Cselekmény, téma, tartalom: A dokumentumfilm a nyugat-spanyolországi Caceres régió Hurdes nevű vidékét mutatja be, amely rendkívül szegény, még kenyerük sincs a lakosoknak, csak úgy hullanak emberek és állatok egyaránt, rossz körülmények között élnek, éheznek, minden tevékenységük nagy küzdelem az utazástól a termelésen át a munkáig. Igazi nyomorpornó. Vagy nem. A film ugyanis kamu. Annyiban valós, hogy ez a vidék valóban elmaradott és a felvételek ott készültek, ám a narráció valószínűleg minimum erősen túloz, ha egyáltalán igaz, egyes jelenetek megrendezettek, a képek pedig úgy vannak összeválogatva, hogy rossz benyomást tegyenek a környékről. A megoldás a kontextusban keresendő, Bunuel kora népszerű dokumentumfilmjeit akarta parodizálni, amelyek túlzóan felnagyították egy-egy utazó kalandor nehézségeit. A film egy szomszédos, tehetős város ünnepségével nyit ellenpontozandó a nyomort, de azért a nyomor képeiből kimagaslik a helyi templom luxusa - a bunueli egyházellenesség letudva, már csak a lábfétise hiányzott a teljes szetthez. A végére még jut egy politikai üzenet, egyes írások szerint valójában ez a fő téma: hagyni és segíteni a baloldali kormányt dolgozni a jobboldali erőkkel szemben, hogy az ehhez hasonló szegénység megszűnjön. A tartalom azonban az valóságtartalma miatt lett mára megosztó: Mennyi igaz a filmből? Mennyire árt a valóságnak a túlzó, hiperrealisztikus bemutatás? Igazolhatja-e ezt a célt az eszköz? Elgondolkodásra sarkall-e minket a valóság és az érzékelése viszonya?

Forma: Dokumentumfilmes forma, nem rejteget sok meglepetést. Még azért erősen az átmeneti korszakban vagyunk a hangot tekintve, így környezeti hang nincs, csupán narráció és egy Brahms-szimfónia aláfestésnek, bár egy orosz írás hosszasan értekezik felhasználásának tudatosságáról - csak sajnos én nem tudok oroszul :D A képeknek még megvan az a jó kis pre-code (jó, tudom, ez nem amerikai film, de akkor is...) tulajdonságuk, hogy kevés írott-íratlan szabály gátolja, miket mutathatnak meg, így aztán simán beleférnek pl. a ma már büntetőjogi kategóriába tartozó állatkínzások is akár.

Élmény: Ha ezt Bunuel valóban paródiának vagy politikai üzenetnek szánta, akkor vagy nagyon rosszul csinálta vagy teljesen hiányzik már itt 2022-ben a kontextus, hogy értsük, márpedig egyes írások szerint ez a helyzet. Ez utóbbi esetben hiányzik az egyetemesség. De a legnagyobb gond, hogy nem lép túl önmagán, holott van ilyenre is példa bőven, ld. Ember a felvevőgéppel (1929). Több, utána nem olvasó kritika még ma is bedől a dokumentumfilmnek, szerintem a fentiek miatt én is valódinak gondolnám. Ez nem gond, nem várom el a teljes valódiságot, hiszen a Nanuk (1922) is hasonlóan készült.

Érdekességek

• Állítólag Bunuel egy ismerőse ajánlotta fel, hogy ha nyer a lottón, abból finanszírozni fogja a filmet. Szerencsére nyert, nem is keveset.
• A helyiek utálják, hogy ilyen rossz hírüket keltették, egy ezredfordulón film után nyomozó filmest kis túlzással meg akartak lincselni, mert attól tartottak, Bunuel  nyomdokaiba lép.
• A filmet persze betiltották, pedig ekkor még nem is volt Franco hatalmon, de egy ilyen film kellemetlen minden kormányzatnak.

Cselekmény: Brazília a farsang idején. Eurydice egy gyilkos elől menekülve a Rióban élő unokatestvérénél húzza meg magát. Az egész város a karneválra készül, köztük a táncos helyi menő csávó, a villamosvezető-gitáros Orfeu és friss felesége. Szerencséjükre-szerencsétlenségükre Eurydice és Orfeu szomszédok lesznek és egymásba szeretnek...

