Cselekmény: ...avagy a mennydörgés istene. Második világháború, Szenegál. A francia hadsereg gyakorlatilag elrabolja a falu fiatal férfiait hogy hadra fogja őket. A falu törzsfőnöke, Djimeko aggódni kezd, hogy az istenek miért hagyták ezt. Egy évvel később a nők learatják a vallási rituáléra szánt rizst, amit a katonák természetesen inkább elvinnének, ezért a falusiak elrejtik. A tanács előbb az isteneknek szeretne áldozni, de Djimeko szerint errenincs idő és a közeledő katonákra támad, akik természetesen könnyedén megölik puskáikkal a lándzsás öregeket. Az új törzsfőnök, Kabebe az istenekben való kétkedést okolja, ezért áldozatokat mutat be, miközben a katonák túszul tartják a nőket, amíg megkapják a rizst...

Téma: Sembene témái mindig önmagukért beszélnek, hiszen mint tudjuk, eleve azért kezdett a filmezésbe, hogy az írástudatlanokhoz is eljusson. A témák között szerepel tehát Szenegál szerepvállalása a második világháborúban, a nők szerepe, a tanács rugalmatlansága, a hagyományok meghaladása.

Tartalom: A történet a fiatalok összefogdosásával kezdődik, amin a vének keseregnek, de nem nagyon tudnak mit tenni. A nők azok, akik a tényleges munkát elvégzik, de a learatott rizs valójában rituális célokat szolgál. A falu törzsfőnöke már nem bízik az istenekben, hiszen csupa megaláztatás az életük. Amikor lázadását könnyen leverik, a történet talán legfontosabb jelenetében párbeszédet folytat az istenekkel és megtagadja őket, hiszen ha ők nem lesznek, nem lesz aki szolgálja őket. A másik oldalról nem beszéltem, de a franciák része ennél komikusabb. A falu szemszögéből nézve a nézőnek is abszurdnak tűnik a franciák háborúja, főleg a Petaint éltető propaganda, ami jellemzően semmit nem változik, amikor de Gaulle kerül hatalomra, csak a személye más a kultusznak. Még belemehetnék pár karakterbe, mint a normálisabb parancsnokba és rasszista altisztjébe, de ahogy említettem, Sembene témái önmagukért beszélnek és így minden jelentét fel lehetne sorolni a filmnek, én pedig most csak a lényegre koncentrálnék.

Forma: Ez is sembenésen lényegretörő, a speciális effektek kimerülnek a vágásban, még a beálltások sem vizuálisan jelképesek, hanem inkább tartalmukban (ld. alább a képen a kislányt és a puskát). A színészek amatőrnek tűnnek, de semmiképpen sem természetesnek, bár ettől talán mégis életszerűbb egy nehezen megnyilvánuló szónok. A vége hirtelen következett be, viszont a puskalövések még folytatódtak, ami szintén sok mindenre utalhat, és ezt már a nézőkre bízza.

Élmény: Gondolom érezhető az eddigi leírásból, hogy nem fogott meg a film. Sem látványban, sem tartalmában nem volt kielégítő számomra, talán túlságosan saját korába van ágyazódva.

Érdekességek:

- Annak ellenére, hogy Szenegál ekkor már független volt, francia nyomásra öt évig nem mutathatták be a filmet, elvégre nem ábrázoljákőket túl jó színben.
- A filmben szereplő törzs a dzsola, főként Szenegálban és környező országaiban élnek mintegy félmillióan.

Cselekmény: A "Vakond" (maga a rendező, Alejandro Jodorowsky) fiával útra indul, míg egy lemészárolt faluba nem jutnak. A Vakond levadássza az elkövetőket. Az egyik túsz egy fiatal nő, Mara a férfival tart, aki fiát ráhagyja a falu szerzeteseire. Mara szerint a Vakond képes lenne legyőzni a négy legnagyobb fegyverforgatót és ezáltal a legnagyobbá válni, így elindulnak felkutatni őket. Az első mester olyan gyors, hogy képes kikerülni a golyót, a Vakond azonban Mara unszolására cselhez folyamodik és csapdába csalva végez a mesterrel. Ekkor csatlakozik hozzájuk egy férfihangú nő, aki elvezeti őket a második mesterhez. Az ő ereje abban rejlik, hogy szeretettel lő, nem pusztító vággyal. Ezt kihasználva, a Vakond amester anyját támadva vonja el a figyelmét, hogy végezhessen vele...

