Artúr filmélményei

Egy nemzet születése (1915)

2017. május 05. 11:57 - Liberális Artúr

Rendezte: Griffith, David Wark
Műfaj:
Dráma
Főbb szereplők:
Lillian Gish, Mae Marsh, Henry Walthall, Miriam Cooper, Mary Alden

Megjelenés: 1915, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 6,7 pont
Előzetes: https://youtu.be/sts-11p8Ry4
Ajánlott írás a filmről:
http://www.filmsite.org/birt.html
Mikor láthatóhttp://port.hu/adatlap/film/tv/amerika-hoskora-the-birth-of-a-nation/movie-3031

Tartalom:

A 19. század közepén járunk, nem sokkal az amerikai polgárháború kezdete előtt. A déli Cameron családhoz utazik látogatóba az északi Stoneman család. Ahogy lennie kell, a déli Cameron-fiú, Ben beleszeret az északi Stoneman-lányba, Elsie-be (Lillian Gish), míg az északi Stoneman-fiú, Phil (Elmer Clifton) a déli Cameron-lányba, Margaretbe (Miriam Cooper). A polgárháború azonban mindkét családban veszteségeket okoz: az egyik Stoneman testvér mellett két Cameron fiú is életét veszti, míg a déliek szülővárosát még egy fekete katonákból álló csapat is leamortizálja, Ben pedig hadifogságba esik. A háború végével Lincolnnak köszönhetően Ben megmenekül a kivégzéstől, és az elnök kegyesen bánna a déli államokkal is, amikor merénylet áldozata lesz. Ennek köszönhetően a radikálisok, köztük a Stoneman-család fejének, a képviselő Austinnak (Ralph Lewis) befolyása érvényesül, akik szavazati jogot adnak a feketéknek és még engedélyezik a vegyes házasságot is. Austin egyik embere azonban, a mulatt Silas (George Siegmann) még ennél is messzebbre menne és fekete birodalmat akar létrehozni titokban, ráadásul szemet vetett Elsie-re is. A felbátorodott feketék elcsalják a választásokat és rettegésben tartják az egykor virágzó kisváros fehér lakosságát. Hogy megállítsa a feketék rémuralmát, Ben lovagrendet alapít, a Ku Klux Klánt...

Bár a némafilm szövegei szerint a cél bemutatni, hogy a háború mennyire rossz, az erőszakot egyáltalán nem veti meg, amíg az a fehéreket szolgálja. A történet végére sokkal inkább oda fut ki a téma, hogy a polgárháború előtt a rabszolgakérdésben megosztott államok egységesen, immár nemzetként lépnek fel a fehéreket megillető vezető szerepért, és az elszemtelenedő fekete csürhét visszazavarják az őket megillető helyre.

Megvalósítás:

A történet két főbb részre oszlik, a polgárháborúra és az azt követő, ún. rekonstrukciós korszakra. Az első rész idillien ábrázolja a déli Piedmont városának életét, az északi Stoneman-család látogatásával mutatják be a karakterek többségét. Hogy a politikai kontextusról is képet kapjunk, a Stoneman-család fejévé a Thaddeus Stevens nyomán létrehozott képviselőt teszik, ezáltal bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan győztek a konzervatívabb Lincoln felett a haladóbb szellemiségű politikai erők. A polgárháborút és annak hétköznapi hatásait már a déliek szemszögéből láthatjuk. Egy megható jelenetben a háború közepén egymásra talál egy-egy haldokló Stoneman és Cameron, azonban a civileknek is sok szenvedés jut, hiszen elszegényednek és még portyázásokat is túl kell élniük. Mindezeket a történelmi eseményeket szinte már dokumentumfilmszerűen igyekszik alátámasztani történelemkönyvekből és elnököktől vett idézetekkel (de ettől még egyáltalán nem tényszerű a film, inkább az ellenkezője történt annak, amit mutattak). A második részben a legyőzött Dél életét figyelhetjük meg, ahogy a felszabadított fekete rabszolgák terrorizálni kezdik a fehéreket és átveszik tőlük a vezetést. Tételesen rámutat a film az északiak "tévedésére", hiszen a feketék elcsalják a választásokat, de politikusként képtelenek civilizáltan viselkedni, és amint lehetővé válik a vegyes házasság, nem átallanak ajánlatot tenni fehér nőknek (egy jó példa erre Austin képviselő esete, aki támogatja a mulatt Silast, hogy fehér nőt vegyen feleségül, amíg ki nem derül, hogy az ő lányáról lenne szó). Ez alól a megoldás, ha a fehérek összefognak és maguk tesznek rendet újra, megbüntetik a bűnös feketéket, elzavarják a fekete katonákat és nem engedik szavazni őket. Igen, ez egy rasszista történet, ahol a fehérek mind jók, legfeljebb történelmi kényszerből háborúznak, míg rosszak csak a feketék (és mulattok) lehetnek. Kivétel Cameronék két hűséges szolgálója, akik árnyalhatnák a képet, de ahhoz több kéne.

