Artúr filmélményei

Brian élete (1979)

2022. április 26. 23:52 - Liberális Artúr

Rendezte: Terry Jones
Műfaj: vígjáték
Főbb szereplők: Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin
Megjelenés: 1979, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/brian-elete-monty-pythons-life-of-brian/movie-276

Cselekmény: I. sz. 33, Jeruzsálem. A közbeszédnek két nagy tárgya van, egy Jézus (Kenneth Colley) nevű próféta ténykedése, illetve a római megszállás, miközben a többség csak próbálná élni a megkövezésekkel és gladiátorküzdelmekkel tarkított mindennapjait. Főhősünk az anyjával (Terry Jones) élő, zsidó Brian (Graham Chapman), aki szintén nagyon ellenzi a római megszállást. Amikor egy politikai csoportosulásnál meglátja és beleszeret Judith-ba, csatlakozik a szervezethez. Épp a helytartó feleségét tervezik elrabolni, ám az akció balul sül el és Brian római tömlöcbe kerül...

Téma: Alapvetően Jézussal állítják párhuzamba Briant, pedig sok közük nincs egymáshoz a bibliai körítésen kívül. Természetesen van benne egy erős valláskritikai felhang, de az a képmutatókra van kihegyezve. Talán még hangsúlyosabban van jelen a politikai vonal, amibe sokan szeretnek sok mindent belelátni, de ez csak azt igazolja, hogy a politika mindig és mindenhol hasonló volt; valójában a közvetlen ihlető az 1970-es évek brit politikája volt az ezernyi újbaloldali mozgalmak feltűnésével, de persze kapott a fennálló rend is.

Tartalom: Az alapszitu tehát Jézus és Brian párhuzamos élete, noha ez nagyjából kimerül az azonos téridőben. Brian egy átlagos férfi, és épp ez az egyik fő humorforrás, hiszen körülötte senki sem normális. Pontosabban de, nagyon is normálisak, csak anakronisztikusak: mindenki modern emberként, modern társadalomként viselkedik egy ókori környezetben. A legnagyobb játékidőt talán az ellenállási mozgalom kapja, akik modern újbaloldali mozgalomként viselkednek, csak látszattevékenységet végeznek, vitatkoznak és nyilatkozatokat tesznek, de a tettek elmaradnak. A másik főbb témakör a vallásosság, de nem feltétlenül kritikusan tekintve, inkább csak máshogy bemutatva. A Bibliában minden karakter funkcionális, e történetben viszont azokat látjuk, akik nem. Hosszan lehetne sorolni, melyik karakter miben képmutató, de ez előbbi két csoport a legjellemzőbb. A sztori igazából nem fut kis sehova; ahogy eddig is írtam, kapunk néhány kiforgatott bibliai jelenetet ráöntve a jelenkor társadalmát. Ez egy társadalmi szatíra, de bármennyire is sótlanul írtam róla, egyben vígjáték is sokszínű humorral, ami lehet gyermeteg, váratlan, de csak ritkán igazán abszurd.

Forma: Nagy szerencséje volt a stábnak, ugyanis épp abban az időben fejezett be Zeffirelli egy nagyobb költségvetésű Jézus-sorozatot, így a díszlet és a helyi statiszták szinte már készen álltak. Az anekdota szerint a helyiek rendszeresen a szemükre is vetették, hogy azért Zeffirelli ezt jobban csinálta volna :D De valljuk be, a Monty Python tagjai tényleg nem a filmkészítés mesterei, egy-egy helyen bosszantóan rossz a vágás vagy a világítás, a színjáték pedig még vígjátékhoz képest is rossz. Hogy ezt részben megcáfoljam, a röhögtetős katonás jelenet viszont hitchcockian tökéletesre sikerült, állítólag ebben nem kis szerepe volt annak, hogy pénzlevonást helyeztek kilátásba annak, aki elneveti magát, így a küzdelem tehát valódi volt. Vizuális gegek azért még akadtak bőven, és bár a negyedik fallal ezúttal már nem foglalkoztak annyit, mint a Gyalog galoppban (1975), egy Csillagok háborúja (1983) jelenet még belefért. A zenét talán mondanom sem kell, a végét jelző dal olyan ikonikussá vált, hogy a brit temetéseken ez hangzik el legtöbbször.

