Artúr filmélményei

Oszlopos Simeon (1965)

2018. október 24. 21:17 - Liberális Artúr

Rendezte: Luis Bunuel
Műfaj: -
Főbb szereplők: Claudio Brook
Megjelenés: 1965, Mexikó
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 8,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/oszlopos-simeon-simon-del-desierto/movie-3353

Cselekmény: Szíria, 5. század. Simeon (Claudio Brook) vezeklésképpen már hat éve egy oszlop tetején él és imádkozik, csak egy kis ételt fogad el. Történetünk kezdetén ünnepélyesen átadnak neki egy magasabb oszlopot, az összegyűlttömeg pedig megkapja a csodát, egy levágott kezű tolvaj kézfejei visszanőnek az imádság erejével. Visszautasítja a papi hivatást és anyja szeretét, hogy kizárólag Istennek szentelhesse életét, de természetesen megékezik a Sátán (Silvia Pinal) egy szexi iskoláslány képében, hogy lecsábítsa az oszlop tetejéről...

Téma: Oszlopos Simeon története újabb alkalom Bunuelnek, hogy megcsípkedje a kereszténységet/egyházat/a vallást úgy általában. Bár a karakter szinte megegyezik a Nazarinéval, a hangsúly ezúttal inkább azon van, hogy egy ilyen szent figura mennyire nem tartozik a való világba, mennyire távol áll a realitásoktól.

Tartalom: A történet szerkezete kicsit az Airplanre hajzott számomra, mivel "poént" poénra halmoznak összefüggő sztori helyett, már amennyire poénnak lehet nevezni Bunuel gúnyos megnyilvánulásait. Ezúttal viszont könnyen értelmezhetőek voltak, így valóban szinte már nevetni támadt kedve az embernek. Ezek természetesen az egyház/vallás ellen irányultak, hogy az átlagember és az egyház hogyan viszonyul a szenthez. Példa az átlagemberre, amikor a bűnös tolvaj, kinek levágták a kezét, csodáért könyörög, hiszen már jó útra tért; ehhez képest amikor visszakapja, első dolga unottan eltávozva felpofozni gyerekét. Az egyház meg természetesen végig kapja az elejétől kezdve, hiszen az egész történet azzal nyit, hogy kap egy magasabb oszlopot, ami abszurdan modern marketingesnek hat, de valóban megtörtént... Ahogy az átlagemberek és egyházi személyiségek az oszlophoz járulnak, mind egy-egy dolgot hoznak magukkal a való életből, amelytől Simeon elzárta magát, és amelyekhez nem tud érdemben hozzászólni gyakorlatiasan. Az újabb poénforrást a sátán jelenti, aki természetesen megpróbálja lecsábítani őt az oszlop tetejéről hol szexszel, hol étellel, hol istennek tettetve magát. A végét sajnos nem mesélhetem el, pedig még Bunuelhez képest is szokatlan váltás következik és lehetne róla filózgatni,hogy a vallás végéről akart beszélni vagy a világvégéről.

Forma: Sajnos Bunuelt továbbra se érdeklik a látványelemek, pedig a semmi közepén álló oszlopon élő ember képe tök szuggesztív már önmagában is. Asátán és a hozzá kapcsolódó furcsaságok lehettek volna meghökkentőbbek, na nem mintha Silvia Pinal mellei nem lettek volna elég látványosak - de a trükkök kb. Melies szintjén vannak, a színészek csak bábok, zene talán nem is volt (a végéig, de ott jó volt). ja, és egy fontos, tisztázandó dolog: szinte mindegyik írás arról beszél, hogy a film rövidsége (kb. 45 perc) a szűkös anyagiaknak volt köszönhető és emiatt sok terv elmaradt. lehet hogy valóban elmaradt már drágább jelenet, de hossz és a fura befejezés nem emiatt volt ilyen, hanem mert eredetileg három különböző rendező (pl. Dassin és Fellini) rendezett volna három különálló történetet egy filmben, csak ez végül elmaradt.