Téma: Az egyik kedvenc filmkritikusom Pauline Kael, aki gyönyörűen bele tudja egy mondatba sűríteni a filmeket. Ebben az esetben pl.:"(...) plays with symbols and ideas and enigmas so promiscuously that the confusion may be mistaken for depth". Félreértés ne essék, ez nem negatívum, csupán jellemzés. A történet végig tele van pakolva egy vagy több jelképpel, amelyek egymással átfedésben is lehetnek, így töbféle értelmezés lehetséges. Ami biztos, hogy a Vakond egy fejlődő jellem, aki újabb és újabb dolgokat tanul, de nem biztos, hogy el is jut a céljához.

Tartalom: Kb. három nagyobb részre osztanám a történetet. Az első egy bevezető jellegű, amelyben a Vakondot mint tökéletes lényt ismerünk meg. Legyőzhetetlen és kérlelhetetlen. A film felütése szerint a vakond olyan lény, ami egész életében a föld alatt ásva keresi a napot, és ha egyszer sikerül megtalálnia, belevakul. Ez épp olyan kamu, mint Melville kezdő idézetei, de attól még beszédes. E bevezetőben a Vakond férfivá neveli fiát miközben megbosszul egy falut, majd egy őt elcsábítő nővel áll tovább. A nő nemcsak a testét, de a lelkét is elcsábítja, hogy végezzen a négy nagy mesterrel, ezzel kezdődik a második harmad, a szembesülés a négy mesterrel, akik közül mindegyik valamilyen jellegzetes spirituális tanítást képvisel. A Vakond őket nem megcáfolva vagy túllépve győzi le, hanem csellel (bár ez is nevezhető meghaladásnak), ettől pedig bűntudata lesz és krisztusi figurává válik, aki próbál bűneiért vezekelni. A harmadik szakasz erről a vezeklésről szól, a legelnyomottabbakon próbál segíteni, de hiába, így végül visszatér a bosszúálló szerephez. Igazából mindez nem is annyira fontos, a sok epizódszerű, bár összefüggő jelenetek mindegyike jelképekkel terhelt, önmagukban egy vagy több állítást fogalmaznak meg ideológiákról, a társadalomról... stb.

Forma: A műfaj úgynevezett "acid western", amit talán pszichedelikus westernnek lehetne fordítani. Ennek és a jelképek sokaságának köszönhetően sok a groteszk megnyilvánulás (sokan szürrealizmust írnak, de szerintem semmi szürreális nincs benne): torz emberek, állatok, rengeteg vér és szex, elspre össze nem illő párosítások. E párosítások valójában egyáltalán nem merész képzettársítások; Jodorowsky nagy rajongója a tarotnak, több fura kép innen származik. Coelho Alkímistájának is az volt számomra a legfőbb erőssége, hogy egy sivatagban játszódott, és ennek üressége itt is jól passzolsz ezekhez a jelképekhez, mert kihangsúlyozza őket. A beálltások is erre törekednek, de azért túlságosan nem mernek szokatlanok lenni.

Élmény: Már régóta szemeztem Jodorowskyval, de sajnos a a kevésbé pozitív elvárásaim jöttek be. Ahogy Kael írta és fentebb idéztem, a képek tök jók, de hiányzik belőlük a mélység. Persze Jodorowsky maga mondta, hogy középszerű embernek ez egy középszerű film lesz, szóval ez engem minősít :D

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Alfonso Arau (A vad banda)
- Jodorowsky egymaga rendezte, írta, szerezte a zenét és tervezte meg a díszletét.
- A kisfiú valóban az ő fia.
- A film az éjféli moziknak köszönhetően lett sikeres, mint a The Rocky Horror Picture Show vagy a Radírfej. Ehhez azonban az is kellett, hogy forgalomba kerüljön, amiről John Lennon gondoskodott, miután látta és nagyon megtettszett neki.
- Jodorowsky élete önmagában is elég érdekes, tuti film lesz belőle. Tudatosan polgárpukkasztó, színházi darabjaiban állítólag rengeteg döglött állatot használt fel meztelenül. Első filmbemutatóján kis híján meglincselték, és menekülnie kellett hazájából is.

