Artúr filmélményei

Távoli hangok, csendélet (1988)

2016. július 20. 09:29 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Davies, Terence
Műfaj: -
Főbb szereplők: Freda Dowie, Pete Postlethwaite
Megjelenés: 1988, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/QtAhQCJ-tgA
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/tavoli-hangok-csendelet-distant-voices-still-lives/movie-11714

Tartalom

Mivel a filmnek nincs hagyományos értelemben vett cselekménye, eltekintenék a történet felvázolásától. Az alaphelyzet szerint az 1940-1950-es évek Angliájának munkásnegyedében járunk, ahol az apa (Pete Postlethwaite) keze meglehetősen könnyen jár el felesége, illetve három gyermeke, Tony, Maise és Eileen irányába. Mire idősebbek lesznek, akad is konfliktusuk vele bőven, majd inkább elmenekülnek a családi házból, ahová az apa súlyos betegsége miatt visszatérnek. Rövidesen meghal, a gyerekek és barátaik mind megházasodnak.

Mégiscsak sikerült felvázolnom a tartalmat, de alapvetően a film hangulatos életképek gyűjteménye, témája pedig önéletrajzi, Davies, a rendező saját angol munkásosztálybeli gyermekkorát eleveníti meg, azaz képet kaphatunk az adott korszak alacsonyabb osztályainak kisközösségéről,amelyhez alapvetően negatívan ál hozzá a rendező, de gyermekkora nosztalgiájával.

Megvalósítás

Először is: félig-meddig két, kb. egyenlő hosszúságú filmről beszélünk. a Távoli hangok a három testvér gyerekkorára koncentrál, melyben a főszerep a bántalmazó apáé, míg a második, a Csendélet már az ő esküvőikről, kezdeti önálló éveikről. A másik fontos szerkezeti jellegzetesség, hogy az idősíkok és események teljesen véletlenszerűek, nincs bennük linearitás időben vagy személyiségfejlődésben. Illetve ez nem teljesen igaz, valamennyire időrendebne haladunk, de gyakoriak az előre- vagy hátraugrások. Három fő idősík van: a gyerekkor, amit az apa dominál, a késő kamaszkor/kora ifjúkor, ahol már szembe mernek szállni vele és ahol már fontos szerepet kapnak a barátok is, és végül az önálló életük, amikor az apa már halott és saját családot alapítanak. A film karakterei realisztikusnak tűnnek: az apa pl. hirtelen haragú és bántalmazó ugyan, de ez csak az egyik oldala. Egyszer-egyszer láthatjuk kedvesnek is lenni, és hiába gyűlölik gyermekei, halála után mégis összeomlanak és hiányzik nekik (hogy ez az erőből fakadó tisztelet álságos biztonsága utáni vágy vagy esetleg az apa jellemzően kedves volt csak nem azokat a részeit domborították ki, nem tudni). Egy lényeges dologról még nem beszéltem: gyakorlatilag musicalt láthatunk. Vagy a rádióból szól folyamatosan a zene, vagy a szereplők énekelnek összejövetelek alkalmával. Ezek a dalok bár sablonos szerelmi énekek, reflektálnak a láttottakra, hol ellenpontozva, hol kifejezve őket (pl. ugyanaz a dal elhangzik egyszer pozitív és negatív környezetben is), így az sem mindegy, hogy pl. az anya vagy a hasonló párkapcsolatban élő Eileen énekel-e.

