Tartalom

Az 1950-es évek elején járunk egy lepukkant kisvárosban. Sonny és Duane végzős gimisek, jóbarátok. Természetesen csak a csajozáson jár az eszük. Sonnyval nem hajlandó lefeküdni egyelőre a barátnője, ezért szakítanak. Miután az edzője negyvenes feleségét kell nőgyógyászhoz vinnie és a nő Sonny vállán sírja ki magát, összemelegednek és szeretők lesznek, amiről persze tud az egész város. Duane a város legnépszerűbb lányával, Jacyvel (Cybill Shepherd) jár, aki szintén nem hajlandó lefeküdni vele esküvő előttt még anyja (Ellen Burstyn) bátorítására sem. Jacy egy elit bulin megismerkedik egy előnyösebb férj-jelölttel, de az nem hajlandó szűz lányokkal foglalkozni, ezért Jacy mégiscsak lefekszik Duane-nel, majd szakít vele. Eközben a város lelkiismeretét jelentő Sam, "az oroszlán" (Ben Johnson), agyvérzésben elhuny. Sonny megörökli tőle biliárdszalonját, Duane ezután pedig inkább elköltözik a városból, Jacy viszont két szék közt a padlóra esik, ugyanis kiszemeltje váratlanul megnősül; a lány így jobb híján anyja tanácsára Sonny fejét csavarja el, aki szó nélkül dobja érzelmileg kiszolgáltatott szeretőjét. Titokban összeházasodnak és elszöknének, de hamar elkapják őket Jacy szülei, és hazaparancsolják a lányt, aki viszonylag egykedvűen fogadja a helyzetet.

Azt hiszem a fent vázolt cselekmény nem írja le túl jól, hogy miről is szól a film. A hangsúly sokkal inkább a közeg kilátástalanságán van, beleértve a lepukkant városkát és persze magát a benne élőket is. A felnőttek egy-két kivételtől eltekintve megkeseredettek, boldogtalanok. Kezdeti idealizmusuk után pedig a következő nemzedék is kezd erre a pályára lépni: a legerkölcsösebbjüknek tartott fiú börtönbe kerül, mert kislányt molesztál, Duane katonának áll és háborúba megy, Jacy érdekből házasodik, az egyetlen tiszta, szellemileg visszamaradott fiút pedig elüti egy autó és meghal. Sonny menekülne, de inkább úgy dönt, átveszi Sam helyét, csakhogy szeretője faképnél hagyásával már ő sem makulátlan. A mozi bezár. A fiataloknak nincs jövőjük, az idősebbek már csak a szép múltra emlékezhetnek.

Megvalósítás

A film legfontosabb tulajdonsága, hogy fekete-fehér. Ezzel részben utalt az 1950-es évekre, részben a hangulat miatt volt rá szükség, hiszen így sokkal ridegebbnek tűnik a világa. Ez meglehetősen fura húzás volt 1971-ben, amikorra már szinte csak színes filmek jelentek meg (mégha annyira nem is fura, mint a Modern idők). A másik hangulatfokozó elem a korabeli slágerek szerepeltetése volt, ami állítólag ugyancsak ritka volt még ekkoriban. Végül pedig még a díszletek adtak hozzá sokat az egészhez: a helyiségek kopottak, piszkosak, lepusztultak, a város kihalt, poros.

Egyéb édekességet nem fedeztem fel a filmben, pedig igyekeztem párhuzamot találni a két generáció között, ami néhol megállt, de sok helyen nem (pl. Jacy és az anyja vagy Sonny és Sam sokáig ilyennek tűnnek, de aztán kiderül, hogy mégsem azok). Többször szerepel film a filmben akár a tévén, akár a mozin keresztül, de sajnos nem ismertem őket. Állítólag ezek, ahogy a film fényképezése is, tisztelgések a rendező, Bogdanovich kedvencei, Ford és Welles előtt.

Élmény

A film egy nyomasztó kamaszkort akart bemutatni, és ennek a hangulatát tökéletesen sikerült átadnia nekem. Erősen szexközpontú mint az Amerikai pite, csak persze nem vígjáték. Jól átérezhető a fiatalabb karakterek bizonytalan vergődése az első szexuális élmények és kapcsolatok útján, és a múltnak élő idősebbek helyzete is átérezhető nekem, aki a kettő határán van, noha ők kevesebb időt kaptak. Egy középkorút valószínűleg jobban megrázna a film.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Cybill Shepherd (Taxisofőr), Ellen Burstyn (Az ördögűző), Eileen Brennan (A nagy balhé), Frank Marshall (Az elveszett frigyláda fosztogatói), Sam Bottoms (Apokalipszis most), Ben Johnson (Vad banda), John Hillerman (Kínai negyed)
- Timothy (Sonny) és Sam Bottoms (Billy) testvérek
- Bogdanovich, a rendező a forgatás során jött össze Cybill Shepherddel, és később összeházasodtak.
- A filmnek készült folytatása is 1990-ben Texasville címen Bogdanovich rendezésében az eredeti szereplőkkel.