Cselekmény: ...avagy kb. "sikuku". Roku enyhén fogyatékos, egy szeméttelepen épült nyomortanyán él anyjával. Napjait azzal tölti, hogy képzelt villamosát vezeti a környéken, ehhez ismételgeti a zakatoló "dodeszukaden" hangot. A szeméttelep lakó között van a segítőkész fémműves, a folyton részegeskedő két munkás-barát. a hivatalnok és undok felesége, a folyton mástól terhes feleség, a részegeskedő nagybáty által végletekig kihasznált unokahúg, a traumatizáltságában állandó sokban lévő idősebb férfi, valamint a saját házról ábrándozó apa és kisfia.

Téma: Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit akart ezzel üzenni a rendező, mert szocio-sztorinak nem túl erős, a képi világa pedig annyira stilizált, hogy üvölt róla, hogy jelképesen kell venni. Mivel mindegyik szereplő menekül a valóság elől - ha ez nem egy korabeli társadalmi jelkép - , azt hiszem Kuroszava ezzel saját művészi identitását próbálja bemutatni.

Tartalom: Ez szinte biztos nincs így, mert kevés helyen olvastam hasonlót, de sorolom az érveim. Elöljáróban érdemes annyit tudni, hogy Kuroszava ekkoriban egy "meghurcolt" rendező volt sikertelen amerikai munkája miatt. A nyomortanya lakóinak történeteit Roku haladási útvonala köti össze, de egy idő után már nem is kell a jelenléte, egyszerűen csak elhalad az aktuális bemutatott mellett az újabb alany. Roku egy elképzelt villamost vezet teljes komolysággal egész nap, maiért kigúnyolják, de senki sem vonja kétségbe, hogy ne lenne ott valami, akaratlanul is részt vesznek a képzeletében. Az első útbaeső karakter az öreg ezüstműves, ő mindenkin igyekszik segíteni bölcsessége magabiztosságával. Sztoikus buddhasága Kuroszava humanista énjét jelentheti. A két részeg munkás olyan közeli barátok, hogy delíriumukban feleséget cserélnek és ezt még a nők se bánják; azt hiszem ez az identitásvesztésre és felcserélődésre utal. A hivatalnok a zsémbes feleséggel testileg nyomorék, de utálatos feleségével ezek ellenére is szilárd a kapcsolatuk jóban-rosszban. A mindenkivel félredugó, állandóan terhes nő gyerekeit a mostohaapa egyformán szereti és mindegyiküket magáénak tekinti. Az összeesésig dolgozó, majd megerőszakolt lány talán a stúdiórendszer. A néma, megcsalt öregember a kiábrándultság, az álmodozó apánál pedig talán már nem is lehetne nyilvánvalóbbat mondani, aki folyton a jövőről ábrándozik, de közben elhanyagolja a jelent és okafogyottá válik a tervezgetése. Ha ez a nyomortelep viszont nem Kuroszava belső lelki világa, akkor nincs nagyon miről beszélni, kapunk néhány élettörténetet a társadalom alján élőktől, hol vidámabbat, hol tragikusabbat.

Forma: Érdekes módon Kuroszava mintha nem változott volna sokat, igaz, mindössze bő húsz év telt el. Arra gondolok, hogy a Tora no O vo Fumu Otokotacsiban is elég színpadias volt a díszlet, itt is teljesen nyíltan festett és stilizált az egész. Mindkét esetben a költségvetés volt az oka, de ezúttal szerintem művészi megfontolások is közrejátszottak, már amennyiben elfogadjuk az elméletemet - ellenkező esetben csak simán gagyi. A legjobb ebből a szempontból Roku gyerekrajzokkal teli szobája,főleg amikor a fény színe elváltozik átsütve a színein. Ez volt Kuroszava első színes filmje, így azok nagyon erősek és élénkek, amit én hiányolok sok színes filmben és amit annyira lehet szeretni a régebbi Technicolor filmekben. Sok a jelkép és a jelképes beállítás, mint pl. a papírvirágokon megerőszakolt unokahúg vagy a kép két szélén elhelyezkedő alak, akik közül az egyikre, aki újrakezdené az életét esik fény, a másik bezombultra nem.