Mintegy húsz dal szerepel a filmben, ezek többnyire korabeli slágerek, de előfordul pár egyházi zene is, pl. kereszteléskor. Hangulatosabbá és a dalszöveget fontosabbá teszi az, hogy ha jól emlékszek, a zenei kíséret teljesen hiányzik (ha egy-kettőnél mégis van, nem fontos, mert nem az a jellemző). A film két részét szándékosan két év kihagyással vették fel, de miel a stáb és a koncepció látszólag ugyanaz maradt, nem vettem észre jelentős különbséget. Mint említettem, a film hangulatos életképek összessége, amiben nemcsak az életképeknek van szerepük, hanem ábrázolásuknak is. A kamera lassan mozog, elidőzik mindennapos mozdulatokon, miközben gyakran nem is mutatja azokat, csak a hangjukat hallhatjuk. Mit mutat helyette? A házat, melyet Davies szeretett volna pontosan olyanra felépíteni, mint amilyen az övé volt, de a kis költségvetés miatt egy hasonlót kellett keresnie. A ház, a belseje és az egész környék színe kopottas, piszkos, világosbarnára megfakult, és ez legalább annyira köszönhető a szépiás felvételeknek, mint a valós színeknek. Itt a ház és belseje legalább annyira főszereplő, mint az emberek.

Élmény

Davies egyedi, néha Tarkovszkij ugrott be róla, de hozzá sem hasonlítható igazán. Tökéletesen visszadta a korhangulatot - legalábbis amilyennek én képzelem, de azért nem úgy látványos, ahogy én szeretném. Az ilyen önéletrajzi témájú filmeket kissé öncélúnak érzem, de ha sikerül magasabb, általános esztétikai szintre emelni, akkor végülis nincs vele probléma. Enneka  filmnek sikerült, mindenképpen érdekes darab, mégha nem is tetszett különösebben.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Pete Postlethwaite (Közönséges bűnözők)
- A falon lógó központi képen Davies valódi apja látható.

Szólj hozzá!
Címkék: 1988 20. század Európa Egyesült Királyság 1980-as évek Észak-Európa Pete Postlethwaite IMDB 8 1 órás Freda Dowie Terence Davies

Ollókezű Edward (1990)

2016. július 19. 17:40 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Burton, Tim
Műfaj: fantasy, romantikus
Főbb szereplők: Johnny Depp, Winona Ryder, Dianne Wiest, Anthony Michael Hall, Kathy Baker, Robert Oliveri
Megjelenés: 1990, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/eq2PPFUhfpo
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/ollokezu-edward-edward-scissorhands/movie-25863

Tartalom

Az idilli amerikai kertvárosban próbál háziasszonytársainál Avon tanácsadónősködni Peg. Miután teljesen eredménytelen a napja, kétségbeesésében megkísérel házalni a közeli kísértetkastélyban is, amely elsőre teljesen elhagyatottnak tűnik, ám váratlanul rátalál egy fiúra, Edwardra (Johnny Depp), akinek a kezei helyén ollók vannak. Egy öreg feltaláló (Vincent Price) alkotta meg, de meghalt, mielőtt rendes kezeket adhatott volna neki. Miután meggyőződik róla, hogy nem jelent veszélyt, hazaviszi és befogadja otthonába, ahol igyekszik megtanítani a társasági viselkedésre. Kezdteben a szomszédok is kedvelik, mert ügyesen bánik ollóival sövénnyíráskor vagy hajvágásnál, csakhogy Peg kamasz lánya, akibe Edward szinte rögtön beleszeret, ráveszi a fiút egy rablásra, ami során lebukik. Ekkor Pegéken kívül mindenki ellene fordul

A történet lehetne akár egy képmutató kisvárosi társadalmi szatíra is, de nem az, Burton, a rendező saját bevallása szerint is a kertvárost csak furának és viccesnek akarta ábrázolni lakóival együtt. A fő téma így Edward lesz, aki egyrészt egy Frankenstein-Pinokkió-A szép és a szörnyeteg-Midász király keverék az ezzel járó motívumokkal, másrészt a rendező alteregója a filmen, aki kamaszkorában Edwardhoz hasonló elszigeteltségben érezte magát különcsége miatt. Így a történet alapvetően a másságról szól, azokról, akiknek nehezére esik a beilleszkedés a többségi társadalomba.