Tartalom

Philippe Petit gyerekkorában is szeretett már magasra mászni. Kamaszként a fogorvosnál ülve látta meg az épülő Világkereskedelmi Központ tornyait, és azonnal vágyat érzett, hogy az ikertornyok közé feszített drótkötélen átsétáljon. Éveken át gyakorolt más neves épületek tornyai közé kifeszített kötélen, az igazi akadály azonban az volt, hogy e tevékenység illegális, így az utolsó hónapok előkészületei arról szóltak, hogy vihetik végbe mindezt titokban, a hatóságok kijátszásával.

Nem vagyok benne biztos hogy ez mennyire újszerű, mindenesetre a dokumentumfilmet 2008-ban azért díjazták egyöntetűen, mert igyekezett minél inkább játékfilmszerűen elmesélni a történetet. Mindemellett egyik célja az volt, hogy a Világkereskedelmi Központ tornyaihoz fűződő képzettársításainkat pozitívabb irányba vigye a 2001-es események után, illetve ahogy maga Petit mondja, nem az a fontos, hogy miért tette, hanem hogy mit tett.

Megvalósítás

Dokumentumfilm, mert a történetet rendre megszakítják az egykori résztvevők jelenkori interjúrészletei, ugyanakkor játékfilmszerűség is, mintegy krimiként megpróbálva feltüntetni az események, a pontos tervezést, a rendőrök előli bújkálást. Dramatizált dokumentumfilm, amely gyakran intimebb is a megszokott, távolságtartóbb riportoknál. Persze itt sem maradhat el a kötelezőnek tűnő "elsírom magam" elem, de itt indokolatlannak tűnik, ellentétben mondjuk a Soával.

Elsősorban Petit eddig nem látott anyagaira támaszkodik a film, de számos rendezői kiegészítés is van benne. Gyakran láthatunk bevágásokat régi filmekből, ha azok épp témába vágnak, és láthatóan több jelenetet is leforgattak színészekkel. Nem mindig egyértelmű, mikor látunk archív anyagot és mikor előadást.

Élmény

Okosan nem szóltak egy szót sem az ikertornyok jövőjéről, igyekezvén a hangsúlyt a tett előkészítésére és magára a kötéltáncra helyezni. Ugyanakkor nálam a célját nem érte el, miszerint a mutatvány egy a pillanatnak szóló művészeti alkotás lett volna, Petit pedig egy nyughatatlan művészlélek - ehhez kevesebb akcióból kellett volna állni a filmnek. Megvalósításában pedig újszerű vagy sem, nem jelentett számomra semmi pluszt az, hogy a Rififi a férfiak köztöt vagy A nagy balhét próbálták megeleveníteni.

Érdekességek

- A kötéltánc 400 méter magasan, mintegy 60 méteren tartott; Petit egy órán belül többször megismételte a mutatványt egymás után, majd a drót közepén maradt, hogy ne kaphassák el a rendőrök. A hatóságok végül engedékenyek voltak, és egy ingyen fellépésért cserébe elengedtek minden büntetést.
- Petit további mutatványainak listája itt található meg; később egy cirkuszhoz is elszegődött, ahol életében először leesett.
- A Világkereskedelmi Központot 1968-ban kezdték építeni és 1973-ban nyitották meg az akkori legmagasabb épületként a világon, noha még Petit 1974-es mutatványakor sem volt teljesen befejezett.
- A mutatvány népszerűségét jól mutatja, hogy e 2008-as dokumentumfilmet megelőzte egy 2003-as mesekönyv, és pár hete mutatták be filmváltozatát is Zemeckis rendezésében.

Tartalom

Barrett komornyik. A felső osztályhoz tartozó Tonyhoz kerül, aki épp most költözik be egy üresen álló házba. A berendezéssel kapcsolatos munkát és a házimunkát is Barrettre hagyja. Tony menyasszonyának, Sarah-nak kényelmetlen az intim magányukat rendre megzavaró szolga, aki érezhetően szintén nincs oda a nőért. Barrett ráveszi urát, hogy hadd költözhessen hozzájuk húga, Vera szobalánynak, aki valójában nem is a húga, hanem a menyaszonya. Vera már egyáltalán nem egy jólnevelt szolgáló, és amint Tony kiteszi a lábát, mindketten levedlik modoruk és vulgárissá válnak. A proli Vera rámászik Tonyra is és viszonyba kezdenek. Egy este azonban Tony és Sarah rajtakapják az egymással enyelgő szolgálókat; fény derül a titokra, és menniük kell. Barrett visszakönyörgi magát Verára kenve az egész ügyet, de innentől kezdve egyre többet enged meg magának...