Élmény: A mai napig vegyesek a kritikai vélemények, és megértem őket, szerintem se illet 1970-be. Kuroszava korai filmjeihez mérhető a tartalma, megvalósítása szintén.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Szugai Kin (Élni, Menny és pokol), Igava Hiszasi (Harakiri, Káosz), Fudzsivara Kamatari (Élni, Hét szamuráj, testőr, Menny és pokol)
- Más filmek kapcsán már említettem, hogy a japán filmezési szokások erősen változóban voltak, a tévé kinyírta a nagy, hagyományos stúdiókat, akik csak új, korhatáros típusú filmekkel tudtak versenyben maradni. Kuroszava ezért saját céget alapított többek közt Kobajasival. Ez volt az első és utolsó filmjük, mivel sem a kritikusok, sem a közönség nem fogadta lelkesen. A sorozatos kudarcok hatására Kuroszava 1971-ben öngyilkosságot kísérelt meg.

Cselekmény: ...avagy a rosszfiú. X-t valamiért üldözi a rendőrség, ezért igyekszik mindig gyorsan továbbállni, amint a közelébe kerül a környék rendőre. Beugrik egy barátja helyére utasokat szerezni a helyi buszjáratra...

Téma: Tudom, ez nem volt túl hosszú bevezető az eseményekbe, de csak azért, mert nem is nagyon van cselekmény. Mambety második rövidfilmje is életképeket mutat Dakarról a rosszfiú egy napján keresztül, arról, ahogy az emberek boldogulni próbálnak.

Tartalom: Ahogy egy ilyen filmnél lenni szokot, kissé epizodikus szerkezetű, több társadalmi csoportot képviselő karaktert vonultat fel és több témát dob be érintőlegesen. A központi kapocs a névnélküli rosszfiú karaktere, aki valamiért menekül a rendőrség elől. Nem egy tiszta jellem, folyamatosan ügyeskedik, csal, lop a megélhetéséért, de nem követ el akkora bűnöket, mint amennyire a hatóságok el akarják kapni (nekik csak a hangjukat halljuk, annyira kívül állnak a hétköznapi életből). A hatóságok képviselője már viszont egy komikusan köpcös rendőr, vagyis hiába ijesztő a hatalom működése elméletben, a gyakorlatban már impotens (ennek a viccesebb példája, amikor a rádió bemondja, hogy az edzett szenegáli katonák megszállták a francia riviérát). Számomra még sokatmondó szál volt a rosszfiú egy barátjának története, akit épp a rosszfiú túrt ki állásából, és emiatt politizálásba kezd, nem az emberi természetet okolva az eseményekért, hanem azt hogy a hasonló esetekre szánt pénzt nem a célra fordítják a politikusok. Ő ezt nem érzi politizálásnak, a hatalom pedig megint impotens módon ugyan igen, de figyelmen kívül hagyja, nekik csak a rosszfiú kell. Vannak még események és karakterek, akik nekem nem mondanak semmit, de időnként érteni vélem, hogy mit jeképeznek (mint pl. amikor a rosszfiú a saját munkáját elvégezteti az utasokkal és magára veszi egy-egy vonásukat).

Forma: Olyan mint a többi korabeli afrikai film, szinte házimozi-szerű a minőség, továbbra sincs pénz és eszköz rendes hangra, utószinkronizálva van az egész. Nem zavaró, inkább kedvesen amatőr bája van neki tőle. Ráadásul Mambety ezt ki is használja és poént csinál belőle, mint pl. amikor a rosszfiú odavizel a "idepisilni tilos" felirat mellé, majd a végeztével felhangzik a vécéöblítés zaja. Többször él hasonlóan ironikus megnyilvánulásokkal, de mintha ezeket eldurrogtatná az elején és későbbre nem maradna belőlük. A film legfontosabb képe, ami többször visszatér, az a rosszfiú félelme, ahogy a rendőrség elbánik vele, ő pedig fennakad holtan a kerítésen. Jól illik hozzá a zenei válogatás, hasonlóan színes, mint az emberek, de még a vésztjósló háttérzene is egész jó ahoz képest, hogy ez egy olcsó film.

Élmény: Tartalmában közelebb áll A fuvaroshoz, mint A hiéna utazásához, képi világában a Le retour d'un aventuriert hozza. Inkább a könnyedebb, ironikus hangvételében látom azt a Mambetyt, akit A hiéna utazásában megismerhettünk. Nem egy világmegváltó darab, kicsit szórakoztató.