Megvalósítás

A történet keretes, Peg immár idős lánya meséli unokájának. A kiindulópont, hogy miért esik a hó, csak a történet pozitív csúcspontjánál derül ki, majd a gyors lezárás után visszaugrunk a jelenbe. A sztori folyamán Edward fokozatosan megkapja az emberré váláshoz szükséges tanításokat, kezdve az öltözködéssel, étkezéssel az egyre bonyolultabb munkákon át az erkölcsi okításig (itt látványosan elbuktatja a rendező: az elvesztett pénztárcát a társadalmi szabályoknak megfelelően a rendőrségnek kell visszajuttatni, nem pedig a barátoknak vagy a rászorulóknak adni). Minden karakter teljesen karikaturisztikus a kívánós háziasszonytól a végtelenül korrekt apán át a pöcsfej helyi menő csávóig (Anthony Michael Hall). Egy tömegben mozognak a háziasszonyok, a férjek is egyszerre indulnak dolgozni és térnek haza este. A lényeg persze Edward karakterén van, aki sokkal emberibb, mint Frankenstein, beszélni is tud, ennek ellenére kb. egy néma gyerek szintjén él. Azon kívül, hogy barátokat szerez és szerelmes lesz, igazából nem fejlődik semmilyen irányba sem erkölcsileg, emberileg vagy művészileg, csak bokrok helyett jeget kezd formálni.

A film látványvilága pazar, legalábbis az elején. A kertváros házai meleg, de egyszínűek, a fű zöld, az ég kék, a nap mindig süt. Kivéve a közeli kísértetkastélyban, ahol az ég sötét és minden fekete. A díszlet remekül idézi meg az expresszionista horrorfilmeket a bútorok és berendezések eltúlzott méreteivel, amire rásegít az is, hogy szinte mindent vagy egy kicsit felülről, vagy egy kicsit alulról vettek fel perspektivikusan. Látványos elemei még a filmnek a kiszabott bokor- és jégszobrok, azonban mindezeket már az elején ellövi a film és onnantól kezdve nem látahtunk igazán semmi izgalmasat. A zenét sokan dícsérik, nekem túl szirupos lett, vagy legelábbis az, ahogy felhasználták. Johnny Depp játéka érdekes még, hiszen jóformán szöveg és mimika nélkül kellett eljátszania a szerepet; erre Chaplin tanulmányozásával készült fel.

Élmény

Elsőre nagyon csodálkoztam, hogy egy ollókezű ember koncepciójával hogyan sikerülhetett meggyőzni a stúdiókat, de mint kiderült, Burton ekkor már befutott rendező volt, így kaphatott teljesen szabad kezet saját filmjének megvalósításához, amelyben "kirendezte" magából kamaszkori szorongásait. Ugyanide tartozik Vincent Price szerepeltetése, akit mi ugyan más filemkből ismerhetünk, de jellemzően horrorfilmekben játszott és ezek jelentették a kamasz Burton számára a menekülést. A történet egyszerre volt emiatt meseszerű és a rendező egykori vágyainak kiélése (lásd a teljesen oda nem illő gyilkosságot), ami nem illett össze. Megvalósításában az első tíz perc miatt felkaptam a fejem, de a későbbiekben nem tudott mást felmutatni sajnos.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Johnny Depp (A szakasz, A Karib-tenger kalózai), Anthony Michael Hall (A sötét lovag), Conchata Ferrell (Hálózat), Vincent Price (Valakit megöltek, Tízparancsolat)
- A filmben statisztaként feltűnik még kisgyerekként a Backstreet Boys-os Nick Carter is.
- Egy kövületet Ollókezűhöz való hasonlósága miatt Deppről neveztek el

 

Szólj hozzá!
Címkék: fantasy 1990 romantikus 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok Winona Ryder Johnny Depp Tim Burton Észak-Amerika 1990-es évek Kathy Baker Anthony Michael Hall 2 órás IMDB 8 Dianne Wiest Robert Oliveri

Jöjj és lásd! (1985)

2016. július 18. 16:08 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Klimov, Elem
Műfaj: dráma, háborús
Főbb szereplők: Alekszej Kravcsenko, Olga Mirjonova, Liubomiras Laucevicius, Vladas Bagdonas, Juri Lumiste, Viktors Lorencs, Jevgenyij Krizsanovszkij, Jevgenyij Tilicsejev
Megjelenés: 1985, Szovjetunió
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/L-Ro0SZf438
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/jojj-es-lasd-i-ii-igyi-i-szmotri/movie-1243

