Cselekmény: Gloria idősödő nő, régóta elvált, felnőtt gyerekei vannak, sőt, már nagymama, de még aktív, dolgozik és szívesen jár szórakozni. Egy ilyen este ismerkedik össze Rodolfóval (Sergio Hernandez), aki hasonló cipőben jár. Az első randit szex követi, majd újabb randik és annyira összemelegednek, hogy Gloria fia születésnapi bulijára is elviszi bemutatni...

Téma: A legtöbb írás megelégszik annyival, hogy ötvenen túl is van élet, de nekem az ilyen egyszerűbb meglátások sosem voltak elég kielégítőek :D Már csak azért sem, mert ezúttal is van bőven magyarázat nélkül hagyott elem, nyomokban fellelhető társadalmi vetület és ki tudja még minden, amit csak egy chilei érthet.

Tartalom: Főhősünk Gloria, aki éi a szinglik életét, azaz munka után bulizik, a kelleténél zavarbaejtőbben pasizik, na és persze próbál része lenni gyerekei életének, akik persze nem kérnek belőle túlságosan. Ezek számomra azt jelzik már az elején, hogy Gloria karakterében nem az életvidámságon van a hansgúly, hanem a "csakazértisen", csak míg ez a fajta dac egy fiatalnál szimpatikus lehet, egy idős embernél már szánnivaló (jogos vagy sem, az egy más kérdés). Aztán jön Rodolfo, aki még csak frissen vált el, de nem szabadul családja karmai közül, ugyanis kizárólag az ő pénzéből éltek és teljesen önállótlanok, így Rodolfo nem tud időt szakítani magára és Gloriára. Szépen kirajzolódnak a nemzedéki különbségek: Gloria idős házvezetője babonás; Gloria, Rodolfo és a többiek az életet legjobban átlátó és megélő, gyakorlatiasabb emberek, az ország gerince, de már hanyatlásban, míg gyerekeik - ahogy egy írás találóan fogalmazott - középosztálybeli kozmpoliták, interneteznek, drogoznak, jógáznak, nemzetköziek. Gloria nem tud egyikükhöz sem igazán közel kerülni, csak sajátjaihoz, ám tartós kapcsolatot velük sem tud kialakítani és nagyon halványan ott leng a diktatúra szelleme is (ld. Chile csatája, Égen s földön, No), hiszen Rodolfo korábban a katonaságnál dolgozott. Gloria pedig kudarcot kudarcra halmoz, de nem adja fel, újra beleveti magát az életbe, amit szépen kifejez az utolsó táncjelenet, kár, hogy nem lett annyira erős, mint a Szép munka zárójelenete.

Forma: Hasonlóan az Egy fantasztikus nőhöz itt is voltak időnként látványelemek és itt sem állt össze egységes stílussá. Majdhogynem kézikamerásan emberközelibbek a képek vagy legalábbis van belőlük bőven, ahogy egy egy személyre fókuszáló filmben ez lenni szokott. A film erénye, hogy nem szégyenlős és nemcsak történetében meri megmutatni egy ötvenes nő gondjait, hanem simán bevállalalja az öregedő testeket és a szexet is. A zene érthető módon retró slágerekből áll, na és persze a Gloriából. A kulcs a Gloriát alakító színésznő, abban hiteles, hoyg elhiszem, hogy ő ilyen, de a karakterhez kevésnek találom, hiányzik belőle a keserűség, ami szerintem ott kellene, hogy legyen a mélyben.

Élmény: Újfent az Egy fantasztikus nőhöz hasonlítanám (vagy az Aquarius-hoz), mert kendőzetlenül megmutat egy szinte már tabunak számító vagy legalábbis lesajnált dolgot, ugyanakkor túl sokat nem mond, pedig lenne mit. Aranyos tud lenni, csak nem elég összesezdett az én amerikai filmeken nevelt ízlésemnek.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Sergio Hernandez (No, Egy fantasztikus nő)
  • Pablo Krogh (No)
• Pablo Krogh a film megjelenésének évében, 50 évesen hunyt el.
• 2018-ban elkészült az amerikai remake is

Cselekmény: Sinae fiatal özvegy, kisfiával férje szülővárosába, Mirjangba (jelentése: rejtett napfény) költözik Szöulból, hogy új életet kezdjen. Egyesek segítőkészek, mint pl. az autószerelő Dzsongcsan, aki már zaklatásszerűen segítségére igyekszik mindenben a nőnek, vagy a keresztény gyógyszertáros, aki minden alkalommal megtérítené, mások alaposan kibeszélik a háta mögött, de hát ez van, ha új ember érkezik egy környékre. Zongorlackéket ad, valamint földet venne befektetési céllal, legalábbis ezt hazudja, valójában nincs annyi pénze. Aztán egy buli után nem találja otthon kisfiát, majd megcsörren a telefon: elrabolták, váltságdíjat követelnek érte. Sinae kiveszi minden pénzét és átadja az emberrablóknak, ám ők keveslik az összeget, hiszen azzal számoltak, hogy van egy fölbirtoknyi vagyona, és a fiú pár nappal később holtan kerül elő...

Téma: Kényelmes lenne azt gondolni, hogy a (kicsi spoiler) kereszténységben békét lelő, majd kiábránduló Sinae története passzol a koreai helyzetre, ahol a lakosság fele kifejezetten ateista, a negyede pedig a legnagyobb vallásos csoportot adó kereszténységé, és talán van is ebben valami, a rendező elmondása szerint is istenről szól a történet. Kétségtelenül benne van, hogy az élet kegyetlen és hatalmasabb nálunk, de szerintem nem erre megy ki a játék, egyszerűen csak Sinae gyászát látjuk a kisváros ellenséges környezetében.

Tartalom: Az első fél óra idilli anya-fia kapcsolata szépen előkészíti a tragédiát, de ne rohanjunk előre. Sinae valamiért menekül Szöulból, nem akarja tartani kapcsolatát családjával, de azt se tudjuk pontosan, milyen volt viszonya néhai férjével (nem tökéletes, az biztos). Azért költözik épp ebbe a városba, mert férje szülővársa, míg a rendező szándéka csak egy átlagos város volt (azaz egyetemes a szitu). Másik fő karakterünk, Dzsongcsan az autószerelő, aki azonnal sokat kezd segíteni a nőnek és látszik, hogy bejön neki, ezért állandóan nyomul. Érdekes, a legtöbb írás őt inkább egy angyalnak látja, nálam viszont kifejezetten zaklatóan nyomuló pasiként csapódott le és emiatt felvetődött bennem az is, hogy a történet a patriarchális elnyomásról is szólhat. Nem jártam messze az igazságtól, több írás arról értekezik, hogy a kisváros mikrotársadalma eléggé zárt és Sinae-nek muszáj beilleszkednie, változnia, átlényegülnie hozzájuk hasonlatossá és nincs menekvés. A második szakaszban megtörténik a tragédia, de a bűnügy maga teljesen mellékesként jelenik meg, Sinae összeomlik és váratlanul a kereszténységben talál megnyugvást, bár a hirtelen átalakulás nem tűnik túl meggyőzőnek. Nem is az, ahogy egy végtelenül ironikus jelenetben kiderül, de ezt nem spoilerezhetem el. Innentől kezdve Sinae dacolni kezd Istennel, de persze rendre ő marad alul, ezért jogosan sokan Jóbbal azonosítják. A kezdetektől fontos jelkép a napfény, ami ugye benne van a város nevében is, később pedig Istent jelenti, ennek megfelelően különböző formákban jelenik meg.

Forma: Az első harmad idilli hangulatához gyönyőrűen napos képek tartoznak, és ahogy fentebb írtam, a napfény később (vagy annak hiánya), valamint az árnyékok rendszeres visszatérői a kompozícióknak. Illetve Dzsongcsan is ott van szinte mindig a háttérben valahol, ami nekem ijesztő. Egyébként kevésbé érdekes vizuálisan sajnos. Legfőbb ereje a Sinae-t alakító színésznőben van, hiszen neki kell megjelenítenie egy traumatizált, fájdalomtól szélsőségesen kilengő embert és ezt többnyire jól is csinálja.

Élmény: Érdekes, megint úgy alakult véletlenül, hogy egy hasonló filmet láttam előtte, az Egy fantasztikus nőt, ami szintén a gyásszal foglalkozik, így könyebb észrevenni, hogy a chilei film sokkal társadalmibb jellegű, mint ez. A Jób-analógia teljesen jogos, ebból a szempontból akár vígjátékként is tekinthetnénk rá, amit erősítene Dzsongcsan karaktere is. Nem volt rossz, de valahogy nem fogott meg igazán.

Érdekességek

• Mirjang egy 100 ezres város, a Wikipedia szerint a neve egyáltalán nem az, mint amit Sinae próbál eladni a filmben.
• A rendező 2002-2003 között kulturális miniszter volt.

Cselekmény: Orlando ötvenes férfi, jóval fiatalabb barátnője van a pincér-énekes Marina személyében, aztán váratlanul egy átmulatott éjszaka után hirtelen rosszul lesz és meghal. Mivel előtte leesett a lépcsőn is, a rendőrség próbálja felderíteni, volt-e bántalmazás, illetve az is gyanús körülmény, hogy Marina sokkal fiatalabb, hiszen ez nem egy megszokott szerelem. Emaitt a család sem sokkal kíméletesebb, a feleséget nyilván aggasztja, hogy Marina Orlando lakásában él, a fia pedig láthatóan gyűlöli ismeretlenül is...

Téma: Propagandisztikusan feministának hat, mert életszerűtlen, hogy ennyire utálják Marinát a családtagok és hogy a rendőrség is ennyire érzéketlen legyen vele szemben. Persze előfordul biztos gyakran, csak nem egy szélsőséges helyzettel kéne illusztrálni a nők társadalmi helyzetét. ...gondoltam magamban, aztán jött egy nagy fordulat, amit nem akarok ellőni, de érthetőbbé tette a Marinával szembeni ellenszenvet, mi pedig rádöbbenhettünk, hogy az, hogy a fordulat előtt Marina mellett álltunk, utána meg megértettük, mi a baja vele másoknak, a Szemet szemérthez hasonlóan rámutat a képmutatásunkra, hiszen Marina ugyanaz az ember előtte és utána is.

A továbbiakban nem tudok spoilermentesen írni róla, úgyhogy aki mondjuk látta a Hatodik érzéket és nem akarná a nagy fordulatot ismerni, az most se olvasson tovább.

Tartalom: Marina és Orlando szerelme valódinak tűnik, de azért kicsit felhúzzuk a szemöldökünk, hiszen láthatóan nagy a korkülönbség. Kezdetben nem értjük, mire fel az orvosok habozása és a rendőrök vegzálása, aztán megtudjuk, hogy Orlandonak van családja, szóval Marina nemcsak fiatalabb, de szerető is, igaz, nem titkolt. Az ő durva ellenszenvünk is életszerűtlenül erős, de Marina tűr... aztán kiderül, hogy transz. Innentől kezdve válik világossá, miért vannak iránta ekkora megvetéssel, hiszen jóval fiatalabb szeretőnek lenni még csak-csak belefér, na de a buzulás (ráadásul szerelemből) már sok. Az említett és általam sokszor hivatkozott Szemet szemért a végére tette, amit itt a történet közepén ellőttek, hogy bár nem történt semmi változás, mégis más szemmel nézünk Marinára és jobban megértjük gyűlölőit - ez pedig szépen szembesít minket saját álszentségünkkel. A lényeg nagyjából ennyi, az már nem olyan érdekes, hogy Marina hogyan viseli a támadásokat és a gyászt, az viszont nagyon jó húzás volt, hogy alapvetően nem Marina belső küzdelmét láthatjuk nővé válásáról, ami egy alap filmben lenne, hanem egy kész személyiséget, aki simán lehetne "normális" nő is. és ez a belső küzdelem hiányzik, mert a történet végén, a csúcsponton, amikro Marina kiteljesedik énekesként, niincs meg a nagy katarzis.

Forma: Hmm... Nem tudom. Úgy mondanám semmilyennek, hogy közben nagyon is vannak jelképesen expresszív jelenetek (legfeltűnőbben a szeles), vizuálisan erős elemek, de valahogy mégsem lesz vizuálisan izgalmas. Jelentése van a környezetnek és biztos még sok minden másnak is (pl. a ragasztó), de nem működnek együtt, nem állnak össze egységgé és nem hangsúlyozzák ki a megmutatottat. Ami igen, az a főszereplő, akinek annyira nehéz dolga azért nem vot, révén hogy eleve sokat merített belőle az író, és hát ő maga is transznemű. Ha történetileg nem is, formailg működik az utolsó jelenet, ahol erőteljesen megjelenve énekel egy erőteljes dalt. A zene alapvetően jó, mert klasszikusokat használnak, illetve ami nem klasszikus, az is klasszikusabb hangzású és talán még jobb is, mint felmenői.

Élmény: Büszke lehetek újfent magamra, hogy zavart az eleje, mert nem állt össze a kép, szóval kiszúrtam, hogy valami baj van, aztán szerencsére kiderült, hogy mi zavart, és innentől kezdve mindjárt élvezetesebb volt a film. Az mindenképpen az előnyére válik, hogy képes szembesíteni önmagunkkal ahelyett, hogy bekénk tuszkolná az üzenetét, ugyanakko formailag meg nem állt valahogy össze sajnos és a cselekméyn sem volt eléggé kielégítő. Egynek mindenképpen ajánlott.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Luis Gnecco, Amparo Noguera, Antonia Zegers, Nestor Cantillana és Alejandro Goic (No)
• Kétes öröm, de ez a film nyerte el az Oscart a Testről és lélekről elől.

Cselekmény: Szan-Mang bányász, 16 évvel ezelőtt feleséget vásárolt magának messziről, lányuk is született, de egy nap a nő a gyerekkel együtt elment. Most a nyomába eredt egy távoli tartományban, de persze az egykor megadott lakcím már rég nem jó, ugyanis épp itt épül egy hatalmas vízerőmű, aminek során a teljes várost el fogja önteni a víz. Sikerül felkutatni felesége bátyját, de az nem igazán segítőkész, csak annyit tanácsol, hogy várjon, előbb-utóbb visszajön a nő. Addig is Szan-Mang dolgozni kezd, beáll víz által veszélyeztett, elbontandó épületeken dolgozó segédmunkások közé. Majd elszáll az égen egy ufó...

Téma: A múlt-jelen-jövő metszéspontjában van a történet, azaz a jelenben, de ebben a jelenben ott van a múlt iránti vágy és emlék, valamint a jövő reményei is. Legalábbis ez tűnik a legkézenfekvőbbnek, de elég rejtélyes a film. A cím arra utalhat, hogy ezt a időbeni pontot akarja megjeleníteni és megörökíteni, mint egy csendéletnél. Azonban ironikus, hogy mennyire befolyásol minket a cím: ugyanis az eredeti cím jelentése kb. "a vízeremű jó népe", ami viszint inkább a szolidáris embereket állítaná középpontba.

Tartalom: Van egy hármas és egy négyes tagolása is a történetnek. Cselekmény alapján három részre oszlik: előbb Szan-Mang fentebb leírt esetét figyelhetjük meg, majd ezt félbeszakítja a szintén városba érkező, férjét kereső nő története, ami után újra visszatérünk Szan-Manghoz. A középső történetre nem tudom, mi szükség volt, látszólag nem ad hozzá semmit. Ellenben egy olyan elemmel kötötték össze (a fénnyaláb, amit a kriktikusok ufónak láttak), ami nem igzán illik a filmbe, fogalmam sincs, hogy értelmezzem. A négyes tagolás annak köszönhető, hogy négy felirat jelenik meg a történet során: cigaretta, likőr, tea, karamella - ezek akkor kerülnek elő, amikor valakit megkínálnak vele, de ezeknek sem látom értelmét. Mondtam, hogy rejtélyes alkotás... Szóval a cselekmény a jelenben, egy vízerőmű építésében esik meg, amely szinte harmadik szereplőként van jelen, ahogy egyrészt épül, másrészt elbontásra ítéli az ősi várost, eltörölve a múltat, felépítve a jövőt. Ide érkezik a "múltból" Szan-Mang, aki feleségét és lányát szeretné látni, akik 16 éve elhagyták, majd a történet végén tervet közöl velük, hogy visszaszerezze őket, így jön képbe a jövő. Vele párhuzamos Tao története, aki szintén elvesztett férjét jött felkutatni és szintén előremutató dolgokat közöl, de nem spoilerezem el, pontosan mit. Számos dolog utal még a múltra ősrégi cigarettamárától kezdve a dalokon át a számunkra sokatmondóbb Szebb holnap megjelenéséig.

Forma: Ami feltűnő, az a sokat oldalazó kamera, a város állandó szerepeltetése, de a romos épületei révén. Na és persze főhőseink sem állan túl sokat egy helyben. Mindez a változás, a múló jelen érzetét keltik. Karaktereink keveset beszélnek, azt is lassan, sok érzelem nincs az arcukon, érezni, hogy ők masszívabbak az épüeletknél, de azt is, hogy egyszer ők is elmúlnak. Viszonylag sok zene szerepel, ezek is vagy a legfrisebbek vagy épp ellenkezőleg, meglehetősen régi slágerek, míg a városhoz sok évszázados vers kötődik.

Élmény: Elmehetett volna több irányba a film, de valahogy egyik felé sem mozdult el; lehetett volna szociográfia, intellektuálisabb, korkép vagy hangulati, de egyik sem lett igazán és ezért nem tudom szeretni. Nem azt mondom, hogy nem tudja, mit akar, csak nem lett elég határozott, hogy abba az irányba mutasson.

Érdekességek

• Csao Tao 2012 óta a rendező felesége
• A vízerőmű a Három-szurdok-gát, amely 1994-től épült mintegy tíz éven át, de csak a 2010-es években kezdett teljes kapacitáson dolgozni; ehhez valóban kilakoltattak több, mint egymillió embert és gyakorlatilag elsüllyesztették Fengcsie városát.

Cselekmény: A 17 éves Maria anyjával és kismama testvérével él, és mivel utóbbi nem dolgozik, Maria jövedelmére erősen támaszkodnak. A kisváros szinte egyetlen munkahelyén, egy virágtelepen dolgozik, de megunja főnöke egrecíroztatását és inkább felmond, aminek a család nem örül. Hogy tetézzük a bajt, a pasija sem az a romantikus típus, és amikor kiderül, hogy Maria terhes, inkább szakítanak,mert egyikük sem igazán szerelmes a másikba. Ekkor tűnik fel egy ismerős, aki felajánl neki egy amerikai drogfutár munkát busás fizetéssel. Mivel Maria élete romokban, igent mond és gyakorolni kezd, hogyan kell a kapszulákat lenyelni...

Téma: A kolumbiai drogfutárok egy gyakori, jellegzetes esetét mutatja be a történet, ahogy rászánják magukat a futárok, hogy megtegyék és ezt követhetjük a folyamat végéig. Illetve kap még egy lezárást, ami a reményt, egy jobb élet lehetőségét nyújtja a nézőnek.

Tartalom: Osszuk három részre a történetet. Az első szakaszban megismerjük a még kamasz Maria kolumbiai életét, ami a nekünk ismerős középszart jelenti, mert csórók ugyan és köcsög a főnök, a család is basztatja, de azért nem éhezik vagy ilyesmi. Csakhogy ilyenkor még van az emberben büszkeség és inkább lelép a munkahelyről, valamint hiába terhes, szerelem nélkül nem akar hozzámenni vonakodó pasijához, így aztán eléggé ki van akadva, hogy inkább dacból, mintsem kényszerből vállalja a drogfutárkodást. Ez a krimihez jobban hasonlító második szakasz, amelyben aprólékosan láthatjuk Mariát felkészülni a feladatra és a futárkodás működését. A hossza és lassú repülőúton és a reptéren az embert már szétveti az ideg, hogy sikerül-e vagy sem (spoiler: sikerül átjutni). A harmadik szakasz már Amerikában játszódik, itt a drogfutárkodás utolsó szakaszát és következményeit láthatjuk. Maria úgy dönt, hogy gyereke és egy jobb élet reménye miatt itt marad. De a lényeg nem ezen a szocio-vonalon van, hanem a drogfutárkodás bemutatásán, amit a rendező több száz valós eset összedolgozásából hozott össze. Fiktív dokumentumfilmnek mondják, mert teljesen valós, de játékfilmesen előadva. A címet nem értem, ezzel a Mariával és a Máriával nem igazán tudok párhuzamot vonni, hacsak nem a gyerekért vállalt áldozatra akar utalni, de ez eléggé sántít.

Forma: Nem igazán érdekes, nincsenek izgi képi, hangos megoldások, bár kétségtelenül mesterien feszült, ahogy elhúzzák a veszélyes helyzeteket. A főszereplő színésznőt rommá díjazták élete első szerepéért, de engem nem nyűgözött le különösebben, bár ahogy sokszor elmondtam már, ehhez sincs szemem.

Élmény: A történet oda akart kilyukadni, hogy Amerika még mindig az álmok országa, de ez már 2004-ben sem volt túlságosan igaz, mégha Latin-Amerikához képest nyilván sokkal csábítóbb. Ezt a fajta üzenetet már nem tartom újszerűnek vagy érzékletesnek a film alapján. Mint valóságot átlagos embereken keresztül bemutató film nyilván fontos is lehet akár, de ez meg nem érdekel különösebben; valakinek biztos érdeke, de ez az én élménybeszámolóm :)

Érdekességek

• A rendező közéleti fotósként kezdett, de szerette volna a képeket tágabb kontextusban is bemutatni, így jött a filmezés. Emiatt ezt a filmet is azzal kezdte, hogy amerikai kolumbiai közösségekben anyagot gyűjtött a hitelességhez. Sőt, tovább is ment, hiszen pl. a kolumbiai közösség mindenesét a mindenes maga játsza.