Szinte minden leírás a Barrett-Tony páros homoszexualitását emeli ki, miközben nekem ebből az égvilágon semmi nem esett le. Ez már generációs probléma lehet, hiszen az 1960-a évek Angliájában még bűncselekménynek számított, így igen óvatosan kellett megjeleníteni a képernyőn. Ami mai szemmel is látható volt, az a két szereplő megfeleltetése társadalmi csoportukkal: az alacsonyabb sorú Barrett lassan arisztokratikus ura fölé emelkedik, nem rejtegeti valós személyiségét finom modor mögé, és a film végére már nem ő szolgál, hanem megtört ura őt. A nők is hasonló átalakuláson mennek át, Sarah "betörik" a film végén, de annyi ereje még marad, hogy távozás előtt pofonvágja Barrettet.

Megvalósítás

A film stílusáról Welles jutott eszembe: árnyékok, tükrök, üveggömbön keresztül szemlélt, feje tetjére állt világ. A legjobb jelenet is ilyen, amikor Susan és Tony rajtakapják szolgálóikat, de csak Barrett árnyékát láthatjuk. Legjellemzőbb elem mégis A siker édes illatában már látott módszer, amikor a karakterek dominanciáját a kameraszögekkel is jelzik, azaz kit alulnézetből, kit felülnézetből láthatunk.

A film gazdag szimbólumokban a tükröktől kezdve a virágokon át a házig, amely talán épp magát Angliát jelképezi. A film jól láthatóan halad abba az irányba, ahogy a szolgáló és a kiszolgált helyet cserél, már egészen az elejétől kezdve, amikor Barrett a ház berendezésébe nem enged beleszólást. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire volt már előre eltervezve, hogy Barrett szétrobbantja Sarah-t és Tonyt, és Vera elcsábítja a férfit.

Élmény

A filmmel a legnagyobb problémám, hogy az emberi karakterek váratlanul - Barrett visszakönyörgése után - azt kezdik játszani teljesen, amit szimbolizálnak, megszűnnek embernek lenni, és így az egész film átcsúszik szürreálisba. Ez valamikor működik, itt nem éreztem ilyennek. Maradhatott volna végig emberi, háttérbe szorítva a jelentést vagy kezdhette volna eleve teljesen üres karakterekkel, hogy ne rájuk figyeljünk. És persze lehetett volna fokozatos az átmenet, de így az utolsó jelenet teljesen elvontnak hat.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Richard Vernon (Egy nehéz nap éjszakája), Patrick Magee (Barry Lyndon)
- A filmben feltűnnek stábtagok is: Alun Owen és Harold Pinter írók, illetve John Dankworth és Davey Graham zenészek.
- A film forgatókönyvét Harold Pinter (nem, nem magyar származású) írta, bár az nem az ő írásából készült.
- Losey, a rendező amerikai volt ugyan, de az 1950-es évek kommunistaüldözésének áldozatává vált Dassinhoz hasonlóan, így európai rendező lett.
- Még életben vannak: Wendy Craig (81), James Fox (76), Ann Firbank (82), Jill Melford (80)
- Az eredeti mű ötletét az író, Maugham (nem az a Maugham, hanem az unokatestvére) személyes élménye adta: a ház amelybe beköltözött, együtt járt egy inassal, aki egy nap felajánlotta neki fiatallkorú unokaöccsét, vélhetően hogy később ezzel zsarolhassa.

Tartalom

A látszólag idilli középosztálybeli életet élő Lester (Kevin Spacey) korántsem éli meg életét idillien, amikor beüt a kapuzárási pánikja. Ellenállhatatlan vágyat kezd érezni, hogy megdugja gimis lánya barátnőjét, és otthagyja munkáját a kevésbé felelősségteljes gyorséttermi kiszolgáló pozícióért. Persze nem alaptalanul ilyen: önértékelési zavarokkal küzdő lányától, Jane-től eltávolodott, ahogy a feleségétől, Carolyntől is, akinek mindennél fontosabb a látszat fenntartása. Férje féktelen lázadására azonban ő is hasonló kitöréssel szabadul fel, és agresszív viszonyba kezd üzleti ellenfelével. Eközben Jane lassan beleszeret Rickybe, a szomszéd srácba, aki igyekszik kamerájával mindig mindent megörökíteni. Az ő militáns, konzervatív apja, Fitts elviselhetetlen szigorban tartja családját, anyja (Allison Janney) védekezésképpen már szinte katatón állapotban él. A bonyodalmak egyszerre történnek meg: Carolyn lebukik, ezért szeretője szakít vele, amitől a nő teljesen összeomlik; egy félreértés miatt Fitts azt hiszi, fia meleg, ezért csúnyán összevesznek, és a fiú Jane-nel megszökik.