Hiába vannak azonban nagyon zavarban a szellemiségétől, kénytelen a kritikusok továbbra is dicsőíteni a filmet, ugyanis megvalósításában úttörő volt a maga korában, olyan újításokat hozott magával, amelyek a mai napig alapvető fogásoknak számítanak. Ezeket viszont mégsem sorolom most fel, mert ez az én szubjektív blogom, és mai szemmel észrevehetetlen, természetes dolgokról beszélünk, mint pl. a külső helyszínen forgatás, az éjszakai képek vagy a korhű kosztüm. A monumentalitás viszont mai szemmel is látványos, bár a Türelmetlenséggel ellentétben itt csupán a statiszták száma grandiózus, ami főleg a csatajelenetekben mutatkozik meg, amelyek egész korrektek, nagy térben láthatjuk őket és nem mellőzik a naturalizmust sem. A tetőpont a film vége a párhuzamos és gyorsuló vágásoknak köszönhetően, de ez még nem éri el a Türelmetlenség szintjét. Itt is alkalmazzák a színárnyalatokat, és először azt hittem az amerikai zászló színeit akarják megjeleníteni, de mások is kerültek a filmbe, szóval nem vagyok benne biztos hogy mi a jelentőségük. Egyszer van egy osztott képernyős rész, a mozgó kamerával szemben lovagló ku klux klánosok is egész jól néznek ki, szinte már szellemlovasoknak tűnnek. A zene szintén mérföldkőnek számít abban a tekintetben, hogy most először írtak egy teljes filmhez kísérőzenét.

Élmény:

Az 1915-ös film sok tekintetben első és úttörő volt, ennek megfelelően viszont elég kezdetlegesnek éreztem mind a történetvezetésében, mind képileg. Megvoltak már benne azok a technikák, amik később, akár az egy évvel későbbi Türelmetlenséget is jóval hatásosabbá teszik mai szemmel is, de mindez itt még nem igazán volt elegendő. A legnagyobb hátulütője pedig természetesen a mai világban már elfogadhatatlan ábrázolása a feketéknek, ami már a maga korában is megosztó volt. Mindennek azonban alig volt nyoma az első részben, szóval ha a második rész kimaradt volna, egy viszonylag korrekt, pacifista filmet láthattunk volna.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban (mivel szinte mindenki játszott a Türelmetlenségben is, a csak ott szereplőket kihagyom a mostani felsorolásból): Lillian Gish (Türelmetlenség, A vadász éjszakája), Eugene Pallette (Türelmetlenség, Robin Hood kalandjai, Lady Éva), Charles Stevens (Clementina kedvesem, Tízparancsolat), Madame Sul-Te-Wan (Türelmetlenség, King Kong, Sullivan utazásai), Tom Wilson (Türelmetlenség, A kölyök), Monte Blue (Türelmetlenség, Sullivan utazásai), Gibson Gowland (Gyilkos arany, Virradat)
- Wallace Reid (a kovács) 31 évesen hunyt el drogtúladagolásban.
- Olga Grey (az ünnepelt színésznő szerepében), eredeti nevén Zacsek Anna 1896-ban született Budapesten, korán kivándorolt az Egyesült Államokba és már 1915-ben megjelent a filmvásznon, ahonnan az 1920-as évektől visszavonult és ügyvédként kedzett praktizálni. 1973-ban hunyt el.
- Jules White, eredeti nevén Weiss Jules szintén Budapesten született 1900-ban, később híres lett rövid, humoros filmek rendezésével. 1985-ben hunyt el.
- Madame Sul-Te-Wan volt az első fekete színész, aki később szerződést kapott és szerepelhetett a stáblistán.
- A szereplők közt feltűnik Lillian Gish férje is, Raoul Walsh, aki később rendezőként lett ismert.
- A film óriási siker lett, az Elfújta a szélig nem körözte le senki. Ezen felbuzdulva az alapmű szerzője elkészítette a világ első folytatását is, ahol egy egyesült európai hadsereg megtámadja az Egyesült Államokban, de a film megbukott.
- Rasszizmusa már 1915-ben is nagyon megosztó volt, tüntetések és betiltások kísérték, ugyanakkor a fehérek körében népszerű volt, aminek a botrány is jót tett, és jelentősen hozzájárult a Ku Klux Klán feltámadáshoz. Erre volt Griffith válasza a Türelmetlenség c. filmje, amivel rá akart mutatni, hogy az ellen tüntetők mennyire türelmetlenek a másként gondolkodókkal (noha a film egyáltalán nem volt tényszerű). Több ellenfilm is született, de egyik sem lett igazán népszerű. A legutóbbi egy 2016-os próbálkozás ugyanezzel a címmel.
- Griffith maga is déli volt, apja szolgált a déliek seregében, és ne felejtsük, a polgárháború ekkor még csak ötven éve zajlott le.
- A Ku Klux Klán 1865-ben alapult a fehér felsőbbrendűséget hirdetve, terrorista eszközökkel harcolva a fekete és az ellenpárti fehér vezetők ellen is, de 1871-re sikerült szinte teljesen felszámolni. A film hatására 1915-ben éledt fel a szervezet, amely ekkora a feketék mellett a katolikusokat (a kelet-európai bevándorlók miatt) és a zsidókat pécézte ki magának. 1925-re már többmilliós tábora volt, ekkor azonban számos ok miatt gyors hanyatlásnak indult, elsősorban talán azért, mert az egyik fontos vezetője megerőszakolt és meggyilkolt egy fehér nőt. A harmadik eljövetelük az 1950-es években következett be a polgárjogi mozgalmak ellensúlyozására, de ezek már önálló, helyi csoportok voltak, összlétszámuk a mai napig is néhány ezer főre tehető.
- A film ingyenesen megnézhető.

