Tartalom:

Pearl egy szerencsejátékos fehér apa és egy könnyűvérű indián anya félvér lánya, alvilági környezetben nő fel. Az apa egy ponton megelégeli felesége kicsapongásait és végez vele, amiért őt meg halálra ítélik. Kivégzése előtt még fiatalkori szerelme, Laura (Lillian Gish) figyelmébe ajánlja lányát, hogy nyújtson neki lehetőséget a tisztes életre. Laura a keménykezű "szenátor", a nagybirtokos (Lionel Barrymore) felesége két fiúval, a kifinomult ügyvéd Jesse-vel (Joseph Cotten) és az örömöknek élő kovboj Lewttal (Gregory Peck). Mindkét fiú beleszeret Pearlbe és Pearl is beleszeret mindkettőjükbe, de Lewt a rámenősebb...

Azt hiszem az emberi természet fizikai-szellemi felosztásának megjelenítését láthattuk, mindegyiknek megvoltak a maga képviselői, de nem feltétlenül jelentett az egyik jobbat a másiknál. E két világ közt örlődik Pearl, amíg bírja,de nem bírhatja sokáig, hiszen enyhe rasszista felhangja miatt a filmben egy nem fehér karakter nem kerülhet be a "jók" közé.

Megvalósítás:

Kezdjük a történet enyhén rasszista felhangjának megmagyarázásával. Azért használom az enyhe szót, mert nem rosszindulatúan kezeli a kérdést, sőt, inkább ellene beszél, ugyanakkor ezzel egyidejűleg Pearl mint egzotikus szépség mégis a sztereotip karakter, aki nehezen tud ellenállni testi vágyainak (azaz kimondatlanul is, de nem teljes értékű ember). Ez már a nyitójelenetben megmutatkozik, ahol indián anyjával kéjesen táncol és mutogatja magát a férfiaknak, később pedig elsősorban Lewttal való viszonyában. Szóval anyja élete családi örökségként ráterhelődik, majd eljut a McCanles-birtokra, ahol fehérbe öltözött, szőke, ügyvéd, elvekkel bíró Jesse, valamint a teljesen felelőtlen, piszkos, kártyás és erőszakos Lewt is beleszeret. A jó útra vágyó Pearl azonnal beleszeret Jesse-be, de ösztöne nem bír ellenállni a vonzereje tudatában lévő Lewtnak. Lewt viszont öntörvényű, esze ágában sincs feleségül venni Pearlt, de továbbra is kisajátítja magának. Pearl tragédiája, hogy lelke a jóhoz, a szellemihez vonzódik, teste viszont Lewté. Ez jelenik meg szülői szinten is: Pearl apja egykor Laurába volt szerelmes és viszont, de a nő nem ment vele, hanem a tisztes szenátort választotta inkább erkölcsös asszonyként. Az apa és indián felesége a hedonista életet választják, a szenátorék az erkölcsöset képviselik. A karakterek a bennük dúló alapvető konfliktusok ellenére is egysíkúak, már-már parodisztikusan, még Pearl is.

Az érzelmek ezen egyszerű megjelenítése olyan, mintha egy némafilmet látnánk. Ez az én előítéletem, Vidorral ugyanis eddig még csak egy némafilm során találkoztam, emiatt pedig tisztára úgy éreztem magam, mintha egy némafilmet néznék. Ez nemcsak a túlzó színészi játékban jelent meg (főleg a haldoklások voltak végtelenül teátrálisak), hanem a képekben is. Ezt a fajta mesterkéltséget viszont szeretem, nem valósnak próbál látszani, hanem már-már expresszionista módon színezi a képeket. Jól kivehető a lehetetlen színű díszlet, az, hogy mennyire be vannak állítva a kompozíciók. Emellett akadnak grandiózus beállítások is, több száz lovas statiszta, korának legdrágább filmje volt.