Tartalom

1943, Fehéroroszország (vagyis Szovjetunió). Flera éppen csak kamaszodik, szeret háborúsdit játszani. Amikor sikerül kiásnia egy fegyvert boldogan áll be a partizánokhoz anyja kétségbeesett tiltakozása ellenére is. Apja már nincs, csak két kishúga. A partizánok harcba indulnak, Flerát hátrahagyják őrködni. Az állandóan fejük fölött köröző német gép váratlanul ejtőernyősöket dob le épp a tábor felett és megszórja bombával a területet. Flera és a partizán-parancsnok helyi barátnője, az életigenlő Glása együtt menekülnek vissza Flera otthonába, ám a falu üres. Bár lelke mélyén tudja, a fiú nem hajandó tudomást venni a közeli hullahegyről és a mocsárhoz indul megkeresni a túlélőket, és találnak is egy csoportot. Flera a férfiakkal élelmet indul szerezni, de az akció balul sül el, és főhősünkön kívül mindenki odavész. Menekülés közben egy faluban húzza meg magát, és persze pont oda érkezik meg a német büntetőosztag...

A történet a fehérorosz falurombolásokat mutatja be, melynek során a német büntetőosztagok a partizánokat megbosszulandó több mint 600 falut és lakosságát égették el. Általánosabban nézve magáról a háborúról szól és annak borzalmairól. Részben részlehajló, hiszen a németeket (persze joggal)  démonizálja, a partizánokat meg hősöknek állítja be (persze ezt is joggal), ráadásul az egyik forgatókönyvíró személyes gyerekkora elevenedik meg, tehát kordokumentumnak is jó a film. Az utolsó jelenettel szerencsére túllép ezen, amikor Flera megérti, hol a határ az erőszak és a háború közt.

Megvalósítás

Az igazi kérdés számomra az, hogy ez az utolsó jelenet azt a célt szolgálta-e, hogy katartikus zárásként más megvilágításba helyezze az addigi történetet vagy sem. Ha az előbbi, akkor sajnos nálam nem működött, pedig visszagondolva épp úgy lett felépítve a film, hogy átessünk az összes borzalmon, megutáljuk a németeket és a háborút, majd a végén rádöbbenjünk ennek rossz mivoltára. Ha nem ez volt a cél, hanem következetesen, nem pedig fordulatként akart ide eljutni a történet, akkor viszont nem sikerült jól a felvezetés. Ezt a célt talán Glása karaktere szolgálhatta volna, aki mindig vidám és optimista volt, szép és szőke, olyan aki éli akarja az életet és nem kioltani. A fő motívum azonban Flera, aki játékos, vidám kisfiúból túl sokat látott öregemberré válik néhány nap alatt. Megvannak az egy jelentig tartó jelképek (a mocsáron átkúszás, a Hitler-totem... stb.), de ezek nem húzódnak végig az egész filmen. A németek démonizálásához hozzájárul ábrázolásuk is: sokáig csak egy keselyűként köröző felderítőrepülő jelzi vészes közelségüket, és sokáig teljesne láthatatlanok, csak a nyomukat vehetük észre. A történet közepe tájára jelene meg ténylegesen, ám ekkor is a sötétség vagy a köd borítja őket. Gyakori a tömeg és az egyén szembeállítása, amely esetekben a tömeg általában egy emberként viselkedve mozog, retteg, szomorkodik, és amelyből Flera élesen elkülönül úgy is, hogy ott áll a tömeg közepén.