Következik: Mezítelenül

2 komment

Éjféli cowboy (1969)

2017. április 30. 08:30 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Schlesinger, John
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Dustin Hoffman, Jon Voight

Megjelenés: 1969, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/vS2IdfBkkj0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/ejfeli-cowboy-midnight-cowboy/movie-685

Tartalom:

A jóképű, de egyszerű kisvárosi mosogató, Joe (Jon Voight) elhatározza hogy New Yorkba utazik, ahol az idősebb, gazdag nők bomlani fognak cowboy-imidzséért és majd eltartják. Az utcán próbál felszedni nőket, ám a nagyvárosban szóra se méltatják, sőt, amikor mégis sikerül lefeküdnie valakivel, az épp ugyanúgy a pénzt várja cserébe tőle. Szerencséjére belefut Ricóba (Dustin Hoffman), aki jártasnak tűnik az utca alvilági életében, és elküldi a fiút némi jutalékért egy nagymenő stricihez (John McGiver). Csakhogy a férfi valójában nem strici, hanem hittérítő... Joe-nak, miután elmenekült, egyre fogy a pénze, végső elkeseredésében hajlandó beállni az utcán strichelő meleg kovbojok közé is, de még itt átveri egy csóró kuncsaft (Bob Balaban). Mikor már szállásra sincs pénze, véletlenül megpillantja Ricót. Elvenné pénzét, de neki sincs. Hogy valamennyire jóvátegye az átverést, a beteges Rico felajánlja, hogy aludjon lepukkant lakásában, amíg nem szereznek pénzt a továbblépéshez...

Rendes elemzésért klikk ide, ami pedig engem illet, én korképet láttam elsősorban a történetben, amely megmutatja egy kicsit társadalmon kívüli egyén életét realisztikusan (Joe gyakorlatilag egy hajléktalan férfiprostituált), miközben rámutat több hamisságra is (vadnyugat, férfidominancia).

Megvalósítás:

Már a legelső képkocka elég nyílt utalás: indiánok csatakiáltásait hallhatjuk, de a kamera távolodásával nem a vadnyugat tárul fel előttünk, hanem egy üres filmvászon a semmi közepén játéklovakkal. Innentől kezdve többször megfigyelhető a western-mítoszok kifigurázása elsősorban Joe révén, aki végig kovboj-öltözetben feszít és John Wayne-re hivatkozik, miközben eddigre ez a ruha már szinte egyenlő a férfiprostitúcióval, és semmi másban sem hasonlít egy keménykötésű pisztolyhősre, de érzékeny, önállótlan. Ehhez szorosan kapcsolódó téma a férfiuralom vége, ugyanis a film valamennyi férfikaraktere feminin vagy testi-lelki fogyatékos, miközben a nők erőszakosabbak, pénzesebbek, szellemileg is erősebbek, bár belőlük csak néhánnyal találkozunk, mint pl. Joe szabados életű nagymamájával (Ruth White) vagy akinél Joe az ágyban csődöt mond. Az erős (bigott) vallásosság is a férfiak lelki fogyatékosságaként jelenik meg, pl. a hittérítő egy vécéajtón lógó neon-Jézussal akarja meggyóntatni Joe-t. Mindezek a motívumok megjelennek Joe emlékeiben is, amelyek az alkalomhoz illően, de zavarosan villannak be, némi magyarázattal szolgálva személyiségére. Az alapmű regény itt egyértelműbb, mi csupán annyit tudunk leszűrni, hogy Joe-nak volt egy tragikus szerelmi története és meg is erőszakolták. A realista vonalért inkább a nyomorék, betegeskedő Rico felel, aki egy lebontásra ítélt házban lakik titokban és minden nap megküzd azért a pár dollárért, amiből ételt tud venni. Apja cipőpucoló volt éhbérért, de Rico se vitte többre apró lopásaival. A két férfi végül összebarátkozik és gondoskodni kezdenek egymásról, néha úgy éreztem, mintha kicsit előfutára lenne a Túl a barátságonnak.