Téma: Az Orfeusz-mítosznak (felesége halálakor Orfeusz olyan szomorú zenét játszott, hogy még az istenek is megengedték neki, hogy kivezesse őt az alvilágból) van jó pár értelmezése a művészettel kapcsolatban, ezúttal az életöröm vagy maga az élet fakad belőle, a nyomorúságos élet értelme pedig a pillanatnyi boldogság, amiért hálát adhatunk.

Tartalom: A történet nagy vonalakban leköveti az Orfeusz-sztorit, szinte mindegyik karaktere megtalálható a korabeli Brazíliába átültetve. Rióban épp a karneváli táncokra készülnek, egyben tánciskolájuk sztárjainak esküvőjére, a szexi és szenvedélyes Mira (Hémera) és az angyali zenéjű Orfeu (a gyerekek azt hiszik, a nap is csak az ő gitárjára kel fel) frigyére. Orfeu nem egy hűséges típus, így különösebb ellenállás nélkül beleszeret Eurydicébe, aki valamilyen gyilkos elől menekül (aki nem gyilkos, csak a végzet), de Orfeu karjaiban biztonságban érzi magát. A részletekbe nem megyek bele a spoilerek miatt, de a mítosz ismeretében nem lesz meglepetés, hogy Eurydice meghal, Orfeu pedig utánamegy, és bár elveszíti, a végső tanulság az, hogy hálásnak kell lenni a boldog pillanatokért is, még ha nem is tartanak sokáig. Ugyanezt jelképezi a karnevál, ami egy nagy örömmámornak tűnik, holott ha jobban odafigyelünk, résztvevőink élete a nyomorról és erőszakról szól, kivéve ezt a kivételes időszakot. A történet első harmada adja a cselekmény realisztikus nagyját, a második harmad a karnevál mindent elsöprő, kaotikus ereje folk színezettel, az utolsó harmad, Orfeu pokoljárása pedig már stilizáltan allegorikus, de ezzel együtt is viszonylag realisztikus maradt, sikerült ugyanis hétköznapi dolgokkal eladni a mitologikus elemeket is (bocsi a rébuszokért, de nem akarom lelőni a poénokat). Eurydice tehát meghal, a karnevál véget ér, de az élet megy tovább előrevetítve, hogy a történet újra meg fog ismétlődni.

Forma: Camus etnográf filmjeiről ismert, itt is kapunk belőle alaposan, és nem csak a karneválról van szó, hanem a nyomornegyedek lakóinak hétköznapi életéről is. A színek élénkek, mint egy jó kis technicolor-filmnél (ez eastmancolor), mondanom sem kell, milyen jót tesz egy ilyen egzotikus környezetnek. És aztán erre még rájátszanak a lenge öltözetekkel, sok izzadtsággal, ütemes vágásokkal, embertömeggel, végül még külön rá is világítanak színes fényekkel az amúgy is színes képekre. Kiemelt szerep jut a zenének nem csak a hosszú karneváli blokk miatt, de Rióban már a kompról is táncolva szállnak le az emberek, főhőseink állandóan energikusan ropják a táncot vagy legalábbis energikusan mozognak akkor is, ha nem táncolnak. Állandónak tűnik a dobszó, a zene viszont nem tűnt fel, holott a film egyik erősségének tartják. Ekkor élte fénykorát ugyanis a szambába oltott dzsessz, a boss a nova, amit többek közt e film repített nemzetközi elismertségbe. Negatívum a színjáték. A többség amatőr, ami még nem lenne baj, csak fájdalmas nézni, amikor színészkedni próbálnak.

Élmény: Őszintén szólva kezdetben zavart a film, és más is szóvá tette: miközben eddigre már véget ért a hollywoodias latin film korszaka és be-berobbant a latin újhullám, aminek állandó témája a nyomor, ahhoz képest itt mintha egy idealizált szegénységet próbáltak volna eladni nekünk. Visszagondolva azonban mégsem jogos a kritika, hiszen ez egyrészt ez egy allegorikus történet, másodszor pedig dehogynem, nagyon is ott volt lépten-nyomon a nyomor, az állami elnyomás, csak épp nem volt kihangsúlyozva. A rossz színjáték miatt az első fele nem tetszett, a "túltolt" karneválozás azonban kezdte megkedveltetni velem a filmet, majd a harmadik harmad egyértelmű jelképessége emelte oda, hogy elnéző legyek a kezdeti problémákkal. Összességében azt hiszem, hiába a sok jó ötlet és húzás, kevés volt ide a rendező, valaki nagyobb kellett volna.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Fausto Guerzoni (Biciklitolvajok)
• Még életben vannak: Lea Garcia (89), Lourdes de Oliveira (83)
• Adhemar da Silva (a halál) kétszeres olimpiai bajnok (1952-1956), világrekorder távolugró.
• Ernestoként a rendező is vállal kisebb szerepet a filmben.
• Az Eurydice-t alakító színésznő állítólag a rendező párja volt, míg a rendező el nem hagyta a Mirát alakító színésznőért...

