Artúr filmélményei

Moulin Rouge! (2001)

2022. április 25. 23:56 - Liberális Artúr

Rendezte: Baz Luhrmann
Műfaj: dráma, romantikus, zenés
Főbb szereplők: Nicole Kidman, Ewan McGregor, John Leguizamo, Jim Broadbent, Richard Roxburgh
Megjelenés: 2001, Ausztrália
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6
Ajánlott írás: https://en.wikipedia.org/wiki/Moulin_Rouge!
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/moulin-rouge-moulin-rouge/movie-41187

Cselekmény: 1899, a bohém Párizs. A zöldfülű, szerelmet mindennek felett gondoló angol költő, Christian (Ewan McGregor) most érkezett Párizsba ihletért, amit menten meg is kap, amikor a plafon beszakad és átesik rajta a Toulouse-Lautrec vezette szerzőtársulat, akik a Moulin Rouge nevű lebujnak terveznek épp előadást. Bár őket meggyőzi Christian tehetsége, de még el kellene fogadtatni a főszereplő Satine-nal (Nicole Kidman) és az igazgató Zidlerrel (Jim Broadbent) is. Christian persze azonnal beleszeret Satine-ba, aki viszont realistább és anyagias, de ő sem tud ellenállni a lánglelkű költőnek, ami azért probléma, mert az előadást finanszírozó Monroth (Richard Roxburgh) is magának akarja a nőt a pénzért cserébe...

Téma: Egyes kritikusok egészen posztmodern témákat látnak bele, szerintem ezeket elvethetjük, csak játékos formai elemeknek tartom őket (pl. azt, hogy modern dalokat hallhatunk). A történet egyszerűen csak arra próbál rávilágítani, hogy ahogy ki is mondja, a szerelem mindenek felett való, fontosabb az anyagiaknál... stb.

Tartalom: A történet magja a rendező elmondása szerint az Orfeusz-sztori (1950) azzal, ahogy a művész alászáll kedveséért az alvilágba, de közvetlenebb hatása van A kaméliás hölgynek (1936), illetve a Bohémélet c. operának. Adott tehát az idealista, ám tapasztalatlan költőnk, aki tehetősebb családjából a mulatozó köznép közé ereszkedik. Szerelmes a szerelembe, ennek tárgyát rövidesen meg is találja Satine-ben, aki vele szemben viszont cinikusan tudja, hogy abból nem lehet jóllakni (és egyébként igaza van, mármint Monroth-nak, hogy az igazi kapcsolat nem a fellángolás, hanem a kitartó gondoskodás, de ilyen mélységekig nem akart menni a történet). Elég nagy elefánt a porcelánboltban Satine kiszolgáltatottsága, ami mellett ma már nem menne el talán egy film, hogy férfiaknak kell megfelelnie és tőlük függ a léte, de itt a középpontban még az éretlen Christian szerepel, akinek meg kell tapasztalnia a szerelem árnyoldalait (féltékenység, elvesztés), hogy reálisabban kezelje és ezzel felnőjön. Túl sokat azért ne lássatok bele a sztoriba, meglehetősen gyakori klisékkel van tele, de elég pörgős, hogy ne zavarjon (a Curtiz-elv, ugye), illetve ezek ne véletlenül klisék, hiszen jól működnek. A megható szerelemi szál mellett pedig van némi izgalom és humor is; a filmet bevallottan ihlették a bollywoodi "mindent bele" monstrumok.

