Artúr filmélményei

La caida (1959)

2021. december 02. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Leopoldo Torre Nilsson
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Elsa Daniel, Lautaro Murua, Duilio Marzio
Megjelenés: 1959, Argentína
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,0
Ajánlott írás: https://letterboxd.com/citizen_k/film/la-caida/
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy kb. "a bukás". A tehetős Albertina irodalomszakra iratkozott be az egyetemre, az iskola közelében szobát bérel egy négygyerekes özvegy házában. Az anya fekvőbeteg asztmás, beszélni is alig tud, így gyakorlatilag a gyerekek viszik a háztartást. Az anya figyelmezteti ugyan Albertinát, hogy vigyázzon a gyerekekkel, mert perverz kis hazudósak, és valóban eléggé el vannak kanászodva, például szemrebbenés nélkül felnyitják és megeszik Albertina csomagjait. Tágra nyílt szemekkel mesélik a távollévő Lucas nagybácsijuk egzotikus kalandjait, amelyekről sejtjük, hogy a felük sem igaz. Eközben hevesen udvarolni kezd a lánynak egy erősen konzervatív ügyvédjelölt is...

Téma: A La casa del angel (1957) után ez Nilsson gótikus trilógiájának második darabja. és amit ott írtam, az kb. egy az egyben igaz erre a filmre is azzal a különbséggel, hogy a téma a szexualitás helyett itt valami más, csak nem tudom pontosan, mi :D Talán ahogy a fent belinkelt írás is véleményezi, Albertina felnőtté válásának egyik aspektusát láthatjuk, ezúttal az elutasítását a régi világnak. Ugyanakkor azt gondolom, a gyerekek a magukra hagyott jövő nemzedékét jelentik, akikből Albertina szintén nem kér. Mivel nem találtam rendes leírást a filmről, szokás szerint csak arról tudok írni, amit felfogtam, és elnézést, ha átsiklok fontos társadalmi-kulturális témák felett, ami esetleg egy korabeli argentinnak egyértelműbb.

Tartalom: Albertina megérkezik a bérleménybe, és ekkor még aranyos, ahogy az anyai felügyelet nélkül maradt gyerekek felnőttesen viselkednek. Ám az anya figyelmeztetése, a hangulatfokozó elemek és az egyre furább tettek (pl. éjjel az alvó Albertina bámulása) már nyomasztóvá, horrorisztikussá teszik a hangulatot. Ezután egy visszapillantót kapunk Albertina életéből, hogy jómódban és könyvek között nevelkedett, de konzervatív körökben, ahol vagy azt kapta meg, hogy a mai nők erkölcstelenek vagy azt, hogy túlságosan besavanyodottak, de mindenképpen férfiaknak alárendelt szerepre szánják. Erre a vonalra gyúr rá az ügyvédjelölt udvarlása, aki szintén rossz véleménnyel van mindenről és Albertinát háziasszonynak szánná, míg a nő saját karrierre vágyik. A legjellegzetesebb momentuma a kapcsolatuknak, amikor az ügyvéd erőszakosan megpróbálja megfektetni, de amikor Albertina ellenáll, inkább megkéri a kezét. Neki mindkét esetben jó, ha nem szeretőnek, akkor tisztes feleségnek. Egy nem látott karakter a gyerekek kalandor nagybátyja, Lucas, akire messiásként folyamatosan várnak és vágynak - és most nem spoilerezem el, mi lesz vele, de érdemi szerepe végül nem lesz függetlenül attól, hogy megjön vagy sem. Albertina sokáig naivan áll a gyerekekhez, de amikor felnyílik a szeme félreszocializációjukkal kapcsolatban, akkor is ragaszkodik még gyermeki ártatlanságukhoz. Jogosan, hiszen nem eredendően rosszak. Szóval érzésem szerint Albertinában a régi és egy új világ közti harc dúl, de mintha a gyerekek nem tartoznának az új világhoz vagy legalábbis az egy még rosszabbnak tűnik, ezért nem tudom értelmezni a történetet.

