényleges filmesek, a végén kicsit Welles-szerűen mutatják be magukat.

Élmény:  Szóval érett már ez a film, hiszen 15-20 éve a nyomorról szólt a latin filmművészet, ideje volt ezen túllépni és görbe tükröt mutatni az erre épülő filmiparnak. Ez így fél órában épp elég volt, lendületes, a vége pedig ennél sokkal tovább vihette volna az egészet, egy H mint hamisítás-féle esszébe, de ezt már nem tette meg.

Cselekmény: ... avagy "a kívülállók". Szenegál, 19. század (?). Miközben egy francia rabszolgakereskedő folyatja üzelmeit és egy másik francia keresztény hittérítő temploma kong az érdektelenségtől, a nemrég iszlámra áttért falusi uralkodó összegyűjti a falu népét, mert lányát az esküvő előtt elrabolták. A "ceddo" tette, azok, akik nem hajlandóak áttérni az iszlámra, hanem szeretnék megtartani hagyományos vallásaikat. A gyűlésen előkerülnek a konfliktusok: a hagyományok szerint az unokaöccsnek járna a lány keze, de az iszlám jog szerint már a rabszolgákat összefogdosó férfi tűnik alkalmasabbnak. A soros kérők puskáikkal mind a lány után indulnak, de elrablója mindkettővel végez íja segítségével...

Téma: Nem tudom pontosan mely időszakban játszódik a történet, talán nem is fontos, de Szenegálban épp a francia gyarmaturalom elleni jelképes ellenállásként vették fel sokan az iszlámot a 19. században. Valószínűbb, hogy Sembene itt egy újabb Szenegálon kívüli rendszer ellen emelte fel a szavát a hagyományok védelmében, hiszen ha kevésbé hangsúlyosan is, de kapott a kritikából a konzervatív vezetés is, miközben a francia jelenlét már érezhető.

Tartalom: Már az első pár perc bemutatja röviden a falut a senkit sem érdeklő francia, keresztény térítővel, a francia rabszolgakereksedővel, aki bort és fegyvereket ad emberekért cserébe. Ők egyszer sem szólalnak meg, csupán jelen vannak, és míg ez a térítő esetén inkább komikus, addig a kereskedő esetén vésztjóslóan előrevetíti a jövőt. A fájdalmas épp az az egészben, hogy őt szó nélkül kiszolgálja minden oldal, "csak" az iszlámon vannak fennakadva. Az iszlámot egy ironikusan pici alak képviseli, aki a történet előrehaladtával egyre kevésbé rejti véka alá, hogy uralkodni akar. Sembene szerint ez elsősorban az identitásukat veszélyezteti, ami legjobban akkor mutatkozik meg, amikor a falu lakói új, muszlim neveket kapnak. Az uralkodó a franciákhoz hasonlóan szinte meg sem szólal, de a film legnagyobb részében tanácskozásokat láthatuk egyik vagy másik oldalon, mint, az Emitaiban, ebből ismerhetjük meg legjobban a viszonyokat. A ceddo végül elhatározza magát az ellenállásra, de néhányan közülük fontosabbnak tartják az életet és inkább csatlakoznak a másik oldalhoz vagy elmenekülnek.

Forma: Sembenésen egyszerű és direkt, ami így azért tíz év filmezés után már kezd picit zavaró lenni, amikor láthatóan jelképes pl. egy sebesülés vagy ütés. Nincsenek trükkök, kreatív megvilágítások, beállítások, kameramozgás. Egyedül talán a zene bír némi kifejezőértékkel, ami vagy hagyományos afrikai zene, míg minden más esetben valamilyen modern nyugati, jelezve, hogy mindegy mi a külső elnyomás formája, az elnyomás az elnyomás. A hercegnő gondolataiba lépve tinktúrázzák a képeket két alkalommal, de tényleg ennyi az egész.

Élmény:  Afrikai filmek eddig akkor tetszettek, amikor humorosabb formában jött a kritika, mint amilyen a Xala volt. Érdekes látni a helyi szokásokat, kicsit talán kezdem megismerni a wolof gondolkodásmódot, de filmként szerintem nem állják meg annyira a helyüket.

Érdekességek:

- Nyilván betiltották ezt a filmet is, hiszen Szenegál 95%-ban muszlim, bár a hivatalos indoklás nyelvtani volt: a hatóságok szerint a címet "cedo"-nak kell írni, Sembene viszont ragaszkodott a "ceddo"-hoz.

Előzmények: Frissült a TSPDT listája, ugorjunk vissza picit Georges Melies-hez. A francia Melies már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal megvette volna a kinematográfot, de nem volt eladó, így 1896-ban egy angol találmányt szerzett be. Kezdetben ő is életképeket forgatott, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el. Első filmje, amit itt tárgyaltunk, az 1896-os Az ördög kastélya volt. Ennek remake-je az 1897-es Az elvarázsolt kastély.

A film: A rövidke sztori szinte ugyanaz: egy ember egy kastélyteremben az ördög játékszerévé válik, amikor az egyik tárgy minden pillanatban valami mássá változik: a szék szellemmé, a szellem csontvázzá, a csontváz páncéllá... stb. Az egész lelke a stop-trükkökben van, azaz az adott pillanatban egy egyszerű vágással kicserélik az átváltozandót mássá. Annak ellenére, hogy későbbi a film, rövidebb és egyszerűbb, ugyanakkor egészen szépen ki lett színezve, ami a korábbi filmélményeim alapján ekkor még egyáltalán nem volt gyakori.