Élmény: Mondanom sem kell, annak idején rongyosra néztem ezt a filmet is, aminek az a hátránya, hogy ismertem minden poénját előre, így azok nem is voltak már annyira hatásosak, így pedig sokkal jobban kiütköztek a film hibái is. Valószínűleg "egy újszülöttnek minden vicc új" alapon ha ma látnám először, akkor imádnám a legendás poénokat, így viszont csak a szatirikus részeken hümmögök egyet, abból viszont volt bőven az 1970-es években máshol is. Biztos el leszek küldve az anyámba, de ez van, túl sokszor láttam sajnos.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Graham Chapman, Eric Idle, Carol Cleveland, Neil Innes, John Young és Charles Knode (Gyalog galopp)
    • John Cleese (Gyalog galopp, Harry Potter, Shrek 2)
    • Terry Gilliam és Michael Palin (Gyalog galopp, Brazil)
    • Terence Bayler (Brazil, Harry Potter)
    • Kenneth Colley (Csillagok háborúja)
  • A film természetesen nagy port kavart, több zsidó és keresztény szervezet magára vette a dolgot, mintha Brian valóban Jézus kigúnyolása lenne, több országban ideiglenesen be is volt tiltva. Ami a poén, hogy a Judith-ot alakító színésznő 2008-ban egy olyan wales-i város polgármestere lett, ahol még be volt tiltva a film, így az intézkedései között volt az is, hogy ennek végével legyen egy bemutató.
  • Statisztaként egy pillanatra feltűnik George Harrison is, aki a film finanszírozója volt.
Szólj hozzá!
Címkék: vígjáték 1979 20. század Európa Egyesült Királyság Eric Idle Graham Chapman Terry Gilliam Észak-Európa 1970-es évek John Cleese Michael Palin Terry Jones 2 órás IMDB 8

Moulin Rouge! (2001)

2022. április 25. 23:56 - Liberális Artúr

Rendezte: Baz Luhrmann
Műfaj: dráma, romantikus, zenés
Főbb szereplők: Nicole Kidman, Ewan McGregor, John Leguizamo, Jim Broadbent, Richard Roxburgh
Megjelenés: 2001, Ausztrália
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6
Ajánlott írás: https://en.wikipedia.org/wiki/Moulin_Rouge!
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/moulin-rouge-moulin-rouge/movie-41187

Cselekmény: 1899, a bohém Párizs. A zöldfülű, szerelmet mindennek felett gondoló angol költő, Christian (Ewan McGregor) most érkezett Párizsba ihletért, amit menten meg is kap, amikor a plafon beszakad és átesik rajta a Toulouse-Lautrec vezette szerzőtársulat, akik a Moulin Rouge nevű lebujnak terveznek épp előadást. Bár őket meggyőzi Christian tehetsége, de még el kellene fogadtatni a főszereplő Satine-nal (Nicole Kidman) és az igazgató Zidlerrel (Jim Broadbent) is. Christian persze azonnal beleszeret Satine-ba, aki viszont realistább és anyagias, de ő sem tud ellenállni a lánglelkű költőnek, ami azért probléma, mert az előadást finanszírozó Monroth (Richard Roxburgh) is magának akarja a nőt a pénzért cserébe...

Téma: Egyes kritikusok egészen posztmodern témákat látnak bele, szerintem ezeket elvethetjük, csak játékos formai elemeknek tartom őket (pl. azt, hogy modern dalokat hallhatunk). A történet egyszerűen csak arra próbál rávilágítani, hogy ahogy ki is mondja, a szerelem mindenek felett való, fontosabb az anyagiaknál... stb.

