Tartalom

Egyesült Államok, 1930-as évek. A Joad-család a többi kisbirtokoshoz hasonlóan elvesztette nemzedékek óta birtokolt földjét a gazdasági válságban, a személytelen nagyvállalatok pedig kíméletlenül kisajátítják földjeiket. Állítólag Kaliforniában van munka bőven, ezért minden vagyonukat eladják, és elindulnak a hosszú útra Oklahomából (kb. 2 000 km, egy Magyarország-Spanyolország táv). A családdal tart a helyi közösség egykori lelkésze (John Carradine) is, aki mára elvesztette hitét. Megérkeznek ugyan, de az úton meghalnak az öreg nagyszülők, a terhes lányuk férje lelép, és a mukatáborokban is kiderül, hogy munka nincs sok, és a bérek is vállalhatatlanul alacsonyak. Amikor egyes munkások sztrájkot kezdenek szervezni, az őrség lecsap rájuk és megölik a lelkészt, amiért dühében az egyik fiú, Tom (Henry Fonda) szintén megöli az egyik őrt. A családnak menekülni kell, de Tom, részben hogy őket védje, nem marad velük, inkább igyekszik az elnyomottak védelmére kelni. Az anya (Jane Darwell) együtt akarja tartani a családot mindenáron, és a nehézségek ellenére sem adja fel a mindennapok harcát a megélhetésért.

Steinbeck regényének témája a nagy gazdasági világválságban nincstelenné áló farmerek életének realisztikus bemutatása nagy adag szociális érzékenyéggel leöntve, ezt próbálta a film visszaadni - többnyire sikeresen. A kapitalzmus embertelenségét jól ábrázolta, de a szegénységet már kevésbé, noha volt pár jelenet, ami érzékeltetni tudta. Isten ments, hogy az eredeti műhöz hasonlítsam, de az okikkal szembeni ellenérzés elég féloldalas lett, a filmből csak a gyűlöletet látjuk, de azt nem, hogy miért nem szeretik őket a kaliforniaiak. A társadalmi igazságtalanságok is kellően erősek voltak, de szintén alaptalannak tűntek, így a lelkész és Tom karaktere sem lett elég súlyos. A realizmus pedig 1940-hez képest néha egészen erős volt, noha természetesen nem annyira, mint a könyvben. A film zárómondatában az anya összefoglalja a film mondanivalóját, hogy minden nehézség ellenére is:

They can't wipe us out, they can't lick us. We'll go on forever, Pa, cos we're the people.

Megvalósítás

A filmben sok az éjszakai, gyengén megvilágított jelenet, de ezek számomra nem voltak túl látványosak, kivéve amikor csak a távolban menetelő emberek sziluettjét láthattuk - de erre volt már példa korábban az Elfújta a szélben is. Kedvenc részem az ugyancsak 1940-es Pinokkióval rokonítható megoldás, amikor egy mozgó, kanyargó autó szemszögéből vesszük szemügyre a feltáruló tábort - épp ahogy Tücsök Tihamér szemszögével együtt ugrált a kamera Geppetto háza felé.

A filmet gyakran forgatták valós helyszínen, így jól átjött a dust bowl kopár, szegényes világa, ráadásul ugye nem kellett fáradozni a korhűséggel sem, hiszen a könyv 1939-ben jelent meg az 1930-as évekről. Szimbólumokból keveset vettem észre, a karakterek pedig ahogy említettem kissé súlytalanok voltak nekem.

Élmény

Korához képest meglepően őszinte és realista film. Csodával határos módon valószínűleg annak köszönhette, hogy már-már szocialista eszméket hangoztathatott, hogy ekkor a németeket épp jobban utálták. Sem képileg, sem tartalmilag nem hagyott bennem különösebb nyomot, de aki lusta elolvasni a kötelezőt, az bátran megnézheti ezt helyette.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Henry Fonda (12 dühös ember, Volt egyszer egy vadnyugat), Jane Darwell (Elfújta a szél, Mary Poppins), John Carradine (Tízparancsolat), Charley Grapewin (Óz, a nagy varázsló), John Qualen (Casablanca, Az üldözők), John Arledge (Elfújta a szél), Ward Bond (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél, A máltai sólyom, Az élet csodaszép, Az üldözők), Frank faylen (Az élet csodaszép), Irving Bacon (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél)
- Darry Hickman, a legkisebb Joad-fiút alakító színész (84) még él.

Tartalom

Iraki háború, 2004. Új vezető érkezik a tűzszerészekhez James személyében, aki bár profi, teljesen felelőtlen, megszállottan élvezi a bombák hatástalanítását. Csapatában két támogatója van, Sanborn, a tapasztalt, felelősségteljes katona és Eldridge (újonc?), aki nagyon nehezen viseli a háború megpróbáltatásait. James és Sanborn folyamatosan összekülönböznek, Sanborne egy ponton még azt is elfogadhatónak tartaná, hogy megölje James-t, hiszen ezzel javulna a túlélési esélyük. Az egyik újabb felelőtlen magánakciójuk során Eldridge megsebesül és hazaszállítják. Egy újabb bevetés során nem sikerül hatástalanítaniuk időben egy időzített bombát, és Sanborn is beismeri, hogy nem akar meghalni, családot szeretne, ezért amint lehet, hazamegy. Missziójuk után James is próbál visszailleszkedni a hétköznapi életbe családjával, de belátja, hogy az élete értelme a bombák hatástalanítása, ezért visszatér Irakba.

Nem vagyok benne biztos, hogy miről akar szólni a film. Sokan vádolják amerikai propagandával, de nem érzem különösebben annak, legalábbis igen messze van a Patyomkin páncélostól vagy az Amerikai história X-től. Nem foglal állást sem Amerika, sem a hadsereg mellett, ahogy az irakiakat sem mutatja egyértelműen jónak vagy rossznak. Sőt, ebben a tekintetben inkább a hadsereggel szemben foglal állást, hiszen James ész nélkül indul bosszút állni az iraki kisfiú barátja miatt, akiről aztán kiderül, hogy nem is halt meg, csak nem tud különbséget tenni az irakiak között. A film kezdőmondata: a háború drog. Ebből a függőségből Eldridge sosem kér igazán, Sanborn megelégeli, James viszont nem tudja feladni. Lehetne még esetleg egy egzisztencialista aspektusa, hiszen James nap mint nap egyre nehezebb bombákkal találja magát szemben, és csak magára számíthat, úgyhogy mondhatnák, hogy ez a mindennapok harcának allegóriája, de nincs igazán kifejtve érzésem szerint.

Megvalósítás

Ismét a dokumentumfilmszerű stílus uralja a filmünket, sok a közeli kézikamerás, rángatózós felvétel, mint az Egy nehéz nap éjszakájában vagy Az algíri csatában. A látványelemeket elsősorban a robbanások jelentik, abból is az első lett a legjobb, ahol szuperlassítva láthatjuk a megrengő földet. A fény-árnyék játékot is a dokumentumfilmes stílusnak rendelték alá, kivétel az esti robbantás, ahol a katonák árnyékait láthatjuk csak az égő roncsok előtt.

Számomra a film erőssége nem a háború realisztikus bemutatása vagy a James-t alakító Jeremy Renner játéka volt, hanem a film feszültsége. Ezt egyrészt a már unásig ismert bombahatástalanító jelenetek teremtették meg, de legalább ilyen fontosak voltak az akciók során a helyszínt keselyűként körbenállva figyelő helyi lakosok is. Ők ugyanis mind potenciális veszélyt jelentettek, hiszen lehettek prédára váró mesterlövészek vagy egyszerűen csak a bombák távolsági robbantói. Egy kamerás, két egymásal beszélgető civil, egy mobiletelefonáló hentes mind-mind lehetnek egyszerű civilek vagy akár ellenállók is. Az ő megjelenésükre érthetően a katonák idegesen reagáltak, és ilyenkor nem mehetnek biztosra: civilt fogna ölni vagy ellenséget?

