Cselekmény: Egy Jézus-külsejű (vagy maga Jézus?) férfi, a Tolvaj eszméletlenül fekszik. Egy csapat gyerek keresztre feszíti, de amikor magához tér, lejön róla és elzavarja őket. Egy városba érve turistalátványosságoknak dolgozva keres némi pénzt, majd összefut egy csapat prostituálttal, akik követni kezdik, különösen az egyik egy majommal, aki beleszeret. Hamarosan egy toronyhoz ér, ahol aranyat engednek le kötélen; felmászik rajta több arany reményében, de csak egy alkimistát (Alejandro Jodorowsky) talál, aki tanítványul fogadja, miután megmutatja neki, hogy a székletéből képes aranyat készíteni. Segítségképpen csatlakozik még hét másik nagytőkés tolvaj, hogy együtt keressék meg a szent hegyet és a halhatatlanság titkát...

Téma: Nagyon hasonlóan A vakondhoz ez is egy jelképekkel terhelt történet a megvilágosodásról, de míg az előző film negatívabban zárult, addig itt reményteli a befejezés, miszerint a szeretet fontosabb és képes felemelni az emberiséget.

Tartalom: Az első harmadot meg sem próbálom értelmezni részleteiben, de nagyjából szerintem a Tolvaj eléggé hajaz Jézusra, de nincs meg benne a bölcsessége. A városban szembesül és elszenvedi a szokásos latin-amerikai témákat: a gyarmatosítást, az állandó katonai elnyomást, a nyomorukon élvezkedő amerikaiakat, a kiüresedett vallást. A második harmad az alkimista tornya, amelyben a Tolvaj rádöbben értéktelenségére és bemutatkoznak társai, akikre szintén tolvajként hivatkoznak és valamilyen vezető társadalmi csoportot képviselnek minisztertől kezdve nagytőkésig - aközös pont, hogy mind a nép nyomorát növeli. A harmadik részben elindulnak a testi-lelki megvilágosodás útján a szent hegyet keresve, megszabadulva külsejüktől, ingóságaiktól, múltjuktól, életüktől, személyiségüktől. Spoiler: a Tolvaj a szerelemnek révén a halhatatlanságnál fontosabb erőt nyer, a többiek pedig a harmadikutas latin mozi aktivista aspektusán indulhatnak tovább. Ahogy A vakondban, itt is rengeteg a könnyen értelmezhető, de számossága miatt mégis nehezen követhető jelkép, a karakterek is ezt a célt szolgálják.

Forma: Ugyanazt tudnám elmondani, mint A vakondnál, csak itt már nagyobb költségvetéssel dolgozhatott az amúgy mindenes rendező: a taroton alapuló groteszk (továbbra sem gondolom őket szürreálisnak, elsősorban csak groteszk és jelképes) képek meghökkentőek, időnként viccesek, érdekesen látványosak, de egyes díszletek is nagyon jók, mint pl. a második képen látható szivárványterem. A kamerával és vágásokkal viszont továbbra sem nagyon játszik, nagy kár érte, mert ezzel a film lényegét veszti el. A zene is tök jól illik a képekhez, különösem amikor már a szent hegyen járnak.

Élmény: És megint ugyanazt tudom mondani, mint A vakondnál. A tartalom érdekes, vicces, kritikus, de nem mond újat és nem annyira elgondolkodtató, mint meghökkentő. A képek önmagukban erősek, de ehhez felesleges mozit csinálni. Nagyjából erre számítottam Jodorowskyval kapcsolatban, de reménykedtem benne, hogy ennél több lesz és odab*sz. Hát sajnos nem. De ezzel együtt is egyedi és felejthetetlen.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Alejandro Jodorowsky (A vakond)
- Sel (Szaturnusz) Jodorowsky felesége
- Állítólag a tagok rendszeresen rajta voltak az LSD-n, varázsgombán és folyamatos spirituális gyakorlatokon vettek részt a forgatás alatt.

-

Cselekmény: Lee saolin harcművész, mestere pedig szégyenkezve kéri tőle, hogy a rossz útra tért tanítványát, Hant győzze le, mert visszaélt saolin tudásával. Épp ekkor kéri fel ugyanerre Lee-t a brit titkosszolgálat is, Han ugyanis egy külvilágtól elzárt szigeten élve vélhetően drogot készít és terjeszt és még emberkereskedik is, de bizonyítékuk nincs ellene. Hogy teljes legyen a motiváció, indulása előtt még az is kiderül, hogy húga halálának okozója Han testőre, a marcona külsejű O'Hara. A felkérések időzítése nem véletlen: Han háromévente harcművészeti tornát rendez, így résztvevőként külsősök is bejuthatnak a szigetre. Eközben szintén a szigetre tart Roper (John Saxon), aki szerencsejátékfüggőként hitelezői elől menekül, valamint egykori harcostársa, a fekete Williams...

Téma: Hát olyan nincs... Szórakoztató akciófilm, ami tisztában van ezzel és néha-néha ki is kacsint ránk, de nem eléggé, hog átmenjen meta-jellegűbe. Az egész olyan, mint a hatvanas évek kémfilmjei A mandzsúriai jelölttől a Bond-filmekig: szándékosan gagyi, de nem ironizálva, és ezt még a mai napig nem sikerült megemésztenem.

Tartalom: Nagyjából a történet első fele vázolja fel a helyzetet, annak is az első fele az, ami három rövid visszaemlékezés formájában megmutatja a múltbéli motivációt és a jelenkorit (Williams pl. eleve a szigetre tart, de aztán még a rendőrséggel is meggyűlik a baja), mindenki bemutathatja a tudását, a jellemét (már ha van neki), beleértve a rosszfiúkat is, majd egy kicsit megismerjük a sziget világát, ahol minden karakter összefut. A jófiúk jók és szeretetreméltóak, a rosszfiúk velejükig romlottak, külsőleg is. A közönségigényre apellálva van vagány feka hősünk, James Bond-utánzat fehér amerikaink és persze a feljövőben lévő ázsiai harcművész filmek új reménysége, a "bruszli". Ahogy említettem, a kémfilmek furán ironikus érzését hozza, ez legjobban a főgonoszban mutatkozik meg, akinél tipikusabb dr. genyót nem is lehetne elképzelni: a keze helyén fegvyer van, macskát simogat, nők veszik körbe, épp csak azért nem félszemű, mert az a testőre. Ami poén van benne, az nem a humorból adódik, hanem a "már annyira gáz, hogy csak nevetni lehet rajta" típusú megszólalásokból.

Forma: Bár Lee tapasztalt színész volt, sosem foglalkozott vele komolyan, és a saját figuráját jól hozza, de ordít a különbség közte és Roper között. Kameraügyileg egy érdekesebb megmozdulás van, amikor a kamera egy harcos szemszögét veszi fel, ezt többször eljátszák, de kissé esetlen. Jó húzás volt még a végén egy tükörterembe tenni a fő harcot, ez is tök jó alkalom lett volna, hogy reflektáljon a filmre a film. A zene nagyon hetvenes évek, a feljövőben lévő blaxploitation hatása, tiszta funky, és ez ma már inkább idézőjelbe teszi, amin elmosolyodunk, és nem vagánnyá. Na és a lényeg, a harcművészet. Elöljáróban nem árt tudni, hogy a főbb szereplők valódi harcművészek voltak. A rúgások, ütések, ugrások gyorsak, látványosak, nem lehet rájuk panasz. És őszintén szólva nekem a leglátványosabbak a tökéletesre gyúrt férfitestek voltak, Sandow szelleme megidéződött. Deee... egyes részek jól működnek, sokszor viszont nagyon ütemtelenek a mozdulatok és van egy látványos késleltetés az ütésben és a hatásában vagy épp az ellenfelek udvariasan megvárják, hogy megüssék őket, ami azért kellemetlen, mert a korabeli vu-hszia élményeimnél ilyen azért már nem volt. (Egyébként az Egy csipetnyi zen után itt is feltűnnek még statisztaként a később ezt a műfajt tökélyre fejlesztő Sammo Hung és Jackie Chan.)

Élmény: Szóval a film szórakoztató, a hibák nem számítanak, csak továbbra is nehezen tudom hova tenni ezt a komolyan parodisztikus hangvételt. Talán az én hibám, mindenesetre jobban bejönnek az akcióvígjátékok. Még gyerekkoromban láttama bruszli-filmeket, akkor persze nagyon bejöttek, de később nem látam őket újra, és most felnőtt fejjel, harminc évvel később már érthetetlen számomra, hogy mit ettek rajta az emberek.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: John Saxon (Csillag születik), Keye Luke (80 nap alatt a Föld körül), Marlene Clark (Éjféli cowboy), Jackie Chan (Egy csipetnyi zen, Részeges karatemester 2),Sammo Hung (Lung men ke csan, Egy csipetnyi zen), Roy Chiao (Egy csipetnyi zen, Indiana Jones és a végzet temploma), Lam Ching-ying (Egy csipetnyi zen), Cheung Wing Fat (Részeges karatemester 2)
- Ahna Capri (a szőke asszisztensnő), eredeti nevén Nánási Anna 1944-ben született Budapesten, menekültként érkeztek gyerekkorában az Egyesült Államokba. 2010-ben autóbalesetben hunyt el.
- Bruce Lee-ről gondolom sokat nem kell írni. Harcművésznek indult, és hiába szerepelt sok filmben korábban, sokáig nem vette komolyan a színészkedést. Aztán egy csapásra sztár lett  a Távol-Keleten, leforgatott még néhány filmet, de a holylwoodi sztárságát már nem érhette meg, mert még e film bemutatója előtt elhunyt váratanul 32 évesen.
- A film hatására a kungfu óriási divat lett.

Cselekmény: Paolo (Othon Bastos) miután egy fiatalkori féltékenységi veszekedésben megöli ellenlábasát és börtönbe kerül négy évre, "megkomolyodik" és már inkább saját boldogulását keresi, minthogy nőkre fecsérelje idejét. Eltökélt vágya megszerezni Sao Bernardót birtokában, és ezt szép lassan el is éri céltudatossággal, szorgalommal, ügyeskedéssel, politikával, erővel. Eljön az idő, amikor már örököst szeretne, ezért különösebb kertelés nélkül elvesz egy városi tanítónőt, Madalenát, azonban az együttélés során rákell ébrednie, hogy nyers őszintesége nem igazán fér össze a nő finomabb érzékenységével...

Téma: A történet talán nem több, mint egy ember, aki rádöbben arra, hogy talán a sajátján kívül más életek is léteznek, hiszen Paolo látszólag egyszerű és céltudatos életszemlélete megváltozik, amikor főleg felesége révén más értékrendekkel is kapcsolatba kerül. De persze latin-amerikai filmről van szó, így nem zárható ki, hogy a korábbi vagy korabeli brazil politikai-társadalmi viszonyok allegóriája is egyben.

Tartalom: A cselekmény nem érdekes, nincs is igazán. A történet első felében láthatjuk, ahogy Paolo a nulláról felküzdi magát nagybirtokossá, a második felében pedig azt, ahogy mindennek értéke és alapja megkérdőjeleződik, amikor Madalena bekerül az életébe, vagy mondhatnánk úgyis, hogy amikor már nem csak egymagában van, hanem közösségbe kerül. Tehát fontosabbak a karakterek, és innetől kezdve olvashatjátok a  rövid leírást politikai-társadalmi allegóriaként is. Paolo már eleve ösztönlény, hiszen amikor kiszemelt nője mással jön össze, rájuk támad. Börtönbüntetése után távol marad a nőktől és pénzszerzésbe kezd, céltudatosan a vagyongyarapításra fókuszál, célja Sao Bernardo birtoka, uzsorázással jut el lassan a tulajig, majd átveszi tőle és megműveli. Nem riad vissza az erőszaktól, de a maga egyszerű módján képes diplomáciára is: az egyháznak harangot, az államnak iskolát ígér és épít. Ha ez amerikai film lenne, akkor egy pozitív propagandát látnánk az amerikai álomról, ahol kemény munkával elérheted álmaid. De ez nem amerikai film, Paolo pedig örököst akar, mert az ő szintjén ez az élet rendje, így szerelem nélkül is meggyőz egy városi tanítónőt, hogy menjen hozzá, csakhogy Madalena szociálisan is érzékeny, segíti Paolo szegény munkásait, és a férfi ezt kezdetben nem érti, hsizen nem tesz semmi rosszat a saját megítélése szerint, Madalena viselkedése azonban mégis elgondolkoztatja a kérdésen.

Forma: Puritánul egyszerű, ami a lassú tempóhoz és a nem didaktikus, de egyszerűen értelmezhető történethez jól passzol. A táj és a ház szép, színes, de dísztelen, puritán. A karakterek egyszerűbb érzelmeket jelenítenek meg, ami főleg Paolo egyszerű keményen dolgozó kisemeber figurájának áll jól, szerintem mind ismerünk ilyen embereket. Ugyanez iaz a zenére is, ritkán van, és akkor is egyszerű,rövid, velős. A legnagyobb erőssége talán az, hogy sokszor Paolo szemszögéből látunk mindent, és nem felétlenül arra kell gondolni, hogy a kamera az ő szeme - bár sokszor csak a hangját halljuk - , hanem inkább arra, hogy az ő személye van mindig a kompozíció súlypontjában, a többiek súlytalanok körülötte.

Élmény: Egyszerű és hatásos, de nem eléggé hatásos film. Nem bonyolít túl semmit, és ha a cél a Paolo-féle, egyszerű nagybirtokosi réteg volt, hogy figyeljenek oda a munkásaikra, akkor kétségtelenül tökéletes alkotás. Ráadásul végre nem a kisemmizett nyomorgók szemszögéből mutatja meg a korabeli társadalom szocialista olvasatát.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén, A halál Antóniója)
- Sao Bernardo Brazília délkeleti részén fekszik, a fő helyszín, Vicosa egy harmincezres kisváros.

Cselekmény: Egy gyönyörő prostituált minden férfi szívét rabul ejtette, de csak egyet (Ashok Kumar) szeret közülük, aki egy nap végül megszökteti és elveszi feleségül. Csakhogy tehetős apja finoman szólva sem helyesli a rangon aluli frigyet, ezért a nő fájdalmában elfut, hogy meghaljon bánatában. Előtte azért még megszül egy kislányt, Sahibot. A férfi 17 évvel később talál csak rá a közös gyerekre, aki szintén prosituált lett, de a lányt felnevelő nagynéni félti, ezért inkább elszöknek egy másik városba. A vonaton véletlenül a vadász Salim épp Sahib alvókabinjába téved be, ahol megigézi az alvó lány szépsége, de csak egy bókoló levelet hagy mellette, mielőtt tovább menne. Sahib újra és újra elolvassa a levelet, látatlanul is beleszeret Salimba, ami egy kuncsaftokat kiszolgáló prostituált esetében nem szerencsés...

Téma: Hmmm... Elvileg egy urdu muszlim zsánerfilmről van szó, amelynek során az aranyszívű kurva karakterét foglalkozása miatt kitaszítja az álszent társadalom, de végül valamilyen megoldás születik. Ez annyiban rétegződik esetünkben, hogy a rendező ezt kifejezetten a főszereplő színésznőre építette fel, aki nem mellesleg felesége volt, egy ikon és fiatalon elhunyt nem sokkal a film bemutatója után, ami egyébként közel 15 évig készült, tehát teljes joggal nevezhető az életművének. És most jön a szokásos "de"... Talán csak beleképzeltem az évszám miatt, de időnként mintha megnyilvánult volna benne valamilyen újhullámos hatás, és emiatt elképzelhetőnek tartok egyfajta lynchi, metafizikai értelmezést, de ezt hagyjuk, mert erre máshol a neten semmilyen utalást nem találtam.

Tartalom: Az első fél óra sorsszerűen előrejelzi az eseményeket, hiszen pont az történik, mint később: a prostituált és az előkelő hiába szerelmesek, a társadalmi különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, bár ez nem rajtuk múlik, hanem a ház fejének kirohanásán. Ugrunk az időben, előző főhősnőnk lánya épp ugyanolyan életet fut be, mint anyja, prostituált lesz, megismerkedik szerelmével, de nem ismerik egymás társadalmi rangját, bár az sem derül ki, hogy ez számítana-e valamit. Sahibot üldözi múltja és foglalkozása, amit nehezen visel, aztán az lesz a vége, ami, elég is ennyi a cselekményről és a karakterekről. Vannak jelképek is, a madár a kalitkában és a párja, a kígyó, nem maradhat el a vonat sem, ami bántóan éles hanggal, de mégiscsak a szerelmet hozza. Ezek nem túl bonyolult dolgok, úgyhogy hadd beszéljek picit a kis elméletemről az identitásbeli és meta-értelmezéséről a történetnek, amit fentebb említettem. Ez azzal kezdődik, hogy Sahib szülei (majdnem) pont ugyanúgy járnak, ahogy ő, (majdnem) ugyanazon színészek előadásában. Meglepően sokat halljuk a szereplők gondolatait, érzéseit, mintha Sahib tudati szintjén élnénk, mintha az ő szorongásai vetülnének ki a vászonra és látszólag értelmetlen, inkonzekvens dolgok történnek (pl. amikor a sínek közé szorul és csak arréb kéne lépnie). Salim egyszer ki is kacsint ránk, hogy mintha valaki épp írná az ő gondolatait.

Forma: És talán csak filmhiba, de mintha épp az érzelmileg fontos részeknél válna homályosabbá, szemcsésebbé, nehezebben kivehetővé a kép, jelezve a belső zavarodottságot. A kézenfekvőbb ok, hogy változó minőségben, közel 15 évig készült a film, épp egy olyan korszakban, amikor a viszonylag ártatlanabb mozi durvábba csapott át, és még a vezető operatőr is elhunty a felénél. A kompozíciók jól láthatóan kimértek, de az is látszik, hogy az egész művi díszlet, így megint kétségek között hagytak, hogy ez tudatos vagy akkor "ez még jó volt" alapon ment. Gyakran olyan kinkább, mint egy színpadkép Sahibbal a közepén, részletes háttérrel. A zene állítólag jó, de a fő témát leszámítva nyugati fülnek nem túl emlékezetes. A táncok inkább jelképes mozdulatok, mint táncok, amiebből a szempontból előny, abból nem, hogy mondjuk a Zeneszalon hasonló stílusú tánca jelentősen látványosabb. Mivel Sahibnak ez a foglalkozása, a zene nem indokolatlan.

Élmény: Szóval elég vegyesek az érzelmeim. Ahogy más írások is megjegyzik, nagyon erősen rányomja a bélyegét a filmre, hogy 1958-ban tervezték meg, sokkal inkább való abba a korba, mint 1972-be, főleg hogy volt közebn egy Ray és egy Ghatak is. A forgatás aztán félbeszakadt, amikor a színésznőre épülő film rendezője és a főszereplő szakítottak. Mire újraindult a forgatás, a színészek már megöregedtek, több alkotó meghalt, és a Sráckorral ellentétben ez nem tett jót neki. De ha tényleg benne van az, amit belelátni vélek, akkor át kellene értékelni az egészet.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ashok Kumar (Kismet)
- Meena Kumari, a rendező felesége 38 évesen, nem sokkal a film bemutatója után meghalt. Mivel eleve rá és az ő személyére épült a film, kultikus alakja tovább emelkedett.
- Raaj Kumar (Salim) rendőrként kezdte pályafutását. Ha jól vettem ki az írásokból, Ashok Kumar játszotta volna Salimot is, de már túlöreg volt hozzá.

Cselekmény: ...avagy "a becsapottak". Abu az arab-izraeli háborúban sokadmagával menekültté válik családjával. Az iraki menekültábor kilátástalansága miatt meglett kora ellenére úgy dönt, elindul Kuvaitba, ahol egy nemrég hazatért ismerős szerint nagyon jól lehet keresni. Csakhogy menekültként nem kaphat engedélyt az utazásra, így embercsempészekhez fordul. Aszadot politikai tevékenységéért körözik, ráadásul egy nemkívánt házasságba is bele akarják kényszeríteni szülei, úgyhogy inkább menekülőre fogja. Marwan még iskolás, bátyja Kuvaitban dolgozik, onnan küld haza pénzt, de egy idő után leáll vele, mert saját családja lesz. Marwan elhatározza, hogy ő is odamegy dolgozni. Mindhárman ugyanahhoz az embercsempészhez futnak be, de problémásnak bizonyul, ezért egy olcsóbb mellett döntenek, aki az utcán szólítja le őket...

Téma: A politikai vonal nyilvánvalóan - ahogy az alapul szolgáló könyvben is - a pánarab eszmét kéri számon, hiszen a különféle országok arabjai nem segítenek igazán egymáson. Nem mellesleg kiemelt helyet kap a menekülés helyetti "itt élned, halnod kell" gondolat is. Ugyanakkor hiba lenne leragadni a politikai szálnál, szerencsére sokkal általánosabb, egzisztencialista hangulatot is felvesz, ahogy végigvesszük főszereplőink életét, bár ezt lehet már csak én látom bele.

Tartalom: Két részre oszlik a történet, és az első miatt majdnem rendhagyóra sikerült az első két bekezdésem, annyira szokatlan a szerkezete: a Tükört és a Ponyvaregényt megelőzve váltogatja az idő- és cselekményszálakat. Legalábbis elsőre így tűnt, de a cselekményösszefoglaló megírásához muszáj volt beletekernem újra, és akkor már sokkal összeszedettebbnek látszott. De elsőre - és amúgy is - elég töredezett, ahogy elmeséli és összefonja a három menekült, majd a sofőr életét. Az idősebb Abu földönfutává válik, kell a pénz; hozzá hasonló a helyzete Marwannak is, ő az iskolát kénytelen ugyanezért abbahagyni (és mert bunuelesen perverz módon apja elhagyja a családot egy féllábú nőért, pontosabban annak a házáért). Némileg különbözik Aszad, őt politikai okokból körözik és családja elől is menekül egy kényszerházasság miatt. a sofőr, aki szintén Abu, ordítóan jelképesen férfiasságát veszti el egy háború sérülésben, őt már csak a pénz érdekli. mellettük még sok más jelképes karakter és helyzet tűnik fel. Az alapmű fő üzenete az ekkoriban összeomlő pánarab eszme ostorozása, mivel nem nyújtott valódi segítséget a palesztinoknak, de a film ennél erősebben teszi ezt és a passzivitáson túl még rosszindulattal vagy legalábbis gyengeséggel is vádol. De ez csak a politikai szál. Már A vakondnál is említettem, hogy mennyire ideális helyszín a sivatag a jelképek felerősítéséhez, amiitt sem volt másként, ráadásul a teherautó miatt több írás is megerősített abban, hogy nagyon hasonlít az egész A félelem bérére. Mert mi lehetne jobb allegóriája az életnek, ahogy egy ember próbál a nyomor valóságából eljutni az ígéret földjére egy embertpróbáló úton, amiről sejthető, hogy csak átlényegülve lehet megcsinálni?

Forma: Tipikus "formátlan" 1970-es évekbeli, harmadikvilágbeli aktivista stílusra számítottam, ehhez képest a töredezett szerkezethez passzolva nagyon hatásosan használták fel a vágásokat elsősorban, ahogy beugranak emlékképek hosszabb-rövidebb időre. Az erős montázsok véget érnek az első felével, a film második fele hagyományosabban néz ki, de pl. itt is nagyon hatásos a vakító napfény, nagyon sajnáltam, hogy nem láthatom jó minőségben. A zene egyszerű, de hatásos volt. A hangeffekteknél nagyon érződtek a konzervhangok, de talán ez is hozzájárult a tartály életszerűségéhez.

Élmény: Újabb kellemes meglepetés, sokkal kisebb elvárásokkal ültem neki a filmnek, és a nehezen olvasható feliratok ellenére is élvezettel néztem Az elhagyottakra hajazó végéig. Kár hogy kiszámítható volt, különben simán ott lenne a helye az Aszály mellett.

Érdekességek:

- Az arab-izraeli konfliktust gondolom nem kell bemutatnom, a mai napig az egyik legaktívabb konfliktus. Az viszont talán kevésbé ismert, hogy az 1948-as fejezet után mintegy 700 ezer, a lakosság fele hagyta el otthonát, amit azóta is csak a katasztrófaként emlegetnek.
- Az alapmű írója, Hasszán Kanafi is érdekes életet élt: a fent említett katasztrófát gyerekként élte meg, menekültként élt, irodalmár és politikai aktivista volt, egy dán aktivitsát vett feleségül. 1972-ben egy palesztin szervezettel együttműködve, amelynek szóvivője volt, egy japán (!) kommunista (!) terrorszervezet megtámadta a tel-avivi repteret, amiért válaszként vélhetően az izraeli titkosszolgálat végzett az akkor 36 éves Kanafival.
- Az irónia, hogy még az arab országokban is betiltották a filmet tekintettel annak kritikus hangjára.