Cselekmény: A Hol a barátom háza után visszatérünk a földrengés sújtotta Koker környékére, ahol épp az És az élet megy tovább egyik jelenetét forgatják. Az egyik szereplő az önfejű kamaszlány, Tahereh, akit nagyanyja nevel, miután szülei odavesztek. Egy másik szereplő az egykori kőműves Hosszein lenne, azonban Tahereh nem hajlandó megszólalni a közös jelenetükben. Mint kiderül, Hosszein korábban udvarolt a lánynak, de a nagymama nem engedi a házasságot, mert Hosszeinnek nincs saját háza...

Téma: Nem tudom :D Értem, hogy van egy metanarratívás vonal, ami talán erősebb, mint az És az élet megy továbban, ugyanakkor meg gyengébb, mint a Közelképben vagy a Kenyér és virágban (ami ugyan egy Makhmalbaf-film, de mint tudjuk a kettő ugyanaz :D ). Viszont sokkal kevésbé tettenérhető Kiarosztami humanizmusa. Szóval mit akart mondani a költő?

Tartalom: A meta-vonal megjelenik azonnal, amikor a főszereplő bejelenti, hogy ő alakítja a rendezőt. Aztán jön a szereplőválogatás, a jelenet felállítása, ami nagyjából megismételte az És az élet megy továbbot, mert a rendezőasszisztens autóval körbejárja a környéket és beszélget, segít, segítséget kér, de ez már mégsem az az igazi, meleg szeretet. Elvégre nem egy filmben vagyunk, hanem a megalkotását figyelhetjük. A sztori igazából ott kezdődik, hogy megpróbálják felvenni azt a jelenetet az előző filmből, amikor az újdonsült férj elmeséli, hogy a földrengés után azonnal összeházasodtak, hiszen az élet megy tovább és ki tudja, mikor jön a következő katasztrófa. A múlthoz való ragaszkodás megfigyelhető egyébként más időseknél is (ld. az özvegy szakácsot vagy a fürdőző nőket), a filmesek pedig többször koppannak, mert a fiatalabbak már más szokásokat követnek, mint hiszik (pl. Tahereh ruhaválasztása). Csakhogy az első színész fél a nőkkel beszélni, ekkor hozzák Hosszeint, akiről meg kiderül, hogy a valóságban is szeretne Tahereh férje lenni, de a nagyszülők elutasították, a lány ezért nem hajlandó hozzászólni. A továbbiakbkan jó párszor megismétlődik a jelenet, amit ilyen-olyan apropó miatt újra és újra fel kell venni, Hosszein pedig kihasználja az alkalmat, hogy győzködje a lányt. Ebben az érvrendszerben vetődnek fel olyan általánosabban vehető gondolatok, hogy pl. a tehetősebbeknek segíteniük kellene a szegényebbeket a fejlődéshez vagy hogy az ideális házasságban a nő és férfi egyenrangú felek.

Forma: Ez nagyjából megismétli az előző filmet, a stílus féldokumentarista valódi helyszínnel és helyi "színészekkel", mégis sokkal filmesebb hatást kelt paradox módon, mivel látjuk a forgatást, illetve az egységesebb cselekmény miatt. A városi és autós kompozíciók klausztrofóban szűkösek, a természetiek viszont tágasak. Újra feltűnnek a trilógia korábbi karakterei, illetve egyes jelenetei is, míg az utolsó jelenet nagyon hajaz az előző filmére megvalósításában, bár tartalma eltér, de ezt nem spoilerezhetem el. Az említett központi jelenetre nem igazán emlékeztem, de valóban ott volt kb. az 55 perctől, akit érdekel. A lányt nem láttam, de a pasi ugyanaz a Hosszein volt.

Élmény: Ahogy a témánál jellemeztem, nem igazán értem, mire ment ki a játék, ezért nem is fogott meg különösebben. Szerettem Kiarosztami korábbi filmjeit, de ez most nem izgatott fel sem intellektuálisan, sem érzelmileg.

Érdekességek

• Mohammad-Ali Keshavarz idén hunyt el 90 évesen

Cselekmény: A hat történetből álló film első részében egy repülőgépen két utas beszélgetni kezd, véletlenül kiderül, hogy van egy közös ismerősük, akinek a nevét meghallva bekapcsolódik egy harmadik utas is, hiszen ő is ismerte az illetőt...

A második történetben az útmenti étterembe pont az a férfi tér be, aki miatt a pincérnő (Julieta Zylberberg) apja öngyilkos lett. A szakács magától értetődő természetességgel veti fel, hogy tegyenek patkánymérget az ételébe...

A harmadik történetben a menő üzletember durván beszól az autópályán az előtte kacsázó autósnak, ahogy ilyenkor az lenni szokott. Aztán persze lerobban és a megsértett autós beéri...

A negyedik történetben az épületrobbantó mérnök autóját szerinte jogtalanul elszállítják tilos parkolás miatt, emiatt lekési lánya születésnapját, feleségénél ez az utolsó csepp és válni akar, és még ki is rúgják, amikor dühében botrányt csinál a paroklási cégnél...

Az ötödik történetben a tehetős család gyermeke cserbenhagyásosan halálra gázol valakit. Az apa a kertészét venné rá busás jutalom fejében, hogy az vállalja át a tettet és a börtönbüntetést...

A hatodik történetben a tökéletes esküvő rémálommá válik a menyasszony számára, amikor rájön, hogy újdonsült férje megcsalta...

Téma: Próbáltak ráhúzni a történetekre valamilyen társadalmi narratívát, de nem látom igazoltnak. Biztosan jellemző mindegyik embertípus és eset az argentin társadalomra (egyesek a magyarra is), szóval ez szerintem inkább egy válogatás, korrajz, de nem egyetemes és általános érvényű, mégha a rendező ezt is állítja.

Tartalom: Hat, kb. 20 perces epizódokból áll a film, ebből az első a legrövidebb, tartalmában talán el is üt a többitől, de egyben össze is foglalja azokat. Gyors, rövid, csattanós jelenet. Mindegyikben elege lesz a főszereplőnek, "eszüket vesztik" egy szélsőséges helyzet hatására, ahol egy-egy igazságtalanság kiborítja őket. Míg részenként egy-egy nagyobb igazságtalanságot látunk, az első epizódban csak úgy záporoznak. A sérelmeket felsoroltam a cselekménynél, nem ismétlem meg őket. Ez egy vígjáték, de sötét, helyenként abszurdba hajló humorú. Kiemelik egységes színvonalát és eltérű műfajukat az egyes részeknek, ugyanakkor a végkicsengés és a hangulat más tud lenni. Az első könnyedebb, a második cinikus és jószívű, a harmadik csattanója a legjobb a maga gúnyjával, a negyedik kivételesen happy enddel zárul, az ötödik a legkeserűbb, a hatodik pedig... azt hiszem szubjektív, hogy pozitív vagy cinikus. Jó, hogy több csavar is van a történetekben, kevésbé jó, hogy sokszor így is kiszámíthatóak tudnak lenni. Hiányoltam, hogy nincs valamilyen konkrétabb kapocs köztük, mint a második és a harmadik történet között, ahol a háttérben elhajtó autóra fordult rá a kamera.

Forma: Mindegyik epizód kicsit más a színeket, fényeket tekintve, ahogy látszik a képeken is, de annyira nem eltérőek, hogy ez markánsan megfigyelhető legyen. Ez annyiban lehet jó, hogy egységes marad a kinézet, ugyanakkor nyugodtan lehetett volna benne több látványelem, mint pl. amilyen a hatodik részben az ajtóra szerelt kamera volt. A színészek rendben voltak, a zenére csak ott kaptam fel a fejem, amikor kivételesen egy valódi korabeli sláger hangzott fel, ez azért nem olyan gyakori dolog.

Élmény: Nagyjából már leírtam korábban: fordulataival és humorával szórakoztató, persze a fekete humor nem mindenkinek jön be és nem is mindig könnyed. Egynek jó, de nem váltja meg a világot.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Julieta Zylberberg (La nina santa)

Cselekmény: 1941, Franciaország. A "zsidóvadász" Landa (Christoph Waltz) épp kiírt egy bujkáló családot, de Shosannának, a nagyobbik lánynak sikerül elmenekülnie. 1944-ben Raine hadnagy (Brad Pitt) különleges gerillaalakulatot szervez zsidó katonákból, a Brigantykat, hogy pszichológiai hadviselés gyanánt brutálisan végezzenek német katonákkal Franciaországban. Eközben Shosanna álnéven egy párizsi mozi tulaja lesz, de pechére felfigyel rá egy német katona, Frederick (Daniel Bruhl), aki egymaga többszáz ellenséggel végzett egy alkalommal, így ünnepelt hős lett, akiből a propaganda filmet készített. Hogy a lány kedvében járjon, eléri, hogy az ő kis mozijában legyen a díszbemutató...

Téma: Tarantino sosem nagy gondolatokat akar közölni, csak játszik, ezúttal a világháborús filmekkel és az 1940-es évekkel. Következtetéseket persze levonhatnánk abból, hogy mit miért és hogyan csinál, de nem tartom ennyire nagyra :D (ami persze valószínűleg inkább az én korlátoltságomat jelzi, de akkor nem kéne rébuszokban beszélni) Fontos vonal mindenesetre a kommunikáció ereje, amibe beletartozik a filmművészet is.

Tartalom: A cselekmény szerkezete öt részre bomlik, az elsőben és másodikban Shosanna és a brigantyk eredetét ismerjük meg, a harmadikban és a negyedikben a kettő felkészül a fináléra, ami az ötödik részben bekövetkezik, ugyanakkor a két szál nem ér össze. Tarantino egy alternatív történelmet mutat nekünk kb. azzal a gondolattal eljátszva, hogy mi lett volna a második világháborúval, ha hollywoodi módra zajlik le, amiben persze kiemelt szerepet kap a mozi (és akkor itt nyilván bele lehetne menni egy végtelen meta-spirálba, de ahogy fentebb írtam, nem akarok). Szóval semmi sem akadályozta meg abban, hogy szokás szerint teletömje filmes utalásokkal, amiből gondolom még nekem se jött át a tizede sem, hiába mond sokat Jannings, Pabst vagy Riefenstahl neve. A film mellett a nyelv kap kiemelt szerepet, ami több poén alapja, de aktív szerepe lehet a cselekményben is (általában leleplezi használóját). Niggerezés helyett most zsidózás van, a mozis mészárlás pl már kifejezetten antiszemita is lehetne azzal, hogy valóra váltja az antiszemita rémképeket, míg a németek jellemzően áldozatként szerepelnek. A karakterek szórakoztatóak, mint mindig, a választékos és intelligens Landa láthatóan a Django elszabadul fejvadászának elődje, Raine a nagyon túltolt amerikai, Frederick  tényleg egyfajta York őrmester, románca Shosannával önmagában is elég érdekes lehetne... stb. Tarantino-filmként alapvetően vígjáték, csak ugye szokni kell a stílusát. Fura mód azonban sokkal hangsúlyosabbak lettek a párbeszédek, ami Tarantinónál nem lenne meglepő, csak itt 10-15 percesre is képes nyúlni egy beszélgetés úgy, hogy nem történik semmi, miközben nagyon is változik közben a szitu az elhangzottak (vagy épp a metakommunikáció) révén.

Forma: Szokásosan brutális, ömlik a vér, de a rutinos néző ezt el is várja és nem fáj különösebben látni, de ez szerintem nem jó, hiszen ha érzelmileg nem brutális az erőszak, akkor látványban sem lesz az, más funkciója pedig itt nem nagyon volt ellentétben mondjuk a Django poénjával vagy a Kill Bill stilizáltságával. Véletlenül belefutottam egy az első jelenetet elemző videóba, ami szépen megmutatja, mennyire tudatosak a kompozíciók, de ezek csak ráerősítenek és nem adnak hozzá különösebb látványt. A legtöbb lehetőség a mozis jlentben volt, ami szépen összekeverte a valóságot és fikciót, de ha az Ifjabb Sherlock detektívben képesek voltak ezt kreatívan megoldani száz ével korábban, itt se lett volna akadálya neki. A zene ezúttal nem olyan hangsúlyos, a náci vezérek kikarikírozottak, a színészek közül Waltzot szokás kiemelni, de nem tudom, mennyire köszönhető neki vagy karakterének a sikere.

Élmény: Megoszlanak a vélemények, van aki Tarantino egyik legjobbjának tartja, kevesebben az egyik leggyengébbnek, azzal a nonszensszel meg ne is foglalkozzunk, akik szerint a történetietlensége miatt rossz. (Ez megérne egyébként egyszer egy külön posztot egy másik blogon, mert érzékelni vélek egy nagyobb generációs szakadékot azok között, akik a 20. század traumáinál vannak még leragadva és a 21. századi fiatalabbak között.) Szóval én is a gyengébbek közé sorolom, mert voltak ugyan élvezetes részei, de összeségében mégsem szórakoztatott.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Brad Pitt (Thelma és Louise, Tiszta románc, Hetedik, Harcosok klubja, Blöff, Az élet fája, 12 év rabszolgaság)
  • Christoph Waltz, Jacky Ido és Michael Bacall (Django elszabadul)
  • Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
  • Daniel Bruhl (Amerika kapitány)
  • Denis Menochet (Piaf)
  • Mike Myers (Shrek 2)
  • Julie Dreyfus és Bo Svenson (Kill Bill)
  • Richard Sammel (Az élet szép, Casino Royale)
  • Rod Taylor (101 kiskutya, A madarak)
  • Rainer Bock (A fehér szalag)
  • Samuel L. Jackson (Szemet szemért, Nagymenők, Jurassic Park, Tiszta románc, Ponyvaregény, Csillagok háborúja, Kill Bill, A Hihetetlen család, Amerika kapitány, Bosszúállók, Django elszabadul)
  • Harvey Keitel (Aljas utcák, Taxisofőr, Thelma és Louise, Kutyaszorítóban, Zongoralecke, Ponyvaregény, Odüsszeusz tekintete)
  • Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Kill Bill, Django elszabadul)
• A filmbéli filmet az amúgy rendezőként is dolgozó, Medvezsidót alakító Roth rendezhette meg.
• A szereplők között van egy náci tisztet alakító színész, aki a stáblistán mint önmaga szerepel; ez poén arra utalva, hogy az eredeti Becstelen brigantikban is egy nácit játszott. Ő egyben annak a filmnek a rendezője is, de a címen túl kevés hasonlóság van.
• Rövid statisztaszerepet kapott a zenész (Die Arzte) Bela B., aki nem magyar, de nevét Lugositól kölcsönözte.
• Valóban léteztek zsidó kommandók, az egyik az olasz fronton harcolt, egy másik Észak-Afrikában, egy harmadik már a háború után akart bosszúból nácikat levadászni.

Cselekmény: A 18. század elején járunk, azaz hajózunk, amikor Elizabeth (Keira Knightley), a kormányzó lánya észreveszi a vízben sodródó Willt (Orlando Bloom). Nyakában kalózmedál van, amit a Elizabeth gyorsan elvesz tőle, hogy mentse életét. A fiatalok egymásba szeretnek, így amikor kiderül, hogy a kalózmedál átkozott és Elizabethet elrabolják az elátkozott kalózok Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) vezetésével a medál miatt, Will azonnal a nyomába ered a hírhedt kalóz, Jack Sparrow (Johnny Depp) segítségével, aki szívesen segít, hiszen az elátkozott kalózhajó egykor az övé volt és most visszaszerezné. Az átok megtöréséhez vissza kell vinni a helyére a medált és szükség van a hiányzó csapattag, Will apjának vagy a leszármazottjának vérére, aki azért nincs a többiek között, mert kitartott a lázadáskor Sparrow mellett és büntetésből a tengerfenékre küldték. Az átkot sikerül megtörni, Elizabeth és Will összeházasodhatnak, Sparrow pedig visszakapja hajóját. Csakhogy a fiatal szerelmeseket váratlanul letartóztatják és halálra ítélik a Sparrow-val való kollaborálásuk miatt, Sparrow-t pedig meglátogatja Will apjának (Stellan Skarsgard) szelleme, aki eladta a lelkét Davy Jones kalózkapitánynak (Bill Nighy), hogy kiszabadulhasson fogságából. Mint kiderül, korábban Sparrow is eladta a lelkét a hajójáért cserébe, most pedig eljött az idő, hogy átadja lelkét. Eközben Will kegyelmet kap egy feltétellel: meg kell szereznie Sparrow varázsiránytűjét, persze ehhez meg is kellene találnia...

Téma: Ha van, akkor az a szabadság. Alapvetően ez csak egy szórakoztató kalandfilm a romantikus kalózvilágról, ami a kötetlen, szabad életformának feleltethető meg. Ezt veszélyezteti a második résztől hangsúlyosan a civilizáció terjeszkedése, amely a kalózkodást is szabályok közé szorítaná.

Tartalom: Az ihlető egy kalóz-tematikájú hullámvasút, ennek megfelelően az első rész nem is több egy köréírt történetnél, ahol a mai modern szórakoztató film elvárásainak megfelelően egyensúlyban van a humor, akció és romantika, a cselekményre nem is pazarolnám a helyet, csak röviden: adott Sparrow kalóz, aki visszaszerezné hajóját és szabadságát három részen keresztül, míg Elizabeth és Will szerelmesek egymásba, de valami mindig közéjük áll, és e hármasnak egymást segítve vagy épp egymás ellenében különféle kalandokon kell keresztülmenniük. Míg az első rész egy békebeli kalandfilm modernizált változata, a második résztől kezdve a modern civilizáció nem csupán konkrét hőseink életét fenyegeti, de ezt a békebeli, romantikus kalózvilágot is azzal, hogy szabályok közé szorítaná. A kalandok tehát adottak, amiket megfűszereznek nem kevés misztikummal, illetve mindig egy durván sötét felütéssel kezdenek, hogy érezzük a tétet; az akciót az ízlésemnek kicsit túltolják, de én öreg vagyok már és szívesebben nézem a lassabb filmeket; a humort elsősorban a sorozat legerősebb pontja szolgáltatja, Sparrow karaktere, akit egy részeg transziként szoktak leírni, de azért akad némi vizuális humor is a sok vicces párbeszéd között; a leggyengébb pont pedig a romantika, holott annak kéne a vezérlő erőnek lennie, de teljesen hiányzik a dráami, romantikus érzelmi szál, csupán tényként közlik velünk, hogy Elizabeth és Will szerelmesek (erősebb is náluk mind Norrington, mind Davy Jones). A második és a harmadik részeket már egyben forgatták, a második rész történetén ez érezhető is volt, hogy félbevágott darabról van szó, a harmadik rész viszont már túl vontatott volt.

Forma: Ahogy írtam, igazi békebeli kalandfilm valós helyszínekkel, többnyire valós díszletekkel, és hál'istennek nagyon odafigyeltek az animációra, amin így legtöbbször fel sem tűnik, hogy az, pedig egy 15 éves sorozatról van szó. Csak a harmadik részre tolják túl a tengeri csatában, kár árte, de összességében le a kalappal, így kell használni az animációt: kiegészítésként és nem helyettesítésként. Az akciókból ahogy írtam az ízlésemnek túl sok van és túl gyorsak, de többször elismerésre méltóan kreatívak (ld. első részben a kovácsműhelyet, a másodikban a hármas párbajt, a harmadikban az esküvőt). A színészeknek szerintem nem volt sok alkalmuk és idejük kieteljesedni, de Sparrow kétségtelenül egy ikonikus karakter lett (vajon másik színésszel milyen lett volna?), a zene pedig hiába szintén ikonikus, valahogy meg sem hallottam a filmben.

Élmény: Minden szempontból korrekt szórakoztatóipari film, helyenként kifejezetten jó, de egyes elemeiben az én ízlésemnek nem eléggé. Négy éve kissé szigorú voltam az első résszel kapcsolatban, de alapvetően nem változott a véleményem: egy olyan műfajt hoztak vissza ráncfelvarrva, ami nagyon hiányzik korunkból (jó példák még: Harry Potter, A gyűrűk ura), de messze nem tökéletes.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Johnny Depp (Szakasz, Ollókezű Edward)
  • Geoffrey Rush (Némó nyomában)
  • Orlando Bloom (A gyűrűk ura)
  • Keira Knightley (Csillagok háborúja, Igazából szerelem)
  • Jonathan Pryce (Brazil)
  • Zoe Saldana (Avatar, A galaxis őrzői, Bosszúállók)
  • David Bailie és David Schofield (Gladiátor)
  • Greg Ellis (Titanic)
  • Bill Nighy (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Harry Potter)
  • Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Dogville, Melankólia, Bosszúállók)
  • Naomie Harries (Holdfény)
  • Chow Yun-fat (Szebb holnap, Tigris és sárkány)
  • Reggie Lee (A sötét lovag - Felemelkedés)
• A sorozat akkora siker lett, hogy a 2010-es években még két rész jelentmeg és a közeljövőben is várható két újabb darab.

Cselekmény: John Nash (Russel Crowe) finoman szólva sem társasági ember, szociális készségei fejletlenek, mert túlzottan a matematikára összpontosít az egyetemen, ezért sosem kerülgeti a forró kását, hanem például ha le akar feküdni egy nővel, ezt egyenesen kimondja, mégh zavarban is van. A nagy összefüggést keresi, míg egy alkalommal a kocsmában rá nem ébred, hogy diáktársaival sikeresebben fűzhet be egy csoport nőt, ha együttműködőek. Ez a játékelmélet alapja és John egy csapásra elismert matematikus lesz. Évekkel később már egyetemen tanít és a hadseregnek segít kódfejtésben. Egy alkalommal egyik tanítványa, a csinos Alicia (Jennifer Connelly) randira hívja és csodák csodájára nem rémiszti el a férfi durva közvetlensége...

Téma: Saját magát köpi szemen a történet, mert javarészt Nash intellektusát helyezi középpontba, mégis a hangsúlyos pontokká a szeretet misztikus erejét teszi, mintha az lett volna a nagy összefüggés, a mindent mozgató erő, nem pedig Nash szellemi erőfeszítése. Ha ez így picit homályosan hangzik, lentebb kifejtem, csak az már spoileres lesz.

Tartalom: Azért megpróbálok viszonylag spoilermentesen írni, bár az ezredforduló divatjának jegyében kapunk egy jó nagy fordulatot, úgyhogy azt mindenképpen el kell majd lőnöm. Elöljáróban annyit még jegyezzünk meg, hogy még ha valós alapokon nyugszik is a történet, elég szabadon kezelték a tényeket. Három részre osztható a történet, ahogy a valódi Nash élete is: az első harmadban a felfelé ívelő életét láthatjuk, ahogy különc zseniként sikerül szakmai és magánéleti sikert is elérnie. A második harmad az, amit részben el kell spoilereznem, hogy beszéni tudjunk róla: tipikus zsenibetegség, hogy Nash megőrül. Ez a szakmai-magánéleti mélypont egy drámaibb szakasz és nemcsak róla, hanem felesége küzdelmeiről is. A csodálatos elme attól lesz csodálatos, hogy a harmadik harmadra Nash képes lesz racionálisan hozzáállni az elborult elméjéhez és elfogadható keretek közé szorítani a viselkedését. Na és ehhez képest egy hollywoodias befejezésben jóformán mindezt a teljesítményt félredobják és inkább a szeretetet emelik ki, ami nagyon sántít, hiszen összesen három olyan pillanat volt a történetben, amikor ennek jelentősége volt. Ki lehetett volna persze hegyezni a történetet a szeretet erejére is, de akkor meg kevésbé hangsúlyosan kellett volna szerepeltetni Nas intellektusát.

Forma: Néhány ügyeseb beállítás mellett  a legfőbb vizuális elem a színvilág/melegség változtatása az eseményekhez mérten, na meg persze szórakoztató látni a díszleten, ahogy a világ változik az 1940-es évektől az 1990-es évekig. Mint minden ilyen filmnél, a legfontosabb elem természetesen a főszereplő, és jó volt látni, hogy Crowe nem csak akcióhősködésre képes, hanem visszafogott, drámai játékra is. Ehhez képest Denzel Washington vitte el előle az Oscart a Kiképzésért, pedig...

Élmény: A rendező nem a korszakalkotó filmjeiről híres, ez sem az, de tökéletes érzékkel adagolják benne a drámát, érzelmeket, a fordulatot és mindezt korrekten megtámogatják filmes eszközökkkel, csak épp nincs benne semmi rendkívüli. De többnyire jó film és jó lenne, ha ez lenne az elvárható színvonal mindig.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Russel Crowe (Szigorúan bizalmas, Gladiátor)
  • Ed Harris (Apolló 13, A Truman show, Gravitáció)
  • Jennifer Connelly (Volt egyszer egy Amerika, Rekviem egy álomért)
  • Christopher Plummer (A muzsika hangja, Fel)
  • Paul Bettany (Dogville, Amerika kapitány, Bosszúállók)
  • Adam Goldberg (Ryan közlegény megmentése)
  • Anthony Rapp (Twister)
  • Judd Hirsch (A függetlenség napja)
  • Austin Pendleton (Némó nyomában)
• Jennifer Connelly és Paul Bettany egy pár, ezen a forgatáson jöttek össze
• John Nash (1928-2015) az iskolarendszeren kívül tanult és 19 évesen le is diplomázott, innen kezdődött a film, 1950-ben írta meg egyoldalas, legismertebb elméletét. 1954-ben rúgták ki a hírszerzéstől, miután férfiakkal kapták rajta. 1959-ben kezdődtek az elmezavar jelei, a következő bő tíz évet elmegyógyintézetben töltötte, felesége ekkor elvált tőle, de később újra összejöttek. Az 1970-es évekre leállt a gyógyszerekkel és valóban megpróbált tudatosan ellenállni tévképzeteinek, ami egyébként nem teljesen példa nélküli dolog. 1994-ben elnyerte a Nobelt (megosztva többek közt a magyar Harsányival) és nem, nem mondott beszédet. 2015-ben újabb rangos matematikai díjat nyert, amikor a díjátadóból hazafelé feleségével együtt halálos autóbalesetet szenvedtek.