Autentikussá teszi a filmet, hogy személyes élmény adja a történetet, amit a valódi helyszín közelében amatőrökkel játszattak el. A Flerát alakító fiú ennek ellenére teljesen korrekt még úgy is, hogy sok szövege nincs, az arcával kell átadnia a félelmet, dühöt, kétségbeesést. A film leglátványosabb elem épp az ő arca, hiszen nemcsak meglehetősen karakterese, de a film végére annyi sminket pakolnak rá, hogy valóban öregembernek tűnik. Van azonban sk olyan tömegjelent is, ahol bosszantó a statiszták amatőrsége, ami egyes típusú filmeknél nem jelent problémát, az ilyen élethűnek szánt alkotásoknál viszont igen. A zene és a hanghatások remekül fokozzák a hangulatot, pl. a fülsüketítő bombázásnál vagy a kegyetlenségek alá játszott vidám német dalok szerepeltetésével. Gyakori eszköz az arcokat közelről mutatni, amint egyenesen a kamerába bámulnak, hogy a néző ezzel jobban a film közegébe kerülve érezze magát. Az utolsó jelenet stílusában is elkülönül a film többi részétől: az elkeseredettségben dühödté vált Flera észreveszi Hitler arcképét és többször rálő. Ezzel kezdetét veszi több dokumentumfilmrészlet bejátszása, amely először a háború szörnyűségeit mutatja, majd minden lövésnél a háború egy-egy pusztítása, a történelem egy-egy eseménye visszafelé kerül bejátszásra: a bombák felépítik az épületeket, a nácik leengedik karlendítésüket, az első világháború katonái hátafelé indulnak, végül pedig megjelenik Hitler gyerekkori képe, ahol Flera rádöbben, hogy ekkor még ő is csak egy ártatlan gyerek és abbahagyja a lövéseket.

Élmény

A filmet az Apokalipszis most párjaként-ellenpárjaként szokták felhozni, hiszen az egy művészfilm, amelyben a háború csak allegória, míg itt a valóság. Szerintem a témája miatt sokkal közelebb áll hozzá ebben és időben is A szakasz vagy az Acéllövedék, amelyek hitelesebben mutatják meg a háborút és egyúttal igyekeznek meghúzni a határt az indokolt és az indokolatlan erőszak között. Sokan brutálisnak látják a filmet, számomra nem volt, emiatt pedig sokat veszthetett erejéből. A történet igazából nem mond újat, megvalósításában pedig egyedül Flera karakteres arca miatt lesz emlékezetes.

Érdekességek

- A hatinyi mészárlás egy partizánakció miatt indult, melyben több német tiszt, köztük az olimpiai bajnok Woellke is meghalt (szimbolikus jelenet, ahogy az eset után az egyik partizán a filmben mintegy lángvivőként fut egyedül az úton egy fákylával).
- A német megszállás évei alatt kb. 2 millió fehéroroszt öltek meg, és mintegy 5 000 falut pusztítottak el (a film 600-at említ, ez talán csak a régióra vonatkozik).
- A cím arra a bibliai jelenetre utal, melyben János látomásában felszólítják, hogynézze, ahogy az apoklaipszis négy lovasa elpusztítja a világot.

Szólj hozzá!
Címkék: dráma háborús 1985 20. század Európa Kelet-Európa Szovjetunió 1980-as évek Vladas Bagdonas Elem Klimov 2 órás IMDB 8 Alekszej Kravcsenko Olga Mirjonova Liubomiras Laucevicius Juri Lumiste Viktors Lorencs Jevgenyij Krizsanovszkij Jevgenyij Tilicsejev

Esőember (1988)

2016. július 16. 22:49 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Levinson, Barry
Műfaj: road, tragikomédia
Főbb szereplők: Dustin Hoffman, Tom Cruise
Megjelenés: 1988, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/mlNwXuHUA8I
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/esoember-rain-man/movie-16584

