Tartalom

Guido rendező, filmet kéne forgatnia, a grandiózus díszlet már megépült, de alkotói válságát éli, nincs kedve hozzá. Kollégái nyomás alatt tartják. Mindezek tetejébe magánéleti válsággal is küzd: elérte a középkorúak életközepi válsága és szerelmi élete is kusza feleséggel, szeretővel, emlékekkel és vágyakkal.

A film egyértelműen Felliniről magáról szól, noha nem tudom, mekkora az átfedés Guido és közte. A történetben keveredik Guido képzelete, vágyai, álmai, filmje a valósággal, miközben valószínűleg a készülő film is hasonló témájú. Sőt, mivel meglehetősen önreflexív is a film, joggal feltételzehtjük, hogy magát a készülő filmet látjuk. A cím is erre utal: ez Fellini nyolc és feledik filmje. Így aztán bővebben nem kell is nem is tudok belemenni a témájába, hiszen fentebb megírtam. Azonban hiába szól önmagáról a film, mégsem lép túl ezen, pedig mint többször említettem már korábban, ez a téma tökéletes lenne (lásd még: Alkony sugárút, Ének az esőben).

Megvalósítás

Miben nyilvánul meg az önreflexió, a valóság és képzelet keveredése? Az erős első pár perc álomjelenetét leszámítva technikailag semmiben, de azért lehet tudni, mikor látjuk a valót. Inkább tartalmában ráutaló elemek jelzik, hogy most mit látunk. Ezek közül is kedvencem a filmet folyamatosan kritizáló entelektüel, akit aztán a rendező fejben emiatt ki is végeztet.

Mint az korábban említettem, technikailag nem tükrözte sajnos ezt a kettősséget, semmilyen érdekes képpel nem találkoztam. Érdekességképpen azonban megjegyezném, hogy a filmben elhangzik a Valkűrök lovaglása. Ez annyira hozzánőtt a 20 évvel későbbi Apokalipszis mosthoz, hogy itt teljesen idegenül hangzott.

Élmény

A nagy reményekkel indultam a filmnek, mint az egyik legjobbnak tartott darabnak. Az eleje alapján kiválónak is tűnt, olyasminek, mint A burzsoázia diszkrét bája, aztán sajnos egészen megnormult, nem tudott elszakadni önmagától. Saját farkába harapott a kígyó, és felfalta önmagát.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Madeleine LeBeau (Casablanca), Claudia Cardinale (A párduc, Volt egyszer egy Vadnyugat), Anouk Aimee és Marcello Mastroianni (Az édes élet).

Tartalom

Főhősünk egyhangú, tökéletesen mintaszerű mindennapokat él, de ez frusztrálja és álmatlanságban is szenved. Ezt a feszültséget anonim öngyógyító csoportok találkozásain tudja leezetni, ahol magát testi-lelki sérültnek tettetve figyelmet és törődést kaphat. Egy napon azonban megismerkedik Tylerrel, a vagány macsóval, a férfiideállal. Heccből összeverekednek, amitől újra úgy érzik: élnek. Egyre többen csatlakoznak ehhez a tevékenységükhöz, és mivel Tyler elégedetlen a fogyasztói kultúra társadalmával, klubja segítségével megpróbálja alapjaiban megrengetni azt pénzintézetek felrobbantásával.

A film cselekménye izgalmas, fordulatos, akciódús, humoros, kimondott üzenete pedig egyértelműen a cégek-társadalmak különféle szerepekbe kényszerítő hagyományai ellen szól. Tyler ehhez képest egy olyan kamasz férfiideált testesít meg, aki erős, dug, független, a maga ura minden tekintetben. Még mindig kimondva, még mindig Tyler figuráján keresztül kapunk egyfajta anarchista filozófiát is: le kell számolnunk mindennel, el kell engednünk mindent, ami gúzsba köt, legyen az a tulajdonunk, a fájdalom vagy akár maga az életünk. A film általánosabb témája a Száll a kakukk fészkére c. filmhez hasonlóan a felnőtté válás: Tyler forradalmi, lázadó, pusztító szerepet játszik főhősünk életében, lerombolja addigi személyiségét és önállóságra ösztönzi. A film végére azonban főhősünk túllép rajta, fontosabbá válik az emberi kapcsolat értéke. A történetnek a filmes kikacsintások miatt lehetne metafizikai jellege, de az Ének az esőbennel ellentétben ezek csak arra szolgálnak, hogy a film Tylerként szóljon hozzánk. (Érdekes párhuzamok vannak még a nácizmussal kapcsolatban, de szerintem ez a vonal nem fontos.).

A pingvin nem tudom mi.

