Cselekmény: 1923, Japán. A fiát egyedül nevelő özvegyasszony (Iida Csoko) szűkös anyagi helyzete ellenére gimnáziumba küldi tehetséges fiát, Rjoszukét (Himori Sinicsi) abban bízva, hogy majd Tokióba kerül és jó élete lesz. Bő tíz évvel később Rjoszuke valóban Tokióban él már, anyja pedig meglátogatja. Meglepetésére fia már megnősült és gyereke is született, azonban az is meglepetés, hogy a kezdő tanári szakma nem fizet olyan jól...

Téma: Az egyszerűség mélysége, ahogy egy írás fogalmazott. Kicsit ugyanaz, mint az összes többi Ozu-film: családi dráma pozitív érzelmekkel, amely nem feltétlenül akar oda kilyukadni, hogy minden jó vagy minden rossz lett végül, megfér a tragédia és a remény is. Egyben tág utalás az aktuális viszonyokra is, hiszen Japán elég rosszul állt az 1930-as években.

Tartalom: Kicsit spoileres leszek, de ez egy Ozu-film, szóval nem kell fordulatokra számítani. Osszuk szokás szerint három részre a cselekményt: az első az 1920-as években játszódik, ahol egy felfutó Japánban a tehetséges Rjoszuke tanára hatására továbbtanul és Tokióba költözik. Amúgy sem tehetős anyjának ez nagy áldozat, de a fiú reményei miatt belemegy. A második rész már az 1930-as évek küszködő Japánjában játszódik, ahol az anya velünk együtt szembesül azzal, hogy hiába az áldozata, Rjoszuke nem lett menő értelmiségi, de még a régi tanár sem. Bár Rjoszuke mindent elkövet, hogy anyja Tokió szebb arcát lássa, ő maga anyagilag küszköd és otthonuk is szegényes. Ezt a harmadik részben beszélik ki, amikor az anya számonkéri fia ambícióit, elvégre hatalmas áldozatot hozott érte, és meg is lesz a hatása, Rjoszuke újra elszánja magát. Anyja azonban nem érti fia panaszát és a kor nehézségeit, hogy ami 10-15 éve még valóban jólétet teremtett volna, a kor viszonyai közt nagyon kevés. Ehhez képest csak mellékszál az ozui meleg humanizmus, hogy rendre példákat kapunk arról, hogy embernek Rjoszuke egyáltalán nem lett rossz és ezt épp a szegénységnek köszönheti. A végén a fiú optimista, az anya azonban részben mégis csalódott és megtört.

Forma: Először is ez Ozu első hangosfilmje, de nincs különösebb jelentősége neki, akár helyettesíthették volna feliratokkal is a párbeszédeket, a zene pedig alig hallhatóan van jelen hangulatfokozóként. Egyetlen kikacsintás erre, amikor moziban büszkén mutat a fiú anyjának egy német hangosfilmet. A színészek a végtelenül merev japán etikett szerint viselkednek, ami ugye megint kifejezetten ozus, hiszen a nyugodt felszín alatt tudjuk, hogy háborgó érzelmek feszülnek. Képileg töredezett, túlságosan epizodikus, ugyanakkor már jelen vannak a tipikusan ozus háztartási életképek, mint a teáskanna vagy a száradó ruhák, ami pl. a hentesnél nagyon hatásosak, máshol kevésbé. Nem beszélve a tatamiszintről és a lassú, kimért kamerába beszélésről. Megjelenik egyfajta a hagyományos vidék és a modern urbanizáció ellentéte is, hiszen míg vidéken minden jó, a modern Tokiónak csak a csúnyább arcát láthatjuk a szemétégető és a szegényes házak képében.

Élmény: Azt hiszem az eddig látott Ozu-filmjeim közül ez jelenti az igazi átmenetet nemcsak a néma és a hangosfilmjei között, de a vígjátékibb és a drámaibb megközelítés között is, én pedig az előbbit jobban tudom szeretni. De szinte didaktikus nyíltsága ellenére (?) ez a film is abszolút hatásos és működik érzelmileg, és jó, hogy nem vegyesen hagyja a végét és nem viszi el a kizárólagos hepiend vagy tragédia irányába.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Iida Csoko (Tokiói kórus, Csapongó képzelet)
  • Himori Sinicsi (Íme egy apa, Élni)
  • Rju Csisu (Az az éjszakai asszony, Megszülettem de, Csapongó képzelet, Íme egy apa, Társasházi élettörténetek, Késő tavasz, Búzaősz, Tokiói történet, A szaké íze, Rőtszakáll)
  • Aoki Tomio (Megszülettem de..., Csapongó képzelet)

Cselekmény: ...avagy a "nagy út". A még gyerek Csin anyja az éhezésbe, apja később a munkába halt bele. Csin azóta már felnőtt és építkezéseken dolgozik, de egyenes gerincű, ezért neki és barátainak gyakran meggyűlik a baja a főnökeikkel, akik persze rendre ki is rúgják őket. Egy ilyen eset után a városból vidékre mennek útépítésre, ahol a vezetőség felfigyel Csinre, hiszen vezéregyéniség. De nemcsak rá figyelnek fel, hanem a helyi étterem csinos pincérnőire is...

Téma: Munkásmozgalmi öntudat hazafias honvédelemmel vegyítve - és egy kis feminizmussal. Csinék öntudatosan kiállnak magukért a burzsoával és az ellenséggel szemben, miközben Moli, az egyik pincérnő is saját kezében tartja szerelmi életét és szinte egymaga hárítja el a burzsoá árulást.

Tartalom: Osszuk fel a történetet három részre: az első harmadban Csin szülei a nyomor elől szinte a halálba menekülve vidékről a városba költöznek, fiuk pedig jómunkásemberként nő fel, vezéregyéniséggé válik és hű társai lesznek. A városban azonban állandó igazságtalanságok érik őket, ezért visszatérnek vidékre dolgozni, noha sejtik előre, hogy a főnökök ott sem jobbak. A második harmad viszonylag idilli és egyhangú, dolgoznak és szórakoznak, ekkor ismerjük meg a két fogadós lányt és a helyi főnököt, aki persze nyilván gonosz. A harmadik harmadba sűrítik az eseményeket: egyrészt a japán-kínai front elér hozzájuk, ezért az útépítésnék kiemelt szerepe lesz, másrészt meg kell küzdeni a helyi vezetővel is, aki pénzért azonnal lepaktál az ellenséggel. Itt mutatkozik meg a rendező nőképe, mert míg Hsziang hagyományos lány, Moli teljesen önálló, ő csábít el férfiakat, lesi meg őket fürdés közben vagy menti meg őket. Bár egyéni szinten nem lesz hepiend, a történet hosszútávon a meg nem nevezett szocializmus győzelmét hirdeti.

Forma: Ami először szembe tűnhet, hogy ez még egy átmeneti hangos film, mint pl. Az éneklő bolond; alapvetően feliratos, de vannak dalok és hangeffektek. Eléggé elcsúszva, de vannak. A dalok munkásmozgalmiak, szóval... meh. A színjátszás egy-két drámaibb résztől eltekintve a durva humorú rajzfilmek karikatúraszerűen eltúlzott teátralitására emlékeztet. Ezt alátámasztó és ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy egy fejbevágást követően animált kismaradak jelennek meg hősünk feje körül. Ügyesebben megvalósított képei a filmnek a kínzós jelenet árnyékai vagy a légitámadás zaklatottabb vágása, de egyébként sajnos nem igazán emeltek át semmit a szovjetektől és képileg egyhangú.

Élmény: Nincs bajom a propagandafilmmel mint műfajjal, de ha agyatlan, azzal nem tudok mit kezdeni. Pedig a rendező alapvetően nem kommunista volt, de a szovjet propagandafilmek még így is jobban felépítettek ennél. Ráadásul a zárójelenet hiába akar biztató lenni, a jövő ismeretében inkább gúnyossá válik. Ezzel együtt is voltak erényei, pl. Moli karaktere, de nem marad emlékezetes darab.

Érdekességek

• A Csint alakító színész koreai, a japán ellen összekovácsolódó kínai-koreai kapcsolatok jegyében nézték ki főszereplőnek. A filmet ugyanakkor kifejezetten a Molit alakító színésznőre gondolva írták meg.
• Furának tűnhet, de az erős japán befolyás miatt nem nevezhették meg a filmben a külföldi ellenséget, mint Japánt, ezért csak utaltak rá, de ki nem mondták.
• Ez volt az első kínai film munkásokkal a főszerepben.

Cselekmény: Vologya nyomdász, Moszkvába utazik munkáért, szállást azonban nem kap. Szerencsére belebotlik egykori harcostársába, Koljába (Nyikolaj Batalov), aki elszállásolja a díványon magánál és feleségénél, Ljudmilánál. Ljudmila és Kolja viszonya nem teljesen felhőtlen a férfi nemtörődömsége miatt és az sem kedvez a helyzetnek, hogy kissé intim dolog hármasban élni. Így aztán, amikor Kolja üzleti útra megy, Vologyának egyre nehezebb ellenállni a szép asszonynak, és mivel sokkal jobban bánik Ljudmilával, az egyedüllét alatt összemelegednek...

Téma: Room, a rendező nem a divatos kommunista szellemiségben forgatta filmjét, hanem egyfajta realizmust akart megvalósítani, így nem feltétlenül vannak központi gondolatai a történetnek, hanem egy adott élethelyzetből adódó általános következtetéseket vonhatunk le belőle. Nincs tehát tanulság, de megfigyelhetjük Ljudmila semmibe vett karakterét, ami feltételezem, általános volt ebben az időben.

Tartalom: El kell spoilerezzem a cselekményt és egyben röviden összefoglalom újra: a gondtalan Kolja készpénznek veszi háziasszony feleségét, aki aztán el is csábul könnyedén, miután beköltözik hozzájuk a figyelmesebb barát, Vologya. Aztán Vologya is elkényelmesedik és fura hármasban élnek tovább, Ljudmila hol egyiküket, hol másikukat részesíti előnyben attól függően, hogy melyikük törődik épp vele. Persze teherbe esik, a pasik elvetetnék a gyereket, ezért Ljudmila inkább lelép. Ezt tekinthetjük egyrészt társadalmi képnek abból a szempontból, hogy hárman kénytelenek egy kis lakásban élni és a kommunista eszményképp ellenére Ljudmila továbbra is háziasszony szerepben van bezárva a lakásba szinte kiszolgáltatva bárkinek. Ezt erősíti a cím is, ami eredetiben "Kispolgári utca". Másfelől erősen szexuális természetű, amelyben Kolja és Vologya kapcsolata helyenként már homoerotikus, illetve a túlzottan szabados szexuális élet ellen próbált fellépni a film. (Kis történeti kitekintő: a szovjetek kezdetben fel akarták szabadítani a szexualitást is, szabaddá vált az abortusz és a homoszexualitás, kis híján eltörölték teljesen a házasságot, de pont ekkortájt derült ki, hogy ennek nagy népességcsökkenés lett az eredménye, ezért visszakoztak.) Összességében én inkább feministának érzem, mert a játékidő nagy részében látványosan a négy fal közé van szorulva Ljudmila, a pasik uralják a vásznat és többnyire figyelmen kívül hagyják a nőt, aki végül a maga kezébe veszi a sorsát.

Forma: Kezdetben szépe megfigyelhető rajta a szovjet montázstechnika, amikor modern, ipari képeket láthatunk, de ezek feleslegesek egy ilyen filmbe. Így aztán nem is ezek az uralkodó elemek, hanem újra szembemenve a trenddel, az egyének válnak azzá a tömeg helyett. Ljudmila mindig sarokban, a férfiak pedig aktuális helyzetüknek megfelelően ágyon vagy a díványon vannak. Ahogy drámaibbá válik a helyzet, szerencsére annál jobban kivész a teátralitás és kibontakozhatnak a színészi arcjátékok. Állítólag a szobában minden tárgynak külön jelentése van, de ezek nem voltak annyira hangsúlyosan lehelyezve, hogy szemet szúrjanak (kivéve talán a Sztálin-arcképes naptárat, de hát ugye 1927 van).

Élmény: Az első harmadot untam, aztán szerencsére pikáns lett a helyzet a kényszerű édeshármassal és ügyesen feminista irányba terelődött a helyzet, így akár ma is simán helytálló lehetne még mindig, ami jól mutatja, a szovjet képmutatást, hogy a nőkkel azért annyira nem akartak kezdeni semmit.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Nyikolaj Batalov (Az anya)
  
• Vlagyimir Fogel (Vologya) szélsőséges személyiség volt és mentális zavarokkal küzdött, ezért 1929-ben, 27 évesen öngyilkos lett.
• Az ihlető szinte nyíltan Majakovszkij volt, aki ebben az időben valóban együtt élt kiadójával és feleségével, aki közismerten múzsája volt.
• A film kegyelmi időszakban készült, mert bár a kritikusok kezdetben magasztalták a felvetett problémáit, a politika később vállalhatatlannak minősítette, de még Európában és Amerikában is betiltották az abortusz miatt, a vidéki parasztok pedig erkölcsi fertőnek hitték miatta a városi létet.
• A címbéli Mescsanszkaja utca 3 ma így néz ki.

Cselekmény: Egy újabb unalmas parti után Alba, az idős grófnő azt kívánja, bárcsak újra fiatal lehetne. Több sem kell az ördögnek, azonnal megkörnyékezi a nőt és fiatallá varázsolja azzal a feltétellel, hogy szerelmes nem lehet. Alba alig tud betelni a fiatalságával, azonnal magába bolondít két testvért is, de persze egyiküket, Sergiót csak kineveti és inkább Tristanót választaná. Sergio ultimátumot küld: ha nem őt választja éjfélig, az ablaka alatt öngyilkos lesz...

Téma: Jogosan hívják a Faust egy női változatának, amelyben rossz alkut köt Alba és pórul jár: fiatalságot akar, de szem elől téveszti, hogy az csak az eszköz és nem a cél, ami viszont a szerelem.

Tartalom: Kicsit vegyesek az érzéseim, mert az eleje nagyon nem állt össze, ami persze nem is feltétlenül elvárható egy ilyen régi filmtől. Mindenesetre a film is szakaszolja önmagát és egy prológussal nyit, amelyben láthatjuk a megfáradt Albát és alkuját az ördöggel. Ez még érthető, de a következő részekben kimarad az, ahogyan egymásba habarodik a testvérekkel, pedig ez egy fontos lépése lenne a drámaiságnak. Ezután már korrektebb lesz, ahogy Alba karakterfejlődését figyelhetjük és hangsúlyosabban megjelennek jelképes mozzanatok is ennek révén (különösen a kerti jelenetekben). Ha nem lenne ennyire Alba-központú, még Tristano vívódó karaktere is érdekes lehetne.

Forma: És milyen az Albát alakító színésznő? A korabeli divatnak megfelelően túlzóan teátrális, ugyanakkor egyes jelenetekben teljesen természetes és kifejező az arcjátéka. Azt a nagy csábítót nem érzem rajta, de azért viszonylag ledér és hát mégiscsak eltelt száz év. Képileg kezdetben az a legérdekesebb vonása, hogy részben színes; nem tinktúrázva, hanem szépen kézzel kiszínezve. Néhol ez természetes hatású, néhol tök látványosan működik (pl. az ördög feltűnésekor) de többnyire elég egyenetlenek. Igazából az utolsó harmad környékétől kezd beindulni, miután Alba kissé megborul. Itt már megjelennek a későbbi montázstechnikák (pillangó) és expresszionista elemek (sötét lovas, árnyékok, dőlt szögek, a tükör) előhírnökei. Helyenként a beállítások festményszerűek. Érdemes még megemlíteni a zenét, amelyre neves zeneszerzőt sikerült megnyerni, de elvből némán nézem a némafilmeket, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni.

Élmény: Nem indult túl erősen a korához képest sem - bár kicsit már kiestem ebből a korszakból - , túlságosan szét volt esve, ám ahogy haladt, egyre erősebbé tudott válni kívül-belül egyaránt. Végigpillantva az 1910-es évek filmjein, azt mondanám, hogy ott a helyet a top 10-ben, mégha nem is volt nagy élmény.

Érdekességek:

• Nino Oxilia, a rendező 1917-ben, 28 évesen hunyt el az első világháborúban harcolva.
• Az Albát alakító színésznő, kora szexszimbóluma, 1918-ban abbahagyta a filmezést és férjhez ment, a férj pedig kellően féltékeny típus lehetett, mert felvásárolta az összes filmjét és megsemmisítette. Szerencsére nem járt sikerrel.

Napló

• Az év első hónapjaiban szokás szerint felülvizsgáltam és felülbíráltam a terveimet és végül sokkal több válogatási elvem lett, mint amit terveztem.
• Márciusra megérkezett hozzánk is a koronavírus, így az eddigieknél több időm lett, így átlag havi kb. 15 filmet sikerült megnézni.
• Júniusban vettem észre, hogy jelentősen megugrott a látogatóim száma, konkrétan megháromszorozódott, így rögtön megvillantak a szememben a dollárjelek és engedélyeztem a reklámokat.
• A poén, hogy csak augusztusban vettem észre az értesítőt, hogy egy júliusi posztommal a címlapra is kerültem.
• Szeptemberre végeztem a magyar filmekkel, erről rövid összefoglalót írtam, ami újra címlapos lett tök érdemtelenül, de ez már legyen a szerkesztők baja.
• Decemberben újabb összefoglalókat írtam (1, 2, 3), ezúttal a szembejött filmek magyar vonatkozásairól, illetve végeztem a tervek szerint haladva a sikerfilmekkel. Viszlát kommerszek, helló senkit sem érdeklő, köldöknézős művészfilmek :D

Emlékezetes filmélményeim

(A magyar filmeknek van külön posztja, ezért őket kihagyom)

• Január: A vámpírok (1916) a legemlékezetesebb filmélményem a hónapból Irma Vep miatt, aki rosszlány létére átvette a főszerepet és ennek még lesz jelentősége 2021-ben.
• Február: A somme-i csata (1916), mert tényleg ott voltak.
• Március: Nem igazán maradt emlékezetes egyik film sem, legszórakoztatóbb talán a Robin Hood (1922) volt.
• Április: Innen viszont már többet is ki tudok emelni, elsőként a Honfoglalókat (1923), mert ez az egyik legvalódibb western, amit láttam. A nagy parádé (1925) és a Szárnyak (1927) pedig teljesen korrekt háborús filmek voltak, méltó párjai a Nyugaton a helyzet változatlannak.
• Május: Leginkább a szétfolyó Ingovány (2001) és a "filmnyelvű" Gabbla (2008) jött be, az ilyen filmek adják vissza az ember hitét a filmművészetben.
• Június: A hónap legjobbja egyértelműen Reygadas csúcsfilmje, a Csendes fény (2007).
• Július: Az argentin aranykort jelzi, hogy kb. három egyforma film volt a hónap legjobbja, a La libertad (2001), a Fejnélküli asszony (2008) és a Historias extraordinarias (2008).
• Augusztus: Hajszálnyival a Zama (2017) hozta ezt a hónapot, amelyben Martel stílusa gyönyörű képekkel és az egyik legfontosabb latin regénnyel párosult.
• Szeptember: A Gyanú árnyékában (1943) ha később készül és nem egy krimi, akkor egészen ütős lehetett volna; ebben a hónapban elfáradtam, így a kevés filmből ez lett a legkiemelkedőbb a szememben.
• Október: Alonsonak jobb filmje az előbb említett La libertadnál a Los muertos (2004) és ő is nyerte a hónapot, de nem tudom megállni, hogy ne említsem meg a La flort (2018), ami egyébként sem rossz, de elsősorban hossza miatt kerül ide, hiszen 13 óra alatt hozzánő az ember szívéhez.
• November: A hónap győztese csakis a pszichedelikus A kígyó ölelése (2015) lehet.
• December: Az utolsó hónap nem volt túl erős, de talán A Karib-tenger kalózai (2007) sikerült a legszórakoztatóbbra.

Számokban

A kitűzött cél az volt, hogy megnézzem:

1. a legelismertebb magyar filmeket, (pipa)
2. a sikerfilmeket, (pipa)
3. valamint hogy tovább javítsak a klasszikus-kortárs és a nyugati-világmozi arányokon. Alább látható, hogy alakultak ezen arányok az évek során. Tavalyhoz képest minimálisan sikerült javítani, de még nagyon messze vagyok az ideális arányoktól (fail):

Írások, egyebek

• Filmes blogok listája
• Legkedvesebbek: magyar filmek
• Címlap és kurvulás
• Magyarok a filmművészetben 1, 2, 3
• Címlapos írások: Napló gyermekeimnek és Legkedvesebbek: magyar filmek

2020-ban látott filmek

2021 - Tervek:

• Attól függetlenül, hogy mennyi időm lesz, mennyit enged a koronavírus és mennyit vagyok hajlandó rászánni, az év eleje természetesen azzal fog telni, hogy a frissülő listák alapján az eddigi válogatási elvekbe bekerült újabb filmeket pótlom.
• Ha nem lesz újabb világmegváltó ötletem (ami mindig akad), akkor egyrészt szeretném
  • letudni a legfontosabb kelet-európai filmeket (kb. 80 film),
  • haladni a már évek óta tartó filmeskönyv projektemmel (kb. 170 film),
  • valamint tovább növelni a kortárs filmek és a világmozi arányát.
• (Ugyanakkor nem szeretnék túl sok időt erre szánni és havi olyan 10 filmmel is elégedett lennék már - és nem garantálok semmit, akár holnap megváltoztathatom a terveim, és lehet hogy kizárólag 2021-es kazah pornó lesz a blogon vagy perui néma vizsgafilmek.)