Artúr filmélményei

Pandora szelencéje (1929)

2017. május 23. 15:26 - Liberális Artúr

Rendezte: Pabst, Georg Wilhelm
Műfaj:
melodráma
Főbb szereplők:
Louise Brooks, Fritz Kortner, Franz Lederer, Carl Goetz, Kraft-Raschig

Megjelenés: 1929, Németország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/1aWYV0iFBX0
Ajánlott írás: https://www.criterion.com/current/posts/458-opening-pandora-s-box
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/pandora-szelenceje-die-buchse-der-pandora/movie-6606

Tartalom:

Lulu egy milliomos lapkiadó, a középkorú Dr. Schon kitartottja, aki ezúttal azért keresi fel szeretőjét, hogy szakítson vele: elvenni készül ugyanis egy politikus lányát. Eközben feltűnik Lulu első futtatója, akire apjaként tekint, és egy Rodrigo nevű erőművész, aki közös számot szeretne a lánnyal. Azonban nem így történik, hanem Dr Schon fiának, Alwának a revüműsorában találnak munkát. Az előadáson megjelenik Dr Schon a jövendőbelijével, amire Lulu kiveri hisztit, hogy ő márpedig nem fog annak a nőnek táncolni. Kétségbeesésükben a szervezők felkérik a tiszteletreméltó személyt, hogy bírja a lányt jobb belátásra, aminek csak az lesz a vége, hogy Lulu a színfalak mögött újfent elcsábítja őt. Csakhogy ennek szemtanúja lesz a jegyes, így nincs mit tenni: Dr. Schon Lulut veszi el. Lulu azonban az esküvőn se hazudtolja meg önmagát és mindenkit magába szédít, beleértve Alwát is, így kétségbeesésében Dr. Schon fegyvert nyom Lulu kezébe, hogy legyen öngyilkos, máskülönben ő kezd embereket öldösni. A dulakodás közben elsül a fegyver és Dr. Schon meghal, Lulut pedig öt évre ítélik, de megszökik...

A történet témájához a megoldókulcs a cím: ahogy elhangzik a filmben is, a görög mitológiában Pandóra volt az első nő, akinek az istenek hatalmas csáberőt adtak, és egy szelencét is, amely minden rossz dolgot tartalmazott. Pandóra feladata az volt, hogy ő és leszármazottai megbüntessék a férfiakat, amiért azok tüzet kezdtek használni (ld. Prométheusz). Persze a szelence kinyílt, rászabadítva ezzel a gonoszt a világra. Mire visszazárta, már csak a remény maradt benne. A mi Pandóránk Lulu, aki természetes és felelőtlen vonzerejével levesz mindenkit a lábáról és pusztulásba is taszítja őket. A történet azonban karácsonyi ünnepséggel záródik, ezzel jelképezve a reményt.

Megvalósítás:

A történet nyolc, 15 perces felvonásokra oszlik, ezek jellemzően egy-egy helyszínt jelentenek, de jelentőségük csak az utolsó felvonásokban lesz, ahol egyre jobban lesüllyednek főszereplőink és ehhez mérten a környezetük is (előkelő apartmantól pincelakásig). A Lulura akaszkodó férfiakat (és nőket) hamar megismerjük az atyáskodó futtatójától a hősszerelmes Alwáig, és egyesével láthatjuk őket tönkremenni. A központi karakter természetesen Lulu, ennek ellenére az személyisége nem annyira összetett; egy kamasz szintjén megragadt, aki virágról virágra száll gondolkodás nélkül, egyedül a csábításhoz ért, de szerintem azt se tudatosan teszi. Ő tehát a tökéletes Pandóra, aki mindenkit megigéz öntudatlanul is, féltékenységbe, gyilkosságba, adósságokba taszítva csodálóit. Ez alól egyedül talán apja a kivétel, aki nem nőként szereti őt.

Mivel 1929-es német filmről beszélünk, sokat vártam a látványvilágtól, de keveset kaptam. Nyoma sincs az expresszionizmusnak, kivéve talán a londoni árnyékos-ködös utcákat. Meglepően sok viszont a finom pszichologizálás, apró utalásokkal igyekszik tudtunkra adni, mi játszódhat le egyes alanyaiban (pl. Lulu és Alwa tükrös jelenete). Ennek fő eszköze pedig a színészi játék, ami egyáltalán nem a némafilmek eltúlzott gesztusait alkalmazza, hanem teljesen modern színjátszást.

