Előzmények: A film Edison cégének terméke, rendezőjéről, Harold M. Shaw-ról (1877-1926) sajnos semmi infót se találtam.

A film: A történetben Joe, a nyomorgó újságárus kisfiú nem elég, hogy szegény, még részeges nagyanyja is veri. De végre eljött a nap, amikor egy segélyszervezetnek köszönhetően kiszabadulhat a városi nyomorból egy napra piknikezni... Eredetileg a valóban létező és mai napig aktív segélyszervezet promófilmjének készült, ám korántsem ilyenre sikerült, mert bár az első szakasz szépen megmutatja Joe nyomorát, a második pedig a jótékonyságot, a lezárás nagyon áthallásosan a mennyországra utal, azaz hogy Joe-nak ebben az életben nincs kiút a szenvedésből. Ugyanakkor mégsem teljesen egyértelmű, hogy ez a vég a túlvilágra utal vagy poziítvan a szebb jövőre. Megvalósításában egy vetítés az, ami érdekesebb, amikor megjelenítik Joe gondolatait, illetve az első képkockákban Joe egy sötét háttér előtt mutatja be érzelni nyomorát elég jól gyerekszínész létére, ami végül átmegy utcai képbe. Szóval meglepően jó film elsősorban a tartalma miatt, de lehetett volna látványosabb. Ha tíz évvel később készül, nagy kedvenc lenne.

Érdekességek:

• A filmben szereplő segélyszervezet az 1877-ben alapult, ma is aktív Fresh Air alapítvány new yorki rászoruló gyerekeknek biztosít egy-két hétnyi vakációt vendégcsaládoknál.

Előzmények: Nemcsak Edison és Dickson alapított céget Amerikában, az elsők között volt az 1897-es Vitagraph is, amit a brit tudósító, J. Stuart Blackton (1875-1941) és társa alapított, miután megtetszett nekik Edison kamerája. Híradókkal kezdtek, majd filmekkel folytatták, de egyre kevésbé bírták a versenyt a nagyokkal az 1910-es években. Végül a Warner vásárolta fel 1925-ben. E film rendezője, Laurence Trimble (1885-1954) imádta a kutyákat, történeteket is írt róluk, így került állatidomárként a Vitagraph-hoz 1909-ben. Egy évre rá színészként is szerepelhetett, 1912-től rendezett. 1913-1916 között Angiában rendezett sikeres filmeket, majd visszatérve Amerikába újra sikeres kutyás filmeket készített. A gazdasági válsággal visszavonult és a kutyáknak szentelte szabadidejét. 1941-ben feleségül vette Blackton 16 évvel fiatalabb lányát. Na de ez nem egy kutyás film...

A film: A történetben a férj elég szerencsétlen pókerben, felesége (Flora Flinch) le is tiltja róla, ezért a férfi cselhez folyamodik: barátaival eljátszák, hogy nem pókerezni járnak, hanem férfiklubba. Csakhogy álmában elkotyogja magát... Ez egy vígjáték akarna lenni, ahol a feleség megleckézeteti férjét. Nem tudom, hogy ez a fajta humor csak divatjamúlt-e vagy tényleg nem volt vicces. Igazán komikus csak a korszak nagy nevettetőpárosa, a férj és feleség külseje adta, hiszen a férj kerek, míg a feleség magas, sovány, mint egy korai Stan és Pan. Kivitelezésében az eddigiekhez képest kevésbé kifinomult, túl sok a szöveg (még mindig nem párbeszéd), a felesleges jelenet. Hogy mégis idekerült a film, az annak köszönhető, hogy 2011-ben beválasztották a nemzeti nagyok közé, de elsősorban azért, amit megjelenít: egy kor szokásait, erkölcseit, gondolkodásmódját.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Flora Finch (Those Awful Hats), Tom Power (Gyilkos vagyok)
• Arthur Rosson javarészt másodrendező volt, nevéhez fűzödik többek közt az Elfújta a szél, a Vörös folyó, A földkerekség legnagyobb show-ja vagy a Tízparancsolat.
• A póker vélhetően ókori kártyajátékból ered, a 19. században fejlődött ki Amerikában a mai formájára.