Cselekmény: 1985-ben vagyunk, pontosan ott folytatjuk, ahol az első rész (1985) véget ért, Marty (Michael J. Fox) épp hazatért 1955-ből, de máris megjelenik Doki (Christopher Lloyd) 2015-ből érkezve, mert Marty gyerekei akkor bajba keverték magukat, amiket már nem hagyhatott annyiban: egy betörés miatt évtizedekre börtönbe fognak kerülni. Sikerül megakadályozni a bajt, ám 2015-ben a már idős Biff (Thomas F. Wilson) szemtanúja az időutazásnak, és egy óvatlan pillanatban a magára hagyott időgéppel visszamegy az időben, hogy múltbéli énjét fogadási tippekkel lássa el. Amikor a mit sem sejtő Martyék dolguk végeztével visszatérnek 1985-be, minden romokban áll, hiszen ebben az alternatív 1985-ben Biff dúsgazdag lett sportfogadásainak köszönhetően. Nincs mit tenni, Martyék visszamennek újra 1955-be, amikor Biff megkapta a sporteredményeket tartalmazó magazint...

Téma: Popcorn-mozi, szóval ne várjunk tőle semmi komolyabbat, pedig tekintettel a karakterek és események ismétlődésére, akár még valami örök körforgásos filozófiát is bele lehetett volna csempészni. Ehelyett két kisebb karakterfejlődéssel kell beérnünk: Marty megtanulta, hogy kicsit adjon alább az egójából és ne üljön fel minden jelentéktelen provokációnak, a Doki pedig, hogy nincs minden előre kiszámítva az életben, mi magunk alakítjuk a jövőnket.

Tartalom: Eredetileg nem trilógiát terveztek, az első rész vége teljesen esetleges volt, viszont meghatározta a második rész első harmadát, azaz szükség volt egy jövőbeni részre. Már itt jobb, ha elengedjük a logikát, hiszen eddig szigorúan tilos volt beavatkozni az időbe, most mégis egy viszonylag apró dolog miatt (Marty gyerekeinek börtönbüntetése) kell felrúgni mindent. a jövőben játszódó történetek azért izgalmasak, mert rácsodálkozhatunk, milyen lesz, és itt szándékosan az apró, de rácsodálkozható dolgokra mentek rá. Innen visszatérünk egy alternatív 1985-be, azaz ugyanaz jön, mint a jövőbeni résznél, csak ezúttal nem technológiai újításokat láthatunk, hanem egy "mi lett volna ha" változatát a jelennek. Irány újra 1955, ahol nagyon ügyesen beemelték e második részbeni Martyt az első részbeni mellé, ezzel a már első részből megismert cselekmény egy csomó új elemmel bővül úgy, hogy illeszkedik minden. A harmadik részben újra egy alternatívát kapunk visszautazva (spoiler) 1885-be, hogy milyen lett volna ebben a korszakban ugyanaz a szituáció, ami tulajdonképpen újra és újra ismétlődik mindhárom filmben. Ehhez kapcsolódik, hogy vannak elemek, amik konkrétan újra és újra megismétlődnek, pl. Marty ébredései anyja mellett, a trágya, a "nyuszi vagy"... stb. Ez utóbbi teljesen komolytalan már egy ponton, annyira elcsépelt és kisstílű. Ugyanakkor ez az egyik fő humorforrás is, hogy miden korban ugyanazok a karakterek és helyzetek vannak, láthatjuk miből mi lesz vagy mi volt, illetve az a többlettudás, ami a múlt vagy jövő ismeretével jár, az tudja viccessé tenni a jeleneteket. És nem kevés filmes utalás volt. Ami a karaktereket illeti, Marty fejlődési íve, ahogy említettem, annyiból áll, hogy megtanulja elengedni a nyuszizást. És míg az első részben ő a központi szereplő a többi vázlatkarakter mellett, a továbbiakban kiegyenlítődik kicsit a dolog és több mélységet és időt kap a Doki, illetve Biff.

Forma: Nagyjából ugyanazt tudom elmondani, amit az első rész esetében is, a színvonal viszonylag egyenletes. Nyilván nem egy művészfilm, de nagyjából minden a helyén van. Mindig öröm látni vizuális gegeket, ebből a második részben kevesebb, a harmadikban több volt. A fő látványelem főleg a második részben ugyanazon karakterek egymás melletti szerepeltetése, elvileg ezt fejlettebb technológiával csinálták, mint valaha, de a végeredmény végül is ugyanaz, mint Melies korai filmjeiben. Ettől függetlenül ahogy a sztorinál itt is nagyon ügyesen össze kellett passzintani mindent. És ha már karakterek, az elismerésre méltó, hogy mindenki több karakter bőrébe bújt, ugyanakkor ahogy már az első résznél, úgy itt is a legirritálóbb rész a rossz színjáték volt, ami valahol a vígjátékok műfaji adottságaiból ered, de azért nem kellene ennyire túlzónak lennie. A díszletek, jelmezek szórakoztatóak, ezek ritkán részesei a cselekménynek (gondoljunk csak a Calvin Klein alsóra), még ha egy részük csak termékelhelyezés is. A zenei fő téma ikonikus, egyes betétdalok jól sikerültek, a zenei aláfestés azonban többnyire fel sem tűnik.

Élmény: Sok más gyerekkori élményemhez hasonlóan sajnos ez is csalódás volt. Ez így félrevezető, mert nem rossz a film, csak rosszabb, mint amennyire a gyerekkori emlékeim megszépítették. Így felnőtt fejjel, túl ezernyi nagy klasszikuson már sokkal könnyebben kiszúrom a gyermetegségeket és nagyon zavaróak tudnak lenni. Na meg az is közrejátszhat, hogy az ember kívülről ismeri már a történetet. Ezekkel együtt is szórakoztató sokadjára is, tökéletes elegye a hollywoodi sikerreceptnek: kaland, humor és egyebek. Kamaszként szerintem még élvezhető és klasszikus státusza révén kötelező is, érettebb és tapasztaltabb korban már veszíthet élvezeti értékéből sajnos.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Christopher Lloyd (Száll a kakukk fészkére)
  • Elisabeth Shue (A karate kölyök)
  • James Tolkan (Top Gun)
  • Flea (A nagy Lebowski, Agymanók)
  • Mary Steenburgen (Inland Empire)
• Mivel nagy kultfilmről van szó, a rajongók természetesen szétszedték és rámutattak az összes hibájára, logikátlanságaira, ezeket nem is sorolom fel. Amire azonban én is kitérnék, hogy szerencsékre megértük 2015-öt és látjuk mi valósult meg az elképzelésekből és mi nem. Filmes blogként kötelességem rámutatni, hogy nem lett Cápa 19.

Cselekmény: 1959. Egy bentlakásos elit középiskola a helyszínünk, Todd (Ethan Hawke) pedig új növendék. Szobatársa az apja által szigorúan fogott Neil. Az új diákkal új irodalomtanár is érkezik Keating (Robin Williams) személyében, aki szokatlan módszereivel (termen kívüli tanítás, tananyag figyelmen kívül hagyása... stb.) fellelkesíti a szigorhoz szokott diákjait, hogy merjenek a saját elképzeléseik szerint élni. Különösen Neilre van nagy hatással, aki utánaolvasva a tanár múltjának feltámasztja annak egykori csoportját, a Holt költők társaságát, amely éjjelenként egy közeli barlangban működik, és verseket olvasnak fel...

Téma: Ahogy az előző bekezdésben is szerepel, a történet fő üzenete kiállni önmagunkért, de nyilván nem hagyható figyelmen kívül a korszak már-már mitizálódó ellenkultúra jelensége, amely szembefordult az addigi  hagyományokkal. Felnőtté válásos sztori öntudatra ébredéssel, keserű tapasztalással, szintézissel.

Tartalom: A helyzet tehát az alábbi: van egy nagyon szigorú rend szerint élő iskola egy olyan korban, ami szintén megkövetelte még a feltétlen engedelmességet és nem tűrte az egyénieskedést. Főhőseink szülei mind kijelölték gyerekeiknek az utat. Ebbe a helyzetbe érkezik Keaton, aki szembeszáll a hagyományokkal és közvetve erre bátorítja tanítványait is a kritikus gondolkodás és az egyedi önkifejezés révén. Bár a történet ezt alapvetően pozitívnak állítja be, mintha az autoritás és a hagyományok eredendően rosszak lennének, igazából nem hoz érveket és ellenérveket, hanem kamaszosan igazságtalanságnak mutatja be a szülői elnyomást és igazságosnak a lázadást. Én meg már nem vagyok fiatal és teljesen értem a "begyepesedettek" álláspontját is; ahogy Neil apja mondja, előbb végezd el az orvosit, utána élhetsz olyan hóbortoknak, amilyeneknek szeretnél. Innen nézve teljesen felelőtlen Keaton álláspontja. Természetesen minden iskola (vagy börtön) egyben a társadalom leképezése is, lázadozó kamaszaink megfeleltethetőek a kor ébredező nemzedékének, akik már nagyobb egyéni szabadságot szeretnének, és ezekből a filmekből Dunát Mississippit lehet rekeszteni. A probléma, hogy ahogy írtam, nem igazán mutatkozik meg az elnyomó rendszer igazságtalansága, így nem kevés kritikusa is akadt a filmnek, pl. még a Jóbarátok is.

Forma: Formailag sok izgalom nincs. Persze profin van megcsinálva, minden a helyén van, tudják a hatást fokozni megfelelő árnyékolással, kameraszögekkel... stb., de nem dobtam hátast egyik formai elemtől sem. A színészek rendben vannak, nem is vártam tőlük többet, hiszen mind 18 év körül vannak (ami iszonyat kölyökképűvé teszi Ethan Hawke-ot).

Élmény: Ez az a fajta film, amit kellően fiatalon kell látni vagy nem szabad gondolkodni rajta, hanem átadni magad neki, hogy vezessen, és akkor hatni fog, ahogy a világra is hatott. Ha már kicsit tudatosabban nézed, akkor fel fognak tűnni a hibái és elveszíti varázsát. És ezt sajnálom, mert Weirnek azért volt egy Piknik a Függő-sziklánál (1975) c., hasonlóan bennlakásos iskolásról szóló, sokkal erősebb filmje is.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Robin Williams (Aladdin, Mrs. Doubtfire, Good Will Hunting)
  • Ethan Hawke (Kiképzés, Mielőtt éjfélt üt az óra, Sráckor)
  • Norman Lloyd (Elbűvölve)
  • George Martin (Kairó bíbor rózsája, Leon a profi)
• Norman Lloyd (Nolan igazgató) tavaly hunyt el 106 évesen.
• A sztori alapja a forgatókönyv iskolai élményei a Montgomery Bellben, ahol Samuel Pickering irodalomtanár volt rá hasonló hatással.

Cselekmény: Dutch (Arnold Schwarzenegger) egy színes egyéniségekből álló, elit alakulat vezetője, akik emberek kimenekítésére specializálódtak. Egykori bajtársa, Dillon (Carl Weathers) ma már CIA-ügynök, kérésére szívességből elvállal egy közép-amerikai küldetést, ahol egy politikust kellene kimenteni gerillák fogságából. Persze már a kezdetektől bűzlik az akció, normális esetben nem őket vetették volna be; ki is derül rövidesen, hogy szó sincs politikusról, egy szovjet támaszpontot kellett megsemmisíteniük. Bár a küldetés sikeres, szokatlan dolgokat tapasztalnak: megnyúzott hullákat találnak, megmagyarázhatatlan nyomokat, illetve indián nyomkövető-specialistájuk határozottan érzi, hogy valami a közelükben ólálkodik...

Téma: Spoiler jön, ha valaki eddig nem látta vagy hallott volna a filmről: kiderül, hogy egy űrlény trófeákat gyűjtve vadászik emberekre. Az efféle tematikájú történetek ideálisak valamiféle egzisztencialista meglátáshoz, de bármennyire is töröm rajta a fejem, ebben az esetbe nem sikerült többet belelátnom egy túlélő-shownál.

Tartalom: Sajnos a történet eleje lelövi előre a poént a földönkívüliről, az ajánló meg szinte mindent (ld. a videót). De hamar elfelejtjük, mert kapunk egy nagy adag 1980-as éveket, ami egyfelől ordas nagy kliséhalmaz a dzsungelben mindent szitává lövő amerikai kommandósokról (Music TV-s pólóban természetesen), másfelől viszont lehet röhögni rajta ugyan, de ilyen hangulatos, tesztoszteronbomba akciójeleneteket már nem nagyon csinálnak. Csapatunk tagjai jól megkülönböztethetőek egy-egy külső és belső jellemvonással, van a - nyilván szemüveges - technikus, a feka, az indián, a kovboj, a latino, a jócsaj (meglepően kevés erotikával), meg a tökéletes vezető, ez fontos a kötődés kialakításában. Ahogy haladunk előre, annál kevesebben lesznek és annál többet látunk a földönkívüliből. Egy másfélórás akciófilm keretei között ez valószínűleg jó döntés, de sokkal nagyobb lehetett volna a dráma/pszichológia/thriller, ha kevésbé nyílt az összeütközés és nem fedik fel már az elején, hogy mivel állunk szemben. De azért így is eléggé ilyen irányt vett a történet a kezdeti tűzijáték után, sokkal nagyobb szerepe lett a feszültségnek, a félelemnek.

Forma: Ahogy említettem, klasszikus 1980-as évekbeli akciófilm, kegyetlenül véres, röpködnek a húscafatok, ömlik a vér, kitépett gerinc, felnyársalt, megnyúzott hullák, simán 18+ a karika (valójában csak 15, wtf?!). Ezen túl a harcoknak sajnos kevés koreográfiája van, de hát ezzel jár a modern, lőfegyveres hadviselés. A fő látványelem persze az idegen, jól néz ki az álcázott formája és a jelmeze is, a kütyüi menők, a rajzolt lézersugár picit gagyi mai szemmel, de nem használják sokat. Nem tudom megállni, hogy ne hozzam újra és újra szóba, de annyival magasabb minőséget jelent, ha minden valódi és nincs agyonanimálva és agyonvágva, hogy sokkal jobban néz ki a mai csúcsfilmeknél. Színészi játékról inkább ne beszéljünk, bár egyetlen esély van rá, amikor az egyik kommandós kezd belőrülni társa elvesztésébe. Ehhez kapcsolódik a zenei szakasz is, hiszen a film elején felhangzó, energikus Long Tall Sally az ő őrült dúdolásában egészen más értelmet nyer.

Élmény: Igazi békebeli popcorn mozi, a brutalitása ellenére sem rideg vagy komor, mint a mai akciófilmek (vagy ez csak a nosztalgiafaktor?). Izgalmas, jól elkészített, nyilván én személy szerint jobban élveztem volna egy pszichologizáló-filozofáló thrillert, de a maga nemében tökéletes darab.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Arnold Schwarzenegger (A terminátor 1-2)
  • Carl Weathers (Rocky, Harmadik típusú találkozások)
  • Peter Cullen (King Kong, Transformers, A kihalás kora)
  • Sven-Ole Thorsen (Terminátor 2, Szemtől szemben, Gladiátor)
• Schwarzeneggerről közismert, hogy testépítő-világbajnok, majd a kormányzóságig vitte külföldi létére, ám van másik hasonló karrier is a csapatban: Jesse Ventura egy darabig katona volt, celeb-testőr, majd profi pankrátor, mielőtt 1998-ban meglepetésre Minnesota állam kormányzója lett úgy, hogy kis párt jelöltjeként indult.
• A technikust alakító Shane Black valójában az egyik forgatókönyvírója a filmnek, elsősorban nem is színész; több kultikus filmet írt, de esetünkben az a legérdekesebb, hogy a 2018-as Ragadozó-filmet már ő rendezte.
• A film végi a helikopterpilóta alakította a ragadozót is. Eredetileg egyébként nem más, mint Jean-Claude Van Damme hordta a jelmezt, ám sem ő, sem a filmesek nem voltak elégedettek, ezért kiszállt a filmből.
• A Ragadozó franchise-zá nőtte ki magát, összesen eddig öt film jelent meg belőle, ebből egy idén fog. Érdekesebb, hogy 2004-ben összehozták az Alien-sorozattal (1979), illetve hogy a 2010-es részt a Kontroll (2003) Antal Nimródja rendezte.