Élmény:

A történet azt hiszem önmagában nem elég érdekes és a látványvilága sem volt szemet kápráztató, ellenben Lulu valóban bájos karaktere betöltötte az egész filmet, ő adott plusz értéket az egészhez. bele azért nem szerettem, de érthető, miért vált ikonikus alakká bubifrizurás karaktere.

Érdekességek:

- Francis Lederer (Alwa) 2000-ben, 100 évesen hunyt el az egyik utolsó első világháborús veteránként.
- A Lulut alakító Louise Brooks-nak nem kellett a szomszédba menni ihletért, rendkívül kicsapongó életet élt ekkoriban folytonos bulizásaival, részegeskedéseivel, szabados szexuális életével. Állítólag még Greta Garbóval is volt viszonya, aktfotók is készültek róla.

Következik: Kincsvadászok

Szólj hozzá!

Mindhalálig zene (1979)

2017. május 20. 20:38 - Liberális Artúr

Rendezte: Fosse, Bob
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Roy Scheider

Megjelenés: 1979, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,8 pont
Előzetes: https://youtu.be/8_aIhkKlrwk
Ajánlott írás: -
Mikor láthatóhttp://port.hu/adatlap/film/tv/mindhalalig-zene-all-that-jazz/movie-16603

Tartalom:

Joe (Roy Scheider) koreográfus és rendező, épp egy a halálról stand upoló komikusról szóló filmjének utómunkálatainál tart, miközben belevág egy broadway musicalba is. De nemcsak munkájában aktív, gyógyszerekkel stimulálja magát, folyton dohányzik és nyíltan flörtöl (és lefekszik) mindenkivel. Mindebben sikeres, de összetöri partnerei szívét és kislányát is elhanyagolja. Szíve azonban feladja, kórházba kerül, de életmódján itt sem változtat sokat. Eközben a készülő musical producerei rájönnek, hogy Joe halála esetén a biztosítás miatt még nyereségesek is lehetnek nélkül, hogy kijönne a darab...

A történet a rendező erősen önéletrajzi ihletésű filmje, emiatt túlságosan konkrétnak érzem és kevésbé elvonatkoztathatónak az adott egyéntől általánosabb magasságokba, mint amilyen lehetne pl. az élet és halál kérdése, a testi és a lelki szereteté vagy a show biznisz kemény világa. De ha mondjuk nem tudnám róla, hogy önéletrajzi, akkor talán a vélt és valós(nak vélt) értékek felismerését mondanám a történet témájának.

Megvalósítás:

Joe-t azonnal úgy ismerjük meg, mint aki két végén égeti a gyertyát, a reggeli rutinja - ami többször visszatérő motívum - során agyongyógyszerezi magát, feltuningolja külsejét, és közben még a zuhany alatt is cigizik, a meghallgatáson pedig ex-felesége és mindenki más előtt tesz félreérthetetlen utalást a szereposztó díványra. Egyszerre két projekten és nőn dolgozik, az egyik egy filmrendezése, ahol maximalizmusa miatt rengeteg csúsztak már és ő még mindig a vágással bíbelődik. E filmbeli filmben egy stand upos viccelődik a halálról, szövegei gyakran visszatérnek még aláfestő narrációként, amikor Joe ténylegesen szembesül a halállal. És tényleg ténylegesen szembesül vele Jessica Lange személyében, akivel végigtekintenek életén. A másik projekt egy induló musical, amelynek során tanúi lehetünk, hogyan áll össze lassan egy produkció. Eközben láthatjuk magánéletét is, ami csak a szexről szól, leszámítva a lányával való kapcsolatát. Életmódjával még a kórházban sem hagy fel, a történet vége pedig egy nagyszabású táncjelenettel végződik, megpróbálván egy túlvilági hangulatot adni a tetőpontnak. Majdnem sikerül is.