Előzmények: Alice Guy (1873-1968) nemcsak az első női filmes volt, de az elsők között volt a narratív film megteremtésében is. Egy kamerákkal foglalkozó cég titkárnőjeként jó kapcsolatot ápolt a filmesekkel, ott volt az első Lumiere-demonstráción is, és mivel jó viszonyban volt a vezetéssel, kölcsönkért egy kamerát. Unva az aktualitásokat, 1896-ban leforgatta az első narratív filmet. 1906-ig itt (a Gaumont-nál) rendezett, majd 1907-ben az amerikai leányvállalat vezetője lett férjével. Annyira sikeresek voltak kezdetben, hogy az ország legnagyobb stúdióját tudhatták magukénak,azonban az 1920-as évekre áttevődött a súlypont Hollywoodra a keleti partról.

A film: A történetben egy lány megbetegszik, a család orvosa szerint mire lehullik a fákról az utolsó levél, már halott lesz. Kishúga a kifejezést szó szerint veszi... És ez az ereje, ez a megható gyermeki ártatlanság, ami viszont nem a film érdeme, hanem az alapjául szolgáló novelláé. Ami a film érdeme, az egyrészt a gyerekszínész viszonylag természetes játéka, ami sokkal élvezhetőbb, mint teátrális nővére, illetve az éjszakai ágyjelenet, ami már talán előrevetíti a világítás jelentőségét, hiszen eddig jellemzően az éjszakát egy kék szűrővel jelenítették meg, itt azonban tudatosan volt árnyékban hagyva a díszlet nagyobb része. A többi része azonban tipikusan korabeli, érdektelen.

Érdekességek:

• Mace Greanleaf 1912-ben, 39 évesenhunyt el tüdőgyulladásban.
• A kislányt alakító gyerekszínész 1905-ben született, még 1917-ig volt aktív és 2000-ben hunyt el.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben egy idős színész kora miatt nem kap meg egy szerepet, így családja pénz nélkül marad. Egy véletlen folytán azt az ihletet kapja, hogy alakítson koldust az élet színpadán, így szerezve pénzt... Talán kissé erőltetett párhuzam, de azonnal Az utolsó ember ugrott be róla, ahol az öregember lecsúszik és megszégyenül. Ez a film annyiban több, hogy hősünk nem kiszolgáltatott és némi metafizikai síkot felvillantva szerepet játszva kezd koldulni; annyiban viszont kevesebb, hogy nem kiszolgáltatott és a befejezése még egyszerűbb Az utolsó emberénél. A párbeszédes feliratok még miindig hiányoznak, viszont a narratíva már mai modernséggel vezet egyszerre több szálat, ugrálva közöttük - ez már mindenképpen a korabeli közönség megérését mutatja és ez már számomra előre jelzi a három évvel későbbi az Egy nemzet születéséhez szükséges bátorságot is, ami az eddigiekhez képest mérhetetlenül komplex és hosszú. Az ide-oda ugráló vágásokon kívül azonban a kamerán nem láttam semmilyen innovációt, csupán a tartalom vált egyre kifinomultabbá (egy jó példa erre hogy a tök mellékes szerelmi szálban a film végén váratlanul és fókuszon kívül egy csókot kap a színész lánya és ennek váratlansága, előzményei következményei megjelennek a színészi játékban, holott tényleg csak egy kis részlet az egész).

Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történet közel megegyezik A lonedale-i távírászlányéval, itt is magára marad egy távírólány egy rakat pénzzel, amit kiszúr két csavargó. A bonyodalom rész valamivel komplexebb, de nem ad hozzá sokat a történethez. És még megvalósításában sem több leszámítva a vonatos üldözést; de a fő technikai megoldás itt is a vágások ütemezésében rejlik, szóval ez egy szimpla remake.

 Érdekességek:

• Korábban láttuk: Dorothy Bernard (A fiáért), Wilfred Lucas (Türelmetlenség, Modern idők)