Cselekmény: ...avagy "Jeruzsálem, egy újabb nap". A fiatal Ranát apja döntés elé állítja, mivel Kairóba költözik: vagy vele megy továbbtanulni vagy maradhat, amennyiben hozzámegy valamelyik jómódú kérőjéhez. Rana szerelme persze pont nem egy jómódú pasi, hanem Khalil, a színházi rendező. Rana fogja hát magát és elindul a félig-meddig háborús állapotokban lévő város másik oldalára, hogy "megkérje" Khalil kezét, majd együtt indulnak jegyzőt találni, hogy még a határidő előtt nyélbe üthessék az esküvőt...

Téma: Elvileg a szokásos palesztin helyzetet mutatná be, újszerűsége pedig abban rejlik, hogy mindezt egy romantikus történeten és nem politikai megnyilvánulásokon keresztül teszi. Ugyanakkor nem ezt éreztem rajta, számomra egyértelműen valamiféle bezártságot, korlátoltságot (fizikai értelemben) akart kifejezni a cselekmény, csak nem tudtam rájönni, mi az :D

Tartalom: Ha esetleg valaki nem tudná, Jeruzsálemben gyakoriak az összecsapások, terrortámadások, útzárak, térfigyelő kamerák, erős a katonai jelenlét. Ebben a környezetben indul neki a házasságra kényszerített Rana felkutatni szerelmét és rendre katonákba, útzárakba, temetési menetbe ütközik. (Egy ponton egyébként ez meglehetősen abszurd volt, ahogy egy út egyik oldalán atonák lőttek az út másik oldalán álló, köveket dobáló gyerekekre, miközben köztük szinte halálfélelem nélkül sétáltak át gyalogosok - ha esetleg van jeruzsálemi olvasóm, mondja már meg, hogy ez életszerű vagy valami jelentése volt?) Ennek legkifejezőbb jelenete az volt, amikor szembehaladtak vele a temetési menet arcai, majd a kocsiba zárkózva üvöltött a bezártságtól. Na de mit akart mondani ezzel a költő? Társadalmi, politikai bezártságot akart megjeleníteni? Sajnos nem segített a történet, ami bosszantó, főleg amikor Rana irracionálisan viselkedve hol örül Khalilnak, hol nem, és csak azt hajtogatja, hogy fél, de azt nem képes kinyögni, hogy mitől.

Forma: Tök jól indul a film, az intró zene Rana gyerekkori zongorajátéka, fiatalkori képeit láthatjuk, majd a képek váratlanul hátat fordítanak nekünk és ők kezdik nézni a jelenkori Ranát. Aztán sajnos egyszerű kézikamerás képi világba vált, szóval innentől kedzve már csak akkor érdekes, ha sikerül egy-egy jelképesebb jelenetet összehozni, mint amilyen a temetési menet, az autóba zártság, az ablakból nézett katonák, a hegyről leereszkedés... stb. Egyes helyzeteket sikerült komikusan tálalni, ezekből lehetett volna talán több, hogy érzelmileg nagyobb utat járjon be a film. A zene az elejét leszámítva nem volt érdekes, a színészi játéknál Ranát nagyon dicsérik, de nekem túl visszafogott volt, mégha  hiteles is.

Élmény: A végét pedig tök feleslegesen elcseszték egy a filmnél sokkal nyíltabb politikai verssel. Nem azért, mintha pro-izraeli vagy pro-palesztin lennék, egyszerűen csak 1) nem illett a film hangulatához 2) értem, hogy traumatikus, de ahogy unalmas a huszadik latin baloldali vagy európai holokauszt film, úgy ezek is unalmassá válnak, ha nincs bennük valami újszerű. A romantikus irányból való megközelítés nekem még nem számít annak.

Érdekességek:

• A forgatáskor "kapóra jött", hogy nagyban zajlott a 2000-2005 közötti második intifáda, melynek során mintegy 4-5 ezren hunytak el.
  

Cselekmény: ...avagy a Yakobean-ház. 1990-es évek, Egyiptom. A sokemeletes, előkelő házat 1937-ben építttette névadója, először a legelőkelőbbek voltak lakói, a katonai diktatúrában a hadsereg, napjainkban pedig tehetősebb üzletemberek mellett a tetején kis viskókban az egészen szegények. Az egyik lakó a gazdag, de csak örökségből élő Zaki, aki nővérével él. Állandóan veszekednek, léha életet élnek, származásukkal kérkednek. Egy alkalommal egy prostituált ellopja Zakitól nővére gyűrűjét, ami miatt a nő kiteszi a lakásból. A tetőn élő, szegény Taha jó tanuló, ezért felvennék bárhova, de ő rendőr szeretne lenni. De mivel apja csak takarító, elutasítják. Menyasszonya, Bosaina (Hend Sabry) csinos, ezért állandó szexuális zaklatásoknak van kitéve, ami miatt folyton felmond. Hagg szintén a tehetősek közé tartozik. Már idősödik, de még ég benne a tűz, felesége azonban rendre elutasítja, ezért titokban elvesz egy második feleséget szeretőnek. Hatim egy újság főszerkesztője és meleg. Szemet vet egy az utcán strázsáló, fiatal rendőrre és felcsábítja magához...

Téma: Az épület Egyiptom jelképeként lakói révén többgenerációs keresztmetszetet ad az egyiptomi társadalomról és alapvetően oda akar kilyukadni, hogy az épülehez hasonlóan mennyire leromlott az ország.

Tartalom: Kicsit spoileres leszek, de úgyse nézi meg más rajtam kívül ezt a filmet, szóval... :D Az épület történetével nyit a film, ezzel kb. nyilvánvalóvá is teszi jelképességét és funkcióját, hasonlóan mondjuk a Tűzoltó utca 25-höz vagy a Csodák utcájához. A legidősebb lakó Zaki, aki apja örökségéből él, még a francia korszakban szocializálódott és hibáival együtt is nemes jellem a szó középkori értelmében. Pasának hvíja magát, noha nem az, kora miatt pedig rajta keresztül érzékelhető legjobban az ország züllése. Ugyanakkor épp azért, mert ő még a (vélt) aranykorból származik, ő lesz az, aki képes tiszta kapcsolatot kialakítani a naiva Bosainával. Ő a külső és belső szépség megtestesítője, de a mocskos társadalom bemocskolja, hiszen nem mondhat nemet a pénzhiány miatt mások szexuális zaklatásaira. Bosaina jegyese, Taha egy másik jellemző utat jár be: ő is tiszta erkölcsileg, de a kirekesztés, a diktatúra a terrorizmus útjára löki. A középkorú nemzedék az, ami nálunk az újgazdag volt ekkoriban: vagyonuk van, de erkölcstelenek és megnyomorítják a körülöttük lévőket. Hagg tipikus példája a kifelé erkölcsös, de belül rothadt, korrupt üzletember-politikusnak mind szakmai, mind magánéletében. Hatim viszont nem magától lett rossz, a szülei erkölcstelensége terelte ebbe az irányba, ami ezzel felveti Zakiék generációjának felelősségét is, és ahogy ők megnyomorították Hatimot, ő is továbbadta ezt. Ezen a ponton érdemes lehet megjegyezni, hogy Egyiptomban nagy felháborodást váltott ki a homoszexualitás ennyire nyílt ábrázolásával, pedig alapvetően negatívan mutatta be. Ugyanakkor a vallással sem finomkodott, hiszen kicsit megvillantotta az iszlamista terrort, de főleg az álszent középkorúak révén kritizálta a kifelé mutatott erkölcsösség hamisságát, amihez kiválóak a vallások külsőségei.

Forma: A díszletek és jelmezek mindig passzolnak az adott karakter belső tulajdonságaihoz (Zaki elegáns, Hagg hiába öltözik drágán, pacruha marad, Bosaina és Taha puritán). Zaki "angyala", a francia Christine mindig éteri környezetben van. A karakterek gyakran lakásuk kereti közé szorulnak, mint A félelem megeszi a lelketben. Egyébként a kivitelezés egyszerű, már-már szappanoperaszerű, ami akkor fájó igazán, amikor egy-egy pillanatig nem olyan; a csúcs ebből a szempontból Hatim visszaemlékezése, ahol tökéleten megjelenik szülei szelleme a falon lógó képek formájában és rövid bevágásokkal emlékszik vissza arra gyerekkora meghatározó pillanataira. A zene fő hangsúlya a Piaf-dalok révén a francia korszakon van, az egyiptomi nézőknek ez biztos hatásosabb, nekem innen nézve az egyiptomi zene jobb lett volna. Bár magáénak tudhatja a legdrágább egyiptomi film címet, ez valójában a sztárparádénak tudható be elsősorban.

Élmény: Sok karakterrel biztos nem könnyű bánni, viszonylag jól megoldották, de ilyenkor óhatatlanul hiányérzetünk marad, bőven lehetett volna még szerepeltetni pl. a rendőrt. Azt akarta bemutatni, hogy züllik a társadalom, de akkor jobb lett volna az okokra koncentrálni és nemcsak arra, hogy szar az élet és régenmindenjobbvót (miközben láttam már pár egyiptomi filmet, pl. a Fecsegés a Nílusont, ami ugyanezt mondta már jóval korábban is...). Ráadásul mindezt az 1990-es évek társadalmáról monjda 2006-ban, ez nagyon nagy hiba, ha a jelenre akarunk reflektálni. Megvalósításában korrekt volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Hend Sabry (A palota csendje)
  
• A film alapja a 2002-ben megjelent, nagysikerű regény, amit a rendező apja írt át forgatókönyvre. 2007-ben sorozat is készült belőle.
• Az épület maga létezik, valóban hasonló életutat jár be és ugyanez a család felépített egy másikat Bejrútban is.

Cselekmény: 1944, Budapest. Egy négytagú baráti társaság a kocsmában beszélgetve italozik, csatlakozik hozzájuk egy idegen fényképész, Keszei is. A beszélgetések során mindenféle témát érintenek, Keszei szerint például az igazság, az erkölcs relatív, míg az asztalos Kovács (Horváth Sándor) szerint az a jó a kisemberségében, hogy nem jár vele a hatalmasok erkölcsi felelőssége. Az órás Gyurica (Őze Lajos) ekkor felvet egy dilemmát: ha újjászületnének, vállalnák újra a szenvedő, de tisztességes kisember szerepét vagy inkább a lelkiismeretfurdalástól egyáltalán nem szenvedő, tisztességtelen hatalmas életét szeretnék maguknak, aki jelen álláspontjuk szerint erkölcstelen?

Téma: Spoiler virágnyelven: Pechükre egy pedagógiai gyakorlat részei lesznek, amely a hatalomgyakorlás helyes kivitelezéséről szól, azaz arról, hogy a tömeget, az átlagmebert nem elég kényszeríteni, meg is kell törni, hogy uralkodhassanak felettük - ekkor kénytelenek élesben válaszolni a fenti dilemmájukra. Válasz nincs rá, ahogy egyéb felvetett erkölcsi álláspontokra sem.

Tartalom: A történet három főbb részből áll, az elsőben az asztal mellett beszélgető karakterek természetét ismerhetjük meg: a kocsmáros Béla nem túl okos, de cserébe lobbanékony; az órás Gyurica rosszindulatú megjegyzésekkel hozza zavarba a többieket; a fényképész Keszei idealista és gyámoltalan benyomást kelt; a könyves Király szeret kérkedni; az asztalos Kovács pedig valóban a tipikus kismeber, aki még gondolni se mer rosszra. A második részben mindenki a maga módján megválaszolja magának a kérdést, a harmadikban pedig élesben is kénytelenek lesznek rá. E harmadik rész felvezetőjeképp a másik szemszögből is megfigyelhetjük a dolgokat, amiben a fiatal, lelkes kezdő egyszerűen csak megalázni és elpusztítani akarja az ellenségeit végtelenül undorító módon (persze ez egyéni, kit mivel lehet kihozni a sodrából), míg tapasztaltabb felettese sokkal inkább az ellenség lelkét akarja megsemmisíteni, nem a testét. Végül a bibliai választáshoz érünk (amúgy is tele van keresztény utalásokkal a címtől Keszei alakján át a jézusi figuráig): megtagadják főhőseink hitüket vagy nem?

Forma: Bár az alapmű regény, nem véletlenül volt könnyű színpadi darabbá alakítani, a cselekmény nagyobb része egy-egy szobában játszódik, a kamerának ezt kell izgalmassá tennie, ezért hasonlítják sokan az első harmadot legalábbis a Tizenkét dühös emberhez. Itt még pluszban rátesz egy lapáttal az, hogy nemcsak tudjuk, milyen veszélyes a helyzet, de kívülről beszűrődő hangok alapján (bombázás, lövés, rohanó csizmák) meg is tapasztalhatjuk. A fő jelkép a közismert Bosch-festmény, aminek részleteit rendre bevillantják, majd Király lázálmában rekreálják is. A kamaradráma-jellegből adódóan azonban a lényeg a színjátékon van, akik közül számomra Béla és Kovács karakterei voltak a leghitelesebbek és legdrámaiabbak, a többiek életszerűtlenebbek voltak. A vásári zene durván elütött a hangulattól. Lehet ez volt a cél, de engem zavart. Szerencsére ekkoriban újították fel jelentősen az egyik budapesti környéket, így egészen látványos robbanás is belekerülhetett.

Élmény: Tegnap pont azért sírtam még, mert nem volt elég segítőkész a film, ezúttal nincs ilyen probléma, szépen kézenfognak és végigvezetnek bennünket rajta. Kapunk egy izgalmas kérdést, amin rágódhatunk, drámai jeleneteket, a kelleténél kevesebb látványelemet, de azért nem panaszkodhatunk. Ami a problémám, hogy tizenévesen már láttam a filmet és másodjára sajnos már messze nem volt annyira hatásos, de azért működött.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Őze Lajos (Szegénylegények, A tanú)
  • Márkus László (Bakaruhában, A tizedes meg a többiek)
  • Horváth Sándor (Szindbád)
  • Vándor József (Bakaruhában)
  • Bánffy György (Tűzoltó utca 25)
  • Latinovits Zoltán (Szegénylegények, Csend és kiáltás, Szindbád)
  • Cserhalmi György (Még kér a nép, Szerelmem Elektra)
  • Békés Rita (Apa, szerelmesfilm, Tűzoltó utca 25)
• Színészdinasztiák:
  • Dégi István felesége Schütz Ila;
  • Latinovits Zoltán élettársa Ruttkai Éva;
  • Apor Noémi testvére Várkonyi Zoltán;
  • Békés Rita testvére Békés Itala;
• Apor Noémi (Kovácsné) férje a rendező volt.
• A bibliai ötödik pecsét:

És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak.

És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjuk fiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.

Cselekmény: Kata 43 éves, szeretne végre gyereket. Férje már meghalt, évek óta egy nős férfi (Szabó László) szeretője, aki érthető módon nem támogatja a javaslatot. Eközben a közeli nevelőinézetbeli, kamasz Anna, mivel tudja, hogy Kata egyedül lakik egy kétszobás házban, megkéri, hogy pasijával hadd találkozzon nála. Kata ezt először visszautasítja, ám amikor egy nap Anna megszökik az intézetből, megengedi, hogy nála aludjon...