Cselekmény: Az Isten és Ördög a Nap földjének végén Antonio (Mauricio do Valle), a bérgyilkos lelövi Lampiaot, innen indul a történet. Sok évvel a banda felszámolása után újra felbukkan egy férfi, Coirana, aki magát cangaceironak nevezi és pusztulással fenyeget meg egy várost. A helyi vezetés felkeresi Antoniót, akinek azóta is bűntudata van. Ingyen vállalja, hogy lássa, valóban visszatért-e Lampiao szelleme, de könnyedén halálos sebet ejt Coiranán. Ettől azonban még inkább kezdi megtagadni múltját...

Téma: Valami olyasmi, mint az elődjében, csak erősebb a misztikum, a jelképesség. Már alig mutatja be a legszegényebbek nyomorát, sokkal inkább azzal van elfoglalva, hogy stilizáltan eljátszattassa, minek kéne, mi fog szerinte történni az osztályharc során.

Tartalom: Pontosan azzal a jelenettel kezdődik a történet, amivel az előző film ér véget, majd ugrunk az időben: a betyárok ideje már rég lejárt, de most valaki visszatér Lampiao nevében, miközben ezúttal az előző film vallási vezetője is mellettük áll. Coiranának azonban látszólag csak a szája jár, nincs harc, Antonio végez is vele hamar, pontosabban csak halálra sebzi, ami dramaturgiailag lehetővé teszi, hogy a betyár végigszenvedje a történetet és jelképesen átruházhassa a végén a szerepét a falu tanítójának (akit egyébként ugyanaz a színész játszik, aki korábban a betyárvezért). Ott van még a vak és öreg (és nyilván impotens) ezredes, a szegények nyomorának okozója, a korrupt polgármester, no meg persze a legyőzhetetlen Antonio, a mérleg nyelve, aki a rendező vágyálmában a nép mellé állt. Fontos megjegyezni, ogy ahogy a történet elején is elhangzik, és ahogy a film eredeti címéből adódik ("a gonosz sárkány és a szent harcos"), ez a Szent György-féle legenda afrikai-brazil változatának átültetése. Egy megegyzés még: nem tudom mennyire tudatos, de már az előzményfilmben is fura volt utánaolvasni, hogy ez nem egy 19. századi történet, hanem a 20. század közepéről van. Amíg a faluban vagyunk, szinte időtlen a sztori, ám Antonio kisétál a helyszínről az autók közé, ettől tisztára időutázasnak tűnik, pedig az 1960-as években játszódik minden.

Forma: Azt hiszem most már tényleg átléptünk a színes korszakba, már e kisebb költségvetésű művészfilmek is színesek. Igen, értem a fekete-fehér esztétikáját, de tök jól áll az amúgy is élénk-tarka latin öltözeteknek a szín. Az Isten és Ördög a Nap földjénhez hasonló a stílus, a legkevésbé sem törekszik természetességre. Nem teátrális, hanem stilizáltan előadott minden jelenet, egy pillanatra sem akarja átélhetővé tenni őket, fontosabb a gondolat közlése. Ahogy a Filmvilág egyikcikke is írja, ez ott a leglátványosabb, amikor Antonio kiáll a golyózápor közepébe és nem is tölt újra, csak lő, mint egy nagyon régi, igénytelen videójátékban. Még a zene kiemelendő, ami bőven támaszkodik a népdalokra, de valahogy számomra nem illeszkedtek eléggé a filmhez, nem érték el azt a hatást, mint pl. a Távoli hangok, csendéletben. Hiányoltam belőle azt a fajta kamerakezeklést, amitől látványosabb volt az előzményfilm.

Élmény: Pár éve még ész nélkül néztem volna ki a fejemből, hogy mégis mit láttam, de végre elég rutinos vagyok, hogy ne öncélú, elvont művészfilmnek vegyem, hanem képes legyek nagyjából dekódolni (nyilván a teljes értelmezéshez mindig is nagyon kevés leszek, ahhoz többször kéne látni, ismerni kéne behatóbban a brazil kultúrát és nem ártana érteni a filmezéshez sem). Kár, hogy nem igazán érvelt, nem agitált, mint a többi korabeli latin film, de még csak be sem mutatta, hogy miért kéne küzdeni. Állítólag ez már erősen a cinema novo vége volt, kifulladt a mozgalom.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Muricio do Valle és Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén), Hugo Carvana (A föld transzban)