Élmény:

Az IMDb-n csúnyán lehúzták a filmet, ezzel egyike lett a legrosszabbra értékelt klasszikusaimnak, valószínűleg azért, amit én is éreztem: elavult 1946-hoz képest, késett vagy 15-20 évet. Csakhogy én szeretem azt a korszakot, jobban kedvelem az ilyen "darabos" képi megoldásokat a finomkodó utalásoknál. A történet nem volt túl mélyenszántó, de a vége egész meghatóra sikeredett. Jobban kidolgozott karakterekkel korrekt film lett volna, így viszont egy olyan karikatúra, amely túl komolyan veszi magát.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Joseph Cotten (Aranypolgár, Az Ambersonok tündöklése és bukása, A harmadik ember, A gonosz érintése, H mint hamisítás), Gregory Peck (Római vakáció, Ne bántsátok a feketerigót), Lionel Barrymore (A kaméliás hölgy, Az élet csodaszép), Lillian Gish (Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, A vadász éjszakája), Walter Huston (Az élni vágyó asszony, A máltai sólyom, Sierra Madre kincse), Charles Bickford (Csillag születik), Harry Carey (Vörös folyó), Sidney Blackmer (Rosemary gyermeke), Butterfly McQueen (Elfújta a szél), Orson Welles (Aranypolgár, Az Ambersonok tündöklése és bukása, A harmadik ember, A gonosz érintése, Falstaff, H mint hamisítás)
- Állítólag Vidor csak részben rendezte a filmet, a forgatás során váltás történt, és valójában a legendás producer Selznick műve a film.
- Jennifer Jones (Pearl) a forgatás során összejött az akkor már házas Selznickkel és ez kitartott a producer haláláig.

Következik: Farkasok órája

Tartalom:

Nem túl sportszerű módon az Antarktiszon helikopterből lőnek gépfegyverrel egy menekülő kutyára. A kutya egészen egy amerikai kutatóbázisig fut, az üldöző azonban teljesen figyelmen kívül hagyja az ott dolgozó embereket és tovább tüzel, így az amerikaiak jobb híján önvédelemből lelövik az őrültnek tűnő fegyverest. Mint kiderül, a szomszédos norvég kutatóbázisról jött a támadó, ezért odautaznak, hogy összeégett holttesteket és egy furán torz, de emberszerű lényt találjanak. Amikor a jövevény kutát bezárják a többi mellé, rövidesen eszelős ugatást hallanak: a helyszínre érve egy szörnyet látnak, ami félig kutyává alakult ás végzett a többi állattal. A  norvég feljegyzések alapján találnak egy idegen űrhajót, a boncolás után pedig arra jutnak, hogy egy idegen lény érkezett a Földre legalább százezer évvel korábban, amely képes teljesen lemásolni áldozatait. A kérdés azonnal felvetődik mindenkiben: mi van, ha egyikük már idegen...?

A történet fő témája a bizalmatlanság, hiszen a legénység bármely tagja lehet az idegen lény. Nagy kár, hogy ezzel alig foglalkozik és az akcióra helyezi a hangsúlyt a kidolgozott pszichológia helyett. Beszélhetnénk hidegháborús paranoiáról, ha nem 1980-as éveket írnánk, illetve az önfeláldozásról ha lenne a történetben bármilyen jelentősége, hiszen a kutatók tisztában vannak azzal, hogy életük árán is meg kell akadályoznuk az idegent, mert kijutva a civilizációba már megállíthatatlan lenne.

Megvalósítás:

A kutya üldözésével repülünk be az amerikai táborba, és gyakorlott néző már sejti, hogy nem véletlenül üldözik az állatot. Meglepetésemre az amerikaiknak se tartott sokáig rájönni a rejtélyre, miután a norvég tábor nem rejteget semmit múltjából, még a szörny tetemét és konkrét csészealjat is látunk, az idegen pedig nem zavartatja nagyon magát, amikor meglátják. Ez az első pont, ahol kisiklik a misztikus rész, ami azért egy rendes filmben jelentősen hozzájárul a feszültséghez. Nem mellesleg ellentmondásosnak érzem, hiszen egy űrhajót építeni képes lény talán óvatosabban járna el. A következő ballépés az, hogy hiába gyanakodnak azonnal egymásra hőseink, mint lehetséges idegenre, nem az egymás iránti gyanakvást domborítják ki, és nem a legkézenfekvőbb megoldást választják, hogy mindenki maradjon együtt, hanem tíz kicsi indiánt játszva szétválnak és hagyják magukat egyesével levadászni. Ez a pszichológiai vonal helyett az akcit erősíti, hiszen újra és újra megküzdhetnek a szörnnyel. A harmadik kérdés az önfeláldozásé, amihez az orvos karakter azonnal hozzákezd, nehogy kijusson az elzárt sarkvidékről a földönkívüli. Ezt a ziccert megint kihagyják, nulla drámaisággal egyedül a túlélésért küzdenek majd különösebb érzelmek helyett beletörődnek a szinte biztos halálba. Karakterek nincsenek, vadnyugati kemény legényekként éltek tudósok helyett teljesen felelőtlenül, mintha már eleve halálra készültek volna (főhősünk azzal nyit, hogy egy számítógépet leamortizál, csak mert elveszített ellene egy sakkpartit). Legalább a lezárás jól sikerült, nem tudjuk hogy a túlélők emberek-e.

Na de ha nincs dráma, akkor nyilván egy látványos akciófilmről beszélünk, ugye? Tulajdonképpen igen, van robbantás, lángszórózás, puskaropogtatás. De rendes horrorfilmként kapunk vért, belsőséget, hullákat, torz maradványokat és persze átalakulófélben lévő szörnyeket. Egy drámai filmben nyilván csak a készterméket látnánk, hogy ne tudjuk, ki a szörny, itt azonban gyakran torz alakként átmenetet képeznek a hústömeg és az ember között, amiben dagonyázhat a maszkmester. Hál'istennek még az animáció korszaka előtt vagyunk, ezek igazi bábok. de a stop-motion egyáltalán nem látszik rajta (már ha azzal csinálták). Csak a mai néző ingerküszöbe ennél már magasabb, egykedvűen néztem a félelmetesnek szánt lényt, ahogy A légynél is.

Élmény:

Mint a Ghostnál, itt is a kihagyott lehetőségeket érzem inkább. Az 1950-1960-as években lehetett volna ebből egy jó kis hidegháborús thriller, mint A testrablók támadása, de az 1980-as években nem ez volt a divat.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Kurt Russell (Forrest Gump), Wilford Brimley (Az Úr kegyelméből), David Clennon és Richard Dysart (Isten hozta, Mister), Keith David (Szakasz, Rekviem egy álomért), Peter Maloney (Rekviem egy álomért), Norbert Weisser (Schindler listája)
- Pechére a film együtt jött ki az E. T.-vel és a Szárnyas fejvadásszal, ezért épp csak behozta a gyártási költséget. A kritikusok se szerették, de idővel kult filmmé vált.
- Alapja egy 1951-es film, 2011-ben pedig készült hozzá egy újabb rész, amely a norvég tábor eseményeit dolgozza fel.

Következik: Párbaj a napon

Tartalom:

Mollynak és Samnek (Patrick Swayze) tökéletesen alakul az életük: Samnek menő banki állása van, rövidesen előléptetik, mert amúgy jólis dolgozik, most is épp felfedezett valami nagyösszegű furcsaságot a számlák közt. Történetünk kezdetén költöztek be egy trendi belvárosi lakásba, legjobb barátja és egyben kollégája, Carl is segít neki amiben csak tud. Molly szobrászkodik, rövidesen jónevű kiállítóteremben fogják megmutatni műveit, már a házasságon törika fejüket,amikor az utcán váratlanul rájuk támad egy rabló a pénztárcáikat követelve. Sam dulakodni kezd vele és bár még egy pisztoly is elsül, elkergeti a támadót. Visszafutva Mollyhoz azonban látja, ahogy szerelme zokogva szorítja véres testét - Sam már csak szellem, lelőtték dulakodás közben, amit csak most fog fel. Természetesen nem tudja kezelni a helyzetet, követi Mollyt mindenhová és próbálna kétségbeesetten kapcsolatba lépni vele, de nem megy. Egy nap amikor Molly elmegy otthonról Carl unszolására, Sam döbbenetére feltűnik a rabló és átkutatja a lakást. Amikor elmegy, Sam követi, hogy megtudja, a támadás nem véletlen volt, valamit akartak tőle, és emiatt most Molly veszélyben van...