Gondolhatnánk, hogy a kendőzetlen realizmusa miatt a képi világa is ilyen, de inkább az Előadásra hasonlít abban a tekintetben, hogy az elme képeit, azaz a visszaemlékezéseket, álmokat, képzelgéseket tetszetős módon mutatja be különféle technikákat alkalmazva. Az emlékképek pl. szétvagdaltak, az álom a villódzó fényeivel az expresszionizmust idézi és van egy Warhol-partink is (valódi Warhol-tagokkal), ami színkavalkádot mutat e, egymásra vetített képeket, ami az 1960-as évek pszichedelikus érzetét hozza. Kezdetben két szexjelentnél is tévé- és filmbevágásokkal illusztrálják az akciót és a rádió is végig szól a film elején, ami utalhatna valamiféle médiakritikára, de később ezek elmaradnak. A zene countrysabb jellegű popdalokból állt össze, a színészek pedig meggyőzőek voltak, számomra főleg Voight együgyű kovboja (a kritikusok egyébként kettejük kapcsolatát és játékát tartják a film egyetlen erősségének).

Élmény:

A filmnek fontos történeti jelentősége van: hollywoodi újhullámos filmként ez volt az első mainstream darab, ami több fontos Oscart elnyert, véget vetve ezzel a régi Hollywoodnak. Ráadásul mindezt úgy, hogy a drog, az erőszak és a szex (ráadásul részben homoszexuális) miatt felnőtt filmes besorolást kapott a cenzoroktól. Ami engem illet, nagyon hasonlított történetében és témájában a kor többi filmjére, képi világát pedig annak köszönhete, hogy az Előadás rendezőihez hasonlóan Schelsinger is a bulizós Londonból érkezett Hollywoodba. Összességében nem volt rossz egyáltalán, de sem intelektuálisan, sem érzelmileg nem tudott igazán magával ragadni.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jon Voight (Szemtől szemben), Dustin Hoffman (Diploma előtt, Az elnök emberei, Aranyoskám, Esőember), John McGiver (A mandzsúriai jelölt), Ruth White (Ne bántsátok a feketerigót), Bob Balaban (Harmadik típusú találkozások), Paul Benjamin (Szemet szemért), Viva (Párizs, Texas), Susan Bottomly (Chelsea-lányok), Randall Carver (Vérző olaj), M. Emmet Walsh (Szárnyas fejvadász)
- Anthony Holland 1988-ban, 60 évesen öngyilkosságot követett el, miután kiderült, hogy AIDS-es.
- A bulizókat Warhol társaságának tagjai alakítják, többek közt Paul Morrissey
- Eredetileg nem Voight lett volna a főszereplő, ezért mikor elődjét kirúgták, inkább minimálbérért vállalta a szerepet, csak hogy megkaphassa

Következik: Egy nemzet születése

2 komment

Underground (1995)

2017. április 29. 09:21 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Kusturica, Emir
Műfaj:
tragikomédia
Főbb szereplők:
Miki Manojlovic, Lazar Ristovski, Mirjana Jokovic, Slavko Stimac

Megjelenés: 1995, Jugoszlávia
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/iKdl5r7_ZPc
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/underground-underground/movie-2544

Tartalom:

1941, Jugoszlávia. Crni (Lazar Ristovski) és Marko jóbarátok, épp Crni belépését ünneplik vadul a kommunista pártba, amikor megindul a németek bombázása. Bombatalálat éri a belgrádi állatkertet is, aminek gondozója Marko öccse, Ivan, aki csak egy kismajmot tud megmenteni. Crni kevésbé tűnik elvhű kommunistának, inkább csak legalizálni akarja rablásait a gazdagoktól, és terhes felesége mellett szeretője a város híres színésznőjének, Natalijának is. A német megszállás elől a társaság egy kiterjedt földalatti pincébe rejtőzik, ahol hosszabb tartózkodásra alkalmas búvóhelyet alakítanak ki. A költözéskor megindul Crni feleségének szülése, aki ebbe belehal, de a fiúgyermek életben marad. 1944-re Marko egyre magasabb pozícióba küzdi fel magát a kommunista pártban, Crni pedig épp elvenni készül Nataliját, amikor a németek rajtuk ütnek és elkapják Crnit. Marko valamivel később kiszabadítja Nataliját és Crnit, de utóbbi véletlenül magára robbant egy gránátot és hosszabb ideig kénytelen a pincében gyógyulni. Eközben Marko rámozdul Natalijára és inkább akkor sem szól a pincében maradtaknak ellenállóknak, akik fegyvergyártással igyekeznek támogatni a mozgalmat, amikor már rég véget ért a háború és már 1961-et írunk...