Élmény: Nem hiszem, hogy arról lenne szó, hogy sikerült volna ráhangolódnom Bunuelre; inkább csak annyi történt, hogy ez a film sokkal nyíltabb és fogyaszthatóbb humorú, tehát élvezhetőbb. Kifejezetten hajazott a Brian életére. Ezért ha valaki Bunuellel ismerkedne, szerintem ez az ideális kezdetnek.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Claudio Brook és Silvia Pinal (Viridiana, Az öldöklő angyal)
- Még életben van: Silvia Pinal (87)
- Enrique Alvarez Felix anyja Maria Felix
- És akkor Simeonról: 5. századi szír volt, aki annyira rákattant az aszkézisra, hogy még egy apátságból is kitiltották szerzetestársai. Akkor vált híressé, amikor a nagyböjtöt (40 nap) állítólag evés nélkül végigcsinálta. Innentől kezdve túl sokan járultak hozzá, így a magányt keresve kapaszkodott fel végül egy oszlopra Taladah közelében. A filmbeli események egy része valós (pl. a magasabb oszlop vagy az anya elhajtása). 37 év után, kb. 70 évesen hunyt el az oszlopon. Pár évtizeddel később felépítették tiszteletére a helyén az egyik legrégebbi, még létező templomot, de sajnos sok pusztítás rongálta meg az elmúlt évszázadok háborúiban.
- Az oszlopon élés akkora divat lett, hogy ezen a Simeonon kívül még három másik oszloposunk van csak Simeon nevűből az 5-9. századokból.

Szólj hozzá!
Címkék: 1965 20. század Amerika Közép-Amerika Mexikó Luis Bunuel 1960-as évek IMDB 8 1 órás Claudio Brook

Az arany vonal (1965)

2018. október 22. 13:56 - Liberális Artúr

Rendezte: Ritwik Ghatak
Műfaj: -
Főbb szereplők: Abhi Bhattacharya, Bijon Bhattacharya, Indrani Chakraborty, Gita Dey
Megjelenés: 1965, India
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Ishwar és kishúga, Sita India és Pakisztán kettéválásakor engedély nélkül, spontán létesített menekülttáborba kerülnek. A hatóságok rendszeresen összefogdossák onnan az elővigyázatlan embereket és elhordják őket, így marad árván a Sitával nagyjából egykorú kisfiú, Abhiram is. Ishwar szerencsére tanult ember, egy régi diáktársa pedig munkát ajánl neki egy távoli üzemében. Telnek az évek, a gyerekek felnőnek, Abhiram lediplomázik, és természetesen egymásba szeretnek Sitával, aminek Ishwar viszont nem örül annyira...

Téma: A felhősipkás csillag után ismét India és Pakisztán kettészakadásának traumáját követhetjük nyomon egy menekültcsalád életén keresztül. Azt hiszem, ők maguk a két országot is jelképezik, miközben természetesen kapunk egy korrajzot és örökérvényű igazságokat is.

Tartalom: Az alaphelyzet felvázolása elég sok helyet vinne el, szóval tényleg csak nagy vonalakban a keretet egy kezdő, idealista újságíró adja, akit hamar lehűtenek kollégái a menekülttáborban történt gyilkossággal kapcsolatban. A menekülttáborban Ishwar és egy másik tanár, Haraprasad próbál új hazát alapítani elsősorban tanítással, identitás nyújtásával, Ishwar azonban gyakorlatiasabb és otthagyja őket a saját családjáért küzdve inkább. A másik alapkonfliktus a kasztrendszert veszi alapul: Ishwar és Sita brahminok, Abhiram viszont alacsonyabb rendű, és ez sajnos számítani kezd az életbe belekényelmesedő, elveit elhagyó Ishwarnak, aki végül már addig süllyed, hogy inkább húga halálát kívánja, mintsem hogy szembeszálljon újra a rendszerrel. Nemcsak ő azonban az egyetlen vegyes karakter, Abhiram sem egysíkú: ő is fiatalon megalkuvást nem tűrő művészlélek, de amint családja lesz, hajlandó minden mást félredobni. A középpontban újra egy női alak, az anyaistennő Sita áll, aki viszont inkább csak elszenvedője az eseményeknek, a rendszernek, a történelem viharainak. A végét nem lövöm le természetesen, de egy egyszerre reménykeltő és nyomasztó végkifejletet kap, mert felvillantja ugyan a szebb jövőt, de közben az egészet egy önáltatásra építi. Még számos jelképes mozzanatot, karaktert lehetne említeni (vonat, szemüveg, az előző menedzser, a cím... stb.), de mint mondtam, nincs ennyi hely :)