Élmény

Egyébként sok kritika érte a filmet hitelessége miatt, ami katonáknak lehet hogy zavaró, de a többségünknek valószínűleg teljesen mindegy. Én simán elhittem, hogy ilyen lehet Irak, de sem a képpel, sem a tartalommal sem fogott meg igazán a film.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Guy Pearce (Szigorúan bizalmas, Memento), David Morse (Halálsoron), Ralph Fiennes (Schindler listája)
- A hitelesség kedvéért a filmet Jordániában forgatták, közel az iraki határhoz és még így is előfordult, hogy rálőttek a stábra. A statiszták és a helyieket alakító színészek iraki menekültek.

Tartalom

Randy húsz évvel ezelőtt a legnagyobb pankrátor volt, mára azonban kiöregedett, már csak kisebb rendezvényeken tud részt venni, kevés pénze miatt pedig egy szupermarketben is dolgozik. Legközelebbi barátja a sztriptíztáncosnő Cassidy, aki szintén kiöregedőben van. Lányával évek óta nem tartja a kapcsolatot, de kollégáival sincs közeli viszonyban, noha jól kijön pankrátor társaival. Amikor lehetőség nyílik a huszadik évforduló alkalmából élete legfontosabb meccsének visszavágójára, igyekszik újra a lehető legjobb formába kerülni, de szívrohamot kap, és orvosa eltiltja a sporttól. Próbál beilleszkedni jobban a ringen kívüli világba, de a kezdeti sikerek után végül feladja, és inkább vállalja a meccsek kockázatait, legalább a nagy visszavágó erejéig.

Nem kell túlságosan mélyreásni, a film témája az elmúlás, a csillogás és a hétköznapi élet ellentéte. Randy a csillogásban élt sokáig, és kényszerből kicsit belekóstolt a hétköznapi életbe is, még egy-egy pillanatra fel is villant, hogy ott is boldog lehet, de elbukott benne, ezért végül visszatér az igazi világába. Ez valahol tulajdonképpen tök jó, hogy nemcsak a hagyományos értelemben vett szerettek (család, szerelem) jelenthetik a boldogságot, hanem a te saját választott szeretteid (nézők, kollégák). Vele párhuzamosan Cassidy is hasonló cipőben jár, talán jobban képes különválasztani a két világot, de lehet hogy csak még nem tart ott, mint Randy.

Megvalósítás

A felvétel végig kézikamerás, ami kissé dokumentumfilmes jelleget kölcsönöz a filmnek. Mindezt ráadásul gyakran közelről teszi, ami intimebbé teszi a viszonyunkat Randyvel, főelg amikor a háta kitakarja a kép nagy részét. A közeliek miatt semmit nem is tud eltitkolni, látjuk az apró trükköket, fájdalmát, mimikáját, és azt is, ahogy tönkretette testét a sok meccs.

E lepusztultság persze nemcsak abban mutatkozik meg, hogy Randy már szinte csak szalagokkal tartja össze a testét, hane a ruháján, lakhelyén, a csarnokokban és az utcaképen is. Hogy jobban szétváljon az elmúlt csillogó világ a jelen hétköznapjaitól, a zene is többnyire a nyolcvanas évekre jellemző dalokból áll.

Élmény

A film tehát felvillantja, hogy a hétköznapokat is élhetné ugyanúgy, mint a fénykorának sztárságát, de végül nem ezt választja. Az utolsó meccsen meglehetős pátosszal öszefoglalja életfilozófiáját, és végleg a ringet választja. Különösen e vég miatt érzem erősen szentimentalizmusba hajlónak a a filmet. Számomra a film végig feszegeti a jóízlésű érzékenység határát, és attól tartok, többször át is lépi. Pedig kicsit visszafogottabban, kicsit kevésbé hősködve kaphattunk volna Randy személye által egy hasonlóan kedvelhető karaktert, mint akiket már láthattunk az Életünk legszebb éveiben vagy a Közelképben.

Érdekességek

- Mickey Rourke boxolóként kezdte karrierjét, néhány meccset profiként is vívott, csak később köteleződött el a színészet iránt a kezdeti filmes sikerei ellenére is.

Tartalom

Costello (Jack Nicholson) az ír maffia feje, még gyerekkorában pártfogásába veszi Sullivant (Matt Damon). Sullivan rendőr lesz, gyorsan halad a ranglétrán, de továbbra is hű marad főnökéhez, és beépített emberként folyamatosan informálja. Nagyjából egy időben végez a rendőrakadémián vele Costigan (Leonardo DiCaprio) is, akit nem engednek lediplomázni. Costigan családja ugyanis benne volt Costello ír gengszterhálózatában, ezért tökéletes beépített ember lehetne. Így a látszat kedvéért kicsapják az akadémiáról, börtönbe küldik pár hónapra, és szabadulása után a feladata az lesz, hogy beépüljön és lebuktassa Costello nagyobb ügyeit. Természetesen mindkét fél hamar rájön, hogy mindkét oldalon van egy-egy tégla, de ki fogja megtalálni a másikat hamarabb...?

A film témája evileg az identitás lenne, hiszen mindkét beépített embernek életvitelszerűen kell hazudnia (ahogy kisebb mértékben megjátszuk magunk a hétköznapokban is), és ez felveti a kérdést, hogy akkor kik is vagyunk valójában. Costigan is mindössze önmaga szeretne lenni az akció végeztével. Nekem túl nagy a hangsúly az izgalmas akción, a film csak kapargatja a témát. Áldhatom a szerencsémet a véletlenül tökéletes időzítésen, hogy ez a film épp a Közelkép után került sorra, amely nagyságrendekkel jobban érzékelteti a kérdést. Sokkal kevésbé észrevehető az apa-fiú kapcsolat témája: többször előfordul valamilyen formában ez a fajta kapcsolat két karakter között (főnök-beosztott), de nem tudok leszűrni belőlük általánosabb mondanivalót. Ehhez kapcsolódik a "nő" is mint motívum, mindig a férfiakért léteznek. A szex megint csak egy számomra értelmezhetetlen elem volt, Costello ugyanis kérdéses, Sullivan képtelen rá, Costigan pedig képes. A végén pedig szinte már komédiába hajlóan derül ki, hogy senki sem az, akinek látszik, a gengszeterek valójában mind rendőrök, akik azért bűnöznek, hogy őrizzék a rendet, míg a rendőrök mind bűnözők, és csak azért őrzik a rendet, hogy a bűnözők bűnözhessenek.

Megvalósítás

A film meglepően fiatalos, pörgős, modern, fordulatos. Feszültséggel teli, amit a két fél okoz, ahogy egymást kerülgetik. Nem tudom mások hogy vannak vele, de nekem az a legelviselhetetlenebb, amikor azon kell aggódni, hogy le ne bukjon valaki. Ugyanazon rendező lévén várható volt ugyan, de több ismerős elemet is felfedeztem a filmben mind a Taxisofőrből, mind a Nagymenőkből. De nem ezek voltak a hagsúlyosak, hanem a gyors vágások, amitől meglehetősen pörgős lett az amúgy is sebesen száguldó történet. A zenéje filmzeneként nem érdekes, de az egyik betétdal annyira fülbemászó, hogy nem lehet nem szeretni.

Történetében ugyanakkor sokkal inkább a Szigorúan bizalmast érztem benne viszont, különösen a szerelemi háromszögben; mintha nem is a Szigorúan piszkos ügyek, hanem ez előbbi filmnek lett volna a remakje A tégla. Nicholson maffiavezér karaktere nem tűnt túlságosan reálisnak. Túlságosan komikusnak hatott. Az erőszak gépies volt, nem éreztem kegyetlennek, pedig ez jellemzően a gengszterfilmek sajátja.

Élmény

A tempó, a feszültség és a fordulatok miatt mindenképpen dícséretet érdemel a film, de nekem nem tűnt igazán erősnek, átélhetőnek. Mintha iparosmunka lenne, ami a felszínen tök jó, de nincs igazi értéke, mélysége.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Leonardo Di Caprio (Titanic), Matt Damon (Ryan közlegény megmentése), Jack Nicholson (Kínai negyed, Száll a kakukk fészkére), Martin Sheen (Apokalipszis most), Mark Rolston (A bolygó neve: Halál, A remény rabjai), Kevin Corrigan (Nagymenők)
- Két Wahlberg is játszik a filmben, mindkettőjük híres zenész: Mark Wahlberg Marky Markként volt ismert, Donnie Wahlberg pedig a New Kids On The Blockban szerepelt.
- Minden jelenetben van egy "X" ha valaki meghal.
- Costellót Whitey Bulger, Sullivant John Connolly ihlette.

Tartalom

Egy újságíró nagy sztorit szimatol, és igaza is lesz: előtte tartóztatnak le egy csalót, aki magát a híres iráni rendezőnek, Makhmalbafnak adta ki. Egy másik híres iráni rendező, Kiarostami megfilmesítené az esetet, ezért engedélyt kér, hogy a férfi tárgyalását rögzíthesse. A tárgyaláson megismerhetjük a csalás történetét és a csaló motivációját, ami egyáltalán nem a haszonszerzés volt.

Kísértetiesen hasonlít az Ének az esőben kettősségére, csak itt ezt az érzetet nem a filmipar vagy a szinkron kelti, hanem a valóság és a film összefonódása. A valóságot játszák el a szereplők, és a filmben elhangzó filmötletet is megvalósítják még a filmen belül; a magát rendezőnek tálaló csaló eljátsza a magát rendezőnek tálaló csalót, aki valójában önmagát alakítja, ha ez így érthető :D A lényeg, hogy összekapcolódik, és egymásra hat a filmben elhangzó képzelet és maga a megvalósított film, mint a saját farkába harapó kígyó, aki önmagát falja fel.

Megvalósítás

A fentieket folytatva a film maga is csalás: dokumentumfilmnek tetteti magát, de valójában megrendezett jeleneteket látunk. A csavar ott van ebben, hogy minden esemény valós, még a szereplők is önmagukat alakítják, nagyjából a szövegük is ugyanaz. Különösen ott válik érdekessé a helyzet, amikor a titokban megrendezett valóságot (a csaló és a valódi Makhmalbaf találkozását) Kiarostami távolról kamerázza és mi "mellette ülünk", de a mikrofon elromlik, így lebomlik a negyedik fal, kikerülünk a rendezővel együtt a filmből.

Állítólag több iráni-muszlim szimbólum is értelmezhető a filmben, de ezt mi innen ugye nem igazán érzékelhetjük. A szándékos dokumentarista stílus mellett az amatőr szereplők is erősítik a film realista-hatását, akárcsak Az algíri csata esetében. A képek számomra nem voltak érdekesek és többségében a hang sem, leszámítva a korábban említett mikrofonhibás részt, ami aztán egy filmes utalás zenéjében oldódott fel.

Élmény

A tartalom nincs izgalmas eladva, pedig könnyen beleviszi az embert egy gondolkodós spirálba. A megvalósítás hasonló, jól kitalált a stílusa, de nem egy eye candy, hogy magyartalankodjak is picit. Amitől azonban igazán szerethető a film, az a csaló, aki a maga kissé együgyű, gyermeteg módján élvezi a rendezőnek járó figyelmet, amiben kiélheti szenvedélyét, a mozizást, és meghatódik mások kedvességétől, jóindulatától.

Érdekességek

- A csaló azért is tudott könnyen azonosulni kedvenc rendezője filmjével és személyiségével, mert hasonló életutat jártak be, ugyanabból a környezetből indultak, csak az előbbinek nem jött össze az álma.
- A vádló család valójában nem volt annyira jófej, ők büntetést akartak a csalónak, nem megbocsájtani, amit végül Kiarostaminak kellett kierőszakolni belőlük.