Cselekmény: Faat Kine egyedülálló anya és egy benzikút üzletvezetője.Szebb reményekkel indult, de érettségije előtt teherbe esett egy tanárától és kicsapták az iskolából, majd apja otthonról is kitagadta a házasságon kívüli kapcsolat miatt, miután a szerető nem akarta elvenni Kinét. Na de vissza a jelenbe, ezúttal Kine lánya és fia fejezi be sikeresen a középiskolát és külföldre mennének tanulni, de Kinének erre nincs pénze. Közben keményen tárgyal üzletfeleivel, de lerendezi a rá pikkelő feleségeket is...

Téma: Sembenéhez méltón a téma elég nyíltan kimondatja magát: nemi, társadalmi, vallási, nemzedéki, történelmi  ellentétek alakítják a független Szenegált, és a tanult fiatalok talán szebb jövőt hoznak (spoiler időutazóknak: eltelt húsz év, sajnos nem lett szebb a jövő).

Tartalom: A cselekmény gerincét Kine adja, de alapvetően nem (csak) róla szól a történet, hanem inkább a környezetéről. Kine maga is jelképes figura, nemcsak az ország tartóoszlopát jelentő nőket képviseli, hanem vele egyidősként magát Szenegált is, illetve különféle ellentétek ütközőpontját. Házasságon kívüli szex miatt félresiklott szakmai és magánélete is, de ennek ellenére - vagy épp ezért - képes volt önálló, erős és független személlyé válnia, tehetős üzletasszonyként pedig megengedheti már magának, hogy szembemenjen az elavult vagy álszent társadalmi normákkal. Ehhez kellett anyja önfeláldozása is, de a lánya már kevésbé szenved ezektől (pl. képes fogamzásgátlással szexelni). Ha van gazdasági súlya, a nő már nem csak "férfikellék". Ugyanakkor a férfiak is szenvednek a többfeleséges családmodelltől, mert képtelenek eltartani őket. A vallási különbségek kisebb szerepet kapnak, de ha megjelennek, képmutató formában történik (ld. kölcsönkérős jelenet). Természetesen nem maradhat el a gyarmatosítás témája sem, de ez már a Xalában látott önostorozó módon történik, amikor egy helyi nő próbál tekintélyt szereni magának fehér férje villogtatásával. Még beszédesebb a kedvenc részletem, ahol a modern férfi "idejétmúlt, nem hatékony afrikai" sértéssel támad egy hagyományosabban viselkedő karaktert, aki cserébe liberális neokolonistának hívja a másikat. Ezzel meg i sérkeztünk a szerintem leghangsúlyosabb, nemzedéki ellentétekhez, ami legnyíltabban az addig előkészített, egyik utolsó jelenetben jött elő, láthatóan ide akart kifutni az egész történet: a Kine életét megnyomorító exférjei felbukkanak a gyerekek érettségi buliján és erkölcsökre, valamint korukra hivatkozva követelnek tisztességet, mire Kine fia kiosztja őket a fiatalok gyűrűjében, hogy itt egyedül ők voltak erkölcstelenek és Kine munkájának köszönhető minden.

Forma: Sembene sosem volt túl erős a vizuális eszközökben, most sem az (vagy csak én nem veszem észre); leginkább talán a jelmezekben érhető tetten mondanivalójának képi kifejezése, hiszen karaktereink státuszuknak megfelelően öltözködtek (vagy váltottak ruhát). A visszaemlékezésekben még kicsit ügyetlen is volt, mert nem jelezte ezeket semmivel és nem volt rögtön egyértelmű, hogy a múltban vagyunk. Az utolsó kép volt a legérdekesebbb, egyszerr volt bunueles és ozus azzal, hogy egy női lábfejet láthattunk festett körmökkel, jelezve Kine hagyományos és modernebb kettős identitását.

Élmény: A film egyébként egy melodramatikus vígjáték volt; nem volt kihegyezve a poénokra (ezt és az ütemezését nem is szerettem benne), de lehetett rajta nevetni, miközben egy tipikusan szappanoperás története volt. De nem csinálok belőle titkot, Sembene nem tartozik a kedvenceim közé, de ez érthető, hiszen sosem én voltam a célcsoportja, hanem a szenegáli átlagmeberek, akikkel aktívan megvitathatta a látottakat. De annak örültem, hogy végre nem falusi történetet kaptunk, hanem korabeli városit.

Érdekességek:

• Maga a rendező is cameózik egyet, ő az egyik vidéki öregember, aki felvidul a három nővér láttán.