Elég egyértelműen itt egy összefoglaló műről van szó, amely az Odüsszeusz tekintetéhez hasonlóan megpróbálja a délszláv történelmet megfesteni egy baráti társaság életén keresztül, akik között vannak nézeteltérések és össze vannak zárva egy helyre. A második világháborúval nyit és a délszláv háborúkkal zár, amelyek körbeölelik a kommunista évtizedeket. Állítólag megjelennek benne a különböző etnikai szálak is, de ebből magyarként én nem sokat vettem észre, nem igazán látni külső szemmel hogy ki bosnyák és ki szlovén.

Megvalósítás:

A történet három főbb részre oszlik a történelem három korszakából: az első az 1940-es évek német megszállása idején játszódik. Bár ez a leghosszabb rész, érzésem szerint ez a legkevésbé jelképes, egyelőre csak felvezetik könnyedebb, humoros stílusban a karaktereket, élethelyzeteket. Emléket állít a partizánoknak, a népszerűsödő kommunizmusnak, amelynek talán több tagja opportunista mint hithű. A második rész Jugoszlávia fénykorában, az 1960-as évekbe repít minket, szerintem ez a rész a leginkább jelképes, közben pedig a könnyedebb hangvételből abszurdba vált: Marko a címet megmagyarázóan egy pincében zárja össze a népet képviselő ellenállókat, miközben megszedi magát a munkájukból. Itt szinte minden mozzanat jelképes kezdve kutyakajától a filmforgatáson át (kár hogy a rendezőt nem Kusturica alakította, metább lett volna tőle a film) Crni fiáig, ezért meg se próbálom felsorolni őket. Crni kijut a pincéből, Tito meghal, a harmadik részre már az 1990-es években járunk a délszláv polgárháborúkban, ami már egyáltalán nem vicces. A testvér testvérre támad, a korábbi nézeteltérések halállal végződnek. Végül a túlvilágon újra egyesül a társaság és a kamerába mondják: ne felejtsük múltunkat.

A képi világot és a színészi játékot is elsősorban a jelképesség határozza meg, nem törekednek a hitelességre. A karakterek eltúlzottnak tűnnek, noha nem vagyok benne biztos, hogy egyes, nekünk abszurdnak tűnő részek nem ugyanúgy történnének-e meg a valóságban (pl. ahogy a bombázásra reagálnak). Időnként dokumentumfilmfelvételeket vágnak be, van pár szokatlan kameraszög, szimbolikus látványelem (majom, fejjel lefelé lógó Jézus, mint a Hamu és gyémántban), illetve kicsit költőibb vízalatti jelenetek, mint az Atalantéban. Kissé katyvasznak érzem, szóval előre szólok esetleges jövőbeli filmrendező énemnek, hogy egy jó kép egy egységes stílusú filmben sokkal hatásosabb, a halmozásuk  ég nem jelent feltétlenül esztétikai élményt. A zenét az itthon is népszerű Bregovic szolgáltatja fékevesztetten mulatozós trombitások képében, ami jól passzol Crni alakjához.

Élmény:

Nagyon kíváncsi lennék egy szerbiai magyar véleményére, ő hogyan látja a filmet és mi az, ami felett a külföldiek teljesen átsiklanak. Számomra szórakoztató, egyértelműen szimbolikus jellegű film volt, de emiatt hiányzott belőle az is, hogy érzelmileg azonosulni tudjak a történettel vagy hogy rácsodálkozzak a képi világára.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Lazar Ristovski (Casino Royale)
- Davor Dujmovic (a filmben Natalija öccse) 1999-ben, 29 évesen öngyilkos lett depressziója miatt.
- Kis kitérő: Kicsit bajba kerültem a film "nemzetiségét" illetően; eddig is volt pár problémás darab, de itt egy bosnyák rendező szerb nyelvű filmjéről van szó francia produceri irodával, szóval lehet hogy felülvizsgálom majd a címkézési rendszeremet a következő napokban.
- Mivel 1995-ös filmről van szó, sokan vádolták meg politikai vonalon azzal, hogy nyíltan szerb propagandafilm, de mint mondtam, külföldiként nekem ezzel kapcsolatban semmi nem tűnt fel.
- A belgrádi állatkertet valóban lebombázták előbb 1941-ben a németek, majd 1944-ben a szövetségesek, elpusztítva az állatállomány nagy részét.
- A délszláv háborúk sajnos ekkor még csak látszólag értek véget: később újabb harcok újultak ki 2001-ig etnikai alapon, összesen mintegy 140 ezer ember halálát okozva tíz év alatt.