Forma: A film igazi ereje a megvalósításában van. Ahogy említettem, Bayt idézően pörgős, az én öreg és lassú szemeimnek túlságosan, szédítően is az, nagyon sok a vágás. A kamera hol begyorsít, hol belassít a kívánt hatás elérésének érdekében. Az egész számítógéppel felturbózott stúdiódíszletek között forgott, így a kamera is képes időnként innovatívan, látszólag nagy távolságokat megtéve mozogni és belső vágásokkal operálni. A díszletek és a jelmezek erősen, Tim Burtont idézően stilizáltak, ami nagyon szépen illik ehhez a stílushoz, és ehhez még hozzájönnek az élénk, markáns színek. Na de ez egy zenés film, milyen a zenéje? Ugyanolyan eklektikus, mint a kinézete. Modern popslágerekből áll, ez az ún. jukebox musical műfaj, ahol saját szerzemények helyett már befutott dalokat adnak elő. Jellemzően azonban nem teljes dalokat énekelnek el, hanem dalrészleteket ollóznak össze, ami nem zavaró, mert ezek mind elég ismert slágerek. Koreográfia viszont sajnos alig volt, ezeket is sok vágással pótolták. A nagyon üdítő kivétel a tangó-jelenet, hiszen a tangó eleve egy szerelmet megjelenítő tánc. A színjátéknak nagyon nem jut tér vagy inkább megkockáztatom, hogy többször nem túl jók a játékok, viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy playback nélkül adták elő színészeink élőben a dalokat. Ez Satine esetében nem volt túl szerencsés, mert nincs túl jó hangja, Christian viszont meglepetés volt, hogy énekelni is tud.

Élmény: Állítólag megosztó a film stílusa, de engem könnyű levenni a lábamról már egy svenkkel is, itt pedig vizuális orgia volt, ahogy mondani szokás. Ami elrontotta az élményt, hogy túl sok volt kezdetben a vágás, illetve egy idő után megszokja az ember a stílust és akkor unni kezdi. Tartalmilag mondjuk, hogy működött a zsigeri érzelmekre ható sztori, de intellektuálisan nem váltja meg a világot. A vizualitása mellett viszont a zenéje is levett a lábamról helyenként, akkor kezdtem el először vigyorogni, amikor felcsendült A muzsika hangja (1965) főcímdala és rájöttem, milyen lesz a zene a továbbiakban. Másodszor pedig az volt a kedvenc élményem ezzel kapcsolatban, amikor felcsendült egy Elton John-szám. Nem ismertem, az előadó pedig McGregor, ennek ellenére felismertünk feleségemmel mindketten, hogy ez egy Elton John-szám. Pedig eddig őt jellegtelennek gondoltam, és lám, mégis azonnal ráismertünk még így is. Elnézést érte utólag is. Szóval összességében egy kicsit Baysen sok, gyermeteg és túlstilizált, ezért élvezhető, de érdemes kikapcsolni közben hogy kikapcsolódhassunk.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Nicole Kidman (Dogville)
    • Ewan McGregor (Trainspotting, Csillagok háborúja)
    • Jim Broadbent (Brazil, Vaskabátok, Harry Potter)
    • Richard Roxburgh (Mission Impossible 2)
    • Kerry Walker (A zongoralecke)
    • Garry McDonald (Piknik a Függő-sziklánál)
    • David Wenham (A gyűrűk ura)
    • Kylie Minogue (Holy Motors)
  • A Moulin Rouge-ról gondolom közismert, hogy létező párizsi hely, amit 1889-ben alapított Charles Zidler (1831-1897), elsősorban a kánkán táncról vált híressé. Az eredeti épület 1915-ben leégett, de a hely maga a mai napig üzemel.
  • Satine alapja Jane Avril (1868-1943) volt, aki Toulouse-Lautrec festményeiként maradt fenn számunkra.
  • Toulouse-Lautrec-et (1864-1901) gondolom szintén nem kell bemutatni, aki arisztokrata volt, de egyáltalán nem törpe, "csupán" a lábai nem nőttek meg valamiért rendesen. Erős alkoholizmusa miatt fiatalon hunyt el.
Szólj hozzá!
Címkék: 2001 dráma romantikus zenés 21. század Ausztrália Nicole Kidman 2000-es évek Ewan McGregor Óceánia John Leguizamo Jim Broadbent Baz Luhrmann Richard Roxburgh 2 órás IMDB 8 Ausztrália és Új-Zéland

Rong ram narok (1957)

2022. április 24. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Rattana Pestonji
Műfaj: tragikomédia
Főbb szereplők: Chana Sriubon, Sutasit Satayawon, Sarinthip Siriwan
Megjelenés: 1957, Thaiföld
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 6,9
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy kb. "pokoli szálló". Mivel a vidéki szálló neve Éden. Tulajdonosa, Noi szkanderbajnok, nem kevés pénzt szerez abból, hogy legyőzi az ellene fogadókat. Egyetlen szobája, és így egyetlen vendége van Chana személyében, aki olvasni szeretne napközben, ám zenekarok rendszeresen próbateremnek használják a helyet, ezért nevezi el gúnyosan pokoli szállónak. Pedig a java még csak most jön, este ugyanis beállít Raim, a fiatal és csinos nő, aki a legkevésbé sem együttműködő, ám szobát követel. Alaposan össze is vesznek Chanával. Már lassan éjfél van, a vendégek aludnának, de még mindig nagy a zsivaj...

