Téma: A megjelenés éve miatt szeretik Hong Kong Kínához csatolásának analógiájaként tekinteni a két férfi idegenbeli vergődését, viharos kapcsolatát, és ezzel egyet tudok érteni, hiszen a végefelé egy ponton ehhez kapcsolódó hír is elhangzik a filmben. De alapvetően nem ez a lényege, hanem Fai és Po-Ving kapcsolatának ábrázolása, vetületei, fejlődése.

Tartalom: Az alaphelyzetet gyorsan felvázolva megismerjük Fai és Po-Ving se-veled-se-nélküled kapcsolatát és hogy Argentínában ragadnak. Kapcsolatuk alapja személysiégük: Fai a biztos alap, Po-Ving a szenvedélyes, de felelőtlen fél. Eddig akár női-férfi kapcsolat is lehetne, de akkor Fai talán kiszolgáltatottabb lenne, így viszont csak rajta múlik, hogy képes-e továbblépni. A történet első felében újra egymásra találnak lassan, a másodikban egy harmadik fél miatt összevesznek és külön-külön folytatják. Po-Ving azonban nem sok játékidőt kap, elsősorban Fai szemén keresztül látjuk a dolgokat, ő ugyanis képes változni, míg exe csak sodródik. A történet központi jelképe az argentin Iguazu-vízesés, ide igyekeztek eredetileg, aztán pénz (és társaság) híján képtelenek eljutni, így meglátogatása a végén és a szobájukban lévő kis kép róla elég beszédes. Fontos mellékszereplő a nem véletlenül tajvani mosogató, aki ürügyén egyrészt szakítanak főszereplőink, másfelől ő ad tartást később Fainak. Ettől még ugyan magányos marad mindenki, de pozitív hozzáállással, míg Po-Ving továbbra is mélyponton marad.

Forma: Hiába sokadik nagyjátékfilmje Vongnak, az egyszerű kézikamerás felvételtől amatőr elsőfilmesnek tűnik, főleg mivel sokáig fekete-fehérben vagyunk. E színtelenség fejezi ki a kapcsolat és a karakterek érzelemmentes ürességét, amelyek idővel egyre mélyebbé válnak szemünkben, ezzel együtt pedig a színek is egyre telítődnek függetlenül a fakó környezettől. A fojtogató kapcsolatot a szűk terek fejezik ki, annál erőteljesebb az óriási, nyílt viízesés a végén. A helyszínek is ezt szolgálják: Argentínának csak a lepusztult részeit látjuk, Hongkongnak már a szebb arcát (és az utat és a másik féltekét egyszerűen azzal érzékeltetik, hogy fejjel lefelé mutatják :D). A zenében természetesen az argentin tangó működött a legjobban, talán épp ezért választották az országot.

Élmény: Sajnos nem tudtam magam érzelmileg beleélni, és nem a meleg-téma miatt, hiszen a Túl a barátságon nagyon is működött ebből a szempontból. Kevés volt az igazán kifejező jelenet, mint pl. amilyen a végén Po-Ving nyomorának nagy hatásos ábrázolása volt.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Leslie Cheung (Szebb holnap, Vadító szép napok, Ég veled ágyasom), Tony Leung (A szomorúság városa, Vadító szép napok, Csungking Expressz, Szerelemre hangolva), Csang Csen (Szép nyári nap, Tigris és sárkány)

Téma: Hamisítatlanul lynchi film, ahol valamiért sokan a sztorit próbálják értelmezni, mintha olyan nagyon számítana, pedig már akkor lehet tudni, hogy nem fog, amikor elhangzik a kikacsintós tételmondat Fred szájából az első félórában: nem szereti a kamerákat, mert szubjektívan szeret emlékezni, nem feltétlenül úgy, ahogy valójában megtörténtek az események. Akit érdekelnek a népszerűbb értelmezések a pszichogén amnéziáról vagy az időutazásról, az a neten megtalálja őket, de én a filmben a férfiúi féltékenység megtestesülését láttam, a hozzá kapcsolódó szorongás kivetülését, ahogy a Radírfejben a gyerekvállalásé volt.

Tartalom: "Dick Laurent halott" - hangzik el egy ismeretlentől a történet első mondata, hogy bele is csapjunk a lecsóba megalapozva a krimi hangulatot, de kb. pont annyi fogalma van róla Frednek e névről, mint nekünk. Szintén az alaphangulathoz tartozik az első jelenet, amiből csupán a színészi játékból kiderül egy hétköznapi párbeszéd kapcsán, hogy a felek elhidegültek, Renee pedig nyilván csalja is Fredet. Aztán Fred csődöt mond az ágyban és még az is kiderül, hogy Renee talán szexmunkás volt korábban. Eddig tiszta sor; a Hollywoodhoz szokott nézőnek az okozhat problémát, hogy a történet második felében (spoiler:) Fred egy ponton testet és tudatot váltva a fiatal Pete-té lényegül, innentől pedig olyan, mint egy klisés noir, de ez is csak egy módja, hogy Fred feldolgozva a szorongásait értelmet adjon nekik. Renee a végzet asszonya, az érte való rajongás vagy inkább birtoklási vágy jelenik meg valamilyen formában a férfi szereplőkön (pornó, szex, erőszak), nem véletlenül mondja a végén, hogy sose lesz Fredé, mégha dugnak is. A "rejtélyes embert" a gonosszal szokták azonosítani, de szerintem van benne egy jó adah Lynch is, különben miért kamerázna. Érdekesség, hogy több film elemeit is felhasználja, mint a Terelőút (ezt nem fedeztem fel benne), A délután szövevényei vagy a Szédülés (ezeket igen).

Forma: Végre. Régen láttam már filmet, ami úgy néz ki, ahogy illene. Nem tökéletes, de nem fél expresszív lenni és a szokatlan kameraszögeket és mozgást használni, torzítani, színezni, gyorsítani. A noiros jelleg miatt természetesen sok a fénnyel való játék, pl. kiválóan erősíti a szorongó hangulatot, hogy annyira sötét van, hogy a szobák sarkai a semmibe vesznek. A leghorrorisztikusabb elem a rejtélyes ember, pedig mindössze annyit tesz, hogy nagyra nyitott szemekkel bámul, és ez mégis hatásosabb egy szörny-maszknál. Elég domináns a zene szerepe, a Radírfej óta megszokott dark ambientes aláfestét állandó rettegést hoz ránk, de a komorabb popzene is jól illik bele (pl. a This Magic Moment Lou Reed-féle diszharmonikusabb feldolgozása tökéletesen illik hozzá).

Élmény: Így utólag szépen látszik, hogy ez a film a kapocs és átmenet a Kék bársony és A sötétség útja közt, több elem visszaköszön, de az utóbbi hatásosságát még nem éri el. Érdemes egyszer megnézni.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Bill Pullman (Függetlenség napja), Patricia Arquette (Tiszta románc, Sráckor), Robert Blake (Sierra Madre kincse), Robert Loggia (Sebhelyesarcú, Függetlenség napja), Michael Massee (Hetedik), Jack Nance (Radírfej, Kék bársony), Henry Rollins (Szemtől szemben), Scott Coffey (Meglógtam a Ferrarival, A sötétség útja), John Roselius (Truman Show), Louis Eppolito (Nagymenők)
- Balthazar Getty (Pete) a neves Getty család tagja, akik az 1910-es évkben olajvállalattal alapozták meg vagyonukat és az 1950-es évekre a világ leggazdagabbjaivá nőtték ki magukat.
- Ez volt Jack Nance és Richard Pryor utolsó filmszerepe is haláluk előtt.
- John Roselius (Al) tavaly hunyt el 74 évesen
- Jennifer Syme 2001-ben, 28 évesen hunyt el autóbalesetben

Cselekmény: Mossane már kamasz lány, csinos nővé kezd érni és ez feltűnik az egész falunak, különösen a diáksztrájk miatt hazatérő Faranak. Szerelmet vallanak egymásnak, de mások is pályáznak a kezére...

Téma: Ahogy a leírásból kiderül, nem túl eseménydús a cselekmény, a fő téma pedig az elrendezett vs szerelmi házasság, avagy tágabb kontextusban nézve a hagyomány és a modernitás, a közösség és az egyén viszonya, a nők helyzete. Apró csavar, ami a filmből talán kevésbé szűrhető le, de mindezt az egyéni érzékelés szempontjából kell nézni, ugynis egy serer etnikumú azonnal kiszúrja velünk ellentétben, hogy kitalált szokások jelennek meg a történetben, nem valódiak.

Tartalom: Ami nem kitalált és kell hozzá némi ismeret, az az ún. pangool, ami a serer vallásban az evilágot és a túlvilágot összekötő "szellemeket" jelenti, ők narrálják részben az eseményeket és mintegy végzetszerű kinyilatkoztatóként vannak jelen. Szóval mossane kamaszodik, a falu szépe, több férfi szemet vet rá és életkoruknak megfelelően viszonyulnak hozzá, ami egyben társadalmi helyzetüket is leírja: a legidősebbek, akik nincstelenek, de tisztességesnek számítanak, a nőt teljesen semmibe vevő elrablást javasolják az egyik fiúnak. Az uralkodó középkorúak a közösséget szem előtt tartva a legjobb kérőt választanák, aki egy Franciaországban dolgozó és onnan sok pénzt hazaküldő férfi, azaz itt a pénz és a kiszolgáltatottság, a fogyasztói kényelem az elv. Végül ott vannak a fiatalok, akiknek meg kellene küzdeniük a hagyományokkal, a közöséggel, a gazdasági hatalommal, ehhez illően pedig tanulással próbálnak kitörni. Ahogy fentebb említettem, a kisebbféle csavar az, hogy mindez az egyén (a rendező) torz érzékelésén/közvetítésén keresztül jelenik meg, hiszen nemlétező szokásokat és szellemeket sző a történetbe, miközben szinte minden modernitást nélkülöz, így nem maguk a látottak válnak fontossá, hanem sokkal inkább az, amit a rendező gondol vagy amit ő vél látni. Ezt a szubjektív elemet azonban kevés dolog mutatja meg, így a film meta-jellege elvész és jelentéktelen.

Forma: Az afrikai színvilág mindig szemetgyönyörködtető, erre még rájátszott az is, hogy a valóban szép Mossanet alakító színészt igyekeztek szebbnek mutatni. Nem tudom mit használtak, de tökéletesen sima, csillogó bőre volt és ezt nem féltek megmutatni meztelenségében sem. Ezt leszámítva egyedül a pangoolok túlvilági mozgása jelentett némi érdekességet.

Élmény: Kissé egy kaptafáré készülőnek érzem ezeket a filmeket, láttam már mindegyik témáját korábban, sőt, még a megvalósításában is az afrikai filmekre jellemző formát hozza. Amitől pedig több lehetett volna, az nem lett kellően kiemelve, és fel se tűnik, ha nem olvasok utána.

Érdekességek:

- A serer egy kétmilliós szenegambiai népcsoport, valószínűleg az iszlám terjedése elől vándoroltak a 11-13. század környékén mostani helyükre. 1969-ig saját, független királyságaik voltak, ezután beolvadtak Szenegálba.
- A pangoolok tehát közvetítő szellemek a teremtő Roog és az emberek között.

Cselekmény: Coral egy kellően alantas nő két gyerekkel, aki mértéktelenül falja az ételt és a romantikus füzeteket, dolgozni és anyának is alkalmatlan, de legalább tisztában van vele. Levelezős társkeresőn ismerkedik meg Nicoval (Daniel Gimenez Cacho), aki úriember, legalábbis annak adja ki magát, valójában egyedülálló nők pénzére utazó szélhámos. Szóval Coral kellően beteg, hogy amikor ez kiderül romantikus vágyálmai férfijáról, inkább árvaházba adja gyerekeit, hogy Nicoval lehessen. Ez az áldozat meghatja a férfit, aki szintén kellően beteg, hogy ezentúl kettesben folytassa csalássorozatát Corallal...

Téma: Azt hiszem oda akar a történet lényegében kilyukadni, hogy az élethazugságok, önáltatások, a vágyálmok mennyire szemben tudnak állni a valósággal. A legtöbb szereplő vágyik valamire (esetünkben ez a romantikus szerelem) és annyira vágynak rá, hogy az első partnert alkalmasnak találják erre. Nem is a partner személye fontos, hanem a rájuk projektált vágyaik.

Tartalom: Ezt először Coralon kersztül mutatják be, aki kb. az egyik legellenszenvesebb karakter, és nem azért mert gonosz, hanem mert gyengeségből nem jó. Ezt leginkább a gyerekeivel való kapcsolatán látjuk, akiket szeret ugyan, de semmi türelme nincs feléjük és a szerelemért feladja őket, hiába szakad bele a szíve (de említhetnénk még az étkezési szokásait vagy hullaházas múltját). Másik főszereplőnk a házasságszédelgő Nico, aki talpig úriembernek adva ki magát követi el a legkevésbé úriemberes dolgot, a nők kihasználását. Ezt a póthaja jelképezi, amire rendkívül érzékeny, és ha lekerül, elveszti minden tartását. Együttműködésük szintén kettős, mert Coral ugyan segíti Nicot a hódításokban, de képtelen uralni a féltékenységét. Úgy próbálnak együtt lenni, hogy ennek érdekében a lehető legellentétesebb dolgot teszik. Első áldozatuk az öregedés és az érdekházasság elől menekül, a második a vallásosan tisztes életét dobja el, a harmadik az erős családfőt kívánja annyira, hogy a józan ész ellenére teljes bizalmat szavazzanak vadidegeneknek. A történet zárojelenete is alátámasztja az addigiakat, a hamis vágyálmok és a valóság összeférhetetlenségét, de nem spoilerezem el. A film legmarkánsabb tulajdonsága az a kettőség, ami pont most tűnt fel a Csodák utcájában és ami után Coenék és a rendező mestere, Bunuel is csettintenének: úgy humoros, hogy közben brutálisan kegyetlen, Ebert szerint az egyik jelenetnél többen elhagyták a mozi, pedig már 1996-ban vagyunk. Szóval lelkileg nagyon nyomasztó jelenetek vannak, mégis értjük, érezzük, hogy ez gúnyos, fekete humor.

Forma: Nem nagyon tudok mit megemlíteni a megvalósítással kapcsolatban, talán a díszletek, helyszínek a leginkább kifejezőek az adott karakterrel, helyzettel való azonosulásukban (Coral sötét, szűkös lakása, az útszéli lebuj, a roncstelep, a "börtön", a sivatag... stb.). Egy dolgot tudnék kiemelni, a Coralt alakító színésznő játékát, aki valójában nem is hagyományos értelemben vett színésznő, hanem operaénekes, ennek ellenére elég jól hozta a jólelkű, akaratgyenge gonoszt.

Élmény: Ahogy említettem, a már-már beteges humora és a nyomasztó kegyetlenségek elegye érdekessé teszi a filmet, ennyiben emlékezetes, de egyébként nem mozgatott meg különösebben. Kár, hogy mostanában nem láttam képileg is izgalmas filmeket.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Daniel Gimenez Cacho (Csak a pároddal, Csodák utcája, Anyádat is)
- A történetet a rendező felesége írta.
- A történet alapja valós, egy amerikai pár ihlette. 1947-ben ismerkedtek össze újsághirdetés alapján és Martha Beck valóban lepasszolta gyerekeit az üdvhadseregnek, hogy segíthesse Raymond Fernandezt. Nagyjából a gyilkosságok is stimmelnek, 1949-ben követték el őket, de persze a valóságban nem feladták magukat, hanem elkapták őket, majd 1951-ben villamosszékben végezték.