Forma: Formailag látszólag kevésbé mozgalmas, mint a Felhősipkás csillag, nem olyan zaklatottak a vágások, kevesebb a szokatlan szög, az árnyékolás, de van pár látványosabb beállítás, mint pl. a semmi közepén egyedül éneklő Sita vagy kettejük feje Abhirammal az erdőben. A zene/hanghatások ugyanazok, bántóan be tud türemkedni egy vonat, sok a hagyományos betétdal. Deeee... Megint szembesülhettem vele, hogy a szerző szavait használva, csak ugatom a filmművészetet és közöm sincs hozzá a felszín kapargatásán túl, amire rendszerint akkor ébredek rá, amikor egy részletesebb elemzést olvashatok, mint amilyen ez. Miért nem ilyen mindegyik?

Élmény: Nem volt túlzottan katartikus, kicsit bunuelesen szigorú az elveit tekintve, de megint azt tudom írni, mint A homok asszonyánál: egy fiatalnak ez szemfelnyitó erejű tartalom lehet, hogy mennyire könnyű letérni az elveink útjáról, megvalósításában pedig tipikusan az 1960-as évek újhullámos módszereit alkalmazza, öntörvényű és intelligens, de kevésbé van tekintettel az átlagnézőre.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Bijon Bhattacharya (Felhősipkás csillag)
- Még életben van: Madhabi Mukherjee (Sita - 76)
- Az eredeti cím, a Subarnarekha India folyója, nagyjából a határvidéken folyik, jelentése "arany vonal", mert itt bányásztak aranyat.

2 komment
Címkék: 1965 20. század Ázsia India 1960-as évek Dél-Ázsia 2 órás IMDB 8 Ritwik Ghatak Bijon Bhattacharya Gita Dey Indrani Chakraborty Abhi Bhattacharya

Al Haram (1965)

2018. október 17. 08:26 - Liberális Artúr

Rendezte: Henry Barakat
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 1965, Egyiptom
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...azaz "a bűn". Egy szegény környék lakói végre munkát kapnak egy távoli városban. Amikor halott csecsemőt találnak, a helyiek azonnal rájuk, az idegen vendégmunkásokra kezdenek gyanakodni, és igazuk lesz. A tettes Azizah (Faten Hamama), aki lázas és félrebeszél. Visszaemlékezésében látjuk ahogy boldogan összeházasodik Abdallahval, gyerekeik születnek, de egy nap Abdallahnak olyan derékfájdalmai lesznek, hogy nem bír többet dolgozni...

Téma: Érdekes módon az az egy-két sor, amit ezzel kapcsolatban találtam, a neorealista vonalat emelte ki, hogy a napszámos vendégmunkások mennyire ki vannak szolgáltatva és hogy nem tűrhetik örökké az elnyomást. Valóban van ilyen olvasata is, de szerintem nem itt keresendő a lényeg, hanem abban, ahogy az előítéletes tömeg hozzáállása megváltozik idővel. Nem melleslegnyilván nem véletlen az se, hogy még a brit gyarmati időkbe helyezték az eseményeket, 1965-ben ez már nehezebben lett volna felvállalható korabeli társadalomkritika.