Téma: Vagy nem vagyok jó formában mostanában vagy a filmek nem túl segítőkészek, de magamtól nem jöttem volna rá, amit a leírásokban találtam, hogy itt arról van szó, hogy függő nők a saját kezükbe veszik a sorsukat. Pedig logikus, csak nekem ennél egy kicsit egyértelműbben kell fogalmazni.

Tartalom: Végig Katát követjük, aki az elején egy orvosi vizsgálat során felmond minden lényeges infót magáról: egyedül él, szeretője van és gyereket szeretne, akit akár egyedül is felnevel. Később megtudjuk, hogy volt férje, de meghalt, nemrég pedig anyját is elvesztette, így vált teljesen függetlenné. Szeretője, Jóska családos, a szeretői viszony mindkettőjüknek megfelel, legalábbis amíg Kata nem akar gyereket. Hiába mondja, hogy Jóskának semmi köze nem lenne hozzá, a férfi érthető módon parázik a dologtól. A férfi így lassan hanyagolni kezdi Katát és ezzel a nő teljesen függetlenedik. Az ő ellenpontja Jóska felesége, aki teljes függésben van Jóskától. Kata életébe a változást az intézeti Anna hozza, akiről szülei lemondtak, mert sokat csavargott, de az intézetből is szabadulna azzal, hogy hozámenne barátjához feleségül. A két nő jól jön egymásnak, Kata ugyanis megtapasztalhatja a nevelést, Anna pedig megkapja a szabadságot Katától (kimehet vele az intézetből, hagyja rendelni étteremben). Nem spoilerezem el a végét, hogy mi történik, de mintha mindkét nő ráeszmélne, hogy elvesztették újra függetlenségüket.

Forma: A legjellemzőbb látványelem a sok arcközeli és amúgy is Kata van szinte mindig középpontban, ettől intim lesz a hangulat, de azért nem veszi fel annyira a főszereplő nézőpontját, mint pl. a Saul fia. Azt hiszem tudatosan akart szürke, unalmas, egyhangú lenni a képi világ. A karakterek egyszerűsége miatt a színészi játék egy fadarab eszköztárát vonultatja fel, persze a többség amatőr volt, Kata karakterében meg azért még így is látszódott némi érzelem, de nem segített rajta a monoton beszédhang sem. A zene természetes környezetből jött, amikor étteremben voltak, egyébként semmi.

Élmény: Kétségtelenül életszagú és van értelme, de nem nagyon tudok mit kezdeni az olyan filmekkel, ami nem próbál valamilyen szinten érdekes lenni. Ez lehet az én hibám, végülis az életben sem vagyok túl talpraesett, hoyg meglássak összefüggéseket irányítás nélkül.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Szabó László (Éli az életét, A kis katona, Bolond Pierrot, Csend és kiáltás, Week-end)
  • Kádár Flóra (Körhinta, Szerelmesfilm)
  • Szigeti András (Fényes szelek, Még kér a nép)
• Boross János (Anna apja) egy évvel a film után, 1976-ban 52 évesen elhunyt
• A rendező és az Annát alakító színész is árvaházi gyerek volt.
• Mészáros 1931-ben született, baloldali művész apjával 1936-ban a fasizmus elől a Szovjetunióba menekültek, de az apa rosszabbul járt, mert 1938-ban valamiért váratlanul letartóztatták és kivégezték. Rövidesen Mészáros anyja is meghalt, így került szovjet árvaházba, majd 1946-ban vissza Budapestre. 1958-ban összeházasodott Jancsóval, 1968-ban rendezte első filmjét, ezzel ő lett az első magyar rendezőnő, ezen 1975-ös filmjével pedig az első rendezőnő, aki megnyerte a berlini fesztivált.

Cselekmény: 1865, Egyesült Államok. A szabadságharc bukása után számos magyar katona az amerikai polgárháborúban kötött ki, köztük Fiala őrnagy is, aki épp térképet próbál készíteni a a soros műveleti területről, de rátámad az ellenség, így visszavonul a táborba. Itt már várja egy vasúttársaság képviselője állást ajánlva neki a háború utánra. Fiala magával vinné Boldoghot (Fekete András) is, de neki honvágya van és hazamenne Magyarországra. Ekkor találkozik a titokzatos Vereczkyvel (Cserhalmi György) is...

Téma: Mindenféle okos írások mindenféle okos dolgokról írnak, persze szokás szerint konkrétumok nélkül, úgyhogy nem vagyok hajlandó elfogadni "naon komoj" meglátásaikat, ha azok egyszer nem tűntek fel nekem. Ami biztos, három különböző mentalitású magyar menekültet láthatunk, akik hozzáállásuknak megfelelően folytatják útjukat a háborúk után.

Tartalom: A történet Fiala köré összpontosul, a '48-as magyar katonáról, aki most az amerikai polgárháborúban térképészkedik láthatóan profi módra. Elégedett vele felettese és zsíros fizetéssel megkeresik egy vasúttársaságtól is, így az ő élete rendeződött Amerikában. Társának, Boldoghnak is lenne hely, de ő hazavágyik, akár ha harcolnia kell, akár ha amnesztiáért könyörögnie. A harmadik kiemeltebb magyar a vakmerő Vereczky, az ő alakja számomra kissé megfoghatatlan volt, talán ő csak katonaként képes élni (és meghalni). Egy kocsmai jelenetben több magyart is megismerhetünk még öviden, vannak köztük németes előkelőbbek, asszimilálódó kovbojok, de mindenképpen lassan elhalványul mindenki identitása. Ennek legjellemzőbb kifejezőeszköze a nyelv, amit már egymás között is keverve használnak, de pl. a kártáynál és a pakli féli magyar, félig francia. Természetesen felmerülhet a párhuzam az 1956-os menekültekkel is, de nem utaltak rájuk kifejezetten.

Forma: Az anzix a német "képeslap" szóból ered, a történet alapja pedig emigrált magyarok naplói és egyéb írásai, ennek megfelelően sok a táborbéli életkép, mégha ezek nem is képeslapszerűek. De a legjellemzőbb látványelem az, hogy "korabelire" próbálták alakítani a filmet, azaz a felvétel után erősen megdolgozták és olyan benyomást kelt, mint a korabeli, megrongálódott fotók gyakran túl erős fénnyel, szakadással, hiányzó részletekkel, torz hanggal. (Ami egyébként nem is lehet más, mint a szintén nemzetközi Liszt.) A kamera gyakran veszi fel Fiala térképész eszözének nézőpontját, mintegy felmérve embereket is, a tábori jelenetekben pedig direkt úgy követi Fialát, hogy lássuk közben a mindennapos életet: a sebesülteket, a konyhát, a nőkkel erőszakoskodó katonákat. A legjobb persze az, amikor a hintához rögzítik, de hát láttunk már ilyet.

Élmény: Különleges, utólag megdolgozott képi világa kicsit emlékeztet az Aszályra, de annyira azért nem erős. A '48-as magyarok utóélete baromi érdekes téma, kár, hogy keveset foglalkoztak velük, pedig végigharcolták világszerte az 1850-1860-as éveket és már csak Bem vagy Kossuth miatt is fontos lehetne. Ez a film megvillantotta, hogy milyen lehetőségek, életutak álltak előttük, de számomra nem tudta elég érdekesen tálalni.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Cserhalmi György (Még kér a nép)
    
  • Fekete András (Werckmeister harmóniák)
  • Latinovits Zoltán (Szegénylegények, Csend és kiáltás, Szindbád)
• Színészdinasztiák: Latinovits Zoltán élettársa Ruttkai Éva;
• Fiala János létező személy volt, 1822-ben született, a szabadságharc után Bemmel Törökországba ment annak haláláig, majd 1851-ben Amerikába költözött, ekkor tanulta meg a térképészetet. 1911-ben halt meg. Itt olvasható emlékirata.