Megvalósítás

A film hangulatát jól megadja a zene, a Csillagok háborúja used future-jéhez hasonló lepukkant, omladozó környezet (ami egyben jelképezheti főhősünk addigi életét), a rossz világítás. Nincs jellegzetes technikai kivitelezés, de jól alkalmazza valamennyit, ha szükség van rá, a lassításoktól a kameraszögekig és annak mozgásáig.

A környezet hangualata mellett szellemes effektek jellemzőek a filmre: önmagára visszacsatoló, pillanatnyi bevillanó képek kacsintanak ki ránk, és gyakran képzelet kivetül a környezetre, mintha a narrátor gondolatait látnánk.

Élmény

Talán itt éreztem először, milyennek kéne lenni egy modern filmnek napjainkban (talán még a Ponyvaregény sorolható ide): lendületes, akciódús, modern humora és gondolatai vannak, a jelenre reflektál. Nem véletlenül lett kultfilm, idősebb kamaszoknak nagyon ajánlott. Ami miatt mégsem tudom igazán szeretni, az az, hogy túlságosan filozofikus az emberi valóság kárára.

Tartalom

Mutatványos lép fel a városban: Dr. Caligari képes egy örökké alvót (Conrad Veidt) felébreszteni álmából, aki ebben az állapotában minden kérdésre választ tud adni. Francis és barátja, Alan (von Tardowski) megkérdezik, meddig fog Alan élni. A válasz: hajnalig. Másnap Alant holtan találják...

Nagyon sokan nagyon sok témát látnak a filmben, és lehet hogy igazuk van. Én azonban úgy gondolom, hogyha nem érződik a szándék és nincs kifejezetten az adott témára kihegyezve a történet, akkor hiába utalnak akarva vagy akaratlanul, nem éri el igazán a célját, hasonlóan az Ének az esőbenhez. Én nem látok többet a filmben egy Shyamalant idézően fordulatos történetnél, de azt el tudom képzelni, hogy az 1920-as évek német korhangulatát idézi, mint a mai korét A sötét lovag - Felemelkedés. Csakhogy ezt majdnem száz év távlatából nem lehet már észrevenni.

Megvalósítás

Az 1920-as Dr. Caligarit számítják az első expresszionista filmnek. Olyannyira, hogy a filmes expresszionizmus korai szakaszát caligarizmusnak is szokás hívni. Francis elméjét számomra két dolog jellemezte: a díszlet, illetve az íriszelés, ami mintha pislogás lenne, azaz mintha Francis szemein keresztül látnánk.

Ezek közül legfontosabb a díszlet. A bomlott elméjűségre utalva az egész torz, groteszk, elmosódó. Nemcsak az utcaképek, hanem a belső helyiségek, bútorok, ajtók is, sőt: még a lámpák fényét is ennek megfelelően felfestették fel, és a feliratok is stilizáltak voltak. Ugyanakkor fényképezésben nincs különlegesség, a fényekkel sem játszanak feltűnően.

Élmény

A film nemcsak stílusában volt nagy újító, számos technikai és tartalmi elem is műfajteremtő volt. Hollywood már ekkoriban is egyeduralkodó volt a filmes piacon, így Európában más utakat kellett keresni, hogy eladható filmek készüljenek. Ennek köszönhető részben a német expresszionizmus és a szovjet avantgárd. A Dr. Caligari túlságosan régi és kezdeti, hogy igazán élvezni lehessen, bármekkora is a jelentősége.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: von Tardowski és Conrad Veidt (Casablanca).

A film megtekinthető itt:

Tartalom

Jeanne eretnekség vádjával áll papi bírái előtt. Azt vallja, isteni látomásai voltak, míg a papok szerint ez az ördög műve. Előbb észérvekkel, később csellel, majd fenyegetéssel próbálják vallomásra bírni, amivel megmenthetné életét, bár örök rabságban maradna. Félelmében a tűzhaláltól, Jeanne aláírja a vallomást, de később meggondolja magát...

A film története az igen jól dokumentált Jeanne d'Arc peranyagon alapul, tulajdonképpen egy dramatizált tárgyalás, amely igyekszik pontosan és korhűen megmutatni, mi történhetett. A cselekmény kevés, Jeanne belső vívódását láthatjuk, amint megvilágosodik.

Megvalósítás

A legszembetűnőbb jellemzője a filmnek a közeli arcok mutatása. Sminket használni tilos volt, minden a színész mimikáján, illetve a megvilágításon múlott. Dühösek is voltak a producerek, amiért a korának egyik legdrágább filmjének méregdrága díszletei alig látszódtak. Jeanne fiatalnak és ártatlannak tűnik, a papok idős, barázdált arca pedig romlottnak. Ez az arcközeli felvétel már csak azért is jó volt, mert a némafilmekre jellemző grimaszolás helyett emberibb színjátszást láthattunk. A film tempóját időnként gyors vágások növelik, bizonyára tanult a rendező a szovjet példákból. De érezhető a filmen a német expresszionizmus hatása is, sok a dőlt és a szokatlan szög.

Érdekes kérdés a hang. Nagyon sokat mozog a papok szája, több olyan kérdés elhangzik, ami szövegesen nem jelenik meg, és Jeanne több válaszáról is lemaradunk, sőt, néha nem is válaszol. Ez eléggé zavart,  hiszen egy arcokra épülő tárgyalótermes filmnek a párbeszédek adhatnák meg az erejét, tökéletes lenne filozofálgatásra. Aztán eszembe jutott, hogy talán szándékosan ilyen hiányos a szöveg. Talán épp az volt a cél, hogy jelezze: a papok nem érthetik meg Jeanne-t, egészen más fogalmaik vannak az eseményekről.

Élmény

A fentiektől függetlenül továbbra is úgy érzem, hatásosabb lehetett volna a film több szöveggel, filozofálgatással. Meglehetősen lassan folyik a történet, és mai szemmel emiatt kissé unalmas, ahogy Jeanne csak a film végére érti meg, amit a néző már sejthet/tud jóval korábban: a halála lesz szabadulása és végső győzelme.

Érdekességek

- Falconetti (Jeanne) egész életében mentális zavarokkal küzdött, amíg 54 évesen véget nem vetett életének.
- Artaud (a fiatal pap) meghatározó alakja és teoretikusa volt az avantgárdnak.
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Leon Larive  (A játékszabály).
- A per maga egyébként meglehetősen koncepciózus volt, alig 25 évvel utána már rehabilitálták Jeanne-t, és 500 évvel később, 1920-ban szentté avatták, részben ez volt a film apropója.

A film megtekinthető itt:

Tartalom

Egy régészkedő pap démoni szobrocskát talál Irakban. Egy másik pap Amerikában épp elvesztette édesanyját, akit nagyon megbántott, amikor utoljára találkoztak. Eközben egy lányát egyedül nevelő anya orvoshoz viszi kamasz gyermekét, mert fura tüneteket produkál. Az orvosok először a kamaszkorra, majd agyi problémákra gyanakodnak, ám nem találnak semmit. A tünetek azonban súlyosbodnak: az addig aranyos lány rángatózik, káromkodik, szinte másik ember lett. Azt hiszi, megszállta az ördög, és mivel a pszichiáterek is tehetetlenek, szimbolikus ördögűzést javasolnak. Épp a két papunkra esik a választás.

A rendező tagadja, hogy lenne a filmnek bármiféle egyéb aspektusa azon túl, ami történik. Ebben az estben az lehetne érdekes, amit mondanak vagy amilyenek a karakterek. A megtestesült gonosz viszont semmit nem mond vagy tesz, amivel elgondolkoztathatna, és az emberek morális kétségeit se nagyon láthatjuk, leszámítva az anyjával elbánó papot - az ő szála viszont nincs kellőképpen kifejtve.

Megvalósítás

Az alaphangot már a Pszichót idéző főcímzene is megadja, és ezt további apróságokkal erősíti meg: démonikus szobrok, testileg és lelkileg beteg emberek, hosszas csendek, vérvörös égbolt, gyorsan feltűnő rémképek. Szükség esetén a kamera is dől és remeg. Az iraki rész után azonban meglehetősen lelassul a film, és nem is gyorsul vissza még az izgalmas részeknél sem. Egyes események pedig érthetetlenül kimaradtak, mintha valami selejtes kópiát vetítettek volna.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy a film régi. Mai szemmel egyáltalán nem nyújt horrorisztikus látványt. Őszintén szólva sokkal durvábbnak hatottak a hétköznapi borzalmak: az őrült, idős asszonyok és a kislány torkába felnyomott injekció. Azoknál a részeknél, ahol ijesztőnek kellett volna lennie, sem a zene, sem a vágás nem támogatta az eseményeket.

Élmény

Úgy érzem, a szándék az lehetett, hogy lassú, nyomasztó, de hétköznapi eseményekkel előkészítsék az ördögűzést, ahol aztán nagyon összetojjuk magunkat. Lehet hogy ez így is volt az 1970-es években, de mai szemmel - legalábbis nekem - az alaphangulat sem volt nyomasztó, és a tetőpont se volt elég ijesztő. Pszichológiai drámának pedig ugyancsak kevés volt, pedig voltak benne ígéretes kezdeményezések, de ezek csak kezdeményezések maradtak.

Érdekességek

- A történet valós eseményen alapul.
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Lee J. Cobb (12 dühös ember), Jack MacGowran (Doktor Zsivágó),
- A harmadik pap ot alakító színész, akiből legkevésbé néznénk ki, valóban pap.
- Két színész is elhunyt még a film megjelenésnék évében... véletlen...? (ördögi kacaj)