Cselekmény: Egy magában dolgozó, fiatal vidéki favágó fát gyűjt, kakil, fát vág, megebédel, zenét hallgat közben, elszív egy cigarettát, majd ledől pihenni...

Téma: ...és sokkal több nem történik a továbbiakban sem. Ez nagyjából ugyanaz, mint a Jogo de Cena vagy az Iraqi Brothers, amikor a cselekmény önmagában semmitmondó, a cím viszont ("szabadság") olyan kontextus(ok)ba helyezi, hogy elinduljon egy vagy több gondolatmenet, beleértve azt is, hogy mégis mire utal a szabadság?

Tartalom: A cselekményt tehát sok értelme nincs kivesézni, a magányos férfi dolgozik a civilizáción kívül, vegetál - ez a szabadság, hogy mentes a társadalmi kötelékektől? És mire megy vele, ha csak vegetál? Akkor ez mégsem szabadság, hanem rabság, hiszen a vegetálásért is küzdenie kell? Vagy mégiscsak szabad, hiszen megvan mindene, amire szüksége van? És valóban mentes a társadalomtól, amikor mégiscsak nekik kell leszállítania a fákat, hogy legyen pénze? Efféle kérdések merülhetnek fel az emberben a minimalista cselekmény láttán. A természeti emberideált legjobban talán az utolsó jelenet fejezi ki, amikor vademberként a tűz fényénél egy armadilló húsát eszi. Ugyanakkor neki is alkudoznia kell a fakereskedővel és a városba megy felhívni családját. Főhősünk élete rutinszerű, de látszólag kiegyensúlyozott és elégedett.

Forma: A szabadság ugyanakkor meta-értelemben is felfogható, mint filmezés: ez volt a fiatal rendező első filmje és kb. mindent felrúgott, hogy megcsinálhassa, beleértve a dokumentumfilmezés szabályait is. Stílusban leginkább a Jeanne Dielmanra vagy egy Tarr-filmre emlékeztetett, mert itt sincs nagyon párbeszéd (annyira, hogy kb. a film feléig nem szólal meg senki, de később is csak udvariassági formulák hangzanak el szinte) és hosszasan mutatja a kamera a semmit. A hangok kizárólag környezetiek, főhősünk pedig nem játsza meg magát, ő valóban ezt csinálja minden nap.

Élmény: Annak ellenére, hogy semmi sem történik, nem unatkoztam alatta, volt abban valami megkapó, ahogy az ember egymagában küzd a természetben. Ugyanakkor nem nagyon tudok mit kezdeni az olyan filmekkel, amit egyrészt túl tágan lehet értelmezni, másrészt pedig nem használja ki a képek adta lehetőséget, mert akkor minek filmet készíteni.

Érdekességek:

• A sörtés armadilló javarészt Argentínában él, húsa ehető, de azért nem egy gyakori fogás.

Cselekmény: Karmen állandó vendége a fogdáknak szenvedélyes természete miatt, de mindenki kedveli, még a börtönigazgatónő is - annyira, hogy szeretők is lesznek. Szabadulása után Karmen első dolga tönkretenni egy előkelő pár esküvőjét azzal vádolva a magasrangú rendőr vőlegény Lamine-t, hogy a hozzá hasonlóak teszik tönkre az országot. Lamine be is veti magát és letartóztatná Karment, de a nő előbb kihívóan viselkedik vele, majd megszökik, nagy bajba keverve és börtönbe juttatva ezzel Lamine-t. De aztán érte megy és kiszabadítja...

Téma: Nem ez az első Carmen-feldolgozás, amit látunk (ld. Carmen Jones), szóval ha nem az operából, onnan tudhatjuk, hogy Carmen/Karmen a mértéktelen szabadság megtestesítője, ami a hagyományos korlátok mellett itt még kibővül a szexualitással és a gyarmati múlttal is.

Tartalom: Egy kicsit gondban leszek, ugyanis ezen a téren nem túl erős a film, sok a hiányos rész, szilánkos a cselekmény, de nem művészi szinten, hanem egyszerűen csak nem fordítottak kellő figyelmet a folytonosságra. Így is érthető, csak nem lehet azonosulni a karakterekkel. Adott tehát a féktelen Karmen, aki nyilván börtönben van, mert a törvényekre is tojik, de táncával simán elcsábítja a női(!) börtönőrt, majd egy esküvőt is tönkretesz, amikor a hagyományokat felrúgva átveszi a zene és a tánc irányítását és letáncolja a menyasszonyt. Ez a rész jelképezné elvileg azt, szembeszáll az (utó)gyarmati rendszerrel is, de elég homályos ez nekem. A rendőr vőlegény, Lamine intézkedik, de a szerelembeesése már teljesen életszerűtlen, egyetlen daltól történik meg. A szerelmtől ittas Lamine beáll Karmen törvényszegő csempészbandájába is, de a szabadszellemű Karmen virágról-virágra száll, mindig enged a szerelemnek és nem egy hűséges típus, így elhagyja Lamine-t is.