Téma: És a lényeg csak ezután kezdődik, amikor rablók szállják meg a szállót. Nem találtam leírást a filmről, a thai filmművészetet pedig nem igazán ismerem, legfeljebb Weerasethakul révén, de ő feltételezem eléggé kirívó eset. Szóval innen szép "nyerni", hiszen teljesen a sötétben tapogatózom. Tekintettel az ekkor még kb. alig létező thai filmkultúrára arra tippelek, hogy nincs olyan kontextusbéli aspektusa a történetnek, ami felett elsiklanék, így alapvetően egy műfajilag nagyon kevert szórakoztató filmmel állunk szemben.

Tartalom: Két nagyobb részre osztanám a történetet, az első a könnyedebb, ahol a humor van túlsúlyban, majd váratlanul a második rész egy krimibe torkollik. Bár az első fél humoros, korántsem az a harsány vígjátéki műfaj, amiből azonnal levágnánk a szitut, sokkal inkább emlékeztetett egy Bunuel-filmre. Lassú tempójú, nincsenek nagy poénok vagy legalábbis nincsenek kihangsúlyozva, de Noi karaktere alapvetően komikusnak hat. Riam egyértelműen bolondozik, de annyira képtelen és komoly a hangulat, hogy nem tudni, komolyan kell-e vennünk. Chanán csapódik le igazán a helyzetkomikum, aki csak nyugalmat szeretne, de folyamatos a jövés-menés, egyes pontokon a sok zenész miatt már-már musicalbe megyünk át. A humor esetenként szürreális. És aztán jön a második rész egy 180 fokos fordulattal, halálosan komoly krimibe csöppenünk, ugyanakkor nem változik semmi, a hangulat, a tempó ugyanaz marad, Noi komikus karaktere pedig ebben a környezetben bizarrá válik. Az akciójelenetek nem túl realisztikusak, az egy-két fordulat kiszámítható, a korábbi humoros jelleg miatt a drámaiság nem vehető komolyan igazán. A romantikus szál kissé könnyen jön, Chana és Riam, illetve akár a rablók karaktereiben lehetne több, de nem ez áll a középpontban.

Forma: Egyetlen térben, a szálló "halljában" játszódik az egész történet, de nincs kamaradráma hatása, így ennek költségvetésbeli okai lehettek elsősorban. Kezdetben a kamera képes együtt mozogni a nézői tekintettel, később ez sajnos teljesen eltűnik, ahogy az olyan ötletesebb megoldás is csak egyszer fordul elő, hogy a falon lógó Noi-portré arca eltorzul, amikor behúznak neki egyet (amit egyébként egy fájdalmasan nyilvánvaló vágással oldottak meg, ennél azért már Melies is észrevehetetlenebbül csinálta). Kezdetben elég hangsúlyos szerepet kapott a zene, főleg egy opera-részlet, ezért arra gyanakodtam, hogy van valami összefüggés, de nem lett belőle semmi. A zene egyébként sokszínű volt a rezesbandától a már említett operán át a helyi hagyományos és popzenéig. Az akciójelenetek viszonylag borzalmasak voltak; maguk a levegőbe küldött ütések még nem is vészesek, de az igen, hogy egy-egy verekedés után úgy ülnek asztalhoz, mintha mi sem történt volna. A színészek szerintem nem vallottak kudarcot, a karaktereik voltak rosszak, illetve maga a helyzet volt rosszul megírva.