Annak ellenére, hogy zenés filmről van szó, kevés a zenei betét, a táncok is inkább csak gyakorlatok, dalból pedig igazán csak egy van. A táncok közül a Take Off with Us/Airotica az egyetlen teljes koreográfia, ami végül is látványos, de a nagy klasszikusokkal nem ér fel. (Érdekes párhuzam a Csillag születikkel, hogy itt is van bensőséges tánc a nappaliban, ezek emberközeliek, szinte meghatóak.) A képi világ ritmusa tökéletesen követi a zenéjét, és bár vannak szokatlan kameraszögek, mozgások, igazán a vágások, a rövid múltba és jövőbe mutató bevillanások teszik hatásossá. Itt megint láthattam az összekötő kapocsként is működő, rutint összefoglaló félpillanatnyi montázst, ami védjegye volt a Blöffnek és a Rekviem egy álomértnak is. Ennek a legerősebb a zenéje Vivaldinak köszönhetően, de ahol a legfontosabb lett volna, a fináléban, ott erőtlennek éreztem. Ez részben Roy Scheider hibája, aki hiába hiteles, ha nem tud énekelni vagy táncolni. A hang leghatásosabb mégsem a zenében volt, hanem amikor Joe szívrohamot kapott és a környezet zajai lenémultak, csupán a saját maga keltette apró zajokat hallhattuk. A jelenetek egy része jelképes akar lenni, az elmében, érzelmekben, szellemi síkon játszódva, ezt azonban csak a díszlet jelzi, ami elég szegényes, kifejezetten olyan érzés, mintha színpadi darabról lenne szó, és valószínűleg ez is volt a cél.

Élmény:

Vegyesek az érzéseim, mert ott volt benne egy nagy film lehetősége, de nem tudta átütni az ingerküszöbömet. Hatásos volt a látványvilág, főleg a vágásoknak köszönhetően, hangban is voltak erős részek, a történet pedig alapjában véve izgalmas, hiszen egy örök filozófiai kérdéssel, a halállal és az élettel foglalkozik, de a fináléban egyik sem tudott igazán erős, átütő lenni számomra.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Roy Scheider (A francia kapcsolat, Cápa, Jurassic Park), Jessica Lange (Aranyoskám), C. C. H. Pounder (Avatar), Wallace Shawn (Manhattan, A herceg menyasszonya, Toy Story 1-2-3)
- Ann Reinking (Katie) Fosse barátnője volt, állítólag csak önmagát kellett adnia.
- Tito Goyát (az egyik ápoló) 1985-ben letartóztatták gyilkosság gyanújával, ám még a tárgyalás során elhunyt májbetegségben, 34 évesen.
- A Joe kislányát alakító színészről nagyon kevés infó van, pedig a neve beszédes: Földi Erzsébet. Nem sokkal e film után megtért egy keresztény gyülekezetben, abbahagyta a filmezést és azóta náluk táncol.
- A sors iróniája, hogy nyolc évvel a film után Fosse valóban szívrohamban hunyt el.

Következik: Pandora szelencéje

2 komment

Magatartásból elégtelen (1933)

2017. május 18. 21:56 - Liberális Artúr

Rendezte: Vigo, Jean
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Jean Daste, Robert le Flon, Du Verron, Delphin, Leon Larive, Madame Emile, Louis, de Gonzague, Raphael Diligent

Megjelenés: 1933, Franciaország
Hossz: kb. 45 perc
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: -
Ajánlott írás: https://cinewiki.wikispaces.com/Zero+for+Conduct
Mikor láthatóhttp://port.hu/adatlap/film/tv/magatartasbol-elegtelen-zero-de-conduite/movie-1553

Tartalom:

Két diák a vonaton utazik a szünet végén vissza a bentlakásos iskolába. Az úton ökörködnek, rágyújtanak, és nem is sejtik, hogy a fülkéjükben alvó férfi az új tanáruk, Huguet (Jean Daste). Az hálóteremben, az ebédlőben, az osztályteremben vagy az utcán se viselkednek másképp, és ebben Huguet egyáltalán nem akadályozza meg őket, sőt, még csatlakozik is csínyeikhez. Persze a többi nevelő szigorú, a rosszalkodó gyerekek magatartását rendre elégtelennel jutalmazzák, ami azzal jár, hogy vasárnap nem mehetnek haza. A tanári elnyomást megelégelő gyerekek bosszút esküsznek: a közelgő iskolai ünnepséget tervezik tönkretenni, amin a város elöljárói is részt vesznek...