Forma: A film a képi világától erős igazán, a La casa del angel (1957) misztikusságát idézi, amivel már túlmutat a noiron és sokkal inkább az újhullámos filmekre hasonlít. A fény-árnyék technikákban még noir, de már inkább az A gonosz érintése (1958) típusú, ahol nem mereven árnyékolnak, hanem az egész film sötét, a fény hiánya pedig szűk és vészjósló tereket hoz létre, mintha csak az Iszonyatot (1965) látnám. A kamera már-már kézikamerásan szabad, szorosan követi Albertina arcát, ettől lesz újhullámosan dinamikus és intim. A táncjelent már egészen expresszionista lett. A zene inkább horror, a gyerekszínészek jók, de igazából senkire sem lehet panasz.

Élmény: Újabb kellemes meglepetés Argentínából, persze számíthattam volna rá, hiszen az előző Nilsson-filmről is jókat írtam, csak már nem nagyon emlékeztem rá. A történet lehetett volna erősebb, de a képi világ és a hangulat nagyon hatásosak voltak.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Elsa Daniel (La casa del angel)
    • Lautaro Murua (La casa del angel, Alias Gardelito)
  • Még életben van: Lidia Elsa Satragno (86)
Szólj hozzá!

Mas alla del olvido (1956)

2021. november 30. 23:16 - Liberális Artúr

Rendezte: Hugo del Carril
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Laura Hidalgo, Hugo del Carril 
Megjelenés: 1956, Argentína
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,4
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy kb. "túl a feledésen". Blanca halálos beteg, hetei vannak hátra, férjének, Fernandonak (maga a rendező, del Carril) erről azonban fogalma sincs. Kapcsolatuk irigylésreméltó, oda-vissza vannak egymásért; Blanca mélabúsan kezeli az elmúlást, Fernandot meg persze letaglózza, amikor a huszadik perc környékén Blanca összeesik és meghal. Hónapokig alkoholizál, mire orvosa tanácsára világkörüli útra indul, hogy kicsit kizökkenjen a gyászból. Unottan veszi a látványosságokat, míg egy este egy lebujban meg nem pillantja egy késdobáló asszisztensét, Monicát, aki Blancára megszólalásig hasonlít...  

Téma: A sztori mintha csak A Manderley-ház asszonya (1940) és a Szédülés (1958) szerelemgyereke lenne, de egymástól függetlenül készültek. Fernando nem tudja elengedni halott szerelmét és megpróbálja helyettesíteni egy hasonmással, akinek persze ezzel veszélybe kerül az identitása.

Tartalom: Három részre osztható a történet szerkezete, az első egy romantikus, megható szál a boldog szerelemről és Blanca elmúlásáról. Ekkor még javában azt hittem, hogy egy Adj esélyt a holnapnak (1937) típusú történet lesz mély karakterdrámával, ám a haldokló Blancát rövid úton elteszik láb alól és Fernando gyásza kerül a középpontba, aki nem tudja feldolgozni szerelme elvesztését. Ezzel lépünk át a második szakaszba, aminek inkább csak a cselekmény szempontjából van haszna; Fernando itt ismerkedik meg az alvilági Monicával és vásárolja ki stricijétől, hogy hazavigye magához Blanca-pótléknak. A harmadik harmadban (kicsi spoiler) visszatérünk a pszichologizáláshoz, csak ezúttal nem felemelő lesz, hanem lehúzó, ahogy Blanca szelleme rátelepszik Monicára, aki ezt persze egyre nehezebben viseli. Fernando orvos barátja megkönnyíti az értelmezést azzal, hogy nyíltan elemzi számunkra Fernandot, így mindenki megértheti, hogy Fernandoban mi játszódik le: gyász, tagadás, végül továbblépés. Monica sem nagy rejtély, azt a saját szájából hallhatjuk, amikor fejére olvassa férjének, hogy a személyisége elfojtásával megöli őt. A vége egy ironikus-tragikus happy end lesz.

Forma: Még őrzi a noirok formajegyeit, ezer éve nem láttam már például olyan dőlt szögeket, mint itt, de akadtak perspektivikus ábrázolások is, főleg amikor azt kellett érzékeltetni, ahogy Blanca képe ránehezedik a beállításra. A fények-árnyékok alkalmazása kevésbé volt markáns, de többletjelentést kaptak itt is, hiszen Fernando szándékosan tompította őket, hogy kevésbé látszódjon a két nő közti különbség. A zene jellemzően egy jól kivehető motívumból áll, ami jól passzol a különböző hangulatokhoz; a színjáték nekem ósdinak tűnt, bár sikerült ugyanannak a színésznőnek mindkét nőt eltérően megjelenítenie.

Élmény: Vegyes hangulata miatt olyan, mintha három különböző film lett volna, amiből az első a legerősebb, a második a leggyengébb és a harmadik az intellektuálisabb; nagyon emlékeztetett ebben legalábbis a Rosaura a las 10-re (1958). Formailag lehetett volna markánsabb, de így is akadt néhány kreatív megoldás; összességében kellemesen csalódtam.

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Lili Massaferro (La casa del angel, Rosaura a las 10)
  • Nemcsak én vettem észre a hasonlóságot, mindenki a két fenn említett Hitchock-filmhez hasonlítja, de más alapműveken alapulnak, és sem del Carril, sem Hitchcock nem láthatta a másik filmjét korábban.
Szólj hozzá!

Üvöltő szelek (1954)

2021. november 29. 23:44 - Liberális Artúr

Rendezte: Luis Bunuel
Műfaj: -
Főbb szereplők: Irasema Dilian, Jorge Mistral
Megjelenés: 1954, Mexikó
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,7
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/uvolto-szelek-abismos-de-pasion/movie-116317

Cselekmény: Az árva, vad Alejandroval cudarul bántak gyerekkorában, kivéve szabad természetű "testvére", Catalina, akivel szenvedélyesen egymásba is szeretnek. Alejandronak azonban mennie kell, és bár a szerelem mindent elsöprő, Catalina nem számít Alejandro hazatérésére, így hozzámegy a finom, szomszéd birtokos Eduardohoz (Ernesto Alonso), aki húgával, Isabellel (Lilia Prado) él. Ezzel az alaphelyzettel nyitunk, amikor felbukkan a gyerekkorára bosszúszomjas, közben megtollasodott, de továbbra is ösztönlény Alejandro Eduardo nagy bánatára és Catalina nagy örömére. Bár Catalina hű marad, de minden idejét Alejandroval tölti, amit Eduardo persze nehezen visel, Alejandro meg azt, hogy Catalina nem akar elválni, hiszen terhes Eduardotól. Ha ez nem lenne elég bonyolult helyzet, még Isabel is beleszeret Alejandroba, aki nem átallná feleségül venni, hogy Catalina közelében lehessen...

Téma: Bunuel szerette az Üvöltő szeleket, annyira, hogy már 1931-ben kész volt a forgatókönyvvel. Az ő feldolgozásának központi eleme Catalina és Alejandro már-már abszurdan végletes szerelme, amely felrúg minden társadalmi szokást és azok nem tudnak vele mit kezdeni, mert nem ilyen helyzetekre vannak kitalálva.

Tartalom: A történet nem is lényeges, az alapszitut is képesek felvázolni pár mondattal egy párbeszéd keretein belül; inkább annak lehetünk tanúi, ahogy a szerelmesek tojnak mindenre és hogy ezzel sem a világ, de még ők sem tudnak mit kezdeni. Alejandro például megjelenésekor nemes egyszerűséggel betöri az ablakot és a férjjel mit sem törődve mindenki szeme láttára szerelmet vallanak egymásnak Catalinával. Eduardo pedig túlságosan jólnevelt és még ezt is elnézi, noha szenved tőle. A poén, hogy a nagy szerelem olyan erős, hogy annyira semmibe veszik a társadalmi játékszabályokat, hogy mégis betartják őket, hiszen mit számítanak azok? Vagy épp az, hogy a megcsalásaikat is elnézik egymásnak, hiszen csak az ő szerelmük igazi - noha beteljesületlen marad. Visszatérő motívum  az állatok leölése, ma ennyi állatkínzásért simán börtön járna; szépen haladnak a rovaroktól a hüllőkön és emlősökön át az emberig, így mintegy részeivé válnak egy nagyobb játszmának. A történet némileg eltér a reménytől, de mivel kb. húsz éve olvastam, ennek nincs nagy jelentősége.

Forma: Ez talán eddig a legvisszafogotabb Bunuel-filmem, semmilyen meghökkentő elem nincs benne, nagyon a szerelmi szálon van a hangsúly. Az egyetlen izgalmasabb megoldás, amikor Alejandro Catalinát átkozva áthalad egy árnyékos részen és teljesen elsötétül minden. A zene melodramatikus, a színészeket pedig még csak nem is erre a filmre válogatták össze, de ez lett belőle és végülis helyt álltak.

Élmény: Szóval ahogy írtam, ez nagyon visszafogott volt, felismerhetetlen rajta Bunuel keze. A célját teljesíti, a hőszerelmesek szenvedélye egyszerre nevetséges és magával ragadó, kár, hogy ezt képi eszközökkel kevéssé támasztotta alá. Bár nem láttam még másik adaptációt, ez valószínűleg az eltérései mellett is az egyik legjobban sikerült lehet, ami a regény szellemiségét illeti.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Lilia Prado (Emelkedés az égbe)
    • Ernesto Alonso (Az elhagyottak)
    • Luis Aceves Castaneda (Emelkedés az égbe, Nazarin)
  • Jorge Mistral 1972-ben, 51 évesen öngyilkos lett gyógyíthatatlan betegsége miatt.
1 komment

Emelkedés az égbe (1952)

2021. november 28. 23:19 - Liberális Artúr

Rendezte: Luis Bunuel
Műfaj: vígjáték
Főbb szereplők: Lilia Prado
Megjelenés: 1952, Mexikó
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 7,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/emelkedes-az-egbe-subida-al-cielo/movie-62055

Cselekmény: Oliveiro épp nászéjszakáját hálná el, amikor felbukkan egyik, nem túl jóindulatú bátyja, hogy anyjuk haldoklik és utazzon haza azonnal. Oliveiroék hárman vannak testvérek, egyikük sincs oda a másikért és mindenki az örökségre pályázik, de az anya csak Oliveiroban bízik. Elküldi fiát a szomszéd városba a tanácsosért, hogy vele írathasson végrendeletet. Oliveiro buszra száll és nekiindul az útnak, ami persze rendes úthálózat hiányában korántsem egyszerű. Nem elég a nehézkes haladás, de a sokféle utas közben még állandóan drámázik is. Oliveirot például régi szerelme, Raquel el akarja csábítani, akit viszont egy képviselőjelölt (Manuel Donde) ostromol. Egy vagyonát vesztett ember jó állásban bízva utazik, egy terhes nő pedig nőgyógyászhoz tartana, de persze a szülés megindul még a buszon...

Téma: Mivel a történet java a buszon játszódik, hamar leesik, hogy mint a börtön vagy az iskola, ez is a társadalom jelképe, amin persze különféle társadalmi csoportok képviselői utaznak. Ugyanakkor ez eléggé epizodikusra sikerült, nem ad pontos keresztmetszeteket. A történet kerete, Oliveiro anyjának öröksége pedig nyilván Mexikó örökségét és jövőjét jelenti, de az egész amúgy allegorikusan az élet.

Tartalom: A kerettörténetben tehát egy helyi szokás szerint Oliveiro és friss házastársa a paradicsomi szigetre hajókáznának elhálni nászukat, amikor durván közbeszól bátyja a gyakorlatias helyzettel: anyjuk haldoklik, kié legyen a vagyon? Oliveiro bátyjai maguknak szeretnének mindent, az anya viszont a fővárosi lakását a még jövő előtt álló, kisfiú keresztfiának adná. Hogy jogilag kicselezzék a testvéreket (eddig mexikói történet), Oliveiro elbuszozik a szomszéd városba, a buszon pedig vegyes társaság gyűlik össze (ez pedig a társadalmi vetület). Ezeket elvileg saját élményekből szedték össze, viszont nem igazán koherens, sok szereplőnek kevés tér jut és túl sok idő jut a humorosnak szánt perlekedésekig. Mert ez egy vígjáték akarna lenni, csak a poénok hiányoznak belőle, még ha néhány helyzet megmosolyogtató is. A történet gerincét Raquel csábítási kísérletei adják (ennek a fő jelképe az alma), miközben számos jellegzetes, jelképes epizód szakítja meg az utat (pl. a szülés, amit természetesen halál is követ). Nevesített karakterek az elvesztett birtokáért küzdő, egykori arisztokrata, a katalógusból baromfit áruló külföldi, de elsősorban a képviselőjelölt, aki ennek ellenére nem sok politikai nézőpontot ad a filmhez.

Forma: 15+ Bunuel-film után azért már valamennyire tisztában vagyok Bunuel vizuális nyelvével, ami általában nem túl izgalmas és kimerül egy-egy szürreális jelenetben. Fura mód, most nem mutatkozott meg a lábfétise sem vagy legalábbis nem vettem észre. A buszon a vetített háttér, illetve a makettbusz fájóan mesterkélt volt, de hát 1952-ben vagyunk. Tehát egy szürreális álomjelenetet ezúttal is kaptunk, de felesleges róla külön beszélni. Egy-két mexikói dallam felcsendül, az aláfestő zene kifejezetten vígjátéki. A színészek nem voltak túl jók, de egy ilyen filmnél nem is kell mély drámaiságot megjeleníteni. Szóval csak a képeiért nem érdemes megnézni.

Élmény: ...mondjuk annyira a sztorijáért sem. Nagyjából átjön, de azért 1952-es mexikóiként bizonyára áthallásosabbak voltak a jelenetei. A humora már talán ekkor is elavult volt, társadalomrajznak messze nem pontos vagy elég koherens, élet-allegóriának kevés. Rossz film? Nem, csak nincs eléggé kidolgozva, ami fura, hiszen két évvel korábban Bunuel képes volt letenni az asztalra a régió, a világ és saját maga egyik legfontosabb filmjét, Az elhagyottakat (1950), az ötvenes évek második felétől pedig újfent megtalálta a saját hangját, de a kettő között valamiért elveszett volt.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Luis Aceves Castaneda (Nazarin)
    • Manuel Donde (Dona Barbara, La Otra, Enamorada, Sierra Madre kincse, Ő, Archibald de la Cruz bűnös élete, A szent hegy, Alucarda)
    • Roberto Cobo (Az elhagyottak)
Szólj hozzá!

Ji csiang csün suj hsziang tung liu (1947)

2021. október 29. 22:29 - Liberális Artúr

Rendezte: Caj Csuseng, Cseng Csünli
Műfaj: monumentális
Főbb szereplők: Paj Jang, Tao Csin, Vu Jin, Jan Kungsang, Kao Cseng
Megjelenés: 1947, Kína
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 7,4
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy kb. "a tavaszi folyó Keletre tart", ami egy versrészletre utal: "Mennyi bánatot bír el az ember? Amennyit a Keletre tartó tavaszi folyó." Történetünk 1931-ben kezdődik, amikor Japán megtámadja Kínát. A munkáslány Szufen az esti iskolában megismerkedik a hazafias, munkásfiú Csunglianggal, egymásba szeretnek, összeházasodnak, fiuk születik. Csakhogy közben a háborús front egyre közelebb kerül; Csungliang beáll a Vöröskereszthez, de fogságba esik. Eközben Szufen az apósánál húzza meg magát vidéken, de a japánok oda is elérnek, elüldözik az értelmiségi sógort, kényszermunkára fogják a helyieket, majd példamutatásképp az apóst is felakasztják. Szufen visszamenekül a városba nyomorogni, míg Csungliangnak sikerül megszökni, de mivel nem találja Szufent, új életet kezd irodistaként...

Téma: Egyrészt Kína történelmi, 1931-1945 közötti időszakát dolgozza fel, másfelől szembeállítja a keményen dolgozó és szenvedő kisembert a léha gazdagokkal, illetve az 1930-as évek Kínájától megszokott női szenvedéstörténetet is megkapjuk.

Tartalom: A film két részes a bő háromórás hossza miatt, ebből az elsőben megismerjük főbb karaktereinket és menten ki is tör a japán-kínai háború, így ez a rész az akciódúsabb és nyomorpornósabb. Csungliang révén láthatjuk a harcteret, Szufen révén pedig a nem kevésbé veszélyes és nyomorgó hátországot. Ez a rész alapvetően háborús. A fordulat az első rész vége felé következik be, amikor Csungliang szökevényként munkát vállal egy nőismerőse révén, és igazából ez messze a legjobb része a cselekménynek, mert valódi drámaiság van abban, ahogy a férfi lassan belső vívódásai és környezete hatására feladja korábbi életét és inkább a léha jólétet választja, ami annyira léha, hogy gondolkodás nélkül dobja el erkölcseit nők és munka terén is. A második rész elsősorban már abból áll, hogy nem a harcteret és a hátországot állítják párhuzamba, hanem a gazdag Csungliangot a nyomorgó Szufennel. Itt a tehetősebbek már erkölcstelennek is vannak beállítva (nem gazdagságuk, hanem viselkedésük miatt), itt már vannak bőven komikus elemek a bohóckodó talpnyalók révén, illetve sok románc.

Forma: A legszembetűnőbb, hogy kb. az 1920-as évek szintjén van a film minősége, ami annyiban még előny is, hogy könnyűszerrel, feltűnés nélkül beilleszthetőek voltak valódi háborús felvételek. Viszont helyenként teljesen némafilmesnek tűnt, Csungliang karaktere látványosan túl volt sminkelve többször. Vizuálisan ugyanakkor vannak jobb megoldásai; nemcsak a némafilmes beütés miatt írtam az 1920-as éveket, hanem mert teátrális stílusában és főleg az ellenpárokat képező montázsaiban erősen visszaköszön a szovjet hőskor. Aztán volt még egy komikusabb részlet, ahol a kamera a párbeszédnél a megszólaló felekre mindig ráfordult vágás helyett. A zene dagályos, mint a korabeli vagy kicsit későbbi monumentális filmeknél, a színészek kissé teátrálisak.

Élmény: A kínai Elfújta a szélnek (1939) mondják monumentalitása miatt, csak ugye egészen más a végkincsengés. Az elején féltem, hogy ócska propaganda lesz, de szerencsére nem vitték túlzásba (csak helyenként). Ez még abban a kegyelmi időszakban készült, amikor a japánokat már kiűzték, de a kommunisták még nem uralták le a színteret, így készülhetett egy elfogadhatóan balos film. És valahol azt is megértem, hogy a célközönség nem egy műveltebb 21. századi néző, hanem az írástudatlan kínai átlagszegény, de hát én nem vagyok az utóbbi :)

Érdekességek

  • Bár nem ír részleteket a Wikipedia, de Su Hsziuven (Licsen) a kulturális forradalomba halt bele.
  • A filmnek akkora sikere lett, hogy többször újra műsorra tűzték, illetve több remake készült.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása