| Időben irreleváns |
Időben releváns |
Összesen | Arány | |
| Térben irreleváns |
349 | 357 |
706 |
57% |
| Térben releváns |
261 | 268 |
529 |
43% |
Összesen |
610 |
625 |
1235 |
|
Arány |
49% |
51% |
A homok asszonya (1964)
Rendezte: Tesigahara Hirosi
Műfaj: újhullámos
Főbb szereplők: Okada Eidzsi, Kisida Kjoko
Megjelenés: 1964, Japán
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,5
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/a-homok-asszonya-suna-no-onna/movie-1091
Cselekmény: Egy tanár (Okada Eidzsi) szabadidejében a homokban élő rovarokat tanulmányozza. Elkalandozik, lekési a buszát, de egy helyi falusi szerencsére felajánlja, hogy megszálljon egy ismerősénél éjszakára. Az ismerős egy egyedül élő özvegyasszony (Kisida Kjoko), háza egy homokverem alján van, ahová csak kötéllétrán lehet lejutni. A tanár nem érti, minek szenved annyit a homok folyamatos lapátolásával és hagyja a francba az egészet, de mivel csak egy éjszakára marad, nem akadékoskodik. Reggel továbbállna, de a létra sehol. Csapda volt, a falu így, emberek elrablásával tartja fenn magát, akik kénytelenek élelemért cserébe folyamatosan ellapátolni a háztól a homokot. A tanár először megpróbál kimászni, az özvegy életével fenyegetőzni, de amikor már túl szomjas, beadja a derekát...
Téma: Szerencsére elég egyértelmű, hogy a homokverem az élet jelképe, amelyben küzdeni kell minden nap az életben maradásért, kijutni nem lehet belőle (vagy ha igen, minek), de jobbá lehet tenni. Ennél persze sokrétűbb a téma, benne van az egyén és a társadalom, a modern társadalom viszonya is, de nem fogom részletesen kielemezni, nem erről szól a blog :)
Tartalom: A névnélküli tanár a nagyváros mindennapi élete, a modern társadalom elől menekült vidékre, már ekkor azon filózik, hogy mi értelme az egésznek, és ekkor abban látja a lehetőséget, ha felfedez egy addig ismeretlen, vagy legalábbis nem regisztrált rovart, és így a neve fennmarad könyvekben. Az írásos bizonyíték később még visszatér, amikor abban bízik, hogy majd a kutatására indulnak, hiszen a szobájában hagyott papírokból látszódik majd, hogy nem akart eltűnni és hogy merre jár. A csapda nyilván nem életszerű, több írás is könnyen kikezdte a logikáját, de nem kell belekötni, nem erről szól a történet. Szóval a homokverem az élet, amiből először próbál a tanár kiszakadni, végül azonban értelmet talál az ottlétének azáltal, hogy felfedez valami újat, amivel beírhatja magát a közösség történelmébe. Egy másik aspektusa a csapdának, hogy mennyire éli meg rabként; kezdetben szabadsága elvesztését látja benne és hogy állati szintre kényszerül lealacsonyodni, de végül azzal, hogy értelmet nyer ottléte, ez is megoldódik. A szintén név nélküli asszony egy másik "megoldása" a helyzetnek, ő a cselekvés helyett az elfogadás segítségével békél meg helyzetével.
Forma: Formailag hatásos, bár egy-két dolgot leszámítva nem annyira izgalmas. Tök jók pl. a szuperközeliek, amelyekben a homok is különálló szemcséknek látszik egy egységes valami helyett. Le merném fogadni, hogy rengeteg festéket használtak fel, hogy ezt kihangsúlyozzák, különben nem látszódott volna a szereplőkön. A lerakódott homok egyben segít átérezni annak az anyagnak a tapintását is, amelyre került, ettől pedig a bőrre rakódott homok eléggé erotikus töltetű, amin persze az is dob, hogy 1964-hez képest meglepően nyíltan láthatunk meztelenséget. A legérdekesebb jelenet nyilvánvalóan a kényszerített szexé volt, ahol a maszkos falusiak állatias rituáléba fogtak dobpergés és gyors vágások közepette. A hanghatások a horrorfimek hirtelenségét utánozzák, hatásosak.
Élmény: Ma már ebből inkább horrorfilmet csinálnának, hiszen több horrorfilmes eszközt használ, de ez az 1960-as évek, itt még talán időszerűbb volt egzisztencialista gondolatokat megfogalmazni. Szépen fényképezett, többrétű történet, nekem már kicsit kevés, de fiatalabbaknak izgalmas lehet.