Érzésem szerint egy korabeli társadalmi szatírával van dolgunk, de ez igazán csak a végére alakul ki így, addig inkább a gyerekek fékevesztett szabadosságát, szabadságát állítja szembe a felnőttek merev, álszent szokásaival.

Megvalósítás:

Nemcsak a gyerekek rendetlenek, a cselekmény szintén eléggé szétesett, szinte epizodikusan vázolják fel. A gyerekek különböző helyszíneken és időpontokban, hétköznapi helyzetekben rosszalkodnak, aztán vagy lebuknak és büntetést kapnak vagy nem. Az első "csavar" ott következik be, amikor kiderül, hogy az új nevelő, Huguet szintén rakoncátlan, kb. megragadt a gyerekek szintjén, amit egy nyílt Chaplin-imitációval is megerősítenek, amikor derült égből utánozni kezdi. A hálótermet felügyelő nevelő gyakorlatilag végigalussza a filmet. A legmerevebbnek tűnő Bec-de-Gaz nevelő is, akitől tartanak a gyerekek, amint magára marad lopkodni kezdi a gyerekek tízóraiját. A nagyhatalmú igazgató egy gyerekeknél is kisebb kisember, az undorítóan pöffeszkedő professzor (Leon Larive) pedig valószínűleg molesztálja az egyik diákot. Az igazi társadalmi felvonulás az ünnepségen történik meg, itt sokatmondóan a néhány elöljáró mögé bábokat ültetnek be, miközben tűzoltók iskolás tornagyakorlatokat mutatnak be. A gyerekek rosszalkodását alapvetően pozitív színben mutatja be a rendező, kivéve amikor kitör a kajacsata elégedetlenségből, mert mindig babot kapnak. Ekkor gúnyolni kezdik a szakácsot, aki az egyik diák édesanyja, amin ő elsírja magát. Mivel ez egy rövidfilm, sajnos nem jut elég idő arra, hogy rendesen felépítsék a történetet, ami számomra azért volt baj, mert a tanárok nem lettek elég érzékletesen rossznak beállítva, inkább a csínyek elszenvedőinek. A film a franciák 1930-as évekbeli lírai realizmusához köthető; ebből a realizmust az intézmény életének őszinte ábrázolása jelenti, a líraiságot elsősorban a képi világ, de a film végén tobzódó jelképek is, mint a keresztény zarándoklattá alakuló fiúsereg és persze a lázadásuk a rend ellen.

A képi világban ez legerősebben szintén ekkor jelent meg, ahogy lassított felvételen, egy párnacsatát követő tollszállingózásban vonulni kezdtek a gyerekek lassú zenére. Érdemes tudni, hogy nagyon kis költségvetésből készült a film többnyire amatőr szereplőkkel, ezért volt olyan felvétel, ami csak egyszer készülhetett el, és valószínűleg ezért is lett hosszabb film helyett rövid. Ez csak azért mondom, mert főleg a vágásnál szinte amatőrnek látszik a film, ugyanakkor olyan meglepő technika is helyet kapott, mint egy rajz megelevenedése. A hangon ez még jobban érződik, kicsit olyan, mintha még átmenet lenne a némafilm és a hangosfilm között, épp mint az egy évvel későbbi Atalante.

