Cselekmény: 1930-as évek, Budapest. A paraszt Józsi (Eperjes Károly) ki akar a vidéki nyomorból törni, ezért nyakába véve a világot felutazik Pestre egyetemistának. Bár lekési a beiratkozást, szerencséjére a nagyszabású, országot átszervező terven dolgozó Magyary professzor (Gelley Kornél) lelkesedik a hozzá hasonlókért, ezért szárnyai alá veszi. Munkát is szereznek neki, hogy legyen pénze: a léha, megkeseredettségében alkoholista gróf Alexnek (Cserhalmi György) lesz a tanára. A gróf magával viszi kastélyába, ahol megismerkedik a grófkisasszonnyal és persze rokonszenvesnek találják egymást...

Téma: ...aztán visszatérünk Magyary projektjére, az lesz végül a központi téma, pontosabban hogy a projekt és kutatóinak sorsa mi lesz. Ha jól értettem, a terv valamiféle politikai rendszerek felett álló, föld- és közigazgatási reform lett volna, amit természetesen a hatalom nem támogathatott, a tanítványok között pedig volt, aki parasztforradalomban, más a kommunizmusban vagy fasizmusban látta a megoldást. Ebben az egészben Józsi pedig csak egy véletlenül odakeveredő fogaskerék.

Tartalom: Józsi szülői ellenkezés mellett indul el tanulni, nem akar paraszt lenni, bár ennél konkrétabb elképzelése nincs. Így csöppen bele a Magyary-féle kutatócsoportba, amely az ország problémáját elsősorban abban látja, hogy a lakosság kétharmada nyomorgó paraszt,a  földbirtokos arisztokrácia pedig nem hatékony a menedzselésben, ezért nemcsak a hivatalos ügyeket, hanem az egész lakosságot közigazgatási keretek közé kell szorítani. akár szólhatna erről is a történet, de ebbe sosem megy bele részletesebben. Egy másik elindított, de sehová sem kifutó cselekményszál Józsi és a grófi család kapcsolata. Ez a szál jó kis szatíra lehetne, mert a grófék egyszerre tehetősek és eladósodottak, múltjuk van csak, tényleges eszközeik nincsenek, az inasaik uralkodnak rajtuk. Józsi megveti őket gazdagságuk miatt, ők viszont Józsit, amiért nem ér el semmit. Kicsi spoiler: ekkor, kb. a történet felénél előreugrunk az 1980-as évekbe, hogy a jövő kontrasztja mutasson rá a múlt hiábavaló erőfeszítéseire. Pedig lehetne pozitívabban is szemlélni a történteket, hiszen Józsi értelmiségi lett és részt vett egy jelentősebb munkában.

Forma: Egészen izgalmasan indul a Final Cutot (2012) idézve, hiszen Józsi budapesti érkezésénél korabeli filmrészleteket mosnak össze ezzel a filmmel, pl. Józsi vonatutazásának jelentét az Emberek a havasonból (1942) vették, csak épp úgy lett megvágva, mintha ott a kalauz Józsihoz beszélne. Sajnos a későbbiekben ez teljesen eltűnik. Előszeretettel játszanak a színekkel, az élénkebb színek funkciótól függően fekete-fehérbe, szépiásba, kopottba váltanak, az 1980-as évek pl. sokkal fakóbb. A kamera helyenként felvesz különlegesebb szögeket vagy szépen mozog (bombázás, medence), nagyon sajnálom, hogy nem végig ilyen és jellemzően inkább hagyományos. A színészek rendben vannak, a zene jó, legalább azzal is kísérleteztek picit, amikor kezd elcsúszni.