Következik: Éjféli cowboy

Szólj hozzá!

Afrika királynője (1951)

2017. április 25. 19:06 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Huston, John
Műfaj:
kaland
Főbb szereplők:
Humphrey Bogart, Katharine Hepburn

Megjelenés: 1951, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/HUKpm2bcIz8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/afrika-kiralynoje-the-african-queen/movie-57714

Tartalom:

1914, Afrika. Samuel és Rose (Katharine Hepburn) jólnevelt brit misszionárius testvérpár egy faluban, egyetlen kapcsolatuk a külvilággal az időnként arra járó, kevésbé jólnevelt Charlie (Humphrey Bogart) az "Afrika királynője" nevű kis gőzhajójával. Ő hozza el azt a hírt is miszerint az európai országok belekeveredtek valami kis csetepatéba, beleértve a briteket. Amint Charlie távozik, hamarosan fel is tűnik egy német csapat, felégetik a falut és elhurcolják a lakosokat, de Rose-ékat békén hagyják. A sokkot kiheverni nem tudó Samuel hamarosan meghal; Charlie épp időben érkezik vissza, hogy Rose ne maradjon egyedül. Magával viszi, hogy kibekkeljék a háborút egy eldugott helyen, hiszen esélyük sincs elhagyni a környéket: vagy természeti akadályok vagy német erők állják útjukat, mint pl. a "Luise" hadihajó. Rose-nak azonban egyáltalán nincs ínyére a tétlenség, ezért meggyőzi Charlie-t, hogy a hajója rakományát robbanóanyaggá alakítva süllyesszék el a Luise-t...

Sokat gondolkodtam, hogy van-e mélyebb jelentése, hiszen a hajókázás, a dzsungel, az emberi erőfeszítés, a politikai kontextus vagy akár az eltérő társadalmi osztályokba tartozó főszereplők erre mind remek alkalmat adtak volna, de azt hiszem itt csak egy egyszerű kalandfilmről van szó izgalmakkal, humorral, romantikával. Pedig vannak olyan jelenetek, amelyek egyértelműen túlmutatnak ezen, ezért sem tudok igazán dűlőre jutni. Pl. az első jelenetben a falusi bennszülöttek képtelenek tisztán együtténekelni a vallásos dallamot és rögtön el is vonja a figyelmüket az éneket túlharsogó gőzhajó sípja.

Megvalósítás:

A történet szerkezete szinte egy az egyben megegyezik az Ez történt egy éjszaka alapvetésével: két egymáshoz kevésbé illő ember (az úri Rose és a proli Charlie) külső körülmények hatására (háború) kénytelen elviselni egymást, hogy a kalandos út során összehangolódjanak és egymásba szeressenek. Amitől egy fokkal érdekesebb az alapszitunál, hogy a változatos külső veszélyektől eltekintve gyakorlatilag két kis helyre összezárt ember párbeszédeit láthatjuk a film nagy részében. Rose a viktoriánus angol hölgy merevségével indul a kalandnak, majd egyre többet veszít kulturált viselkedéséből, ahogy felfedezi a testi örömöket. Charlie faragatlanabb, de ennek tudatában van és emiatt feszeng. Kezdetben gúnyosan veti oda a nőnek, hogy első a munka és csak utána jöhet a lazítás, de ettől valóban többnek kezdi érezni magát, életcélt kap. Ami a problémám, aztán majd vitassuk meg kommentekben, hogy jól látom-e, hogy főhőseink már középkorúak a regény szerint is, márpedig nekem ez kissé hiteltelenné teszi ezt a korántsem érettnek mondható szerelmet (ami egyébként végre nem légből kapott, hanem hihetően alakul ki a szemünk előtt).