Élmény:

Vigo a filmet saját iskolás élményeiből merítette (ami felveti a kérdést, hogy őt is molesztálták-e vajon, mint az önmagáról mintázott gyereket), emellett pedig a gyerekek korlátlan szabadsága mutatja apja anarchista aktivista örökségét. Talán csak a pénzügyi korlátok miatt, de kiforratlannak éreztem a cselekményt, hatásosabb lett volna ha jobban bemutatják a tanár-diák ellentétet. A képi világ néhol abszurdba vagy inkább érthetetlenbe csapott át, kár hogy csak a film vége felé indult be igazán. Összességében kellemes, szórakoztató élmény volt, pozitív csalódás, hogy nem finomkodott, őszinte volt a gyerekekkel. Ha nem lenne ilyen régi, simán ajánlanám ifjúsági filmnek. Mindenesetre jól mutatja, hogy a "régen minden jobb volt" alapon a gyerekeket viselkedni tudónak gondolt korban talán még vásottabbak voltak a tanulók, mint most.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jean Daste (Atalante, Lange úr vétke, A nagy ábránd, Amerikai nagybácsim), Leon Larive (Jeanne d'Arc szenvedései, A játékszabály)
- Valószínűleg apja rovott múltja miatt, de meztelenségre és államellenességre hivatkozva betiltották a filmet 1946-ig.
- Magáénak vallja szellemiségét több film is, köztük a Négyszáz csapás, nekem mégis először a Party zóna jutott róla eszembe, ha az nem is volt ennyire mély.
- A film ingyenesen megtekinthető.

Következik: Mindhalálig zene

Szólj hozzá!

Csillag születik (1954)

2017. május 17. 21:34 - Liberális Artúr

Rendezte: Cukor, George
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Judy Garland, James Mason

Megjelenés: 1954, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 7,8 pont
Előzetes: https://youtu.be/ABGd0iiRXKU
Ajánlott írás: http://www.thejudyroom.com/astarisborn.html
Mikor láthatóhttp://port.hu/adatlap/film/tv/csillag-szuletik-a-star-is-born/movie-43720

Tartalom:

A részeges filmsztár, Norman (James Mason) megint leitta magát és épp egy gálaműsort tesz tönkre azzal, hogy feltolakodik a színpadra a táncos-énekesek közé. Egyikük, Esther (Judy Garland) azonban megmenti a helyzetet azzal, hogy őt is az előadás részének tetteti. Norman köszönetképpen vacsorázni vinné a lányt, de mivel nincs teljesen magánál, mire kijózanodik, elfelejti hol találhatja meg. Végül hosszas keresgélés után mégis megtalálja egy kis bárban szólóénekelni, és lenyűgözi a lány hangja és az előadása. Felajánlja, hogy elintéz neki egy meghallgatást, hogy tehetségéhez méltó munkákat kapjon a filmstúdióban. Némi bonyodalom után sikerrel jár a meghallgatás, Esther fontos filmszerepet kap, sőt, együttműködésük során Normannal még egymásba is szeretnek és összeházasodnak. Az álomszerű életnek az vet véget, hogy míg Esther egyre sikeresebbé válik, addig az alkoholista Norman elveszíti a stúdiók bizalmát, munka nélkül marad és tovább romlik részegeskedése. Esther a karrierjét is feladná, hogy több időt tölthessen Normannel...

Az 1954-es történet egy gyenge hollywoodi szatíraként indul az Ének az esőben (1952) és A zenevonat (1953) nyomán, ahol bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé elsősorban a sztárkultuszt vizsgálgatva. Azonban éles váltással egy erős emberi drámával zárul, bár nem egészen egyértelmű, hogy ez a része az önfeláldozásra, az önmegvalósításra vagy a szerelemre akar kilyukadni.

Megvalósítás:

Két részre osztanám a történetet: az első, ahogy említettem, egy nem túl erősre sikeredett zenés-romantikus vígjáték, amely a kor divatjának megfelelően önreflexíven nézegeti Hollywoodot. Esther csak Normannak köszönhetően kerül a stúdiók látóterébe, amúgy kénytelen kétkezi munkákból fenntartani magát. Norman önpusztító hajlamú sztár, aki mindenre tojik, azt hiszi neki mindent lehet, amíg végül ezen tulajdonsága miatt tönkre nem megy karrierje. itt láthatjuk hogyan működik egy stúdió, a sajtóosztály, illetve hogy a színészek hogyan zárják ki magánéletüket a munkájukból. A sztárkultuszra utaló motívum volt a karakterek névváltozásai: Esther borzalmas nevét első filmszerepekor gyorsan eladhatóvá tették (és az arcát is, ami azonban csak rosszabb lett ettől). Norman neve sem valódi, mint az az esküvőn kiderül, és Esther végül Norman feleségeként definiálja magát, új jellemét. Zenés filmről beszélünk, de mivel énekesnőről van szó, a dalok indokoltak, illenek a történetbe. A második rész teljesen váratlanul ért, hangnemet váltott és könnyed revü helyett megható tragédiára váltott, ahogy Normannen elhatalmasodott alkoholizmusa, tönkrement a karrierje és ezzel tönkreteszi kis híján Estherét is. Nem lövöm le a poént, de tényleg szívfacsaró a végjáték. De ahogy említettem, hiába az érzelmesség, nem éreztem logikusnak a befejezést, hatásvadász lett szerintem a megoldás. Nem tudom mennyire volt szándékos, de Norman karaktere sokkal inkább illett Judy Garlandra, aki ekkor folyamatos elvonókúrákon vett részt drogfüggősége miatt, ráadásul a filmet megelőző években Hollywood nem igazán szerepeltette.