Tartalom: A Doaa al-Karawanhoz hasonlóan a történet itt is "félbehajtott", azaz a közepével kezdünk, majd visszatérünk a múltba, újra eljutunk a közepéig és innen tovább folytatjuk a végéig. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a Szemet szemérthez hasonlóan együtt vezesse a helyi lakosság érzelmeit a nézőkével, hiszen nekünk is el kéne borzadnunk a csecsemőgyilkosságon és a gyilkos halálát kívánnunk, de gyakorlott 21. századi nézőként ez már nem működik, tudjuk hogy minden tragédia mögött egy másik áll. A történet tehát a halott csecsemő megtalálásával indul, a helyi fejes nyomozásba kezd, és hiába gyanúsítják a helyiek zsigerből a vendégmunkásokat, már itt zavar lesz az erőben, mert a fejes útjának lekövetésével megismerjük kicsit a helyieket is, és látjuk, hogy nekik is van takargatnivalójuk. Ez már-már komikus, nyilván ezt a célt szolgálja a bolond karaktere is, de ma már nem vicces szellemi fogyatékosokon szórakozni (de nem ismerjük annyira az egyiptomi kultúrát, hogy ezt meg tudjuk ítélni). Aztán mégis megtaláljuk a tettest, a vendégmunkás nőt, Azizaht, aki nincs túl jó állapotban, így már némileg érezhetünk részvétet iránta. Újabb hangulatváltás következik, megismerjük az események láncolatának első pontját, a krumplit. Ekkor Azizah friss házas, boldogan élnek férjével, mégha szegények is.A baj akkor kezdődik, amikor a férj betegeskedni kezd és nem tud napszámba menni. Innentől nem spoilerezek, a lényeg az, hogy történik egy bűn, ami miatt Azizah megpróbálja házilag elhajtani magzatát, bűnbe kényszerülve ezáltal. Ekkor érünk vissza a film elejére, és meglepetésemre a lincshangulat - talán abból a felismerésből, hogy ők se jobbak, talán mert a néző megismerte Azizah történetét - együttérzéssé változott. Végül valóban felszólalássá vált a legkiszolgáltatottabb réteg mellett, a napszámosok a sarkukra álltak... ööö... nem spoilerezek, de időszakosan valami miatt leálltak a munkával.

Forma: Sajnos ez nem volt túl formabontó, noha itt is néha érdekes dolgokat produkált a kép, viszont itt egyértelmű volt, hogy nem tudatosságról volt szó, mint az Aszálynál, csak képhiba. Mintha tízéves lemaradásban lett volna barakat, mert míg az előző filmje noirosabb, itt a realista vonal érződött jobban, különösen amikor utalni mert Azizah női testiségére és hogy miket dug fel magának, hogy elvetéljen. Egyébként nem volt vele semmi baj, minden a helyén volt, jók voltak a montázsok, a zenei bevágás a szülés alatt, csak semmi izgalmas.

Élmény: Sokáig nem csigázott fel, olyan volt mint a Doaa al-Karawan másik témával és kevésbé izgalmas képi világgal, de aztán a az utolsó harmad fordulata, amelyben a helyiek megenyhülnek Azizah iránt, egészen megható és szívmelengető lett. Ahogy írtam, ugyanaz lehetetett a szándék, mint a Szemet szemért esetében, ami lehet hogy az 1960-as években be is jött, nekem nem.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Faten Hamama (Doaa al-Karawan)

Szólj hozzá!
Címkék: 1965 dráma 20. század Afrika Egyiptom 1960-as évek Észak-Afrika 2 órás IMDB 8 Henry Barakat

A homok asszonya (1964)

2018. október 14. 10:39 - Liberális Artúr

Rendezte: Tesigahara Hirosi
Műfaj: újhullámos
Főbb szereplők: Okada Eidzsi, Kisida Kjoko
Megjelenés: 1964, Japán
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,5
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/a-homok-asszonya-suna-no-onna/movie-1091

Cselekmény: Egy tanár (Okada Eidzsi) szabadidejében a homokban élő rovarokat tanulmányozza. Elkalandozik, lekési a buszát, de egy helyi falusi szerencsére felajánlja, hogy megszálljon egy ismerősénél éjszakára. Az ismerős egy egyedül élő özvegyasszony (Kisida Kjoko), háza egy homokverem alján van, ahová csak kötéllétrán lehet lejutni. A tanár nem érti, minek szenved annyit a homok folyamatos lapátolásával és hagyja a francba az egészet, de mivel csak egy éjszakára marad, nem akadékoskodik. Reggel továbbállna, de a létra sehol. Csapda volt, a falu így, emberek elrablásával tartja fenn magát, akik kénytelenek élelemért cserébe folyamatosan ellapátolni a háztól a homokot. A tanár először megpróbál kimászni, az özvegy életével fenyegetőzni, de amikor már túl szomjas, beadja a derekát...