Az a baj, hogy a történet nem szól semmiről. Nincs karakterfejlődés, Sam nem lesz több a történet végére, mint ami az elején volt, nincs üzenet. Izgalmas, misztikus sztori ami eljátszik egy gondolattal, de tök felszínes és a végére még rossz az üzenete is, mert Molly helyében én rögtön öngyilkos lettem volna, ha tudom hogy van túlvilág és életem értelme meg odaát van.

Megvalósítás:

A megvalósítás is a szórkoztatásra épül, a műfajokat váltogatva tesz fel minket egy érzelmi hullámvasútra. Az eleje tipikusan horrorfilmes, mintha a Rosemary gyermekét látnánk, ahogy beköltöznek egy elhagyatott házba. Ezután kapunk pár poént és egy kis thrillert is, ahogy Sam kutakodni kezd a gyanús pénzügyek után, majd jön persze az ikonikus agyagozós romantika, hogy aztán megszenvedjük, amikor Sam meghal és átérezzük Molly gyászát. Ezzel lép be a misztikus szál igazán, hiszen Samnek meg kell ismerkedni a szellemléttel, ami egy kihagyott ziccer, hiszen valószínűleg mindenkit ez foglalkoztat legjobban. Ehelyett csupán néhány alapvető információval ajándékoznak meg minket. Rögtön ezután következik az újabb óriási kihagyott ziccer, ugyanis Molly elkezdene szépen-lassan továbblépni, és mekkora királyság lett volna, ha ezt Samnek tehetetlenül végi kell néznie, elvégre ez már nem az ő világa? De épp az ellenkezője történik, felerősödik a thriller-vonal, ahogy Sam kinyomozza halála okát és megtanul beavatkozni a földi létbe poltergeistként. Szeritem hatásosabb lett volna, ha csak minimális hatása van a világunkra és "emberfeletti" erő kellett volna ahhoz is, hogy a levegőt megmozgassa. Ehelyett teljesen könnyedén szót ért vele egy médium (Whoopi Goldberg), aki hozza a klisés sokat szövegelő vicces fekagyereket, ez adja a történet humorforrásának gerincét. A végéről már beszéltem szerintem teljesen elhibázott volt felmutatni a túlvilágot Mollynak, hiszen jelenleg semmi értelme az életének. A karakterek unalmasak, ez alól Carl és a metrós szellem a kivétel, de ők nem jutnak túl sok játékidőhöz.

A műfajok keveredését követi a képi világ is, az első, horrorfilmes percek tökéletesen hozzák egy horrorfilm kép elemeit a hirtelen zajokkal, szokatlan kameraszögekkel, vészjósló helyzetekkel.feszesebb tempójúak az akciódús, izgalmasabb részek, Molly gyásza pedig az Eljövendő szép napok meleg, de magányos képeit juttata eszembe. A híresen romantikus agyagozós rész felnőtt szemmel pofátlanul pornográf, amihez képest viszont tényleges szeretkezés meg bántóan gyerekbarát és nevetséges. A szellemlét egyszerű vetítéssel van megoldva, de nekem ez elég. Az animáció is rendben van, amikor az alvilág vagy a menny jelenik meg, szerintem nem rosszabbak a mai effekteknél, persze nem is használták túl őket, csak amennyire kell, és ez nagyon jó. (Egyébként Samet meg miért nem ragadják el az árnyak, amikor megöl két embert?) Szegény, viszonylag fiatalon megboldogult Patrick Swayze még számomra is láthatóan rossz, Whoopi Goldberget se értem, hogy miért járt neki ezért Oscar,ellenben Demi Moore és a Carlt alakító Tony Goldwyn rendben vannak.