Tartalom: A történet magja a rendező elmondása szerint az Orfeusz-sztori (1950) azzal, ahogy a művész alászáll kedveséért az alvilágba, de közvetlenebb hatása van A kaméliás hölgynek (1936), illetve a Bohémélet c. operának. Adott tehát az idealista, ám tapasztalatlan költőnk, aki tehetősebb családjából a mulatozó köznép közé ereszkedik. Szerelmes a szerelembe, ennek tárgyát rövidesen meg is találja Satine-ben, aki vele szemben viszont cinikusan tudja, hogy abból nem lehet jóllakni (és egyébként igaza van, mármint Monroth-nak, hogy az igazi kapcsolat nem a fellángolás, hanem a kitartó gondoskodás, de ilyen mélységekig nem akart menni a történet). Elég nagy elefánt a porcelánboltban Satine kiszolgáltatottsága, ami mellett ma már nem menne el talán egy film, hogy férfiaknak kell megfelelnie és tőlük függ a léte, de itt a középpontban még az éretlen Christian szerepel, akinek meg kell tapasztalnia a szerelem árnyoldalait (féltékenység, elvesztés), hogy reálisabban kezelje és ezzel felnőjön. Túl sokat azért ne lássatok bele a sztoriba, meglehetősen gyakori klisékkel van tele, de elég pörgős, hogy ne zavarjon (a Curtiz-elv, ugye), illetve ezek ne véletlenül klisék, hiszen jól működnek. A megható szerelemi szál mellett pedig van némi izgalom és humor is; a filmet bevallottan ihlették a bollywoodi "mindent bele" monstrumok.

Forma: A film igazi ereje a megvalósításában van. Ahogy említettem, Bayt idézően pörgős, az én öreg és lassú szemeimnek túlságosan, szédítően is az, nagyon sok a vágás. A kamera hol begyorsít, hol belassít a kívánt hatás elérésének érdekében. Az egész számítógéppel felturbózott stúdiódíszletek között forgott, így a kamera is képes időnként innovatívan, látszólag nagy távolságokat megtéve mozogni és belső vágásokkal operálni. A díszletek és a jelmezek erősen, Tim Burtont idézően stilizáltak, ami nagyon szépen illik ehhez a stílushoz, és ehhez még hozzájönnek az élénk, markáns színek. Na de ez egy zenés film, milyen a zenéje? Ugyanolyan eklektikus, mint a kinézete. Modern popslágerekből áll, ez az ún. jukebox musical műfaj, ahol saját szerzemények helyett már befutott dalokat adnak elő. Jellemzően azonban nem teljes dalokat énekelnek el, hanem dalrészleteket ollóznak össze, ami nem zavaró, mert ezek mind elég ismert slágerek. Koreográfia viszont sajnos alig volt, ezeket is sok vágással pótolták. A nagyon üdítő kivétel a tangó-jelenet, hiszen a tangó eleve egy szerelmet megjelenítő tánc. A színjátéknak nagyon nem jut tér vagy inkább megkockáztatom, hogy többször nem túl jók a játékok, viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy playback nélkül adták elő színészeink élőben a dalokat. Ez Satine esetében nem volt túl szerencsés, mert nincs túl jó hangja, Christian viszont meglepetés volt, hogy énekelni is tud.

Élmény: Állítólag megosztó a film stílusa, de engem könnyű levenni a lábamról már egy svenkkel is, itt pedig vizuális orgia volt, ahogy mondani szokás. Ami elrontotta az élményt, hogy túl sok volt kezdetben a vágás, illetve egy idő után megszokja az ember a stílust és akkor unni kezdi. Tartalmilag mondjuk, hogy működött a zsigeri érzelmekre ható sztori, de intellektuálisan nem váltja meg a világot. A vizualitása mellett viszont a zenéje is levett a lábamról helyenként, akkor kezdtem el először vigyorogni, amikor felcsendült A muzsika hangja (1965) főcímdala és rájöttem, milyen lesz a zene a továbbiakban. Másodszor pedig az volt a kedvenc élményem ezzel kapcsolatban, amikor felcsendült egy Elton John-szám. Nem ismertem, az előadó pedig McGregor, ennek ellenére felismertünk feleségemmel mindketten, hogy ez egy Elton John-szám. Pedig eddig őt jellegtelennek gondoltam, és lám, mégis azonnal ráismertünk még így is. Elnézést érte utólag is. Szóval összességében egy kicsit Baysen sok, gyermeteg és túlstilizált, ezért élvezhető, de érdemes kikapcsolni közben hogy kikapcsolódhassunk.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Nicole Kidman (Dogville)
    • Ewan McGregor (Trainspotting, Csillagok háborúja)
    • Jim Broadbent (Brazil, Vaskabátok, Harry Potter)
    • Richard Roxburgh (Mission Impossible 2)
    • Kerry Walker (A zongoralecke)
    • Garry McDonald (Piknik a Függő-sziklánál)
    • David Wenham (A gyűrűk ura)
    • Kylie Minogue (Holy Motors)
  • A Moulin Rouge-ról gondolom közismert, hogy létező párizsi hely, amit 1889-ben alapított Charles Zidler (1831-1897), elsősorban a kánkán táncról vált híressé. Az eredeti épület 1915-ben leégett, de a hely maga a mai napig üzemel.
  • Satine alapja Jane Avril (1868-1943) volt, aki Toulouse-Lautrec festményeiként maradt fenn számunkra.
  • Toulouse-Lautrec-et (1864-1901) gondolom szintén nem kell bemutatni, aki arisztokrata volt, de egyáltalán nem törpe, "csupán" a lábai nem nőttek meg valamiért rendesen. Erős alkoholizmusa miatt fiatalon hunyt el.
Szólj hozzá!
Címkék: 2001 dráma romantikus zenés 21. század Ausztrália Nicole Kidman 2000-es évek Ewan McGregor Óceánia John Leguizamo Jim Broadbent Baz Luhrmann Richard Roxburgh 2 órás IMDB 8 Ausztrália és Új-Zéland

Rong ram narok (1957)

2022. április 24. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Rattana Pestonji
Műfaj: tragikomédia
Főbb szereplők: Chana Sriubon, Sutasit Satayawon, Sarinthip Siriwan
Megjelenés: 1957, Thaiföld
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 6,9
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy kb. "pokoli szálló". Mivel a vidéki szálló neve Éden. Tulajdonosa, Noi szkanderbajnok, nem kevés pénzt szerez abból, hogy legyőzi az ellene fogadókat. Egyetlen szobája, és így egyetlen vendége van Chana személyében, aki olvasni szeretne napközben, ám zenekarok rendszeresen próbateremnek használják a helyet, ezért nevezi el gúnyosan pokoli szállónak. Pedig a java még csak most jön, este ugyanis beállít Raim, a fiatal és csinos nő, aki a legkevésbé sem együttműködő, ám szobát követel. Alaposan össze is vesznek Chanával. Már lassan éjfél van, a vendégek aludnának, de még mindig nagy a zsivaj...

Téma: És a lényeg csak ezután kezdődik, amikor rablók szállják meg a szállót. Nem találtam leírást a filmről, a thai filmművészetet pedig nem igazán ismerem, legfeljebb Weerasethakul révén, de ő feltételezem eléggé kirívó eset. Szóval innen szép "nyerni", hiszen teljesen a sötétben tapogatózom. Tekintettel az ekkor még kb. alig létező thai filmkultúrára arra tippelek, hogy nincs olyan kontextusbéli aspektusa a történetnek, ami felett elsiklanék, így alapvetően egy műfajilag nagyon kevert szórakoztató filmmel állunk szemben.

Tartalom: Két nagyobb részre osztanám a történetet, az első a könnyedebb, ahol a humor van túlsúlyban, majd váratlanul a második rész egy krimibe torkollik. Bár az első fél humoros, korántsem az a harsány vígjátéki műfaj, amiből azonnal levágnánk a szitut, sokkal inkább emlékeztetett egy Bunuel-filmre. Lassú tempójú, nincsenek nagy poénok vagy legalábbis nincsenek kihangsúlyozva, de Noi karaktere alapvetően komikusnak hat. Riam egyértelműen bolondozik, de annyira képtelen és komoly a hangulat, hogy nem tudni, komolyan kell-e vennünk. Chanán csapódik le igazán a helyzetkomikum, aki csak nyugalmat szeretne, de folyamatos a jövés-menés, egyes pontokon a sok zenész miatt már-már musicalbe megyünk át. A humor esetenként szürreális. És aztán jön a második rész egy 180 fokos fordulattal, halálosan komoly krimibe csöppenünk, ugyanakkor nem változik semmi, a hangulat, a tempó ugyanaz marad, Noi komikus karaktere pedig ebben a környezetben bizarrá válik. Az akciójelenetek nem túl realisztikusak, az egy-két fordulat kiszámítható, a korábbi humoros jelleg miatt a drámaiság nem vehető komolyan igazán. A romantikus szál kissé könnyen jön, Chana és Riam, illetve akár a rablók karaktereiben lehetne több, de nem ez áll a középpontban.

Forma: Egyetlen térben, a szálló "halljában" játszódik az egész történet, de nincs kamaradráma hatása, így ennek költségvetésbeli okai lehettek elsősorban. Kezdetben a kamera képes együtt mozogni a nézői tekintettel, később ez sajnos teljesen eltűnik, ahogy az olyan ötletesebb megoldás is csak egyszer fordul elő, hogy a falon lógó Noi-portré arca eltorzul, amikor behúznak neki egyet (amit egyébként egy fájdalmasan nyilvánvaló vágással oldottak meg, ennél azért már Melies is észrevehetetlenebbül csinálta). Kezdetben elég hangsúlyos szerepet kapott a zene, főleg egy opera-részlet, ezért arra gyanakodtam, hogy van valami összefüggés, de nem lett belőle semmi. A zene egyébként sokszínű volt a rezesbandától a már említett operán át a helyi hagyományos és popzenéig. Az akciójelenetek viszonylag borzalmasak voltak; maguk a levegőbe küldött ütések még nem is vészesek, de az igen, hogy egy-egy verekedés után úgy ülnek asztalhoz, mintha mi sem történt volna. A színészek szerintem nem vallottak kudarcot, a karaktereik voltak rosszak, illetve maga a helyzet volt rosszul megírva.

Élmény: Elég zavarbaejtő élmény, az a típus, amiről sokáig nem lehet eldönteni, mit is akar tulajdonképpen a film. Az elején még bármilyen típusú vígjáték lehetett volna belőle, ehhez képest krimi lett, de az azt megelőzőek miatt nem volt méregfoga és nem lehetett igazán komolyan venni. Azt hiszem indiai mintára egy mindentbele típusú film akart lenni, de semmilyen lett. ha esetleg van thai olvasóm és teljesen félreérettem volna, jelezze kérem :)

Érdekességek

  • Thaiföldre is a Lumiere-ek révén jutott el a film már a 19. században, és mivel Thaiföld végig megőrizte függetlenségét, készültek is thai filmek a kezdetektől, ám nagy részük elveszett. Filmünk rendezője, Rattana Pestonji (1908-1970) számít a thai mozi egyik úttörő atyjának, aki igyekezett magasabb esztétikai szintre emelni a filmművészetet. Szép halála volt, épp egy filmes rendezvényen mondott beszédet, hogy pénzt szerezzen az iparágnak, amikor összeesett és meghalt.
Szólj hozzá!
Címkék: 1957 20. század tragikomédia Ázsia Thaiföld 1950-es évek Délkelet-Ázsia 2 órás IMDB 7 Rattana Pestonji Chana Sriubon Sutasit Satayawon Sarinthip Siriwan

Maciste all'inferno (1925)

2022. április 17. 08:26 - Liberális Artúr

Rendezte: Guido Brignone
Műfaj: -
Főbb szereplők: Bartolomeo Pagano, Umberto Guarracino, Mario Saio, Franz Sala, Elena Sangro, Lucia Zanussi, Pauline Polaire
Megjelenés: 1925, Olaszország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,7
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy "Maciste a pokolban". Maciste (Bartolomeo Pagano) egy herkulesi erejű igazság bajnoka, aki egy előző filmben(?) alaposan ellátta az ördögök baját, ezért a legyőzöttek bosszút esküsznek. Barbaricciát, a pokol ura utáni második leghatalmasabb ördögét küldik ellene. Megkísérti Macistét arannyal és bujálkodással, ám az kereken visszautasítja, ezért Barbariccia más módszerhez folyamodik: Maciste szomszédját, a csinos Graziellát környékezi meg azzal, hogy "véletlenül" épp a háza előtt szenved balesetet a jóképű Giorgio. Míg Graziella ápolja, egymásba szeretnek. Graziella persze teherbe esik, Giorgio meg lelép...

Téma: Vallásos tanmese, hogy őrizzük meg hitünket, különben az ördög elkap. Kár, hogy ezt egy kicsit gyermetegen mutatja be, mert amúgy az ördögi terv elég ügyes, lehetne egy korrekt lélektani dráma is.

Tartalom: Tulajdonképpen két, egymástól szinte független szálon fut a történet: az egyik Maciste, aki a populáris vonalért felel. Róla már volt szó a Cabiria (1914) kapcsán: ott egy herkulesi erejű karaktert játszott az ókori Rómában, majd olyan népszerű lett, hogy a következő 15 évben tucatnyi filmet forgattak vele, ezzel ő lett az egyik első visszatérő karaktere a mozinak. Maciste szerepe gyakorlatilag az, hogy elpüfölje az ördögöket, illetve csinos nők zsongják körbe. Ennél sokkal érdekesebb Graziella szála, akinek a karjaiba veti a sors (pontosabban az ördög) Giorgiot, egymásba szeretnek, gyerek lesz a dologból, Giorgio meg persze lelép. Nem spoilerezem el, de mindkettőjük komoly lelki tusán megy át. Vannak pokolbéli mellékkaraktereink is, köztük is tud lenni egy minimális árnyaltság a szerelmi viszonyok miatt.

Forma: Díszlet és látványvilág szempontjából nagyban merített a A pokolból (1911), ezért rettentően ósdi hatása van 1925-höz képest, nem látszik semmi előremozdulás. Viszont így is látványosak az óriások, a repülők szörnyek, a tűz és a füst, a pokolban szenvedők, az ördögök tömegei, csak hát ezt már láttuk. Illetve nem úgy látványosak, ahogy egy 1920-as évekbeli filmtől várnánk, a kamera ugyanis statikus, nem játszanak a fényekkel; úgy látványos, ahogy egy 1910-es évekbeli film. Itt már némileg jobban ráközelítenek a színészekre, van tehát játék, amit nem mondanék teátrálisnak de azért nem sikerült túlságosan visszafogottra sem.

Élmény: A pokolhoz (1911) vagy akár a Cabiriához (1914) való hasonlósága nagyon zavaró volt, illetve Maciste és Graziella kalandjai nem voltak eléggé integrálva, így a történet sem hatott eléggé koherensnek. Ekkoriban már jóval minőségibb filmek voltak, gondoljunk csak a Patyomkin páncélosra (1925) vagy A nagy parádéra (1925).

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Bartolomeo Pagano (Cabiria)
  • Állítólag ez volt Fellini első maradandó filmélménye, női karakterei külsejei ezért gyakran hasonlítottak a karikás szemű ördöglányokra.
  • Bár a filmet már 1925-ben bemutatták, forgalomba már csak 1926-ban került egy rövidebb változat, az eredetit ugyanis túl laza erkölcsűnek találták.
Szólj hozzá!
Címkék: 1925 20. század Olaszország Európa 1920-as évek Dél-Európa 2 órás IMDB 7 Bartolomeo Pagano Guido Brignone Umberto Guarracino Mario Saio Franz Sala Elena Sangro Lucia Zanussi Pauline Polaire

Vámpírok Havannában (1985)

2022. április 13. 23:31 - Liberális Artúr

Rendezte: Juan Padron
Műfaj: animáció
Főbb szereplők: Frank Gonzalez, Manuel Marin, Irela Bravo, Carlos Gonzalez, Mirella Guillot, Carmen Solar, Juan Padron
Megjelenés: 1985, Kuba
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 6,9
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Az 1870-es években a vámpírok szervezetekbe tömörültek, két jelentősebb az amerikai maffia és a német, Drakula-vezette társulás. Drakula fia, Werner tudósként azon dolgozik Havannában, hogy a vámpírok nappal is kimerészkedhessenek a szabadba, és talán sikerrel járt. Unokaöccsén, Pepén követi nyomon a kísérlet eredményeit, aki elől elhallgatja, hogy vámpír és gyerekkora óta itatja vele a szérumot. A mit sem sejtő Pepe eközben emberként élve trombitás lett és a kubai diktatúra ellen szervezkedik az 1930-as években. Amikor fény derül a szérum létezésére, különböző hátsó szándékkal az amerikai és az európai vámpírok is Kubába utaznak, így Pepének rövidesen egyszerre kell megküzdenie a kubai hatóságok mellett két rivális vámpírbandával is...