Tartalom

Charlie ifjú titánként nagyon rámenősen és kíméletlenül üzletel a tisztességestől meglehetősen távoli szellemben, és ugyanígy bánik az emberekkel is, beleértve barátnőjét, Susannát. Egy döcögősen haladó autó adás-vétel miatt nagy tartozásokat halmoz fel, és éppen ekkor kapja a hírt: apja, akivel régóta nem tartja a kapcsolatot, meghalt. Nem szerette, mert sosem érezte szeretetét, és az első komolyabb veszekedésük során, még kamaszként lelépett otthonról. Meglepetésére azonban a végrendeletben a nem kis vagyon nagy része egy ismeretlenhez kerül. Rövid nyomozás után Charlie és Susanna eljutnak egy elmegyógyintézetbe, ahol kiderül, hogy Charlie-nak van egy autista bátyja, Raymond (Dustin Hoffman). Hogy megszerezze a pénzt, Charlie megszökteti Raymondot és saját gyámsága alá akarja helyezni, azonban olyan érzéketlenül bánik a kiszolgáltatott báttyal, hogy Susanne otthagyja őt. Charlie hazautazna, ám Raymond nem hajlandó repülőre szállni, így a jóval tovább tartó autóutat választják. Ez idő alatt azonban Charlie, aki törődésre van kényszerítve, lassan kezdi megkedvelni Ryamondot.

Olyan nagyon nem kell mélyre ásni a történetben, hogy értsük: Charlie-nak meg kell tanulnia szeretni, elfogadni mások különbségeit saját akaratával szemben, amire mindaddig képtelen volt. Egy másik, érdekes megközelítés szerint férfi-női szerepben is értelmezhető Charlie átalakulása, aki kezdetben a hagyományosan kemény, apai uralkodó magatartásmintát követi, majd egyre jobban enged teret a hagyományosan női tulajdonságnak tartott törődő érzelmességnek.

Megvalósítás

A film road movie, azaz Charlie karakterének rövid felvázolása után elkezdődik a térben és személyiségben történő haladás azzal az autóval, ami a Charlie és apja közötti konfliktus jelképévé vált. Csakhogy a történet teljesen kihagyta ezt a lehetőséget, és az összezárt utazás mindössze arra volt jó, hogy közelebb hozza egymáshoz a testvéreket, miközben nem haladt át szimbolikus környezetben. Az érintett helyszínek ugyan tipikusan amerikaiak, de semmiképp sem látok bennük jelentést. A történet végére aztán persze átértékelnek mindent, ahogy ennek lennie kell, és a lényeg az utazás lesz, nem az úticél. Mivel Charlie karaktere a központ és a többiek csak köré épülnek, beszéljünk róla. Anya nélkül nő fel egy érzelmeit kimutatni képtelen apával és észrevétlenül ő maga is ilyenné válik. Ezt azonban megtöri Raymond, aki valóban képtelen bármiféle idomulásra, ezért keményebb Charlie-nál. Autizmusa miatt ő méginkább képtelen kimutatni érzelmeit, így gyakorlatilag mindketten egyszerre feleltethetőek meg az apának és a gyerek Charlie-nak. Visszatérve a korábban említett férfi-női szerepet központba állító nézőpontra, a kaszinóban jutunk el oda, hogy a tánctanítás közben Charlie végképp "nővé válik", míg Raymond átesik a férfias mérföldköveken: randizik, táncol, csókol, vezet. Ennek fényében különösen érdekes az a jelenet, amikor Charlie és Susanne szeretkeznek, miközben Raymond belép a szobába, az ágyra ül és nézni kezdi A siker édes illatát, amely épp egy testvérpár vérfertőző kapcsolatáról szól részben.

Technikailag kevés eszközt használ fel kreatívan mondandója alátámasztásához. A road movie-k jellegzetes kompozíciói itt is jelen vannak a magányos utas(ok) és a végtelennek tűnő út ellenpontjában, de ahogy említettem, nem láttam ebben többet. Ahol kell, használják a rángatózós kézikamerát (akcióban, pl. amikor Charlie rohan a konyhába) vagy a gyors vágásokat (pl. a kaszinó sorozatos nyeréseinek gyorsított megjelenítésében), szóval természetesen profi hollywoodi munka, de semmi érdekeset nem fedeztem fel.