Érdekességek:
- Korábban láttuk: Okada Eidzsi (Szerelmem Hirosima), Kisida Kjoko (A szaké íze)
- A dzsohacu jelenséggel már foglalkoztunk az Egy ember eltűnik során. Ez az, amikor több ezer japán eltűnt az 1960-as években. Persze őket nem rabul ejtették, hanem adósságoktól, családtól, múlttól igyekezve megszabadulni, új személyazonosságot szereztek maguknak vagy épp az addigit semmisítették meg a papírjaik révén.
Aszály (1963)
Rendezte: Nelson Pereira dos Santos
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Atila Iorio, Maria Ribeiro
Megjelenés: 1963, Brazília
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,6
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/aszaly-vidas-secas/movie-121
Cselekmény: Fabio és családja rongyosan, éhesen a pusztában vándorol végkimerülésig, mire rálelnek egy elhagyatottnak tűnő házra. Beköltöznek, berendezkednek. A marhatenyésztő tulaj amikor rájuktalál, először kirakná őket, de Fabio felajánlja, hogy szívesen dolgozna neki, így végül megegyeznek. Bár a tulaj nem fizeti ki rendesen, valamennyire mégis egyenesbe jönnek. A tulaj mellett azonban a hatóságok is szívesen kötözködnek "alattvalóikkal"...
Téma: Mi más, mint a legelnyomottabb, legkiszolgáltatottabb, legszegényebb réteg, ahogy egy rendes latin-amerikai filmhez illik, bár ez még nem szólít fel aktivizmusra. Fabioék ugyan kiszolgáltatottak a felettük álló társadalmi rétegeknek, kitörni nem tudnak belőle, ők maguk is részei a rendszernek, de a gyerekeikben már látják az esetleges szebb jövőt.
Tartalom: A pusztában nyitunk, a semmiből jön a család, noha időnként visszautalnak korábbi életükre és munkaadójukra, Tomas úrra, aki nagyon jó ember volt, de végül semmire se ment vele. Fontos tagja a családnak Baleia, a kutya, aki jó kutyaként segíti a családot többek közt vadászattal, de aztán rá kell döbbennie, hogy ő is része az elnyomó rendszernek (ez tudom hogy hülyén hangzik, de ha megnézitek a filmet, akkor érteni fogjátok). Fabionak van ugyan önérzete, de tudja a helyét és nem szegi meg az íratlan törvényeket, főleg mert gondolnia kell családjára is. Felesége, Vitoria a család esze, ezért nehezebben is viseli a vegetáló életet, ahol épp csak annyijuk van, hogy ne haljanak éhen. Jelképesen egy rendes ágyra vágyik leginkább, hogy emberi lénynek tekinthesse magukat. A gyerekek azok, akik egyelőre ugyan nem különböznek tőlük, vagyis inkább egyelőre semmilyenek, de Baleiához való viszonyukban és az anya céljaiban már látjuk, hogy ők egy fokkal többre vihetik majd, mint szüleik. Különböző társadalmi csoportokkal való érintkezésük során láthatjuk, hogy mindeni felettük áll és szívesen beléjük is rúgnak: a marhatulajdonos kihasználja éhbérért, a hivatalnok azonnal megadóztatná, a rendőr a legkisebb rendetlenséget sem tűri, legalábbis amíg őt is érinti. Megjelennek a szélsőbalos gerillák is röviden, akik segítőkészek, de hozzájuk családja miatt nem csatlakozik Fabio. Végül jön újra az aszály és főhőseink tovább állnak a semmibe vesző pusztába.
Forma: Két jellegzetessége van a filmnek: egyrészt a túlexponáltság a szabadban, ami gondolom inkább a technikai feltételekből adódott - azaz a forró éghajlaton a természetes napfény kifehéríti az egész tájat, ettől jobban átérezni az elviselhetetlen szárazságot és persze Fabioék helyzetét. Erre még külön ráerősít az ilyenkor előkerülő, hangosan és kellemetlenül zúgó-nyikorgó hangeffekt. De sokkal érdekesebb volt a kamerakezelés, amit először technikai hibának gondoltam, annyira modern volt: nehéz leírni, olyan volt, mint a A gonosz érintésének émelyítő hullámzása vegyülve a Kifulladásig ugró vágásaival, A mátrix bullet-time-jával és a modern japán horrorok nyugtalanságával. Vagyis voltak hirtelen, gyors vágások, egy pontra fókuszált kamera, ami közben mozgott, ráközelítés mozgás közben egy-egy részletre... stb. Ez akkor baromi hatásos és látványos, amikor valakinek a lelkiállapotát kell kifejezni, de időnként kissé céltalannak éreztem. Szintén gaykori rendezőelv volt egy vagy két arcközelit adni úgy, hogy csak az arcok fele látszódott a kép két szélén. Ezzel gyakorlatilag beleláttunk szereplőink fejébe.