Cselekmény: Mekka, 7. század. A várost gazdag kereskedőcsaládok uralják, erejük abban rejlik, hogy Arábia-szerte ide zarándokolnak a törzsek áldozni a bálványisteneknek. Az egyik befolyásosabb családfő unokaöccse Mohamed, aki egy nap üzeneteket kezd kapni Istentől, többek közt hogy a bálványok nem istenek. A veszélyt megérző kereskedők megpróbálják elfojtani a mozgalmat azzal, hogy az alacsonyabbrendűeket megkínozzák, megölik. Szerencsére Mohamed közvetítői "állást" kap egy egy másik városban, ezért hívei odamenekülnek, majd amikor Mohamed nagybátyja meghal és a kereskedők végre végezhetnének a prófétával, ő is átköltözik az orvgyilkosság elől menekülve...

Téma: Az iszlám kezdeteinek történelmi bemutatása a téma, maga a vallás inkább háttérbe szorul. A rendező célja az volt, hogy megismertesse a nyugati világot az iszlámmal. A vallásról magáról azonban nem esik sok szó, a történeti részből pedig hiányzik az alaphelyzet részletesebb felvázolása.

Tartalom: Az alaphelyzetet tényleg csak egy mondatban vázolják: a bálványimádó Mekkát gazdag kereskedői uralják, de ezen felül nem látjuk a politikai, jogi, hatalmi viszonyokat, a sok szereplő miatt pedig nehéz követni az eseményeket, főleg az elején. Például bennem, mint egyszeri fehér "rasszista" emberben fel sem merül, hogy a fehér Ammar és szülei is rabszolgák. Probléma az is, hogy ki-kicsoda pontosan és milyen viszonyban állnak egymással, és ezzel elérkezünk az egyik kulcskérdéshez: a bálványozás elkerülése végett az iszlámban szigorúan tilos Mohamed ábrázolása, de a film ennél egy lépéssel továbbmegy és legközvetlenebb rokonait sem jeleníti meg, miközben ők az események központi figurái. Ettől nagyon szétesett lesz az egész. De eközben a vallást sem ismerjük meg igazán; az iszlám néhány tanításának bemutatásával azt megértjük, hogy miért ellenzik annyira a kereskedők, de az sosincs elmagyarázva egy-két kivtételt leszámítva (Bilal, mert rabszolga; Summayyah, mert elítéli a gyerekgyilkosságot), hogy miért térnek át. A legérdekesebb rész ebből a szempontból, amikor a keresztény etióp uralkodóval kisebb teológiai vitába bocsátkoznak.

Forma: Az operatőr több Lean-filmen dolgozott, beleértve a monumentálisakat is, mint A híd a Kwai folyón, ez meglátszott itt is pozitív és negatív értelemben is. A monumentalitásra nem lehet panasz, kellő mennyiségű statiszta van és teljes városokat húztak fel, viszont 1976-ban ez már kissé ódivatúnak hat. Ezzel el is értünk újra az egész rákfenéjéhez, hogy úgy akartak Mohamed-filmet csinálni, hogy nincs benne Mohamed. Ebből lehetett volna egy tök jó avantgárd filmet készíteni, ha következetesen, végig a kamera jelenti Mohamed személyét, nem csak alkalmanként. Így viszont ez a módszer inkább esetlen. A másik megoldás, ha A palásthoz vagy a Ben-Hurhoz hasonlóan a közelében játszódik egy jelképes történet. Van pár szép nagytotálunk a sivatagról, néhány gyorstempojú, de érdektelen csatajelenet, de egyébként semmi érdekes vagy kreatív, ami szemet szúrt volna. Az utolsó rész sikerült még a legjobban, ahol az első zarándoklat észrevétlenül átcsúszik napjaink zarándoklatjába, összekötve ezzel a kezdeteket és a jelent, majd a stáblista alatt a világ különböző országinak muszlimjait láthatjuk, hogy mennyire elterjedt a vallás.

Élmény:  Szívesebben láttam volna egy költői, spirituális filmet az iszlámról, amely megpróbálja a lényeget átadni, de természetesen van létjogosultsága a földhözragadt, történeti megközelítésnek is, akkor viszont egy sokkal összeszedettebb, alaposabb, lényegretörőbb és mindenekfelett egyszerűbb forgatókönyv kellett volna - ezt nem éreztem annak.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Abdullah Gaith (Al haram)
- A filmből két változat készült: egy nemzetközi, nemzetközileg ismet színészekkel és egy arab, mert a rendező szerint a szinkron nem hidalta volna át az eltérő színészi játékot.
- A nemzetközi változatban többek közt olyan színészek játszottak, mint Anthony Quinn.
- Bár a rendező muszlimként igyekezett megfelelni mindenkinek, jó szokás szerint a fél muszlim világ bojkottálta valamiért a filmet.
- Egy másik jellemző dolog, hogy egy amerikai muszlim csoport nagyon okosan azt hitte a plakáton szereplő Hamzáról, hogy Mohamedet ábrázolja, amiből halálos összecsapás lett, és ez megbélyegezte az amerikai bemutatást.
- Állítólag készülőben van egy remake.