Forma: Ebben már volt potenciál. Részben azért, mert valamelyest zenés filmről van szó és az operabetéteket népzenével cserélték ki, ami nyilván sokkal jobban passzol az afrikai környezethez. A dalok többnyire indokolatlanul hangzanak fel. Helyenként tök jó a kamermozgás (ld. első jelent tánca vagy a halál-látomás), de nem viszik túlzásba. A díszlet minimális, de a jelmezzel együtt jó párost alkotnak és gyakran hatásosak (ld. megint a halál-jelenetet vagy a börtönőr színekben tobzódó maszturbálását).

Élmény: Az egésznek van egyfajta félkész művészfilm jellege, mert vannak jó irányba mutató, kreatív dolgok, de a kiteljesedésig valahogy nem nagyon jutnak el sosem, nem értek össze a képek.

Érdekességek:

• A gyarmati jelképrendszerbe tartozik a helyszín is, ami az ikonikus, világörökség részét képező Goree rabszolgaháza volt, ami a 18. századba épült és jelentős emberkereskedelmi állomás volt.

Cselekmény: Három szálon fut a cselekmény: az elsőben X (maga a rendező, Mariano Llinas), az idegen szemtanúja lesz annak, ahogy egy férfi elrejt egy táskát és nem sokkal később megölik. A táskát magához veszi és az üldözőktől tartva egy hotelszobában marad hónapokig.

A második történetben Z vezetői pozíciót kap egy unalmas helyen, mígnem fura jegyzetekre nem bukkan néhai elődjénél. A nyomokat követve lassan felsejlik előtte, hogy a férfi hobbiból egzotikus állatokkal kereskedett illegálisan.

A harmadik történetben H-t, a fotóst megbízzák, hogy egy folyó mentén fotózza le a korábbi építkezésen felállított oszlopokat, ő azonban csak romokat talál. Egy alkalommal robbanást hall: épp az egyik oszlopot robboantotat fel egy férfi...

Téma: Sikerült kizárólag olyan leírásokkal találkoznom, amik felbas felidegesítenek mindig, mert kimerül a "kritikájuk" abban, hogy "hú, de jó film" különösebb érdemi megjegyzés nélkül arról, hogy mi is ez a film vagy hogy épp miért jó. Szóval magamra maradtam és így elmaradhatnak egyes lényegi dolgok, különösen, ha kultúrspecifikusak. Azt a következtetést sikerült levonnom, hogy a szó valós és átvitt értelmében az utazásról szólnak a történetek, amelyek sorsfordítók, de legalábbis mindenképpen sokat gazdagítanak az emberen és akár új kapcsolatokat is hozhatnak.

Tartalom: Kezdjük a cselekménnyel. In medias res X részesévé válik egy rejtélyes bűncselekménynek, ezért egy hotelszobában húzza meg magát hónapokra, amíg kitisztul a levegő. Ez idő alatt elméleteket gyárt, nyomoz, megfigyeli az utcát, adott a párhuzam a Hátsó ablakkal és több más hasonló klasszikussal, és nyilván az sem véletlen, hogy pont ezt a kukkoló-fantáziáló szerepet játszotta el a rendező. Z története hasonlóan izgalmas, ő egy másik ember életének felkutatásával kerül olyan kalandokba, amelyek során kamuvezetőből valódi vezetővé válik és megtanulja élni az életet. H története a leginkább jelképes, neki ugyanis együtt kell dolgoznia valakivel, akinek épp az ellenkezője a feladata. A többiekkel ellentétben azonban ő passzív, de így se tudja elkerülni, hogy sorsfordító dolgok történjenek vele utazása során. A helyszín az argentin vidék kisvárosa, vadvilága, tanyái, rengeteg típusú karaktert ismerhetünk meg, ennek nyilván van társadalmi-történelmi vetülete, ami számomra nem világos. Ennél érdekesebb, ahogy mesélnek. Az idősíkok és különféle, lazán kapcsolódó egyéb történetek a fiatal Tarantinot idézően kuszák. Egyes történetek szinte nem is kapcsolódnak semmilyen szinten a fő szálakhoz, sok hosszabb is alig. A narrátor szándékosan megbízhatatlan, egyszerre benne van a történetben és rajta kívülállóként is, mindentudóan beszél róla, ugyanakkor kiszól a közönségnek is és pl. előre ellövi a fordulatokat vagy épp azt állítja, hogy akár így is történhetett volna egy esemény, azaz idézőjelbe teszi a látottakat.