Élmény: Elég zavarbaejtő élmény, az a típus, amiről sokáig nem lehet eldönteni, mit is akar tulajdonképpen a film. Az elején még bármilyen típusú vígjáték lehetett volna belőle, ehhez képest krimi lett, de az azt megelőzőek miatt nem volt méregfoga és nem lehetett igazán komolyan venni. Azt hiszem indiai mintára egy mindentbele típusú film akart lenni, de semmilyen lett. ha esetleg van thai olvasóm és teljesen félreérettem volna, jelezze kérem :)

Érdekességek

  • Thaiföldre is a Lumiere-ek révén jutott el a film már a 19. században, és mivel Thaiföld végig megőrizte függetlenségét, készültek is thai filmek a kezdetektől, ám nagy részük elveszett. Filmünk rendezője, Rattana Pestonji (1908-1970) számít a thai mozi egyik úttörő atyjának, aki igyekezett magasabb esztétikai szintre emelni a filmművészetet. Szép halála volt, épp egy filmes rendezvényen mondott beszédet, hogy pénzt szerezzen az iparágnak, amikor összeesett és meghalt.
Szólj hozzá!
Címkék: 1957 20. század tragikomédia Ázsia Thaiföld 1950-es évek Délkelet-Ázsia 2 órás IMDB 7 Rattana Pestonji Chana Sriubon Sutasit Satayawon Sarinthip Siriwan

Maciste all'inferno (1925)

2022. április 17. 08:26 - Liberális Artúr

Rendezte: Guido Brignone
Műfaj: -
Főbb szereplők: Bartolomeo Pagano, Umberto Guarracino, Mario Saio, Franz Sala, Elena Sangro, Lucia Zanussi, Pauline Polaire
Megjelenés: 1925, Olaszország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,7
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy "Maciste a pokolban". Maciste (Bartolomeo Pagano) egy herkulesi erejű igazság bajnoka, aki egy előző filmben(?) alaposan ellátta az ördögök baját, ezért a legyőzöttek bosszút esküsznek. Barbaricciát, a pokol ura utáni második leghatalmasabb ördögét küldik ellene. Megkísérti Macistét arannyal és bujálkodással, ám az kereken visszautasítja, ezért Barbariccia más módszerhez folyamodik: Maciste szomszédját, a csinos Graziellát környékezi meg azzal, hogy "véletlenül" épp a háza előtt szenved balesetet a jóképű Giorgio. Míg Graziella ápolja, egymásba szeretnek. Graziella persze teherbe esik, Giorgio meg lelép...

Téma: Vallásos tanmese, hogy őrizzük meg hitünket, különben az ördög elkap. Kár, hogy ezt egy kicsit gyermetegen mutatja be, mert amúgy az ördögi terv elég ügyes, lehetne egy korrekt lélektani dráma is.

Tartalom: Tulajdonképpen két, egymástól szinte független szálon fut a történet: az egyik Maciste, aki a populáris vonalért felel. Róla már volt szó a Cabiria (1914) kapcsán: ott egy herkulesi erejű karaktert játszott az ókori Rómában, majd olyan népszerű lett, hogy a következő 15 évben tucatnyi filmet forgattak vele, ezzel ő lett az egyik első visszatérő karaktere a mozinak. Maciste szerepe gyakorlatilag az, hogy elpüfölje az ördögöket, illetve csinos nők zsongják körbe. Ennél sokkal érdekesebb Graziella szála, akinek a karjaiba veti a sors (pontosabban az ördög) Giorgiot, egymásba szeretnek, gyerek lesz a dologból, Giorgio meg persze lelép. Nem spoilerezem el, de mindkettőjük komoly lelki tusán megy át. Vannak pokolbéli mellékkaraktereink is, köztük is tud lenni egy minimális árnyaltság a szerelmi viszonyok miatt.

Forma: Díszlet és látványvilág szempontjából nagyban merített a A pokolból (1911), ezért rettentően ósdi hatása van 1925-höz képest, nem látszik semmi előremozdulás. Viszont így is látványosak az óriások, a repülők szörnyek, a tűz és a füst, a pokolban szenvedők, az ördögök tömegei, csak hát ezt már láttuk. Illetve nem úgy látványosak, ahogy egy 1920-as évekbeli filmtől várnánk, a kamera ugyanis statikus, nem játszanak a fényekkel; úgy látványos, ahogy egy 1910-es évekbeli film. Itt már némileg jobban ráközelítenek a színészekre, van tehát játék, amit nem mondanék teátrálisnak de azért nem sikerült túlságosan visszafogottra sem.