Élmény:

Valamikor réges-régen gyerekkoromban már láttam a filmet, akkor nagyon izgatta a fantáziámat a szellemlét, ma már inkább az zavart, hogy ennyire hollywoodi a történet és erőből le kellett győzni a rosszfiúkat ahelyett, hogy mondjuk Sam megtanulná elengedni a világot. Tökéletes ellenpéldája a filmnek az ugyanabban az évben megjelent Szívből, igazán, ahol ennek az érzelmi oldalát követhetjük nyomon az akciójelenetek helyett. De azért így is jó szórakozást nyújt a brutális bevételt hozó film, ésrendben össze van rakva, csak a történetét nem szerettem.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Patrick Swayze (Donnie Darko), Whoopi Goldberg (Az oroszlánkirály, Toy Story 3), Vincent Schiavelli (Száll a kakukk fészkére, Amadeus), Phil Leeds (Rosemary gyermeke), Stephen Root (Némó nyomában, Nem vénnek való vidék)
- Rick Aviles (Willie) 1995-ben, 42 évesen hunyt el AIDS miatt.

Következik: A dolog

Január elsejével frissítettem a listámat, az újoncok között köszönthettük a Leviatánt, a Mr Turnert és az Agymanókat. Érdekességként elkészítettem a Hol és mikor játszódik? c. posztomat, hogy elhelyezhessük a történeteket a többi filmhez viszonyítva.

Az év második felében ráakadtam a hasonló jellegű 1001 Film blogra, ahová azóta is szívesen kommentelek a "jövőbelátó" magabiztosságával. Nagy és kellemes meglepetés volt, amikor észrevettem, hogy már régóta ismert Times Goes By blog is ajánlásra méltónak tartott.

Ősszel összedtem egy helyre azokat a klasszikusokat, ahol a szerzői jog már lejárt, így legálisan is megnézhetőek a videómegosztó portálokon. Már nem tudom mikor történt pontosan, de az év folyamán hozzácsaptam a listámhoz az enyémhez hasonló módon, csak nagyobb merítéssel összeállított They Shoot Pictures, Don't They? toplistáját, ami majdnem megduplázta az alaplista filmjeinek számát.

Ami a filmeket illeti, tartottam a havi 20+ átlagot és majdnem 250 filmet láttam. Talán még változatosabbak voltak, mint a tavalyi év filmjei, és voltak olyanok, amiket szerettem, de olyanok is, amelyeket utáltam, nem beszélve a meglehetősen rendhagyó alkotásokról. Újfent meg tudnék nevezni tucatnyi filmet, amelyek emlékezetesek vagy formabontóak voltak, de legszívesebben az Örök szomjúságra (1957), a Tavaly Marienbadra (1961), a West Side Storyra (1961), Az előadásra (1970) és a Három szín: kékre (1993) gondolok vissza.

Nem filmes posztok:

• Az alap filmes lista 2016-ban
• Hol és mikor játszódik?
• Az eddigi legnagyobb elismerés
• Ingyen megtekinthető filmek

2016-ban látott filmek:

Tartalom:

Corinne és Roland fiatal házasok, és Corinne apjának meggyilkolásán ügyködnek, hogy megszerezhessék az örökséget, illetve emellett egymás halálán is dolgoznak szeretőikkel. Hétvégére a szülőhöz utaznának, ám baleset miatt nagy a dugó. Hamar kiderül, hogy az út tele van balesetekkel és holttestekkel, fegyveres stopposokkal. Idővel ők is balesetet szenvednek, így kénytelenek gyalog folytatni útjukat és stoppolni. Végül egy kannibál fegyveres banda fogságába kerülnek...

Mivel Godard-filmről van szó, nagyjából sejthető, hogy többrétegű történettel állunk szemben, amely több témát érint, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy követni is bírtam (de ez már szokványos Godard esetében). Elvileg a fogyasztói-kapitalista társadalom kritikáját láthatjuk, de sokszor továbbmegy és mintha már az egész emberi természetet is kigúnyolná.