Cselekmény: Egy volt rendőr felkeresi Makhmalbafot, hogy adjon neki szerepet. Azért őt keresi meg, mert a rendező húsz éve részt vett a sah elleni forradalomban és leszúrt egy rendőrt, hogy elvegye fegyverét. Főhősünk volt ez a rendőr.  Makhmalbaf nekiáll leforgatni ezt a jelenetet, amihez először hasonló fiatalokat kell keresni. Az ex-rendőrt megbízza, hogy készítse fel a fiatalkori énjét alakító srácot a szerepre, ezért elmeséli, hogy akkoriban hogyan élt, hogyan várta nap mint nap azt a lányt, aki valami ürüggyel mindig odament hozzá megkérdezni valamit, így lassan beleszeretett. Elhatározta, hogy vesz virágot és megkéri a kezét, de épp ekor esett meg, hogy a rendező leszúrta...

Téma: Nem igazán lehet röviden átadni a film lényegét, mert ugyanolyan végtelen gondolatmenet-spirálba taszít minket a meta-jellegével, mint az Ének az esőben vagy a Közelkép, hiszen összemosódnak idősíkok, identitások, a fikció és a valóság. Az mindenesetre egy fontos megállapítása, hogy ellenségeskedés helyett jobb a jóindulat.

Tartalom: Egy jelenet köré csoportosul a történet, mégpedig hogy húsz éve egy rendőr beleszeretett egy lányba, aki gyakran elhaladt előtte, és egyszer, amikor virágot akart neki adni, figyelmetlenségét kihasználva az akkor még fiatal forradalmár rendező megszúrta, hogy elvegye fegyverét. Az első hosszabb részben az ex-rendőr szereplőválogatáson van és az a feladata, hogy betanítsa önmagát az alakítójának (az is megérne egy hosszabb posztot, hogy a válogatáson mik történnek), de sokkal inkább azt akarja, hogy a filmben ügyesebb legyen a valóságnál. Kb. a felétől a rendező szála jön, ő azt akarja megmutatni, mi történt valójában, azonban a fiúk egyikük történetét sem akarják követni. Elnézést, hogy nem vagyok konkrétabb, de a lényeg azon van, hogy a fent vázolt jelenetet mgpróbálják felépíteni, de mindegyik karakter máshogy képzeli.

Forma: És eközben a rendező folyamatosan rendez, instruálja a járókelőket is, így nem tudjuk, hogy megjátszott vagy spontán, valós jeleneteket látunk, annál is inkább, mert a valóságot forgatják újra. Ennek megfelelően félig dokumentarista jellegű a kamerakezelés és a színjáték is, de emiatt hiányoznak az érdekes képi megoldások is, hacsak nem a filmvégi kimerevítést vesszük, ami nem érdekes, de legalább sokatmondó.

Élmény: A Közelkép méltó párja, nyilván részben Kiarosztami hatása. Ugyanannyira sokrétű, de talán egy fokkal kevésbé lélekmelengető.  Remek film, csak a Közelkép megelőzte hat évvel, ezért kevésbé hatásos. Ettől függetlenül erősen ajánlott kategória.

Érdekességek:

- A sokrétűséget bizonyítandó, a történet alapja valós; a rendező valóban egy forradalmi tüntetésen leszúrta a filmben szereplő rendőrt, aki jelentkezett egy korábbi filmhez statisztának. Ekkor derült ki, hogy milyen viszonyban vannak és ez ihlette a filmet.
- Persze a valóság nem ilyen kedves, a rendezőt csak azért nem végezték ki, mert még nem volt 18, de így is életfogytiglant kapott. Szerencséjére jött az 1979-es forradalom és kiszabadult öt év után.