Élmény: A pokolhoz (1911) vagy akár a Cabiriához (1914) való hasonlósága nagyon zavaró volt, illetve Maciste és Graziella kalandjai nem voltak eléggé integrálva, így a történet sem hatott eléggé koherensnek. Ekkoriban már jóval minőségibb filmek voltak, gondoljunk csak a Patyomkin páncélosra (1925) vagy A nagy parádéra (1925).

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Bartolomeo Pagano (Cabiria)
  • Állítólag ez volt Fellini első maradandó filmélménye, női karakterei külsejei ezért gyakran hasonlítottak a karikás szemű ördöglányokra.
  • Bár a filmet már 1925-ben bemutatták, forgalomba már csak 1926-ban került egy rövidebb változat, az eredetit ugyanis túl laza erkölcsűnek találták.
Szólj hozzá!
Címkék: 1925 20. század Olaszország Európa 1920-as évek Dél-Európa 2 órás IMDB 7 Bartolomeo Pagano Guido Brignone Umberto Guarracino Mario Saio Franz Sala Elena Sangro Lucia Zanussi Pauline Polaire

Vámpírok Havannában (1985)

2022. április 13. 23:31 - Liberális Artúr

Rendezte: Juan Padron
Műfaj: animáció
Főbb szereplők: Frank Gonzalez, Manuel Marin, Irela Bravo, Carlos Gonzalez, Mirella Guillot, Carmen Solar, Juan Padron
Megjelenés: 1985, Kuba
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 6,9
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Az 1870-es években a vámpírok szervezetekbe tömörültek, két jelentősebb az amerikai maffia és a német, Drakula-vezette társulás. Drakula fia, Werner tudósként azon dolgozik Havannában, hogy a vámpírok nappal is kimerészkedhessenek a szabadba, és talán sikerrel járt. Unokaöccsén, Pepén követi nyomon a kísérlet eredményeit, aki elől elhallgatja, hogy vámpír és gyerekkora óta itatja vele a szérumot. A mit sem sejtő Pepe eközben emberként élve trombitás lett és a kubai diktatúra ellen szervezkedik az 1930-as években. Amikor fény derül a szérum létezésére, különböző hátsó szándékkal az amerikai és az európai vámpírok is Kubába utaznak, így Pepének rövidesen egyszerre kell megküzdenie a kubai hatóságok mellett két rivális vámpírbandával is...

Téma: Eléggé nyílt módon a kubai politikai helyzetre reflektál a a történet, amelyben az ország népe nem csupán az elnyomó politikai rendszernek van kitéve, hanem Amerika és Európa befolyásának is. A vége talán arra akar utalni, hogy lesz egy Kubából kiinduló világforradalom, de ennyire azért nem ment bele a történet semmibe, végig felszínes maradt.

Tartalom: Az alaphelyzetet gyorsan felvázolják, innentől kezdve felváltva mutogatják a cselekményszálakat középpontjukban Pepével. Az egyik szál az amerikai, maffia-vámpíroké, akik földalatti strandot akarnak építeni Európában, ezért nem érdekük, hogy a napvédő szérum forgalomba kerüljön. Az európai vámpírok ezzel szemben a szérumból szeretnének meggazdagodni. A közös pont ugye, hogy egy kubai találmányt akarnak "kizsákmányolni". Werner viszont szabadon hozzáférhetővé tenné bárkinek a receptet a világ javára. Pepe pedig egy idealizált kubai, nőcsábász, trombitás, harcol a diktatúra ellen. E szál gyengéje, hogy a diktatúráról nem tudunk meg semmit azon kívül, hogy van. Elspoilerezni nem akarom a végét, de anélkül nehéz beszélni róla... de megpróbálom. A lényeg, hogy a szérum ( = kubai szellemiség?) nem egészen az elvártak szerint működik, ezért nem tud vele mit kezdeni egyik vámpírbanda sem, ellenben a nyilvános megosztása elhozza a világforradalmat és mindenki egyenlő lesz. Ez a nem túl komplex, áthallásos történet lényege; alapvetően humoros akar lenni, de ez a humor inkább közönségesen gyerekes egy-két kivételtől eltekintve (ld. a mozit). A jobb humor egyik alapja, ami akár magyar sajátosság is lehetne, hogy a külföldiek mind fennakadnak a kubai rögvalóságon kezdve a hanyag szállítóktól az ideges szomszédokon át a csövesig vagy a kóbor kutyákig.