Élmény: Nem véletlenül szokták e film kapcsán azonnal megemlíteni az Isten és Ördög a Nap földjént, témájuk és képi világuk, stílusuk is nagyon hasonlít. A Tire die mellett ez a két film rúgta be az ajtót a harmadik utas latin-amerikai mozgalomnak, ahogy tette ezt Rossellini az olasz neorealizmussal. És valóban, nagyon különleges és újszerű, élmény volt nézni, ha nem is a története miatt, de a képi világa miatt mindenképpen. Még hagyom kicsit leülepedni, aztán talán beválogatom a kedvencek közé.
Érdekességek:
- A film az 1940-es években játszódik a Vargas-fémjelezte diktatúrában, ami persze teljesen egyértelmű, hogy a saját korára is vonatkoztat a rendező, hiszen nem sokat javult a szegények helyzete. Ugyanakkor nem is sejthette, hogy még rosszabb diktatúra következik...
- A rendező idény hunyt el 89 éves korában.
A fuvaros (1963)
Rendezte: Ousmane Sembene
Műfaj: -
Főbb szereplők: Ly Abdoulaye, Albourah
Megjelenés: 1963, Szenegál
Hossz: kb. 20 perc
IMDB: 7,1
Ajánlott írás: https://brightlightsfilm.com/wp-content/cache/all/film-as-a-catalyst-for-social-change-ousmane-sembenes-borom-sarret/
Mikor látható: -
Cselekmény: Főhősünk, a fuvaros egy kis lovaskocsival szállít embereket, terheket. Míg a városba tart, a környékbeliek felkéredzkednek, de pénz híján nem fizetnek neki. Egy koldust figyelemre se méltat vrakozás közben, hiszen neki sincs miből adnia. A következő utasa egy férj és várandós felesége, akiket a szülészetre kell vinni...
Téma: A fent belinkelt írás egy csomó olyan szempontot sorol fel, ami nekem fel se tűnt, szóval idegen tollakkal ékeskedek, amikor kijelentem, hogy a film a gyarmati időszak utáni Szenegált mutatja be, ami próbál boldogulni az új helyzetben. Amit magamtól is láttam, hogy sok más korabeli filmhez, mint pl. a Kairói állomáshoz hasonlóan itt is egy közlekedési eszközt használnak fel a különféle társadalmi rétegek bemutatására.
Tartalom: Főhősünk elindul munkába, szomszédai rögtön ki is használják egy ingyenfuvarra. Kis lovasszekérrel közlekedik, ami a betonúton az autók között már elavult, de a vendégköre is a szegények közül kerül ki. Második kuncsaftja egy várandós asszony a férjével, a szülészetre igyekeznek. Az életet bezárandó, a szülészetről kilépő következő utasa halvaszületett gyermékevl a temetőbe megy. Bár az eddigiek alapján a fuvaros joviálisnak tűnik, a koldust simán elhajtja, és a temetői vendégét is otthagyja segítségnyújtás nélkül (ugyanakkor a jobbmodú vallási(?) kéregetőnek simán ad a kevésből is). A főbb bonyodalom csak ezután kezdődik, amikor a vélhetően fehérek lakta, tehetősebb városrészbe kell hajtania, ahová lovaskocsik be sem hajthatnak. Itt szembekerül a hatalommal, elveszíti egyéni érdemeit (katonai medál), munkaeszközét, de egykori nemesi származása sem jelent már a mai világban semmit, így magára marad minden nélkül. Végül felesége kénytelen munkába állni, nyilván prostituáltként.
Forma: Képileg unalmas, van egy jobb beálltás talán, amikor felvesszük a koldus nézőpontját. A zene felett teljesen átsiklottam, pedig állítólag váltogatja a helyi és francia zenét a helyszínnek megfelelően. Egyébként a neorealista vonalat követi amatőr szereplőkkel, eredeti helyszínnel, mesterséges effektek nélkül.
Élmény: Szóval a történet minden mozzanatában jelképes, amit egy korabeli vagy mai szenegálinak könnyebb lehetett megérteni, mint nekem innen a budapesti panelből. Látszik hogy benne van a nyugati újhullám és a latin harmadik utas megközelítés, de ez még nem annyira izgalmas számomra, mint mondjuk a tíz évvel későbbi A hiéna utazása.