A színészekre amúgy nem lehet panasz, Bogart pl. egészen más benyomást keltett mint az eddigi meggyötört arcú szerepeiben, amit alapból neki tulajdonít az ember. Ami az első benyomást keltette bennem, az a színvilág volt, ami elvileg technicolor, de mégsem azok a telített színek voltak, amit megszoktam és szeretek, hanem egészen modern és realisztikus. Ennek lehet inkább az az oka, hogy egy felújított verziót láttam. Az idő múlását nem sikerült az elején jól érzékeltetni, emiatt pedig inkább béna dramaturgiának tűnt, ahogy a baloldalon kilép a jelenetből Charlie, a jobbon pedig szinte máris azonnal megjelentek a német katonák. Az ő megjelenésüknél az is zavart, hogy bár a film 1951-es, az erőszakot nem merték elég erőszakosnak ábrázolni - persze erre magyarázat a könnyedebb hangvétele. Az afrikai állat- és növényvilág látványos, de durván elütnek tőle a stúdióban készült felvételek (oké, oké, tudom hogy régi film és a technikai feltételek, meg miegymás...). Volt pár jó kép, mint pl. a vízen úszó üvegek vagy a perspektivikus ábrázolások, de összességében messze volt attól, hogy megdobogtassa a szívemet.

Élmény:

Szóval kalandfilmnek izgalmas, van benne humor, a romantikus szál normálisan felépített. Mindenképpen dicséretes, hogy nem hülyéskedi el a dolgot, mint a későbbi hasonló kalandfilmek, de ennél nem több, pedig lehetett volna könnyen. Azzal viszont lehet hogy elvesztette volna a könnyedségét, szóval emiatt nem szidhatom, csak kevésbé nagy élmény így.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Humphrey Bogart (A máltai sólyom, Casablanca, A hosszú álom, Sierra Madre kincse, Magányos helyen), Katharine Hepburn (Párducbébi, Philadelphiai történet), Peter Bull (Dr Strangelove)
- Az afrikai forgatás hírhedten nehéz körülmények között zajlott, könyvek és filmek születtek róla. Hepburn végighányta a forgatást, a stáb minden tagja végig betegeskedte az ott töltött időt. Ez alól állítólag egyedül a két nagyivó, Bogart és Huston volt kivétel, akik több whiskeyt ittak, mint vizet...
- A címszereplő hajót 1912-ben építették és afrikai szolgálatban maradt az 1970-es évekig; végül a 2000-es évek elején találtak rá és állították ki.
- A német hadihajóként szereplő hajót 1913-ban építették valójában utas-és rakományszállító céllal a németek, az első világháborúban azonban inkább elsüllyesztették, mint hogy ellenséges kézre kerüljön. 1927-től müködtették újra a tanzániaiak Liemba néven, és állítólag azóta is aktív.

Következik: Underground

4 komment

H mint hamisítás (1973)

2017. április 20. 07:14 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Welles, Orson
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Orson Welles, Oja Kodar, Joseph Cotten

Megjelenés: 1973, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,8 pont
Előzetes: https://youtu.be/twlA_yzagXo
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/h-mint-hamisitas-verites-et-mensonges/movie-117596

Tartalom:

Welles előbb elmondja - Robert-Houdint idézve - hogy szerinte a bűvész egy mágust alakító színész, majd bemutatja Oja Kodart, a csinos nőt, miszerint később majd visszatérnek rá. A film alanya a magyar képhamisító, Elmyr de Hory, aki számtalan festményt készített mások stílusában, átverve a műértőket, ami megkérdőjelezi létjogosultságukat. Mivel sosem írta alá képeit, nem lehet tudni, hány kép az övé valójában, de Welles szerint ez nem is fontos, hiszen az alkotás fontosabb az alkotónál - a Notre-Dame-székesegyház alkotóját se ismerjük, de műve fennmaradt. Elmyrről Clifford Irving készített életrajzi könyvet, aki később Howard Hughes, a titokzatos milliomos naplójának hamisítójaként vált hírhedtté, amit szintén sokáig valósnak szakértettek meg. Welles itt párhuzamot állít önmagával, hiszen ő is egy hazugsággal vált színésszé, közismert a Világok harca c. rádiós játékának sztorija és az Aranypolgár is részben Hughes-on alapul. Ekkor térünk vissza Kodarhoz, akit Picasso megfestett, és a képeket neki adta, hogy felháborodva értesüljön arról, hogy kiállították őket. A helyszínre utazva azonban kiderül, hogy a kiállított képek hamisítványok, amelyeket Kodar nagyapja festett...

...és hogy a kör bezáruljon, Welles elnézést kér, Kodar története ugyanis kitalált, de elhittük, hiszen eddig valós eseményekről szólt a film. Szóval a film nagyjából a látszat és a valóság viszonyáról szól amellett kardoskodva, hogy nem a valódiság számít, hanem az igazságtartalom.