Forma: A rajzolás elnagyolt, karikatúraszerű, nem túl kifinomult, ami nem feltétlenül baj, csak jelzem, hogy ilyen a stílusa. Ilyenkor azért igyekszem mindig figyelni a részletekre is, hogy milyen a háttér vagy a nem fókuszban lévő dolgok, és hát többnyire nem voltak ilyenek, de azért előfordult egy-egy kreatívabb részlet (a kedvencem továbbra is a mozis jelenet, ahol valódi filmet mutattak a rajzfilmfiguráknak). Nagy szerepet kapott a zene, konkrétabban Pepe jazzes trombitajátéka, ami megadta a kubai hangulatot.

Élmény: Nem nyűgözött le, sem a története nem volt túlságosan kielégítő (gyereknek túl felnőttes, felnőttnek nem elég intelligens), sem a rajzok nem varázsoltak el, pedig ez nem feltétlenül pénz vagy aprólékosság kérdése, hiszen épp olyan magyar animációkon láthattuk, hogy pálcikaemberekkel is lehet jót csinálni, ld. Sisyphus (1974) vagy Rondino (1977). Mindenesetre aki tud nevetni azon, hogy milyen az, amikor az amerikai vagy európai filmes klisék nem működnek a kubai (vagy ugye magyar) környezetben, az tehet egy próbát.

Érdekességek

  • A filmben emlegetett Machado tábornok (1869-1939) 1925 és 1933 között volt hatalmon, ám egyre diktatórikusabbá vált és végül megpuccsolták.
Szólj hozzá!
Címkék: animáció 1985 20. század Amerika Kuba 1980-as évek Karib-térség IMDB 7 1 órás Juan Padron Frank Gonzalez Manuel Marin Irela Bravo Carlos Gonzalez Mirella Guillot Carmen Solar

Félelemben élni (1971)

2022. április 12. 23:31 - Liberális Artúr

Rendezte: Ted Kotcheff
Műfaj: pszichológiai, thriller
Főbb szereplők: Donald Pleasence, Gary Bond, Chips Rafferty
Megjelenés: 1971, Ausztrália
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/felelemben-elni-outback-wake-in-fright/movie-39220

Cselekmény: Johnt fiatal tanárként a semmi közepére küldték tanítani, nem csoda, hogy alig várja, hogy hazarepülhessen a karácsonyi szünetben Sydneybe. Ehhez előbb Yabbába kell utaznia, ami ugyanolyan élhetetlen, dögunalmas, proli hely, mint ahol tanít, csak ez már egy bányászváros és nem falu. Jobb híján elmegy kocsmázni, ahol a legnagyobb truváj a fej vagy írás játék, de ilyen körülmények között még ez is lázba tudja hozni. Kezdetben nyer és ez felcsillantja a reményt, hogy visszafizetheti tandíját és megszabadulhat a tanári állásától, persze nem jön össze és a döntő pillanatban veszít. Pénz hiányában egyelőre kénytelen a városban maradni...

Téma: Igazából egyik kritika sem fogalmazta meg a témáját és nekem is ez a problémám vele: nincsen neki. Kicsi spoiler: John a történet során a városiakhoz hasonló ösztönlénnyé züllik, ebben pedig nagyon hasonlít a korszak egy rakás más filmjére Az előadástól (1970) az Apokalipszis mostig (1979), de velük ellentétben e lecsupaszított emberi mag nem egy felfedezés, nem jár vele semmilyen felismerés.