Megvalósítás:

Talán egy fokkal kevésbé összefüggéstelen, mint Godard korábbi filmjei,köszönhetően a hosszabb szakaszoknak és kevesebb filozofálgatásnak. Az első jelenetben bemutatkozik a teljesen erkölcstelen pár, akik pénzért megölnék a szülőket, de közben egymást is. Már ekkor megjelenik a fő motívum, az autózás, ami talán a középosztály egzisztenciájának legfőbb jelképe és mindig egyfajta élet-halál harcot jelent autózni. Ezért aztán mindenki agresszívan vezet, aki balesetezik, az majdnem mindig halott is egyben. Az autópálya az élet vagy a történelmi sztráda, végig holttestek, autóroncsok, fegvyeres stopoosok vannak rajta. A gazdagok jobb kocsival járnak, a gyarmatokról származók lomos teherautóval, a parasztok traktorral.. stb. Az arab és az afrikai lomis felmondja a kor divatos szélsőbalos ideológiáját (fegyverrel kell harcolni a kizsákmányolók ellen), a paraszt és a gazdag összeütköznek, egymásnak esnek, aztán inkább a középosztálybeli hőseinket kezdik üldözni. Ekkor éreztem, hogy Godard meghaladta már a szocialista eszményképét (na meg amikor egy zongorista hiába próbált az istálló mellett Mozartot játszani a munkásoknak). Az útról letérve történelmi alakokba botlunk, tőlük kapjuk meg elsősorban a nehezen követhető filozófiai útmutatást, valamint próbálnak felvázolni egy szükségszerű társadalmi evolúciót. Nagyjából eddigre esik szét a történet hagyományos narratívája, lebomlik a negyedik fal, a szereplők tisztában vannak vele, hogy ők egy film részei. Végül elfogják őket egy kannibál banda tagjai, de eddigre elvesztettem a fonalat. Talán egy primitív törzsi közösségbe helyezve próbálták megmutatni a különbséget/hasonlóságot a fogyasztói középosztállyal. A történet egy jelképes lezárással végződik: a film-nek vége, mintha ennél többet már nem tudna mondani egy alkotás. Elvileg ez egy vígjátékszerű film, de sokat nem lehet rajta nevetni, inkább szatirikus-szürreális-abszurd, ahogy a korábbi filmek (pl. Emily Brontét megölik főszereplőink, mert ez nem egy regény, hanem film). Természetesen tobzódunk a klasszikus műveltségi és filmes utalásokban, ezeket egyre könynebben felismerem hál'istennek.

Godard szeret játszani a szavakkal-feliratokkal, itt sincs ez másképp: kezdetben rendesen jelzi az időpontokat, aztán egyre jobban szétcsúszik a kronológia, majd el is maradnak. A történettel együtt időnként szétcsúszik az amúgy jellemzően jelképekkel teli képi világ, visszapillantók, feliratok szabdalják fel, egy ponton pedig ténylegesen félrecsúszik a filmtekercs. De a legjellemzőbb megoldás a mizogucsisan oldalazó, többperces snittek alkalmazása, amely helyzettől függően többféle dolgot fejezhet ki (legszebben a dugóban álló középosztálybeli életformákat, ahogy várakozás közben végig dudálnak, de egyben egyéb tevékenységekkel is elfoglalják magukat olyan hosszan, hogy bele is feledkezünk, míg végre elérünk a torlódást okozó balesetig, amivel ázvezetnek minket a jelképes világba). A zene alkalmazása is ironikus: a már korábban említett, amúgy rosszul előadott Mozart-darab mellett elsősorban arra használják, hogy érthetetlen legyen a párbeszéd.

Élmény:

Azt hiszem a többi Godard-filmmel együtt ez is túlságosan kötődik a saját korához és a mai nézőnek nehezebb értelmezni, mint korabeli közönségének, mert az akkori politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozik időtállóbb témák helyett.  És még mindig túl gyors a magamfajta átlagnézőnek, aki nem vágja helyből pl. Saint-Just életét. De hát ilyen Godard.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jean-Pierre Leaud (Négyszáz csapás, Bolond Pierrot, Hímnem-nőnem, Out 1, A mama és a kurva, Amerikai éjszaka), Juliet Berto (2 vagy 3 dolgot tudok csak róla..., Out 1, Celine és Julie csónakáznak)
- Mireille Darc (Corinne) idén hunyt el 79 évesen.

Következik: Ghost