Élmény

Mindenki nagyon megható filmként emlegeti, de az én jégszívem nem olvadt fel tőle. Charlie legfőbb sérelme apjával szemben ma már nevetségesen hangzik, a filmvégi katarzisnak szánt jelenet pedig nem igazán volt váratlan vagy drámai. Sokak szerint azonban épp ez az előnye, azaz hogy nem ment át szélsőségekbe, hanem életszerű tudott maradni. Mindenestre engem nem hozott lázba sem a sztori, sem a kivitelezése.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Dustin Hoffman (Diploma előtt, Az elnök emberei), Bonnie Hunt (Toy Story 3), Beth Grant (Donnie Darko)
- Kisebb szerepben feltűnik Levinson, a rendező, Jerry Molen producer és Dustin Hoffman fia is
- A filmben Raymond egy légitársaság gépére sem akar felülni, mert mindegyiknek volt balesete. Minden negatívan érintett légitársaság kivágta ezt a részt a fedélzeten veített példányból :D
- A film egyik legfontosabb tulajdonásga, hogy ráirányította a figyelmet az autizmusra, ám némileg azt a tévképzetet is elterjesztette, hogy  minden autista Raymondhoz hasonló zseni (ellenpéldának lásd a régebben kitárgyalt dokumentumfilmet, a Best Kept Secretet.)
- Az autizmus olyan születési rendellenesség, amely gátolja a társas kapcsolatokat, kommunikációt. Az okai nem ismertek pontosan, és gyógymód sincs rá, de enyhíthetőek a tünetek. Jelenleg 22 millió főre becsülik az érintettek számát (1-2 ezrelék), ami azonban rohamosan nő. Még vita tárgya, hogy ez a megváltozott diagnosztikának köszönhető vagy valóban nő a számuk. Fiúknál jóval gyakoribb az előfordulási aránya.

Szólj hozzá!
Címkék: road 1988 20. század tragikomédia Amerika Tom Cruise Amerikai Egyesült Államok 1980-as évek Barry Levinson Dustin Hoffman Észak-Amerika 2 órás IMDB 8

Solaris (1972)

2016. július 15. 09:31 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Tarkovszkij, Andrej
Műfaj: művész, sci-fi
Főbb szereplők: Natalja Bondarcsuk, Donatas Banionis, Juri Jarvet, Vlagyiszlav Dvorzecszkij, Nyikolaj Grinyko, Anatolij Szolonyicin
Megjelenés: 1972, Szovjetunió
Hossz: kb.3 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/1Tob56MebI8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/solaris-i-ii-solyaris/movie-2219

Tartalom

Valamikor a jövőben az emberiség elindult az űr meghódítására. Kelvin apjánál (Nyikolaj Grinyko) tölti utolsó földi napját, pszichológusként ugyanis másnap a Solaris nevű bolygóra kell utaznia, hogy kiértékelje az addigi kutatások eredményeit, és így dönthessenek arról, hogy leállítják-e a projektet vagy sem. Kelvin megkeseredett ember benyomását kelti, apjával össze is vesznek kicsit az érzéketlenségén. Megérkezvén a solaris-i kutatóállomásra, kiderül hogy a három ottlévő tudósból egyikük nemrég öngyilkosságot követett el, és Snaut és Sartorius (Anatolij Szolenyicin) sem túl segítőkészek. Kelvin lepihen hogy kipihenje az utazása fáradalmait, ám ekkor váratlanul megjelenik a felesége, aki évekkel ezelőtt öngyilkos lett...

Ahogy számítani lehetett rá, az eredeti regénytől jelentősen eltért az erős egyéniségű Tarkovszkij, a rendező. Ott elvileg arról van szó, hogy az ember mennyire nem tud saját keretein kívül gondolkodni (mert képtelenek kommunikálni az idegenekkel, amely egy másmilyen típusú létforma). Tarkovszkijnál is ez az alap, de ő a sci-fi vonal helyett az emberi kapcsolatokra koncentrál. Ahogy ki is mondják a filmben, az idegenek csak arra jók, hogy szembesítsék önmagukkal és felfedezzék újra valódi értéküket.

Megvalósítás

A film egy volt űrhajós beszámolójával indul, ami gondolom arra volt jó, hogy megadja a sci-fi hangulatot, mert a történet szempontjából kevés jelentősége volt. a futurisztikusabb környezetet zöldellő, vidéki, természetes táj követi, lóval, kutyával, gyerekekkel és szülőkkel, majd búcsút veszünk a Földtől és megérkezünk a Solaris-ra, melynek kellően eltérőnek kellene lennie, hogy érezzük az idegen helyszínt, de valójában olyan keveset és annyira különállóan látunk belőle, hogy nincs meg az utazás illúziója. Feltűnnek Tarkovszkij szokásos elemei: a víz, amiről nem tudom mit jelent, de itt van egy érdekes elemzés róla, és persze a kimaradhatatlan festmény, a Vadászok a hóban, amely szinte minden filmjében szerepel és szintén fogalmam sincs róla, hogy mi itt a szerepe, hacsak nem a földi világ egy emléke. A karakterek nem túl kidolgozottak Kelvinen, a feleségén és a volt űrhajóson kívül, szerepük annyi, hogy Kelvint segítsék akár ellenpontként, akár barátként, akát motivációként.

Techniaki szinten először is beszéljünk a sci-fi vonalról. Ahogy fentebb említettem, ezen a filmen ez alig látszik, mert nem különítik el kellően a két bolygót egy űrutazással. A jövőbeli Föld szinte megegyezik az akkori Földdel, azzal a beszédes különbséggel, hogy az auópályás jelenetet nem a Szovjetunióban vették fel, hanem Tokióban, minden módosítás nélkül. A Solaris teljes mértékben óceánnal fedett bolygó, egy ilyen kiszínezett, kavargó vízfelületet használnak hozzá vágóképnek. Érdekes, hogy míg más jelenetekben a víz meditatívan működik, épp e plazmaóceánnál nem érződik ez a hatás. És akkor térjünk át a második dologra, amiről beszélni szerettem volna, Tarkovszkij vizuális esztétikájára. Filmjei lassúak, meditatívak, de nem annyira líraiak vagy hipnotikusak. Itt is hosszan képes mutatni egy lebegő hínárt vagy más hétköznapi tárgyakat, ami végülis nagy eredmény lenne, ha ezeket esztétikusan tudná bemutatni, de nekem sosem jött át igazán egy rendetlen asztal látványa, például. Ez lehet az én gyengeségem, mindenesetre ez az én szubjektív leírásom, szóval többynire nem tetszik és kész :) Megfigyelhető még a Tarkovszkij többi filmjeire is jellemző színváltozás, amely a fekete-fehértől a monokrómon át a színesig terjed, de nem találtam jelentéstatalmat ezekkel összefüggésben, ellentétben mondjuk a Sztalkerral.

Élmény

Tarkovszkij nem szerette a pár évvel korábbi 2001: Űrodüsszeiát, mert ő is épp azt hiányolta belőle, amit én: az emberi drámát. Itt viszont annyira uralkodó volt, hogy megölte a sci-fi vonalat, amely egyébként sem volt erősen ábrázolva. A film utolsó jelenete adja meg egyedül azt a jellegzetesen klasszikus sci-fi hangulatot, amit szeretni lehet, de összeségében nekem messze nem tetszett annyira ez a film, mint a rendező többi filmje, sem történetben, sem megvalósításban.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Nyikolaj Grinyko és Anatolij Szolonyicin (Andrej Rubljov, Tükör, Sztalker)
- A regény írója. Lem kifejezetten nem kedvelte a filmet, mert az eltért a könyvtől. 2002-ben elkszült egy amerikai remake is, amely állítólag egyszerre próbált hű lenni a könyvhöz és a filmhez is, ezt már joban értékelte.

Szólj hozzá!
Címkék: sci-fi művész 1972 20. század Európa Kelet-Európa Szovjetunió 1970-es évek Andrej Tarkovszkij IMDB 8 3 órás Anatolij Szolonyicin Nyikolaj Grinyko Vlagyiszlav Dvorzecszkij Juri Jarvet Donatas Banionis Natalja Bondarcsuk
süti beállítások módosítása