Élmény: Itt megint az volt a benyomásom, hogy nem sikerült eldönteni, miről legyen szó, vagy legalábbis nem arról lett szó, ami nekem jobban bejött volna, hiszen két fő szál is kiaknázatlan maradt, Józsi életéről pedig viszonylag keveset tudtunk meg - amit megtudtunk hogy ott volt azoknál a történeteknél, amelyekből nem lett semmi. Formailag épp mint tegnap a Kis Valentinoban (1979), az eleje viszonylag erős volt, aztán leült. Szóval összességében lehetett volna benne több, így kicsit olyan semmilyen lett, se dráma, se szatíra, se történelmi, se filozofikus. Ja és tuti, hogy emiatt a film miatt indult Eszenyi Enikővel a Kontroll (2003).

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Eperjes Károly (Redl ezredes, Hanussen)
  • Gelley Kornél (A tizedes meg a többiek)
  • Cserhalmi György (Még kér a nép, Szerelmem Elektra, Az ötödik pecsét, Mephisto, Hanussen, Kontroll)
  • Rajhona Ádám (Megáll az idő, Roncsfilm, Sorstalanság)
  • Balkay Géza (Werckmeister harmóniák, Sorstalanság)
  • Kézdy György (Zöldár, Apa, A tanú, Tűzoltó utca 25)
  • Méhes László (Csontváry, Redl ezredes, Sorstalanság)
  • Eszenyi Enikő (Hanussen,Kontroll)
  • Hollósi Frigyes (Roncsfilm)
  • Kátay Endre (A tanú, A ménesgazda)
  • Bódis Irén (Tűzoltó utca 25, Édes Emma drága Böbe)
  • Fehér György (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten)
• A jövőbeli Józsit Eperjes apja játssza, aki korábban amatőr színész volt.
• A történet alapja valós, Szaniszló József (= Józsi) kiadatlan kéziratai ihlették. Magyary Zoltán (1888-1945) létezett, a közigazgatástudomány nemzetközi hírű szakértője volt, a háború során öngyilkos lett. Ahogy létezett a botrányos kiállítás is, de erről nem találtam infót. Nagy István volt Kiss István (1906-1997), Török Imre volt Kovács Imre (1913-1980). A gróf Festetics Sándor (1882-1956) volt, aki 1918-1919-ben hadügyminiszter volt, majd a magyarországi nemzetszocialista mozgalom egyik alapítója lett.

Cselekmény: Laci tipikus fiatalként a háta közepére kívánja a munkát, nulla tiszteletet tanúsít az idősebbek vagy bárki és bármi más irányába, és bár van valami félig kamu munkája, egy nap úgy dönt, hogy nem befizeti a rábízott pénzt, hanem elveri. Taxizik egyet, krémest vesz, kifizeti az adósságát. Ahogy kicsit belelátunk az életébe, egy fokkal érthetőbbé válik viselkedése, hiszen nagynénje félig bolond, anyját nemrég megverték és kirabolták, nem kecsegtet sok jóval a jövő...

Téma: Elvileg ezt a kilátástalanságot kellett volna leszűrnöm a filmből, hogy bármi is történik, Laci nem lesz boldogabb, de ez nekem nem igazán jön át a történetekből, hiszen a pénzköltésen kívül nem is próbálkozik mással, a film pedig nem igazán ad támpontokat.

Tartalom: A cselekmény szándékosan szétzilált, nehezen követhető, többször elkalandozik és másik történetbe kezd, mielőtt visszatérne az amúgy semmit sem csináló Lacihoz (eredetileg háromszor ilyen hosszú volt a film hosszabb mellékszálakkal). Hiányoznak a konkrétumok és a hangsúlyosabb cselekménypontok, a bevezető cselekményt se tudtam magamtól helyesen leírni. Szóval adott Laci, a jellegzetesen nemtörődöm fiatal, aki un mindent, csak nem tudjuk, miért. Aztán gondol egyet és meglép a munkaadója pénzével, hogy egész nap azt csináljon, amit akar, amibe beletartoznak olyan dolgok is, amelyek egyáltalán nem kerülnek pénzbe, mint pl. a kuka felgyújtása. De nem örül sem a luxusétteremnek, sem a leégett kukának. Látszólag egyetlen valódi vágya van, találkozni egy színésznővel, aminek persze még a közelébe sem kerül. Eközben minden helyszínen kikerül a fókuszból és más karakterek kerülnek előtérbe pár percre, pillanatra. Sokan elsősorban ezért dicsérik a filmet, mert megmutatja a kor hétköznapjait. Kis terük miatt a karakterek sekélyesek maradnak, bár nem is ez a funkciójuk, viszont cserébe viszonylag sokszínűek, már amennyire ez lehetséges a szocializmusban. A cím egy 1950-es évekbeli sláger a szíveket meghódító Valentinoról (annak eredetije pedig egy német dal).