Megvalósítás:

A film felépítése jól elkülöníthetően öt részre oszlik. A bevezetőben Welles, mint bűvész pózol, felhívja figyelmünket a csalásra és hogy a következő egy órában csakis tényeket fogunk látni, innentől kezdve pedig én kb. mindent megkérdőjeleztem. A második szakasz a központi figuráé, Elmyré, a harmadik pedig Irvinggé; kettejük történetei ugyanoda vezetnek: a szakértők megbízhatatlanok, így ők maguk is egy hamis világ részeivé válnak. A negyedik részben Hughes révén Welles saját példáit sorolja fel, ezzel némileg önéletrajzivá téve a filmet. Az utolsó rész Kodaré, amiben a művészetről értekezik, majd végül cinkosan megemlíti, hogy a bevezetőben csak egy órányi tényszerűséget ígért, így az elmúlt negyedóra már kamu volt. Elképzelni sem merem, mennyi más dolog lehetett hamis; az utólagos leírások ebben megerősítettek, hiszen jó eséllyel a film egy részét nem is Welles készítette, Kodar első felbukkanásánál gyakran nem is őt láttuk, hanem testvérét... stb. Messze a legszebb jelképe a filmnek a Notre-Dame-székesegyház, ahol az alkotó már rég feledésbe merült, műve azonban fennmaradt; Welles itt merészkedik a legmesszebbre, elmélázva azon, hogy egyszer mindenki meghal, de a újabb és újabb dalaink majd tovább szólnak.

A film gyors tempójú, amit kissé nehézkes követni Welles elgondolkodtatóbb gondolatai miatt, amitől Godard-t idézte nekem a film, nem véletlenül: mások is megerősítették, hogy a vágások az ő hatását mutatják. Dokumentumfilmes jellege mellett esszéfilmnek tartják, ez szintén Godard hasonló A film története(i)re utal. A filmművészet maga is trükkökkel hitet el valóságot, hozzáértők biztosan találnak ilyen elemeket is a filmben; én csupán annyit tudok hozzátenni, hogy Welles narrálásai dokumentumfilmrészletekkel váltogatják egymást (mely utóbbiak egyébként korábbi dokumentumfilmből valóak). Más technikai érdekességet nem tudok kiemelni, esetleg még a Picassós történetet, ahol a festő képzelt reakcióit állóképekkel illusztrálták. Elsősorban jelképes képeket láthattunk (kiömlő bor, Welles a vágószobában... stb.).

Élmény:

Alapvetően kedvelem a metakommunikációt, de inkább hagyományosabb formában,  mint amit az Ének az esőben nyújtott. Ez a film inkább filmeseknek való, akik élvezik azt, ha kockánként megfigyelhetnek mindent. Sok a vágás, feszes a tempó, egyszeri átlagnézőként ezt nehéz befogadni és még inkább élvezni. Persze messze nem olyan nehéz, mint egy Godard-film, és nem mellékes számunkra, hogy több magyar vonatkozása is van.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Orson Welles (Aranypolgár, Az Ambersonok tündöklése és bukása, A harmadik ember, A gonosz érintése, Falstaff), Joseph Cotten (Aranypolgár, Az Ambersonok tündöklése és bukása, A harmadik ember, A gonosz érintése), Paul Stewart és William Alland (Aranypolgár), Peter Bogdanovich (Az utolsó mozielőadás, Kill Bill), Jean-Pierre Aumont (Amerikai éjszaka), Laurence Harvey (A mandzsúriai jelölt)
- Elmyr, azaz Hoffmann Elemér 1906-ban született Budapesten. Festőként tanult az 1920-as években Németországban és Franciaországban, ekkor ismerkedett meg többek közt Picassóval. Zsidóként és homoszexuálisként megjárta a koncentrációs táborokat is, de sikerült megszöknie. A háború után Párizsban egyik képét Picassóként vették meg, innentől kezdve Nyugat-Európában, majd az Egyesült Államokban hamisított életvitelszerűen az 1950-es évek végéig, mire kiismerték üzleti módszereit. Többször próbálkozott saját műveivel is, de ezek nem hozták el a kívánt sikert és pénzt. Végül Spanyolországban telepedett le, ahol nem folyt ellene eljárás. Amikor azonban 1976-ban kiadták volna a francia hatóságoknak, inkább öngyilkos lett. Ironikus módon halála után számtalan Elmyr-hamisítvány került a piacra...
- Robert-Houdin francia bűvész (1805-1871) volt a modern bűvészet első alakja, aki először tartotta előadásait színházban és viselt frakkot. Az ő tiszteletére vette fel nevét a magyar Weisz Erik, azaz Houdini.
- Oja Kodar természetesen szintén magyar származású; bár ő maga horvát, apja magyar, valódi neve pedig Pálinkás Olga. Valószínűleg az 1960-as évek kezdete óta Welles szeretője volt titokban.

Következik: Afrika királynője

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil