Artúr filmélményei

Jogo de Cena (2007)

2020. július 22. 17:17 - Liberális Artúr

Rendezte: Eduardo Coutinho
Műfaj: dokumentum
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 2007, Brazília
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,5
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Meghallgatásra várnak színésznőket személyes történetekkel egy dokumentumfilmhez. Az első színésznő elmeséli, ahogy elveszette első, rendelleneségekkel született gyermekét, és erre ráment kapcsolata is. Majd ugyanezt elmeséli a következő színésznő is - tehát itt már nem személyes történeteket látunk, hanem a szerep előadását. A következő karakter egy szélsőségesen szabadon élő anya, egy másik karakter részt vesz egy kandomble szertartáson, hogy egészséges gyereke szülessen, megint egy másik arról beszél, mennyire meghatja a Némó nyomában c. film...

Téma: Leírást nem találtam a filmről, a magamfajtáknak viszont túl nehéz dekódolni :D A színésznők ugyan a szülői kapcsolatokról monologizálnak, de az, ahogy elő van adva sokkal inkább az Ének az esőben metafizikai üzenetét hordozza magában, ahol a valóság és a képzelet sokszorosan összefonódik. Ez tök izgalmas, csak amit nem értek, hogy hova akart ezzel kilyukadni Coutinho.

Tartalom: Az egyetlen gaz támpontunk a "cselekménnyel" kapcsolatban az első kép, amelyen a meghallgatásra való felhívást láthatjuk, hogy színésznők meséljenek el személyes történeteket. Azonban amikor a második színésznő is ugyanazt a történetet meséli el, rájövünk, hogy már szerepet látunk, főleg miután a karakter megformálásáról is szó esik. Annyiban trükkös a rendező, hogy rákérdez a színészek személyes élményeire is, szóval innentől kezdve nem lehetünk benne bztosak, hogy mi valódi, ugyanakkor egyikük meg is jegyzi, hogy a kitalált karakter is életre kel a színjátszás során. Ezt a szerepet tölti be a vallás és az álom is vagy éppen az, amikor a színészi sírás technikájáról eszélnek, hogy sose tudjuk valódi könnyeket látunk-e. És ezek után elgondolkodhatunk: igazak a történetek? Ha nem igazak, változtatnak valamin? És az élet igaz? Na és a halál? Ha az álom megnyugtat, nem épp annyira valóságos, mint a valóság? ...stb.

Forma: Filmként kb. értelmezhetetlen, hiszen végig a kérdezővel szembenülő színésznőket láthatjuk statikus háttérrel. egyetlen formai elem így a színjáték, ami annyiban látványos, hogy láthatjuk, hogyan interpretálják egymástól eltérően ugyanazt a karaktert a színészek. Zene nincs, de a végén egy kikacsintós megoldással elcsúsztatják szándékosan a szinkront (helló megint Ének az esőben).

Élmény: Az Ének az esőben mellett az Iraqi Brothers jutott eszembe, mint frissebb filmélmény, mert ott három percben érték el azt, hogy egyetlen ötlettel gondolkodásra késztessék a nézőket. Itt viszont közel két óra volt és nem hiszem, hogy erre szükség lett volna. Persze lehet, hogy átsikottam egy csomó fontos dolog felett, ami miatt mégis indokolt volt a hossz. mindenesetre nem unatkoztam közben és vicces volt a negyedik fal döntögetése.

Érdekességek:

  • Korábban láttuk: Fernanda Torres (Négy nap szeptemberben)

Szólj hozzá!
Címkék: dokumentum 2007 21. század Amerika Brazília Dél-Amerika 2000-es évek 2 órás IMDB 9 Eduardo Coutinho

Angels in the Dust (2007)

2020. július 19. 23:35 - Liberális Artúr

Rendezte: Louise Hogarth
Műfaj: dokumentum
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 2007, Dél-Afrika
Hossz: kb. 1.5 óra
IMDB: 7,6
Ajánlott írás: https://dolfilms.org/angelsinthedust
Mikor látható: -

Cselekmény: A viszonylag tehetős Cloete-házaspár gondolt egyet és kényelmes életüket hátrahagyva árvaházat alapítottak vidéken, ahová főleg bántalmazott gyerekek kerülnek vagy olyanok, akiknek a szüleik meghaltak AIDS-ben. A dokumentumfim az ő mindennapjaikat mutatja be.