Forma: Ez már érdekesebb, ahogy említettem, a kamera gyakran elfelejti Lacit és másokat követ vagy emel ki, illetve jellemző, hogy egy képen belül több esemény történik. A képi kakofóniát a hang is követi, gyakran elfojtják egymást a párbeszédek, a zene. Csak részben megírt a forgatókönyv, helyenként inkább dokumentarista, a szereplők amatőrök, de ez egyáltalán nem látszik rajtuk, hiszen jó eséllyel csak magukat adják. Kellemesen formabontó eleme a filmnek a feliratok használata, amelyek hol megelőzik a karakterek gondolatait, szavait, hol kiegészítik, magyarázzák azokat.

Élmény: Kapásból az újhullámos filmek jutottak eszembe róla, bár ez már egy fokkal túlmutat rajtuk a hagyományosabb narratíva felbomlása miatt. Na meg azért is, mert nem értettem, mit néztem, nem igazán állt össze a kép, hogy ezt most hogyan kellene értelmeznem. A formanyelve kezdetben érdekes volt felerősített zenével és a feliratokkal, de ezek újszerűsége nem tartott sokáig. Több segítséget, nagyobb összeszedettséget vártam volna tőle, persze azzal pont a lényege veszne el.

Cselekmény: 1931, Budapest. Nyúl Béla tanár és amatőr Hannibál-kutató (nem a sorozatgyilkos, hanem a pun hadvezér). Értekezést rendre visszautasítják a lapok, míg egy nap egy tanár kiesése miatt, akitől előre rendeltek anyagot, mégis bekerül írása. Váratlanul felkapják az értekezést, miután egy országgyűlési képviselő - nem mellesleg főhősünk gyerekkori barátja - beszédet mond a cikk alapján. Bár a lapzárta miatt az újságok még nem közölték le a felszólalást (kedves fiatalok, az internet előtt a nyomtatási idő miatt az esti hírek már nem kerülhettek bele a másnapi papírújságokba), a hír azonnal elterjed, Nyúlnak mindenki gratulál, ajándékokkal halmozzák el és kegyeit keresik, madarat lehetne fogatni vele...

Téma: Kicsi spoiler jön, de a minimális dramaturgiai érzékkel bíró filmnézők bizonyára kitalálták, hogy a felszólalás egyáltalán nem pozitívan, hanem negatívan utalt az értekezésre, így főhősünk egyik pillanatról a másikra kegyvesztett lesz. A nem túl bonyolult történet rámutat, hogy az emberek mennyire könnyen megvezethetőek, illetve hogy nem is igazán érdekli őket az igazság, teljesen tudatosan hagyják magukat megvezetni a hatalomért vagy attól való félelmükben.

Tartalom: A cselekmény rövid és egyszerű, a többnyire gyámoltalan, de azért némi öntudattal bíró nyúl Béla - akinek neve mára köznevesült - véletlenül hatalmi játszmák kereszttüzébe kerül azzal, hogy élete büszkeségének, a Hannibálról szóló értekezésének szavait kiforgatja egy politikus aktuálpolitikai célokra felhasználva. Az a környezete, amely előbb még körberajongta, másnap már megveti, az ismeretlenekből álló tömeg pedig legszívesebben meglincselné, holott jó eséllyel nem is olvasták az írást. Ezt a fő szálat erősíti sok kis mozzanat, amelyek megágyaznak a karaktereknek: az igazgató gondolkodás nélkül learatja Nyúl babérjait, a fasiszta és képmutató tornatanár mindent sértésnek vesz, amit zsidó kollégája tesz vagy mond, a politikust nem érdekli az igazság, a gyerekekben még viaskodik az erkölcs... stb. A legőszintébb karakter a vendéglátós könnyűvérű felesége, aki annyira buta, hogy még manipulálni sem lehet. Tulajdonképpen ugyanaz történik, mint Az ötödik pecsétben (1976), csak más az olvasat: főhősünk kényszerből erkölcsileg elbukik, de ezzel magával rántja a még részben idealista fiatalokat. A legnagyobb tragédia pedig talán mégis inkább az, hogy a politikusnak igaza lesz, az ügy senkit sem érdekel pár nappal később, ám az áldozatokat ez nem fogja megvigasztalni. Ugyanakkor a hangulat egyáltalán nem ilyen komor, kifejezetten könnyed tud lenni és persze főleg szatirikus. Nyúlnak már a neve és a karaktere is karikaturisztikus és több olyan mondat elhangzik, ami szállóige lehetne A tanúban (1969) is, különösen az utolsó monológ tolja abszurdig. Bár a történet Horthy idején játszódik, nyilván ráilleszthető a Rákosi rendszerre is, és hát nehéz nem többet belelátni, amikor a bemutató után egy héten belül kitört az '56-os forradalom.

Forma: Bár egy évben jelent meg a Körhintával (1956), vizuálisan sokkal kevésbé látványos, még ha meg is van benne egy-két expresszionista (ld. lokál) vagy szovjet avantgárd elem (tömegjelenet). Nyúl kiállása az amfiteátrumban egyébként kísértetiesen emlékeztetett már csak a téma miatt is a Mephisto (1981) zárójelenetére. A humorért elsősorban a karikaturisztikus karakterek felelnek, főleg Nyúl alakja és játéka komikusan túlzó. A zene korabeli slágerekből áll, két vissza-visszatérő dal is van.

Élmény: Nem tudom, nem akarom lehúzni, de valamiért kevésnek tűnt. Pedig kellemesen szatirikus, helyenként látványos, beleélni azonban nem tudtam magam, mintha túl mesterséges lenne. Talán az a baj, hogy nem volt elég komor vagy épp ellenkezőleg és nem merte túltolni a szatírát. Így nem éreztem a súlyát. De ne hallgassatok rám, nem rossz egyáltalán, ez csak pillanatnyi, személyes megélése a filmélménynek :)

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Kiss Manyi (Körhinta)
  • Barsy Béla (Körhinta, Bakaruhában, Zöldár, Szegénylegények)
  • Makláry Zoltán (Hyppolit a lakáj, Emberek a havason, Körhinta)
  • Somogyvári Rudolf (Szegénylegények, Csontváry)
• Színészdinasztiák: Szabó Ernő féltestvére Neményi Lili; Bessenyei Ferenc felesége Váradi Hédi;
• Az 1920-as években született, eredeti regényből szinte csak az alapötlet maradt meg, hiszen a könyv nemhogy Horthy idején, de az oroszok kritizálása miatt a szocializmusban sem jelenhetett meg cenzúrázatlanul. Az eredeti változatot csak a rendszerváltás után adták ki.
• A film helyszíneit ez az írás összeszedte.
• Nem akarok aktuálpolitizálni, de szerintem oldaltól függetlenül belátható, hogy a filmbéli újságcikk mennyire könnyen viszontlátható lenne mai híroldalakon is. Ennek fényében különösen vicces, hogy egy cikk szerzője a köznevesült nyúlbélázással a műveletlenségéből fakadóan pont a filmével ellentétes üzenetet fogalmazott meg. :D

Cselekmény: Schneider feltörekvő, újgazdag üzletember, aki magán viseli alacsonyabb osztálya neveltetésbeli hiányosságait, Schneiderné azonban a vagyonnal együtt emelné társadalmi rangjukat is, ezért úri inast fogad, Hyppolitot. Ez alaposan felforgatja megszokott kispolgári életvitelüket, hiszen Hyppolit azonnal olyan arisztokratikus szokásokat hoz magával, mint a kiöltözés a vacsorához vagy a diéta. Eközben társasági és üzleti szempontból is jól jönne, ha lányuk, Terka hozzámenne a főtanácsos unokaöccséhez, Terka azonban egyáltalán nem kíváncsi a nyomi unokaöccsre, annál inkább a sármos üzletvezetőre, Benedekre, ő viszont rangon aluli, ezért Schneiderné legszívesebben megszabadulna tőle. Nem is sejtik, hogy Hyppolit már ismeri Benedeket magasabb körökből, hiszen valójában mérnök és egy gróf legjobb barátja...

Téma: Alapvetően könnyed vígjáték, de azért ha nem is kap nagy hangsúlyt, meghúzódik mögötte egy elég durva társadalomkritika korrupt és maradi politikával, erkölcstelen arisztokráciával, cserébe pozitívan állítja be a proliságot. Ha nagyon akarnám, ebbe a korabeli német filmekhez hasonlóan bele lehetne látni a fasizálódás jeleit, de inkább csak a nézői igények kielégítéséről lehet szó.

Tartalom: Alaposabban ki kellene elemeznem a cselekményt, de így "elsőre" kuszának, fókuszvesztettnek tűnik, ami nem tudja eldönteni, hogy mi legyen a középpontban: romantikus kicsit kifordított Hamupipőke-történetnek indul, ahol Terkát érdekházasságra adnák, míg ő a rangon aluli, ám valójában nagyon is méltó üzletvezetőbe szerelmes, hogy azért mégse legyen már itt átjárás a társadalmi osztályok között (bár egyébként szerintem ha ez hollywoodi film lenne, Schneiderné és Tóbiás közös falatozását simán szexuális utalásnak fordítanák az elemzők). Ezután azonban színre lép Hyppolit, az arisztokrácia kiszolgálója, az ő világa pedig ütközik Schneiderék ízig-vérig kispolgári világával, amely sokkal közelebb áll a cselédekéhez, ez adja a humorforrást. A szerelmi történet háttérbe szorul, néha előbukkan, még arra se jó, hogy vigye a cselekményt. Lehet, hogy teljesen rosszul látom, de ahogy írtam, így ránézésre teljesen úgy tűnik, hogy Schneider kalandjai kezdenek dominálni, még Hyppolit is csak időnként kerül elő. A humor egyébként egyszerű, kispolgárék mulatságait Hyppolit rendre elrontja azzal, hogy ezt jobb helyeken nem csinálják. Erre még rárakódik a tipikus kabaré, a félreértésekből adódó mulatságos helyzetek. A karakterek közül a két szerelmest leszámítva mindenki parodisztikus.

Forma: Ez azonban nem olyan sok, mégis a mai napig friss és vicces a film, a választ a titokra pedig azt hiszem a remake-kel való összevetésben kapjuk meg, amelybe itt-ott beletekertem, és elvileg az is lehetne vicces, mégsem ér a közelébe sem az eredetinek. Miért? Mert a karaktereik életidegenek az 1990-es évek (filmes) korszakától, a színészek nem hozzák az eredeti szintjét, a tempó nem elég feszes. Itt tökéletes az időzítés, Schneiderné, Schneider, Makács, Julcsa és Tóbiás tökéletesen reagálnak mindenre, Hyppolit a végén viszont teljesen karakteridegenné válik. Vizuálisan nem olyan izgalmas, egyedül az tűnt fel, hogy Hyppolitot kezdetben a többiekkel szemben alulnézetből mutatják, hogy súlyt adjanak neki, ami viszont a vizuális gegeket illeti, abból van bőven szerencsére, nem csupán verbálisan oldják meg. Nem csetlés-botlásokra kell gondolni, hanem olyan finomságokra, mint pl. amikor a kamera kicsit elmozdulva olyan dolgot emel be a képbe, amitől mulatságosabbá válik a jelenet (pl. a részeg barátok próbája). Még izgalmasabb az, ahogy a hanggal játszanak, főleg úgy, hogy ez az egyik első magyar hangosfilm, ennek ellenére sikerült kreatívan bánni helyenként a hanggal (pl. az új jelenet még az előző jelenet párbeszédének végével indul).

Élmény: Nyilván ti is ezerszer láttátok a filmet, én is. Ez abból a szempontból rossz, hogy nem hat az újdonság erejével, cserébe jobban oda tudtam figyelni a részletekre, illetve így közel hét év intenzív és tudatos filmezés során azért máshogy néz rá és ítél meg filmeket az ember. Látom a hibáit, itt-ott mesterkélt lett, természetesen nem egy esztétikailag kiemelkedő darab, ugyanakkor észrevettem olyan erényeit is, amelyeket eddig nem. Helyenként már fárasztó, de jól öregedett, még mindig élvezhető, sikere egy évtizedre meghatározta a magyar mozit és halhatatlanná tette Kabost és Jávort. Érdekes külföldi hozzászólásokat olvasni, nekik alig jön át a humora, nem értik, mennyire vicces Kabos.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Makláry Zoltán (Talpalatnyi föld, Körhinta)
• Szenes Ernő (Tóbiás) és Gárdonyi Lajos (Schneider barátja) zsidóként 1945-ben hunytak el haláltáborban illetve munkaszolgálaton.
• Kasper Gizella (Benedek háziasszonya) és Pázmán Ferenc (Schneider barátja) házasok voltak
• A film alapja Moliere 1670-es vígjátéka, Az úrhatnám polgár.
• A poénok egy része állítólag rögtönzött, ami nem kis teljesítmény figyelembe véve, hogy többeknek ez volt az első (hangos) filmszerepük.
• Találtam egy kiszínezett változatot is.

Előzmények: Noha láttuk hogy vannak előzmények bőven, a mozi születését hagyományosan a francia Lumiere-testvérekhez kötjük. Családi fényképüzemben sajátították el a szakmai alapokat, majd megvásárolták a kinematográf szabadalmát, ebből fejlesztették tovább saját változatukat, miután Párizsban látták Edison kinetoszkópját. Az eszköz felvevő- és egyben vetítőgép is volt, szebb képekkel és jóval könnyebb kamerával, aminek köszönhetően könnyebb volt felvételeket készíteni. Szűk két hónappal a német Wintergartenprogramm (1895) bemutatója után mutattak be tíz filmet fizető közönség előtt Párizsban, hagyományosan innen számítjuk a mozi és a film kezdetét. A testvérek úgy gondolták, hogy a mozizásban nincs nagy jövő, hiszen amiket leforgattak, azokat láthatjuk saját szemünkkel is az utcán. Az IMDb szerint 1900 után nem is forgattak több filmet, és visszatértek a fényképezéssel kapcsolatos kísérleteikhez. Bár cégük sikeres volt, később egyesültek a brit Ilforddal, ezért nem hallani már a Lumiere márkáról.

A film: A címben benne van minden, egy csapat ember hógolyózik. Elvileg aktualitás, de nekem eléggé megrendezettnek tűnik a kerékpáros viselkedése alapján (miért hajtana bele a tömegbe és fordulna vissza különben?). Őszintén szólva nem igazán látom az erényét, ennél láttunk ebből az időszakból sokkal izgalmasabb felvételeket is. Nemrég nagyot futott egy feljavított és kiszínezett változata is.