A film alapja, hogy mindenki tetteti, elfojtja magát, illetve hogy emiatt elfelejtenek igazán élni és értékelni az életüket. Erre részben Lester kapuzárási pánikja és annak következményei miatt jönnek rá, részben a zakkantnak tartott Ricky szinte megvilágosodott szemléletének köszönhetően, aki megtanulta meglátni mindenben a szépet. Most azonban nem mennék bele jobban a részletekbe, mert bár nagyon szövevényes a történet és a karakterek, és egyesével is regényt lehetne írni róluk, számomra mégis hiányzott a mélység. Ez elsőre furának tűnhet, hiszen egyszerre társadalomkritikus és próbálja megragadni az élet lényegét, és én sem tudom igazán megmagyarázni, miért érzek így. Talán a film hangulata tehet róla, de erről majd később.

Megvalósítás

Hasonlóan érzek a film megvalósításával kapcsolatban is; vannak erényei, de nem tud számomra átütő lenni, pedig látszólag hozza azt, amit elvárok egy filmtől: néhol szépek a színek, néhol kreatívan használják az árnyékokat, van benne némi absztrakció is, amikor Jane osztálytársnője megjelenik Lester vágyálmaiban és van sok-sok szimbólum, mint pl. a rózsa (aminek neve egyébként amerikai szépség). A legjobb ötlet Ricky kézikamerája, amely segít a lényeges dolgokra koncentrálni és a filmbe amúgy oda nem illő képeket csempészni. Az értelmezéshez hasonlóan a Wikipedia erről is szokatlanul hosszan számol be.

A film sok allegóriával dolgozik, már az eleje az Alkony sugárútra utal (ahol részben egyébként forgatták is a filmet), hiszen a már halott Lester narrál. A karakterek különböző korszakok, életkorok, sztereotípiák megtestesítői, és részben emiatt gyakran túlzottan parodiának tűnnek, miközben simán azt is kinézem, hogy a valós életben is találkozhatnánk velük. A bonyodalmak ráadásul kifejezetten a kabarészerű, szinte már lehetetlen félreértésekre alapulnak. De érezhető önéletrajzi vonal is Ricky révén.

Élmény

Szóval, mi ez a film? Egész biztosan nem egy antifeminista megszólalás, legalábbis nem ezen van a hangsúly. Mindenesetre ez előbbi belinkelt írás is jól jellemzi, hogy mennyire sokrétű történetről beszélünk. Ami miatt nehéz hova tenni a filmet, az a hangulata. Ugyanis csöppet sem szomorú, tulajdonképpen happy enddel vagy legalábbis felszabadulással végződik majdnem mindenki számára. Kicsit más szerkesztéssel vígjátékot, de tragédiát is lehetett volna csinálni belőle. Hiába mélységesen sötét a történet, a tálalás maga kedélyes és pozitív hangvételű - de számomra hiányzik belőle a szerethetőség. Ahogy sokan megfogalmazták, klisék halmazát láthatjuk, de a megfoghatatlan hangulata miatt mégsem tűnnek lerágott csontnak.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Kevin Spacey (Hetedik, Közönséges bűnözők, Szigorúan bizalmas), Allison Janney (Némó nyomában)
- A Jane-t alakító Thora Birch a film forgatásakor még kiskorú, 16 éves volt, ami ugye a vetkőzős jelenete miatt aggályos, de meglepő módon az amúgy prűd amerikai törvények nem titlják a 18 év alatti meztelenkedést.