Téma: Hát az nincs neki. Pedig felveti a párhuzamot az árván maradt elefántokkal, de kiaknázatlanul hagyja. Alapvetően a Cloete-család pozitív hozzállása van a középpontban, de ebből is csak a mindennapos harcaikat látjuk és nem igazán kapjuk meg a nagyobb képet. Végül a semmiből feltűnve adakozásra kér minket.

Tartalom: A fent említett elefántos párhuzammal indítunk, de ez csak két rövid jelenetet jelent: a lelőtt felnőtt elefántok árva elefántgyerekeket hagynak maguk után, amelyek szülői útmutatás híján elég deviáns módon viselkednek. Ezen elv alapján hagyja hátra jómódú életét a Cloete-család (elsősorban Marion, a feleség), hogy a HIV miatt bajba került gyerekeknek nyújtson menedéket, ételt, gyógykezelést, oktatást és legfőképpen lelki erőt. Több gyerek történetén keresztül mutatják be, hogyan jutottak el az árvaságig és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Sajnos ez elég rendszertelennek tűnik, illetve a helyzethez képest minden nagyon meseszépnek tűnik a rossz dolgok ellenére (erről majd később), és az én romlott lelkem az ilyet nem veszi be. Részben igazam is lett, mert a rendező egy interjúban elmondta, hogy szándékosan ezekre hegyezte ki a filmet, hogy az amerikaiak is meg tudják nézni. A központi alakunk tehát Marion, aki katonásan és "könyörtelenül" igyekszik megoldani minden problémát és közben igyekszik lelket önteni a gyerekekbe, hogy szembe tudjanak nézni a halállal.

Forma: Unalmas dokumentumfilmes különösebb esztétikai igény nélkül, vannak interjúk, de többnyire Marion mindennapját követjük, aki jól működik a kamera előtt, de több anya láthatóan feszélyezett. A viszonylag pozitív hangulathoz pozitív, vidám dalok társulnak. Eddig páratlan élmény volt, hogy a film végén egy konkrrét reklám következett, hogy támogassuk őket.

Élmény: Lehetett volna nyomorpornó is, hiszen a halál mindennapos dolog náluk. A mosolygó gyerekfejek persze gondolom elég jutalom, de csodálatra méltó, hogy képesek viszonylag épek maradni, miközben két vidám jelenet között kisgyerekek mesélnek arról, hogyan erőszakolták meg őket (részben pénzért árusították ki őket, részben mert egy babona szerint kigyógyít a HIV-ből, ah szűzzel fekszik le az ember) vagy épp Marion beszéli el más gyerekek haláltusáit. Szóval aranyos "mese", de a kelleténél talán túlságosan finomkodóbb volt.

Érdekességek:

  • Boikarabelot 1990-ben alapította a házaspár, jelenleg mintegy ezer gyermekre vigyáznak.
  • A 60 milliós Dél-Afrikát sújtja a járvány a leginkább a világon, mintegy 7 millió fertőzött van és évi 100 ezer ember hal bele. Bár innen hajlamosak vagyunk alábecsülni, sok országban a vezető halálokok közé tartozik.
  • A teljes film legálisan elérhető:

Szólj hozzá!
Címkék: dokumentum 2007 21. század Afrika Dél-Afrika 2000-es évek 2 órás IMDB 8 Louise Hogarth

A fejnélküli asszony (2008)

2020. július 17. 23:58 - Liberális Artúr

Rendezte: Lucrecia Martel
Műfaj: művész, pszichológiai, thriller
Főbb szereplők: Maria Onetto
Megjelenés: 2008, Argentína
Hossz: kb. 1.5 óra
IMDB: 6,5
Ajánlott írás: http://www.newwavefilms.co.uk/assets/435/Headless_Woman_Press_Book_1.pdf
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/a-fejnelkuli-asszony-la-mujer-sin-cabeza/movie-109512

Cselekmény: A nyitójelentben három őslakos kisfiú szaladgál egy kutyával. Vero idősödő, felsőközéposztálybeli fogorvos, épp hazafelé tart, amikor egy pillantra leveszi a szemét az útról és elüt valamit, amitől kicsit beüti a fejét is. Megijed és elhajt. A kórházban nem találnak nála bajt, de furán viselkedik, mintha nem emlékezne semmire és senkire...

Téma: Innen Kelet-Európából annyi látszódik a történetből, hogy Vero szenved egy talán el sem követett bűntől és ezt az érzelmet követhetjük figyelemmel. Esetleg rutinosabb nézőként feltűnik a Martel korábbi filmjeiből is ismerős szétszakadt társadalom, ahol vannak a tehetősek és a más világban élő kevésbé tehetősek. Ami nem tűnhet fel, az az, hogy a cserbenhagyásos gázolást az argentin diktatúra eltüntetős kivégzéseivel azonosítja a film. Az pedig végképp nem tűnhet fel, hogy a rendező nem a bűntudatot akarta megjeleníteni, hanem a felelősségérzetet, amit Vero nem vállal.

Tartalom: Még a főcím előtt megtörténik a baleset, illetve azt sem tudjuk, hogy valóban megtörténik-e, de nem is fontos, a lényeg, hogy Vero azt hiszi, halálra gázolt egy őslakos gyereket. Tipikus Martel, nem számít, mi történt, majd nem is történik semmi, csak a hangulatváltozást követhetjük. Megijed, elhajt, próbál kibújni a felelősség alól és minél kevesebb nyomot hagyni, de tette nyomasztja és zombiként mozog megszokott világában. És ez szinte fel sem tűnik senkinek. Amikor kb. a történet feléhez érünk, végül bevallja férjének, a család pedig a biztonság kedvéért igyekszik segíteni neki a nyomok eltűntetésében. A lényeg ennyi, de ezen felül megfigyelhetjük még a rassz/társadalmi osztály szerinti elkülönülést, ahol Martel szokás szerint a tehetősebbeket végtelenül romlottan ábrázolja, hiszen Vero kb. mindenkivel félredug, beleértve tini unokahúgát is. És persze nem maradhat ki a víz sem (medence, eső), amit a rendező valamiért utál.

Forma: Nem vagyok benne biztos, hogy a korábbi filmekben nem így volt, de ami ezúttal a legszembetűnőbb volt, az a szélesvászon alkalmazása, de nem a megszokott módon, hanem épp ellenkezőleg: szélesvásznú közelieket láttunk, így szinte sosem fért bele egy teljes ember a képbe vagy akár több. A film lassan halad, mindig Veróval a középpontban, így teljesen az ő érzései uralják a filmet, nem pedig az, ami történik (pl. a balesetnél csak az arcát látjuk, de az is elég, hogy tudjuk, mi történt és mi játszódik le benne). A diktatúrára elsősorban a zene utal, amely korabelis lágerekből áll. Ahogy mondtam, ez egy argentínnak egyértelmű jelzés lehet, nekünk kevésbé. A jellegből adódóan a kulcsfontosságú elem a Verót alakító színésznő és nem lehet rá panasz, bár nem éreztem olyan nagyon elvarázsolónak sem.

Élmény: Az Ingovány mellett ez Martel legelismertebb filmje egyelőre, és érthető, hogy miért, sokkal egyszerűbb, letisztultabb a többinél, mert van fókusza. Martelnél eddig viszont pont az volt a jó, hogy szétfolytak a markunkban a filmjei. Ettől nem lesz rosszabb, csak kicsit konvencionálisabb, ami persze még mindig nagyon messze van egy tipikus filmtől. Szóval működik a film, csak nekem kevés vizuálisan, mert az 1920-as évekért rajongok.

Érdekességek:

  • A film ihletője az a jelenség volt, amikor az 1990-es években az argentínok elkezdtek terepjárókat vásárolni és megszaporodtak a gázolások, illetve a cserbenhagyásos gázolások.
  • Maria Vaner (az anya) a film megjelenésének évében, 2008-ban hunyt el 73 évesen.

Szólj hozzá!
Címkék: thriller 2008 művész pszichológiai 21. század Amerika Dél-Amerika Argentína 2000-es évek IMDB 7 1 órás Lucrecia Martel Maria Onetto

Tengerparti sétány (2008)

2020. július 17. 00:00 - Liberális Artúr

Rendezte: Francois Verster
Műfaj: dokumentum
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 2008, Dél-Afrika
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,1
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/tengerparti-setany-sea-point-days/movie-106261

Cselekmény: A fokvárosi Sea Point egy óceánparti külváros, pontosabban egy sétány medencével, ahol korábban csak fehérek tartózkodhattak. A strandok azóta fogadnak már feketéket is. A környék életképeiből láthatunk idős fehér asszonyokat az idősek otthonában, zsidó ünneplőket, fekete fürdőzőket és hajléktalanokat, a vízről filozofáló úszómestert...

Téma: A sétány a filmben jelképe az apartheid utáni Dél-Afrikának, ahol valamennyi társadalmi csoport felvonulhat, de ez azt is jelenti, hogy minden rossz is megjelenik. A végkicsengés talán hit a szebb jövőben, de nem túl magabiztosan.

Tartalom: Az öt mottóra osztott szerkezet összefüggéstelen életképekből áll, és vezetés nélkül elég soká tart, mire kezd világossá válni, hova is akar kilyukadni a dokumentumfilm. Ugyanis mindeféle bőrszínű, korú, nemű és társadalmi osztályú karaktert láthatunk, akik mind eljárnak a sétányra. Először azt hittem, ezek ellenpontok, és valamennyire azok is, de nem erről van szó, hanem hogy mindenki kimehet erre a strandra. Dél-afrikai filmként persze a fő téma az apartheid, aminek törvényileg ugyan vége, a gyakorlatban azonban még mindig megvan az elkülönülés, sőt, több idősebb fehér asszony úgy érzi, már megfordult a helyzet, de a feketék is elpanaszolják, hogy még mindig megvannak a hozzájuk kapcsolt előítéletek. Ha van fő karakter, az a munkanélküliként alkoholistává és hajléktalanná vált fekete. Először a film mintha kinevetné a láthatóan őrült férfit, aztán kiderül, hogy csak részeg volt és meglehetősen bölcs meglátásai vannak, akárcsak az úszómesternek, aki szerint majd csak a jövő nemzedékei tudják magukat túltenni a lelki apartheidnak. Végül egy keresztény istentiszteletbe torkollik a történet, ahol közösen imádkoznak vele a tehetős fehérek, jelezve, hogy valójában mindenki testvér. (Illetve ott van még a tüntetés a partszakasz beépítése ellen, amin szintén vegyesen vesznek részt az emberek, hogy megakadályozzák e szabad terület kisajátítását.)

Forma: Hmm... ez is vegyesfelvágott. Nem a narrálós típusú dokumentumfilm, hanem inkább a beszéltetős fajta, de abból sincs olyan sok, a legtöbbször egyszerűen csak életképeket, élethelyzeteket, gondolatrészleteket kapunk, ami alapján idővel összeáll a kép. Vannak archív felvételek, biztonsági kameraképek, fényképek, esztétikusabb jelenetek (a víz alatt szerelmeskedő pár), éles utcai felvételek és egy részük tuti megjátszott. A zene a hnagulatot festi alá, többynire kellemesen meleg. De nem simul bele teljesen a filmbe, hanem elég hangosan mellette van, tehát szerencsére ez aza típus, ahol egyenrangú lehetne a képekkel, csak sajnos nem az, túl egyszerű és hatásvadász.

Élmény: Hát nem tudom, egyfelől pozitívum, hogy nem akarja a szánkba rágni, mit gondoljunk és teret ad minden véleménynek, másfelől igenis volt szándéka és jobban kiemelve és szorosabban vezetve azt hatásosabb lehetett volna. Megjelenésében szintén túl egyenetlennek éreztem, hiányzott az egységes képi világ.

Érdekességek:

  • A Sea Point tehát Fokváros egyik üdülő, gazdag városrésze, amely az apatrheid végégig csak a gazdag fehéreknek volt fenntartva. Ennek várható következménye volt, hogy a tilalom feloldása után ellepték a bűnözők, amit a filmben is szereplő JP Smith kemény fellépése tudott csak visszaszorítani. Most kb. 13 ezren lakják, többnyire fehérek

Szólj hozzá!
Címkék: dokumentum 2008 21. század Afrika Dél-Afrika 2000-es évek 2 órás IMDB 7 Francois Verster

Őszi almanach (1984)

2020. július 15. 23:34 - Liberális Artúr

Rendezte: Tarr Béla
Műfaj: -
Főbb szereplők: Temessy Hédi, Bodnár Erika, Székely B. Miklós, Hetényi Pál, Derzsi János
Megjelenés: 1984, Magyarország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,3
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/oszi-almanach-oszi-almanach/movie-1949

Cselekmény: Hédi (Temessy Hédi) idősődő, ápolásra szoruló anya, akinek eléggé megromlott a viszonya vele élő, semmirekellő fiával, Jánossal (Derzsi János). Legújabb veszekedésük apropója, hogy János hazaviszi pár hétre egy ismerősét, a pénzügyi gondokkal küzdő Tibort (Hetényi Pál).  Anna, az ápoló, vele élő szeretője, Miklós (Székely B. Miklós) és Tibor is megértő mind az anyával, mind a fiúval szemben...

Téma: Valószínűleg ez az írás jár legközelebb az igazsághoz, de vele sem vagyok elégedett. nyilvánvalóan az egész valami nagyon jelképes társadalmi dolog, olyasmi, mint a Panelkapcsolat, csak itt inkább társadalmi ösztönlények vannak összezárva. De gyakran olyan érzésem volt, hogy ez inkább ironikus akar lenni és nevetni kellene a sztereotip figurákon.

Tartalom: Az elején kicsit nehéz összerakni az eseményeket, mert a karakterek közhelyekben beszélnek, de aztán szépen lassan megismerjük őket. Hédi az anya, övé a lakás, végigdolgozta életét és csak arra vágyik, hogy gondtalanul élhessen. Ebben elsősorban János, a fia akadályozza meg, aki nem hajlandó semmit se kezdeni magával és mindig pénzt követel. János annyiban különlegesebb eset a többieknél, hogy nem beszél az érzéseiről, csak hedonista módra élni akar nem törődve másokkal. A másik állandó szereplő Anna, az ápoló és cseléd, aki mindenkit meghallgat, de közben egymás ellen hangolja őket. Velük lakik szeretője, Miklós, aki a gyengédség és erőszak szélsőségeibn tud csak gondolkodni. Végül beköltözik Tibor,, János ismerőse, aki tanári szakmájához méltón javítani akarna a helyzeten, de tudja, hogy gyenge hozzá. E kapcsolatok dimanikája változik a történet során, de érdemi változás nem következik be. A legfőbb jelkép maga a lakás, amit Az öldöklő angyalhoz hasonlóan képtelenek elhagyni főhőseink, így simán vehetjük az ország vagy a társadalom egésze jelképének: minden nehézség ellenére a lakók kénytelenek együtt maradni, pedig... Ja, és ha valaki érti, megmagyarázná a címet?

Forma: Ez az első színes Tarr-filmem (és állítólag az utolsó is), és nem gondolta túl, baromi egyszerűen az alapszínekkel világította meg a szzereplőket vagy a helyszínt. Azt gondoltam, lehet jelentése a színeknek, de elsőre nem sikerült rájönnöm, mert minden gondolatomnak később láttam az ellenkezőjét is. Az egész egyetlen helyszínen játszódik, a díszlet minimalista, de közben kicsit olyan is, mintha egy festmény részlete lenne, a falak legalábbis határozottan egy vászonból állnak, a festmények a falakon pedig üresek. Mindenütt kis szobrok és árnyékaik látszódnak. Ja igen, az árnyékok, azok vannak, időnként kifejezetten noiros, de amúgy sincs soha sok fény, ami hozzájárul a csendes initmitáshoz. A kamera többnyire a beszélőt veszi közelről, csak ritkán fér bele két arc is. A zene egy-egy ponton a megfelelő jelenettel előidézi a Werckmeister harmóniák Öregjét. A színészekkel nem voltam megelégedve, a filmhez és karaktereikhez hasonlóan túl stilizáltak voltak, de persze lehet, hogy pont ez volt a cél.

Élmény: Állítólag ez a film volt a fordulópont Tarr életében, ahogy elkezdett elmozdulni a dokumentaristább filmek irányából a saját hangja felé. Jobban is élveztem az előzőnél, de valahogy nem tudott a története magával ragadni és a képi világa elkápráztatni.

Érdekességek:

  • Korábban láttuk:
    • Temessy Hédi (Tűzoltó utca 25, Csontváry, Mephisto)
    • Székely B. Miklós (Egymásra nézve, Sátántangó)
    • Hetényi Pál (Apa, Még kér a nép)
    • Derzsi János (Sátántangó, Werckmeister harmóniák, A torinói ló)
  • Színészdinasztiák: Temessy Hédi élettársa Gobbi Hilda; Bodnár Erika férje Bálint András;

Szólj hozzá!
Címkék: 1984 20. század Magyarország Európa Tarr Béla Kelet-Európa 1980-as évek Derzsi János Bodnár Erika Temessy Hédi Székely B. Miklós 2 órás IMDB 7 Hetényi Pál
süti beállítások módosítása