Forma: A legfőbb tulajdonsága, hogy végig narráció van. Így kevés az akció, a párbeszéd, elsősorban montászszerű jeleneteket látunk mindenféle technikával előállítva. A leglátványosabb az egyik első jelenet, amelyben statikusan beállítva, távolról látjuk az eseményeket X szemszögéből; ez később több szemszögből megismétlődik. Egyébként argentin mércével is alacsony költségvetésű volt a film, így nem számíthatunk látványorgiára, de attól azértt még beleférhetett volna több szép vagy érdekesebb kép. A zene hangulatos, színészi játék alig volt.

Élmény: Több írás irodalmi műként emlegeti jogosan, legfőbb tulajdonsága ugyanis a narráló, "kusza" történetmesélés. Olyan, mint egy nagyregény, rengeteg epizodikus története és karaktere van. Filmként számomra nem állja meg a helyét emiatt, inkább a rövidfilmes korszak illusztrációként működő filmjeire emlékeztet vagy megfilmesített regényre.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Horacio Marassi (Hombre mirando al sudeste)
  
• A filmben szereplő Salamone (1897-1959) létező építész volt, valóban vidéki, mintegy 60 épületéről híres.

Cselekmény: Tsoti egy nyomornegyedben élő, önjelölt gengszter. De tényleg az, szemrebbenés nélkül megöl egy férfit rablás közben társaival. Amikor egyikük szóvá teszi, hogy ez azért már sok, mégis elpattan benne valami, megveri társát és elfut. Zaklatott vándorlása során egy gazdag ház elé kerül, ahol kapva az alkalmon hasbalő a feleséget és elhajt a kocsijával. Csakhogy az autóban maradt egy kisbaba is. Jobb híján egyelőre magához veszi és a maga módján gondoskodik róla: fegyverrel kényszerít egy szomszéd kismamát, hogy szoptassa meg...

Téma: Érintőlegesen foglalkozik egy rakás dél-afrikai társadalmi kérdéssel, de mivel nem elég körültekintően, ezeket hagyjuk is. Így marad egy megváltástörténet, amelyben Tsotsi néhány pozitív élménynek köszönhetően tisztességessé válik.

Tartalom: A filmmel ellentétben kronologikus leszek: a nyomortelepen felnövő Tsotsi bántalmazó apja és haldokló anyja mellől elmenekül és utcagyerekként nő fel, tehát adott a szeretethiány és a gengszterélet. Történetünk kezdetén Tsotsi (ami szlengben gengsztert jelent) már három társával van együtt, akik személyisége egy-egy vetületét jelképezik: a tudat, az agresszió és a gyerekkor (ebből milyen jó kis Harcosok klubja lehetett volna...). Az észt rövid úton ki is csinálja, miután az megpróbálja feléleszteni lelkiismeretét, ekkor jön a képbe a talált baba, ami egy akkora klisé (ld. még A kölyök, Kafarnaum), hogy már itt unni kezdtem az egészet. Ez, illetve a szoptatós anyuka felidézi benne gyermekkorát és lassan jó útra tér, felismerve, hogy nem különb bántalmazó apjánál. Elintézi az agresszív énjét, elbúcsúzik a gyerekkoritól  és visszaveszi az észt.

Forma: Nagyon kiemelkedő dolgokat nem tudok mondani, a legtöbb dolog ott van a helyén, sok a jelképes kis momentum a díszlettől a ruhákig. A költségvetés időnkétn látszódik rajta, de elviselhető. Érdekesebb jelenség a zene, modern rap, jól passzol a "gangszta" világhoz. A színjátszást dicsérik, de én pont ellenkezőleg voltam vele és kevésnek éreztem a főszereplő játékát (ami ugye lehet karakterbéli hiba vagy téves rendezői utasítás - ezt már megtanultam, hogy nem feltétlenül a színészen múlik).

Élmény: Érthetetlen számomra, miért dicsérik a filmet és hogyan nyerhetett Oscart, és ezen nem segítettek a leírások sem. A sztori unásig ismert és életszerűtlen, a megvalósítása pedig semmi olyat nem nyújt, ami miatt felejthetetlen lenne. Kicsit beleláthattunk a dél-afrikai nyomorba, számomra ennyi érdeme van.

Érdekességek:

• A nyomortelep a johannesburgi Alexandra, ahol közel 200 ezren élnek, ennek ellenére innen került ki többek közt Mandela is.
• A Felát alakító színész Zola, a film zeneszerzője egyben.