Tartalom

Valamikor az 1750-es évek Írországában egy párbaj során Barry Redmond apja életét veszti. A fiatal felnőtté érő és halálos szerelembe eső Barry összekap egy helyi lányon egy angol tiszttel (Leonard Rossiter), és párbajban legyőzi őt, ezért menekülni kényszerül. Csakhogy útközben kirabolják, így jobb híján csatlakozik a sereghez, ami mindig is vonzotta. Hamar ráébred azonban, hogy a katona élete korántsem gondtalan, különösen ha ez az időszak épp a hétéves háborúra esik. Megszökik az angol seregtől, hogy nem sokkal később a poroszok fogságába kerüljön, és kénytelen legyen az ő seregükben szolgálni. A háború után kémnek alkalmazzák, hogy inasnak szegődve jelentsen egy kémnek sejtett, előkelő ír szerencsejátékosról, de Barry hamar felfedi magát és inkább honfitársának jelent. Egy kisebb botrány után külföldi udvarokban kopasztják meg az urakat kártyatrükkökkel; Barry ekkor már megállapodna egy vagyonos nő mellett. Vágyának tárgyát Lyndon grófnéban találja meg, akinek szeretője lesz, majd férje halála után új férje. Barrynek ettől még nem lesz saját pénze, a grófnőre van utalva, az ő pénzének örököse pedig az előző házasságából származó fia, aki tisztán látja, hogy Barry hozományvadász. Barrynek ráadásul fia is születik, ezért hogy bebiztosítsa pénzét, adósságokba veri magát, hogy nemesi címet szerezzen. A helyzet Barry és mostohafia között elmérgesedik, a fiú párbajra hívja őt...

A film Thackeray 1844-es pikareszk regényén alapul, ami a Hiúság vásárához hasonlóan gúnyosan romantikus, realista történet. Itt is egy alacsonyabb sorból származó karakter tör egészen magasra, hogy végül visszazuhanjon a mélybe. Ezek alapján lehetne erkölcsi tanmese is, de igazából Barry nem volt kiemelkedően gonosz, még csak nagyon gonosznak sem lehet nevezni. A szerencséje hol segítette, hol akadályozta; nem volt áldozata a társadalomnak, egyszerűen így alakult.

Megvalósítás

Külcsínének legszembetűnőbb jellemzője a fényképezés: speciális, az űrkutatáshoz kifejlesztett kamerákat alakítottak át, így egészen kevés megvilágítással is készíthettek a mai napig példa nélküli felvételeket, amelyek természetesnek hatnak. Ezzel a megvilágítással a kompozícióknak hála pedig teljesen festményszerű sok kép, mint A párduc vagy a Tízparancsolat esetében. Kubrick, a rendező ehhez a kor festőit, Gainsborough-t, Hogarthot, Watteau-t vette alapul. Ehhez társul még a pontosan másolt korhű díszlet és kosztüm, ami számomra már az Amadeus-nál is bizonyította, hogy látványosabb tud lenni bármi másnál. Kubrick filmjei közül talán itt illeszkedik a legjobban a zene a filmhez; tőle megszokott módon klasszikus darabokból válogatott (Bach, Handel, Vivaldi), igaz nem mindig korhűen (Mozart, Paisiello, Schubert), de szerintem ahogy nekem sem, úgy a többségnek sem tűnik fel.

A film követi a regény formátumát is abban a tekintetben, hogy a két része előtt egy-egy rövid szöveges összefoglalót kapunk: az első rész eleje előrejelzi, hogy Barry felemelkedik, a második pedig, hogy elbukik. A történetet utószó zárja:

It was in the reign of George III that the aforesaid personages lived and quarrelled; good or bad, handsome or ugly, rich or poor, they are all equal now.

Hasonló célt szolgál a narráció is, az információátadás mellett gyakran előrejelez eseményeket, így nem ér minket váratlanul egy-egy fordulat, ugyanakkor segít nekünk más szemszögből nézni a filmet; hol ironikusan, hol szomorúan. A szerepőválogatás is dícséretet érdemel, az arcok nagyon karakteresek (ellentétben mondjuk a Vadító szép napokkal vagy A téglával), könnyen megjegyezhetőek. Korhű a szöveg is, persze az alapanyag ehhez adott volt.

Élmény

Szóval jóformán tökéletes a film képileg és hangilag, noha szépsége ellenére nincs benne számomra az a plusz, ami miatt különleges lenne. A történet Thackeray stílusa miatt ironizálóan távolságtartó, és bár Kubrick elég érzelmet visz bele, hogy érzelmeinkre is hasson a film, az eredeti alapanyag miatt a vége nem lesz katartikus. Mindenképpen jó film, de sajnos nem tudott elvarázsolni.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Leonard Rossiter (2001: Űrodüsszeia), Andre Morell (Ben-Hur), Philip Stone (Ragyogás)
- A filmben feltűnik számos stábtag is kisebb szerepben, illetve Vivian, Kubrick lánya, akit már szintén láthattunk a 2001: Űrodüszeiában és a Ragyogásban is.
- Thackeray Barry Lyndonjának ihletője Andrew Robinson Stoney volt.