Cselekmény: 1905, Oroszország. Vlaszov részeges és agresszív férj, fia, Pavel azonban munkásmozgalmi aktivista, aki otthonában rejtette el a forradalomra készülők fegyvereit. Sztrájkot terveznek, ám erről tudomása van a gyárnak is, és sztrájktörőket bérelnek fel, hogy megverjék a tüntetőket, köztük Vlaszovot is, így apa és fia szembekerülnek. A verekedésből csak Pavel kerül ki ép bőrrel, apja viszont meghal az incidens során. Eközben az anya felfedezi Pavel elrejtett fegyvereit...

Téma: Szokásos szovjet propagandafilm, amelyben az igazságért küzdő munkásokat kegyetlenül elnyomja az uralkodó elit, de persze kimarad, hogy ki miért is küzd. Az alapanyag azonban Gorkijé, így mindjárt nem olyan faék egyszerűségű, mint társai, illetve viszonylag árnyaltan mutatja be a karaktereket. A propaganda célja ezzel valószínűleg az lehetett, hogy az anya hagyományosabb, kevésbé kommunista szellemiségű karakterén keresztül megnyerje magának a kevésbé haladó gondolkodásúakat.

Tartalom: A részeges és nőverő apával kezdünk, aki ugyan nem sokáig lesz színen, arra viszont pont elég, hogy megalapozza a generációs szembenállást: az idősebbeknek az idealista, igazságért küzdő fiatalok csak bajkeverők. E konfliktus ütközőpontja lesz az anya, aki bár nem tud azonosulni fia eszméivel, a fia van annyira fontos, hogy szembeszálljon érte a rendszerrel. Hasonlóan "elnéző" az elittel szemben is, akik ezúttal nem tisztán gonoszak, sokkal inkább csak ingerültek és valójában teljesen közömbösek az ügy iránt. Szokásos probléma, amit fentebb is említettem, hogy igazából nem derül ki, miért is küzdenek fiataljaink, úgyhogy ebből a szempontból akár igaza is lehet a fennálló rend képviselőinek. Eisenstein filmjeivel ellentétben itt nem a közösség a főszereplő, hanem egyedi karakterek középpontban Pavlovval, és feltételezem hogy az már Gorkijt dicséri, hogy egy-egy pillanatra feltűnő mellékszereplőnek is van némi személyisége. Jelképrendszere a természettel, különösen a folyóval álítja szembe az eseményeket, de erről majd a formai részben.

Forma: Magán hordozza kora jegyeit, azaz a szovjet montázsokat, amelyek valahol félúton vannak a Sztrájk és a Patyomkin páncélos között, vagyis általában nem két teljesen különálló dolgot állít párhuzamba a vágásokkal, mint a Sztrájk, de előfordul, hogy csak lazán kapcsolódik hozzá. Ilyen a már fent említett folyó, ami egyszer-egyszer a cselekmény helyszíneként is szerepel, de rendre bevágják akkor is, ha már nem ott vagyunk: vadul hömpölygő, jeges áradatként az akció közepén, csendesen csordogáló patakként a nyugalmi helyzetekben. Megfigyelhető továbbá a részletekre fókuszálás, azaz a kamera egy-egy részletre közelít rá követve a szereplők gondolatait, tekintetüket, mint legutóbb a Körhintában vagy korabeli film esetében mondjuk az Az az éjszakai asszonyban. A csúcspontnál természetesen itt is begyorsulnak a vágások és a kamera nem fél expresszionistább nézőpontokat felvenni, bár nem markáns jelenség. A jól megírt karakterekhez szerencsére sikerült karakteres arcokat, jelmezeket találni, így sok mellékszereplő emlékezetes marad.

Élmény: Egyelőre nehezen tudnék dönteni a korabeli hasonszőrű szovjet film között (Sztrájk, Patyomkin páncélos, Az anya, Október), hiába izgalmas a képi világuk, mindegyik fő gyengesége a tartalmukban van, ugyanakkor ez a film a karaktereinek köszönhetően talán jobban kiemelkedik közülük.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Vszevolod Pudovkin (Rettegett Iván) - ő maga a rendező, aki egy rendőr szerepében tűnt fel.
• Gorkij nem rajongott annyira a filmért, mert sok mindenben eltért a regényétől, de nem ellenkezett a megjelenésével szemben. Bár ő maga is szocialista volt, Leninéket már nem kedvelte annyira, így a cár után a kommunisták is száműzték. Sztálinnal ugyan kibékültek, de persze az akkori rendszerrel sem volt kibékülve, így élete utolsó éveiben gyakorlatilag házi őrizetben élt.
• A Patyomkin páncéloshoz hasonlóan ez is az 1905-ös forradalomról szól, amelynek során a baloldlai értelmiség, az elnyomott nemzetiségiek, a parasztok és a munkások is fellázadtak a cár ellen és folyamatosak voltak a sztrájkok, tüntetések, mígnem 1905-ben egy nagyobb tüntetés során belelőttek a tömegbe és ezzel végleg elszabadultak az indulatok. 1907-ig mintegy húszezer áldozata volt a harcoknak, mire a cár engedett és egy demokratikusabb kormányzást vezetett be.
  

Cselekmény: 1909, valahol vidéken. Susie (Lillian Gish) szerelmes a falu legvonzóbb, ám kissé esetlen fiújába, Williambe (Robert Harron), aki látszólag szintén nem közömbös iránta. William egyetemre menne, de túl drága és apja szerint amúgy is jövedelmezőbb a farm. Susie azonban annyira szerelmes, hogy eladja tehenét és névtelen jótékonykodóként Wiliamnek adja a pénzt. Susie végig abban a hitben él, hogy ők egymásnak teremtettek, ezért nem is próbálja magához kötni Williamat az egyetemi évek után sem, a fiú pedig túl járatlan a szerelemben, hogy észrevegye, ahogy mások elkezdik behálózni...

Téma: Griffith állítólag ekkor élte bukolikus (pásztori) korszakát, azaz idilli vidéki, egyszerű történeteket vitt filmre, amilyen ez is volt. A didaktikus tanulság, hogy ne a kisminkelt, csábító lányokat válasszuk, hanem a tisztes, egyszerűeket.

Tartalom: Meglehetősen hosszan értekezve vezeti fel Griffith a történetet arról, hogy milyen nehéz összehozni egy szerelmi házasságot a nőknek, majd gyorsan megismerjük néhány főbb karakterünket. Susie az okosabb, de Williammel együtt őt is kicsit butácska vidékinek állítja be a történet, akik védtelenek az erkölcstelen, sminkelő nőkkel szemben (ez valamiért A festett asszony óta be van ragadva Griffith-nél; feltételezem, hogy a puritán keresztényeknél ez nem fért bele). Nem spoilerezem el, de nem is fontos, mi történik, a lényeg az, hogy a tisztes lányok jók, a kevésbé tisztesek kevésbé jók. A karakterek sem túl komplexek, csak Susie kap némi árnyalatot azzal, amikor majdnem (figyelem!) kisminkeli magát egyszer, hogy imponáljon Williamnek. A romantikus drámát időnként megtöri egy kis egyszerű, aranyos, humor, szóval tényleg sikerült egy álnosztalgikus, idilli történetet összehozni.

Forma: A laikus szemeimmel teljesen érdektelennek találtam, pedig Griffith már bizonyított korábban, most mégis statikusnak, ötlettelennek tűnik minden beállíás, kivéve a legalul látható képet, amikor Williamnek csak az árnyéka jelenik meg. Feltételezem, ez is azz idillből adódott, hogy nem akartak nagy látványelemeket, csak szelíd képeket. A színészeket nagyon dicsérik, én nem vetem észre semmi kiemelkedőt. Ami viszont zavaró volt, az a túl sok felirat, sok helyen feleslegesek voltak.

Élmény: Meg úgy az egész film nagyja is felesleges volt. A legfőbb benyomásom az volt, hogy mégha szándékosan is ilyen, 1919-ben ez már nagyon elavult, Griffith hasonló dolgokat megcsinált tíz évvel korábban is tíz percben, nem kellett ehhez másfél óra. Ettől persze még lehetett volna erős, ha sikerül átadnia azt a fajta megható, meleg humanizmust, amit szeretni szoktam, de ezúttal nem hatoltak át az érzelmek a jégszívemen.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Lillian Gish (A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, Út a boldogság felé, Párbaj a napon, A vadász éjszakája)
  • Robert Harron (Those Awful Hats, A fiáért, A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség)
  • Kate Bruce (The Country Doctor, The Unchanging Sea, A festett asszony, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
  • Carol Dempster (Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
• Clarine Seymour (Bettina) egy évvel a film után 1920-ban, 21 évesen az Út a boldogság felé forgatásán rosszul lett bélelzáródás miatt. Bár gyorsan megműtötték, tüdőgyulladásban meghalt. A vele felvett részeket így újra kellett forgatni.

Cselekmény: A fiatal férfi, Min orvosnál van bőrkiütéssel, két barátnője kísérte el, Roong, akivel jár és Orn, egy idősebb nő, akinél valószínűleg laknak. Min inkább meg sem szólal, mert valójában illegális bevándorló Burmából és kellene neki egy orvosi igazolás, amivel munkát vállalhat, de az orvos ezt nem adja meg iratok hiányában. Orn zöldségekből és krémekből próbál orvosságot készíteni Minnek, közben pedig próbálja férjét rávenni, hogy vállaljanak még egy gyereket. Roong dolgozni megy, de délután inkább hamarabb lelép, hogy Minnel kirándulni menjen a dzsungelbe...

Téma: Weerasethakultól már megszokhattuk, hogy nem igazán konkrét vagy legalábbis nem a mi nyugati fogalmaink szerint, így ezúttal sem tudok témát írni; fontosabbak az érzelmek, hangulatok. A rendező elmondása szerint egy érzelmi katasztrófafilmmel állunk szemben, ugyanakkor katasztrófát én nem éreztem igazán Orn elkeseredettsége mellett. Az egész hangulata inkább egy álomszerű, kortalan idill volt minden fájdalom ellenére.

Tartalom: Rögtön bele az orvosi vizsgálat közepébe, majd irány Orn férjének munkahelye, utána Roongé, végül elindulnak autóval a dzsungelbe. Ez teszi ki a történet majdnem felét és ez alapozza meg karaktereinket, bár ahhoz képest, ami jönni fog, talán feleslegesen. Ugyanis majd' egy óra elteltével jön csak a főcím, miközben a dzsungelbe tartunk. Tipikus weerasethakuli elem kimenni a dzsungelbe, ami a valóságon kívül létező, misztikus helyszín, ez pedig felerősíti az érzelmeket, noha innentől kezdve alig beszélnek karaktereink. Min burmai illegális bevándorló, töredezetten beszél thaiul, cserébe hallhatjuk a gondolatait narrációban: egy dolog jár a fejében, jó munkát szerezni. Számomra kissé elhanyagolt karakter Roong, bár tesbeszédéből kiderül, hogy ragaszkodik Minhez és nem szereti munkáját. Az igazi főszereplőnek Ornt érzem, aki rossz idegállapotban van, kétségbeesetten gyereket szeretne (az előző tragikusan meghalt), de már kiöregedőben van, illetve vágyik Minre, de a férfi mással van. Ha van katasztrófa a filmben, akkor az az, amikor elsírja magát magányában. Néhány elejtett szó társadalmi képet is fest (az illegális bevándorlás, a karenek, a határvidék és szellemei), de ezekbe kár lenne szerintem belemenni. Van néhány kiemelt jelkép, ilyen a szexualitás, az ételt ellepő hangyák és Min bőrbetegsége, valamint az azt kezelendő fura krém, de őszintén szólva ezeket nem tudtam megfejteni, bár sejtéseim vannak, főleg a bőrbetegség utal talán a porladó testre.

Forma: A lényeg azonban a külsőségeken van, hiszen alig történik valami és párbeszéd sincs sok. Hosszasan, lassan mutatják a dzsungelben heverésző főhőseinket, a napsütötte erdő édeni állapotokat idéz, annál erősebb a kontraszt a benne lévő emberekkel, akik mind bizonytalanul szoronganak. A lassúság időt ad, hogy mi is elmerüljünk abban az ézésben, ami karaktereinkben lehet. Hipnotikus talán nem lett, de nálam működött. A szexjelenetek pornográfok, szerintem feleslegesen, bár az éteri dzsungel és az alantas emberi végülis jók ellenpontoknak. Időnként a képen megjelennek Min primitív, kiírt gondolatai és rajzai, ez is az őskori, eredendő érzelmeket jelzi. Időnként a beállítások, képkompozíciók sem rosszak (pl. Min várakozása Ornra vagy amikor Roong kézenfogja Ornt), de nincs belőlük elég. A csend dominál, kevés a párbeszéd és szinte bántó, amikor egy-egy modern popdal felcsendül még a városi részeknél.

Élmény: Ez most jobban átjött, mint a többi Weerasethakul-film, talán mert még az egyik első volt és még jobban érdekelte a rendezőt, mi van a nézőkkel. De nem annyira filmnek érzem, hanem inkább videóinstallációnak, mozgó fényképeknek.

Cselekmény: Zsuzsa, Ági és Mari három nővér, most kezdenék felnőtt életüket, de egy kis lakásban élnek szüleikkel, így aztán mindegyikük arra vágyik, hogy legyen egy jó férjük saját lakással, legyen elég pénzük magukra. Zsuzsa adminisztrátorként dolgozik, ambíciója nincs, de a munka kényelmes, csak lassan beleőrül, hogy nincs magánélete 26 évesen. Ági egyetemista, verseket szaval, filozofál, a tehetősebb Ferivel kezd épp összejönni...

Téma: 1969-ben "Szociológiai filmcsoportot" címmel kiáltvány jelent meg azzal a céllal, hogy minél valóságosabb képet tálaljanak a filmesek a korabeli társadalomról. Ennek egyik fő műve a Filmregény, amely a "Három nővér" alcímnek megfelelően a Magyar család három lányának életét követi nyomon felnőtt életük elős éveiben. Nem feltétlenül akar kilyukadni valahova a történet, de mégis azt látjuk, hogy a három lány álmai szertefoszlanak és beletörnek a valóságba.

Tartalom: Egy tévéinterjúval indítunk, ahol a Magyar család (beszédes név) fője elmeséli, mennyire nehéz gyerekkoruk volt, majd a huszas éveik elején járó lányaik mesélik el, hogyan képzelik ideális életüket - ezek nem nagyravágyóak, mindössze egy kényelmes egzisztenciát szeretnének. Persze egyikük élete sem úgy alakul egyelőre, csalódniuk kell mind szakmai, mind magánéletükben, de erről nem beszélek részletesebben. Ezek az álmok nem kizárólag a körülményeken buknak el, ők maguk is benne vannak, ugyanakkor annyi rendszerkritika mégis megjelenik benne, hogy a legidősebb Zsuzsát ambícióit saját családja, Ágiéit egy elit család, Mariéit pedig barátai, kollégái törik le. Megjelenik benne egyfajta munkás-értelmiségi, gazdag-szegény és generációs különbség is, ez utóbbi talán a leghangsúlyosabban, hiszen bár a lányok szülei nemzedékének sokkal nehezebb dolga volt, az irány viszont egyértelműbb, míg a lányoknak a lehetőség elvi szinten jobban megadatik, a gyakorlatban azonban nem. Szerkezetileg érdekesebb megoldás, hogy sok fontos rész kimarad, egyik pillanatról a másikra, utólag szerzünk tudomást róluk, így a hangsúly tényleg a szürke, eseménytelen hétköznapokra kerül. Ebből sejthetjük, hogy az alcím nem véletlenül Három nővér, nyilván utalás a híres drámára.

Forma: A film dokumentarista, de nem dokumentumfilm. Valós anyagokat gyűjtöttek össze, ezeket nem dramatizálták, de egybeolvasztották őket. Hogy mégsem játékfilmes a hnagulata, az elsősorban a szokásos dokumentarista sítlust leszámítva annak köszönhető, hogy az egybegyúrt karaktereket nem színészekkel játszatták el, hanem az alapanyagnak megfelelő, de más emberekkel (pl. Feri apja valóban karmester, felesége a valódi felesége). És végre, öt év után kimondhatom, hogy most először tökéletes színjátszást láttam ennek ellenére. Eddig akármilyen meggyőzően is alakítottak színészek, mindig volt bennük hamisság, míg mondjuk Bresson bábu-színészeiből meg pont az élet hiányzott. Itt most tökéletesen természetes volt minden párbeszéd, gyakran egymás szavába vágóan, gyakran nem jól hallhatóan a háttérzaj miatt. Taps. A dokumentarista stílus ellenére azért nem mellőzték teljesen az esztétikusabb megoldásokat sem, ha nem is éltek vele túl gyakran. Messze kiemelkedőek voltak ezek közül számomra Ági és Feri jelenetei, részben mert Feri mindig felrakott valami klasszikus zenét (pl. Air a D-dúr szvitből), miközben Ági verseket szavalt és filozofált, részben mert a kamera képes volt a gazdagon berendezett értelmiségi, úrias család tárgyain elidőzve többletjelentéssel felruházni az eseményeket (pl. a halak viaskodása vs szex).

Élmény: Lehet, hogy nem hangzik érdekesnek, de egyáltalán nem volt unalmas, kicsit az Out 1 és Jeanne Dielman keveréke. 4,5 órás hossza ellenére szívesen néztem a természetes alakítások és a néhány kiemelkedő jelenet miatt. Kellemes meglepetés.

Cselekmény: 1903, Oroszország. Egy gyár munkásai szervezkednek, amit a vezetés nem néz jó szemmel és besúgókkal figyelteti a szervezkedést. Egy nap eltűnik egy műszer, az igaztalanul megvádolt munkás azonban nem tud együttélni a szégyennel és felakasztja magát. Amikor a vezetés ezt érzéketlenül kezeli, a munkások fellázadnak és sztrájkot hirdetnek. A gyár leáll, a munkások otthon maradnak...

Téma: Primitív propaganda lévén nem cizeláll, a munkások jók, a tőkések és a nekik dolgozók gonoszak. Bár egy lenini tételmondattal indít, miszerint egységben az erő, ez a legkevésbé sem mutatkozik meg, a végszó pedig az, hogy emlékezni kell az elszenvedett igazságtalanságokra.

Tartalom: Hat részre oszlik a történet főcímekkel elválasztva: az elsőben a munkások szervezkednek, a másodikban kitör a sztrájk, a harmadikban és negyedikben lassan ellentámadásba lendül a hatalom, az utolsó kettőben pedig akcióba kezd. A történet íve oda akar kifutni, hogy a munkásokkal igazságtalanul bánnak, de az elejéről pont hiányzik annak felvázolása, hogy miért is rossz nekik, illetve ahogy írtam, nem igazán oda fut ki a sztori, ahová beharangozták. Ennek az lehet az oka, hogy sorozatnak szánták, amit végül nem fejeztek be. Szovjet módra nincs főszereplő, bár vannak kiemeltebb, igaz, jellemtelen karatkterek - kivétel ez alól talán "a király", aki funkciójától függetlenül egyéb jellemvonásokkal is bír. A hatalom, azaz a tőkések végtelen egyszerűségükben már parodisztikusak, mind kövér, hedonista alak, akik a munkások követeléseivel törlik le a foltot cipőjükről, hogy egy jellegzetes részt említsek. Szélsőségességében odáig megy a történet, hogy a munkásokon kívül mindenki gonosz, de legalább annyia mégis árnyalt, hogy a munkásokat se mutassa be egységesnek. A karaktereket gyakran párhuzamba állítják állatokkal, illetve a történet szépen tükröződik, ami a harmadik-negyedik részben látszik leginkább: a sztrájk kezdetekor a harmadik részben, azaz a felénél a munkások még vidámak, boldog családi életet élnek, ám a sztrájk elhúzódásakor a negyedik részre már ingerülten viselkednek otthon.

Forma: A feléig kb. nem voltam oda túlságosan a filmért, a képek nem voltak markánsan kiemelkedőek, noha már megmutatkozott a Patyomkin páncélost előrejelző ritmikus montázstechnika. A ritmusa a későbbiekben sem érte el utódja szintjét, ám megkockáztatom, hogy bevágásaiban bátrabb és így élvezetesebb volt nála. Ott ugyanis nem voltak a történettől teljesen idegen képek, itt azonban pl. a leghíresebb részben a tömegmészárlást vágóhídi jelenettel állították párhuzamba. Ezen felül a második felére egyre több lesz a vágásokkal és bevágásokkal való játék mellett a már-már noirt idéző fényekkel való játék is, illetve expresszionista beállításokból is akadt bőven, legyenek közeliek vagy távoliak (bár nem a szögekkel érték el a hatást, hanem helyezkedéssel).

Élmény: Az elején inkább zavart a propagandájának primitívsége és az, hogy érezhetően még nem tart a Patyomkin páncélos szintjén, ám amint otthagytuk a gyárat, mindjárt érdekesebb lett minden szempontból, hiszen a sztrájkolók élete nem merül ki az otthon ücsörgésben és a tér is kitágult a gyártól az egész városra, ahol egy kicsit mindenkinek az életébe beleláthatunk. Bár a ritmusa nem tökéletes, érzelmileg hatásos és képeiben talán még felül is múlja nagytestvérét.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Grigorij Alekszandrov (Patyomkin páncélos, Október)
  • Alekszandr Antonov (Patyomkin páncélos)