Téma: Szerencsére elég egyértelmű, hogy a homokverem az élet jelképe, amelyben küzdeni kell minden nap az életben maradásért, kijutni nem lehet belőle (vagy ha igen, minek), de jobbá lehet tenni. Ennél persze sokrétűbb a téma, benne van az egyén és a társadalom, a modern társadalom viszonya is, de nem fogom részletesen kielemezni, nem erről szól a blog :)

Tartalom: A névnélküli tanár a nagyváros mindennapi élete, a modern társadalom elől menekült vidékre, már ekkor azon filózik, hogy mi értelme az egésznek, és ekkor abban látja a lehetőséget, ha felfedez egy addig ismeretlen, vagy legalábbis nem regisztrált rovart, és így a neve fennmarad könyvekben. Az írásos bizonyíték később még visszatér, amikor abban bízik, hogy majd a kutatására indulnak, hiszen a szobájában hagyott papírokból látszódik majd, hogy nem akart eltűnni és hogy merre jár. A csapda nyilván nem életszerű, több írás is könnyen kikezdte a logikáját, de nem kell belekötni, nem erről szól a történet. Szóval a homokverem az élet, amiből először próbál a tanár kiszakadni, végül azonban értelmet talál az ottlétének azáltal, hogy felfedez valami újat, amivel beírhatja magát a közösség történelmébe. Egy másik aspektusa a csapdának, hogy mennyire éli meg rabként; kezdetben szabadsága elvesztését látja benne és hogy állati szintre kényszerül lealacsonyodni, de végül azzal, hogy értelmet nyer ottléte, ez is megoldódik. A szintén név nélküli asszony egy másik "megoldása" a helyzetnek, ő a cselekvés helyett az elfogadás segítségével békél meg helyzetével.

Forma: Formailag hatásos, bár egy-két dolgot leszámítva nem annyira izgalmas. Tök jók pl. a szuperközeliek, amelyekben a homok is különálló szemcséknek látszik egy egységes valami helyett. Le merném fogadni, hogy rengeteg festéket használtak fel, hogy ezt kihangsúlyozzák, különben nem látszódott volna a szereplőkön. A lerakódott homok egyben segít átérezni annak az anyagnak a tapintását is, amelyre került, ettől pedig a bőrre rakódott homok eléggé erotikus töltetű, amin persze az is dob, hogy 1964-hez képest meglepően nyíltan láthatunk meztelenséget. A legérdekesebb jelenet nyilvánvalóan a kényszerített szexé volt, ahol a maszkos falusiak állatias rituáléba fogtak dobpergés és gyors vágások közepette. A hanghatások a horrorfimek hirtelenségét utánozzák, hatásosak.

Élmény: Ma már ebből inkább horrorfilmet csinálnának, hiszen több horrorfilmes eszközt használ, de ez az 1960-as évek, itt még talán időszerűbb volt egzisztencialista gondolatokat megfogalmazni. Szépen fényképezett, többrétű történet, nekem már kicsit kevés, de fiatalabbaknak izgalmas lehet.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Okada Eidzsi (Szerelmem Hirosima), Kisida Kjoko (A szaké íze)
- A dzsohacu jelenséggel már foglalkoztunk az Egy ember eltűnik során. Ez az, amikor több ezer japán eltűnt az 1960-as években. Persze őket nem rabul ejtették, hanem adósságoktól, családtól, múlttól igyekezve megszabadulni, új személyazonosságot szereztek maguknak vagy épp az addigit semmisítették meg a papírjaik révén.

1 komment
Címkék: újhullám 1964 20. század Japán Ázsia 1960-as évek Kelet-Ázsia 2 órás IMDB 9 Okada Eidzsi Tesigahara Hirosi Kisida Kjoko
süti beállítások módosítása
Mobil