Téma: Eléggé nyílt módon a kubai politikai helyzetre reflektál a a történet, amelyben az ország népe nem csupán az elnyomó politikai rendszernek van kitéve, hanem Amerika és Európa befolyásának is. A vége talán arra akar utalni, hogy lesz egy Kubából kiinduló világforradalom, de ennyire azért nem ment bele a történet semmibe, végig felszínes maradt.

Tartalom: Az alaphelyzetet gyorsan felvázolják, innentől kezdve felváltva mutogatják a cselekményszálakat középpontjukban Pepével. Az egyik szál az amerikai, maffia-vámpíroké, akik földalatti strandot akarnak építeni Európában, ezért nem érdekük, hogy a napvédő szérum forgalomba kerüljön. Az európai vámpírok ezzel szemben a szérumból szeretnének meggazdagodni. A közös pont ugye, hogy egy kubai találmányt akarnak "kizsákmányolni". Werner viszont szabadon hozzáférhetővé tenné bárkinek a receptet a világ javára. Pepe pedig egy idealizált kubai, nőcsábász, trombitás, harcol a diktatúra ellen. E szál gyengéje, hogy a diktatúráról nem tudunk meg semmit azon kívül, hogy van. Elspoilerezni nem akarom a végét, de anélkül nehéz beszélni róla... de megpróbálom. A lényeg, hogy a szérum ( = kubai szellemiség?) nem egészen az elvártak szerint működik, ezért nem tud vele mit kezdeni egyik vámpírbanda sem, ellenben a nyilvános megosztása elhozza a világforradalmat és mindenki egyenlő lesz. Ez a nem túl komplex, áthallásos történet lényege; alapvetően humoros akar lenni, de ez a humor inkább közönségesen gyerekes egy-két kivételtől eltekintve (ld. a mozit). A jobb humor egyik alapja, ami akár magyar sajátosság is lehetne, hogy a külföldiek mind fennakadnak a kubai rögvalóságon kezdve a hanyag szállítóktól az ideges szomszédokon át a csövesig vagy a kóbor kutyákig.

Forma: A rajzolás elnagyolt, karikatúraszerű, nem túl kifinomult, ami nem feltétlenül baj, csak jelzem, hogy ilyen a stílusa. Ilyenkor azért igyekszem mindig figyelni a részletekre is, hogy milyen a háttér vagy a nem fókuszban lévő dolgok, és hát többnyire nem voltak ilyenek, de azért előfordult egy-egy kreatívabb részlet (a kedvencem továbbra is a mozis jelenet, ahol valódi filmet mutattak a rajzfilmfiguráknak). Nagy szerepet kapott a zene, konkrétabban Pepe jazzes trombitajátéka, ami megadta a kubai hangulatot.

Élmény: Nem nyűgözött le, sem a története nem volt túlságosan kielégítő (gyereknek túl felnőttes, felnőttnek nem elég intelligens), sem a rajzok nem varázsoltak el, pedig ez nem feltétlenül pénz vagy aprólékosság kérdése, hiszen épp olyan magyar animációkon láthattuk, hogy pálcikaemberekkel is lehet jót csinálni, ld. Sisyphus (1974) vagy Rondino (1977). Mindenesetre aki tud nevetni azon, hogy milyen az, amikor az amerikai vagy európai filmes klisék nem működnek a kubai (vagy ugye magyar) környezetben, az tehet egy próbát.

Érdekességek

  • A filmben emlegetett Machado tábornok (1869-1939) 1925 és 1933 között volt hatalmon, ám egyre diktatórikusabbá vált és végül megpuccsolták.
Szólj hozzá!
Címkék: animáció 1985 20. század Amerika Kuba 1980-as évek Karib-térség IMDB 7 1 órás Juan Padron Frank Gonzalez Manuel Marin Irela Bravo Carlos Gonzalez Mirella Guillot Carmen Solar
süti beállítások módosítása