Tartalom

Guy felkapott teniszező. A vonaton megismerkedik Brunoval, aki jól felkészült bulvárhírekből, és tudja, hogy Guy válni próbál csalfa feleségétől, hogy elvehesse jelenlegi szerelmét, egy szenátor (Leo G. Carroll) lányát. Bruno tolakodóan excentrikus, nem sok idő kell hozzá, hogy felvesse merész elképzelését a tökéletes gyilkosságról: ha ő megöli Guy feleségét, Guy pedig cserébe megöli Bruno apját, hogy hozzájuthasson az örökségéhez, a rendőrség sosem fogja megtalálni őket, hiszen a cseregyilkosoknak nincs közük áldozatukhoz. Guy persze nem veszi komolyan a képtelen ötletet, csakhogy Bruno tényleg megfojtja Guy feleségét, és cserébe elvárja tőle, hogy ő is végezzen apjával. Guy nem mehet a rendőrségre, mert Bruno megfenyegeti, hogy az ő megbízását teljesítette, viszont ölni se akar, ezért Bruno rendre feltűnik életében, hogy nyomást gyakoroljon rá. Amikor Guy végképp elzárkózik a gyilkosságtól, Bruno terhelő bizonyítékot akar csempészni a tetthelyre. Odasiet Guy is, hogy elejét vegye, azonban a rendőrség is folyamatosan szem előtt tartja őt.

A történet Hitchcock, a rendező kedvenc témáját dolgozza fel, azaz az ártatlan ember bajba keverődését. Csakhogy ezúttal Guy nem annyira ártatlan: mégha nem is tett semmit, vágyott arra, hogy könnyen megszabaduljon feleségétől. Ez a sötét oldala lenne Bruno, aki Guy kiegészítője. Elvileg erre a jin-jang típusú kettőségre épül a film, de ez nekem nem esett le. Visszagondolva, valóban minden karakternek volt párja, de az ellentétet így is csak Guy és Bruno közöttt tudom felfedezni.

Megvalósítás

Nemcsak az embereknek vannak azonban velük összefonodó párjaik, ez több helyen is felfedezhető: a párhuzamos vonatsínek keresztezik egymást, a bűnösök a vidámparkban végzik, a szemüvegek látják a gyilkosságot... stb. Érdekes a film hangulata: a nyomozós krimiből egy idő után átcsap nyomasztó pszichothrillerbe, ahogy Bruno zaklatja Guy-t, majd a végén a körhintás jelenetben mintha poénra vennék az egészet, és komolytalankodni kezdenek.

Ezt a filmet tartják Hitchcock "legnémetebb" filmjének, utalva a német expresszionizmusra, és valóban, számos szokatlan beállítás van, többször előfordul A harmadik emberben kimaxolt dőlt szög is. Fontos szerepet kap a film noiros árnyékolás, érthető okokból főleg Bruno rejtőzik el benne. De a képek kompozíciója is ötletes tud lenni, legismertebb talán a teniszmérkőzésé, ahol a közönség feje a labdát követve hol jobbra, hol balra fordul, egyedül csak a középen helyet foglaló Bruno mered egyenesen Guy szemébe.

Élmény

A fentieken kívül a rejtett homoszexualitását szokták emlegetni a filmnek, de nézzétek el nekem,hogy ez nem esik le, ahogy a Valakit megöltekben sem. A mai nézőnek egy kicsit nyíltabb utalás kell erre vonatkozóan. Az biztos továbbra is, hogy Hithcock ért a feszültségkeltéshez, még a teniszmeccset is sikerült izgalmassá tennie. Gúnyoson az járt a fejemben, hogy egyszer biztos halálra unta magát egy mérkőzés alatt, és ezt a történetet találta ki a meccs körítésének, hogy ő maga is találjon benn valam izgalmat. A film vegyes hangulata miatt nem tudtam magam nagyon belelélni, a kettősséget sem sikerült kiszúrnom, dehát vannak ilyen napok. Mindenesetre hozta az elvárt izgalmakat és fordulatokat, és még látványban is voltam megtapsolandó részek.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Leo G. Carroll (A Manderley-ház asszonya, Észak-északnyugat), Pat Hitchcock (Tízparancsolat, Pszichó), Marion Lorne (Diploma előtt), Norma Varden (Casablanca, A muzsika hangja), Georges Renavent (Casablanca)
- Robert Walker (Bruno) még a film megjelenésének évében elhunyt 32 éves korában gyógyszerérzékenység miatt.
- Pat Hitchcock (Barbara) a rendező lánya, még életben van, 87 éves
- Jonathan Hale (Bruno apja) 74 évesen öngyilkosságot követett el, sajnos több információt erről nem találtam.
- És a szokásos Hitchcock-cameo:

Tartalom

Az 1980-as évek Stockholmjának külvárosában él a 12 éves Oskar. Gyilkosságokról szóló cikkeket gyűjt, és vadászkéssel gyakorol. "Visíts malac!", mondogatja, majd hamarosan megtudjuk ennek okát: néhány osztálytársa terrorizálja, malackának csúfolják. Ezen az estén érkezik a szomszéd lakásba egy hasonló korú kislány, Eli és idős férfi kísérője. A férfi embereket kábít el, felógatja őket,majd lecsapolná a vérüket, de kétszer is megzavarják; hogy ne köthessék Elihez, akinek a vért szállítja, öngyilkos lesz, mielőtt elkapnák. Eli ezután kénytelen lesz járókelőket megtámadni, ugyanis ő vámpír. Időközben esténként Eli és Oskar a lakótömb előtti téren találkoznak, beszélgetnek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, hiszen mindkettőjük magányos: Eli egyedül van, Oskart pedig bántják az iskolában és elvált szüleinek sincs idejük rá. Gyerekszerelem alakul ki köztük, noha Eli se nem ember, de még csak lány sem, hanem kasztrált kisfiú. Egy nap Oskar erőt vesz magán, és kiáll önmagárt osztálytársaival szemben, és Eliért az emberekkel szemben.

A film egyes naturalisztikusabb jelenetek ellenére is sokkal inkább romantikus történet mint horror, bár a betegebb fajtából: Eli kísérője valószínűleg egy Oskar volt évtizedekkel korábban (az eredeti regény szerint szimplán csak pedofil), Eli lányos külseje ellenére egy kasztrált, nemiség előtt álló 12 éves testben ragadt, többszázéves gyerek, de hajlandó veszélybe sodorni magát új barátjáért, Oskar pedig annyira magányos, hogy ezt is elfogadja, és végül együtt hagyják el a várost. Azt a várost, ahol egyébként egy épkézláb emberi kapcsolatot sem látunk, így aztán végülis arra a következtetésre is juthatnánk, hogy az őszinte szeretet nem ismer határokat.

Megvalósítás

A film annyiban mellőzi a horror klasszikus elemeit, hogy nem igazán teremt feszültséget, így nem is ijjesztget. Vér és szörnyek vannak ugyan, de az igazán brutális gyilkosságokból többnyire semmit sem látunk. A digitális trükkök nem zavaróak,  a hitelesség kedvéért pedig Eli hangját egy negyvenes nővel adatták elő, hogy érződjön rajta a töbsszázévnyi érettség.

A film hangulatához sokat tesznek hozzá a nyolcavanas évek kihalt, havas, gyengén megvilágított külvárosi utcái (és persze mivel vámpírokról beszélünk, kevés nappal játszódó rész van, de azok is fakók). A gyerekszínészek rendben vannak, pedig gyakran sajnos sokat rontanak egy-egy filmélményen, de itt most nem voltak rosszak.

Élmény

A horrorfilmeknek megvan az az előnye, hogy alapérzelmeinkre hatnak erősen a rémisztgetéssel - na az itt nem volt. A gyerekek érzelmi kötődésének kialakulása hiteles volt, bár Eli titokztaos múltja és természete miatt ott motoszkált végig a fejemben, hogy mennyire őszinte ez részéről, és nem csak az-e a célja, hogy újabb kísérőt szerezzen magának. Szóval nekem kicsit semmilyen volt a film, de értem, hogy sokan miért tartják a Twilight-sorozat korában korrekt vámpíros filmnek.

Érdekességek

- A filmből készült 2010-ben amerikai változat is, amely anyagilag nem lett sikeres, de a kritikusoknak tetszett.

Tartalom

Egy átlagos párizsi középiskolában járunk, ahol a tanárok igyekeznek végezni munkájukat a korántsem hálás diákoknak. Főhősünk Marin, a harmincas franciatanár, akit látszólag még nem tört meg az örökös küzdelem a nagyon különbözű hátterű és képességű, többségükben motiválatlan diákokkal. Bár igazi cselekmény nncs, a fő eseményszál Souleymane-hoz kapcsolódik, a legrosszabb magaviseletű diákhoz, aki végül egy órai incidens miatt fegyelmi bizotsság elé kerül.

Igazi cselekmény tehát nincs, de az egy tanévet felölelő filmet tartják - jogosan - az egyik legéletszagúbb iskolai filmnek. Se a tanároknak, de még a diákoknak se nagyon vannak illúzióik arról, hogy sok értelme van az óráknak, néha láthatjuk a tanáriban frusztrálódó tanárokat, egy rövid jelenet erejéig szülői fogadóórát és persze többnyire az órán frusztrálódó diákokat. A fő törésvonal talán a generációs különbségek mentén húzódik: Marin tanár úr hiába harmincas, egy teljesen más világot képvisel, mint a 14-15 éves, sokszínű diáksereg. Franciaóra lévén ez leginkább a nyelvi különbségekben nyilvánul meg: a film elején a tanár olyan szavak jelentését próbálja elmagyarázni, amit a tanulók nem értenek, beszélgetésük közben viszont a tanulók is tucatnyi olyan szót hoznak fel teljesen véletlenül, amit a tanár nem ért. Az egyik fő konfliktus is ebből adódik, amikor a tanár akaratán kívűl lekurváz két lányt, egyszerűen mert a szó jelentése már megváltozott.

Megvalósítás

Dokumentarista stílusú, leginkább Az algíri csatához hasonlítható: minden szereplő amatőr, a diákok valóban diákok (igaz, nem egy osztály), Marint pedig a film alapjául szolgáló, félig önéletrajzi regény írója, Begaudeau alakítja. A jelenetek minimális instrukcióval készültek, többségük improvizáció; Cantet, a rendező kb. egy évig folyamatosan forgatott, ezt az anyagot vágta össze. A vágást és a megfelelő nézőpontokat segítette, hogy mindig egyszerre három kamerával dolgoztak, amelyek közül egy mindig a tanárt, egy a diákokat vette. Jellemzően mozgó, kézikamerás felvételeket láthatunk.

Középkorúként már nehezebben tudok a diákok oldalára állni, de azt hiszem, a filmnek sikerült kiegyensúlyozottan bemutatni, hogy se a tanárok, se a tanulók sem tökéletesek és mindkét félnek megvan a maga igazsága konfliktusaik során, mégha elsősorban Marin szempontjából is látjuk az eseményeket. A nagy szentenciákat azonban a diákok szájába adják, amikkel a jelenlegi, maradi oktatást kritizálják (miért kell ezt tanulni ha senki nem beszél így, nem tanultam semmit egy év alatt... stb.).

Élmény

A felvétel módjának köszönhetően valóban nagyon realisztikus lett a film és csöppet sem teátrális, nem idealizálja sem a tanárokat, sem a diákokat, sem az egész környezetet. Jól érzékeltette, hogy az oktatás nem tökéletes (bár szerintem rossz oldalról közelítette a kérdést), ugyanakkor számomra egy filmben fontos, hogy mind látványban, mind érzelmileg elvarázsoljon, és ez nem történt meg ezúttal sem.

Tartalom

Jean-Dominique Bauby ("Jean-Do") az Elle magazin főszerkesztője, sikeres, élvhajhász férfi, ám 1995-ben, 43 évesen agyvérzést kap és bezártságszindrómája lesz, azaz öntudatánál marad, de a teste néhány szem- és arcizmot leszámítva béna. Először persze rosszul éli meg, de odaadó ápolóinak segítségével sikerül pislogással kommunikálni, és belevág egy korábbi szerződésének megvalósításába: könyvet ír.

Amellett, hogy a film megtörtént esetet dolgoz fel, ami már önmagában is baromi érdekes (Jean-Do elpislogott, önéletrajzi könyvét magyarul is kiadták), természetesen a test-lélek (szkafander-pillangó) viszonyát is megfigyelhetjük. Jean-Do szeretett enni, szeretkezni, sportolni - mindezek a testi örömök váratlanul tovatűnnek és csak az emlékei és a képzelete marad neki, amik segítségével a fejében azt tesz amit akar és nincs lekorlátozva semmiben. És végül test "nélkül" is boldog és sikeres tud lenni.

Megvalósítás

A film fő erénye, hogy többnyire Jean-Do szemével látunk; a film nagyrészében ez egyet jelent azzal, hogy az ő szemszögébe van helyezve a kamera, és hogyha a feje ferdén áll vagy nem arra néz, ahol valaki épp tartózkodik, akkor mi is csak annyit és úgy látunk, ahogy ő. A film elején és végén azonban még hatásosabban valósították meg a szubjektív érzékelést, ekkor ugyanis a halványabb öntudatú Jean-Do érzékelését láthatjuk csak, azaz a kép homályos, elmosódott, a kép és a hang csúszik vagy akár kiesik, az orvosi lámpa erős fénye minket is vakít.

De nemcsak az érzékelés módja szubjektív,mert Jean-Do gondolatait, képzeletét is láthatjuk. Jeleneteket a múltból, álmokat, képzelgéseket. Ebben kevésbé volt kreatív megvalósítás, szívesen vettem volna absztraktabb képeket is. A történet folyamatosan párhuzamba állítja e test-lélek viszonyt mindennapi életünk börtöneivel. Egyszerűbb példa a Monte Cristo, Jean-Do apja, aki öregkora miatt nem képes nagyon mozogni vagy egy barát, aki túszként évekig be volt zárva. Ezeknél magasabb szintű párhuzam az emberi kapcsolatok börtöne vagy a vallás.

Élmény

A film eleje az ébredező tudatú Jean-Doval képileg nagyon erősen indított, hasonlóan zárt, és a kettő között kicsit hagyományosabban működött. Szerintem sokkal hatásosabb lehettet volna, ha inkább rövidebb, félórás a film, de végig ragaszkodik ehhez a féléber tudatállapothoz. Tartalmában sok újat igazából nem tudott mondani, de biztosan sok ember áll hozzá egészen másképp, ha tudja hogy ez a valóság volt. Az már az én kiégett, sötét lelkem hibája, hogy nem teszek különbséget fikció és valóság között :)

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Max von Sydow (A nap vége, Az ördögűző), Francoise Lebrun (A mama és a kurva).
- Ahogy a film végén is elhangzott, Jean-Do 1997-ben halt meg közel két év után (ami bezártságszindróma esetén kivételesen hosszú idő), és még valóban láthatta könyve sikerét.
- Eredetlieg amerikai film lett volna Johnny Depp főszereplésével, de egyéb elfoglaltságok miatt végül franciákkal rendezte meg az amerikai rendező.

Tartalom

Valamikor a jövőben a közbiztonság leromlott, éjszaka erőszakos bandák tartják rettegésben az embereket. Egy ilyen tinikből álló banda vezetője Alex, aki összeveri a hajléktalanokat, ha azok öregek és régi dalokat énekelnek, és csak úgy mókából betörnek egy íróhoz (Patrick Magee), megerőszakolják feleségét (Adrienne Corri) és őt is kishíján agyonverik. Bandája azonban nemcsak szórakozni akar, hanem pénzt is a betörésekből. Alex veszélyben érzi pozícióját a bandán belül, ezért megveri őket. Cserébe a banda végül feladja Alexet a rendőrségnek, és hosszú börtönbüntetésre ítélik. A fiú hamar alkalmazkodik a benti, szigorú fegyelemhez, és ennek köszönhetően kiszabadulhat két év után, amennyiben hajlandó magát alávetni egy kísérleti kezelésnek: az eljárás során erőszakos és szexjeleneteket vetítetnek az alanynak, miközben rosszullétet idéznek elő nála, így ha legközelebb hasonló gondolatai támadnak, rosszullét fogja el. Alex bár kiszabadul, nem teheti azt, amit igazán szeretne, sőt megvédeni se lesz magát képes, amikor összetalálkozik a megvert hajléktalannal, egykori bandájával és az íróval.

A film fő témája a belülről jövő és a kikényszerített erkölcs: valódi jóság-e, ha csak azért nem cselekszünk rosszat, mert nem tehetejük? A kérdést persze szatirkusan és pesszimistán kezeli Kubrick, a rendező, hiszen a társadalom gyakorlatilag ugyanazt teszi, mint Alex, csak intézményesített keretek között. Legalábbis ezt akarja sugallni a film, de szerintem sántít az elv, hiszen Alex öncélúan erőszakoskodott, míg a többiek okkal, "jogosan" tették ezt. (Az más kérdés, hogy a film végén mégiscsak az Alex-félék diadalmaskodnak.) Egy másik, inkább az alapul szolgáló regény által hangsúlyozott olvasata a történetnek egy fejlődéstörténet: Alex a zabolátlan tudatalatti ösztönlény, akit meg kell rendszabályozni, hogy tagja lehessen a társadalomnak, mégha ez nem is mindig egészséges. És mint említettem, ez a társadalom a felszín alatt ugyanolyan erőszakos, mint Alex, csak megvan rá a maguk szabályrendszere, hogy ezeket a vágyaikat kiélhessék.

Megvalósítás

A film fő látványossága a futurisztikus környezet lenne, de alig tér el a hetevenes évektől: néha láthatunk egy szokatlan öltözéket vagy bútort, de ezeken kívül nem mondhatnánk, hogy nem a jelenben vagyunk. Legnagyobb erénye a nyelvezete, a nadsat, amely az angol és az orosz keveréke, amitől valóban a jövőnek érezzük a környezetet. Legnagyobb hibája pedig, hogy bár elvileg disztopikus kornak állítja be, ebből semmit nem látunk, minden teljesen olyan mint a jelenben, és tuti hogy a hetvenes években is voltak utcai bandák. A karakterek karikatúráknak tűnnek harsány öltözetükkel és egysíkú személyiségükkel, számomra ez is inkább a szatíra-vonalat erősíti, és tompítja az átélés lehetőségét.

A zene - ahogy Kubrickól megszokhattuk - klasszikusokból áll, de a fő témát vonósok helyett szintetizátorra hangszerelték a futurisztikusabb hatás érdekében. Nagyon sok a kézikamerás felvétel, gyakran mutatják Alex arcát közelről, illetve amit nem vettem észre, de most már ezt is tudom, hogy sok volt a széles szögű lencsével készített kép. Ezek arra szolgálnak, hogy Alex szemszögéből lássuk az eseményeket, aki ráadásul végig narrálja is a filmet. Hiába azonosulunk azonban vele, nem ismerjük meg igazából, végig annyit tudunk róla, hogy élvezi az erőszakot. Gyakori eszköz még a lassítás és a gyorsítás; az előbbi nyomatékot ad, az utóbbi könnyedebbé, viccessé teszi a jeleneteket.

Élmény

Hatalmas kultfilmnek tartják, de bennem nem igazán hagyott nyomot. Az erőszak nem tűnt benne durvának mai szemmel, szatírának nem elég erős, képileg sem volt annyira látványos. Bizonyára ütősebb volt az öncélű erőszak és a rengeteg szex a hetvenes években, de ma már egy átlag krimisorozatban is megkapjuk ezt.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Patrick Magee (A szolga, Barry Lyndon), Adrienne Corri (Doktor Zsivágó), Anthony Sharp és Steven Berkoff (Barry Lyndon), Philip Stone (Barry Lyndon, Ragyogás), Margaret Tyzack (2001: Űrodüszeia), David Prowse (Csillagok háborúja), Peter Burton (Arábiai Lawrence), Pat Roach (Barry Lyndon, Az elveszett frigyláda fosztogatói)
- Miután több, a filmben lejátszódott támadás ihlette bűneset történt, Kubrick végül megtiltotta forgalmazását Nagy Britanniában.