Tartalom: John tehát egy vidékre kényszerült, nagyvárosi tanár, ennek megfelelően van azért benne némi vélt és valós felsőbbrendűségi tudat a vidéki prolikkal szemben, akik szinte csak vegetálnak - és sokat isznak. Hazafelé útbaesik Yabba városa, ami ugyanolyan vegetálós-iszákos hely, csak sokkal intenzívebben. Ekkor még azt hittem, ez valami olyasmi film lesz, ahol egy kisváros lakói valamilyen szektás-rituális társaság, de nem, csak isznak. Mintha csak Kelet-Európában lennénk, kötelező inni és itatni, ami lépésről-lépésre lebontja Johnt: elveszíti pénzét, szállását, aztán szerelmét, bűntelenségét. A legfontosabb mellékkarakter, ellenpárja-párhuzama az alkoholista orvos, aki tudatosan vállalja az ösztönlétet és szerinte a civilizáltság csak máz, az erőszakos, legbelső lényeg változatlan. Ezen a ponton bukik el a történet, mert míg pl. Az előadásban (1970) az ego feladása alapvetően pozitív és tanulságos, itt nincs szintézis, csak kimászni lehet az alantas létből. Persze lehet azzal érvelni, hogy a végére John is azonosult valamelyest a vidékkel, de én ebben nem láttam emelkedettséget. A karakterek kissé túlzónak tűnnek, nem hiszem, hogy az ausztrál vidék népe ennyire züllött lenne, de ha van ausztrál olvasóm, javítson ki :) Ez a túlzás többnyire taszító, de helyenként vicces, pl. amikor orvosunk részegen filozofálni próbál az erőszakos emberi természetről, miközben mögötte nagyban verekednek. A nagy problémám az elrontott témával párhuzamban John karaktere, akinek bekattanása a tetőponton nem igazán indokolt. Irodalmilag igen, értem a funkcióját csak nem életszerű.

Forma: A fojtogató légkört jól kifejezi az állandó hőség, a börtönként mindent körülvevő puszta, miközben a belső terek meg mindig zsúfoltak. Az egész film alatt nyugtalanító háttérzene van, tényleg mindig azt várja az ember, mikor kerekedik az egészből ki valami Dogville-szerű (2003). Néhány dramaturgiailag fontos helyen a vágások felpörögnek és gyakran kiegészülnek egy-egy fantáziaszerű, jelképes bevágással is, de a fő látványeszköz a fény, a sötétben erősen világító lámpafényekkel adnak plusz dinamikát a képeknek. A színészek rendben vannak, különösen az orvos karaktere sikerült jól, a többi városi már kicsit karikatúraszerű. Ja és ne felejtsük ki a leghírhedtebb kenguru-vadászat jelenetet, ami egyrészt elég nyíltan idézi A játékszabályt (1939), másrészt majdnem teljesen valódi, a stáb valódi vadászokat kísért el.

Élmény: Az ausztrál újhullám egyik első filmje, kár érte, mert ott volt benne a nagyság lehetősége, mind az alapötlet, mind a kivitelezés jó volt, csak épp felszínes maradt, nem tudott előállni egy komolyabb gondolattal. Talán csak félreértem és egy ausztrálnak sokkal többet mond. Érdemes megnézni, jó film.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Donald Pleasence (A nagy szökés)
    • Chips Rafferty (Negyvenezer lovas, Karácsonyi vakáció)
    • Jack Thompson (Jimmie Blacksmith dala, Csillagok háborúja)
  • Chips Rafferty a film megjelenésének évében, 1971-ben hunyt el 62 évesen.
  • Sylvia Kay ekkor a rendező felesége volt.
  • Még életben vannak: Jack Thompson (81), Maggie Dence (80)
  • A kenguruvadászat tehát valódi volt, valójában még a forgatás előtt vettek fel egy valódi vadászatot, ám a stáb elég nehezen viselte, főleg miután a vadászok természetesen berúgtak és kevésbé voltak már szakszerűek.
  • A film kis híján elveszett, mivel bár kritikailag sikeres volt, bevételileg viszont nem. Egy eredeti negatív csak 2004-ben került elő, nem sokon múlott, hogy megsemmisítsék.
1 komment
Címkék: 1971 thriller 20. század pszichológiai Ausztrália 1970-es évek Óceánia Donald Pleasence 2 órás IMDB 8 Ted Kotcheff Chips Rafferty Gary Bond Ausztrália és Új-Zéland
süti beállítások módosítása
Mobil