Cukornak ez volt az első musicalje, ami látszott is a nem túl erős koreográfián, és Judy Garland se tűnt nagy táncosnak, de egyes monumentálisabb táncok jól néztek ki. A hangja természetesen kiváló, de sose éreztem a megformált karaktereihez illőnek korábban, túl érett és mély volt a kislányos szerepeihez. De természetesnek se éreztem őket soha, ez alól kivétel a legelső éneke, amibe beleszeret Norman, amit átéléssel ad elő, ez számít a film legerősebbjének mások szerint is. A képi világgal kapcsolatban az első dolgo amire felkaptam a fejem, az állóképek használata volt. Először meglepődtem e váratlan technika alkalmazásán, de aztán rájöttem hogy csak a film elvszett részeit pótolták ki vele mint a Gyilkos aranynál, szóval ez nem szándékos rendezői fogás volt. A következő látványosabb rész az álláskeresős zenés betét volt, ami a Gene Kelly-filmek karrierösszefoglaló jeleneteit idézte. Itt a színvilág volt izgalma, egységesen fehér-szürke-vörös volt minden. Végül Norman tengerparti jelenete lett szerintem még kifejező a lemenő nappal, a tenger hullámzásával. A zene számomra teljesen érdektelen volt, a színészek pedig inkább rosszak, persze ehhez egyáltalán nem értek, Garlandot jelölték is Oscarra is, szóval ne vegyetek semmit komolyan abból, amit írok.

Élmény:

Az első két órát untam, mert közel sem volt annyira szórakoztató, mint elődei. A zene és a táncok nem tetszettek, nem volt túl sok poén se. De az utolsó óra váratlan megkomolyodása sokkal érdekesebbé tette a filmet és kifejezetten megható volt, ebből jöhetett volna több.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Judy Garland (Óz a nagy varázsló, Találkozunk St. Louis-ban), James Mason (Észak-északnyugat), Jack Carson (Párducbébi), Irving Bacon (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél, Érik a gyümölcs), Frank Puglia (Casablanca)
- Hazel Shermet csak tavaly hunyt el 96 évesen.
- A film valójában egy 1937-es film feldolgozása, de Cukor egy saját filmjének témáját is beleemelte. 1976-ban újabb feldolgozás következett Barbra Streisanddal és 2018-ban jön a soros Lady Gaga főszereplésével.

Következik: Magatartásból elégtelen

4 komment

Az éjszaka (1961)

2017. május 15. 11:37 - Liberális Artúr

Rendezte: Antonioni, Michelangelo
Műfaj:
Dráma
Főbb szereplők:
Marcello Mastroianni, Jeanne Moreau

Megjelenés: 1961, Olaszország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/4vpgYkte1i8
Ajánlott írás: -
Mikor láthatóhttp://port.hu/adatlap/film/tv/az-ejszaka-la-notte/movie-690

Tartalom:

Giovanni (Marcello Mastroianni) sikeres író, feleségével Lidiával (Jeanne Moreau) haldokló barátjukat (Bernhard Wicki) látogatják meg a kórházban. Elmenőben egy ott kezelt, zavarodott nő ráveti magát Giovannira hogy szexeljenek, amibe a férfi bele is menne, ha az ápolók nem jelennének meg időben. Lidiát nem érdekli különösebben a dolog. Különválnak, Lidia sétálni megy, tanúja lesz egy verekedésnek és annak, ahogy a helyiek rakétákat lődöznek fel szórakozásképpen. Az éjszaka egy milliomos partijára mennek, különválnak, különféle vendégekkel társalognak. Lidiát egy férfi autókázni viszi és megcsókolná, de a nő nem enged. Giovanni ellenben sikeresen melegedik össze épp a milliomos lányával (Monica Vitti)...