Érdekességek:
- Szenegál a 19. század közepén került francia gyarmati uralom alá, ez egészen 1960-ig tartott, majd külöböző társult államformákkal próbálkoztak, jelenleg öállóak 1989 óta, de több etnikum él a területén, miközben a legnagyobb csoport, a wolofok több országban is jelen vannak. Ezt csak azért jegyzem meg, mert a franciák konkrétan megtiltották törvényileg, hogy a szenegáliak filmezhessenek, így 1960 előtt esély sem volt rá.
- Bár nem Sembene volt az első szenegáli filmes, ő volt az első független szenegáli, aki a franciáktól függetlenül készíthette el ezt a filmjét. A későbbiekhez hozzátartozik, hogy lettek még volna filmjei ebben az évtizedben, de azok Franciaországgal regisztráltak.
Az üres erkélyen (1961)
Rendezte: Jomi Garcia Ascot
Műfaj: -
Főbb szereplők: Nuri Perena, Maria Luisa Elio
Megjelenés: 1961, Mexikó
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 7,9
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -
Cselekmény: 1936, spanyol polgárháború. A hétéves Gabriela hétköznapi életébe lassan bekúszik a háború, ahogy egyre terebélyesedik. Először egy menekülő embernek szurkol, de látja, ahogy elkapják. Később egy börtönben raboskodó alak válik neki szimpatikussá, de másnap már nem látja többé. Mivel az apa gyanús a falangistáknak, a feleség és a két lánya továbbáll a baloldaliak kezén lévő területekre, de az apa már nem ér oda, útközben megölik...
Téma: A téma önéletrajzi ihletésű (a felnőtt Gabrielát alakító színésző élt át hasonlókat), de nem politikai-társadalmi jellegű, hanem személyes. (És újfent elnézést kérek, ha valami mexikói-spanyol dolog elkerülte volna a figyelmemet, de egy írást se találtam a filmről.) A menekülés lelkiállapotát próbálja bemutatni, azon belül is az elveszett időét.
Tartalom: A rövid, háromnegyedórás film első fele-kétharmada viszonylag hagyományos történetvezetésű, a hétéves Gabriela szemén keresztül látjuk, ahogy a városában egyre több háborús incidens történik. Persze hazudtam, nem teljesen nélkülözheti egy ilyen történet a politikai-társadalmi szálat, természetesen látjuk, ahogy ahogy a lakosság egy része az egyik, illetve a másik oldallal rokonszenvezik. A család végül menekülésre adja a fejét, ekkor lép át Gabriela kicsit a saját, képzeletbeli birodalmába, mint azt láthattuk már A méhkas szellemében vagy A faun labirintusában is. Először a félelemről elmékedik, hogy ez újfajta félelem, hiszen az eddig megszokottól szemben most nem tett semmi rosszat, amiért félni kellene, és mégis... Áttér az időre, ami már a film elején is feltűnt egy óra formájában, a menekülés közben pedig "lestoppolja" és ugrunk egyet bő 25 évvel későbbre, amikor felnőttként hazatér. A háza nyilvánvalóan Spanyolország jelképe, ahol a falak ugyanazok, de belül már más, mások lakják, ő pedig újra gyereknek érzi magát, a családját keresi kétségbeesetten.
Forma: Egy kicsit Gabriela szemszögéből látunk mindent, ezért sok a perspektivikus ábrázolás, a csendes gondolat-narrációja pedig intimmé teszi a hangulatát. Egyébként nincs benne semmi olyan, amire felkaptam volna a fejem, talán az idő múlásának megoldása volt egyedül szokatlanabbul ügyes, ahogy a közeledő Gabriela alakja lassan át- és áttűnt idősebbe. A zene hiába Baché, szinte fel se tűnt.
Élmény: A hangulata miatt lehetett volna jó látványosabb megvalósítás és talán összeszedettebb mondanivaló mellett. Olyasminek érzem, mint amilyen a La casa del angel, esetleg a Si muero antes de despertar volt.
Érdekességek:
- A felnőtt Gabrielát alakító színésznő volt az, aki kénytelen volt Spanyolországból menekülőre fogni családjával, majd Mexikóban telepedtek le. Később férjhez ment ezen film rendezőjéhez, és erősen megihlette Marquezt a Száz év magány írásához, hiszen szomszédok voltak és gyakran látogatták egymást.
- A rendező szintén spanyol volt, diplomata szülei révén igazi világpolgár, és ők is a menekültek között voltak.