Nem véletlenül említettem már többször, hogy Antonioni nem tartozik kedvenc rendezőim közé, most sem túl segítőkész abban, hogy megértsük, mit akar közölni. Antonioni témáinak hagyományosan az elidegenedés és az életuntság számítanak, állítólag ezeknek a trilógiája A kaland, Az éjszaka és A napfogyatkozás. Ez talán a milliomos lányán érződik leginkább, Giovanninak inkább az a baja, hogy írói válságban szenved, Lidia pedig a szerelmi életük vége miatt szenved.

Megvalósítás:

Ahogy a többi Antonioni-filmnél, itt sincs túl sok cselekmény: a karakterek passzívan sodródnak, előbb a kórházban, majd az utcán, végül a partin. A hangsúly tehát megint a karaktereken van. Bár Lidia és Giovanni házasok, Giovanni szinte minden nőre ráizgul feleségén kívül, és közben alkotói válságban szenved, mert nem tudja, hogyan írjon; nincsenek gondolatai, csak emlékei, amelyek hamarosan szintén eltűnnek. Lidia egykor szerelmes volt Giovanniba, mert érdekelte a férfi, de már elmúlt. A haldokló barát Lidiába volt szerelmes, abban a kapcsolatban viszont csak a nő személyisége számított az előbbivel ellentétben. Lidia már közönyös Giovanni félrelépésire, de megcsalni nem tudja. Az utcát járva tanúja lesz a modern környezetükkel szemben a régiesebb, kevésbé steril utcai életnek, ami talán a pár egykori, boldogabb napjait jelentei, de már ez sem teszi boldoggá. a milliomos lánya az, akiben egyesülnek, ő nem tud már se szeretni, se önkifejezni (illetve tud, csak nem érez késztetést). A környezet szimbolikáját már jeleztem, talán a bennük lévő emberek is megjelenítenek valamiféle társadalmi jelképességet (utca emberei vs elit), és sok a repülő (rakéta, helikopter), tuti ők is akarnak valamit jelenteni, de mint említettem, Antonioni nem túl segítőkész abban, hogy mit akar mondani.

A képi világ hasonlóan szimbolikus, főleg a helyszínek (modern és régebbi épületek) és a beállítások révén (szereplők helyezkedése másokhoz és a környezethez képest), és gyakran erotikus is azáltal, hogy a meztelenséget épp hogy csak eltakarják valamivel vagy pl. amikor Lidia combjait vagy dekoltázsát intim közelségből mutatják. Csak most esik le, hogy a szexnek nagyobb szerepe lehet a történetben, mint eddig gondoltam, de ugye Antonioni...

Élmény:

Csak oda tudok kilyukadni újra, ahova mindig jutok Antonioni kapcsán: a filmjeit valószínűleg csak hangulati úton lehet befogadni, de ez a hangulat számomra megfoghatatlan, talán a személyiségem miatt, talán mert túlságosan kötődik saját korához. A képek szépek, ahogy valaki írta, szinte művészfotó-jellegűek, de sem a történetben, sem bennük nem érzem azt, amit a rendező üzenni akart, és önmagukban sem fogtak meg.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Marcello Mastroianni (Az édes élet, Nyolc és fél), Jeanne Moreau (Felvonó a vérpadra, Négyszáz csapás, Jules és Jim), Monica Vitti (A kaland, A napfogyatkozás, Vörös sivatag), Bernhard Wicki (Párizs Texas)
- Még életben vannak: Jeanne Moreau (89), Monica Vitti (85), Rosy Mazzacurati (81)

Következik: Csillag születik

2 komment
süti beállítások módosítása
Mobil